Kína másolja a nyugatot, vagy már a nyugat másolja Kínát?

Címkék

Volt idő, amikor Kína másolta-lopta a nyugati technológiát. Ez most mennyire igaz?

Ennek a cikknek: A Huawei megcsinálta azt, amiről az Apple egyelőre csak álmodozik

az utolsó sora az, hogy: "A megjelenési dátumot illetően a legtöbb forrás 2027 vége vagy 2028 eleje körülire teszi a lehetséges debütálást, az Apple tehát nem sieti el a dolgot. Szokásukhoz híven inkább kivárnak, hogy az olyan vállalatok, mint a Huawei vagy éppen a Lenovo kitapossák az utat."

Vagyis kerek-perec le van írva, hogy egy nyugati vállalat a saját fejlesztésének a finomhangolásához fel akarja használni a versenytárs Kínai vállalatok által elért eredményeket.

De ha már itt tartunk, akkor lehet, hogy már meg is fordult a dolog, és már a nyugat lohol Kína után?

Szerintetek ki másol többet a másikról?

Választások

Hozzászólások

Azon gondolkodtam, hogy ha kifejtősebb lenne a szavazás, az EU-t hova lehetett volna beilleszteni :D :D :D

trey @ gépház

Nem kell lebecsülni az EU-s cégeket. Az elektronikai iparban mindjárt Ausztrián belül több jelentős tudásközpont van. Pl. Schärding, Deutschlandsberg, Leoben.
Az is igaz, hogy Kínában, Tajvanon is elmondható ugyanez (Xi'an, Taipei amit volt szerencsém ezidáig meglátogatni).

Gondolom ezekre  a műintézményekre gondoltál:

Deutschlandsberg - AVL List és a Silicon Austria Labs (SAL) egyik központja

Leoben - Montanuniversitat Leoben, illetve Silicon Alps Cluster

Schärding - itt nem tudom mire gondoltál. 

Ausztria nem gyárt tömegében félvezetőket, nem rendelkezik saját modern chipgyártó kapacitással, mint TSMC (Tajvan), SMIC (Kína), vagy akár mára ütött-kopott de a "mienk" és valóban létező STMicroelectronics ami olasz-francia tandem.

Az osztrák cégek inkább alkalmazástechnológiai és szenzortechnikai vonalon erősek, de nem uralják a globális piacot. Tajvan vagy Kína viszont valóban világszintű gyártókapacitással és mérnökállománnyal rendelkezik. Xi'an például az egyik legfontosabb félvezető-ipari központ Kínán belül.
Igen, Ausztriában vannak még tudásközpontok az elektronika speciális területein (szenzortechnika, beágyazott rendszerek, autóipari elektronika), de globális szinten Ausztria már nem tényező a félvezetőgyártásban vagy elektronikai hardver volumenében, főként niche területekre korlátozódik a szerepe.

 Ha a tulajdonosi hátteret nem vesszük figyelembe, akkor Magyarország jelenleg erősebb az elektronikai ipar és K+F volumen tekintetében, mint Ausztria.

 K+F és mérnöki munkahelyek számában már vezetünk Ausztria előtt:

Magyarországon a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ az egyik legnagyobb Bosch K+F központ a világon (több ezer mérnökkel).
Continental, Valeo, Thyssenkrupp, Siemens, Huawei, stb. is jelentős fejlesztőközpontokat működtetnek.
AI, szenzorfejlesztés, vezérlőegységek, autóipari elektronika... sok projekt globális termékfejlesztés része.
Ez volumenre, mérnöki erőforrásra vetítve meghaladja Ausztriát.

Gyártókapacitásban és infrastruktúrában már régóta labdába sem rúg Magyarországgal Ausztria.
Samsung SDI, CATL, BYD, Foxconn – gigaberuházások akkumulátor és elektronikai területen.
Flex, Jabil, Celestica és más EMS (szerződéses gyártók) nagy volumenű termelést folytatnak.
Győri Audi elektronikai rendszerei.
Ausztriának nincs ilyen volumenű modern gyártókapacitása.

Ami nagyon hiányzik Magyarországon az a technológiai szuverenitás. Lényegében bérinnováció teremti a sok mérnöki munkahelyet. 

Hja, ugye a te lokális bandád ott tart, hogy például 10 év alatt elköltöttek kb. 500 milliárdot egy atomerőmű alapozására, de a munkagödör nem várt módon beomlott és azóta áll az alapozó munka is, pedig az eredeti ütemtervek szerint már tavaly termelnie kellene. Azt felejted el, hogy ez az alternatíva. Ha nem kerülne kurva sok pénzbe a balfaszkodása a bandádnak, akkor lehetne rajta röhögni is. De kurva sok pénzbe kerül.

Whataboutism?

Nem, csak egyszerűen megmutattam, ho1gy mi az alternatíva, mert neked valami sose létező álomvilág van a fejedben ilyenkor valami erős vezetőről, aki mindenhez is ért, ja, van olyanunk is, épp most veri szét USA gazdaságát.

Haverod meg csődbe vitte Budapestet.

Azok a te haverjaid, valahogy ők vontak el hirtelen egy valag pénzt, mert olyan lyukas a központi költségvetés, mint egy szita. Tokás Márton az előjelet se találja el sokszor, nemhogy a nagyságrendet... na, ő az, aki csődbe viszi az országot lassan. :D

A másik félbolond :D

A Tokás Marci? Az bizony félbolond, azon túl, hogy nem ért a gazdasághoz (sem), azt sem vette észre, hogy a kuszaszemű szisztematikusan kilapátolt 500 milliárdot a nemzeti bankból. És ez csak egy kis rész a sok lopás közül, ami miatt az ország gazdasága évek óta padlón van.

De. Az. Keményen. :D Valamiért most nem nevetsz.

Nem, nem nevetek, mert ahogy írtam: "Ha nem kerülne kurva sok pénzbe a balfaszkodása a bandádnak, akkor lehetne rajta röhögni is. De kurva sok pénzbe kerül."

Akarsz beszélni az EU versenyképességéről, vagy csendben engedjük el?

Pont erről beszélünk. A magyarországi balfaszkodás is része az EU versenyképességének és az alkalmatlan bandád ezt a balfaszkodást szeretné szétteríteni az EU-ban is, még kérdés, hogy orosz befolyásra vagy csak önerőből ennyire hülyék, majd kiderül.

Amúgy az EU export ~20 százalék (~400 milliárd euró) az high-tech ipari termék és még ~15 százalék (~300 milliárd euró) a szolgáltatás, van bőven gyógyszer és egészségügyi export, elektronika és telekommunikáció, vegyipar és társai, szóval van itt bőven K+F és innováció az ipar minden területén, csak ezeket te nem igazán látod, te egyszerűen elhiszed, amit a bandád mond, hogy a nyugat hanyatlik.

Pont erről beszélünk. A magyarországi balfaszkodás is része az EU versenyképességének

ROTFL, kiderül a végén, hogy ezt is Orbán hozta össze :D :D :D

Tudod mit szenved most meg Európa? A félbolond haverjaid átgondolatlan Green Deal-jét, az amerikaiak által push-olt olcsó orosz energia ellen indított boszorkányüldözésüket (miközben szélerőművekkel próbáltak bohóckodni :D), a szakképzett munkaerő helyett faji- és genderkvóta alapján válogatott "szakembereket" stb.

Ezt.

Legújabb kedvencem a témában - apa, kezdődik! -, hogy Hollandia azzal vádolja a haverjait, hogy azok lopják tőle a szelet :D :D :D :D :D

trey @ gépház

ROTFL, kiderül a végén, hogy ezt is Orbán hozta össze :D :D :D

Nem, ő sokkal rosszabb lenne, Orbán ellenében hozták össze... :D :D :D

Tudod mit szenved most meg Európa? 

Az orosz befolyástól és az oroszok által pénzzel és egyéb módszerekkel megtolt szélsőjobboldaltól.

A félbolond haverjaid átgondolatlan Green Deal-jét, az amerikaiak által push-olt olcsó orosz energia ellen indított boszorkányüldözésüket (miközben szélerőművekkel próbáltak bohóckodni :D),

Nincs olcsó orosz energia. Az orosz energia pont annyiba kerül, mint a nem orosz. A megújulók pedig az egyik nagyobb tétel a high-tech exportban.

a szakképzett munkaerő helyett faji- és genderkvóta alapján válógatott "szakembereket" stb.

Jajaja, Tokás Marci is az egyik legszakképzettebb munkaerő, igaz, hogy három éve képtelen eltalálni a gazdasági növekedés előjelét és az utóbbi 30 év legnagyobb költségvetési hiányát tudta összehozni, de legalább jó káder. Vagy épp a másik oldalon, a haverjaidnál ott van RFK, mint egészségügyi miniszter, akinek nincs a témában semmilyen szakképzettsége, és remekül tud faszságokat mondani, mint legutóbb, hogy nem hisz abban, hogy a baktériumok betegséget okoznak. Trey, a bandád az egyik legnagyobb DEI munkáltató, amikor kontraszelektált balfaszokat tesz pozícióba.

Amikor ilyen "Tokás Marci" érvek jönnek már, akkor tudom, hogy elbuktál :D

Amikor elkezdesz terelni, akkor tudom, hogy elbuktál... :D

Ennyi balfaszságot honnan szedsz össze? Tisza-röplapokon jön? :D

Furcsán írod azt, hogy "Ennyi tényt honnan szedsz össze?", kettőnk közül én írtam számokat... nem is próbálod cáfolni, csak terelni próbálsz, classic trey. :D

Semmit sem szedtél te össze, egy csomó felvetésem felett "véletlenül" elsiklottál és elővetted a szokásos tudálékos formád. :D

Alig várom, hogy jöjjenek a haverjaid, és berúgják a gazdasági csodát! Hétfőn elbontják az autó- és akkugyárakat, kedden minden városba építenek egy Tudományos Akadémiát és évi 100 Nobel-díjast tenyésztünk ki! Ebből fogunk élni az olyanok szerint mint amilyen te vagy! Szerdán már euróban jön a fizujuk! :D

trey @ gépház

^ classic trey féle terelés és szalmabáb.

Tudod, még mindig ott tartunk, hogy a lokális balfasz bandád akarja megmondani, hogy és mit kellene csinálni, de a lokális balfasz bandád ott tart, hogy például 10 év alatt elköltöttek kb. 500 milliárdot egy atomerőmű alapozására, de a munkagödör nem várt módon beomlott és azóta áll az alapozó munka is, pedig az eredeti ütemtervek szerint már tavaly termelnie kellene mind a négy új blokknak. Tele vagyunk ilyen jobbnál-jobb projektekkel, amihez ez a lokális balfasz bandád hozzányúl, az szarrá változik, mintha egy anti-Midász király lenne a vezetője. És te valamiért elhiszed, hogy ez a lokális balfasz banda képes bármi értelmes teljesítményre azon kívül, hogy stratégiai pontossággal el tudja helyezni, majd be tudja kapcsolni a közpénzszivattyút.

15 év alatt a lokális balfasz bandád szavakban és plakátokon az EU legirigyeltebb gazdaságát építette fel, a gyorsnaszádot, a szárnyas hajót, a gazdasági atomfegyvert, a taktikai lófaszt, a toronyórát lánccal, mindent is felépítettek, soha nem látott fejlődéssel, a valóság meg az, hogy most már Bulgária is kanyarban előz és a legtöbb metrikában utolsók vagyunk. Itt tartunk, trey. Lassan már a balkáni térség is rajtunk röhög.

Tudod, még mindig ott tartunk, hogy a lokális balfasz bandád akarja megmondani,

Jaja, olvasd el a nyitót, hogy honnan sikerült a "lokális bandád" szalmabáb/whataboutism-re terelned:

Azon gondolkodtam, hogy ha kifejtősebb lenne a szavazás, az EU-t hova lehetett volna beilleszteni :D :D :D

HAHAHAHAw, tartogasd ezeket a ballib seggfájás köröket a Flame topikra :D

trey @ gépház

Jaja, ezért kérdeztem, hogy miért a lokális balfasz bandád akarja fújni a passzátszelet az EU-ban, amikor arra volt elég a tudásuk, hogy az EU-27 rangsor végére kerüljön az ország... és milyen innovációt kérsz számon, amikor az utóbbi 10-15 év összes szakmai innovációjától szédülsz, mint egy paraszt a betonúton. Amúgy is, a konzervatívoktól (tudod: legyen minden olyan, mint régen) milyen innovációt vársz? :D

--

Jaja, olvasd el a nyitót, hogy honnan sikerült a "lokális bandád" szalmabáb/whataboutism-re terelned:

HAHAHAHAw, tartogasd ezeket a szélsőjobbos seggfájás köröket a Flame topikra :D

Ez egy terelés, ugyanis ott tartunk, hogy a balfasz EU elbaszta, ezért maradt le a világ többi részértől.

Nem maradt le, írtam konkrét számokat is, hogy mennyi high-tech export van innen és az ipar milyen területein piacvezető az EU, látszik ez az US kereskedelmi hiányából is, amin Trump pattog hónapok óta, mert nem ért a közgazdaságtanhoz, amiből ugye kiderül, hogy az EU lényegesen többet exportál USA-ba, mint amennyit USA exportál az EU-ba. Ezzel együtt szerinted hogy lehet az, hogy az EU mégis elbaszta, amikor mégis többet exportál, ráadásul a magas hozzáadott értékű cuccokból, mint amennyit importál, ráadásul az alacsony hozzáadott értékű cuccokból? Hm? Épp honnan nézed? Vagy mi a tényalapja ennek az egész elbaszásnak?

Az EU két területen maradt le a világ többi részéről: az elektromos autózás, mert kurvára bealudtak a konzervatív haverjaid, és az IT services magas hozzáadott értékű melóknál, mert ki- és beleöregedett az IT társadalom és minden újdonságra, meg innovációra úgy néznek mint te: múló hóbort, és tolják tovább azt és úgy, ahogy 15 éve tolták, azzal a szöveggel, hogy itt komoly cégek komoly IT cuccairól van szó. Melletted kompletten elment az utóbbi 10-15 év IT újítása és csak úgy tudsz ezekről beszélni, hogy faszság.

Erre te elkezded ekézni az EU 1/27-es részét és próbálod beállítani felelősnek

Nem, nem felelősnek állítom be, egyszerűen azt kérdezem, hogy mitől lenne jobb, ha ez a lokális balfasz banda kerülne az EU kormányrúdjához, ha a 15 éves szó szerinti teljhatalom eredménye az lett, hogy lecsúsztunk mindenhonnan is minden területen? Azt kérdezem, hogy mitől lenne nekünk ez jobb az egész EU-ban? Trey, téged szimplán átbaszott a lokális balfasz bandád.

Neked politikusi pályára kéne menned :D

Még mindig ott tartunk, hogy te semmi konkrétumot nem mondtál, csak lózungokat, én meg hoztam egy csomó számot, tényt és adatot. Neked politikusi pályára kellene menned, annyira megy a tények és adatok zsigerből való ignorálás és a terelés. :D

Nem tanultuk meg rendesen a németet a Habsburg elnyomás alatt.

Nem tanultuk meg normálisan az oroszt, szovjet elnyomás éveiben.

Nem tanultuk meg az angolt sem a haladó progresszív demokratúra évtizedei alatt. 

Majd jól nem fogjuk megtanulni a mandarin/kínait sem ha Kína átveszi a kiakirály zászlót Amerikától.

:-)

Szerintem kína már lelépte a világ maradékát innováció terén. Nézd meg csak a BYD mit művel EV téren, 1 megawattos töltés, 5 perc alatt feltolja az aksit és mész tovább, ráadásul a hozzá tartozó infra is épül szépen mellé. Megújulóból is iszonyat tempóban haladnak, építik az ipari aksitelepeket, kitapétázzák a fél országot nap és szélerőművekkel.

A telefonos piac dettó, nem véletlenül álltak rá a saját cuccaik fogyasztására, kínát egyre kevésbé érdekli a külföldi tech mert egészen egyszerűen le van maradva.

Ugyanakkor még messze nem fullos a dolog, minőségben szerintem még van hova fejlődni, pl autók beltere még inkább giccses és parasztvakítós mintsem minőségi és tartós, de ezt a mostani újrahasznosított meg vegán bőr dolgot nyomják mindenhol, kíváncsi leszek hogy tizenpár év múlva egy ilyen beltér milyen állapotban lesz.

A nyugat el van foglalva azzal hogy széttépje egymást a jobb és baloldal értelmetlen háborújával amíg kína szépen felkapcsolt és nemhogy előz vagy kikerül, inkább lassan eltűnik elől a látóhatárról. Minden tudás, fejlesztés, gyártás ki lett hordva hozzájuk, ezt most megfogták és elkezdtek tempót diktálni.

Lehet ideje lenne a gyerekeknek elkezdeni kínaiul tanulni mint jövőbeli befektetés.

Nézd meg csak a BYD mit művel EV téren, 1 megawattos töltés, 5 perc alatt feltolja az aksit és mész tovább, ráadásul a hozzá tartozó infra is épül szépen mellé.

Napi találós kérdés: utolsó ország a világon, amelyiknek hülyéi úgy veszik a Tesla-t, mintha nem lenne holnap? :D

trey @ gépház

Napi találós kérdés: utolsó ország a világon, amelyiknek hülyéi úgy veszik a Tesla-t, mintha nem lenne holnap? :D

Most épp jó áron van a nyugati használt autó piacon, mert ott tömegével adják el, új autóra meg nem telik, pont a héten örömködött Tokás Marci, hogy erőteljesen növekszik a használtató piac. Ami az egyik fő indikátora annak, hogy a gazdaság a padlón van. :D

Semmit sem mondtál, csak kettős fedezékbe húzódtál, mint egy boxoló, akin átfutott az ütés.

Mennyi volt egy átlag Tesla vételára 4 éve és az mennyit ér most? Nem, nem az államilag támogatott ára, hanem a bruttó kisker ára 🤔

Utána mondom mennyi volt 4 éve az autóm vételára és mennyit ér használtan most.

trey @ gépház

Mennyi volt egy átlag Tesla vételára 4 éve és az mennyit ér most?

Miután épp tömegével adják el Musk faszsága miatt, eléggé sokat esett az ára, mert nagy a kínálat, kicsi a kereslet, alap közgazdaságtan ugye... de mondom: a Tesla 3 LR ~20 millió volt négy éve, most ~10 millió körül van 4 évesen, hozzák be szakmányban külföldről, itt meg veszik, mint a cukrot, mert 10 millióért egy 4 éves autó egészen jó vétel. :)

Utána mondom mennyi volt 4 éve az autóm vételára és mennyit ér használtan most.

A Toyota bZ4X BEV az ~16-17 millió volt listaáron debütáláskor, most ~15-20 millió 3 évesen használtan állapottól függően, újonnan ~26 millió, nálad mi a helyzet? Rájöttél, hogy volt ~60 százalék infláció? :)

Egy autóipari beszállítónak dolgozok, és legtöbb nagyobb OEM-nek írtunk már szoftvert. Mindegyik OEM hozzáállása más a minőséghez. A BYD annyira szoros határidőkkel dolgozik, hogy nem tart igényt alaposan letesztelt termékre.

Nyugodt szívvel gyártásba adja a félig működő bughalmazt, amit a többiek maximum demózásra fogadnak el.

"ráadásul a hozzá tartozó infra is épül szépen mellé."

Tudom off, de szerintem ez a leginkább "kérdéses" része az egésznek. Az egy dolog, hogy tudnak olyan akksit, amibe bemegy 1 MW (és ettől nem robban fel), olyan töltőt, ami ezt be tudja nyomni az autóba. A sokkal érdekesebb, hogy hogyan gondolják az elektromos hálózatot emögé? Még ha ki is építik a kapacitást (kb dedikált középfeszültségű alállomást minden töltőkúthoz...), mit fog kezdeni a hálózat a hirtelen megjelenő, 5 percig meglevő, majd ugyanilyen hirtelen eltűnő 1MW terhelésekkel? Országos hálózat szintjén talán még lehet reménykedni a nagy számok tételében. De itt már akkora és annyira rövid burst-ökről van szó, ráadásul lokálisan koncentráltan jelentkeznek ahol az átlagolási hatások egyre kevésbé érvényesülnek.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

"Ugyanakkor még messze nem fullos a dolog, minőségben szerintem még van hova fejlődni, pl autók beltere még inkább giccses és parasztvakítós mintsem minőségi és tartós, de ezt a mostani újrahasznosított meg vegán bőr dolgot nyomják mindenhol, kíváncsi leszek hogy tizenpár év múlva egy ilyen beltér milyen állapotban lesz."

Nem kell ahhoz tizenpár év sem!

Ellendben a kínai prémiumban valódi bőr van. 

A K+F és az innováció viszont két dolog, a kínai termékfejlesztések zömmel európai és amerikai K+F tevékenységből született területeken történnek. A kínai K+F bázis nincsen meg úgy mint az USA-ban, de még úgy sem mint (Nyugat)Európában, helyette a lenyúlás volt a felzárkózási recept. Nem egyedi recept ez, Japán, Dél-Korea is így zárkózott fel Nyugati típusú fejlett gazdasággá. Vannak olyan ipari szegmensek, ahol ekvivalens helyettesítőt _még_ nem tudnak előállítani teljes spektrumban az európai és amerikai termékeknek/technológiáknak (vegyipar/kompozitok, metallurgia, bizonyos gyárteszközök, bányagépek, energetika), viszont vannak már olyan ipari szegmensek is szép számmal ahol termékfejlesztésben felzárkóztak főleg a jól exportálható fogyasztói cikkek területén (EV-k és ICEV-ek is a globális piacon, szórakoztató elektronika, mobilok és hálózat) de beruházási javaknál is (vasúti járművek és infrastruktőra, építőipar stb rengeteg ilyen szektor van). De, K+F-ben még nem tartanak ott hogy az egykor kb. homogén Nyugatnak (lassanként ez is szétbomlik Európa és USA) konkurensei volnának. De Japánnak, Dél-Koreának már alapvetően igen, legalábbis úgy tűnik. Persze, ami késik nem múlik, nyilván nem hülyék, ezerrel építik az alapkutatási bázisukat is. Vannak kutatóegyetemek, ipari és kutatási együtműködési mechanizmusok, startupok, kockázati tőkealapok és amíg egy új titán politikailag simulékony, nem nő túl nagyra és/vagy nem mászik bele a közéletbe alapvetően békén is hagyják, vannak szép számmal kapitalista dollármilliárdosok is a kommunista Kínában.

Tegyük hozzá, ez így is van rendben, a kevés több évezredes folytonosságot felmutató civilizáció egyike, és a világ népességének hatoda. A fehér emberek elléptek mellőlük az ipari forradalommal - viszont Marco Polo idején alighanem még jóval fejlettebb és haladóbb közeg volt Kína, mint a sötét középkor Európája nem beszélve az akkoriban neolítikumi szinten ragadt őslakosok észak-amerikájáról. Volt egy pár évszázad mikor lemaradtak, most visszalépnek, történelmi léptékben nincs is itt semmi látnivaló, legfeljebb a visszazárkózás irama.

Az Apple másol mindenkit :-D

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Kínai speciális elektronikai cuccok forgalmazásával is foglakozom, most már több, mint egy éve. Korábban az európai piacot japán, svájci, és amerikai cuccok uralták. A japán cuccok már nincsenek sehol, a svájci és az amerikai olyan drága, hogy abból kijön három kínai, úgy, hogy technológiailag kb. azonos szinten vannak, vagy talán egy picivel előrébb is.

[Falu.Me]==>[-][][X]

A japán cuccok már nincsenek sehol, a svájci és az amerikai olyan drága, hogy abból kijön három kínai, úgy, hogy technológiailag kb. azonos szinten vannak, vagy talán egy picivel előrébb is.

Nekem is ez tűnt fel. A kérdés az, hogy meddig tud olcsó lenni. (szerintem még sokáig)

Ugyebár a gyártás is azért ment oda, mert filléres volt a munkaerő az EU/AU/USA viszonylatában. Ez egyszer megszűnik/csökken.

És az is rossz ómen, hogy a nyugati cuccok árában jelentősebb tétel a bér (és közterhei). Vagyis ha versenyre kell kelni a kínaival, az így vagy úgy a zsebünkön érződni fog.

Ebben az a szomorú, hogy Kína ezt lényegében az erős (versenyeztetés-jellegű), természettudomány-fókuszú felsőoktatással érte el. 

Erre mi a reakció nyugaton?!

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Kína még nagyrészt másol, de nagyon fel van zárkózva. Nem szabad őket annyira lenézni, mint Trump teszi. Ahogy észrevettem, amiben az ázsiai népek nagyon gyengék, az a koncepciós gondolkodás, ezért nem jók szoftverben, OS-ben, stb.. Nem kizárt, hogy idővel ebben is felzárkóznak.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Nem csak másolnak, tanulnak belőle és tovább is fejlesztik. Eddig az volt, hogy a kínaiak marketing szövege volt, hogy nyugati technológiával dolgoznak, most a nyugatiaknak kellene azzal reklámozni magugat, hogy kínai technólógiát használnak.

Nincs ezzel gond. A társadalmi és a technológiai fejlődés körbe-körbe vádorol a bolygón: Kína > Közel kelet > Európa > Amerika > Japán > Kína

[Falu.Me]==>[-][][X]

Pedig szerintem jók lehetnének ilyen koncepciókban is, nem az, hogy hülyék hozzá, de tradicionálisan ebben még nem erősítették meg magukat. Tudnak programozni, meg OS-t másolni, de olyan önálló, hosszú távon működőképes koncepcióval, mint pl. a Unix/POSIX nem tudnak előállni. Ez is tanulható pedig, csak rajta kell lenni több generáción keresztül.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Szerintem Kína a nagy projekteket tradícionálisan sikerrel szokta zárni, Három Szurdok gát, Űrállomás, Marsjáró, de akár hozzá tehetném Sanghai légtisztaságát, ami attól lett tiszta, hogy úgy két komplett Magyarországnyi embernek azt mondták, hogy benzines robogó off, tessék elektromosra váltani. És ehhez kiépítették az infrát, mindent... 

Jut eszembe, gát, éppen most építik a világ jelenlegi legnagyobb vízerőműjénél (ami szintén kínai) háromszor nagyobb vízerőművét. Tudnak hosszú távban gondolkodni.

Kína azt csinálja jól, hogy tradicionálisan nem jut el sok emberhez a kudarc, egyszerűen se kulturálisan, se szervezetileg nincs kiépítve annak az útja, hogy akár csak a kínai közvélemény megtudja, hogy valami valahol nem sikerült, nemhogy a nemzetközi közösség.

Azt nyilván nem lehet tudni, hogy miről nem tudunk. De néhány fundamentális elbaszásról azért lehet tudni, például a Három Szurdok Gát építésekor a korrupció ott is működött, és az építőanyag lopása, vagy be nem építése, a tervektől való eltérések most elég nyomasztóak a folyón lejjebb élők számára. És hogy a vízenergia sem jelent ingyen ebédet, azt is tudják, mert a környezeti hatása is elég kínos. De tudnak róla, csak mivel kell az áram, hát, a környezet megszívta. Dettó mint minden más erőmű, legyen az víz, szén, atom, vagy akármi. Van negatív oldala a történetnek.

https://kitekinto.hu/2011/07/12/europan-kivul/kelet-azsia20110712kina_h… 

Szerkesztve: 2025. 05. 30., p – 01:04

Ja, a kihajthato telefonok is mekkora sikertortenet. Kina fossa magabol az elektronikai hulladekot. Esetleg ezt is csinalja meg az Apple rendesen amit aztan ellopnak vagy mehet ez a kokany szar is a szemetre?

A kérdés annyira fölösleges és elnagyolt, hogy hihetetlen.

Minden technológiai termék annyira bonyolult módon és sok résztvevővel jön létre, hogy már max az ötlet lopható el, esetleg pár részlet, de a teljes folyamat utánozhatatlan, mert minek másolná bárki is a Mercedest, ha egyszerűen megveszik. Ez már nem a 90-es évek.

Volt egy német cégnek egy smd részlege, ezt egy idő után eladta egy kínai konkurensnek. Azóta eltelt 20 év és ugyanúgy Németországban ugyanazok és ugyanúgy fejlesztik a terméket amit több helyen gyártanak és amivel képesek gyártani a legújabb piaci termékeket.

Szerkesztve: 2025. 05. 30., p – 14:39

Az innovacio amit ma kezdtem el keresni:

Olyan vezeteknelkuli csengo (hazhoz, meg csak nem is kapucsengo), aminek a kulteri egysege USB-C-n toltheto, es bir fel evet a powerbankrol igy feltoltott akku. Hogy csak egyszer kelljen az ajtora/ajto melle szerelni, es ne kelljen egy elemcsere miatt megbontani a tarto/ragaszto szerkezetet. Mert hat csengo gyorsan kell, nem fogsz falba furogatni meg tiplizni. Csak fel akarod ragasztani. USA is, Japan is, Kina is es az EU is olyan bena, hogy nem gyartja ezt a futurisztikus innovativ termeket. Hanem ragaszthatom ujra vagy tiplizhetek meg furhatok ha gombelemet kell cserelni...

Az innováció ott tart, hogy nem kell elem a kültéribe, "kinetic power" vagy "self-powered" a kulcsszó. Amúgy meg vendégjárástól függően az elemesek is 3-8 évet bírnak, én vettem egyet 2008-ban, amikor eladtam a lakást 2013-ban, még a gyári elem volt benne, szóval nem tudom, hogy egyébként mennyit bírt, nem kérdeztem rá az új tulajnál.