Íme, az alábbiakat tartom a 2026-os politikai választás kimenetelének. Aztán majd kiderül, mit érek jövőlátóként.
Ha a Tévedhetetlen Népharag elkergeti Orbánékat (vagy legalábbis lényegesen megingatja és gyengíti a hatalmi pozíciójukat), a következő domináns elemek bontakoznak ki a jövendő gomolygásából:
- A bukott diktatúra és talpnyalói minden erejükkel szabotálják a hatalomátadás folyamatát, és még az eddiginél is többet lopnak majd.
- A bukott diktatúra haszonleső talpnyalói korrupt módon behízelgik magukat a felszabadítók köreibe, hogy közelebb férkőzzenek az ország húsos fazekához.
- Sajnos még a legeurópaibb és legtisztább politikusok között is akadnak álságos, pozícióhajhász szabotőrök, akik az Igazság Korszakának beköszöntésével méltatlan előnyre igyekeznek szert tenni, és hátbadöfik szövetségeseiket, a legkorruptabb módon. Ezeket csak később tudja felelősségre vonni az új kormány, hiszen először mindenki gyorsan megtömi a zsebeit, amilyen szaporán csak tudja. A repülőkön sem véletlenül oktatják, hogy baj esetén a légzőmaszkokat a felnőtteknek kell előbb felvenni, mert ha a gyerekeken próbálnak előbb segíteni, nagy a veszélye, hogy mindketten odavesznek. Egy kis türelmet és belátást kérnek az emberektől az átmeneti időszakra, de nem kell aggódni, hamarosan beköszönt a csodálatos jövő.
- Sajnos még a legszigorúbb, legeurópaibb és legtisztább politikusok sem tudják egyik pillanatról a másikra semmissé tenni a diktatúra okozta károkat, így sajnos a választási ígéreteket jócskán karcsúsítani, slim-fitelni kell, mert a helyzet még súlyosabb, mint korábban látszott. Az embereknek egy kicsit szorosabbra kell húzni a derékszíjat, de megéri, mert a csodálatos jövő felé haladunk, ha most még kicsit rosszabb is lesz átmenetileg. Sajnos. Ukrajna segítése és EU-taggá emelése minden áldozatot megér, és különben is, a terrorizmus a nagyvárosi lét velejárója, de addig is itt van néhány sport- és influencerhír, és ne felejts el rettegni az aktuális veszélytől sem!
- Putyin (aki Kína bábja, akiknek viszont Putyin a bábmestere) már megint megfúrta a választásokat, de sikerült legyőzni a mesterkedését! De aligha most hallottunk róla utoljára, így ébernek kell maradni! Az a gyanús, ami nem gyanús!
Ha viszont Orbánéknak sikerül megtartani a hatalmi pozíciójukat, a következő domináns elemek sejlenek fel a jövendő kavargásából:
- A bukott ellenzéki összefogás utolsó részecskéi már órákkal a választási eredmények bejelentése előtt nyomtalanul elpárolognak. Az egykori messiásokról hirtelen nem hallani többé, és csak pletyka szintjén bukkan fel egyikük-másikuk, ahogy tesznek-vesznek frissen vagy újonnan megbízott EUs hivatalnokként, fáradhatatlanul küzdve a következő választás győzelmének előkészítésén. Plusz napidíj.
- A bukott ellenzéki összefogás haszonleső talpnyalói korrupt módon már régen behízelegték magukat a túlélő diktatúra berkeibe, mert ők is közelebb akarnak férkőzni az ország húsos fazekához. Lesznek meglepetések mindkét oldalon: "nem ezt ígértétek! ezt megkeserülitek! nem viszem el egyedül a balhét! tragikus hirtelenséggel" -- ezek lesznek a domináns címek az aktuális sport-, influencer és rettegj-meghalunk-mind cikkek és videók soraiban.
- A csótányként kiirthatatlannak bizonyuló diktatúra érthetetlen módon magához emel néhány, korábban ellenzéki színekben tevékenykedő, de nyilvánvalóan beépített ügynöknek bizonyuló bűnözőt, akik szivárványszerűen gazdag palettáról válogatott jól fizető, főként külföldi kinevezésekhez és pozíciókhoz jutnak.
- A megfontolt, és már többször bizonyított kormány úriemberként tűri a méltatlankodók hőbörgését, és feltűrt ingujjal folytatja a munkát. A szokásos szűk ellenségi réteg levegőt sem véve folytatja meghitt gyalázkodásait és méregkeverését, rendíthetetlenül várva az európaidemokrata felszabadító seregeket, akik -- inshallah -- már nem késlekednek sokáig, de addig is pedofil és lopik.
- Putyin (aki Kína bábja, akiknek viszont Putyin a bábmestere) már megint megfúrta a választásokat, és sajnos nem sikerült legyőzni a mesterkedését. Folyton ezt csinálja, bár már hatszor meghalt az utolsó félheréjű klónja is.
Azaz, teljesen optimista vagyok. Na most, ahogy a vicc mondja: hova álljanak a belgák? :)