Igen, így vannak kitalálva a játékok, azok is függőséget okozó adrenalin/dopamin-pumpák, de ott mégis le kell ülni eléjük, koncentrációt igényel, lefárad a gyerek, ha más nem, elüli a ’ggét, elzsibbad a keze a kontroller tartásában, és megunja. A teló viszont mindig vele van mindenhol, a nap minden órájában, azt csak elő kell venni, egy kézben laza mozdulattal görgetni, passzívan befogadni a sok hülye tartalmat, koncentrálni se kell rá annyira. Így túltolva a játék is káros, de messze alul marad a teló veszélyességi szintjétől.
Amit a másik részében írsz, az nevelési hiba. Igen, a haverjaik cool-abbnak tűnnek, míg a szülő rá nem világít, hogy azok is élettapasztalatlan kis hülyék, felelősség, minden nélkül, és nem muszáj az ő hülyeségeik után menni, meg kényszerítve érezni, hogy csak akkor fogadnak el, ha én is nyomkodok megállás nélkül a telón.
Másik oldalról valahol a gyereket is értem. Ma már annyiféle szórakozás, és végtelen tartalom csábítja őket, hogy nehéz ellenállni. Nem csak a teló, internet, hanem korlátlan játék, zene, filmek, sorozatok, mindenhol tartalom, okoseszköz, dopaminforrás, könnyű ráfüggeni. Az ő korukban mi sem voltunk érettebbek annyival, inkább csak nem volt ott ez a sok csábítás, volt a tévé, de az sem adott túl sok értelmeset, egy-két kazetta hallgatni, némi újság, könyv, némi offline játék, de ezek gyorsan kifogytak, mivel korlátosak voltak, nehezebben beszerezhetők (drágábbak, várni kellett rá, stb.). Nem voltunk ilyen szinten csábítva szórakozásra. Pedig az én koromban voltak játékkonzolok is, de azok ugye megint offline, meg primitív pixeles játékok, abból se volt sok, meg ahol volt is PC vagy más gép, max. csak programozni, szöveget szerkeszteni, parancssorozni lehetett rajta, nem lehetett annyira ráfüggeni.
Van rajtuk errefelé nyomás másik oldalról is. A mi időnkben mi lementünk a játszótérre, meg a ház elé, környékre szomszéd gyerekek, vagy osztálytársakkal. Most meg senki nincs a játszótereken, gyerekek elvannak otthon magányosan, mindenki nyomja a telót, közösségi hálót, játékokat, minek menne ki akárhová, ha nincsenek kint vele egykorúak. Eleve nem is ismer meg senkit, mert az iskolában is benne van a feje a telefonban, nem is ismeri kikkel jár együtt, aztán hazamennek, ahol mindenki nyomkod tovább.