Hálózat infrastruktúráját tekintve kevéssé fejlett helyre

 ( Zizi | 2013. november 4., hétfő - 12:46 )

Elköltöztem Budapesten a XII. kerületbe a Kissvábhegyre, mert szeretem a friss levegőt meg a természetet. Van is öröm meg boldogság, ez a rész klappol.

Emellett viszont internetezni is szeretek és erre keresek hatékony megoldásokat. Amit már körbejártam:

- UPC és Digi nincs a házban és várhatóan nem is lesz a következő 1-2 évtizedben (egyrészt mert az itt lakóknak nincs rá igénye (főként nyugdíjasok), másrészt mert a UPC összeveszett az önkormányzattal valami olyasmin, hogy nem elég szépen díszburkolták le a járdákat a kábelek kihúzása után, ezért a háta közepére se kell a UPC-nek még egy ilyen kör)

- T van, ADSL van, elméletileg 10 Mbitet tudnak biztosítani, mert a ház messze van a központtól, nagy a csillapítás. Gyakorlatilag 3-5 Mbit között tudnak általában elérést biztosítani. Nincsenek terveik arra nézve, hogy bármilyen fejlesztést csináljanak a környéken, már nagyon nem akarnak vezetékes hálózatokat fejleszteni, a jövő a mobilneté szerintük.

Ezek alapján rendes vezetékes netem nem nagyon lesz.

Amiben segítség kellene: akkor honnan lesz nekem "rendes" internetelérésem? Rendes alatt azt értem, hogy:

- forgalmi korlát nélküli (vagy olyan magas limittel, amit nem érek el, de a havi 100 GB-ot még simán el tudom érni, ha a sávszélesség is engedi)
- normális sávszélességet nyújtó (legalább 50-100 Mbit/sec-nek örülnék)
- alacsony késleltetésű (stabilan 10-50 ms között már okés, de 100 ms felett vagy 2-3 másodperces tüskékkel együtt már nem okés)
- általában működő (nem zavar, ha néha nincs net, de azért általában legyen, ne két naponta fél nap szünettel)

Lehet valahogy vezeték nélkül ilyen hálózatot csiholni? Ha igen, hogyan?

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ha az elerheto szolgalaltatasokat megnezted es azok nem jok neked, akkor max olyan megoldast fogsz talalni, ami sok penzbe es/vagy rengeteg munkaba kerul. A penzt nem soroltad a szempontok kozott, de gondolom nem mindegy. ;) Szerintem egyszeruen kenytelen lesze lejjebb adni az igenyekbol.

Amit nem emlietettel meg, van mikros internet is... de szerintem ott nem fogsz 100Mbit-et kapni, vagy megintcsak nagyon dragan.

Mikrós netet sem találtam 10 Mbit felett sajnos a környéken és lakossági ügyfeleknek azt sem adják, ami egyébként lenne. Nem mellesleg a mikró késleltetése biztosan több lenne, mint 50 ms.

Még az LTE csomagokkal szemezgetek - van lefedettség a környéken és van "jó nagy" csomag is elérhető áron - a kérdés az, hogy milyen késleltetéseket fogok kapni? Erről van valakinek tapasztalata?

--- bix.hu ping statistics ---
10 packets transmitted, 10 received, 0% packet loss, time 9012ms
rtt min/avg/max/mdev = 11.723/20.201/32.002/6.383 ms

Kecskemét, 2 mikrós hop,utána üveg. (és nem ICMP-re optimalizálva)


193.239.149.1 ping-statisztikája:
Csomagok: küldött = 10, fogadott = 10, elveszett = 0
(0% veszteség),
Oda-vissza út ideje közelítőlegesen, milliszekundumban:
minimum = 8ms, maximum = 22ms, átlag = 14ms

4 mikrós hop, utána üveg.

Bár, már többször rá kellett ébrednem, hogy ritka az országban az ilyen komoly mikrós szolgáltató. Sok helyen még mindig csak ~5-8 évvel ezelőtt megszokott sávszélességet/minőséget tudnak nyújtani horribilis árakon :(

De ennek ellenére a helyedben én is mikróban gondolkoznék, Pesten azért csak lehet találni normális szolgáltatót is - persze, első sorban attól függ, milyen helyen van a ház, hova látsz ki, mire látsz rá?
Ha szerencsés esetben panorámád van az egész városra, akkor alternatíva lehet akár ~50-80e Ft-nyi saját eszközzel simán átlőni 5-10km-t egy normális netkapcsolatig.

Ezt próbáltad már?
25Mbit a max elvileg. Előző cégemnél is balf@szkodott a T-vedés, Drávanet lett belőle, és működik szépen. Kértünk mellé egy 16-os IP tartományt, adtak 16 IP-t... :)
--
PtY - www.onlinedemo.hu

T területen T adja az érpárat. Abba már többször futottam bele, hogy xy szolgáltató nem tudott adni mondjuk 15mbps vonalat, cserébe - az igény megszűnte után 2 héttel - a T bekopogott és létesítette (mert
kijavított mondjuk 1 kötést)

Szóval ott, ahol a T műszakilag nem tud adni, esélyes, h más se fog a T érpáron nagyobbat adni...

T nálunk a II-ben nem tudott adni lófaxt sem, GTS volt még, de nem jó kondíciókkal, és más kellett.
--
PtY - www.onlinedemo.hu

Mivel fizikailag nem jön át a dróton 10 Mbit adat sem másodpercenként, igazából tökmindegy, hogy melyik szolgáltatót választom, nem fog tudni jobb csomagot adni. Más megoldás kell, drót nélkül.

Ja, meg meg ez jutott eszembe: Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Tantusz kereső
Nem sokszor probaltam, nemtom igazan mi vele a tapasztalat, de egy probat meger.

Hát izé. Kiválasztottam a budapesti címemet meg hogy vezetékes netet szeretnék - erre ajánlott egy szolgáltatót, ami Békéscsaba belvárosában tud optikai kábelen netet adni. Annyira nem működik jó. :-)

Az igényekből biztos hogy le kell adnod, szerintem valamilyen WIFI-s irányba kellene keresgélned.

WIFI hogyan? Az elmegy nagyon jó esetben 100m-re, onnan kábel kellene, és 100m-re sincs olyan vezetékes szolgáltató, ami jobb lenne, mint a T névlegesen 10 Mbites vonala.

10km-re is elmehet ha jól össze van ütve.

Legolcsóbban akkor jössz ki, ha valaki a DSLAM közelében vesz egy Ts csomagot, onnan pedig átlövöd magadnak egy WiFi linken. Ha csendes a környék és sok a nyugdíjas, akkor biztosan jól fog menni, és a késleltetés is alacsony (pár msec, max tizen-huszon).

Mennyibe kerül/milyen eszköz kell egy ilyenhez? 2-3 utcával lentebb van UPC és lakik ott ismerős is, megoldható lenne a dolog, ha a wifi rész megoldható.

mondjuk 1 pár Mikrotik SXT, ~30e
több km-re simán átvisz több 10mbps-t

Utánanézek, köszönöm. Elsőre vicces a google találata:

http://routerboard.com/RBSXT

"Dual polarization 802.11n and Nv2 TDMA technology help to achieve even 200Mbit real throughput speed." és "One 10/100 Ethernet port". Remek, szóval át tud vinni 200Mbitet a levegőn, de csak 100Mbitet tudsz rárakni/leszedn a kábelen :-)

100 Mbit/s FD épp 200 Mbit/s HD.

FD - Full Duplex
HD - Half Duplex

Szerintem pont fordítva akartad írni.
--
PtY - www.onlinedemo.hu

szerintem meg igaza van.
100mbps fullduplex forgalom az aggregáltan 200mbps.

Ja, hogy úgy érti (meg ezek szerint Te is), hogy a 100Mb FD forgalom egyenértékű a 200Mb HD forgalommal?
Ha így értelmezem, akkor valóban igaz.
--
PtY - www.onlinedemo.hu

Ja-ja, így értettem, de a balladai homály okán legalább jól elbeszélgettetek róla...

ha nagyon akarod, tudsz belőle venni gigabites porttal is. de gyanítom nem az lesz a szűk keresztmetszet.
(a 200mbps (akár vmivel több) leginkább labor körülmények között jön ki (ezzel a cuccal), de a 150mbps az simán vihető - amennyiben nincs zaj)

Legalább 50-100 Mbit/s? :O Azt hogyan lehet egyáltalán kihasználni?

Lehet, hogy az alkalmilag nagy méretű adatok gyors letöltése a cél, nem az állandó sávszél kitömése?
--
PtY - www.onlinedemo.hu

Az is lehet.

Hat ha nem barlangba laksz ki hasznalnod.
--
"ssh in a for loop is not a solution" – Luke Kanies, Puppet developer

Szóval akkor barlanglakóknak nem ajánlott (-:

Börsztösen. Nem kell folyamatosan ekkora sávszél, de ha nekiállok letölteni torrentről a centos.img fájlt, ami 4 GB-os, akkor szeretném, ha ez néhány perc, és nem néhány óra alatt jönne le.

Ilyen sűrűn és hirtelen cserélsz operációs rendszert? :) Veszel egy SOHO routert, felpattintasz rá valami értelmes firmware-t, és reggelre letölt mindent még a szar linken keresztül is. Semmi további költsége nincs, és végtelenül egyszerű.

--

Cserébe várni kell, én meg türelmetlen vagyok az ilyesmiben. És igen, hasonló módon impulzívan szoktam használni a netet, csak olyan példát akartam kiemelni, ami teljesen legális :-)

Kikoltozol a mezo kozepere es nincs 50Mbit, az elet nem igazsagos :)

En teljesen jol elvagyok 3G n, semmi szuksegem egyeb elofizetesre a limit sem egy nagy kunszt.

Ket halmaznak szerintem nincs kozos metszete. Amennyiben nemtudod valakitol "atnyomni" akkor marad a T vagy eselytelen.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Na igen, az ilyesmi dolgokra eléggé kényes vagyok. Én pl. nem szeretem nemhogy 3G-n, de LAN-on sem remote desktopon át használni az Excelt, mert zavar a késleltetése a dolgoknak és az is zavar, hogy ha le akarok tölteni valamit, akkor az 2 óra és nem 2 perc alatt jön le. Sem a Te, sem az én hozzáállásom nem jobb vagy rosszabb, csak más :-)

T egyébként már van és elégedetlen vagyok, ezért próbálok más lehetőségeket találni.

Acetelecom? Nem ismerem hogy a gyakorlatban milyenek, csak 1x belefutottam a free wifijukbe, az mondjuk jo volt. Ha tarsashaz _es_ az kell a tarsashazi kiepiteshez hogy mindenki beleegyezzen az lehet hogy nehezites itt is. De legalabb a te'rko"veket nem szedik fel.