Tim Cook - Mindannyiunknak ki kell állnunk a fehér felsőbbrendűség és a rasszista erőszak terrorja ellen

Címkék

A Charlottesville-i események kapcsán Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerda este levelet küldött az Apple összes dolgozójának, amelyben elítélte a rasszizmust és bejelentette, hogy 1-1 millió dollárt adományoz az Apple olyan szervezeteknek, amelyek a gyűlölet ellen harcolnak. Ezen kívül az Apple megszüntette három olyan weboldalnak az Apple Pay támogatását, amelyek nacionalista ruházatokat árusítanak. Ezzel a világ legértékesebb vállalata egyértelműen állást foglalt egy fontos kérdésben.

Hozzászólások

Most akko' mi lesz? Náci körökben tiltólistás lesz az összes Apple szar?

--
trey @ gépház

Ezen kívül az Apple megszüntette három olyan weboldalnak

Gondolom legalábbis.

"gyűlölet ellen harcolnak" < buddhistaként mindig jókat mosolygok ezeken a kifejezéseken...

"nacionalista ruházatokat árusítanak" < engem is náciztak már le azért, mert külföldön kizászlózott autóval közlekedem.
Pedig csak szenvedélyesen szeretem a hazám és boldog valamint büszke vagyok rá, hogy magyarnak születtem.

Ja, ezt nem úgy értettem. Nem érzem jelentőségét a nemzetiségnek. Én magyarnak tartom magam, de ez csak egy állapot, nem vagyok rá büszke, de nem is szégyenlem, olyan mintha szőke, barna vagy bármilyen hajam lenne. Csak arra vagyok büszke, vagy az miatt érzek szégyent, amit én vagy a gyerekeim elértünk, elkövettünk.

Na de mi hatarozza meg valakinek a magyarsagat? Elso sorban az, hogy a vonal melyik oldalan szuletett, masodsorban meg hogy a szulei, nagyszulei a vonal melyik oldalan szulettek, es igy tovabb, de a dolog vegen csak az van, hogy melyik kiraly adoztatta :) Es hogy amikor meg kellett olni a vonal tuloldalan szuletoket akkor az oket adoztato milyen propagandaval szentesitette a dolgot. nem?

a nácikat a 40-es évek óta mindenki utalja, mint a szart, most azt hittek, ha az amerikai elnok szereti őket, meg átnevezik magukat alt-right-ra, attol majd megvaltozik a vilag velemenye roluk

--
Live free, or I f'ing kill you.

Teljesen jó. Most már csak az a kérdés, hogy a gyújtogató AntiFa-kat is ugyanúgy kirekesztik-e?

bocsi..azt hittem nem kell lemenni ovis szintu magyarazatokba..ujra elolvasod es megerted.

a kerdes: "a gyújtogató AntiFa-kat is ugyanúgy kirekesztik-e?"

TC mondata: nem ért egyet az elnökkel (& co) akik erkolcsileg egy szintre hozzak a nacikat es feher felsobbrenduseg hirdetoit azokkal akik ellenkeznek ezekkel es kiallnak az emberi jogokert.

TC nem beszelt gyujtogatokrol. reszhalmazok, juno?
a nacik ellen felszolalok apro reszhalmaza lehetnek azok akik torvenytelnkednek, pl gyujtogatnak.

tehat a fenti mondatbol nem lehet kovtkeztetni arra amit a kerdes feltevoje tudni szeretet volna, hogy a torvenytelensegeket elkoveto antifaszistakat (sic) kirekesztik-e?

Ezentúl az Apple csak fekete Afrikában tervezett és gyártott cuccokkal kívánja felvenni a versenyt

Bennem az merült fel, hogy az jó-e, hogy az Apple nyíltan elkezdett állást foglalni ebben a témában. Mert hogy elkezdett és folytatja is, az biztos:

"Dr. Martin Luther King said, “Our lives begin to end the day we become silent about the things that matter.” So, we will continue to speak up. These have been dark days, but I remain as optimistic as ever that the future is bright. Apple can and will play an important role in bringing about positive change."

--
trey @ gépház

Semmire, pont ez a lényeg. Ha valahol problémát akarsz keresni találsz is.
Ők most szisztematikusan végignéznek mindenkit aki nem tetszik nekik és ha csak egy picike foltot is találnak rajta, akkor szobrot döntenek.
Bezzeg ha az ő oldalukon áll az illető az más.

A fő probléma pedig az, hogy a foltokat az ő mai értékrendük szerint definiálják. Azonban a mai világból nézve a múltra nagyon más, mint akkor és ott élni, döntéseket hozni. Nem ítélhetünk egyszerűen a mai értékrendünk szerint, mert akkor szinte mindenkit el kellene ítélni aki korábban élt...

viszont:)

ha a mai értékrendet erősen megkérdőjelező szimbólumokat hagyunk közszemlére tenni, akkor pont a mai értékrendet romboljuk.

tehát kell lennie egy olyan fejlődési állapotnak, amikor ezeket el kell távolítani.
- én kétlem hogy ez épp most jött volna el, de gondolom ennek szimbolikus jelentősége lehet. -

ami persze azt is jelentheti, hogy ha hagyom a helyén, akkor eljöhet egy olyan állapot, amikor már mindegy hogy ott van-e vagy sem.

Szerintem meg a szobor döntögető idióták ellen kell kiállni...!

> BERUS
Motor: Mageia 6; Lubuntu 17.04 LTS; OpenBSD 6.1; Windows Phone 10

Hurrá, ennyi, ezzel a náci probléma megoldva!

Komolyan elhiszi valaki, hogy a gyűlöletbeszéd (bármi is legyen az) betiltásával kevesebb gyűlölet lesz az emberekben?
Ha igen, akkor légyszi tiltsuk be az krimi regényeket, hogy csökkentsük a gyilkosságok számát és az autóversenyt is, hogy kevesebb gyorshajtás legyen!

Valójában ezzel pont az ellenkező hatást érik el: azzal hogy harcolunk ellenük még jobban összetartanak majd.
Fel kéne ismerni, hogy pont azt akarják, hogy mindenki gyűlölje őket.

Sőt, így abban is felerősödik a gyűlölet, akiben eddig csak elfojtva volt ott.

Az elmúlt napokban:
- 500 000 USD támogatást kapott a gab.ai "cenzúramentes szociális hálózat": https://www.startengine.com/startup/gab
- Már több, mint 150 000 USD érkezett a dstormer támogatására: https://blockchain.info/hu/address/19m9yEChBSPuzCzEMmg1dNbPvdLdWA59rS

"A website is speech. It is not a bomb. There is no imminent danger it creates and no provider has an affirmative obligation to monitor and make determinations about the theoretically harmful nature of speech a site may contain. " - via

A velemennyilvanitas szabadsaganak is kell valahol hatart szabni. Az Apple egyertelmuen jelezte, hogy o ezzel a szelsoseggel nem tud azonosulni, es nem kivanja tamogatni. Mivel nem az Apple Pay az egyetlen fizetesi szolgaltato (lsd meg: Paypal, Stripe, stb), igy ezeket a webboltokat akkora hatrany azert nem eri, tovabbra is lehet ott fizetni, csak legfeljebb mas modszerrel.

En inkabb ugy fogalmaznek, hogy a gyuloletbeszednek is megvan a maga helye, de ez nem a mainstream media, es nem kerem keretlenul az arcomba. Akik erre buknak, azok gyuljenek ossze egy helyre, es gyulolkodjenek egymasnak, tobzodjanak benne, ha ebben lelik oromuket.

> A website is speech. It is not a bomb. There is no imminent danger it creates and no provider has an affirmative obligation to monitor and make determinations about the theoretically harmful nature of speech a site may contain.

Az elso mondattal egyetertek, de rossz kovetkeztetesek kerulnek levonasra. A szavaknak erejuk van. Minden egyes kimondott szonak. Pusztan szavakkal ongyilkossagba lehet kergetni valakit. Es igenis, bizonyos szavak azonnali veszelyhelyzetet tudnak teremteni, a hallgatosagtol fuggoen. A gyuloletbeszeddel teli oldalak nem bombak, ez teny. Rosszabbak: olyanok, mint egy virus. Sokaig lapulnak a hatterben, szep csendben fertoznek, mig egy komplett tarsadalom valik gyulolkodove. Tessek korulnezni itthon. Gyuloljuk a migransokat, gyuloljuk a ciganyokat, gyuloljuk a zsidokat, gyuloljuk a fideszeseket, a szocialistakat, teljesen szet van szabdalva az orszag. Es ha odamennek barkihez, aki gyuloli pl. a zsidokat vagy a migransokat, hogy te, figyi, neked szemelyesen mi kart okoztak a zsidok/migransok, nem tudna ertelmes valaszt adni. Talan fel sem ismerne egy zsidot/migranst az utcan. De gyuloli oket, mert ez a trendi. Mert ezt latja a teveben, ez jon at a mainstream median, ezt latja az ut menti plakatokon. A szavaknak erejuk van. Kepesek szetverni egy egesz tarsadalmat.
--
Blog | @hron84

De ha nem lenne korrupt, azzal pontosan milyen káreseménnyel leszek személyesen kevesebb?
Ha egy pályázat keretösszege mondjuk 1M forint, megnyeri egy cég, aki a megfelelő helyre befizetett 0,1M-et, és megkapja az 1M-et, akkor az a lecsorgatott 0,1M nem a cég pénze volt, hanem közpénz? A pályázaton kiosztott (köz)pénz korrupcióval ill. anélkül is 1M.

Idézlek: _keret_ összeg. Azaz egy maximális elkölthető összeg, amit nem feltétlenül kell elkölteni.
De nálunk a korrupció ettől sokkal direktebb. Pl. a haver (akkori haver) annyiért újít fel 160 km/h-ra vasúti pályát a nagy lapaj Alföldön, mint amennyiért a flanciák új tgv vonalat építenek az Alpokban (320 minimum, néhol 500 fölötti sebességet is mentek rajta).

De ott van pl. a főstróman, aki pár év alatt egy falusi gázszerelőből az ország egyik leggazdagabb embere lett. Mondjuk valaki okosabb mint zuckerberg akkor könnyű...

Sőt, mutyinak is becézheted, a lényegen nem változtat.
Amúgy meg olyan nincs, hogy összeg, keret nélkül. Általában közbeszerzések vannak kiírva, ahol - normális esetben - versengenek a megbízásért és a legjobb ajánlat nyer. A legjobb pedig ár/érték arányban a legjobb, vagy csak árban, azaz a legolcsóbb. Nincs sehol törvénybe írva, hogy a pénzt azt el kell baszni...

Hát igen, aha.
Pl. azokat a - lopással együtt - ezermilliárdokat, amiket pl. stadionokra és viakolorra költöttek, abból baromi sokat lehetne fejleszteni az egészségügyön, amin mondjuk adott esetben a te életed vagy egészséged múlik, vagy a szeretteidé. De az oktatást is mondhatnám, hogy a gyerekeid jobb iskolában hasznosabb dolgokat tanulva boldogabban nőjenek fel és sikeresebbek legyenek az életben.
De TFH fontos a stadion (nem) és a viakolor is, akkor vegyük csak azt a pénzt amit elloptak, már azzal is csodákat lehetne tenni - mert ugye az a nagyobbik rész.
Vagy éppen lehetne segíteni a normális vállalkozásokat is, hogy megerősödjenek és versenyképesebbek legyenek, ezzel hosszú távon az ország gazdaságát fejleszteni, rengeteg EU pénz volt erre, és nem arra hogy ellopják.

És igen, ezt sajnos nem lehet bizonyítani, mert nincs "világszimulátor" amibe betöltöd azt hogy ellopják a pénzt és azt is hogy nem, majd végignézed az életedet mindkét szimulációban és ez alapján rá tudsz mutatni egy helyzetre, hogy "aha, na itt ért kár", mert ilyet nem tudunk csinálni.
De ha logikusan végiggondolod, akkor bizony eléggé valószínű, hogy közvetlenül vagy közvetve kár ér amiatt, hogy mások ellopják _a_ _te_ _pénzedet_.

Milyen kellemes ilyen szép demagógiát olvasni.

Biztosan ismered a "viccet":
- Te szoktál cigizni?
- Igen.
- És mennyit?
- Hát, napi 1-2 dobozzal.
- Mióta?
- Már több, mint 10 éve.
- Képzeld, kiszámoltam, ennyi idő alatt akár egy Ferrarit is vehettél volna, ha nem dohányzol.
- Ó, csodálatos. És te cigizel?
- Nem.
- Akkor hol a Ferrarid?

Remélem, érthető, hogy ez a vicc hogyan jön ide.

Semmi demagógia nincs benne.
Ellenben ha te úgy gondolod, hogy a magyar politikusok korruptsága miatt téged nem ér kár, akkor vagy a korrupt politikusok bizniszéből csipegetsz, vagy trollkodsz, vagy ostoba vagy. Bármelyik eset is áll fent, ezt a szálat nem érdemes folytatni, szóval itt kiszálltam.

Szalmabábozz mással :)

Ha _most_ beszélsz korrupt politikusról, akkor _most_ aktuálisan a _mostani_ banda lopja ki a szemünket, szóval nyilván erről fogok írni, és nem gyurcsányt fogom szidni, még ha lenne is miért. Ha épp a 4-es metró lenne a téma, akkor azt mondanám, hogy az egészet a feléből-harmadából ki lehetett volna hozni, de annyi pénzt sokkal értelmesebben is el lehetett volna költeni a budapesti tömegközlekedésben. (Nem véletlenül írtam valahol errefelé elmúlt 27 évről, mert az eddigi 7 kormány közül alig néhány volt, aminek legalább néhány éve összességében pozitívan értékelhető.)

De ugye a téma nem ez, hanem a korrupt politikust hoztad fel, ami szerinted nem okoz neked kárt. Pedig teljesen egyértelmű, hogy a korrupt politikus azért kapja a zsebpénzt, hogy a szarabb pályázó nyerjen (már ha van pályázat), tehát az államnak többe kerül, és nem csak annyival, amennyi a politikus zsebébe kerül. Az állam pénze a te pénzed, tehát a kör bezárult. Tehát kár ér téged, még ha ezt nem is érzékeled. Pont annyira, mint amikor a tolvaj ellopja a pénztárcádat.

_most_ aktuálisan a _mostani_ banda lopja ki a szemünket

Szerintem a másik oldal is megkapja a saját kis(?) pénzét a népnek rendezett cirkusz öltözőjében.

Tehát kár ér téged, még ha ezt nem is érzékeled.

Na, pontosan ezt (vagy valami ilyesmit) akartam kihozni. Nem érzékelem.

Elmúlt "hét" év? Egy-két évtizedet még pakolj rá! Sajnos nem egyedül ez a kormány árt(ott) ennek az országnak, már sokkal korábban elkezdődött. Lehet a Fideszt szeretni és utálni, viszont mindent rájuk kenni nagyon szűklátókörűségre utal - pont mint az, amikor mindenért az "emútnyócév"-et teszi valaki felelőssé.
A stílusodat meg inkább nem minősíteném.

Sajna sokan elég "vakok, süketek, ostobák" ahhoz, hogy észrevegyék, hogy eddig bárki volt is hatalmon, az lerabolta az országot, egyik az egyik felét, a másik a másik felét, felváltva. Igaza jelenlegi hatalom tökéjre fejlesztette ezt, de ez semmit sem vesz el az előzőek "érdemeiből". Persze ahhoz, hogy ezt valaki észrevegye, annak tovább kell emlékeznie a normál választói 4 évnél, illetve le kell dobnia a jobb vagy bal oldali szemellenzőt!

"Szerintem a másik oldal is megkapja a saját kis(?) pénzét a népnek rendezett cirkusz öltözőjében."

Még ha így is van (bár szerintem nincs), akkor is az a tolvaj aki elteszi a pénzt, és nem az akinek leoszt belőle.

"Na, pontosan ezt (vagy valami ilyesmit) akartam kihozni. Nem érzékelem."

Nem, mert nincs "mi lenne ha azt a csillió pénzt nem lopnák el" szimulátorod.

Nézzük pl. az olimpia demónkat, a vizes vb-t. Került bruttó 170 milliárdba - már az alapján amiről tudunk, és még most is előfordul hogy utólag drágul párszáz millióval, vagy egy milliárddal. És lesznek még költségek, pl. ha jól tudom a papucs orrán pamutbojt duna arénánál nem gondoltak a fűtésre, mert hát nyáron lesz a vb, szóval minek, így került 40 milliárdba. Szóval vagy beleteszik utólag, ez milliárdokat jelent. Vagy most télen szétfagy a gecibe, aztán felújítani, ez is milliárdok. Vagy marad egy szétfagyott torzó amit előbb-utóbb le kell bontani milliárdokért, stb.

Szóval ebből az egy eseményből szerintem elloptak legalább 100 milliárdot, amit ha nem loptak volna el, akkor minden magyar állampolgár zsebébe tehettek volna 10000 Ft-ot, hogy "tessék, nem loptuk el, költsd el magadra". Ha ez megtörténne, akkor nyilván éreznéd, hogy mi a különbség az ellopták és a nem lopták el között.

És ez csak egy példa, minden állami költésnél kivesznek a zsebedből párszáz vagy párezer forintot...

Szóval ebből az egy eseményből szerintem elloptak legalább 100 milliárdot

Kiemeltem a lényeget.

minden magyar állampolgár zsebébe tehettek volna 10000 Ft-ot

Na, ez a demagógia: egyrészt az egész egy feltételezésből indul ("szerintem"), másrészt a dolgok nyilván nem így működnek (mittomén 10 éve, amikor nem volt vizes vb meg olimpia-próba, mégse kaptunk semmit bónuszt).

Most a korrupció, lopás, túlszámlázás stb. ügyekben egy kis gondolatébresztő kérdés: hogy lehet az, hogy ezekben a "mindenki számára nyilvánvaló" ügyekben a húdenagyonbátor ellenzék nem tesz feljelentést? Vagy legalábbis a feljelentések száma igen elenyésző az állami kiadások számához képest. Vajon miért?

Sejtettem, hogy lesz egy ilyen mentsvár. Kérdem akkor: miért nem mennek akkor a feljelentők az EU-hoz, arra hivatkozva, hogy itt bizony elfogultság van?
Egyébként a legfőbb ügyész minden egyes tárgyaláson ott van? A benyújtott bizonyítékokat (amelyek a Fideszre nézve terhelőek) pedig rituálisan el szokta égetni? Sőt, a feljelentők által "fogadott" jogász is nyilván a legfőbb ügyész bábuja, csak a feljelentők ezt nem tudják, ha meg tudják is, nem jönnek rá, hogy akkor egy másik jogászt kellene fogadni.
Feljelentések: MSZP (mint a legnagyobb "demokratikus ellenzéki párt") részéről elég keveset látok. Vagy rossz helyen keresgélek?

A bizonyítékokat a nyomozóhatóság (rendőrség, ügyészség) gyűjti. A korrupciós ügyeket jelenleg felderítő nyomozó hatóság, az OLAF nem indíthat büntetőeljárást, a vizsgálatait egy ajánlással zárja le. Az uniós ügyészség Magyarország nélkül alakul meg. Ha nincs ügy, Strasbourgba se tudsz mivel menni.
Van még kérdés?
--
♙♘♗♖♕♔

Hm. Nem tartom valószínűnek - bár ki tudja :)
De most jobban utánanéztem ennek a plakátügynek, hogy mi is ez, és amennyire néhány perc alapján megértettem (javítsatok, ha rosszul értem):
- 2010-ben állítólag a Fidesz tök olcsón szerezte a plakáthelyeket (amikor még nem Simicska volt a plakáthelyek örzője)
- az ÁSZ-nak állítólag kevesebb pénzről nyújtott be számlákat, mint amit állítólag költöttek a plakátokra (és egyéb "reklámra")

Namost, ha ezekből igaz, hogy többet költöttek kampányra, mint amennyit az akkori törvény megengedett, ebből mi is következik? Nem korrupció, hiszen a Fidesz-párti cég a Fidesznek olcsóbban adott hirdetési felületet, mint a nem-Fidesznek. Ráadásul 2010-ben még (a kampányidőszakban legalábbis) nem a Fidesz volt kormányon, azaz lényegében a kampányra kapott pénzt (ami ugyebár törvényben meghatározott módon és mennyiségben jár) költötték, illetve állítólag a párt pénzét. Itt a törvénytelenség nem a korrupció volt, már csak ezért sem az OLAF fog okoskodni.
Bizonyíték:

A 24.hu birtokába került dokumentumok szerint a Mahir Cityposter, amelynél NAV-vizsgálatot rendeltek el az ellenzéki pártnak adott kedvezmények miatt, a Fidesznek rekord olcsó árakat biztosított.

Meg persze az is kérdéses ugye, hogy akkoriban még nem volt a listaáras törvény:

2010-ben még sem Orbán, sem más pártvezető nem csinált problémát abból, ki mennyit hirdet a köztereken, és mennyiért veszi valójában a plakáthelyeket. Bár már az akkori hirdetéscunami láttán is világos volt, hogy a pártok alighanem nagyüzemben kozmetikázzák a választási kiadásokról szóló bevallásokat, a politikusok stratégiai titokként kezelték az adatokat, borítani hosszú ideig senki sem akart.

De azért jellemző, hogy egy 7 éve történt esetet most kezdenek el borítani. Bejönne az új törvény, és akkor hirtelen "birtokába kerül a dokumentum". Nyilván ez senkit sem ment (főleg nem a bűnösöket), viszont úgy érzem, hogy amit fentebb írtam (...a másik oldal is megkapja a saját kis(?) pénzét a népnek rendezett cirkusz öltözőjében.), lehet, hogy nem áll olyan messze az igazságtól :(

Egyébként továbbra is érdeklődve várom azt a rengeteg feljelentést, amelyről beszéltél.

Ó, várj! Londonban kb. 12-szer annyiba kerül egy hasonló lakás, mint Budapesten. Vajh mi a különbség oka?
Esetleg ezt is érdemes megnézni: Magyarországon kb. 520 euró a minimálbér, Oroszországban pedig kb. 122 euró.

Szeretem az ilyen, nagyon durván leegyszerűsített összehasonlításokat, amelyek elég durván az érzelmekre próbálnak hatni (ld. demagógia). Az úszótorony árak összehasonlítása szerintem inkább úgy lenne fair, hogy mellétesszük pl. az átlagkeresetek arányát is (hirtelen minimálbéreket találtam), illetve az átlagos árszínvonalak arányát is (pl. mennyibe kerül Magyarországon ill. Oroszországban 1 tonna vas).

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tuti nincs lenyúlás, csak azt, hogy csupán két szám összehasonlításából erős csúsztatás bármilyen következtetést levonni (vagy sejtetni).

Londonban elsősorban a telek a baromi drága, másodsorban a kereslet. A Duna mellé, állami területre felhúzott ugrótoronynál egyik se értelmezhető.
A minimálbér meg egy dolog, de tfh legyen releváns a bárszínvonalra nézve, ez a munkadíj esetében 4x-es árkülönbséget indokol. Itt 8x-os van, ráadásul az anyagköltségben messze nincs ekkora különbség, már ha drágult is 1 év alatt...

A londonos példával csupán arra akartam célozni, hogy nem mindenütt ugyanazok az árak, mint nálunk.

tfh legyen releváns a bárszínvonalra nézve

Persze, egyáltalán nem számít, hogy az ottani minimálbér négyszerese felel meg az itteni minimálbérnek. Gondold el, aki itthon a minimálbér négyszeresét keresi, milyen jól keres... na mindegy.

ráadásul az anyagköltségben messze nincs ekkora különbség

Ha te mondod, akkor tuti így van. Bocsánatért esedezem, hogy egyáltalán fel mertem vetni. Csak félve jegyzem meg: ne csak az acélra gondoljunk (mennyi acélgyár is van itthon illetve Oroszországban?), hanem az üzemanyagárakra is (ha jól nézem, az oroszoknál kb. feleannyiba kerül), áramra, meg még sok mindenre, ami egy ilyen monstrumhoz kell (nem vagyok építész).

De érted már, hogy miért demagógia sok ilyen cikk? Elindultunk a 8x-os különbségből, és csak egy kicsit gondoltunk utána a dolgoknak (pontosabban: gondoltam), és máris "csak" 2x-es különbségnél vagyunk. És bele se mélyedtünk igazán.

"A londonos példával csupán arra akartam célozni, hogy nem mindenütt ugyanazok az árak, mint nálunk."

Értem, én pedig rámutattam arra, hogy miért rossz a példa :)

"Persze, egyáltalán nem számít, hogy az ottani minimálbér négyszerese felel meg az itteni minimálbérnek. Gondold el, aki itthon a minimálbér négyszeresét keresi, milyen jól keres... na mindegy."

Jól elszalmabábozol itt :)
Egyáltalán nem biztos, hogy releváns, de ha az is, akkor is 2x-es árkülönbségről beszéltünk, miközben az anyagköltség biztos nem lett a duplája.

De mi van, ha nem releváns? Idézem: "Oda is mentem, és hatalmas szerencsémre a külföldiek épp akkor kezdték tesztelni a tornyot. Jó, ezek még nem az atléták voltak, hanem a külföldi építőmunkások, nade mit számít, ha egyszer a szemem előtt íródik a történelem. Budapest tornyának első ugrásai kéremszépen!"

Ki is emeltem a lényeget, mert ha külföldi munkások csinálják az állványt, akkor teljesen irreleváns az adott ország bérszínvonala, hát még az ottani minimálbér. Ha pl. német munkások építették Kazanyban és románok itthon, akkor baromira nem számít :)

"Csak félve jegyzem meg: ne csak az acélra gondoljunk (mennyi acélgyár is van itthon illetve Oroszországban?), hanem az üzemanyagárakra is (ha jól nézem, az oroszoknál kb. feleannyiba kerül), áramra, meg még sok mindenre, ami egy ilyen monstrumhoz kell (nem vagyok építész)."

Jó, üzemanyagban csak a háromnegyede volt lopás, nem a fele.
Az acélnál pedig tök mindegy, ezt a pártíz tonna acélt nem ide gyártották, hanem X paramétereknek megfelelő acélcsövet vettek (ha vettek), annak pedig nem tér el jelentősen az ára. Ha annyira eltérne, TFH Kazanyban 100 millió Ft-ba kerülne ennyi cső és itthon 800-ba, akkor 10 millióért elküldenek érte 3 kamiont Oroszországba és azzal hozzák ide, máris csak 10%-al drágább, és nem 700 százalékkal...

"De érted már, hogy miért demagógia sok ilyen cikk? Elindultunk a 8x-os különbségből, és csak egy kicsit gondoltunk utána a dolgoknak (pontosabban: gondoltam), és máris "csak" 2x-es különbségnél vagyunk."

Sehol nem tartunk. A 2x-es különbség is durva lenne, a 8x-os még durvább. És továbbra is: irreleváns amit a minimálbérről írtál. De még ha nem is lenne az, akkor se indokolja az árkülönbséget.

"Persze, egyáltalán nem számít, hogy az ottani minimálbér négyszerese felel meg az itteni minimálbérnek. Gondold el, aki itthon a minimálbér négyszeresét keresi, milyen jól keres... na mindegy."

Jól elszalmabábozol itt :)

Azt feltételezem, hogy más országokban is hasonló lehet az átlagkereset és a minimálbér aránya, mint nálunk (esetleg kicsit pontosabban: az építőipari szak- és segédmunkás, stb. bérének és a minimálbérnek az aránya hasonló). Nem tudom ennél érthetőbben (szájbarágósabban) leírni.

külföldi építőmunkások

Akkor, ha ezt az oldalt hiteles információforrásnak tekintjük, akkor nézzük egy kicsit tovább: "Nem magyar nem angol nem nemet es nem roman nyelven beszeltek", majd "Úgy rémlik az egyik kivitelező cég francia" - a francia minimálbér meg szűk háromszorosa a magyarénak.
Azaz: orosz:magyar = 1:4, magyar:francia = 1:3 => orosz:francia = 1:12. Akkor a nyolcszoros különbség nem is olyan rossz :) Persze ha tényleg igaz, hogy Magyarországon a franciák csinálták (nyilván) francia bérért, Oroszországban az oroszok orosz bérért.

És továbbra is: irreleváns amit a minimálbérről írtál. De még ha nem is lenne az, akkor se indokolja az árkülönbséget.

Értem. Sokkal egyszerűbb az index/origo/444/888/... igényességi szintjén maradni, hogy a megfelelő félt szapulhassuk, mint az, hogy próbljunk átlátni a demagógián, és utánagondoljunk, utánanézzünk a részleteknek.

Sehol nem tartunk.

Ha rajtad múlik, ez tuti nem is fog változni.

"Azt feltételezem, hogy más országokban is hasonló lehet az átlagkereset és a minimálbér aránya..."

Mint?
Mert ugye amikor még az első orbán kormány 25-ról 40 ezerre emelte a minimálbért, majd a következő évben 40-ről 50-re, akkor a szektorspecifikus átlagfizetések is duplájára nőttek 2 év alatt?

"Persze ha tényleg igaz, hogy Magyarországon a franciák csinálták (nyilván) francia bérért, Oroszországban az oroszok orosz bérért."

És ha mindkét helyen franciák csinálták francia bérért, akkor pedig 1:1.

"Sokkal egyszerűbb az index/origo/444/888/... igényességi szintjén maradni, hogy a megfelelő félt szapulhassuk, mint az, hogy ..."

... megpróbáljuk megmagyarázni azt, hogy teljesen rendben van, hogy nálunk 8x annyiért sikerült egy szaros tornyot megcsinálni, mint 2 évvel korábban a visszafogott korrupciójáról híres Oroszországban.

És felfoghatod részeredménynek azt, hogy bizonyos részei bizonyos feltételezésekkel élve nem 8x, csak 2x vagy 4x voltak drágábbak, de akkor is: a egyik oligarcha/stróman haveri cége épített vascsőből egy állványt 3 milliárdért.

A tervezése volt 200 mihály, a kivitelezésre eredetileg 1,38 milliárdot szántak, a pályázatot már 1,9 milliárd-ért sikerült megnyerni, de hogy-hogy nem másfélszeresére drágult ez is.
Ezt magyarázhatod akárhogy, sehogy se jön ki az, hogy ezt nem lopták szét...

első orbán kormány

Könyörgöm, annak lassan két évtizede...

ha mindkét helyen

Túlságosan sok a "ha", remélem, érzed.

megpróbáljuk megmagyarázni

Írtam vala ugyibár: nem azt akarom mondani, hogy tuti nincs lenyúlás, csak azt, hogy csupán két szám összehasonlításából erős csúsztatás bármilyen következtetést levonni (vagy sejtetni).

de akkor is

Ebből is látszik, hogy neked milyen eredmény, konklúzió szükséges, hogy jól aludjál. Nem baj, ha nincs rendesen körüljárva, utánagondolva, fontos információk diszkréten elhallgatva, bőven elég az, hogy ismét lehessen egy jót fröcsögni (ld. a cél szentesíti az eszközt). Erre az origo/index/444/888 (és hasonszőrű társai) tökéletesek.
De akkor legyen: az adataid, számításaid alapján (alig győzöm őket összeszedni) valóban tisztán látszik, hogy a 3mrd forintocskából alsó hangon is 3,5mrd-ot lenyúltak.

"Könyörgöm, annak lassan két évtizede..."

Könyörgöm, te hoztad ide a minimálbért, mint érvet. Ha szerinted sincs közvetlen összefüggése egy adott piaci szegmens átlagbérével, akkor a minimálbéres érvedet elfelejthetjük.

"Túlságosan sok a "ha", remélem, érzed."

Persze. De ez pont ugyanolyan stabil érv, mint amit a minimálbérekről felhoztál. Fogalmad sincs a tényleges költségekről, csak vaktában lövöldözöl minden szart a levegőbe. És ezzel azt akarod bizonyítani, hogy rendben van az, hogy viktor saját lábon álló lányának a férjének a "volt" cége vitt el 3 milliárdot egy vascsövekből eszkábált torony építésére...

"Írtam vala ugyibár"

És azóta is szakmányba' hordod ide a fasságot, az üzemanyagárról, az acélárak _feltételezett_ jelentős különbségéről, valamint satöbbi.

"Ebből is látszik, hogy neked milyen eredmény, konklúzió szükséges, hogy jól aludjál."

Én most se alszok rosszul, de kétségkívül jobban aludnék, ha ezeket a tolvajokat a szél szárítaná a lámpavason.

"De akkor legyen: az adataid, számításaid alapján (alig győzöm őket összeszedni)"

Hát akkor hozd a konkrétumokat, mert eddig csak tereltél.
Nekem elég a duck rule.

Mert nézzük már mi jön ki 3 milliárdból:
- Bp 13 ker., ami elég felkapott és drága,
- itt jelenleg épülő, tehát a jelenlegi magyar munkabéreket bőven tartalmazó
- lakások 27-75 millió Ft között
- 38-150 m2 közötti alapterülettel.
Ha ebből ha veszünk átlagosan 50 milliós árat, akkor ilyen lakásból kijönne 60, azaz hatvan darab.

És itt 60 lakásról van szó, nem egy szaros vascsövekből tákolt, párhetes ojjektumról a Duna partján, ahol még a telket se kellett megvenni...

If it looks like a duck, waddles like a duck, and quacks; it's a duck.

És ezzel azt akarod bizonyítani

Te tényleg nem érted, mit mondok? Nézd, kiemelem neked, amit egyszer már leírtam, egyszer meg (épp az elébb) idéztem: "nem azt akarom mondani, hogy tuti nincs lenyúlás, csak azt, hogy csupán két szám összehasonlításából erős csúsztatás bármilyen következtetést levonni"
A vastagbetűs részt olvasd el még egyszer, lassan, nem kell sietned.

rendben van az, hogy viktor saját lábon álló lányának a férjének

Hihetetlen vagy. Egy büdös szót nem írtam arról, hogy kinek a cége nyerte el a pályázatot (sőt, ezt nem is tudtam eddig). De a számok, úgy gondolom, ettől teljesen függetlenek.

Hát akkor hozd a konkrétumokat, mert eddig csak tereltél.

Hoztam minimálbérek viszonyait, amelyből több következtetést lehet levonni, mint azokból az adatokból, amelyeket te hoztál (gy.k. a semmiből).
Hoztam az üzemanyagárak viszonyait, amelyből több következtetést lehet levonni, mint azokból az adatokból, amelyeket te hoztál (gy.k. a semmiből).

Mert nézzük már mi jön ki 3 milliárdból

Hogy is jön ez ide? Ez a terelés, kérlek szépen. Se a kazanyi, se a budapesti ugrótoronyhoz, illetve azok költségeihez semmi köze nincs (pont úgy, mint az én, gondolatébresztőnek szánt London-Budapest ingatlanáras példámnak).

> szart
> fasságot
A stílus maga az ember.

Figyelj: abszolúte nem érdekel, hogy milyen színt szeretsz és milyen színt utálsz. Én csak arra akartam a figyelmedet felhívni, hogy a nyolcszoros különbség, ha a helyi költségeket (bér, anyag, egyéb) is figyelembe vesszük, egyáltalán nem biztos, hogy nyolc, lehet, hogy sokkal kevesebb (vagy akár több).
És még egyszer: nem akartam bizonygatni, hogy nem tettek zsebre semennyi pénzt (pl. túlszámlázás), hanem csak azt akartam megmutatni, hogy azért nem feltétlen ennyire egyszerű a képlet, hogy a két árat elosztom egymással - sajnálom, hogy ebből az ment át, hogy a Fideszt és a holdudvarát akarom védeni. Próbáld a szálat még egyszer, nyugodtan végigolvasni.

(Ez a "nyolcszoros" kb. olyan szintű szenzációhajhászás, mint az, amikor a BKK-hekkersrácra éjjel rátörték az ajtót a rendőrök - utána persze kiderült, hogy reggel hétkor kopogtattak.)

LOL. Már így is több időt szántam a trollkodásodra, mint amennyit érdemelsz.
Ha szerinted rendben van, hogy 60 darab 50 milliós új lakás árából építettenek pár hétre egy ojjektum egy vascsövekből, akkor vagy trollkodsz, vagy teljesen hülye vagy, vagy a tolvaj banda tagja, esetleg seggnyalója. De mindegy is, bármelyik is a helyzet, nem érdemelsz több időt.

Nem lélegeztőgép kell, ne hülyéskedj! Most cété kell a népnek, nem? A lélegeztetőgépekre nincs is várólista, míg a CT-re több hónapos előjegyzések vannak - azaz a lélegeztetőgépek száma kielégíti a szükségleteket, CT-ből van hiány! Ezt nem tudni, komolyan, ennyire fogalmatlanul dobálózni az eszközökkel... :D :D :D :D

Szerintem 300 darab 10 milliós lakás (vagy ház). Érted? 300 darab!!! Mindegyikben élhetne 3-4 ember, akkor kapásból ezer fő lakhatását megoldottuk! Viszont mindez hiába, hiszen továbbra is több hónapos előjegyzés van a CT-re! Érted??? Az az 1000 ember eddig is élt valahol, ezután is tudna ugyanott, sokkal jobb lenne néhány CT-t venni!

Ha szerinted rendben van

Ha az állításaimba nem tudsz belekötni, akkor kreálsz egyet, a számba adod, és abba kötsz bele, mintha én mondtam volna. Szánalmas vagy.
Egyáltalán nem állítottam olyat, hogy rendben van vagy se - ezt te hoztad elő.
Én csak a nyolcszoros különbséget próbáltam árnyalni - de ezt már sokszor elmondtam, viszont úgy látom, még mindig nem sikerült felfognod. Idemásolom még egyszer, hátha most menni fog: csak azt akartam megmutatni, hogy azért nem feltétlen ennyire egyszerű a képlet, hogy a két árat elosztom egymással... sokan bízunk benned, próbáld meg, most talán sikerülhet...

teljesen hülye vagy

A fentiek fényében egy kicsit "érdekes", hogy ezt pont te mondod.

vagy a tolvaj banda tagja, esetleg seggnyalója

Ismétlem magam: a stílus maga az ember. De úgy látom, tőled ennél több nem telik.

Hagyj, nem érdekelsz.

Megsértődtél? Bevágod a durcit?

Hiába írogatsz, nem olvasom el.

Inkább tegyél be a troll-szűrőbe. Az sokkal, de sokkal menőbb.

Már így is túl sok időt szántam rád.

Tudom, már mondtad. Egyébként senki nem kért rá, saját elhatározásod volt.

Ráadásul kontraszelektív és piactorzító is, hogy az állam a haverok vállalkozásait hozza helyzetbe és tőkésíti fel, nem pedig azok gyarapodnak, amelyek saját jogon jól teljesítő, jó minőségű cégek. Így ez utóbbiak kényszerűen elsikkadnak, vagy elmenekülnek az országból és a végén csak a tehetségtelen, de jóhaver slepp marad. Akik viszont normális piaci viszonyok között versenyképtelenek, tehát csak addig tart a jó világ számukra amíg haver a haver, nomeg amíg Brüsszel tolja a pénzt.

--
"Everybody has a testing environment. Some people are lucky enough to have a totally separate environment to run production in."

Szerencsére régen, talán még ovis koromban, amikor a mandulámat vették ki.

Viszont az utóbbi időkben sajnos édesanyám is került néhány éve kórházba, éppen kartöréssel (szilánkosra tört váll), meg nemrég térdkaláccsal, mindkettővel műteni kellett. Kétágyas szoba, tévé, szobánként külön mosdó. Az orvosokra se panaszkodott egyáltalán, viszonylag hamar műtötték (1-2 napon belül vagy hogy, valami sürgős eset jött be, ami miatt halasztották). Amit kifogásolt, hogy az üzemorvos nem nagyon akarta visszaengedni dolgozni...
Nagymamámat pedig néhány hónapja, valami bélelzáródás. Látogatni sajnos nem tudtuk, mert akkor volt a kanyaró miatti tilalom. Rendesen megműtötték, továbbra is tevékenykedik a kertben, köszöni jól van.
Sok igen közeli rokonom (testvér, unokatestvér) mostanában szült (az elmúlt kb. 2 évben kb. 4), egyikük sem panaszkodott az orvosokra, nővérekre, tisztaságra, sőt.
Menyasszonyom járogat mostanában egy probléma miatt, meglepődött, hogy túnyomórészt milyen kedvesek (és fiatalok!) az orvosok.

És te mikor jártál utoljára kórházban? Nehogy véletlenül bárki is azzal vádoljon, hogy nem érdeklődöm azon emberek hogyléte felől, akik vannak olyan kedvesek és udvariasak, hogy az én hogylétem felől érdeklődnek :)

Nyilván van ilyen is.
Meg van olyan is, hogy X gyógyszer hiánycikk hónapokig, olyan is hogy a klinikáról nyitott mellkassal viszik át máshova CT-zni a gyereket, meg olyan is, hogy a nővér elmegy és egy másik osztályról tarhál kötszert, mert az övék elfogyott.

Többnyire én is pozitív esetekkel találkoztam, de ez inkább egyes emberek emberségén, emberfeletti munkáján múlik, és nem a rendszeren. Az viszont már a rendszeren múlik, hogy alap vizsgálatokra is sok hónappal későbbre kapsz időpontot.

"Tehát már ketten is többnyire pozitív esetekkel találkoztunk. Biztos a rettenetes állapotú magyar egészségüggyel találkoztunk? :)"

Hát annyira azért nem jó a helyzet, hogy smiley-t tegyünk a mondat végére. Én Budapesten tapasztaltam azt, amit, és annak is egy olyan részén, ahol Bp viszonylatban is fasza a helyzet.

És ezért hálát is adhatok manitunak, mert vidékországban pl. egyik havercsaj műtétje azért csúszott 2 napot, mert nem volt altatóorvos. Válságos állapotban volt, simán belehalhatott volna. (Nem ebbe halt bele, vagyis nem csak ebbe, volt ott még sok más elbaszás is.)

Másik haver csapattársának a barátnőjét egy ínszalagszakadás miatt ölték meg a balesetin az orvosok. Amikor bevitték a baleset után azt mondták neki, hogy lesántulhat ha nem műtik azonnal. Szerencsétlen ezt elhitte (pedig nem igaz), az ügyeletes anesztes pedig kijelentette és leírta, hogy ő ezzel a műtéti team-mel nem fog együtt dolgozni, be se ment a műtőbe. Nélküle is letolták a műtétet, túl is altatták a csajt, nem tudták visszahozni. Ja, nem is barátnője volt, menyasszonya, és a gyereküket várta.

Szóval annyira azért nem fasza a helyzet.

Edesapamat februarban temettuk el. Tavaly szeptemberben kezdodott a gyogykezelese egy budapesti korhazban. Otthonrol betegszallitoval kellett a korhazba vinni haromhetente, majd haza. Volt, hogy 8-10 orat vart arra, hogy jarmu es ember keruljon, annyira nem volt eroforras. A szobak 100%-os telitettseggel mukodtek, az osztalyok tele voltak betegekkel. A halalakor az ugyeletes orvos 15 perc mulva kerult elo az azonnali beavatkozast kivano helyzethez, ami sajnos mar keso volt. Az orvos 3 osztalyon, egyedulikent ugyelt.

Az anyosomat ma latogattam meg egy masik budapesti korhazban, daganatos betegseggel kezelik, haromhetente kemoterapiara jar. Az elso alkalommal (juliusban) a korhaz szakosztaly fele szo szerint le volt zarva, mert nem volt szemelyzet, aki mukodtette volna. Szovetmintat vettek tole az elso nagyobb hohullam idejen, a mutoben nem volt klima, az orvos 38-40 fokban vegezte a beavatkozast, kozben toroltek a homlokat, hogy lasson valamit. Nincs semmi az osztalyon, mindent a betegek visznek.

Egyeb kerdes?

--
L

Na, azokba az EU tolt egy rakás pénzt a kohéziós alapból, de a budapestieket saját pénzből kellett volna felújítani, mert Budapest "nem elég szegény" ahhoz, hogy jogosult legyen ilyesmire EU-s forrást szerezni. De a saját pénz stadionra, kisvasútra, tévé és rádióadókra, napilapokra stb. kellett.

--
"Everybody has a testing environment. Some people are lucky enough to have a totally separate environment to run production in."

Akkor ezek szerint vidéken jobb az ellátás? Szerencsére nincsenek behatóbb tapasztalataim.

Egyébként a fiatal dokik szerintem nem az EU-forrásoknak köszönhetőek. Ui. bő 10 évvel ezelőtt a városban volt egy pályázat orvostanhallgatóknak (és talán még jogászhallgatoknak), éveken keresztül, hogy a város támogatja a tanulmányaikat (őket) anyagilag (akkori viszonyok között nem is rossz pénzzel), cserébe vállalják, hogy végzésüket követően próbálnak itt elhelyezkedni (nem tudom, milyen volt pontosan a szerződés). Szerintem kb. mostanában érett be ezen szerződések tömkelege.
Emlékszem, hogy rosszul esett, hogy mint tanárszakos hallgató ebbe nem fértem bele (mint helyi lakos), miközben az ország másik végeiből is voltak nyertesek.

személyesen?

pl azzal, hogy egy sikeres megvesztegetés, további megvesztegetéshez vezet, mígnem oda jutunk, ahol most vagyunk.

a harmadik magyar köztársaság első felelős kormánya, antal józsf vezetésével kényszerűségből 'alkalmazott' néhány embert aki képes volt a törvényesség határán intézni ügyeket.

ma már csak ilyenekből áll a kormány.

Nincs ebben semmilyen logika.
Amúgy ideális példa: pont a mindenhol, a hup-on is egyre gyakrabban előforduló migráncsozás mutatja meg, hogy miért baromi veszélyes a gyűlöletbeszéd, és miért kell ellene fellépni. Mert 3 évvel ezelőtt a 95%-otok a migráns szót meghallva a szótár segítségét kereste volna, ma meg már a migráncs rosszabb, mint a nácik, a komcsik és az ateisták együtt. Még talán a libsiktől is - bár a liberális szót még sokkal hosszabb munka volt az antikrisztussá egyenlővé tenni sokak fejében...

hrgy84 felvetette, hogy nem gyűlölhetünk olyat, ami/aki nekem személyesen nem okozott kárt.
Erre hoztam (ellenpéldának) a korrupt politikust és a beképzelt sztár példáját.
A korrupt politikusra mondod, hogy a közpénzt, ami az enyém is, elteszi (mindenféle ellentételezés nélkül, azaz nem végez semmilyen munkát), ezért utálhatom.
Ez a logika pl. a migránsokra miért nem alkalmazható?

Akárkit gyűlölhetünk, és (bár manapság nem szép bevallani) meg is tesszük.
A korrupt politikus és a beképzelt majom esetében pedig ott a személyes indíték az utálatra, hogy az igazságérzetedet, ízlésedet sérti a viselkedésük. Véleményed pedig lehet ezekről az emberekről, sőt, legyen is mindenkinek saját.
Az már kevésbé jó, ha a személyes ellenszenvünk miatt általánosítunk (minden rendőr buta, minden politikus korrupt, stb).
Az pláne kevésbé jó, ha ez alapján még mozgolódunk, és uszítjuk a szellemi hajléktalanokat, hogy ez (és csak ez) a nagybetűs igazság és ideológia.

----------------
Egy kis Assembly

Én ezt értem. Csak hrgy84 hozzászólásában volt egy mondat (ill. egy részlete), amire reagáltam:

Es ha odamennek barkihez, aki gyuloli pl. a zsidokat vagy a migransokat, hogy te, figyi, neked szemelyesen mi kart okoztak a zsidok/migransok, nem tudna ertelmes valaszt adni

Szóval ezzel nem értek egyet, azaz ha "neked személyesen" nem okoztak kárt, akkor nem szép dolog gyűlölni.

Gyűlölködni nem szép dolog semmiképp, de én is azt mondom, hogy simán el lehet ítélni egyes embereket vagy tetteket anélkül is, hogy velünk történne, és ez egyrészt jó is így, másrészt természetes is.
Ugyanúgy nem tetszik az embernek, ha valamelyik országban pl. terrorcselekmény történik, pedig mégsem vele történt.
Vagy jól is nézne ki az igazságszolgáltatás, ha a bíró senkit nem mondana bűnősnek, mert nem neki okozott kárt. Igazából a kulcs inkább az (és lehet, hogy hrgy84 is erre akarta volna kihegyezni a dolgot), hogy ne ész nélkül ítélkezzen és utálkozzon az ember.
Akinek van esze, az képes mérlegelni a dolgok súlyát, és tisztában van vele, hogy mi mennyit ér, milyen akciót milyen reakció követ.

----------------
Egy kis Assembly

Vagy jól is nézne ki az igazságszolgáltatás, ha a bíró senkit nem mondana bűnősnek, mert nem neki okozott kárt.

Az tényleg szép lenne, ui. (elvileg) nem a bíró gyűlöletén múlik, hogy elítélik-e vagy sem.

Igazából a kulcs inkább az (...), hogy ne ész nélkül ítélkezzen és utálkozzon az ember.

Igen, ezzel én is egyetértek. Ha már ítélkezel és utálkozol, legalább legyenek logikus (és valamennyire objektív) okaid, érveid :)

Azért kellett ezt a szót választani, mert nincs benne semmi emberi. Ezért nem volt jó a bevándorló meg a menekült, azok emberek, a migráns az csak migráns, nincs neme, személyisége, tanult szakmája, érzelmei, értékei, csak egy migráns. Sokkal könnyebb gyűlölni. Így volt sikeres a történelem minden népirtása, az első lépés az ellenség dehumanizálása. Lásd Srebrenica, Ruanda, stb. Az emberek simán elmentek a saját szomszédjuk villanyoszlopon lógó hullája alatt, hisz az csak egy bosnyák volt, nem ember.

--
"Everybody has a testing environment. Some people are lucky enough to have a totally separate environment to run production in."

+1

És különösen érdekes az, hogy Magyarországról többmillió ember migráns menekült ment el az elmúlt 100 évben, több nagyobb hullámban is. Ugye volt 2 VH, volt 56, volt egy nagyobb világválság ("kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk"). És volt egy másik is mostanában, részben ezért, részben az elmúlthuszonhétév kormányainak a sikerei miatt párszázezer magyar migráns él főleg az EU-ban, de mentek Kanadába és az USA-ba is.

És az USA is milyen rosszul járt pl. Erdőssel vagy Neumannnal, még ha nyilván voltak bűnözők és szar alakok is a magyar migránsok között...

Saját magadnak mondasz ellent!
Neumann-ék, meg a többi sok 100 ezer kitántorgott magyar közűl hány erőszakolt nőket, amikor az osztrák, egyéb menekülttáborokban voltak?
Hányan törtek át rendőrkordont?
Hányan gyujtogattak?
Egyik se!
Csöndben vártak, reménykedtek hogy visszatoloncolás helyett befogadja őket valamelyik nyugati ország.
Ami meg is történt.
És ott HASZNOS polgárai lettek a társadalomnak.
Nem mint ezek, hogy a sokezer eurós segélyért jönnek.
Melyik nyugati országban hajtottak furgonnal az ottani
lakosok közé magyarok?
Tételes linket kérek!

> Egyik se!

Ez mi alapján írtad?

Nem összehasonlítható a két helyzet. 50 éve még nem kapott fel minden külföldi által elkövetett bűntényt a média, illetve nehezebb is volt ezeket a támadásokat megszervezni a kommunikáció és a kevésbé globalizált világ miatt.

De csak hogy pár legyen:

"A kanadai bevándorlásügyi miniszter, Jack Pickergill szerint, a Kanada által befogadott 38,000 56-os menekültből 600-at kellett bíróság elé állítani vagy kiutasítani különféle bűnügyek miatt."

"Pándy András Belgiumban két volt feleségét és négy gyermekét gyilkolta meg. A sorozatgyilkos lelkész életfogytiglant kapott és 2013-ban börtönben halt
meg."

"Kaliforniában legendás bűnözőként ismert John (János) Birges, aki 1980-ban saját tervezésű robbanószerkezettel zsarolta meg a Lake Tahoe melletti Harvey kaszinót. Életfogytiglant kapott és 1996-ban egy nevadai börtönben halt meg."

"És ki ne emlékezne az elmezavarban szenvedő Tóth Lászlóra aki 1972-ben tizenöt kalapácsütést mért a világ egyik leghíresebb szobrára, a Pietára. A Rómában turistaként tartózkodó 34 éves ausztráliai magyar több mint száz darabot tört le a Szent Péter-bazilikában őrzött márványszoborból."

via

Európában jelenleg kb 50 millió muszlim vallású ember él. Ezzel nem "simogatni" akarom a migránsokat, megoldás kell, de az általános gyűlöletkeltés nem az.

"tl;dr És ott HASZNOS polgárai lettek a társadalomnak."

google://los angelesi magyar maffia

"Nem mint ezek, hogy a sokezer eurós segélyért jönnek."

Igen, ez az a fasság amit a kormánypropaganda letol a torkodon, te meg felbüfögöd.
És nyilván van ilyen is, nem vonom kétségbe. Csak nagyon sokan azért menekülnek, mert konkrétan polgárháború van Szíriában, olyan állapotokkal amit el se tudsz képzelni. És van még pár ilyen hely a környéken.

> "Mivel nem az Apple Pay az egyetlen fizetesi szolgaltato (lsd meg: Paypal, Stripe, stb), igy ezeket a webboltokat akkora hatrany azert nem eri, tovabbra is lehet ott fizetni, csak legfeljebb mas modszerrel."

A paypal és a bankkártyás fizetési szolgáltatók is is beálltak a "szélsőséges tartalmak" blokádjába. Sőt a társkereső oldalak is elkezdték a kapcsolódó személyek bannolását: https://twitter.com/okcupid/status/898249291382345729

Számomra elég ijesztő, hogy egy interneten megjelenő (akár szarkasztikus) véleményem miatt egyik napról a másikra pl. a DigitalOcean törölheti a személyemhez kapcsolódó, egyébként teljesen legális szolgáltatásaimat.

> "A gyuloletbeszeddel teli oldalak nem bombak, ez teny. Rosszabbak: olyanok, mint egy virus. Sokaig lapulnak a hatterben, szep csendben fertoznek, mig egy komplett tarsadalom valik gyulolkodove."

Ez valóban ennyire veszélyes, amennyiben ez az ország irányítótól és jogalkotóitól jön óriásplakátok, mainstream media és nyilatkozatok formájában így legitimizálva, sőt minden "hazafias érzelmű" embertől megköveteli a gyűlöletet.
Itt viszont nem erről van szó: a dailystormer-ről a kirobbant hírverés és blokkolások előtt senki nem hallott. Senkinek nem került "kéretlenül az arcába".

Egyes videojátékokat már rég be kellett volna tiltani.
A fiatalokban pszichlógusok szerint is agressziót generélnak ezek a naturalista lövöldözős játékok.

Philip Zimbardo

https://www.pcguru.hu/hirek/a-videojatekok-kiirtjak-a-ferfiakat/37223

'S minél többet néz valaki televíziót, annál valószínűbb, hogy az egész életen át tartó tévénézés befolyásolni, deformálni fogja a világképét. Például értékesnek és
követendőnek tartja majd azt, amit a sikeres szereplők csinálnak a filmekben (akkor is,
ha az agresszív viselkedés); ha a műsorokban sok erőszakos cselekedetet vagy azokról
szóló beszámolót lát, akkor veszélyesebbnek feltételezi majd a valós élethelyzeteket is'

> Komolyan elhiszi valaki, hogy a gyűlöletbeszéd (bármi is legyen az) betiltásával kevesebb gyűlölet lesz az emberekben?

Ha mondjuk ezred akkora lesz a gyűlölet, az mondjuk siker, nem?

(Vedd észre, hogy a gyűlölet forrása az ember információja valamiről. Aki nem tudja hogy gyűlölnie kell ezt vagy azt, az nem fogja gyűlölni.)

Az ilyen cégvezetők mint TC inkább maradjanak csendben. Ugyanő dollármilliárdokat "adóoptimalizál" amiből például pont azoknak a rossz körülmények közé születő feketéknek tudna esélyt adni a szociálpolitika, akikhez képest még a lumpenproli whitetrash altrightosok is felsőbbrendűnek érzik magukat.

"tudna esélyt adni a szociálpolitika"

Ez kb. olyan, minthogy "ami penzt ellopnak itthon, abbol meg lehetett volna ujitani az egeszsegugyet". Nem, az ilyen dontesekhez eloszor is akarat kell, es csak masodszor forrasok. Es kint sajnos hiaba szamitanak a feketek egyenrangunak, a tarsadalom nem kezeli oket akkent.
--
Blog | @hron84

Arról nem is beszélve, hogy már eddig is több száz milliárd dollárt szereztek azzal, hogy túlárazott dolgokat adnak el az embereknek. Ha olyan fene nagy szentek, akkor nyugodtan megfelezhetnék az áraikat, és akkor pl. a kisebb keresetű feketék is meg tudnák venni az Apple termékeit.

Amióta világ a világ ember embernek farkasa. Sosem lesz béke a földön. Egyébként mit szólna az európai népvándorláshoz, ha kicsit közelebb élne?

--
robyboy

Látva a videót, amiben a déliek örökségét és identitását gyalázzák, ledöntve háborús hősök szobrát, akik sajátjaikért áldozták az életüket, ismét be kell látnom, hogy a szélsőséges ballib mindent könyörtelenül elpusztít, feszültséget szít, hamis jelszavakat ad a hasznos idiótáik szájába, amiknek semmi köze a történelemhez és a 21. századból bírálja az adott kor morálját és tisztességét. Pedig nagyon sokat tanulhatna a 21. század embere a régi korok erkölcséről.

A déliek, a háborúban elesettek többségének nem volt néger cselédje, azok, akiknek a szobrokat állították nem szélsőségesek voltak, hanem a hazájukért meghaló katonák egy olyan háborúban, ahol ők kijelentették a függetlenségüket. Gyakorlatilag a szabadságért harcoltak egy rájuk támadó, gazdaságilag fejlettebb hatalom ellen. A demokraták szítják a feszültséget megint, bemocskolva a mai déliek örökségét, sértve a büszkeségüket. Nem nyugszanak, amíg minden ember úgy nem gondolkodik, ahogy ők azt előírják.

Tim Cook akarmit mond amitol tobb lesz a reszvenyei erteke.

Erdrkes, hogy eliteli a feher felsobbrenduseget, de a telefonjaik felhasznalnak fekete gyerek rabszolgak altal termelt anyagokat es rabszolgakent tartott kinaiak szerelik ossze apropenzert. Feheret eloszor az i boltban lat a telefon.

Igy kell gazdag feher felsobbrendukent meg tobb penzt keresni es akarmit mondani.

UPD,
Tim Cook mindegy mit mond, egyetlen szava sem igaz és nem nagy tett más pénzéből reklámcélokra adományozni.

Ha már IT kacsolódású adományozásról van szó akkor szeretném Bill Gates-t példaként mindenki elé állítani. http://index.hu/gazdasag/2017/08/15/bill_gates_eladomanyozta_a_vagyona_…

Az amerikai déli neonáci fehér hullám veszélyes és elítélendő, minden amiért kiállnak vagy a jelenben vagy a múltban valótlan és csak egy metszetét veszi alapul az életnek. Az abszolút megállapításokkal felállított eszmék minden esetben csak a pusztuláshoz vezetnek és alapvetően a megtévesztésre alkalmasak leginkább. Ha bejön Trunp mondása akkor elég sok kellemetlen munkát kell fehéreknek elvégezni nem fehérek helyett, igaz, szerintem ez így igazságos, ne csak a mexikóiak dolgozzanak a húsgyárakban.

Továbbra is állítom, hogy az Apple jelen korunk egyik legnagyobb rabszolgatartója, így annak vezetőjének csöndben kell maradnia ha rabszolgatartásról van szó, hisz az ő a funkcionális elődeit ítéli el.

Ez csupán egy politikai elhatárolódás Trump politikájától, semmi komolyat nem kell a háttérben feltételezni. Nyilván gondol a jövöre, amikor reményei szerint már nem a Trump-féle politikai irányvonal lesz a meghatározó.
Helyezkedés a politika térfelén a késöbbi jobb pozíció érdekében.

--
robyboy

Szerintem nem erről van szó. Az usákban elég stabil a jogrendszer és elég jól működik a fékek és ellensúlyok rendszere ahhoz, hogy a politikához kelljen dörgölőznie egy nagyvállalat vezetőjének. (Hacsak nem akar belekóstolni a politikai pályára, de szerintem itt nincs erről szó.)

- inkább nem szólok semmit, nehogy engem is elvigyen a liberális igazságosztás :D -

Ha totális invázió alatt állna egy ország, akkor azért szabad lenne "csúnyát" mondaniuk a támadó ország embereiről?

2 nap alatt 2 gázolás és 2 késelés: Barcelona, Cambrils, Turku és Wuppertal, de mindenki a nácikok miatt aggódik.

Halomra ölik az embereket, de nehogy valaki gyűlöletbeszédeljen vagy általánosítson miatta. Part and parcel, don't look back in anger, carry on exactly as before...

akkor is így aggódtál, amikor a fekete szeptember, a baader-meinhof, a vörös brigádok, a vörös hadsereg frakció, az eta, az ira, vagy épp carlos - nem a santana v. a sainc, hanem a sakál - és még sokan mások :) irtották európa lakosságát?

v. akkor még nem is éltél?

Mindig ez a standard liberális válasz, de még senki nem írta le egy mondatba az mostani iszlám terrorizmust az évtizedekkel ezelőtti pl. ira terrorizmussal.

Pl: nem baj, ha most irtanak minket a dzsihadisták Európa szerte, hiszen 30 éve is robbantott az ira Dublinban? Vagy hogy?

nem állítottam olyat hogy ez nem baj.

azt kérdezem, hogy ha egyszer európában mindig is volt terroriznus, amióta véget ért a második világháború, mi az oka annak hogy ez most nagyobb probléma, mint az eddigiek?

hiszen itt már mindenki térített el repülőgépet, robbantott, rabolt embert, az araboktól kezdve, a sztálinistákon át, a maoistákon keresztül, egészen a neonácikig.

miben különbözik ez az eddigiektől, hogy ezeket most jobban kéne gyűlölni?
mert gyurcsány? vagy soros?

Nincs abban semmi ellentmondás/álszentség, ha az embert jobban érdeklik a jelen problémái, mint a múlt problémái. Vagy az emberhez közelebb álló emberek problémái, mint egy mondjuk indonéz ember problémái. Pont az lenne furcsa, hogy ha a te házadban lévő árvíz ugyanannyira érdekelne, mint egy 10.000 km-re lévő árvíz.

Ha megbetegszik egy közeli hozzátartozód, akkor nem mondod neki, hogy bezzeg a spanyol nátha miatt nem aggódtál, mi?

Tehát nem értem, hogy hogy jön ide most az ira? Addig nem lehet szólni egy szót sem, amíg nem hal meg több ember, mint a 2. világháborúban?

de hogy az eredeti - félrement - kérdésedre is válaszoljak :))

itt azért gyűlölködünk épp, mert az apple is kinyilvánította, hogy gyűlölködni kell.
és mivel az apple amerikai, most amerikában gyűlölködünk.

ha lett volna egy európai, szakmába vágó cég aki kinyilatkoztatja, hogy nem az amerikában a tömegbe hajtó amerikai neonáci, hanem az európában a tömegbe hajtó északafrikai fundamentalista az igazi gyűlölni való, akkor most a fundamentalista északafrikaikon gyűlölködnénk.

de mivel ilyen európai számtek vállalat nincs, így be kell érnünk az amerikai klántagok gyűlöletével.

Szerintem az a különbség, hogy senki nem mondja azt a terror támadások kapcsán, hogy hát a járókelők provokálták szegény iszlamistákat, és igaziból mindketten felelősek, és szegény terroristák voltaképp nem is rosszabbak, mint akikből áldozatok lettek.

Viszont vannak, akik a neonácikat nem tartják rossznak, és mentegetik az autóval a tömegbe hajtó alt-jobbost.

ne is szabad.

bármekkora károkat is okoznak, mégis csak elenyésző kisebbség művel ilyet.

'1 embert elgázol egy szélsőjobbos: "robbantsuk fel Mount Rushmore-t"'
csak a klánt!

'80 embert elgázol egy dzsihadista: "nem szabad általánosítani"'
miközben háború folyik az iszlám állam ellen.

egyik esetben sem általánosításról van szó. az elkövetők önmagukat sorolták egyik, v. másik szervezethez.

Érdemes megnézni Tim Cuck Barcelónáról tett tweetjét is:

Tragic and senseless attacks in Barcelona. Our thoughts are today with all our friends and companions in that great city. (Google translate spanyolról.)

Ilyenkor miért nem ítéli el a radikális iszlámot? Meg sem említi.

Csak, hogy a tenyekkel tisztaban legyek:
hany terrotamadas utan lehet szolni?

Mi az objektiv hatar? Mondjuk 300halal/ev, vagy a szamlalo nullazodik 2018-ban ujra?
Orszagra kell korlatozni?
Pl. spanyolorszagban 100 halal (serultek eleve nem szamitanak, ha jol veszem ki), de ha franciaorszagban nincs csak otven akkor az feljavitja az atlagot?

Azert szeretnek szamszaki valaszt kapni, hogy vissza tudjak ide linkelni.
Nekem meggyozodesem, hogy ez a gazolasos forma bejott es nagy divat lesz a jovoben, igy ez a terrorbiznisz meg felfutoban van es egy meredek emelkedes varhato.
Csak remelni merem, hogy nem exponencialis.

Remelem azert van egy "toleranciahatar", ami utan azt mondja mindenki, hogy eleg volt. Vagy csak abrand?

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

De miért is nem szabad általánosítani?

Aki ezt állítja, az nyugodtan utazik el pl. Afganisztán durvább régióiba? Hiszen _ott sem mindenki tálib_, és ez igaz is!

Másik példa:
A: a koreaiak beszélnek koreaiul.
B: ne általánosíts, a csecsemők pl. nem beszélnek.
A-nak vagy B-nek vagy igaza?

Ki lehet mondani általánosan, hogy nem szabad általánosítani?
Szerintem bizonyos helyzetekben nem, hogy nem szabad, hanem még kell is, még ha van is kivétel. Lásd első példa.

"gyűlölet ellen harcolnak" azt hogy?

https://en.wikipedia.org/wiki/Paradox_of_tolerance
"Less well known is the paradox of tolerance: Unlimited tolerance must lead to the disappearance of tolerance. If we extend unlimited tolerance even to those who are intolerant, if we are not prepared to defend a tolerant society against the onslaught of the intolerant, then the tolerant will be destroyed, and tolerance with them." "We should therefore claim, in the name of tolerance, the right not to tolerate the intolerant."

"Volt egy régi, kommunista eredetű szó, amelyet régen állandóan használtak, megindokolva, miért is kell fegyverekkel felvonulni nagy ünnepeken. Ez a békeharc."

https://mno.hu/vezercikk/bekeharcosok-1184401

----
"Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat."

Ez a 102 hozzászólás, de eddig még senki nem említette Sorost. Hogy nem az ő keze van-e ebben is.
--
ulysses.co.hu

Édes Istenem... Ha nem hisznek a rasszokban, akkor hogyan harcolhatnak a fehér felsőbbrendűség ellen? Mert ez utóbbival kijelentik, hogy de, mégis van különbség a rasszok közt. Vagy akkor most még sincs? Tiszta hülyék ezek.

Kb olyan óvodás szintű civakodás ez az egész a „felnőttek” közt, mintha valaki a legjobb házőrzők közt egy dobermann versus kuvasz szájkaratét folytatna le.

Részemről, igenis vannak rasszok egy fajon belül, még az enberek közt is. Diverzitás. És? Leszarom. Számomra úgyis maga a személyisége dönti el az illetőnek, hogy milyen kvalitású, nem pedig a bőre/haja/szeme/nyelve/vére/áramköre színe.

Aki ezen pörög, az kurvára ráér, és inkább csinálna valami értelmeset.

Mondjuk ez az egyik fő probléma: "Aki ezen pörög, az kurvára ráér, és inkább csinálna valami értelmeset."

Akik ezen pörögnek kurvára ráérnek, mert:
- nincs állásuk vagy/és
- segélyből élnek vagy/és
- civil szervezetek pénzéből vagy/és
- pártpénzekből élnek

Egy-egy ilyen felháborodás pedig tökéletes alkalom a rombolásra, amit igen csak szeretnek.
Mikor építettek valamit ezek a felháborodók?

Akiknek a hátán pedig csattan ez egész, azok dolgoznak és nincsen erre se idejük, se energiájuk, ráadásul még az állásukkal is játszanak.
Az ellentábor? Ha még van állásuk, akkor is mehetnek akármit csinálni, mert ha kirúgják őket emiatt, a cégről leperelik a gatyát is a jogvédők.

Az egészről "A hálózat csapdájában" című film jut eszembe. Ha nem tetszel a hatalomnak, akkor eltörölnek.

„Kb olyan óvodás szintű civakodás ez az egész a „felnőttek” közt”

Kemény gyerekkorod lehetett, ha felétek az óvodások egymást gázolták el.

„Aki ezen pörög, az kurvára ráér, és inkább csinálna valami értelmeset.”

Eredetileg az elgázolt nő anyja is csak intett, hogy „leszarom, nincs arra időm, hogy ezzel foglalkozzam”. Aztán a műkörmöse lebetegedett, így maradt egy kis szabad ideje, amit sajnos nem tudott értelmesen eltölteni.

Én magáról erről az egész lolrasszról alkottam véleményt, nem kifejezetten a gázolásról. (amiről eddig nem is tudtam, mert itt a hírben nem láttam szerepelni ezt – és nem, nem járok utána)
Bűnbakot és casus belli-t mindig lehet találni, mindig lehet a másikra mutogatni. De magukban nem veszik észre sosem, hogy min kéne változtatni.
Illetve az emberekben felgyülemlett fölösleges negatív energiákat ügyesen manipulálva, ilyen és hasonló esetekbe eszkalálódtatik az egész.

„A Charlottesville-i események kapcsán Tim Cook,”
vs.
„nem kifejezetten a gázolásról. (amiről eddig nem is tudtam, mert itt a hírben nem láttam szerepelni ezt – és nem, nem járok utána”

Ha nem tudod, hogy miről van szó, akkor talán visszafogottabban kellene véleményt mondani. Szerintem.

Nem szerencsés dolog egy olyan frissen történt eseménnyel kapcsolatban általánosítani, ahol valaki meghalt, vagy megsérült. Ugyanis ez mindig félreértéshez fog vezetni. Általánosítani csak akkor célszerű, amikor a konkrét eseményt már kezdik elfelejteni az emberek. Kivétel, ha populista politikus vagy, mert azok élvezik az ilyen helyzeteket.

Nem érdekel, hogy szerencsés-e vagy sem, vagy vezet-e félreértéshez a dolog. Aki akar, az úgyis belemagyaráz bármibe bármit.
Változatlanul baromság a rasszizmuson pörögni mind a két fél oldaláról, mert lásd pl ilyen eseményekhez vezet, és tovább szítja a tüzet mind a két táborban. Sajnos.

Timmy! Költözz Barcába a La rambára lol...
majd ott kapsz bemutatót a nem fehér szeretetből...
istenem ezek a fehér gecik az elefántcsont tornyaikban lol...

--
GPLv3-as hozzászólás.

Három államban is voltam USA-ban és igen próbáltam. Ebből kettőben gettóban is jártam.
Érdemesebb lenne saját szemeddel körbenézni a világon és nem elhinni a liberális média hazugságait.
A mai Párizsban és Londonban is voltam és köszönöm szépen nem kérek belőle.
Ja és Párizs különösen vicces volt. A sajtó írta itthon hogy a TEK járműve milyen megbotránkozást kelt egy téren az emberekben, meg félnek tőle stb.. Miközben Párizsban géppuskás katonák császkáltak a főbb helyeken. Volt hogy a fekete katona, akkora volt hogy azon nevettem fegyver sem kellene neki, egy pofon tőle és meghalsz.

Nem mondtam hogy rossz volt ott, voltak jó dolgok is, de azért én nem élnék ott.
Floridában már nagyrészt Ubereztem (mondjuk volt olyan Uberes, aki nem beszélt angolul, amin egy kicsit meglepődtem). Mellesleg nevetséges, hogy az alja munkát csak feketék/latinok végzik, míg például az üzleti negyedekben szinte csak fehérek voltak. Az éttermekben szintén, drága étterem mindig fehér személyzet, McDonalds csak feketék. Igen nagy képmutatás van USA-ban. Mi az egyenlő, toleráns nemzet! A nagy fenéket..

A buszon egyszer még oda is sz*rt valaki, "Look out, poo!", mondta az utazótárs. Az állandó lejmolás is jó volt a megállóban: "Yo have a dollar, bro?". Még a buszvezetőt is próbálták ingyen útra rávenni..

Ja és inzultus engem sem ért egyébként, csak állandóan bámultak, mert én voltam mindig az egyetlen fehér a buszon + akin ing és vászon nadrág volt (kivétel a sofőr). Mert ott a susogós a menő!

"A buszon egyszer még oda is sz*rt valaki, "Look out, poo!", mondta az utazótárs."

Ilyet láttam már Budapesten BKV-n, csak a szöveg volt az, hogy "nézd, odaszartak"

"Az állandó lejmolás is jó volt a megállóban: "Yo have a dollar, bro?". Még a buszvezetőt is próbálták ingyen útra rávenni.."

Jájhá drága buszvezetőúr ányámra esküszöm hogy idehozom holnap az árát, higgyemegnekem...

90-es évek közepén, a kisföldalatti Deák téri megállójában egy kb. 20 év környéki lány letolt nadrágban és bugyiban leguggolt a fal mellett, és odapisilt. Mindez valamikor délelőtt történt. A társaságában lévő másik 3 embert ez egyáltalán nem zavarta, tovább beszélgettek. A beszélgetést hallva, nem tűntek részegnek, és a bőrszínük alapján nem a kisebbséghez tartoztak.

Ja, nem dzsipó specialitás, de ezt az érvelést nem túl rég hallottam, 1-2 hónapja talán.
A kutyájuk szarát fel nem szedő emberek is jellemzően hófehérek. A saját hugyában-szarában fetrengő - és bkv-zó - csövesek is jellemzően azok. Nekem a white trash semmivel se szimpatikusabb csak azért, mert white...

Ez így van, én is találkoztam olyan fehérekkel (lakókocsipark szerű hely), ahol a bérelt autóhoz gyorsan visszamentünk, mert már nézegették.
De azért nálunk ez nem általános a buszon, sokat jártam itthon is busszal. Ott a Hilton előtt letevő buszon is ez van, nem a Gergely utcában, meg a Diószeghy Sámuelben.
USA-ban konkrétan nem merném gyerekemet elengedni busszal sehová.

Én meg Ópályiban vagy Olaszliszkán nem mernék végigsétálni a főutcán, vagy inkább a soron. De ez egy extrém példa.
Szerintem nem érdemes ez alapján megítélni a többi, egyébként remek országrészt.
Kicsit olyan ez, mint a hypochondria. Lehet úgy élni, hogy végig attól rettegsz mikor kapsz rákot, de nem érdemes.
Ezért haragszom a rettegés propagandára. Megoldást semmire nem nyújt, de közben szét idegesíti az embereket.

Meanwhile ma és tegnap 20x annyi ember halt meg, és 100x annyi ember sérül meg hasonló támadásokban Európa szerte, amiket a "tudjukkik" követtek el. Arról is lesz valami esetleg?

Nem sok mindent irigylek az amerikaiaktól, de a szólásszabadságot az EU-ban is be kellene vezetni.

Mindannyiunknak ki kell állnunk a muszlim felsőbbrendűség és a dzsihadista erőszak terrorja ellen.

----
"Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat."

Láttam belőle eleget. Az, hogy egyetértesz vele, vagy sem, ettől független. Vedd le a hangot, ne olvass szájról - nézd így. Én nem is értek vele egyet, de ez is csak egy vélemény.

Ha már Richard, akkor inkább Horton:
“A lot of what is published is incorrect.”
"The case against science is straightforward: much of the scientific literature, perhaps half, may simply be untrue."

Félreérted. Itt arról van szó, hogy pár idióta szervezö egyszerü döntésével beégette kis hazánkat.
A külföldi TV-nézök meg ugyanúgy általánosítanak, mint a magyarok. Spanyolhonban most pl. jogosan utálhatnak minket ezért az egyszerü húzásért, hozzáteszem: jogosan.

--
robyboy

Mit nem értesz? Volt egy terrortámadás Spanyolországban. A spanyol versenyzö szerette volna, ha egy nyomorult percet kaphatott volna megemlékezésül. Elutasították a Magyar versenyszervezök, baromságra hivatkozva. Ezzel elérték azt, hogy jogosan elítél(het)nek bennünket.
Nem is értem az egészet, de komolyan. Legsötétebb kommunizmus, ami itt megy.

--
robyboy

Ne told túl a dolgot, azzal csak magadat fogod alázni!

Valószínűleg senki nem akart senkit lejáratni! Szerinted csak úgy történhet egy ilyen dolog, hogy valaki direkt le akar járatni valakit!? Egyszerűen csak itt volt az esemény, és itt hozták ezt a hibás döntést! Ha máshol lettek volna, akkor máshol hozták volna.

Mintha csak a kommunizmusban élők hoznának "rossz" döntéseket... Ha a legsötétebb kommunizmus menne itt, nem lennénk elárasztva silány minőségű spanyol zöldségekkel és gyümölcsökkel. De nem is értem, hogy hogy jön ide a kommunizmus. Biztos ez az aktuális vezényszavak egyike. :D

Ha már így alakult, az úszó örülhet, hogy kiállhatott és ki is állt valamiért. Ahogy nekünk is ki kellene a szemétre való spanyol áruk ellen. Na, ez az igazi sötétség, mert nem egyetlen rossz döntésről van szó.

:)

Érdekes, az nem zavarja őket, hogy a muzulmán terroristák naponta végeznek 80-100 emberrel- és a kedvencük a facetime.

Innovation is a moral issue - an affront to Apple. We must all stand against it....
Timi néni evvel kellene foglalkozni....

de a Foxconnál éhbérét rohadó gyerekmunkások teljesen rendben vannak akik a nyomorult telefonjaikat összerakják vagy Vietnamban pitiáner összegekért varják a ruháikat. "Mi vagyunk akik a rasszizmus mindenformáját elutasítjuk de a rabszolgaságot támogatjuk mert a részvényeseinket ki kell szolgálnunk" mondhatnák.

Képmutató politikai haszonleső ganajtúrók.

Steve Jobs idején még volt "tartásuk" és kusban maradtak.

--
honlapom http://dyra.eu/

Nem illik olyan dologban kritizálni másokat amiben amúgy mi is aktívan részt veszünk. Ebben semmiféle logikai bukfenc nincs. Aki iPhone-t használ ne pampogjon a gyermekmunka miatt mert nem hiteles. Vagy aki bundát hord ne legyen harcos állatvédő mert szintén nem hiteles.

Előbb sepregessenek a házuk körül aztán mehet a kritika mások felé. Stve Jobs-nak ez ment.

--
honlapom http://dyra.eu/

Nem a gyerekmunka ellen, hanem a rasszisták ellen szólalt fel .

Nem kell iPhone-t használnia, hogy ne pampoghasson a gyermekmunka ellen. Ha van bármi eszközöd amiben van akkumulátor, akkor a hozzá szükséges kobaltot jó eséllyel dél-afrikai gyerekek segítségével bányászták ki:

Ten percent of cobalt produced and used by the world's largest technology and mining companies relies on child labour and worker exploitation, a new report has claimed.

Approximately 110,000 to 150,000 "artisanal" (meaning 'small-scale') miners in the DRC, including up to 40,000 children (according to Unicef), extract cobalt with basic tools, wash it and sell it into a market that eventually resells that material to technology companies including LG, Microsoft, Vodafone, Sony, HP, Huawei, Lenovo, Apple, Samsung and Dell.

via

Vagy épp ha Samsung/Huawei/Oppo(oneplus) telefonod van:

A new investigative report by China Labor Watch (CLW) has revealed that a China-based consumer electronics supplier to Samsung, Oppo, Huawei, and TCL, continues to employ underage workers (under 18) despite being outed on multiple occasions by CLW since 2012 for exploiting children (under 16), underage labor, and student workers.

via

Hatde... hatde.. hatde a google az joceg! Az biztos nem adna ilyen gyartok kezebe az operacios rendszeret! A google mindig a legjobbat akarja, szoval ilyen nem lehetseges, csak az apple lehet rohadt kapitalista kizsakmanyolo rohadt szemet ceg...

Jegyezd meg, kulonben ne adja az eg, valami a googlenek nem tetszot talalnal mondani. Azt meg tudjuk jol, hogy vegzodik.

Az Apple és a Google hibái majdhogynem eltörpülnek azon emberek problémái mellett, akik amikor az Apple a téma, őrült elkeseredésükben szegényes fantáziájukból csak a Google-t képesek előrántani, és nem tudom mit hisznek, de talán azt, hogy egy kemény fasszal csapnak oda, ám igazából csupán egy puha pöcsöt szorongatnak az ujjaik között.

:)

addig ne szólaljon fel a rasszisták ellen amíg sárosak a gyermekmunkában (az is lényegében rasszizmus egy formája csak a rasszisták dolgoztatnak más országbéli elesett helyzetben lévő embereket éhbérért), Trump-ra mondják populista, akkor az Apple mi? Erre írtam haszonlesők egyszerűen sikk kiállni a rasszizmus ellen. Tenni ellene már más kérdés de szövegelni nagyon könnyű róla.

--
honlapom http://dyra.eu/

"Egyéb szépséghibák közé tartozik még az, hogy a rabszolgaságért a déli demokraták küzdöttek, ellenük pedig az északi republikánusok, ha már a rabszolgaság kérdésére akarjuk felfűzni a polgárháború konfliktusát (valójában az államok függetlenségéről szólt a polgárháború: a déliek nem akarták, hogy egy központból kormányozzák őket). Abraham Lincoln, Frederick Douglass és Martin Luther King republikánusok voltak (kisszínes, hogy MLK ellenezte a melegházasságot, tehát reméljük, a következő körben a róla készült emlékműveket is elpusztítja, vagy legalább megszurkálja kicsit a liberális talibán). Woodrow Wilson és FDR viszont a szegregáció rasszista hívei voltak, és ők az amerikai progresszív mozgalom legszentebb figurái. A Ku-Klux-Klan pedig a Demokrata Párt militáns szárnya volt.

És aki azt mondja, mindez mellékes, hiszen mennyit változott azóta a világ, annak részben igaza van, részben nincs. Barack Obama amerikai elnök mondta a gyászbeszédet Robert Byrd demokrata szenátor temetésén, aki nem mellesleg a KKK magas rangú „tisztviselője” volt.
...
A Konföderáció vezetőinek és nagy alakjainak a szobrai persze épp a megbékélést hivatottak elősegíteni. Az északiak nyertek, ám a minden képzeletet felülmúló brutális polgárháború után a győztesek helyet szorítottak a „vesztesek” szobrainak. A liberális talibán múlteltörlős-szobordöntögetős mozgalma azt bizonyítja, hogy ők nem a megbékélést és a történelem tanulságainak megőrzését akarják, hanem a pusztítást. Trump joggal vetette fel a kérdést, hogy mi következik ezután? Ki lesz a következő ledöntendő idol? Talán Washington, aki maga is rabszolgatartó volt?
...
Az elnök ismét nem tévedett, egy radikális fekete lelkész már követelte is Washington elnök szobrának, képének, bármijének az eltávolítását mindenhonnan. A liberális talibán az Egyesült Államokban éppúgy viselkedik a múlttal és annak emlékeivel, mint az ISIS Palmürában. Ezért sem túlzás a liberális talibán megjelölés.
...
A liberális talibán szobordöntögetése egyenes következménye annak az elmebajnak, amivel az amerikai haladó kultúra apostolai mossák az emberek agyát évtizedek óta: hogy ki kell dobni a „fehér” szerzőket a tananyagból, hogy el kell törölni a nyugati kultúra teljes történetét, mert az bűnös. A kulturális marxizmus emlőin nevelkedő haladó tálibok képtelenek megemészteni azt a tényt, hogy a nyugati civilizációt nem feltétlenül és nem csak tiszta kezek hozták létre – egyedül az ő kezük tiszta, egyedül ők erkölcsileg makulátlanok, akik mindent képesek elpusztítani, ami az útjukba kerül.

Ahogy az agyakban simára gyalulták a terepet, úgy fogják most a köztereken is. A hasonlóan szép eredményeket hozó áldásos munkát mi a szovjetek tevékenysége által ismerjük.
A szakirodalom ezt nevezi haladásnak."

https://888.hu/article-a-liberalis-taliban

----
"Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat."

Az, hogy nem szobrot állítunk, hanem a meglévőt döntjük le! Nagy különbség!
Sok ember, akinek szobra van, az az ő korában egy haladó gondolkodású személy volt, aki nélkül még mindig általános lenne a halálra korbácsolás, boszorkányégetés, stb, viszont mai szemmel nézve egy szemét rasszista, oligarcha... Akkor most, hogy? Bontsuk le a szobrát?

Na most Charlottesville-ben az volt, hogy a helyi tanács/önkormányzat, szóval a helyiek által választott - és nekik felelősséggel tartozó - szervezet döntött úgy, hogy azt a szobrot abból a parkból távolítsák el. Az Usákban elég komolyan veszik az helyi autonómiát, szóval ott nem az van mint errefelé, hogy az országos (state) pártközpontból odaszólnak, hogy mi legyen a döntés, vagy hogy ki legyen a jelölt. Pláne nem a szövetségi szintről, Washingtonból. Arrafelé a polgármester nevezi ki a rendőrfőnököt, és van ahol közvetlenül választják a seriffet.

A helyi képviselők és a polgármester is a helyi szavazók előtt mérettetnek meg, ők döntenek majd a következő szavazáson arról, hogyan végezték a munkájukat. A szobor eltávolításáról is ennek tudatában döntöttek, a döntést még februárban hoztak, szóval ha ez annyira szembe menne a helyiek elvárásaival, akkor jó eséllyel már változtattak volna. Persze biztosan vannak ott is, akik nem értenek egyet ezzel a döntéssel, de ez szerintem egy olyan kérdés, amit helyben kell eldönteni. Egy picsányi kis városról van szó, nem egy országos jelentőségű történet ez, nem Mount Rushmore vagy ilyesmi. Magyar kontextusba helyezve: nem a Hősök teréről akar a pesti önkormányzat elvinni egy szobrot, hanem pl. a nagyecsedi önkormányzat egy helyi parkból.

Abban amúgy biztos vagyok, hogy se a felvonuló neonácik, se a felvonuló neonáciellenesek nagy részének semmi köze a városhoz, csak épp ott találtak alkalmat a hőbörgésre...
Mi meg aztán pláne csak ugatjuk a holdat...

"Minden esetre a haladó városvezetés és a balos ellentüntetők Lee tábornokot rasszistának tekintik, ami kétségtelenül meg is állja a helyét, amennyiben mai nézeteiket – jogtalanul – rávetítik egy 19. századbéli közszereplőre. A rasszizmus – vagy amit ma annak neveznek – azidőtájt az emberek nagy többségére jellemző volt. És ezt nem a gonoszság sugallta nekik, hanem a nagybetűs Tudomány, mely ekkoriban kezdett sokak vallásává válni. Komoly akadémiai szintű megállapítások tanúsították, hogy a különféle rasszokhoz tartozó emberek örökletes alapon, eltérő szellemi és fizikai képességekkel bírnak. E tételt egyébként azóta sem a tapasztalati tények, hanem ideologikus megállapítások cáfolták meg. A tudomány pedig mára nem a teológia, hanem a libsizmus szolgálólánya lett, ámbár a haladó libsizmus is nagyobbrészt teológia.

A tábornok szobra hosszú évtizedekig állt a helyén és eddig nemigen zavart senkit. Nyilván pont most, százvalahány évvel az események után, aktuálissá vált az eltávolítása. Az efféle, a régebbi múlt eseményeivel kapcsolatos akciókat szokták honi libsijeink múltba révedésnek, sérelmi politizálásnak és historizmusnak nevezni. Már amennyiben Trianonról van szó.

Lee tábornok, a rasszizmus és Amerika természetesen merőben más.
...
A charlottesvillei tüntetés egy darabig a megszokott táncrend szerint zajlott. A békés baloldali ellentüntetők először megverték az agresszív jobboldaliakat, ahogyan szokták. Ezúttal azonban a szokásos gyújtogatás és fosztogatás elmaradt, pedig az eleddig elmaradhatatlan eleme volt az antirasszista megmozdulásoknak. Ám a győztesek nem sokáig fürdőzhettek a dicsőségben, mert egy nyilvánvaló dühöngő elmebeteg közéjük hajtott autóval és egy ember meghalt, 19 pedig megsebesült. Tettére, ezúttal a haladó sajtó nem talált mentséget, mint a migránsok hasonló megmozdulásai esetén."

http://aristo.pestisracok.hu/lee-tabornok-a-neonaci/
----
"Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat."