"De azt hangoztatni, hogy azért nem, mert hazai, azért már túlzás."
Na, még egyszer: nem azért, mert magyar, hanem azért, mert hátrányban van a nemzetközi disztrókkal szemben (lásd korábbi hozzászólásaimban, ill. lejjebb), ennek viszont az az oka, hogy hazai (és szorosan a magyar nyelvhez kötődő, nem csak épp főleg magyar fejlesztésű, mint a Frugalware), és ez szükségszerűen így van bármilyen egy (főleg ilyen kis) nyelvhez kötődő disztróval (kivéve azokat, amik közvetlenül egy nagydisztribúció repóit használják). De nem azt állítottam, hogy értelmetlen fejleszteni vagy használni, csak azt, hogy lehet értelme ilyen okok miatt nem használni.
Az igaz, hogy a kapitalizmussal is vannak problémák, de eddig azok a próbálkozások, amikor arra alapoztak, hogy majd az emberek szívesen együttműködnek ahelyett, hogy az egyéni érdekeiket néznék, működésképtelennek bizonyultak. Voltak már gazdasági válságok, ettől még eddig mindig a szabad verseny produkálta a legtöbb fejlődést (életszínvonal, technikai színvonal, ... terén), akkor is, ha néha be kell avatkozni.
"Csak az a kérdés, hogy miben nem tudja?"
Pl.
- Elérhető csomagok száma (utálok kézzel forgatni, majd amikor megjelenik a program újabb verziója, akkor újból és újból).
- Elérhető csomagok frissessége (fixme, ha nem, de a community repókkal is számolva valószínűleg igen; ráadásul az UHU kiadások meglehetősen ritkák).
- Közösségi támogatás. (Pl. meg akarom nézni, hogy egy adott hardver megy-e probléma nélkül. Nagydisztribúciónál sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki már próbálta, és írt róla eg fórumban.)
Persze van, akinek ezek kevésbé fontosak, de nem is azt írtam, hogy ne használjanak UHU-t, hanem hogy vannak olyan szempontok, amik miatt van, akinek nem érdemes használni.
"az ubuntuban és az UHU-ban mennyi %-ban vannak magyarítva a dolgok (itt a szöveges config fájlokra is gondolok)"
Biztosan van, akinek szempont, bár szerintem aki config fájlokat szerkeszt, az már valószínűleg tud a szükséges szinten angolul.
"kit érdekel, hogy meg van-e már a legújabb,legszebb kinézetű kde"
Ez most pont rossz példa volt: mostanában baromi nagy a funkcionalitás- és stabilitásbeli különbség a KDE két verziója között.