Természetesen, alapból nem kell hogy legyenek, - de az ember a párját keresi, ha homo és ha heteró akkor is, - a nemiség mindig is meghatározó volt-lesz az emberi közösségekben. Amíg egy homo nem adja bármilyen apró jelét, - mert ilyen is lehet fegyelmezett embereknél, - addig ez a fajta "pánikreakció" nem mindenkinél indulhat be, bár az ösztönös megérzéseknek ezen a területen van igazán jelentősége.
(Kifejezetten érdekes hogy a nők hogyan viszonyulnak, egy számukra nemi ösztönök alapján "érdektelen" férfival, (Még annak is van ez esetben jelentősége, hogy a férfi "homo" lány vagy inkább fiú szerepet igényel magának egy monotonikus kapcsolatban. Ennek talán vannak metakommunikatív jelei is. Amelyet a lányok talán előbb észre vesznek a homo férfiakon.)
Tehát ne értsetek félre, nem tartom értéktelenebb embereknek a homoszexuális egyéneket, - sőt, mivel az alkotóművészek egy része is az, és kimagaslóan tehetséges és humán értékteremtő, ezért természetesen elfogadom a másságukat. (A helyén kezelve és biztos távolról. :) )
De más az ösztönök világa. A férfi heterókban, - ha valóban az valaki, azaz jó esetben, - "kigyullad a piros lámpa", ha férfi valaki a külvilágból, harsányabban adja értésére adott közösség férfi tagjainak, hogy "lekötetlen vegyértékei" vannak. (Már pedig a társkeresés minden körülmények között működő jelenség az emberi társadalomban. Nem lehet elvonatkoztatni tőle.)
Tehát a "homofóbia" szerintem nem az. A "homofóbia" szó próbál összemosni két dolgot, amit nem lehet. A nemiség varázslatos ösztönvilágát és az embereknek, - általában kiskorú traumák okán, - a valamilyen "csúnyától" való neurotikus borzongását. - Nem lehet a kettőt összekeverni!