Gondoltam erről vitázhatnánk.
Témaindítónak bemásolom a gondolataimat a témával kapcsolatban amelyet a kocka.blog.hu egy-két írására reagálva öntöttem szavakba, mondatokba:
"
Kedves Barátaim!
Első gondolatra kissé tétova voltam, hogy megosszam-e gondolataimat veletek, de aztán arra jutottam, hogy talán nem csak parttalan vitát lehet a kérdésben folytatni. Amit biztosan kell látnunk, hogy a Campus és egyéb Microsofttal kötendő szerződések rengeteg pénzt húznak ki a zsebünkből. Jómagam tisztességes adófizető állampolgárnak vallom magam és felháborít az a pazarlás ami ebben az országban megy, minden szinten. Véleményem szerint az, hogy más területen is folyik el a pénzünk, elég indok arra, hogy saját területünkön is így legyen. Ebben az országban rendet kell végre csinálni és miért ne mi legyünk az élenjárók.
Látni kell, hogy a teljes oktatás és közigazgatás tekintetében nyilván nem cserélhető le a mai rendszer, de ha ez 70-95%-ban megoldható, akkor ezt meg kell tenni. Egyrészt nemzetközi viszonylatban is ez a trend, másrészt felesleges olyan külső erőhöz láncolni hazánkat, akiknek csak piaca vagyunk. Ennek megfelelően minden helyen felül kell vizsgálni a Microsoft termékek szükségességét és csak igen indokolt esetben kell vásárolni oda ilyen termékeket. Nem gondolnám, hogy egyéb helyen szükséges az, hogy a Microsoft-ot pénzeljük. Átképzésre természetesen lesz szükség, de ez talán az első pár évben jelent majd kiadást és akkor sem akkorát mint amit a licencekre költünk manapság. Ráadásul ezek a licencek csak UPGRADE licencek legális használatukhoz frissítési alap kell, tegye fel a kezét akinek van ilyenje!
És igenis megoldás az, hogy aki nem ért a géphez azt képezni kell. És nem azt kell megtanulnia, hogy hogyan IneternetExplorerjünk meg Wördöljönk, hanem azt, hogy hogyan böngésszünk és szerkesszünk szöveget. Ezeknek az anyagoknak a kidolgozásához be lehet vonni diákokat, akik ilyesmivel foglalkoznak. Ugyanúgy a szabad szoftverek fejlesztéséhez be lehet venni olyan diákokat, akiknek ez a szakterületük. Így további képességekre is szert tehetnek, nem is beszélve arról a gyakorlatról, amit egy nemzetközi projektben való részvételel szerezhetnek. Tudom, a szabad szoftverek sem tökéletesek, de egy sokkal jobb világ irányába mutatnak. Az áttérés nehéz, de nem lehetetlen, amelyet – szakmabelieknek kell megkönnyíteni. Én jómagam ahol lehet Linuxot használok, abból is Ubuntut – újabban, mert tetszik az a filozófia amellyel a fejlesztők szeretnék egyszerűvé tenni az élet számítástechnikai aspektusát.
A napi szinten felmerülő problémákat jó olvasni és érdemes is. Például tudjátok, hogy a dokumentumokat, prezentációkat el lehet menteni OpenOffice alatt PDF-be? Ez lehet megoldás... Vagy lehet, hogy a fogadó oldalnak ajánljátok az OpenOffice.org-ot mint lehetőség? Vagy ha az túl nagy, tudtátok-e, hogy a Sun kínál egy beépülő modult a Microsoft Office-hoz amely képes a programcsomagot OpenDocument fájlformátumot értő rendszerré változtatni. Vagy tudtátok, hogy az Impress prezentáció elmenthető Flashban. Ennyi megoldás van és egyik sem felelne meg? Létezhet ez. Esetleg saját laptop?
Mellesleg megjegyezném, hogy többen használnak OpenOffice.org-ot mint gondolnátok:
http://hu.openoffice.org/references.html
Amúgy, ha a diákok nem hallottak róla az nem baj. Te elárulhatod, hogy hol olvashatnak utána. Hogy az általad leírt feladatot nem tudják megoldani, talán az sem. De a témának a legjobban az árt, ha a szűklátókörűség és a kényelmesség miatt bebetonozunk egy monopóliumot, amivel még országunknak sem teszünk jót. Miért ne fejleszthetnénk a kiírt össze töredékéből a már meglévő szabadszoftvereket úgy, hogy nekünk is megfeleljenek. Tehát út van és jó példa is van (lásd Brazília, India), csak el kell indulni rajta. Az internet robbanás igenis a unix, linux, bsd rendszerek tettél lehetővé és teszik ma lehetővé. Internet szerverek nélkül nincs és ma is ezek a rendszerek adják az internet fő folyamának a webnek jelentős hányadát (szunnyadó tartományneveket most ne számoljuk bele, ha lehet). A Microsoftnak köze nem volt az internethez, sőt túl későn kapott észbe. Akkor eszeveszett kapkodással licenceltek egy böngészőt (IE - > névjegy), amelyet aztán őrül módon elkezdtek fejleszteni. Ennek isszuk a levét máig, mert szerencsétlenségünkre és a Netscape (akkor piacvezető) sorozatos hibájának „hála” az IE piacvezető lett. A Microsoft azért tudta ezt meglépni, mert a kézében ott virított a Windows mint adu, hoszen elég volt csak termékeihez csomagolni az IE-t. Akkoriban ez elég volt, manapság a Firefox térnyerését látva lehet, hogy minden kevés.
Ha a tanárt nem érdekli más, csak hogy olvasni tudja az adott dokumnetumot, miért nem telepít OpenOffice.org-ot? Elvégre így olvasni tud mindenféle dokumentum-formátumot, neki nem ez lenne a lényeg? Az általános felhasználó „prüntyügéséhez” szinte egy notepad is elegendő, miért is szórjuk a pénzt? Én szívem szerint ODF formátumot tennék alapértelmezetté, mind az iskolában, mind a közigazgatásban. Hogy miért? Mert erre megvannak azok a ingyenes eszközök, amelyekkel olvasható és szerkeszthető az anyag. Az Ubuntut felinstalálni nem a tanárnak kell, gondolom azért az iskolában is akad 1-2 informatikus. Nyilván az átállás sem megy varázsütésre, de valamikor el kell kezdeni és minél később tesszük meg annál inkább fájdalmasabb lesz. Én nem mondok olyat, hogy nem kell félni, nem fog fájni. Mert igen, fájni fog, de ha dacból ellenkezünk, akkor sokkal jobban fáj majd.. Inkább segítsük az áttérést magunk is. Én is örömmel várok segítőket az OxygenOffice projectbe, az OpenOffice.org a gyakorlatban könyvhöz, a SeaMonkey honosítása vagy éppen más éppen futó projekteimhez. A könyvhöz például írhatna hozzáértők újabb fejezeteket, különféle – a végfelhasználó szemszögből fontos – témákban. Vagy kevésbé hozzáértők összegyűjthetnék a fórumokon feltett kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszokat – amelyeket összeszerkesztve tehetnénk bele a könyvbe. Az OxygenOffice projekt keretében meg természetesen várom a szabad licenccel közkinccsé tett sablonokat, bemutatókat, háttereket, clipartokat. Mindenki tud segíteni, csak egy picit pozitívan kell hozzáállni. Erről szól a szabadszoftver, mindenki hasznos tagja lehet a közösségnek, ha igazán akarja. A tábortűz mindenkié, mindenki melegedhet körülötte és ki-ki tehet is azért, hogy a tűz tovább égjen.