( dyra | 2018. 03. 18., v – 20:16 )

Ez már csak egy bábszínház, díszlet a főügyész, az alkotmánybíróság, a köztársasági elnök a parlament. Egy egységes 2 milliós szekta kénye kedvére szabad rabolja az országot. Sajnos ez az országi szellemi szintje. Azok az idióta plakátok a köztévé egész napos uszítása tökéletesen működik. A következő gazdasági válságig uralkodni fog a mostani vezető.

Én egyszerűen nem hiszem el, hogy az emberek egy olyan országban szeretnek élni ahol nincs értelmes párbeszéd semmiről. Ahol a fő kormánypárt nem áll le vitatkozni a kihívóival.

Ahol összezárnak még egy olyan tök egyértelmű ügynél is mint az ELIOS.

Az ellenzék meg hagyjuk. Ha komolyan vennék magukat nem kéne összefogniuk, egyszerűen bojkottálni kellene a választásokat.

Nem kell rajta részt venni. Legyen FIDESZ 99% az talán üzenne valamit a világnak és a magyaroknak. De ezek megélhetési figurák. Nézzétek meg az MSZP-t. Csupa olyan ember aki egész életében valami politikai pozit látott el. Szarhoz sem értenek. A Jobbik is csak szövegel az LMP is. A többiek szóra sem érdemesek.

Pár hónapja még lelkesebb voltam. Akkor még az LMP-re szavaztam volna, de hát ők is csak szöveg. Arra nem voltam képesek, hogy egy nyomorult asztalhoz leüljenek a Jobbikkal meg a többi ellenzéki erővel.

Az biztos én már a gyerekeimet most úgy nevelem, hogy innen tipli. Kösz nem akarok a FIDESZ-es burzsoázia csicskája lenni, ahol is annyit érsz amennyid van.

Most is a miniszterelnök fenyegetőzik. Hogy majd ő büntet a választások után. Beszarok komolyan. Demokráciában ilyet megenged magának az a sok majom meg ott tapsol neki. Ennyit erről az országról.

Tipli.