Amikor az élet citrommal kínál, de rájössz, hogy savanyúbb, mint az ecet…

Tudom, a cím elég depresszívre sikerült, de higgyétek el, nem vagyok depressziós. A tavalyi évem igen kemény volt, hiszen meg kellett szoknom azt, hogy itt más a rendszer. Sokat kellett harcolnom azért, hogy valamelyest ki tudjam alakítani magamnak a komfortot

2022-ben egy kedves barátom meglepett egy átalakított autóval. Egy Citroën Berlingo 1.6HDi Multispace, melynek a csomagtartó része AMF Bruns rendszerrel van felszerelve: süllyesztett, de felfelé ívelő padlólemez, 2 elektromos és 2 kézi padlólemezhez való rögzítéssel. Már kezdtem elfogadni az új életet, amikor is egy februári napon kocsiba kellett ülnöm. Átlagos napnak indult, egy kis Tescozással, ügyintézéssel. Aztán megtörtént a baj: máig rejtély, hogy történt, de az gyalogátkelőnél egy nagyobb fékezést követően lecsúsztam elektromos székkel a platóról és a szék teljes súlya odanyomta a két lábamat a felhajtott hátsó ülésnek… A lábam nem tört el, de mindkettő megzúzódott.

Ebből aztán fekvés lett és tüdőgyulladás. Amiből 3 hét kórház, és éjjelekre oxigén palack… (mármint hazára is).

A sok fekvés hatására olyan szinten eldeformálódott a jobb oldalam, hogy a székemben már nem úgy ülök, mint régen. Úgyhogy új elektromos szék van ügyintézés alatt, ami reményeim szerint jobb lesz, jobban tart majd… Csak épp brutál drága lesz az önereje, de azt gondolom, megéri majd, mert egy profi, kényelmes elektromos kerekesszék (Permobil M3 Corpus) fog kiszolgálni – remélem már 8 évig.

Hozzászólások

Ez így a dominósorra hasonlít, amikor a kis hibából egyre nagyobbak lesznek. Egy ismerős amiatt halt meg, mert a kórházban eldurvult a tudőgyulladása.
Mi állandóan vitatkozunk a buszon, hogy a saját érdekük is, hogy átadják a kerekesszékes helyet, mert az 50 kilós szék és gyerek bennük is kárt tehet egy fékezéskor. Ilyen velünk fordítva történt, amikor az idős hölgy a rollátoron ült és telefonált, mire a busz fékezett. Akkorát ütött, hogy egy fémdarab kettétört a gyerek kerekesszékén, és pár lila foltot is hagyott.

Sajnos nem lehet mindenre felkészülni, de azért kívánom, sikerüljön.

Semmi depresszív nincs benne. Szar ügy, ezt mindenki vágja, ezen túl viszont inkább tényszerű. Köszi, el sem tudtam képzelni mi lehetett az autóbaleset.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Nem akarok Károly nevében beszélni, de én a barátoknak mindig azt mondom "Nem akarok panaszkodni, mert akkor emberként kezelnek". 

Úgy teszek, mintha érdekelne, hogy a kolléga Hurghada helyett most az olasz tengerpartra megy, hogy XY-nak fáj a keze a sok gépeléstől, és elrejtem hogy nekem se betegszabadságom nincs (mert a gyerekkel akkor is foglalkozni kell), se nyugdíjas nem leszek, hétvégéim sincsenek és nyaralni menni sem megyek valószínűleg többet (mert nagyobb stressz az új helyen megoldani a minimumot is). A normál elétben heti három terápiánk van, ahogy Károly is írja, egy bevásárlás is nehéz és minden hétre jut valami intéznivaló. Legutóbb egy évig tartott, mire kicserélték a hibás kerekesszéket, addig mi javítottuk. 

Ezt sokan negatívnak veszik. Tiltottak már ki facebook csoportból, mert "túl negatívak vagyunk", miközben csak a mindennapi történeteket írtuk meg az iskoláról, a tömegközlekedésről, a hivatali levelezésről. Ha nem beszélünlk ezekről a magukat egészségesnek hivókkal, akkor néha megkérdezik, hogy vagyunk. 
Emiatt nem is írok a hupra, itt meglehetősen sok rasszista, diszkriminatív és empátiahiányos van (vsz. egy hangos kisebbség). Látszólag még nem érintette meg őket az élet kevésbé szerencsés oldala, el sem tudják képzelni, hogy valójában belőlük hiányzik valami. Engem ez mondjuk ma már kevésbé érdekel, nem célom beleszólni az életükbe. 

Tényleg nem szokásom panaszkodni, mert ahogy a szállóige (vagy mi a franc) szól: 99%-a örül a bajodnak, azt az 1%-ot meg nem is érdekli. Csak néha jó kiventillálni magamból a fáradt gőzt.

Még a HUP-os éveim elején elég gyakran írtam blogot, aztán itt is felhígult a közösség és láttam, hogy a legtöbb poszt alá csak fröcsögni járnak egyesek. Így megelőzvén azt, hogy engem is betaláljanak, úgymond a csúcson hagytam abba…