( BehringerZoltan | 2017. 04. 17., h – 22:33 )

Én nem érzem meggyőzőnek azt a felvetést, h ezen machinációk mögött pusztán Soros feltételezett géniuszi stratéga tulajdonságai állnának. Úgy képzelem, h Soros csak egy viszonylagosan előtérbe tolt valaki, aki egy lejátszás-technikai bábja azoknak, akik mögötte állnak. És azt is feltételezem, h még bábmester mögött is áll valaki és még az mögött is - akiket már nem lehet megnevezni.
20 évvel ezelőtt is azt gondoltam, h Soros ösztöndíjnak az volt a rendszerváltásban betöltött szerepe, h kinevelje az új vezető nemzedéket, ami aztán a végsőkig kontra-szelektált és elköteleződött a jótevőjének. Ezen gondolatom akkoriban erős megütközést keltett és persze összeesküvési elméletnek lett bélyegezve. Ma már nagyjából ez az általánosan elfogadott nézet. (Ha kellően türelmes az ember, akkor megtapasztalhatja, ahogy a korábbi összeesküvési elméletek széles körben elismert valósággá válnak). Nem beszélhetünk korábbi kétpólusú világ megszűnéséről, a szocialista blokk széthullásáról, a Szovjetunió megszűnéséről mert abban nem történelmi vagy gazdasági sorsszerűségek/törvényszerűségek játszottak szerepet. De beszélnünk kell a megszüntetésükről, a szétzilálásról - mely valakik érdekében állt és terveik szerint zajlott. Ugyan ez igaz a Szu létrejöttére, a kommunizmusra is. Ez egy projekt volt. volt eleje, vége és közben valami célja amit vagy elért vagy nem - talán sosem tudjuk meg. De vissza Soroshoz! Szóval Orbán is egy ilyen kiképzett ember, aki viszont szembe fordult elköteleződésével. Megtagadta a gyűrűt, amit korábban csókolt. Legalábbis a látszat ez. Ő jó irányba fejlődött liberálisból lett nemzeti (szemben Vonával, ugye). Látszólag képtelenség az orbáni korrupció mellett érvelni. De! EZ a korrupciós-hűbéri rendszer egy erős hierarchiát hoz létre a társadalomban. És ennek az erős hierarchiának a megléte véd meg minket attól, h azt tegyék velünk amit Ukrajnával vagy Szíriával stb tettek. Láttuk h csinálják! Próbálkoztak Törökországban is. És itt is próbálkoznak minden fronton. Belülről a "civilek" kívülről Brüsszel, USA. Ezek a tüntizések potencionálisan arra mennek, h mikor lehet egy új Majdant kanyarítani Budapesten.