A Windows Mobilet én nem nevezném telefonnak, mert telefonálásra lényegében alkalmatlan eszközök voltak. De pont erre utalt az iróniával vegyített hozzászólásom. Érintőképernyős okostelefon már 1994-ben létezett IBM Simon. Magát a smartphone nevet az Ericsson használta először R380-as mobilján. A 2001-es Nokia 7700 már nagyon közel állt a mai okostelefonokhoz. Mégsem fogytak közel sem olyan számban mint ma. Még csak nem is álmodtak arról, hogy a butamobilokat kiszorítva okostelefon lesz a standard ráadásul ilyen rövid idő alatt.
Nem tartom valószínűnek, hogy a pillanat szült hirtelen tömeges igényt. Igény korábban is lett volna rá csak megfelelő termék hiányzott. Ami volt az vagy drága volt mint a Nokiák, vagy tele volt hibával mint a Windows Phone. De ha 2005-ben lett volna egy iPhone vagy Android ugyanúgy vitték volna mint a cukrot.
Ezért hibás a taktor és 'b' érvelése. A korábbi mai szemmel tökéletlen megoldások egyáltalán nem cáfolják egy koncepció létjogosultságát. Egy régi Psion nem volt teljes értékű számítógép. Ennek ellenére kedvelték és használták. A piacról azért tűnt el mert az EPOC össze volt nőve a céggel és termékeivel. Az az os pedig elavult és magával rántotta az Psion eszközeit is. a Nokiát elintézte a kamikaze trójai vezére.
A sikeres és elterjedt modern Androiddal viszont igenis van esélye újra egy ilyen qwerty eszköznek. Az indiegogo kampány már most sikeres.