Az lehet, hogy máshol így van, beszélhetnénk felőlem arról is, mi van Észak-Koreában, netán egy-két élhetetlen vidéken, épp csak nem érdekel, mivel most épp arról beszélünk, hogy a körülményeinket kellene az igényeinkhez szabni, nem pedig az igényeinket a körülményekhez.
Lényegében leírtad, hogy a globalizáció rossz dolog. Akkor mi a fenének csináljuk? Azért, hogy családok hulljanak szét, boldogtalanabb emberek legyenek? A karrier nem cél. A karrier eszköz ahhoz, hogy legyen mit enni. A cél a boldog, kiegyensúlyozott élet, s ez véleményem szerint jobban működik kisebb overhead-del, ha nem azzal kell vesződni, hogy felforgatod az életed, mert lakást nézel már megint, megszervezed a költözést, sérülnek a bútoraid, ja, nem is jók az új helyre, nem ismered az utcákat a környéken, másik oldalon van a fal, s mikor leszállnáll az ágyról, bevered a térded, s így tovább.
Én szeretem a környéket, ahol élek, ismerem a kátyukat is az útburkolaton, nem szeretnék költözni. Gondolj csak bele. Elköltözöm, majd próbaidő végeztével közlik, hogy mégsem rád gondoltunk, vagy én mondom, hogy ide inkább mégsem jönnék dolgozni. Épp a munkahely az, ami bizonytalan, s az otthon az egyedüli biztos pont az életben. Ez az, amit nem adok fel. Az embernek nem csak anyagi, de érzelmi igényei is vannak. A biztonságos otthon igénye ilyen. Az állandó költözés nagyjából ekvivalens a mindig más aluljáróba húzódó hajléktalanéval, épp csak luxus kivitelben. De attól még otthontalan.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE