Hacker, White Hat

Interjú: Timothy Miller

A KernelTrap interjút készített Timothy Millerrel. A hacker már régóta foglalkozik grafikus chipek tervezésével és driverek írásával. Ő az az úriember aki tavaly egy olyan levelet küldött az LKML-re, amelyben kifejtette, hogy azt szeretné, ha megszületne az első teljesen szabad, ``nyílt forrású'' grafikus vezérlő (korábbi cikkünk).Időközben Timothy már nem csak fejben tervez. A munkáltatójával, a TechSource-szel azon van, hogy életet leheljen az Open Graphics Project-be.

A cél: együttműködve a szabad és nyílt forrású közösségel (Free and Open Source Software) (FOSS) a Tech Source Inc. létre kívánja hozni az első ``nyílt forrású'' 2D/3D grafikus kártyát, amely tökéletesen együttműködne a nyílt forrású operációs rendszerekkel. A szabadon hozzáférhető dokumentációk miatt a kártyához nem lenne a jövőben probléma jó minőségű drivereket írni, és emellett cél az, hogy a kártya ára elfogadható legyen.

Az interjúból kiderül, hogy nem csak légvárakat építenek, hiszen az új kártya már elérhető lesz (a tervek szerint) 2005 júniusára.

Az érdekes interjút elolvashatod itt.

RMS interjú a KernelTrap-on

A KernelTrap-os Jeremy Andrews interjút készített Richard M. Stallman-nal. Az interjú meglehetősen hosszú, és a nem csak azokat a megszokott rutin kérdéseket / válaszokat tartalmazza, amelyeket már oly sokszor olvashattunk.

A főbb topikok:- Háttér

- Élet az AI Lab-ban

- A GNU projekt és a The Free Software Foundation

- Szabad szoftver vs. Nyílt forrású szoftver

- GNU/Linux

- GNU/Hurd

- Kódolás vs. menedzsment

- GNU/Emacs

- nem-szabad szoftver

- Új technológiák

- Az internet

- A munkahely

- Beágyazott alkalmazások

- SCO

- Részvétel (projektekben)

Az interjút megtalálod itt.

Interjú Richard M. Stallman-nal

A Linux DevCenter interjút készített Richard M. Stallman-nal. A beszélgetés főbb témái:

- Linux kernel vs. Bitkeeper

- Mit gondol RMS a kereskedelmi szoftverekről?

- Hasznos-e szabad szoftvereket Windowsra portolni?- Linux vs. bináris driverek

- Java

- Hurd Solaris kernellel?

- Hogy áll a Hurd fejlesztése?

- A BSD licenc nem elég szabad?

- GPL licenszel kapcsolatos kérdések

- RMS véleménye a Darwin-ról

- Az MS megöli az innovációt

- stb.

A hosszú interjút megtalálod itt.

Alan Cox: jobb szoftverek írása

``Minden szoftver szívás" - mondta Cox.

A szoftver ipar jelentős része soha nem hallott még a minőségbiztosításról, vagy ha igen, akkor nem hisz benne.

Alan Cox, mint a Swansea Egyetem végzőse, azokról a trendekről beszélt egy az IT Wales által szervezett rendezvényen, amelyek a lehetővé teszik a programozók számára, hogy jobb minőségű szoftvereket készítsenek.

Kiragadva néhány dolgot:A beszédében Cox a szoftver mérnökséget a hardver ipar hasonló területéhez hasonlította.

A szoftverekkel szemben ellenpéldaként a mikroprocesszor cégeket állította:

``Több, mint 100 millió kaput/tranzisztort tesznek egy apró darab szilíciumra. Ezen az apró darab szilíciumon több huzalozás található, mint amennyi vonal van London térképén - és működik. Nagyon nagyon kevés hiba van a mikroproceszorokban.''

Mikor egy szoftver nem úgy működik ahogy kellene, egyszerű és olcsó dolog hozzá frissítést és patchet szállítani. De ezzel probléma van.

``Fogsz egy Windows XP gépet, feldugod az Internetre, átlagosan 20 perced van addig, amíg meg nem fertőződsz valamivel, ha nem vagy tűzfal mögött. Ez jóval kevesebb idő, mint ami ahhoz kell, hogy letöltsd a frissítéseket.''

Akkor mégis hogyan lehetne jobb szoftvereket írni? Cox szerint el kell fogadnunk, hogy a szoftver készítők - bármennyire is jól képzettek - esendőek, és nagy számú hibákat vétenek szoftvereikben. Ennek megfelelően el kell kezdenünk olyan eszközöket használni, amelyek segítségével ezeknek a hibáknak a számát olyan alacsonyan tudjuk tartani, ahogy az csak lehetséges.

Cox néhány tippje és trükkje ahhoz, hogy jobbak legyenek a szoftverek:

- csak végrehajtható kód

- alapértelmezetten bekapcsolt tűzfal

- programozási nyelvek

- ellenőrző eszközök

- típus biztonság

- tainting

- szabály ellenőrzés

- jó csatolófelületek

- matematikai modellek

- ``brute force'' teszterek

- stb.

Alan Cox véleményét a jobb szoftverek írásáról elolvashatod itt.

Bill Joy csatlakozott a Fortune magazinhoz

Rik Kirkland vezető szerkesztő bejelentése szerint Bill Joy - Unix guru, a BSD egyik atyja, a vi editor megalkotója, a Sun Microsystems egyik alapítója - csatlakozott a Fortune magazinhoz, mint szerkesztőségi tanácsadó. Joy az új munkahelyén a tudomány és technika rovatok szerkesztőinek tanácsadója lesz, és emellett alkalmanként cikkeket fog írni.

Bill Joy tavaly szeptemberben 21 év után hagyta el a Sun Microsystemet.

A Yahoo!Finance cikke itt.

Interjú Ryan McBride-dal

A Kerneltrap interjút készített Ryan McBride-dal, azzal a hackerrel, akik teljes időben az OpenBSD fejlesztésén dolgozik. Ryan első OpenBSD-s munkája az volt, hogy IPv6 támogatást készített a PF-hez, az OpenBSD állapottartó csomagszűrőjéhez. Újabban a CARP (Common Address Redundancy Protocol) elsőszámú fejlesztője.

Az interjúban a hacker beszél a CARP fejlesztéséről, és elmagyarázza, hogy az hogy működik. Beszél a szabadalmakról és bonyodalmakról (Cisco) amelyek a CARP-pal kapcsolatosak, valamint kitér arra is, hogy folyamatban van a CARP más operációs rendszerekre való portolása is. Végül beszél azokról az új funkciókról, amelyek a május 1-re várható OpenBSD 3.5-ben bukkannak majd fel.

Az interjút elolvashatod itt.