Az egyszeri ember megéhezett egy kis pályaudvaron, de csak egyetlen szendvicsautomatát talált a környéken.
Kiválasztott egy kevéssé szikkadtnak tűnő párizsis zsömlét, és bedobta a pénzt az automatába. Megnyomta a gombot, várt egy kicsit -- de nem történt semmi. Emberünk éhes maradt.
Vállat vont és kiválasztott egy másik szendvicset -- ezúttal sajtosat. Bedobta a pénzt, várt egy kicsit, de megint nem történt semmi.
Emberünk már kezdett mérges lenni (kicsit kiabált is, hogy "de hát én BEDOBTAM a pénzt!"), de bízott a sorsban, ezért egy harmadik szendvicshez tartozó összeget dobott a gépbe -- ami megintcsak nem adott neki semmit.
Ekkor emberünknek már lejárt az ideje, szaladnia kellett, hogy elérje az induló tömegközlekedési eszközt, így sosem tudta meg, hogy a szendvicsautomatáról néhány vicces csibész levette a "rossz" táblácskát.
A vicces kópék a térdüket csapkodták, annyira humorosnak találták, hogy emberünk fölöslegesen reménykedve, bár kitartóan dobálta a pénzét. Noha abban nem voltak biztosak, eléggé érthető volt-e az irónia, mindenesetre abban egyetértettek, hogy a nevetés a legjobb megoldás minden esetre.
Az automatát megjavítani? Az fel sem merült, mert az nem vicces.