"Stabilitás szempontjából kb. ugyanazt jelenti, ugyanekkora rendelkezésre állást ki lehet hozni elosztott rendszerből is. (Akinek meg kell a maradék tizedesjegyek is azok meg úgyis fizetni fognak, vagy saját maguknak dobnak össze egy rendszert, bár eléggé szűk körről van szó)"
Pontosan, ez a vas egy szűk kör igényeire van tervezve, akiknek nem elég a kevesebb kilences.
"A hardware továbbra sem felsőbbrendűbb minőségileg, ugyanúgy hibázik mint az "olcsóbb" társaik, különben nem lenne túlbiztosítva mindenféle megoldással az említett gép esetén, nem?"
De, pontosan hogy felsőbbrendű. Hasonlóan, mint ahogy a CRC-s adattárolás/továbbítás is felsőbbrendű egy CRC nélkülihez képest, mivel nagyobb eséllyel képes detektálni a hibákat, és bizonyos körülmények esetén javítani is. Pont ugyanezt tudja ez a gép is. Persze ez is hibázhat, de sokkal kisebb valószínűséggel.
"Ha már a túlbiztosításnál járunk, ha jól látom, 3 ugyanolyan processzort lehet bele rakni, ami egymással párhuzamosan számolják ugyanazt. Nos ez aztán a védelem!:) Eleve egy kritikus beágyazott rendszer esetén még véletlenül sem alkalmazzák ugyanazt az elemet. Igyekeznek eltérő márkájú stb. terméket alkalmazni. Mert ha valami hiba lép fel, nagyon valószínű, hogy a másik ugyanolyan termék, ugyanolyan körülmények közt, ugyanazt a hibát fogja produkálni. Így közel semmit nem érsz, ha ugyanazt az elemet triplázod."
Egyáltalán nem biztos, sőt. Én dolgoztam egy évet szervízesként, és két alkalommal kellett procit cserélnem, egyik alkalommal minden alkatrészt cseréltem a gépben (rejtélyes hiba, látszólag a hw és sw is rendben, és már több dolgot is cseréltünk korábban), a másik esetben pedig a kedves júzer hűtővel együtt tépte ki a foglalatból aztán próbálta ugyanúgy visszadugdosni, persze a proci lábai nem akartak a lezárt cpu foglalatba bemenni. De konkrétan hibás procival nem találkoztam.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs, de a desktop PC kategóriánál is igen ritka, az itanium platform pedig eleve sokkal hibatűrőbbre van tervezve, sokkal komolyabban validált, stb. Szóval hogy több proci is ugyanúgy hibázzon, annak sokkal kisebb a valószínűsége.
"Ennél többet érsz egy elosztott rendszerszerrel, ami fizikailag jobban szeparált."
Gondolom ezeket a vasakat is lehet tükrözni akár más telephelyre is, ez már az a kategória.
"Amúgy megjegyezném, hogy a példa nagyon sántít, ugyanis ez a gép architektúrálisan különbözik egy sima szervertől (ebből ered az általa minőségnek vélt előny), míg ezt párhuzamba állítva a bérelt bérelt vonalas példával, ugyanazon a kínai egyszerű architektúrájú alkatrészeken fog végigmenni a bérelt vonal is mint a mezei adsl. Ergó nem minőségibb hardwaresen sem a bérelt vonal amit az utcasarokra bedobnak."
Más rendelkezésre állást vállal a HP erre a gépre, mintegy alap Proliant-re. És más rendelkezésre állást vállal a szolgáltató egy bérelt vonalra, mint egy kéthurkapálcás lakossági szolgáltatásra.
Szóval ebből a szempontból igenis más minőséget képvisel mindkettő.