Megkapta a harmadik stable UBports OTA frissítést a Linux-barát PinePhone

Címkék

Folytatódik a "nyílt forrású okostelefon", a PinePhone fejlesztése. Az UBports csapat közreműködésével megkezdődött a harmadik stable OTA frissítés terítése a felhasználók készülékeire.

Hozzászólások

... lehet már ilyet valahol venni?

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Pillanatnyilag az "UBPorts"-brandelt változat előrendelése elfogyott, a következő a "postmarketOS" változat lesz, ami előrendelésének kezdetét július elejére ígérik, és céljaik szerint legalább másfél hónapig lesz előrendelhető.
Ez a kettő az általuk írtak szerint ugyanaz, csak az adott projekt is kap valamennyit (készülékenként 10$) az összegből - nagyjából ők jutottak eddig a legtovább a fejlesztéssel.

Az "UBPorts"-változatot mostanság adják postára, a "postmarketOS" változat gyártását pedig beütemezték, így gyors átfutásra számítanak...

Természetesen az UBPorts is feltehető rá, vagy bármelyik alternatíva.
Azt azért érdemes tudni, hogy ez még nem teljes értékű telefon (jócskán van még mit fejleszteni szoftver terén), de folyamatosan dolgoznak rajta...

A Braveheart kiadást követően az UBPorts változatnál javítottak néhány dolgot a NYÁK-on, de igyekeznek a Braveheart-ot is támogatni (eddig úgy áll a dolog, hogy nem lesz gond vele), az újabb szériánál ugye nem volt NYÁK módosítás, de, ha előkerül még valami, akkor lehet rajt módosítás még.