De muszáj ilyen szutyok billentyűzettel kínoznod magad? Amúgy a gépírásnak az a lényege, hogy nem nézhetsz le, nem keresheted a billentyűket, azokat vakon, tapintással találják meg a nekik dedikált ujjak. Onnan kezdve, hogy az alapsoron a két mutatóujjad érzékeli a pöcköket az F és J billentyűkön, annak segítségével felveszed az alaptartást az összes ujjaddal az alapsoron, és onnan a billentyűket megtalálják, kitapintják az ujjak. Nyilván később, mikor már jobban megy, már nem kell felvenni az alaptartást, az ujjak maguktól megtalálják a billentyűket, izommemória alapján. Sőt, haladóknál már a szavakat is maguk írják az ujjak, neked nem kell gondolkodnod, hogy az adott szó milyen betűkből áll, hanem a szót leíró összmozdulatra emlékeznek maguktól az ujjak, neked csak elég a szóra gondolnod, és mintha magától íródna be. Ez az a jelenség, mint mikor egy gyakran használt jelszónál, PIN kódnál már nem is emlékszel magára az önálló karakterekre, hanem csak a beírási összmozdulatra, ami automatizálódik.
A normál, pár ujjal kopácsolós, nézem a billentyűket típusú gépelés pont azért fáraszt le, mert cikázik a figyelmed, egyszer lenézel a billentyűkre, megkeresed, mit akarsz nyomni, beviszel pár billentyűt, majd visszanézel a kijelzőre, hogy az van-e a képernyőn, amit nyomtál, és ez az oda-vissza szemmozgás, figyelem-multitasking fáraszt le, szemeket, szemizmokat, idegrendszert.
Gépírásnál ez nincs, végig nézheted a képernyőt, a billentyűzetre sose nézel le. Legalábbis meg kell állni, nem szabad csalni, mert azzal hátráltatod a fejlődést. Sőt, ha már jól megy, akkor már a kijelzőt se kell nézni, lehet néha lehunyni a szemed, pihentetni írás közben, 5-10 mp-re, hogy megpihenjen, bevonódjon könnyel, hogy ne száradjon ki, ez nagy segítség, ha napi nagyon sok órát töltesz képernyő előtt, sok gépeléssel.
A másik előnye, hogy gépírva csak tapintod a billentyűket, nem kell őket csapkodni. A legtöbb pár ujjas kopácsoló nagy erőkkel kopácsol a billentyűkön, teljes erővel, a billentyűsapka alsó pereme nekicsapódik a hátlaplemeznek vagy a nyáknak a billentyűzet belsejében. Amíg így írtam sok évig, addig néhány évente szétkopácsoltam én is egy átlag billentyűzetet, de mióta gépírok, azóta örökké tart mindegyik, csak a géppel együtt cserélem le néha napján. Plusz megint nem fárasztó a gépelés, mert energiát spórolsz, sok ezer leütésnél már lényeges különbség, nem csak apróság, meg szőrszálhasogatás.
Megtanulni se nehéz, csak a fegyelem része kihívás eleinte. Ugyanis vakon gépírva nagyon lassan fogsz gépelni, kínzónak érzed eleinte, hogy újra tanulod a billentyűzetet, állandóan ott lesz a kísértés, hogy lenézz a billentyűkre, és visszaválts a régi, jól megszokott, gyorsabb gépelésre, de nem szabad. El kell fogadni, hogy eleinte lassan megy, tehetetlennek érzed magad, mintha hátrakötött kézzel, és az orroddal kéne gépelni, körülményesnek, lassúnak érzed, kontraproduktívnak. Amolyan kvázi kezdeti visszafejlődés a későbbi fejlődés érdekében, ilyenkor nem kell a hited elveszíteni benne.