Fórumok
Nagy Márton úr a Parlamenti bizottság előtt - többi nem ide tartozó között- azt is mondta, hogy
"
illetve az AI-ben rejlő lehetőségeket is említette, mondván: nem véletlenül találkozott Orbán Viktor most Amerikában Elon Muskkal is.
A mesterséges intelligencia kapcsán azt is megemlítette, hogy hamarosan létrejön egy magyarországi AI-hivatal, aminek számos szabályozási kérdést kell áttekintenie.
"
Hozzászólások
AI for president! De tényleg...
Most őszintén én támogatnám! Az utóbbi évek emberi elnökeinél már csak jobb lehetne. :-)
“Az ellenség keze betette a lábát”
En meg nem tamogatnam.
Az Igazgató is teljesen jól vezette az emberiség megmaradt részét, amíg meg nem hackelték a rebellisek! :-D
“Az ellenség keze betette a lábát”
Végül is az Enklávénak is, hogy bejött :D. Itt és Itt
----
올드보이
Tehát OV elment Amerikába, hogy beszéljen Elon Musk-kal, hogy Magyarországon hogyan vezethetnénk be AI megoldásokat a magyar hivatalokban? Nem a magyar műhold program miatt akart vele beszélni? Mondjuk, nem tudom melyik a rosszabb :)
Szerintem a te fogalmatlanságod :-)
“Az ellenség keze betette a lábát”
en azt hittem a vilagbeke miatt ment oda... de akkor minek ment oda???
Szerintem ő se tudja. Putyin talán igen.
Vajon minek mehetett oda?
Vajon miért?
Egy miniszterelnök minek menne egy frissen, második terminusra megválasztott amerikai elnökhöz (akit 4 éven keresztül támogatott nyilatkozatok formájában, amikor épp nem volt elnök), vajon minek?
Azzal az elnökkel, akivel a világlátása, ambíciói megegyeznek? Kész rejtély!
Miért akarna találkozni a világ leggazdagabb emberével? Akivel a világlátása nagyjából megegyezik? Vajon miért?
Megannyi kérdés!
Nekem fogalmam sincs!!!44411
Valaki kisegítene?
Gondolom, ezt iróniával írtad. Mindenesetre én nem gondolom, hogy Trump és Musk olyan ostobák lennének, mint Orbán.
Ha Orbánt ostobának hiszed, akkor annak valószínüleg az az oka, hogy a politikai spektrum másik oldalán vagy, mint ő.
Amivel semmi gond nincs.
Amivel gond van, az az elképesztően proli, lenéző (de mire fel?) stílusotok ebben a topicban (is). Az a tettetett tudatlanság, amivel (sikertelenül) diszkreditálni akarjátok. Már vagy 14 éve.
Mert nem tudtok jobbat.
Mert csak erre vagytok képesek.
---
De légyszíves cáfolj meg, és beszélgessünk (jóhiszeműen) arról, hogy vajon minek mehetett oda?
Miről tárgyalhattak Trumppal?
Miről Elonnal?
Nekem van egy-két ötletem.
Neked van?
Nem tudom, mennyi köze van a politikai spektrumhoz, de úgy tudom, a világbéke egyik fontos alapja az országhatárok sértetlensége.
Az oroszok foglaltak el erőszakkal ukrán területeket és annektáltak még olyan területeket is, amiket még el sem foglaltak.
Orbán szerint ez rendben van, és szerinte akkor lesz béke, ha az ukránok megadják magukat, így azt gondolom, hogy legalábbis ostoba (ha jóhiszeműnek feltételezem).
Vagy hazudsz, vagy tudatlan vagy.
Válassz.
Azért így kurva nehéz lesz jóhiszeműen beszélgetni, ha már rögtön ennyire "hajlítod" a valóságot.
---
De térjünk vissza a tárgyhoz:
Szerinted miről tárgyalhattak Trumppal?
Miről Elonnal?
Nem követem ennyire OV minden paradigmaváltását, de 2 hónapja még akkora nemzetközi szintű felháborodást keltett az Európai Parlamentben tett kijelentéseivel az ukrán helyzettel kapcsolatban, hogy az még hozzám is eljutott. Gondolom, azóta változtatott a kijelentésein. Nem olvasok semmilyen magyar sajtót, kivéve a HUP-ot, úgyhogy velem nem nagyon lehet OV minden rezdüléséről vitatkozni. Leginkább leszarom OV-t, csak sajnálom, hogy nemzetközi szinten ennyire lejáratta az országot az uralkodása alatt és jobb, ha titkolom nem magyar oldalakon, hogy magyar vagyok.
Látszik.
---
Linkelni esetleg? Vagy majd a kismanó megsúgja a fülecskémbe, hogy mire gondoltál?
Várjá'má, há' mesútta!
Viktor válasza. Nézd meg.
https://youtu.be/Fl_jUZ9bPAo
Fujjolást nemigen fogsz hallani. Tapsvihart annál többet.
---
Akkor elég merész a politikai témákhoz a fentebbi hangnemben hozzászólnod, nemde...?
Amúgy biztos vagy te benne, hogy nem olvasol semmilyen magyar sajtót? Mert precízen büfögöd fel a 444/telex/ésatöbbi propaganda termékek hazugságait.
---
Valószínüleg ő is leszarja a te véleményed.
---
Mondod ezt abban a topicban, ahol arról beszélgetünk, hogy miért tárgyalt Donald Trump-pal, és Elon Musk-kal.
Másrészt ennyire járatta le az országot:
https://x.com/addicted2newz/status/1854519427145887947
Szeretnék én ennyire lejáratódni.
---
Már miért kéne titkolnod? Milyen nem magyar oldalakon? :DDDD
Nézd meg itt a kommenteket:
https://x.com/pm_viktororban/status/1866243623290868200?s=61
Elon Musk: "Interesting discussion"
Tényleg nem olvasok semmi magyar sajtót évek óta. A hosts fájlomban ezek is és a másik oldal is mind 127.0.0.1-gyel vannak felsorolva, hogy még véletlenül se olvassam őket. Nincs kedvem a hazai szeméttel idegesíteni magam.
Ez alapján a hozzászólásod alapján viszont a helyedben elgondolkoznék, mennyire élek burokban...
Hallod bazdmeg, ehhez azért már pofa kell :D
Kezded itt a hazudozásoddal, meg Putyinozással, aztán a tényeket semmibe veszed, illetve bevallod, hogy lövésed sincs a világban folyó dolgokról... és akkor még én élek buborékban? :D
Na, húzzál innen bohóc.
A fajtájának van hozzá. Nap mint nap láthatod.
:)
Ha neked annyira fáj az ukrán helyzet, akkor miért nem költözöl oda? Pontosan annyi köze van az Eu-nak ehhez, mint mikor Ruanda bevonult Ugandába vagy fordítva.
Ha te emiatt 4-szeres árú palagázt és áremelkedést követeltsz, akkor adass be egy emlékeztetőt, hátha helyrejössz.
Ha esetleg magad hallgattad volna meg a vitát, szerintem Te lennél felháborodva; azon, hogy egy elnökségi program vita helyett mivé silányították a felszólalók az eseményt;
Egy dologhoz nem volt hozzászólásuk; az elnökség programjához. Tudod, hogy érdemben mit is kellene csinálni.
Az, hogy a mocsár felböffent valamit és te abból a tajtékból "tájékozódsz"... ..erősen kontra produktív..
Ennek az lehet az oka, hogy az elnökség intézménye 99,9%-ban csupán kirakat dolog. Azt meg már "megszokhattad", hogy a nyugati vezetők mostanság olyan silány emberek közül válogatódnak ki, akik ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak.
:)
Ez Szerbia határaira is vonatkozik? Csak kérdezem...
Csaba
Tudod, mi az a whataboutism?
En tudom, es ez nem az.
Az igazi whataboutism az lenne, ha erre azt irta volna, hogy Afrikaban meg eheznek. Szerbia nemzetkozi szerzodesekkel elismert hatarain belul orszagot alapitani a 90-es evekben: ez a tema nagyon is idetartozik es nagyon is precedens erteku.
Nem tudom, ki mondta ezt neked, de valószínűleg felismerte, hogy téged át lehet verni, mert ugye egy nem létező-, és sosem létezett dolog alapjait nem igazán lehet meghatározni...
:)
Rosszul tudod! Javaslom Koszovo határainak tanulmányozását. Vagy magyarország trianon előtti határait.
A béke alapja az, hogy nem nyomulunk be agresszívan abba a térbe, ahonnan a szovjetek kivonultak.
"Vagy magyarország trianon előtti határait."
Vagy az Oszmán, de ha más idősíkot nézünk, akkor a Római birodalomét... Minden attól függ, mennyire akarsz visszamenni az időben...
Ja, és Magyarország, illetve Trianon... Ha már...
Orbánt nem nagyon kell diszkreditálni. Mondj egy sikeres területet. Egészségügy? Oktatás? Közlekedés? Gazdaság? A közhangulat az országban? Esetleg a külügy? :D Egyrészt abszurd az egész. Másrészt meg tényleg kíváncsi lennék, hogy mi a siker területe Orbánnak.
Mihez képest sikeres?
Az irreális vágyálmaidhoz képest?
Valami fennkölt, soha meg nem valósult ideálhoz képest?
Ez így mellébeszélés. Nyugodtan írd le, hogy szerinted mik a siker területek és miért.
loop
Nulla tartalma van annak amit mondasz, loopolhatsz a nulláid között nyugodtan :D. Az egyedüli dolog, amit csinálsz, hogy megpróbálod betolni a beszélgetést a primitív sárban fetrengős tényleges mondandó nélküli, focitáborok egymás szidása stílusba és ott megpróbálni hangosabbnak lenni.
Én próbálom a metrikáidat kihúzni belőled, de te csak maszatolsz, terelsz és mellébeszélsz.
Szóval, vissza a tárgyhoz.
Mihez képest sikeres?
Az irreális vágyálmaidhoz képest?
Valami fennkölt, soha meg nem valósult ideálhoz képest?
Nézd meg a nagymagyarokodók által extrém módon lesajnált Szlovákiát, akár a legszegényebb gömöri régiót, vagy mondjuk Horvátországot ('90-es évek: háború, 2013 közepe: EU tagság, 2023-tól €...), de ha a még nem €-zónát nézzük, akkor ott van Románia, ami szintén szélsebesen húzott el mellettünk...
Nézzük.
Mit?
Komolyan nem vagytok képesek egyetlen konkrétumot sem kinyögni? Csak a ködösítés megy?
Ha úgy akarsz élni, ahogy az ott élők, jogod és lehetőséged van odaköltözni hozzájuk, illetve lehetsz politikus/marketinges, aki az euró bevezetéséért dolgozik. Minden döntés kompromisszumokkal jár, a lakóhelyválasztásod, a politikai pályára lépésed, és a forint megtartása vagy az euró bevezetése is.
:)
Nagyon sok értelmes ember megtette, és külföldre költözött - és nem, nem tervezik a visszatérést sem ők, sem a gyermekeik. Nagyon nem jó irány ez az ország számára - ugyanis idővel nem lesz, aki megtermelje azokat a javakat, amit az itt maradtak el akarnak fogyasztani, úgyhogy hozni kell külföldről dolgos kezeket meg szürkeállományt.
Az egyénnek és a közösségnek a lehetőségei adta keretek között joga van döntéseket hozni a saját sorsát illetően. Javaslom, hagyjátok abba a sírást, és 14+ év után végre állítsatok ki relatíve normális pártokat a jelenlegi kormánypártok kihívójaként.
:)
Egy erősen lejtős, saját igényekre szabott választási rendszerben kell megverni őket... Az ilyen rendszereknek a történelem során nem volt sohasem "szép" vége...
Önkritika gyakorlása helyett a fajtád autentikus áldozatpózba görbíti magát, és elsírja, miért más a hibás. Orbán meg köszöni a tőletek kapott kétharmadokat. Tehát a világ rendben működik, a fifikás tettre kész felülkerekedik a tunya silányon.
:)
Aki a "fajtád" jelzővel érvel, az nagyon alja személyiség...
Szerintem jó, hogy nem az a csoport kormányoz, amelynek tagjai ~mindenkinél okosabbnak és méltóbbnak tarják saját magukat, de rendszeresen nem képesek felismerni, hogy a "fajtád" jelzőt sosem érvként használom, hanem a véleményem alapjául szolgáló tények összefoglalását segítendő leegyszerűsítésként.
Részletkérdés, hogy én milyen személyiség vagyok, hiszen a ti személyiségeteket, gondolataitokat, döntéseiteket tükrözi a sorban négy orbáni kétharmad. Persze nézhetjük úgy is, hogy sikerre vittetek egy pártot. Csak nem azt, amelyikről úgy vélekedtek, hogy a ti érdekeiteket képviseli.
A tőled szokásos színvonaltalan kocsmai példával összefoglalva: egy vidéki kocsmában alaposan el lenne kenve a szátok, ha olyan hosszú és parttalan ugatást adnátok elő, mint amit a közéletben és a közélet kapcsán megengedtek magatoknak.
(Megjegyzem, a kocsmás példám abban különbözik attól, amit te szoktál írni, hogy az enyém nem tartalmaz – impotens – fenyegetést, hanem csupán egy az elmúlt 14+ év tényeire építő párhuzam.)
:)
Egy vidéki kocsmában ha bárkinek azt mondanád, hogy "a fajtád", akkor akinek el lenne kenve a szája, az te lennél...
Attól, hogy engem megvernének a kocsmában, titeket nem vernének meg kevésbé. Csak ugye közben ott az a nem elhanyagolható apróság, hogy miattatok sorban a negyedik kétharmada van Orbánéknak. Szóval én megverve örömmel hajtom álomra a fejem az árokban, mert nem ti vagytok hatalmon. Te pedig megverve hazakullogsz, a feleséged rád pillant, és nem tudja eldönteni, hogy azért sírsz, mert megvertek a kocsmában, vagy azért, amiért szoktál: mert O1G.
:)
" miattatok sorban a negyedik kétharmada " - Miattad is, hiszen te is gondolkozhatnál, hogy ez az agymosó kleptokrácia mennyire jó valójában az országnak. Attól, hogy számodra kizárólag az az igaz és a hiteles, amit az pártközpontban az agit.prop. osztály kötelezően sulykoltat a közmédián keresztül, az téged minősít...
Régóta mondom, hogy csináljatok legalább egy ~normális pártot, amire szavazhatok. Erre ti sírtok és vonyítotok tovább. Nem "miattam is" nyer a Fidesz–KDNP, hanem "miattam is" veszítetek ti, akik semmiféle értékes munkát nem vagytok hajlandók elvégezni azért, hogy az elképzeléseitekhez társadalmi bázist építsetek.
Irreleváns, hogy engem mi minősít, ha közben ti, a demokrácia gigászi kolosszusai kb. történelmi időtávlatban képtelenek vagytok megszervezni egy ~normális pártot. Mert hogy sem 2010 után nem szerveztétek meg, de igazából 2010 előtt sem sikerült. Utóbbi persze nem teljesen igaz, hiszen sokatok akkoriban fideszes volt...
:)
Utóbbi persze nem teljesen igaz, hiszen sokatok akkoriban fideszes volt...
Szerintem azok a legertetlenebb "terdelok", akiknek 2010-ben sem jutott eszebe Fideszre szavazni, es nem azert, mert akkor epp Jobbikosok voltak. :) Es ok vannak leginkabb elszakadva a tobbsegi tarsadalom velemenyetol, ok azok az igazi demokratak, akiknek a szavazo a legnagyobb ellensege.
A Tisza azert sikeresebb egyelore, mert ok talan tenyleg fogtak szignifikans mennyisegben olyat, aki 2010-ben meg Fideszre szavazott.
Azert ez testfelepitesen is mulik. ;)
Aki a "fajtád" jelzővel érvel, az nagyon alja személyiség...
Pont ezert ciki, amikor igaza van. Hozzatok kepest kinosan surun.
Aki a "fajta", a "rassz" vonalon minősít, akárcsak úgy, hogy nem érti a szó jelentését, az... Nem mondom tovább.
Kedves zeller aki ezt a " "fajta", a "rassz" " vonalat említi az te vagy, bolond sose mondott rasszt.
Jelentése: A „fajta” egy olyan szó, amely különböző csoportokat, típusokat, változatokat jelöl, amelyek egy közös tulajdonság alapján különíthetők el egymástól.
Fajta eredete
A „fajta” szó a magyar nyelvben régóta használatos, és valószínűleg a „faj” szóból származik, amely a közös tulajdonságokkal rendelkező élőlények csoportját jelenti.
Fajta különböző jelentései
Biológia: Egy állat- vagy növénycsoport, amely bizonyos tulajdonságok alapján különül el.
Példa: „A magyar agár egy különleges kutyafajta.”
Általános használat: Típus vagy kategória, amely valamilyen közös jellemző alapján azonosítható.
Példa: „Ez a fajta cipő nagyon kényelmes.”
Élelmiszeripar: Különböző élelmiszerek változatai.
Példa: „Ez a sajt több különböző fajta tejből készül.”
Fajta szinonimái
Idegen szavak és kifejezések
S akkor még irodalmi példákat nem is hoztam.
Valamiért van egy csoport amelyiknek egyik közös tulajdonsága, hogy szereti meghatározni, hogy bizonyos szavakat hogy kell érteni, és csak is úgy. Itt pl. csakis a biológiai értelmezés -azaz a három közül az egyik- elfogadható.* Mindezt azért, hogy mehessen az ovónéninek panaszkodni, hogy "Pisti csúnya szavakat használ".
Persze a Pisti se szent, és élvezettel rugdossa a kart s -mivel a szívatót is ügyesen kezeli- a dolog eredményes: a motor beindul.
Mondanám, hogy felnőttektől mindkettő szánalmas, de sajnos ezt itt már ez megszokott.
*Nem mintha a többit nem ismerné.
A köznyelvben a "fajtád" erősen pejoratív jelző, emiatt írtam, hogy falusi kocsmában vagy épp búcsúban olyat kapna érte, hogy egy hétig keresné, merre van az előre...
És a "fajtád"-ozástól nincs messze a különböző nációk emlegetése (v.ö. "a ... fajtádat, azt"). Kulturált ember nem fogalmaz így...
Ha jól emlékszem, egy kocsmában "azt mondtad "bakfitty" után is elég komoly verekedés tört ki.:D
Az hogy egy kocsmában mire indul el verekedés, nem perdöntő. Leginkább bármire.
Ez nem igaz, mert a britt tudosok szerint mindig a kovetkezo harom kerdes elozi meg az elso utest:
Mi van? Mi van? Mi van?
:-)
A fentiek után mivel fogod bővíteni a helyszíneket? Templommal?
Azt hittem, a falusiak pontosan tudják, hogy arra van az előre, amerre Orbán mutatja nekik. És amelyik nem tudja, azt meg busszal viszik és instruálják. Legalábbis ezt szoktátok mondani. Én meg ugye állítólag a falusiaknál is nagyobb fideszes vagyok, szóval biztosan tudom, hogy merre van az előre. Bár szerintem a teljesítményetek láttán a többség is felismerte, hogy arra van, amerre ti nem mentek.
Az alaplapon meg nincs messze egymástól a pozitív és negatív vezeték, mégsem keletkezik zárlat. Sőt! A kibocsátott elektromágneses zajt csökkenti a két vezeték közelsége. Persze esetünkben hasonló nem valósul meg, hiszen a fajtád a kommunikációra való nyitottság helyett belekapaszkodik a gazdái érdekeiknek megfelelő értelmezésbe. Pedig mindent jobban tudó, nyitott, kompromisszumkész emberekként áruljátok magatokat. Amikor a magyar kormánypártok emberei "migránsokról" beszélnek, akkor hirtelen ragaszkodni kezdtek a szó eredeti jelentéstartalmában való használatához, leszarva, hogy a kontextusból általában nyilvánvaló, milyen értelemben használták a kifejezést. Amikor én leírom a "fajta" szót, akkor pedig bármilyen megoldást elfogadtok, kivéve azt, hogy a szó az alapvető értelmében szerepel ott. Érdekes véletlen, hogy e két, látszólag egymásnak ellentmondó irányultságotok végül mégis egyesül, mégpedig azok érdekeinek szolgálatában, akiket én a gazdáitoknak nevezek.
Kulturált ember nem ad ajándékba sorban négy kétharmadot Orbánéknak. Ti megtettétek. Persze mondhatjuk: bárkivel megeshet. Mégis veletek, nagy demokratákkal történt meg. Ti valahogy mindig a véletlen és az ellenetek szövögetett elnyomás áldozatai vagytok. Így volt az, hogy meg is buktatok-, és nem is buktatok meg 1990-ben. Csak ugye aztán politikai versenyben kellett volna bizonyítani. A tények mutatják, hogyan sikerült. Meg esténként a Tények is, a 90 előtti önmagatok paródiájaként. Ezért is hiszek nektek, amikor azzal fenyegetitek Orbánt, hogy a múlt terhe (gyk. a 90 előtti "múltja" és a kormányzása alatt elért eredmények/"eredmények") rá is le fog sújtani.
:)
Ha lúd, legyen kövér, próbálok a szinteden fogalmazni: A nagy fogalmazásod közepette mégsem esett le még neked soha, hogy egy irányba nézünk, szóval alapvetően fajtatársak vagyunk. Különbségünk egyetlen oka, hogy az én torkom nehezen megy le egy hatvanpuszta, te pedig bőnyálra veszed a főnököd :D
Szóval kár csak azért mert ellenvéleményem van, a másik táborba sorolni, de igazából ezt is a főnököd mondta meg neked, mégha a kognitív disszonancia nagy úr
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Nem kínos nektek, hogy te véleményed szerint zeller vagy, aztán a zeller nick pluszegyez téged, aki szerinted ő vagy? Ő szerinte is ő vagy? Egymásba néztek, vagy hogy van ez?
Azt hittem, az áldozathibáztató testszégyenítés kerülendő tevékenység.
Kíváncsian várom, térdeid mit engednek meg számodra.
Nem nézünk egy irányba. Sajnos nem nyert hangszórót.
Te ezt elhiszed, vagy annak örülsz, hogy legalább ennyit sikerült kierőlködni magadból?
Mivel én zellernek írtam, így hogy itt te hová lettél sorolva, az csakis azon múlt, hogy hová soroltad magad. Váljék egészségedre a választásod!
Mármint nem csak zeller vagy, de a főnököm is?
Segítek egy szebb és igazabb megfogalmazással: Orbán a kognitív disszonancia nagyura.
:)
Ejjejj, vannak bajok. A kínos az, hogy már azt sem tudod követni, kit hova soroltál már az évek alatt, de ez egyszerű: aki mást képvisel mint te. Egyszerű vagy, mint a faék :)
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Az mondjuk érdekes párosítás részedről, hogy szerinted "egy irányba nézünk", és szerinted szerintem mást képviselsz, mint én.
:)
>> Különbségünk egyetlen oka, hogy az én torkom nehezen megy le egy hatvanpuszta, te pedig bőnyálra veszed a főnököd
légyszi tedd ide a főnököd, hogy összehasonlításképpen láthassuk, hogy neked _mi_ megy le a torkodon. köszi
Mivel nem tudom kire gondolsz főnököm alatt, mivel nem védtem eddig senki álláspontját, ezért kérlek nevezd meg a lehetséges főnökeimet
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
meglehetősen kényelmes álláspont ez, helyén is kezeljük
Utalsz valamire, aztán nem mondod el, hogy mire. Tényleg kényelmes álláspont ez így
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
felmondtad az rtlklub "híradót", főnököztél, információval/alternatívával nem lettünk gazdagabbak. skip
Csak hogy értsem: azért van főnököm, mert nem tetszik hatvanpuszta (mást nem írtam, gondolom ez csengett össze az rtl hiradóval, amit szintén nem nézek)?
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
bolondnak azért van főnöke, mert neked azt tetszik, ami neki nem?
Szerintem pont fordítva gondoltad, de sebaj. Nem, neki azért van főnöke gondolom, mert állandóan a főnökökről beszél, miközben a sok főnök közül csak egy specifikusat véd (gondolom az a saját főnöke, logikusan nem más főnökét védi).
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
>>állandóan a főnökökről beszél
itt az elején trükkösen rákerestem a "főnök" szóra, bevallom
találd ki mit találtam
Ha jól értem, Orbán Viktort kellett volna.
:)
^ subtle
Ejj, nem gondoltam volna, hogy ez a topic lett a világ közepe, a zinternet maradék részét törölhetjük is. A "bolondbingó" ezen fordulójából a "főnök" pont kimaradt, szerencsére van még pár szó, amivel akár nyerhettem is volna. De ha mégis elhiszed, hogy ezen topic falai mögött is van élet, a google a barátod lehet a keresésben :)
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
jó, pont a momentum-dk-tisza eu-koalíció magdeburgi eredményeit nézem, utána rákeresek
köszi
A "fajtád" szót "különböző élelmiszerek változataira" fordítani elég merész, vagy buta, még nem tudom
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Forrás: magyar nyelv értelmező szótára. C/V volt
így már megvan melyik
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
– Milyen tésztát főzöl?
– Nagykockát.
– Úgy értem, milyen fajta tésztát főzöl.
– Ja! Tojás nélkül, durumlisztből készültet.
– Jó, hát én arra voltam kíváncsi, hogy finomat vagy sem.
– Nem tudok főzni. Az a fajta ember vagyok, aki szívesebben vesz kész ételt.
– Tudom. Egyszer voltam nálad vendégségben. Azért kérdeztem.
– Nem emlékszem. Mikor voltál itt?
– Emlékeim szerint valamifajta téli tematikája volt.
– Ja! Az az Augusztusi tél nevű esemény lehetett, amikor megemlékeztünk a magát progresszívnek mondó ellenzékiek mentális inkompetenciájának Orbán Viktor képében való regnálása tíz éves évfordulójáról.
– Én ilyenen nem vettem részt. Egyébként is sok fajta ember alkotja azt az ellenzéki közösséget.
– Akkor nem tudom. Azok tényleg sokfajták.
– Valahol ide illik, hogy a tésztafőzés elbaszásáról rájuk terelődött a szó.
– Igen, ők az a fajta népség, akire illik a párhuzam.
– Sajnos.
– Baszki! Már emlékszem! Te voltál az, aki telehányta a fürdőszobát, meg az oda vezető folyosót, és két haverod félholtan támogatott haza.
– A kellemetlen fajta emlékek közé tartozik, ezért megpróbáltam elkerülni a felidézését.
– Ugyan már! Nem olyan kínos ez, mint Orbán után Gyurcsányra, majd Magyar Péterre szavazni!
– Valóban másfajta, talán enyhébb kín.
:)
Gondolom a kormányinfón megtanultad, hogy a mellébeszélés elegendő, mert hát neked is az. Nekem nem :)
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Szerintem helyettem titeket minősít, hogy az értelmező szótár szócikkének tartalmát mellébeszélésnek bélyegzitek.
:)
Játszhatjuk itt a hülyét, de te is tudod, hogy pontosan mire gondolsz olyankor. De leszek olyan szofisztikált, mint te és felteszem a kérdést, földműveléssel foglalkozol?
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Szerintem te úriember vagy, és megtiszteled ezt a közösséget azzal, hogy nem játszod.
Erről a pontos ismeretek az alábbiaknál vannak (az ismeret pontossága és mértéke szerint csökkenő sorrendben): a fajtád, én, mások.
Egyébként jellemzően arra gondolok olyankor, hogy sorban négy kétharmadot adtatok Orbánéknak, és szorgosan ügyködtök az ötödikért is.
Szerintem e törekvéssel és szánalmas eredményével nem csak lealacsonyítottad, hanem be is csaptad magad.
Ha nagyon lesarkítjuk, akkor tulajdonképpen igen, hiszen sokszor olyan buták vagytok, mint a föld.
:)
2015: migracios valsag. Hamarabb kimondta a problema nehany gyokeret, mint mas.
Transzkerdes: szep lassan egyre tobb helyen rajonnek, hogy az o korabban szidott approach-a a megfelelo. Ebben is "megelozte a nemzetkozi kozvelemenyt".
Ettol fuggetlenul nem szavaznek ra. Pont az altalad is emlitett egeszsegugy es oktatas visszafele fejlodese miatt. (A kozlekedes es a gazdasag annyira nem volt mindig siralmas az elmult 14 evben, a gazdasag most ebben a pillanatban az.)
Az nem tudom meg van e, de több bevándorló van az országban, mint valaha. Szervezetten hozzák be őket. Budapesten szemmel látható a változás az utóbbi egy évben. Szóval duma szintjén ők a migráns ellenesek, közben hozzák a migránoskat, akik dolgoznak a gyáraikban, cégeikben, és utána ha társadalmi konfliktusok vannak ebből, akkor ő még hangosabban mondhatják, hogy meg kell állítani a migráns támadást.
Traszkérdés: mi az ő approach-a, ami megfelelő?
Okoska.
lllegális, kontrollálatlan migránsokról beszélt folyamatosan, nem legálisokról.
Az a durva, hogy ennyire nem vagytok képesek értelmezni egyszerű szavakat.
Október 19, Fidesz Facebook post.
Nem lesz bevándorló ország. Hol van itt szó illegális bevándorlásról? Akár illegális akár legális, Magyaroszág nem lesz bevándorló ország.
Ezt a 4 szót ennyire nehéz értelmezni?
Te ilyen stateless elven működsz? Olvasol valamit, akkor csak az létezik, bármilyen más információ nem? Memóriád van-e? Emlékezni tudsz?
Itt van egy október 9-i telexes cikk neked. Még ők is értik...
https://fidesz.hu/hirek/a-migransokat-nem-szabad-beengedni_1110
https://fidesz.hu/hirek/itt-nem-lesznek-migransgettok_1123
https://fidesz.hu/hirek/a-migransokat-nem-szabad-beengedni_1110
https://fidesz.hu/hirek/itt-nem-lesznek-migransgettok_1123
loop lllegális, kontrollálatlan migránsokról beszélt folyamatosan, nem legálisokról.
Most idézted hogy nem csak illegális migránsokról beszélt folyamatosan.
Az OV nyilatkozazban 5-6 alakalommal van leírva, hogy a migránsokat nem szabad beendedni. Ennyiszer véletlenül kimaradt az 'illegális' szó?
Nem az a gond, hogy milyen jogcímen, mennyi ideig vannak itt, hanem az, hogy nem is szabadna itt lenniük. Hiszen konzekvensen többször egymás után le lett írva, hogy a migránsokat nem szabad beendedni. Ha az illegális migránsokra gondolt a költő, akkor miért nem azt mondta?
A többi Fideszes idézetben sem szerepel az illegális szó, gondolom ott is véletlenül maradtak ki.
Eléggé nem egy kategória a migráns meg az illegális migráns, azért jó lenne a kommunikációra jobban figyelni ...
loop
Szerk: amúgy nem tudom eldönteni, hogy most itt csak játszod az eszedet, vagy tényleg ennyire hülye vagy?
Baszod, 10 éve téma az illegális migráció!
TÍZ!!
ÉVE!!!
A Fidesz már 2014-ben felhívta rá a figyelmet, hogy ebből gáz lesz, de az akkori ellenzék csak legyintett, meg azt mondta, hogy a zorbán csak félelemkeltéssel operál, meg mittudomén mit szoktak volt még hazudni.
2015-ben Európa megrengett, országok kapituláltak az illegális migrációs nyomás miatt, Merkel bejelentette a Willkommenskulturt-t, az osztrákok szárnyas kaput építettek a határra, Gyurcsány szokása szerint bohóckodott, Schengen azóta omladozik.
TÍZ ÉVE téma az illegális migráció, és akkor te most azon akadsz ki, hogy nem minden megszólalásába teszi bele az "illegális" szót?!
Őszintén kérdezem: most itt csak játszod az eszedet, vagy tényleg ennyire hülye vagy?
Az angol szóhasználatban nem véletlenül folyamatosan az "asylum seeker" mostanság a használatos kifejezés mivel így keverik össze a menekültet a gazdasági(vagy egyéb okból) illegális határsértővel. (a jogosultat a jogosulatlannal)
Migráns:
https://lexikon.uni-nke.hu/szocikk/migrans/
--
A kínosan politikailag korrekt médiamunkások az illegális(illegal) migránsokat az "irregular" kifejezéssel illetik ami amúgy egyben szójáték is, mivel az ember csempészés / ember kereskedelem, határsértés manapság EU szerte meglehetősen általános / megszokott / rendszeres ( sőt NGO-k által bátorított és egyes EU-s intézmények által finanszírozott dolog), míg a határvédelmi feladatokat ellátókat citálják bíróságok elé.. amiért ellátják előírt kötelességeiket.
Egyrészt ős primitív és óvodás szint, hogy a másik sértegetésével próbálod elérni a látszatát, hogy van bármi tartalom a mögött amit mondasz, de az a szint csinálsz, mint amikor a való világban, aki hangosabban üvölt annak lesz igaza.
Másrészt a lakosságot, aki emiatt szavaz rájuk nem érdekli, hogy ki legális és ki nem. És az, hogy ki legális és ki nem csak rajtuk múlik.
Okoska.
Hiába próbálsz itt személyeskedni, nem fog menni.
Folyamatosan illegális migrációról volt szó.
Tudod, arról, ahol a zöldhatáron jönnek át az agysebészek, papírok nélkül.
Aztán a határkerítés felhúzása után azt megrongálva, alatta átkúszva, felette átrepülve, azaz nem legális módon!
Hiába próbálsz terelni, csak annyit érsz el, hogy még kevésbé veszünk téged komolyan.
Nem csak erről volt/van szó a kormányzati kommunikációban - ott valahogy nem szerepel az "illegális" kitétel. Egyébiránt baromira szomorú és egyben nevetséges is, amikor egy keleti migránsokra (hazát kereső, a hosszas vándorlások miatt alapból vegyes etnikai összetételű népcsoport kizárólagos leszármazottait csak nyomokban tartalmazó ország vezetői migránsoznak... Mert ugye volt itt török, tatár, aztán jött a spontán és az akkori hatalom által szervezett bevándorlás n+1 alkalommal... Csak ugye ismerni és elfogadni kéne a történelmet...)
Na, már te is meghülyültél?
A kontextusból kb. mindig egyértelmű, hogy miről beszélnek.
:)
Te nem emlékszel?
Pár (3-4) éve ezzel volt tele a sajtó, de még a HUP is.
Pl.:
"Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések?"
Tényleg nem emlékszel?
Tényleg?
Tényleg ennyire rövid az átlag szavazó emlékezete?
Tényleg csak a szavazás előtti 3 hónapra emlékeztek?
soha nem gondoltam volna, hogy bárki komolyan veszi ezeket a kérdéseket, erre itt példaként szerepel ;)
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Annyira nem veszi senki se komolyan, hogy a UK-ben épp a napokban tiltották be határozatlan időre a pubertásblokkolók árusítását és terjesztését 18 éven aluliaknak.
Csak három év kellett nekik arra, hogy végülis kitalálják azt, ami Magyarországon azóta is egyértelmű volt.
Vagyis arra gondolsz, amit 2020-ben a 16 év alattiak számára betíltottak uk-ben (majd ezt a döntést támadták meg 2021-ben a bíróságon, így végül orvosi szakvéleménnyel és szülői hozzájárulással mégis lehetett egy ideig, de orvost már nem találtak hozzá a fogyatékos szülők). Végül 2022 óta 18 év alatt csak és kizárólag klínikai kutatás részeként lehet alkalmazni, de gyakorlatilag ilyen eset nem volt még.
Persze ez nem akadályozta meg az idióta szülőket abban, hogy külföldről rendelgessenek, erre előbb márciusban egy átmeneti tíltással, most pedig egy határozatlan idejűre módosítással tettek pontot.
Mire Magyarországon megkérdezték az embereket arról, ami egyébként előtte is tilos volt, addigra az ügy fele már régen lement a UK-ben, az EU-ban történő óvodás nemátalakító műtétek pedig 18 év alatt máshol is tíltottak voltak. Ez viszont így tök jó, mert meg lettél kérdezve és nem kellett tenni semmit, viszont te örülsz :D
Szóval ha annyira komolyan veszed a teljesen értelmetlen konzultációt, akkor feltehetnéd a kérdést, hogy melyik lerohadt korházban műtötték volna meg szegény óvodásokat végre, de ha már nemátalakítás nincs, akkor vakbélműtétre várva
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
Biztos az a helyes strategia a veletek korabban egyet nem erto szavazok meggyozesere, hogy ilyen tudalekosan "cismansplainelitek", hogy marpedig miert nem is volt soha ilyen, hanem ok a hulyek?
Kb. olyan, mintha zsidoknak magyaraznad, hogy kevesebb, mint 10 evig voltak csak zsidotorvenyek, azok is 70+ eve, mar reg megoldodott az egesz kerdes, aztan nem ertened, hogy miert nem ugy szavaznak, ahogy te...
Nekem aztan mindegy, csak epp mintha ezt probalnank epp elmagyarazni, hogy ez az elmult 14 evre jellemzo tudalekos maxifőnabook-őajobbantudja stilus hatarozottan latszik, hogy kontraproduktiv...
"hogy ez az elmult 14 evre jellemzo tudalekos mafifőnabook-őajobbantudja stilus hatarozottan latszik, hogy kontraproduktiv..."
Az igazán felemelő végpont, amikor lényegesen alpáribb stílusban a tények felét kihagyva próbálja valaki az igazát tolni, majd amikor rávilágítok hogy pár lépcső kimaradt a képletből, akkor rávágják, hogy tudálékos vagyok.
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
majd ezt a döntést támadták meg 2021-ben a bíróságon, így végül orvosi szakvéleménnyel és szülői hozzájárulással mégis lehetett egy ideig
Gyakori, amikor a birosag dontesevel hergelik a politikai szereplok a nepet amugy. USA-ban ez legutobb abortusz ugyben tortent meg. A Biden adminisztracio emiatt tarthatta meg a szenatusi tobbseget 2022-ben. Itthon a fagyallos gazda es a villanypasztor ugye pedig annak idejen par Fidesz szavazot Jobbikos iranyba tolt (nem eleget), viszont a Fidesz a mediabirodalmaval el tudta hitetni, hogy azok MSZP-SZDSZ-es idok ota veletlen pont erintetlen szabalyok alapjan dontottek.
Az meg termeszetes, hogy az emberek a demokraciaban felhaborodnak az altaluk valasztassal nem levalthato birok hibas tevekenysegen. Ilyenkor meg az se egyertelmu, hogy kire kell haragudni. Persze ha egy part "vesz maganak TV-t", ahogy javasoljak neki, amikor meg ellenzekben ul, van eselye szeleskorben elterjeszteni egy narrativat. Es nem az emberek hibaja, nem a szavazok hibaja, hogy a szavazok tobbsegehez milyen narrativa jut el.
A masik szavazo hulyenek nezese, lenezese, amiert mas, o nezeteivel utkozo narrativa jutott el hozza: az viszont a szavazok hibaja.
"A masik szavazo hulyenek nezese, lenezese, amiert mas, o nezeteivel utkozo narrativa jutott el hozza: az viszont a szavazok hibaja."
Ebben a legnagyobb vicc az, hogy teljes mértékben egyetértek a céllal, csak nem tetszik, hogy egy irányított kérdéssel gyakorlatilag más célt akarnak elérni, ennek pedig hangot adok. Így viszont még csak igaz sem lehet, hogy a másik szavazót nézem le
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
A vegen meg kiderul, hogy mindannyiunknak az iranyitott kerdesekkel van baja. Csak sokan errefele meglepodnek a "provokalnak kerdesekkel" kifejezesen is, amikor epp nem a veluk egyetertoket provokaljak kerdesekkel. :)
Amugy itt tobbnyire iranyitott kerdesre valaszol szinte mindenki iranyitott kerdessel, vegyes minosegu stilisztikai elemekkel fuszerezve. Es mi meg ezzel az ellenteteket kevesbe buta modon megvitatok koze tartozunk. Meggyozodesem viszont, hogy a stilus szepsege es az intelligencia egyaltalan nem egyenesen aranyos. Ez rendben is van, de probalva atlagszavazo szintjere sullyedni nekik az fog tetszeni, ha valaki kevesbe akar az ember beleszolni a dolgaikba. Innentol kezdve aki megmondja nekik, hogy gyokeresen maskepp kell gondolkodniuk es kesz, az nem fogja oket meggyozni. Aki elkuldi a kurva anyjaba azokat, akik meg akartak nekik mondani, hogy mit gondoljanak maskepp pl. a transznemu kiskoruakrol, az viszont tetszeni fog atlagszavazoeknak. Ez a statisztikai teny, nem egyeb krealt hamis axiomak.
Annyi biztos, hogy Orbán nem olyan ostoba, mint a fajtád, hiszen ti a szellemi fölényetek és a nyugati világ támogatásával együtt sem tudtátok az elmúlt négy parlamenti választáson leváltani Orbánékat, de még csak a kétharmados többség megakadályozása sem jött össze.
:)
"Orbán nem olyan ostoba, mint a fajtád"
Similis simili gaudet... Sajnos az egy bites (az is paritás) szavazók szintjét üti csak meg... Akik például "fajtád" és hasonló jelzőkkel illetik azt, aki nem úgy gondolkodik (aki egyáltalán gondolkodik...).
Szóval a DK-ok nem tudnak elég hülyék lenni ehhez a néphez, ezért kapnak ki mindig.
Jó tudni.
De nincs baj, majd ha Gréczy Zsolt leváltja a Ferit. Akkor aztán mekkora lehetőségek nyílnak meg a párt előtt.
Szólj az agit.prop. osztályon, hogy régi a brossúrád, adjanak újat...
Miért, ki a legújabb jelölt? S az elég buta lesz a győzelemhez?
Szerintem nem DK-s jeloltre gondolt. A DK-nak mar a bejutasi kuszob se lesz meg. :)
Szóval Peti elég buta a népünkhöz?
Hát, meglátjuk.
De nyilván nem értette meg az iróniát. Döbbenetes, hogy névtelenül írogató senkik butáznak le Trumpot, Ilonkát, Viktort. stb.
Még eszükbe nem jutott, hogy akiket lebutáznak, ott vannak ahol, ők meg ott ahol*, s valószínűleg ez nem véletlen.
*Nyilván nem ismerem őket, de feltételezem egyik $milliárdos, vagy kormány, vagy államfő nem írogat álnéven a HUP-ra. Szóval ezek a "buták" csak elérték, hogy mindannyian ismerjük őket, vagy hogy másképp(boomerül) mondjam, letettek valamit az asztalra**, az őket butázók meg csak írogatnak a HUP-ra.
**Mert lehet őket nem szeretni, rossznak tartani amit csinálnak, de egyet nem lehet, butának tartani őket. Butaként nem lehet $milliókat gyűjteni(s itt a gyűjtenin van a hangsúly), s nem lehet egy 9 milliós ország kormányfőjeként kavarni a világpolitikában. (de szerintem a 9 milliós ország kormányfője cím eléréséhez is kell ész, főleg hogy 5ször).
Szerk:
Arról nem is beszélve, hogy hány bites lehet az, akit egy "Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta" jelzővel triggerelni lehet?
Neked és elvtársaidnak javaslom az értelmező szótár rendszeres forgatását.
:)
Ki tudja?
Szelfizni, autogramot kérni, közös fotóért,
vagy mert behívták,
vagy mert kiküldték.
:D
Selfie: https://www.youtube.com/watch?v=IzsFsQhhvJs :D :D :D
----
올드보이
De mire gondolt vajon a költő amikor az "AI Hivatalt" megalkotta?
Olyasmi lesz mint a Hülye járások Minisztériuma?
Te melyik mostanság eltávozottnak vagy az alt accountja?
Jaku, te vagy az?
Lebuktam, az igazi accountom: Orebovics
ftfy
De lehet, hogy mivel van egy ilyen az EU-ban, nekünk is kell egy:
"
Az AI-iroda az Európai Bizottságon belül jött létre a mesterséges intelligencia szakértői központjaként, és az egységes európai mesterségesintelligencia-irányítási rendszer alapját képezi.
"
Igény, az vóna' rá, mert a természetes intelligencia és a "hivatal" az két totálisan elkülönülő dolog... Hátha az előbbinek a mesterséges "verziója" jobban passzolna az utóbbihoz... :-P
Ez lesz a sopánkodó (Ajjajj) hivatal?
De jól sejtem, hogy nem egy AI által működtetett hivatal vagy nem "a mesterséges intelligencia szakértői központjaként, és az egységes európai mesterségesintelligencia-irányítási rendszer" lesz, hanem egy AI szabályokat meghatározó hatóság? Ebben nem lesz AI, hanem emberek megmondják, hogy itt sem, ott sem lehet használni. Vagy még jobb: egy újabb ablakot kell feldobni minden weboldalon
ahol használják az AI-tahol hallottak az AI-ról, emiatt azonnal minden káros.Rossz helyen kapirgálsz.
Ezekkel az EU-nál kopogtass (ld. itt induló szálat).
Sziasztok,
Mivel látom konkrét válasz nem jött, így megpróbálom leírni az "AI Hivatal" lényegét:
2024.08.01-el hatályba lépett az EU AI Act (részletesebben, magyarul: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=OJ:L_202401689).
Ennek kapcsán, minden tagállamban létre kell hozni vagy a meglevő hatásági struktúrába be kell illeszteni egy helyi "AI Office-t").
2024.09.30-i dátummal kijött a 1301/2024. számú kormányhatározat (https://njt.hu/jogszabaly/2024-1301-30-22), mely az NGM alá rendeli az "AI Office-t" és a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács létrehozását.
Az EU AI Act lényege röviden:
Az EU AI Act egy átfogó szabályozás, amelynek célja a mesterséges intelligencia rendszerek kockázatalapú szabályozása az EU-ban. Négy kockázati kategóriát határoz meg: elfogadhatatlan kockázatú rendszerek (pl. manipuláció, társadalmi pontozás), amelyek betiltásra kerülnek; magas kockázatú rendszerek, amelyek szigorú megfelelőségi követelményekhez kötöttek (pl. egészségügy, közlekedés, oktatás); korlátozott kockázatú rendszerek, amelyekre transzparencia-követelmények vonatkoznak (pl. chatbotok); és minimális kockázatú rendszerek, amelyek szabadon használhatók. A rendelet biztosítja a felhasználók jogainak védelmét, az átláthatóságot, valamint előírja az adatminőség, biztonság és felügyelet követelményeit.
Az EU AI Act közvetlenül alkalmazandó rendelet lesz, ami azt jelenti, hogy a tagállamoknak nem kell külön nemzeti jogszabályt alkotniuk az átültetéséhez, de bizonyos intézkedéseket kell tenniük a rendelet végrehajtásának támogatására.
Ha további kérdésetek van, szívesen válaszolok.