( enpassant | 2020. 05. 05., k – 15:38 )

Igen, a 6500 MW, az 2030-ra a minimálisan betervezett maximális kapacitása a naperőműveknek. (Jelenleg inkább 8500-12000 MW közötti a terv).

A beépített kapacitást az mutatja, hogy mekkora az összes (nap)erőmű együttes csúcs teljesítménye. Ezt is írtam, hogy 0-6500 MW között bármennyi lehet a pillanatnyi.

Az a 6500 MW-nyihez vedd még hozzá azt is, hogy mennyit süt a nap.

Az tök mindegy, hogy mennyit süt, az a lényeg, hogy mennyi termel maximumon egy adott pillanatban, (pl. országosan felhőtlen égbolt, délben).
Persze a 100% az igen ritka, főleg ha minél nagyobb területen oszlik el, de a 70-80% az napi rendszerességgel előfordulhat.
Pl. Németországban az elmúlt 4 hétben pár napot leszámítva 60% fölött volt a max teljesítmény, és többségében inkább 70% körül.

Az is szépen látszik, hogy már az ötöd annyi naperőművi kapacitás és fele annyi atom is negatívba tudta vinni az áram árát és vissza kellett még az atomerőművet is szabályozni, emellett meg veszteséggel termelte és adta el az áramot az atomerőmű.