( XMI | 2022. 03. 17., cs – 14:50 )

Csak félig értek egyet.

Én azt láttam eddig állami (BME) és multi céges környezetben is, hogy a szabályoknak megfelelőség miatt borzalmas bürokrácia alakult ki a beszerzések körül. (Bár az állami messze rosszabb volt a cégesnél.) Abban egyetértek, hogy voltak bőven olyan esetek, amikor a "nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" elvből a "tisztességesnek látszani"-ra annyira aránytalan hangsúly került, hogy tényleg már bőven többet ártott, mint használt. Ilyenkor egyszerűbb és olcsóbb is volt kimenni a sarki boltba, majd elszámolni a számlát valami más jogcímen, értelemszerűen ez kis értékű beszerzéseknél működik csak.

Azzal viszont hogy a korrupció bármilyen szinten hasznos lenne, nem tudok egyetérteni. A szocialista-kommunista gazdaságot nem ez működtette, hanem ez keltette annak a látszatát, hogy működik. Valójában egy teljesen más elven működő árnyékgazdaság épült ki, nagyon is vad-piaci, sokszor tisztességtelen árképzéssel. A kért áru nincs, de pult alól mégis van, csak egy kis jattot kell fizetni. A használt autó sokkal drágább, mint az új - persze mert az új ki tudja hány év múlva lesz átvehető a Merkúrnál, a használt meg fizikailag itt van. Meg a nyugati "kemény" valutának is volt hivatalos árfolyama, meg a másik, amennyiért ténylegesen tudtál is váltani.

Szóval ez az egész arra volt jó, hogy a működő szocialista gazdaság látszatát keltette és ezzel fenn is tartotta a broken gazdasági modellt. Egyrészt el tudta fedni, hogy baj van. Másrészt voltak kevesen akik ezzel nagyon jól kerestek, az átlagember inkább bukott rajta, de mivel az életéhez-munkájához szűkséges dolgokat csak így tudta megoldani, ezért ő is bűnrészes lett. Vagyis innentől mindkét fél érdekeltté vált a kussolásban és a rossz rendszer fenntartásában.