Mobil, Tablet, Okosóra

"A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata"

"A Nav N Go 3D-s navigációs szoftverének várva várt, Android platformra optimalizált változata a Samsung Galaxy Spica okostelefonon érhető el.
Ahogyan a vezető szoftverfejlesztő Nav N Go korábban bejelentette, a piaci trendeket követve kiszélesíti a támogatott operációs rendszerek listáját, és több mobilplatformra is elérhetővé teszi iGO My way navigációs szoftverét. Ennek megfelelően az iPhone után most az okostelefonok piacán forradalmat hozó Google Android rendszeren is futtatható a jól ismert 3D-s szoftver. Az új navigációs megoldás a világon elsőként a Samsung Androidos telefonján, a Galaxy Spica-n jut el a magyar felhasználókhoz."

A teljes cikk itt.

Rövidesen érkezik az első Android alapú játékkonzol

Elérhető az első Android alapú - a koreai Hardkernal által fejlesztett -, kézi játékgép fejlesztői változata. Az ODROID ugyanazt a Cortex A8 processzort tartalmazza, mint az iPhone 3G S, valamint 2GB tárterületet, SDHC kártyaolvasót, 480x320-as 3,5"-os LCD-t, Bluetooth-t, WiFi-t és egy 720p-s HDMI kimenetet is magáénak tudhat, aminek a segítségével HDTV-re köthető.

Samsung Bada: elérhető SDK, Linux-on is futhat

November közepén jelentette be a Samsung új, Bada névre hallgató mobil platformját. A bejelentéskor egyes források arról számoltak be, hogy a Bada Linux alapú, míg mások arról, hogy nem. Úgy fest, hogy mindegyiküknek igaza volt. A Bada egy ún. "kernel-configurable" architektúrájú platform, ami azt jelenti, hogy kiválasztható, hogy milyen kernel fusson alatta.

"Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Telekom mobilhálózatában"

"A mai napon délelőtt a Magyar Telekom mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelei jelentős részének hálózaton belüli hívásai sikertelenek voltak, az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva vagy a hangposta jelentkezik. Az elsősorban a hálózaton belüli hívásindításokat érintő, és a jelzett időtartamban fennálló zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta. Ennek észlelését követően a rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdődött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás fokozatosan áll helyre. A Magyar Telekom ezúton is köszöni ügyfelei megértését és türelmét. A probléma elhárításával kapcsolatban a szolgáltató természetesen további tájékoztatással szolgál majd." - adta ki a tájékoztatást a T-Mobile.

Linkek:
T-Mobile meghalt?
Lassan éledezik a T-Mobile hálózata

[Frissítve] Ráncfelvarrást hajt végre a Nokia a Symbian felhasználói felületén

A Nokia tegnapelőtt egy sajtóbejelentésben tette közzé a jövő évre szóló kulcsfontosságú gazdasági céljait és terveit tartalmazó előrejelzését. Az előrejelzéseket az éves Capital Markets Day rendezvényen tette publikussá a vállalat, ahol ezzel egy időben bemutatott egy jelentős fejlesztéseken átesett Symbian felhasználói felület verziót is.
Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia vezérigazgatója arról beszélt, hogy 2010-ben az általa vezetett vállalat olyan felhasználói élményt javító fejlesztéseket fog végezni, amely a Symbian operációs rendszert egy újabb szintre emeli. A Nokia bejelentése a részletekkel itt olvasható.

Frissítés: Képek a ráncfelvarrott Symbian-ról itt. A PCPro cikke itt.

Az Android fejlesztők továbbra is elégedetlenek

Egy most napvilágot látott tanulmány szerint nem csak a Gameloft nincs megelégedve az Android-os bevételeivel. A Skyhook Wireless 30 fejlesztőt kérdezett meg arról, hogy mennyire elégedettek az Android-os eredményeikkel. Íme az eredmény:

400-szor több bevételt produkál a Gameloft az iPhone-on játékaival, mint Androidon

Míg a hardvergyártóknak igazán jövedelmező az Android platform, addig a szoftverfejlesztőknek egyelőre nem az. Alexandre de Rochefort, a Gameloft pénzügyi vezetője szerint az iPhone játékaikból 400-szor nagyobb bevételt könyvelhettek el, mint az Androidból, az adott negyedévben.

A Nokia N900 mostantól elérhető az Egyesült Államok-beli ügyfelek számára

A Nokia tegnap közölte, hogy a nemrég bejelentett Linux-alapú zsebszámítógép-telefonja, a Nokia N900 mostantól elérhető az Egyesült Államok-beli ügyfelek számára illetve, hogy megkezdődött a készülékek kiszállítása azon megrendelőkhöz, akik az előrendelés során jelezték igényüket a Maemo-s mobil computer iránt.