A magyar fizikusnak és társainak az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért ítélték a rangos díjat 2023-ban.
A Svéd Királyi Akadémia kedd délelőtti bejelentése szerint 2023-ban Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapja a fizikai Nobel-díjat az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért.
Kapcsolódó
Megfigyelték az elektronok utazását
Magyar tudós vezetésével nézték meg Münchenben a kvantumfizika egyik legfurcsább jelenségét, az alagút-effektust.
A Németországban élő Krausz Ferenc társaival az ultragyors lézertudomány megalapítója. Az attoszekundum a másodperc egymilliárdod részének egymilliárdod része (10–18 másodperc). Az ilyen időtartományban működő lézerekkel olyan fizikai folyamatokat lehet vizsgálni, amiket eddig nem tudtunk, például az elektron útját az atom belsejében.
Még csak kedd van, mi jöhet még? Kariko kezdte a hetet
- 4420 megtekintés
Hozzászólások
És még azt mondják, hogy a magyar oktatás romokban!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez legfeljebb a magyar oktatás '70-es évekbeli állapotát tükrözi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyire büszkék tudnak lenni azok a magyarjainkra, akik amúgy elüldözték őket... :D
Tulajdonképpen egy olyan Nobel díjasunk van, aki Magyarországon születve és élve, magyarországi munkássága alapján kapta a Nobel díjat, de ő is külföldön halt meg, mert végül csak elüldözték. A többiek vagy nem is Magyarországon születtek és/vagy nem magyarországi munkásságukra kapták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kapcsolódó realista bejegyzés:
https://www.facebook.com/nyary.krisztian/posts/pfbid0ZHrcbWJxrQK9m4bV9a…
Halmazelméleti példatár
Nobel-díjasok magyarországi gyökerekkel:
Bárány Róbert, Békésy György, Gábor Dénes, Daniel Carleton Gajdusek, Milton Friedman, Harsányi János, Herskó Ferenc, Hevesy György, Karikó Katalin, Kertész Imre, Lénárd Fülöp, Oláh György, Polányi János, Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő, Elie Wiesel, Richard Adolf Zsigmondy
Magyarországon született Nobel-díjasok:
Békésy György, Gábor Dénes, Harsányi János, Herskó Ferenc, Hevesy György, Karikó Katalin, Kertész Imre, Lénárd Fülöp, Oláh György, Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő
Magyar állampolgárként lettek Nobel-díjasok:
Karikó Katalin, Kertész Imre, Szent-Györgyi Albert
Magyarországon folytatott tevékenységük miatt kaptak Nobel-díjat:
Kertész Imre, Szent-Györgyi Albert
Magyarországon alkottak, Magyarországon haltak meg:
Kertész Imre
Hazájuk végig büszke volt rájuk, és nem próbálták meg őket elüldözni Magyarországról:
–
(A lista a 2023-as fizikai Nobel-díj odaítélése előtt készült.)
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiegészíteném azzal, hogy Magyarországon talán a Nobel-díj az egyetlen, ami le tudja rólad mosdatni, ha zsidó vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ami le tudja rólad mosdatni, ha zsidó vagy.
Mi bajod azzal, hogy valaki zsidó és miért kellene ezt "mosdatni"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
rettenetes kínban a #teamdobrev, az első kör óbánelloptaanobelt/demindenszar után kibuggyant egy bőgatya-fütyülősbarackozás is
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarországon rengeteg embernek baja van azzal, ha valaki más zsidó.
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarországonrengeteg embernek baja van azzal, ha valaki más zsidó.
ftfy
(hogy értsd: nem magyar specifikus dolog)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- pink fórumtársat kérdeztem, hogy neki személyesen micsoda.
- Ezt írtad:
rengeteg embernek baja van azzal, ha valaki más zsidó.
Ezt mégis miből szűrted le? Miben nyilvánul ez meg szerinted?
Szerintem a legtöbb embert egyáltalán nem érdekli és általában azok foglalkoznak vele leghangosabban akik valamilyen módon érintettek. Ékes példa: Szegedi Csanád.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ismétlem itt is, hogy nekem személyesen semmi bajom azzal, ha valaki zsidó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor miért is kellene "mosdatni"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom, ezt kérdezd meg talán azoktól, akik idehaza zsidókat vernek, a „zsidózást” teljesen legális káromkodási és szitkozódási formának használják mindenfelé, nemzetgyilkos zsidó háttérhatalmat vizionálnak, netán zsidókat kívánnak haláltáborokba, meg ilyesmi.
Te mit gondolsz ezekről?
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezt kérdezd meg talán azoktól
versus
engeteg embernek baja van
---
Kik az a "rengeteg ember" ?
---
Érdekes módon összeesküvés elméleteket gyártókra hivatkozol, mindeközben Te magad is olyasmit vízionálsz amivel az ismerettségemben levő zsidó ismerőseim nem találkoztak. Azt tudom, hogy többeknek okozott kihívást az identitás keresés és az, hogy a származásukkal járó örökségből mit szeretnének-tudnak-akarnak felvállalni: és ez még időben is változott. Volt pl aki teljes tagadással, sőt agresszivitással reagált.
Ettől még persze lehet, hogy így van, de szívesen látnék erre valami komolyabb kirívó példát; lehetőleg olyat ami magyar specialitás és külföldön nem találkozol vele ugyanúgy (hisz különben nem lenne értelme menekülni előle).
idehaza zsidókat vernek
Hol? Ki? Mikor?
a „zsidózást” teljesen legális káromkodási és szitkozódási formának használják
magyarozni/románozni/cigányozni/zsidózni/whatever: szitkozódás. Miért szerinted szabályozott, hogy mi a legális / illegális káromkodás?
Ha valaki káromkodik azzal benned kárt tesz? (szerintem ez az audiovizuális környezetszennyezés kategóriája: olyan mint a reklámplakátok: Csúnya, haszontalan). Van aki mások felmenőit nemük és testrészeik alapján szidalmazza. Azt sem díjazom különösebben.
nemzetgyilkos zsidó háttérhatalmat vizionálnak
Összeesküvés elméleteket gyártani bűntény lenne? Miért ne vízionálhatna/képzelhetne mindenki azt amit akar? A gondolatbűnt és annak elszámoltatását azért hagyjuk meg a sztálinistáknak.
netán zsidókat kívánnak haláltáborokba
Kívánnak? Amíg ez csak gondolat és semmiféle megnyilvánulása nincs addig nem díjazom, de ahogyan sokan kívánják pl politikusok halálát, küldik el gondolatban esetleg szóban a közlekedés egyéb résztvevőit [..] helyekre: nem gondolom, hogy ez kirívó lenne.
A probléma az, hogyha valamilyen csoport ki van szemelve, meg van különböztetve a többiektől és emiatt diszkriminálva van (akár pozitív akár negatív irányban). De ezt próbálja az identitáspolitikát gyártó és abban tobzódó közeg előidézni: lehet azt nézni, hogy mi minden különbözteti meg az embereket egy társadalomban és ilyen határvonalakat húzni, meg lehet arra fókuszálni, hogy mi az ami összeköt.
Szomorúan látom, hogy amíg egykoron konkrét célok elérésére a legkölönbözőbb emberek összeálltak és remek dolgokat alkottak, addig most sokan körbe állva mutogatnak egymásra, hogy neked hosszú a lábujjad, nekem meg rövid: ahelyett, hogy arra figyelnének mi van középen: mit kellene csinálni.
Ékes példa: lehet padot festeni: biztosan van Budapest szerte egy csomó rossz állapotú, akár törött deszkázatú pad. Lehetne egységes barna + kerület esetleg fővárosi címerrel megjelölt az összes pad, hogy tudd a területet ki tartja karban. Ehelyett lett belőle identitáspolitikai üzengetés, meg ideológizálás: hasznos helyett káros tevékenység + pénzköltés és idő pocsékolás.
--
Még sok mást is gondolok, ha van konkrét kérdésed kérdezz nyugodtan :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyet én nem mondtam, hogy kell.
Arra reflektáltam, hogy egyeseknél hogy át tud billenteni a Nobel-díj egy kapcsolót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért *szükséges* szerinted?
Mit kell billenteni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem szerintem szükséges.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te állítottad. Ki szerint szükséges akkor?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Beszéltem egy jelenségről. Aminek a szükségszerűségére vonatkozó állítást nem tettem, és értékítéletet sem fogalmaztam meg vele kapcsolatban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiegészíteném azzal, hogy Magyarországon talán a Nobel-díj az egyetlen, ami le tudja rólad mosdatni, ha zsidó vagy.
Miért tartottad ezt fontosnak megjegyezni?
Arról írsz, hogy "Nobel-díj az egyetlen, ami le tudja rólad mosdatni, ha zsidó vagy." Én azt kérdezem, hogy erre miért van szükség. Miért vetődik fel egyáltalán: mosdatni, hogy zsidó valaki?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelemre méltónak tartom a jelenséget. Egyeseknek milyen kardinális kérdés, hogy adott illető történetesen zsidó-e. Na de egy Nobel-díj: az egyből mindent felülír.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyeseknek
De kiknek konkrétan? Hol és mikor, milyen környzetben?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyeseknél hogy át tud billenteni a Nobel-díj egy kapcsolót
Milyen kapcsolót?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ez is csak egy rühes zsidó --> magyar Nobel-díjasunk, nemzeti büszkeségünk kapcsolót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagy te egy kicsit antiszemita?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Én zsidó vagyok :-P
A félreértés elkerülése végett: ez egy megfigyelés. Nem az én fejemben van az a kapcsoló.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ehhez képest te vagy az egyetlen ebben a topicban, aki ezen pörög. Ebből nekem úgy tűnik, hogy te vagy a rasszista itt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden ember rasszista. Szerintem nem maga a rasszizmus a gond. Az egy velünk született dolog.
A különbség szerintem abban van, hogy ki hogyan viszonyul a saját rasszizmusához.
A zsidókkal egyébként történetesen semmi bajom nincsen. Sőt! Kimondottan idegesítenek az e köré épülő konteók.
A cigányokkal se a színük a bajom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, akkor oké...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Nem. Én zsidó vagyok :-P
Ha zsidó vagy, kíváncsi lennék a véleményedre Robert C Castelről, aki nyíltan zsidó, Jeruzsálemben él és úgy tűnik, bejön a népnek.
Ahogy látom, az MHM szimpatizánsok is előszeretettel hallgatják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem foglalkoztam a munkásságával.
Én nem ebben mozgok, csak teszem a dolgom, aztán közben vannak dolgok, amiket észreveszek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kitől hallottál ilyen fordulatot?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen fordulatot?!
Lépten-nyomon akad valaki, aki fontosnak tartja megjegyezni adott híres/sikeres emberről, hogy hja, ez is zsidó! (WFT?! Miért fontos ez?)
Nobel-díjasokról még sosem hallottam senkit így nyilatkozni (olyan esetben sem, amikor nyilvánvalóan és köztudottan zsidó az illető) --> talán ez az egyetlen dolog, ami le tudja mosni rólad. Erre reflektáltam csak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lépten-nyomon
Én egy ilyen emberrel sem találkoztam, híradások között sem láttam hasonlót. Azért kérdezem, hogy neked milyen személyes tapasztalatod van ezzel. Hol fellehető ez a "lépten-nyomon".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pls, mondj példát, ilyet még én sem hallottam.
Szerintem ez paranoia.
Egész életemben összesen 2 emberrel találkoztam, aki zsidózott, köpködve.
Megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi a baja a zsidókkal, nem tudott válaszolni. Aztán mondtam, hogy hát barátom, én is zsidó vagyok. De kapaszkodj meg, te is. A Kárpát-medencénél nagyobb olvasztótégely nem nagyon volt a történelemben. Akkor csönd lett.
Mondom, összesen kettő. A lépten-nyomontól ez messze van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én azért szoktam találkozni ilyem emberekkel. Nem mocskos szájúskodnak, csak simán tesznek ilyen megjegyzéseket.
Magam sosem értettem, miért ennyire kardinális kérdés ez valakinek, illetve hogy mi baja a zsidókkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rossz társaságba jársz? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom lelkes Fradi szurkoló, azért fut össze ennyi idiótával a lelátón.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rühellem a focit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2023-ban azt akarod bemesélni, hogy nem ismered a zsidókkal kapcsolatos sztereotípiákat, és nem érted, honnan erednek, és hogy a nem zsidó emberek számára némelyik miért hat valósnak? :o
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ismerem a sztereotípiákat.
Azt akarom mondani, hogy túltoltnak, erőltetettnek érzem ezt az egészet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ezzel kapcsolatban nem sok mindent tehetsz azon kívül, hogy saját magad tisztességes életet élsz.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
saját magad tisztességes életet élsz
Miért nem teszed azt te is?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs vele bajom; magam is az vagyok. (És milyen érdekes! Reggel nem a bankba megyek be dolgozni.)
Csupán figyelemre méltónak tartom a jelenséget.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi van? És azt mi tudja lemosdatni, ha keresztyén vagy?
Én azt tapasztalom, hogy vallásosnak lenni kötelező, hívőnek lenni gáz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért lenne kötelező?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az íráshoz nem kell pénz, a valódi tudományokhoz meg általában sok kell. Kb. ennyi.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kapcsolódó realista bejegyzés
Anyádpicsája.
Röviden utánanéztem neked. Általában azok üldözték el ezeket a magyarokat, akiknek a továbbfejlesztett módszereit te és elvbarátaid előszeretettel használjátok pl. a térdelni nem akarók ellen.
Lássuk, mit mond a Wikipédia (vagy egyéb forrás, ha a Wikipédia nem egyértelmű)!
Békésy György
A Nobel-díjat érő kutatás javát Magyarországon végezte. A nácik indította háborúban megsemmisült a laborja. Külföldre ment, és nem tért vissza. Vagyis a nácik miatt ment el.
Gábor Dénes
A nácik miatt ment el.
Harsányi János
A nácik miatt bujkált, majd a kommunisták miatt ment el.
Herskó Ferenc
A nácik elvitték a családját vonattal, de szerencséjük volt és hazatérhettek. Még gyerek volt, amikor a kommunisták uralma idején kivándoroltak Izraelbe. Szerintem mondhatjuk, hogy a nácik és a kommunisták miatt ment el a családja.
Hevesy György
Őt valóban a magyarok csinálta politika üldözte el, a kommunisták első, rövid uralma után. A hamvai hazatértek.
Karikó Katalin
A kommunisták miatt ment el.
Kertész Imre
A nácik elvitték, de szerencséje volt és hazatérhetett. A kommunisták megnehezítették az életét, ahogy a legtöbb nem kommunista íróét akkoriban. Mindenen felül a gépezet szerves részét képező különc saját maga üldözte saját magát békétlenségbe és békességbe.
Krausz Ferenc
Nekem úgy tűnik, hogy a tudásához és ambícióihoz túl kicsi volt Magyarország, de sosem szakított vele. Ha meg is próbálták elüldözni, bizonyos értelemben nem sikerült.
Lénárd Fülöp
A német családja magyarnak nevelte, de ő németnek érezte magát és náci lett. Számomra úgy tűnik, nem üldözték, hanem a szíve a németekhez húzta, mert németként közöttük érezte otthon magát.
Oláh György
A kommunisták miatt ment el.
Szent-Györgyi Albert
A kommunisták miatt ment el.
Wigner Jenő
Fiatalon német területen találta meg a helyét. Nekem úgy tűnik, Magyarországon nem üldözték. Aztán a nácik miatt ment el a kontinensről.
Mi a véleményed, a fajtád felhagy a kommunisták és nácik örökül hagyott törekvéseinek és manipulációs eszközeinek használatával, hogy minél kevesebb magyar érezze üldöztetve magát Magyarországon?
Én semmiképpen sem mondom, hogy szeressétek a kormányt, vagy ilyesmi, de az egyes emberekkel ill. általánosítás/kollektivizálás közben beszélhetnétek legalább olyan tisztességesen, ahogy a rólatok szóló beszédben is hallani kívánnátok. Amíg ennyire sem* vagytok képesek, addig alaptalan elvárnotok, hogy az emberek másképp álljanak hozzátok, mint ti őhozzájuk.
* A "sem" szóval arra utalok, hogy a pofátok kurva nagy, mégis meglett sorozatban a negyedik kétharmad Orbánnak. Persze, tudom, hogy egyes frakcióitoknak pl. az MSZP és az SZDSZ is büdös volt, mint a friss fos. Ezzel csak az a baj, hogy akkor nem 12, hanem legalább 24 éve ér egy kalap szart, hogy nagy a pofátok és a társadalomért folytatott teljesítményetek meg lófasz. Ráadásul valamilyen furcsa véletlenből kifolyólag a nagy önálló ébredéseitek, ragyogásaitok közepette ~mindig azt szajkózzátok, amit a nyugati "progresszív" mainstream épp nyomat. Mindannyiótok akkora egyéniség, hogy a szövegetek alapján a titeket hallgató csupán annyit állapíthat meg biztosan, hogy a nyugati sablont szinte kritikátlanul artikuláljátok fel a gyomrotok legmélyebb bugyraiból. Valahol belül talán még ti is érzitek, hogy nem idevaló, hiszen legalább 12 éve nem tudtok cselekvő és építő erőt meríteni belőle. Helyette visszataszító (s olykor visszataszítón szépelgő), felsőbbrendűsködő faszkalapokká lettetek általa. Szakadatlanul pofázzátok a nyugatról beszopott geciségeket, közben meg azt sem éritek fel ésszel, hogy mit jelent rátok, ránk, mindenkire, a magyar közéletre nézve a négy kétharmad. Azt sem értitek, hogy ha a fajtátok nem tudja saját erőből, tisztességgel legyőzni Orbánt, akkor adott esetben Orbánék rajtatok kívül álló okok miatti bukása után úgy kerül hozzátok a hatalom, hogy összességében kevésbé vagytok rátermettek náluk, és ez a hatalomátvétel visszalépés lesz Magyarország számára, nem evolúció (vö. haladás). Ezért lenne jó ~normálisnak lennetek, és olyasmiben hinnetek, amiben hangerő helyett az emberi erőtöket találjátok meg.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Karikó Katalin
A kommunisták miatt ment el.
Mi is Orbánra gondoltunk a komcsira. Akkor egyetértünk...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték a kutatóközpontból, ekkor döntött úgy, hogy férjével és kislányával külföldön folytatja kutatásait.
Hogyne, ÓÓÓBÁÁÁÁN 1985-ben elintézte. Ülj le 1es. Miért csinálsz 1bites hülyét magadból?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az az üzenet, hogy Orbán személyesen, csak annyi, hogy a kommunisták, tehát Orbán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Orbán, a szélsőjobboldali kommunista? Willy, hát, nem vagy toppon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ki mondta róla, hogy szélsőjobboldali? Komcsinak született, komcsi maradt, most is az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy ez is negyedik kétharmad egyik titka. Nemcsak a jobboldaliak egy része, a jobbközép hanem a baloldali kommunisták is szavaznak rá. Hiszen mégiscsak komcsi, közülük való :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A mai napi demagógia-díj nyertese vagy!
Nem éppen Nobel-díj de megdolgoztál érte! :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Demagógia? Valóság. Ráadásul szomorú valóság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, Frankóról szerintem sokmindent el lehet mondani, pl. hogy egy öntelt fasz, de gyakran szokott neki igaza lenni.
Amit most leírt, az literálisan igaz, tényszerű, ellenőrizhető állításokat tartalmaz. Ezzel szemben Te se nem vitatkozol vele, se tényszerű állításokat nem teszel (gyakorlatilag nem vitatod az állításait), csak hangulatkeltő bullshitet böfögtél ide.
Ki is a demagóg?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, így néz ki az, amikor egy teljesen pozitív dologból negatív dolgot csinál valaki. Mi lehet evvel a célja?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aham, innen indultunk: "És még azt mondják, hogy a magyar oktatás romokban!!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt hittem innen: A magyar fizikusnak és társainak az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért ítélték a rangos díjat 2023-ban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
attoszekundumos fényimpulzusok
Amit akár itt is kutathatott volna az ELI-ALPS berkeiben, ami - mint írtam már - európai viszonylatban a legmodernebb lézerkutató központ pont ezzel a specialitással... csak valamiért nem itt kutatta. Valahogy egyszer csak fel kellene göngyölíteni, hogy mi a faszér' mennek külföldre a jó szakemberek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt kutatta, sőt, állítólag a létrehozásában is nagy szerepe volt!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen válaszra vársz? Arra amit tudsz? Hogy megy az agyelszívás a gazdag országok felé a szegény országokból?! Az, hogy itthon nincsenek olyan körülmények mint nyugaton? Ez így van, és hogy több kellene k+f-re mint magaslesre? Ez így van!
De vazzeg azután, ha a nyilvánvaló dolgokat leírtad, akkor méltóztass kiemelkedni a napi dolgokból, és próbáld meg átélni, hogy két magyarról van szó, és örülj neki.
Tudod, ha bemész egy templomba egy esküvőre, és az egyik vendég véletlenül rád önti a szentelt vizet, akkor sem állunk neki üvöltözni a templomban, csak azért mert ott nem azt illik. Igen, ezt nem lehet mérni, nem lehet kiszámolni, csak így van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
próbáld meg átélni, hogy két magyarról van szó, és örülj neki
Én átélem és kurvára sajnálom, hogy nekik ezt külföldön kellett elérnüik, mert Magyarország eltékozolta és nem támogatta a tehetségüket. Azt nem értem, hogy azok hogy, mit és miért élnek át, akik miatt a kutatóink mennek inkább külföldre. Tudod, ez nem szimplán pénzkérdés, a CEU elüldözése se pénzkérdés volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem pénz és infrastruktúra kérdése.
A két másik francia Nobel-díjas is az USA-ban kutatott, miért? Ugyanazért amiért a magyar. Mert a legnagyobb üzlet az agyelszívás.
A ceu egy politikai játszma vesztese, nem kellene azt az országot basztatnia ahova beteszi a lábát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jajj, neee, irígy vagy, és ennyi. Hogy pont nem ebben a porfészekben, vagy svájcban, vagy katarban, vagy dubaiban, nem luxemburgban, nem butánban lettek nobel díjasok. SOk országban nem lettek. Lehet tagadni, hogy magyarok, meg ezen is szidni az országot, de magadon kívül kit járatsz le? Pont a 20.000 GDP-s ország adott pártíz millió eurót Krausz Ferenc kutatásának támogatására, amiért pont a retkesmocskos kommunista ellenzék ajvékolt. Egyszer döntsétek már el, hogy mit támogattok és ahhoz tartsátok már magatok legalább 5 percig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
retkesmocskos kommunista ellenzék
forrás van :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mandínert olvastál megint?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valahogy egyszer csak fel kellene göngyölíteni, hogy mi a faszér' mennek külföldre a jó szakemberek.
Már említették a fizetést, az elérhető életszínvonalat, meg a rendelkezésre álló kutatási pénzeket (és egyéb forrásokat).
Én hoznék egy másik szempontot: Én 2004-ben jöttem ki ki az ELTE-ről, az eredeti tervek szerint egy két és fél éves projektre. Amikor már lefelé járt az a két és fél év, akkor otthonról súgtak, hogy ne is próbáljak hazamenni, mert nincs számomra ott hely. A magyar akadémiai életben nagyon számít, hogy kinek vagy a rokona és pártfogoltja, sajnos én nem rendelkeztem ilyen hálóval, így esélyem se volt otthon érdemi állás/kutatási pénz/stb. megszerzésére.
A magyar akadémiai szféra végletesen belterjes és zárt. Külsősként és kicsit innovatív megközelítésekkel (amik ugye az áttörő tudományos eredményekhez kellenének) egy kezdő kutató még a pályája elején elhull. Ha megérti ezt (vagy szerencsés, mint én), akkor időben lelép, és hát ugye nem Magyarországon hozza majd az eredményeket.
Mielőtt beírja valaki: igen, tisztában vagyok vele, hogy ez sem magyar specifikum, kell egy ország akadémiai szférájának egy kritikus méret fölött lennie ahhoz, hogy ez a jelenség ne legyen. Európában szerintem ez kb Francia- és Németországban valósul meg, azon kívül meg UK és USA. Nem véletlen, hogy a legtöbb komoly tudományos eredmény ma már szinte kizárólag ezekben az országokban születnek. (Plusz Kína, ami jön fölfele, de Kína nagyon más világ, tök más szabályokkal, stb.)
Csaba
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2004-ben nem a narancskormany volt, biztosan nem uldozhetett el az MTA vezetesi strukturaja!!44!4 - ja, de
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerinted a "hogy kinek vagy a rokona és pártfogoltja," háló mikor épült ki?
Ami most zajlik az "csupán" a régi rokoni háló lecserélése másik rokoni hálóra. A régiek meg visonganak. Az MTA-nak meg úgyis mindegy. Az ilyen háló alapú "tudományos rendszer" eddig is, s ezután is a lehetőségének töredékét fogja csak produkálni.
Mondjuk az ország népének nem lenne mindegy, de már hozzászokott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerinted a "hogy kinek vagy a rokona és pártfogoltja," háló mikor épült ki?
Tippre úgy a honfiglalás körül... (A dualizmusból mindenesetre már vannak ezt felpanaszoló dokumentumok.)
Ami most zajlik az "csupán" a régi rokoni háló lecserélése másik rokoni hálóra. A régiek meg visonganak.
Ebben tökéletesen egyetértünk.
Az MTA-nak meg úgyis mindegy.
Kb ebben is. Az MTA a mindenkori politikai vezetést szolgálta ki, a dualizmusban is, a komcsi időkben is, a rendszerváltás utáni zavarosban is, meg a NERben is.
Csaba
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tippre úgy a honfiglalás körül
Jó, ha van egy egészséges önbizalom, de én történelemből úgy tanultam, hogy az MTA és társ intézményei jóval később jöttek létre. (tudományos élet meg biztosan volt ez előtt is, de hogy milyen formában és hagyományokkal jó kérdés).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A rokoni háló (másképp: uram-bátyám világ) az MTA-tól függetlenül létezett/ik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A magyar akadémiai szféra végletesen belterjes és zárt.
^ a kommunista erkölcsön alapuló háló még erre rakódik rá.
Önmagában az, hogy valakinek kiterjedt ismeretsége, kapcsolat rendszere van egy nagyon jó dolog. A kommunista erkölcs ott jelenik meg, amikor minden és mindenki kizárólag ezen keresztül zajlik: előidézve az egyenlők és egynlőbbek jellegzetes helyzeteit, sutba dobva az objektív eredményeket, érdemeket lecserélve ideológiai szempontokra.
A nagy koponyákra pedig nem volt jellemző, hogy remegve a székükbe kapaszkodtak volna: pl Simonyi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyiba kotnek bele (timi helyett, o dolga lett volna, de erveket nem hasznalt), hogy az mar regen rossz, ha valaki Hevi vagy egy hozza hasonlo velemenye miatt hagy ott egy orszagot. Szoval ez az "akik eluldoztek, azok buszkek" resz tenyleg demagog.
Az megint erdekes kerdes, hogy a Hevi felek vagy a willy felek utaljak jobban azt a kommunista rendszert, ami eluldozte azokat a tudosokat, akik tenyleg politikai okbol menekultek, nem a tobb penz remenyeben. Es ezt nem kene egy szovjet ~= orosz szintjere egyszerusiteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha valaki Hevi vagy egy hozza hasonlo velemenye miatt hagy ott egy orszagot
Hevi kolléga már megtette helyettünk a disszidálást, szóval miatta nem kell elmenni. Az okokat nem fejtette ki (vagy csak elkerülte a figyelmemet), de gondolom azért, mert nyugaton minden szarabb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hevivel egyszer sztereoban fejtettuk ki pont Frankonak az egyetlen pontos okot. Itt nagyobb a penztarca varhato erteke, mint ott. Pont. Nem mindenki menekul a vele egyet nem erto politikusok elol, nem ez a normalis a Rakosi rendszer (meg esetleg 1-2 utodja) ota, persze volt olyan is. Ez ma mar a kisebbseg, aki a szemet Orban meg szemet Fico meg szemet Morawiecki elol menekul Angliaba. Ahogy az is ritka hogy valaki a szemet nemvaltoztato vegan feminaci woke-ok miatt hazakoltozik. Ne csinaljatok mar ugy, mintha barmelyik rendszervaltas utani rendszer Rakosi modjara vitte volna el ellenvelemeny kifejtese miatt a fel csaladfatokat egy Recsk szeru helyre.
Franko mindenesetre nem ertette meg, hogy akkor miert is nem megyunk haza. Talan abbol mar ertett, hogy gunyosan kozoltem vele, hogy akkor a parom holnap be is adja a felmondolevelet a munkahelyen es holnaputan mar indulunk is, mert meggyozott.
Hevi, meg van hely a kocsiba', jossz velunk?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hevivel egyszer sztereoban fejtettuk ki pont Frankonak az egyetlen pontos okot. Itt nagyobb a penztarca varhato erteke, mint ott.
Jah, igen, szimpla gazdasági migránsok vagytok olyan országokban, amelyek "hanyatlanak" és "haldokolnak", de a pénz az jól jön. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Franko axiomai:
- aki mas orszagban ugy latja, hogy tobb penzt kereshet, es ennek megfeleloen el is indul, az menekul
- aki egy idegen orszag vezeteseben talal barmi kritizalni valot, az koteles az orszagot azonnal elhagyni, hogy peldat mutasson
Ha ebbol indulsz ki, "nehez" veled vitatkozni. "Nehez" - par hulye melled all, par ertelmes ember elott meg meg nagyobb hulyet csinalsz magadbol, meggyozni senkit nem fog egyikunk sem.
Ki a szelsosegesebb? Aki kepes olyan orszagban dolgozni, ahol amugy sok politikai dontessel nem ert egyet, vagy aki el se tudja kepzelni, hogy valaki nem azert valt orszagot, mert "menekul a szemet/hanyatlo orszagbol"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gyakran szokott neki igaza lenni.
Ezt alá is tudod támasztani, vagy ugyanazon elme terméke, amelyik seperc alatt rántotta elő az antiszemita kártyát?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit támasszak alá? Ne toljál már ki velem, Te nem ide jársz?
Bár alapvetően nem szimpatikus nekem az arrogáns stílusa, korrekek és megalapozottak szoktak lenni a válaszai, hozzászólásai.
Erre most nem fogok más topikokból linkeket vadászni példaként, van jobb dolgom is, ha megbocsátasz.
Az antiszemita kártya nem értem, hogy jön ide. Leírtam egy megfigyelésemet, mindenféle kommentár és értékítélet nélkül. Valaki mással egy másik threadben ezt már kitárgyaltuk, légyszi ne kelljen elölről kezdeni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit támasszak alá? Ne toljál már ki velem, Te nem ide jársz?
Pont azért kérdeztem, mert ide járok...
korrekek és megalapozottak szoktak lenni a válaszai, hozzászólásai.
Mondod ezt egy olyan szálban, amelyik elején egy vaskosat hazudott. A legtöbb elüldözés a nácikhoz (gyk. a korabeli németek baromságai) fűződik, mert vagy közvetlen voltak kiváltó oka az elüldözésnek, vagy a miattuk nyakunkba szakadt kommunisták (gyk. a korabeli szovjetek baromságai) útján. Vagy te nem tudtad, hogy az előző évszázad bizonyos időszakaiban német majd szovjet befolyás és elnyomás volt Magyarországon? _Franko_ hozzászólása egészében egy – frankón önazonos – tudatosan inkorrekt szarhalom. Legutoljára a kommunisták csomagolták olyan torzzá a tényeket, amilyenné ő. Ha megnézed a 32 pluszegyezőt, azon belül a közéleti témákban gyakran hozzászólókat, láthatod, hogy jellemzően térdelők, vagyis korszerű kommunisták értettek egyet a hozzászólással. Ezért van ott a te szavazatod is.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hja, most is hitler uldozi el oket :D nemis! az osztrakok! :D janem, a torokok! :D az se, akkor a romaiak!!! :D fityfenet, tuti istvan vo't, mert bevezette a keresztyenseget... :D
feltunhetne, hogy egy szemelyben vagy az e'multnyo'cevezes csimborasszoja :D
inkabb ervelj a mondandoja ellen, a komcsizasos tereleseddel csak magad minosited :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hja, most is hitler uldozi el oket :D nemis! az osztrakok! :D janem, a torokok! :D az se, akkor a romaiak!!! :D fityfenet, tuti istvan vo't, mert bevezette a keresztyenseget... :D
Melyik magyar Nobel-díjast "üldöztük el" a szovjetek távozása után?
Krausz a rendszerváltás környékén orientálódott kifelé (saját bevallása szerint azért, mert külföldön volt pénz az őt foglalkoztató kérdések kutatására), de az ott szerzett tudását, kapcsolatait megosztja a Magyarországon lévő magyarokkal is.
feltunhetne, hogy egy szemelyben vagy az e'multnyo'cevezes csimborasszoja :D
Kérlek, ne engem hibáztass azért, mert a valósággal megzavartam a békés térdelésed.
inkabb ervelj a mondandoja ellen
Jah, a kommunisták kizárólag akkor érv, amikor a fajtád a fideszesekre használja.
a komcsizasos tereleseddel csak magad minosited :)
A tények titeket minősítenek.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
engem melyik teny(?) is minosit? es hogyan is? :D
terdeles? en csak elmultnyolcevezest meg terelest latok :)
saját bevallása szerint azért, mert külföldön volt pénz az őt foglalkoztató kérdések kutatására < biztos hitler miatt nincs love :D mit is akarsz mondani ezzel? :D
feladat adott, meg mindig: ervelj a mondandoja ellen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól van, jó kutya vagy, küzdjél csak tovább a következő orbáni kétharmadért...
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lathatolag csak te kuzdesz itt az elmultnyolcevezeseddel :D hajra, biztos celba ersz!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
latom, ugatason kivul nem sokra futja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>>Melyik magyar Nobel-díjast "üldöztük el" a szovjetek távozása után?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ez ennél sokkal összetettebb. Amennyiben _Franko_ hozzászólása biased, legalább annyiban a Tiéd is az.
Eleve az ,,elüldöztetés" egy nagyon széles spektrumú dolog, ami függ még az illető lelki alkatától is. Valakinek már az állandó basztatás, seggbe kúrogatás is elég, hogy folyamatosan frusztráltnak érezze magát, illetve kilátástalannak a helyzetét. Messzire vezet ez. Az igazi okok pedig valószínűleg még mélyebben gyökereznek a társadalmunk struktúrájában.
Direkt nem akarom ezt se nácizásra, se kommunistázásra kifuttatni; nem látom értelmét ezt erre a skálára ráfeszíteni.
Az meg különösen elszomorít, amikor ennyit sikerül meglátni / ráprojektálni egymásra - ti. náci vagy kommunista.
(Szerintem egyébként már nincsenek sem valódi nácik, sem valódi kommunisták. Bár ezt megvitatni szerintem nem leszek jó partner Neked, mert az értékrendem nem ezen fogalmak mentén épül fel.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amennyiben _Franko_ hozzászólása biased, legalább annyiban a Tiéd is az.
Azaz?
Eleve az ,,elüldöztetés" egy nagyon széles spektrumú dolog, ami függ még az illető lelki alkatától is. Valakinek már az állandó basztatás, seggbe kúrogatás is elég, hogy folyamatosan frusztráltnak érezze magát, illetve kilátástalannak a helyzetét.
Én azt soroltam fel, milyen uralom, körülmények közt távoztak. Mert hogy az állítás kb. az volt, hogy a magyarok elüldözték őket.
Messzire vezet ez.
Mi? Az, hogy _Franko_ nyilvánvaló hazugságára mellébeszélésbe kezdtél?
Az igazi okok pedig valószínűleg még mélyebben gyökereznek a társadalmunk struktúrájában.
He?
- Zsidó létedre neked teljesen kimaradt, hogy Trianon ill. a II. vh. után a miénknél erősebb államok vették át a hatalmat Magyarországon?
- A Nobel-díjak kapcsán tárgyalt időszak túlnyomó részében népességileg és gazdaságilag – relatíve – kicsi ország voltunk és vagyunk, ezért semmi kirívó nincs abban, hogy a kiemelkedő tehetségeink a miénknél gazdagabb országokban tudták megmutatni a kimagasló képességeiket.
Az meg különösen elszomorít, amikor ennyit sikerül meglátni / ráprojektálni egymásra - ti. náci vagy kommunista.
Röviden, de egyértelműen fejeztem ki, miért használtam veletek kapcsolatban a "kommunista" kifejezést, ezért javaslom, ne projektáld rám, hogy azt írtam, amit neked meglátni sikerült.
Szerintem egyébként már nincsenek sem valódi nácik, sem valódi kommunisták.
Ezzel tök releváns ballasztot szórtál a mellébeszélésedbe.
Bár ezt megvitatni szerintem nem leszek jó partner Neked, mert az értékrendem nem ezen fogalmak mentén épül fel.
Szerintem ebben egyetértünk, hiszen én sem gondolom, hogy az antiszemita kártyát reflex-szerű gyorsasággal előrántó ember értékrendjében fontos szerepet kap a valóságról való diskurzus.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hinném, hogy Krausz elüldözték volna. Van összefüggés az adott ország GDP-je és az ott dolgozva elérhető( természettudományos) Nobel díj száma között.
Mondj egy pár olyan hasonló GDP-jű országot, ahol (az utóbbi 40-50 évben) az ott tevékenykedő ember természettudományi Nobel -díjat kapott.
100 évvel ezelőtt még elképzelhető volt. Ma már .....?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem csak az az uldozes amikor fegyverrel fenyegetik, vagy egyszeruen csak nem varja meg mig a nyilasok begyujtik.
Van olyan is, hogy egyszeruen nem fizetik ki, peldaul ha csorikam tanarkent probalja meg itthon a tarsadalmat szolgalni. Ilyenkor a megbecsules hianya, es az eletut kilatastalansaga az, ami okot ad neki arra, hogy olyan helyre menjen elni es dolgozni, ahol megbecsulik a munkajat.
Ez kicsit olyan passziv-aggressziv dolog, nem kell utni-verni a felesegedet, hogy elvaljon, eleg, ha nem szolsz hozza, vagyis nem kezeled emberi lenykent. Akkor is el fog menekulni toled.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra akartam utalni, de természetesen nem értettétek meg, hogy az utóbbi x0 évben már rég nem elegendő a Nobel díjhoz ha megfizeted a kutatót.
Ha megnézed egy csomó olyan tudós dolgozik az USA-ban és kap Nobel díjat, akik nem ott születtek, és nem azért mert otthon nem fizették meg, hanem azért mert egy természettudományi kutatás legkisebb költsége a kutató bére. Jó, itthon még az sincs meg, de ha meg lenne, akkor se jutna ötről hatra.
Az infrastruktúrához meg csak a legnagyobbaknak van meg a pénze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor nagyok vagyunk! https://www.eli-alps.hu/hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem én, de továbbra is az elmúlt 30 év TT nobel díjak száma (Usában tanít, kutat, vs rest of the World). Mindenkit elüldöznek otthonról.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt tavaly osztrák kapta, aki ott született, ott dolgozott, ott él és láthatóan ott fog meghalni. Másrészt valami akkor csak van USA-ban, ami miatt oda mennek a szakemberek. Esetleg meg kellene nézni, hogy miért. Ha nagyrészt a pénzért, akkor az a pénz itt is lenne, látszólag azért lenne miből átcsoportosítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A TT alatt nem csak a fizika értendő. És természetesen: nem a kérdésre válaszoltál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel valamelyest vitatkoznék.
Lásd Peter Higgs esete. Az elmélet gyártáshoz papír és ceruza kell.
Más kérdés, hogy az LHC felépítése nélkül nem kapott volna Nobel díjat, de ő kapta a díjat, nem az LHC.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg lehet valaki paranoiás is, azt képzeli hogy üldözik. El fog "menekülni" akkor is. (Az intelligens, okos emberek pedig átlagosan inkább érzékenyek az emberi gonoszságra, vagy csak egyszerűen a hitványságra.)
DE..,
nem inkább arról kéne beszélni, hogy a különböző kutatási témákban jelentős gazdasági erővel és ezért technikai feltételekkel jobban rendelkező országok adnak a kutatások végzéséhez jobb lehetőséget. - Emberek pedig, - érthetően, ha mehetnek, - mennek az álmaik után.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hinném, hogy Krausz elüldözték volna. Van összefüggés az adott ország GDP-je és az ott dolgozva elérhető( természettudományos) Nobel díj száma között.
Ez is olyan, tudod, hogy például az egyik európai legmodernebb lézertudományi központ szegedi. Semmi akadálya nincs annak, hogy ott olyan kutatás folyjon, aminek a vége Nobel-díj lesz. Ja, de, van: épp kizáródott az ország a Horizon programokból, mert a lopás és a politika fontosabb, mint a tudomány. A másik az, hogy a magyar államnak kormánynak fontosabb a Vodafone és a reptér megvétele ~2000 milliárd forintért, mint például a kutatás és fejlesztésbe pénzt tenni és a kutatókat értelmesen megfizetni és a kutatásaikat finanszírozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval megint Orbán. Olyan ez mint kb két évtizede a focistáink azért kaptak ki mert csúszott a fű. De a viccet félre téve, nagyon is kényelmes orbánozni. Addig se kell a fejet törni, hogyan tovább.
De továbbra is áll. Mondj olyan országot, ami a magyarhoz hasonló (±20%) GDP-vel rendelkezik, és hazai kutató, hazai kutatóhelyen dolgozva (TT)Nobel díjat kapott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig ez a realitás, már a létesítése közben ott gáncsolták, ahol csak tudták, mert nem engedték, hogy felét ellopják.
Itthon poroszos a rendszer: ha a szarból tudsz várat építeni és éppen ez nem zavar senkit a lopásban, akkor addig nem küldenek vissza a gulágra. De ha egy rokonnak vagy havernak kell a pénz, akkor simán beszánják a munkádat, csak a hogy legyen meleg helye a kis elvtárskának. Egyetemen is ez ment, fizikus phd-s ismerős mesélt szépeket. Neki is tönkrebaszták a kutatását, mert kellett egy unokaöccsnek kellett egy hely. Pedig lehet az ő nevét is mindenki ismerné a kutatási eredmények és szabadalmak után, ha nem teszik tönkre a pitiáner faszok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval megint Orbán. Olyan ez mint kb két évtizede a focistáink azért kaptak ki mert csúszott a fű. De a viccet félre téve, nagyon is kényelmes orbánozni. Addig se kell a fejet törni, hogyan tovább.
Te jöttél a pénzkérdéssel... csak a foci 1000 milliárd körüli összeget kapott 12 év alatt, van itt pénz, csak nem a K+F felé megy, hanem elfolyik, hogy aztán Lölö hajókázzon az Adrián, miközben dobozos tejeskávét iszogatnak. Az a yacht 27 milliárd forint volt, az mindössze ~70 Nobel-díj összege és szó szerint csak a jéghegy csúcsa.
Mondj olyan országot, ami a magyarhoz hasonló (±20%) GDP-vel rendelkezik, és hazai kutató, hazai kutatóhelyen dolgozva (TT)Nobel díjat kapott.
Azért ezzel a 20 százalékos sávval eléggé lekorlátoztad. Amúgy Ausztria? Mivel tudnak jóval többet mostanában az osztrákok, mint mi? Krausz Ferencet ugyanis oda sorolják leginkább. Anton Zeilinger is osztrák, 2022-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Ja, megvan, ott tárt karokkal várták a CEU-t, amit mi elüldöztünk innen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ausztria (21) 480,4 Milliárd USD
Magyaroszág(21) 181,8 Milliárd USD
Szerintem nagyobb a difi annál, hogy egy kalap alá vedd, a 2,65 ös szorzó nálam nem fedi hasonló méretű fogalmat.
De nem ez a kérdés, a kérdés, mikor jövünk rá, hogy addig nem fogunk jobban focizni, míg elhisszük, hogy azért nem nyertünk, mert csúszik a fű.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nagyobb a difi annál, hogy egy kalap alá vedd, a 2,65 ös szorzó nálam nem fedi hasonló méretű fogalmat.
Egyrészt 2,65-os szorzó nem olyan nagy különbség... másrészt Ausztria mennyit költött csak ebben az évben focira, telekommunikációs cég és reptér megvásárlására?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Személy szerint én a focira egy fillért se, a vodára meg a reptérre, igen (csak nem így)
2. Visszatérve a hasonlatra, még mindig úgy érzem a csúszós fűnél tartunk.
3. Krauszt nem üldözték el. A német (München)Max Plank, meg a Ludwig azért nem ugyanaz szint mint az ELTE.
4. Karikót meg ki is üldözte el? Meg mikor?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Személy szerint én a focira egy fillért se, a vodára meg a reptérre, igen (csak nem így)
Na, akkor nagyjából itt dőlt el, hogy miért nincs pénz K+F-re. Nem a GDP meg az országméret számít, hanem az, hogy mire megy el a pénz.
2. Visszatérve a hasonlatra, még mindig úgy érzem a csúszós fűnél tartunk.
Érezheted úgy, te dolgod.
3. Krauszt nem üldözték el. A német (München)Max Plank, meg a Ludwig azért nem ugyanaz szint mint az ELTE.
Ami kormányzati szopatás van az ELTE és az egyetemek meg az MTA kutatói kapcsán, az bizony elüldözés. Akkor is, ha nem látod át.
4. Karikót meg ki is üldözte el? Meg mikor?
1985-ben létszámleépítés miatt kirúgták, hónapokig sehova nem vették fel, viszont volt akkora tudományos ismertsége, hogy a philadelphiai Temple Egyetem felajánlott neki kutatói állást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ami kormányzati szopatás van az ELTE és az egyetemek meg az MTA kutatói kapcsán
Szóval mikor ment el? Annyit tudok, hogy 2001 ben Bécsben doktorált. Tehát a 90 -es évek végén valamikor.
Szóval kb- 25 évvel ezelőtt már tudta. hogy az ELTE-t szívatni fogják, ezért "elmenekült". Szerintem ez nagyobb teljesítmény, mint amiért díjat kapott. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyit tudok, hogy 2001 ben Bécsben doktorált.
Jó az '91-nek is! És 1987-ben diszidált.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igaz 91. Elnéztem, most hirtelen annyi cikk van róla , lehet kevertem.
Szóval, Orban, ELTE, MTA Elüldözték.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
el. a másik két francia díjazottat például svédországba és usaba üldözte a patás
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval mikor ment el? Annyit tudok, hogy 2001 ben Bécsben doktorált. Tehát a 90 -es évek végén valamikor.
Aham.
Szóval kb- 25 évvel ezelőtt már tudta. hogy az ELTE-t szívatni fogják, ezért "elmenekült". Szerintem ez nagyobb teljesítmény, mint amiért díjat kapott. :D
Nem, akkor se volt túl jó, azóta meg teljesen lerongyolódott a terület. Ugye onnan indultunk, hogy a magyar oktatás nincs romokban, miközben két olyan Nobel díjasról van szó, akik közül az egyik 78-ban végzett, a másik meg 1998-ban és aztán mentek külföldre, mert itthon nem becsülték meg a munkájukat, lásd például Karikót 1985-ben létszámleépítés miatt kirúgták, hónapokig sehova nem vették fel, viszont volt akkora tudományos ismertsége, hogy a philadelphiai Temple Egyetem felajánlott neki kutatói állást. Itthon nem volt sehova jó, de egy USA beli egyetem pedig két kézzel kapott utána?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Krausz 85-ben végzett itthon. Mindketten az "Átkos" oktatásának pozitív eredményei. És távozásuk az "Átkos" működésének negatív eredménye.
Az is hülye aki e két díj kapcsán a jelen Magyarországának bármilyen helyzetére következtetéseket von le.
Én se tettem. Attól lehet itt jó, rossz, bármi, a kettőnek nincs köze egymáshoz.
Máshol vetettem fel, bármennyire is becsültük volna meg őket, olyan körülményeket nem tudtunk volna teremteni nekik, mint amit kint kaptak. Ez a nyolcvanas évek végére egyértelmű igaz. De ha most nem focira, vodára stb költünk, szerintem akkor se kapnának jelentősen többet. Jelentkezne más akinek"jobban" kell. Azt se szabad elfelejteni, hogy máshol nagy cégek is komolyan belefolynak a kutatásba. Mutass olyan nagy magyar céget aki milliárdokat tud hosszútávon belenyomni.
Gondolat kísérlet: Ha Karikót nem rúgják ki, hanem itt lavírozgat, nagyságrenddel kisebb, de még élhető anyagi feltételekkel. Nobel díjas lenne most?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolat kísérlet: Ha Karikót nem rúgják ki, hanem itt lavírozgat, nagyságrenddel kisebb, de még élhető anyagi feltételekkel. Nobel díjas lenne most?
Tehát innen el kellett üldözni, hogy a világ összességében jobb hely legyen? Érdekes logika. :D
Kérdés: ha nem rúgják ki, hanem három évtizeden keresztül megkapja azt a támogatást, amit USA-ban kapott egy nem túl elit egyetemtől, akkor Nobel díjas lenne most? A kutatási területe messze nem a legdrágább terület volt, simán tudta volna finanszírozni Magyarország is... csak a hazája nem akarta támogatni. Tudod, ez ilyen CEU jellegű történet, ha a CEU berkeiben jön a következő - az egyetemmel együtt Bécsbe üldözött - magyar kutató, aki Nobel díjat kap, akkor nem okoz majd némi disszonanciát büszkének lenni rá?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérdés: ha nem rúgják ki, hanem három évtizeden keresztül megkapja azt a támogatást, amit USA-ban kapott egy nem túl elit egyetemtől, akkor Nobel díjas lenne most?
Vajon hogyan csabitotta volna ide, Magyarorszagra, Drew Weissman-t, akivel *kozosen* kaptak a Nobel-dijat?
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vajon hogyan csabitotta volna ide, Magyarorszagra, Drew Weissman-t, akivel *kozosen* kaptak a Nobel-dijat?
Megfelelő K+F támogatással? Tudod: pénz, paripa, fegyver.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt 2,65-os szorzó nem olyan nagy különbség...
GDP nem az elkölthető jövedelmet jelenti, de ezt nyilván te is tudod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt 2,65-os szorzó nem olyan nagy különbség.
Ezt mond a tanároknak, ennél kisebb szorzó miatt megy a sírás (vs diplomás átlag bér, legyen az bármennyire is nem összehasonlítható)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt mond a tanároknak, ennél kisebb szorzó miatt megy a sírás (vs diplomás átlag bér, legyen az bármennyire is nem összehasonlítható)
Úgy hallottam, majd kapnak béremelést a Vodafone nyereségéből. Kár, hogy a Vodafone 50 milliárd mínusszal zárt a felvásárlás utáni évben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne keverj , úgy látom a Voda a becsípődésed. Senki nem beszélt róla, én csak egy példát hoztam rá, hogy igenis a 2,65 szorzó bizony fájhat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a politika fontosabb, mint a tudomány
Ez tény, és jól is van így.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akik amúgy elüldözték őket
Azért a lista minden egyes tagja kapcsán érdekes lenne, üldözték-e őket és ha éppenséggel igen akkor ki(k).
Sokan egyszerűen azért távoz{n/t}ak, mert itthon senki sem finanszíroz tisztán vagy akár csak nagyobb részt kutatói állásokat. Se az állam, se a cégek. Aki kutatással foglalkozik az valamiből megél és mellesleg végez valami kutatást is. Ez azért nem említhető egy lapon azzal amikor konkrétan az életed volt veszélyben és szó szerint üldöztek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elüldözni nem csak fegyverrel és életveszéllyel lehet, hanem politikával, hozzáállással és törvényekkel, lásd például akár a CEU esetét.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te vetted egy kalap alá azokat akiknek az életét fenyegették és azokat akik saját belátásuk szerint más motivációtól vezérelve távoztak.
nem csak fegyverrel és életveszéllyel lehet, hanem
A listádra pedig úgy az élet során tapasztalható minden megnyilvánulást felvehetsz, a "csúnyán/kihívóan/sanda szemmel néztek"-től, az "orrom alá fingott"-ig a "zajongtak a munkahelyemen", "hülye volt a főnök" , "túl sok volt az értelmetlen adminisztráció" stb.stb.stb. -ig. (ezek a lényegtelen kifogások végtelen tárháza: mindezek ellenére ha akarsz lehet valahol dolgozni. Ha nem akarsz az pedig a saját döntésed: fölösleges mást és ilyen-olyan körülményeket okolni érte.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te vetted egy kalap alá azokat akiknek az életét fenyegették és azokat akik saját belátásuk szerint más motivációtól vezérelve távoztak.
Mert egy kalap alá tartoznak: így vagy úgy el lettek lehetetlenítve. Ha nem mennek el, akkor a kutya sem ismeri a nevüket.
Ha nem akarsz az pedig a saját döntésed: fölösleges mást és ilyen-olyan körülményeket okolni érte.)
Igen, a CEU is egyszerűen csak úgy döntött, hogy megy. Igen, a világképedben ők tehetnek róla, hogy nem küzdöttek tovább, pedig csak hülye volt a főnök és ilyenek-olyanok a körülmények. Az a helyzet, hogy rájöttek: széllel szembe nem lehet hugyozni, csak szarni.
ezek a lényegtelen kifogások végtelen tárháza
Ezt te műveled, amikor invalidálod a körülmények hatását abban, hogy kutatók ezrei mennek külföldre, mert itthon csak a lófasz az osztályrészük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert egy kalap alá tartoznak: így vagy úgy el lettek lehetetlenítve.
Ne hülyéskedj már: van akit kényszerítenek és van aki saját maga dönt. Teljesen más helyzet a kettő. Rühellem a felelősséghárítást meg amikor valaki áldozati pózba vágja magát.
Szerinted az is ugyanaz a helyzet ha valaki más tart fegyvert a fejedhez és húzza meg a ravaszt vagy önmagad teszed ezt?
a CEU is
Mi köze a CEU-nak a nobel díjasokhoz? Nobel díjasokról meg kutatókról (egyének)-ről beszélünk. A CEU nem egy személy, végképp nem kutató.
amikor invalidálod a körülmények hatását
Nem invalidálok semmit. Azt állítom, hogy van olyan élethelyzet amikor nincs döntési lehetőséged, meg amikor van. Ha saját döntésedből csinálsz valamit akkor azért Te vagy a felelős. Te azt állítod, hogy azonos kényszert jelent az, hogy potenciálisan bebörtönöznek / kivégzenek és az, hogy könnyebb-nehezebb megélhetés stb. közül szabadságod van választani. Szerintem meg nem egy lapon említhető a két helyzet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi köze a CEU-nak a nobel díjasokhoz?
Semmi. Meg kellett mutatnia, hogy kurva jól térdel.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sokan elmenekülnek Magyarországról, mert látják, milyen ostoba, tehetetlen balfaszok vagytok ti, a "haladó" magyar értelmiséget alkotó (alkotó?) emberek.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy rosszul értelmezem, de a Nobel-díjasok listáját böngészve (az irodalmit kivéve) többnyire alapkutatások eredményeiért adják a díjakat.
Az alapkutatás meg drága, infrastruktúra-igényes, nincs közvetlen haszna - ritka kivételektől eltekintve.
Mint az élet annyi más területén, itt is érvényes az, hogy bizonyos üzemméret alatt egyszerűen nincs pálya.
Bizonyos országméret alatt nem nő állami támogatás nélkül multi, igazából még önálló gazdaság sincs, nincs értelmezhető méretű hadsereg. Nincsenek tisztán kutatói pozíciók tízezerszámra. Amiket, ha a saját oktatási rendszerből nem lehet feltölteni, majd feltöltünk más országok oktatási rendszeréből. És akkor még nem is beszéltünk a gyarmatosítók tudáskoncentrációjáról, agyelszívásáról (Mo tekintetében a Habsburgok, később a németek, rövid ideig az USA, majd a Szovjetunió, majd megint a németek).
A tőkekoncentráció itt is tettenérhető.
Az az idő nagyon régen elmúlt, mikor egy tekercs wc-papírral és egy tollal Nobel-díjat lehetett nyerni.
Ha van kivétel, az inkább fekete hattyú.
Én nagyon örülök a fekete hattyúinknak, borzasztó büszke vagyok rájuk, pedig nem üldöztem el őket, hiszen nem vagyok sem náci, sem komcsi, sem pedig hungarofób vagy antiszemita. (<- st3v3, ez nem neked szól, hanem a topikmásodik hozzászólásra válasz.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljes mértékben egyetértek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Amióta alapítványi fenntartásba kerültek az egyetemeink, valóságos Nobel-eső hull a tudósainkra! Biztos voltam benne, hogy ez lesz, de ilyen gyors eredményre még én sem számítottam!"
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs köze ennek ahhoz, amit én állítok.
Több tiszteletet kért a kormány a magyaroknak a svédektől a NATO-csatlakozásért. Hát, most megpróbálják így.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra utalsz, hogy a béke Nobel-díj még elvárható? :D Bár az koránt sem olyan jó társaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat a vilagon nincs meg egy ennyire bekeparti kormany mint nalunk, nemigaz? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Békeharcos :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "koránt" svédek és diplomácia illetve béke kapcsán nem túlzottan célszerű összekötni, tüzes, égő helyzeteket idéz az emberek emlékezetébe..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A békedíjat nem a svédek osztják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaj, hol is olvastam már ezeket az önálló gondolataidat? Ja, megvan:
https://index.hu/belfold/2023/07/17/nato-csatlakozas-fidesz-frakcio-ors…
https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/03/menczer-tamas-a-kormany-nyitott…
Tudom, semmi kormánypropaganda szajkózás, csak az önálló gondolataid.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban.
"Több tiszteletet kért a kormány a magyaroknak a svédektől a NATO-csatlakozásért."
Vagy ezt nem te írtad (de) vagy nem tudsz olvasni (tudsz) vagy szereted az alternatív tényeket ( leánykori nevén: hazugság).
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy tény.
Erre a tényre alapozva leírtam a saját meglátásom a svédek becsicskulásáról.
Már megint betaláltam a közepébe, ahogy szoktam? Rihanna?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Svédek becsicskulása? LOL
Rhianna és Rhiannon az nem ugyanaz. Ha többet olvasnál tudnád, de nem várhatok el tőled lehetetlen küldetéseket.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát LOL vagy nem, ez a helyzet. Törököknek is kezdenek engedni, törvényt módosítanak, hogy a Korán-égetés bűncselekmény legyen.
Úgy néz ki, besokallt a svéd kormány: véget érthetnek a Korán-égetések
Portfólió ugye nem kormány-propaganda.
Ez nem becsicskulás, mi? Be vannak fosva az oroszoktól, alig várják, hogy a NATO tagjai legyenek.
Ezt is a propagandából olvasom, mert ezek nem tények, ugye? :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Imadom, mikor magyarazod a bizonyitvanyod :) Itt most sajnos tul nyiltan pucsitottal. Legkozelebb gondolom jobban fog menni. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyire futja nektek, amikor az ember tényekkel szembesít benneteket :D
Barátom, beszoptátok keményen ezt a brét is. Most próbáltok evickélni, de annyira szánalmas :D
Regényt írhatnék a kétségbeesett kapálózásaitokról, onnantól kezdve, hogy Orbán és a kormánya nem tényező, egészen addig, hogy a svédek becsicskulnak, mert benézett a ló az orosz medve az ablakon, amiről azt hitték, sose fog :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jól ismert önálló gondolataid. Szerintem még el is hiszed, hogy a tieid. :)
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyi? 😆 Keményen szoptok ezekben a napokban, szinte sajnállak benneteket. :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Melyik ablakon nézett be az orosz medve korcs?
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahahah tereles. Beszopodas utan, pucsitva, brokival tele szajjal masra mutogatsz! :D:D:D
Imadom! :D:D:D Te onallo gondolat balsors :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Barátom, nem olvasol híreket:
Brüsszel is becsicskult::
Financial Times: Brüsszel feloldja a Magyarországnak járó uniós források egy részét
🤣🤣🤣🤣
Kemény hetetek van és még csak kedd van! 🤔 😭😭😭
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tovabbi tereles. :D:D
Menekulj csak terelesbe te onallo gondolat :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Menekulj
Sehova nem megyek. Te menekültél külföldre 🤷
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vegigmenekulted a threadet! Hiaba mutogatsz,terelsz jobbra-balra :D
Majd szolj azert, ha valtozik a helyzet es lesznek onallo gondolataid is, te gomba :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiccai taktika a zavarkeltésre. Bukta az egész hetetek, mit hetetek, az elmúlt éveitek 😭
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mutogatsz es terelsz tovabb! :D:D:D
Beszelj az onallo gondolataidrol is egy kicsit, tok jo lenne tudni milyen is vagy igazabol :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt írok neked róla bővebben:
(ezt is de beszoptad, te jö ég! este neked ezt hogy tálalja majd a választott országodbhíradója?)
😆
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak most olvastam, hogy tovabb tolod a terelest :D
Full vakon vagy. Az se tudod hova es mit commentelsz, ha elfogyott, amit a szadba adtak :D Csak nyomod a buta propagandat, turos szajjal. Tovabbra sincs onallo gondolatod.
Majd azert meg visszanezek ide, hatha menni fog. Leszek a zsurid es probalom majd ertekelni, hogy sikerult-e.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nehogy felsülj ezzel a propaganda izével, mint Rihanna haverod ma reggel :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez meg mindig tereles. Szoval 0/10. Johet a kovetkezo.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bajba került a népet ipar és ha nincs uniós forrás, akkor bevételük sincs?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
beszoptátok keményen ezt a brét is.
Saját bevallásuk szerint ezért járnak ide.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komoly riposzt, 444 belső körben biztos menne nagyot :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komoly bináris logika. Ott a gond, hogy saját magadat helyezed el a térben.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Be vannak fosva az oroszoktól, alig várják, hogy a NATO tagjai legyenek.
Mennyi az eselye annak:
- hogy az oroszok megtamadjak Svedorszagot?
- ha az oroszok megtamadjak Svedorszagot akkor nem avatkozik be a NATO (vagy az EU, de ez gyakorlatilag a NATO-t jelentene) fuggetlenul attol, hogy Svedorszag NATO tag-e vagy sem?
Realisan hogyan tudnak az oroszok kivitelezni egy NATO tagorszagokkal korbevett orszag megtamadasat anelkul, hogy ne sertenek meg egy masik NATO tag legteret, felsegvizeit, stb.? Amivel nagyon gyorsan okot vagy minimum nagyon eros urugyet szolgaltatnanak egy NATO ellentamadasra.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kár ezen lamentálnod, hiszen a svédek maguk mondták, hogy tartanak egy orosz támadástól:
https://hu.euronews.com/2023/06/19/stockholm-szerint-nem-zarhato-ki-hog…
😁
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Furcsa érzéseik vannak, mert a már NATO tag finneken, a finn tajgán, kéne 150-200km-t áthaladni, a NATO tag norvégia alatt. A B opció, hogy egy bravúros partraszállás indul Kaliningrádból a Gotland szigetre (azt megerősítették...), csak azt a potom 250-300km-t, hogy teszik meg feltűnés nélkül stikában hajóval az oroszok...
Azért az E4-es autóúton elképesztő izgalmas a határ ott is: https://www.google.com/maps/@65.8410575,24.1434973,3a,15.3y,88.39h,90.5… :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem tök mindegy, de mikor a random fogalom nélküli hupper a svéd nemzetbiztonsági bizottsággal kel vitára, ahhoz csak egy popcorn-t kérek 🍿🤣
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a svédek maguk mondták, hogy tartanak egy orosz támadástól
Az USA is tartott a hideghaboruban az oroszoktol, tart most is, sot valoszinuleg meg egy tucat orszag mondana, hogy tart egy orosz tamadastol.
A kerdesem (lamentalasom?) arra iranyult, hogy mennyire kivitelezheto (=realis) egy ilyen tamadas pont Svedorszag ellen anelkul, hogy ne keveredne NATO konfliktusba Oroszorszag? Ez gyakorlatilag egy vilaghaborut jelentene.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
/me ásít
Kaptál egy linket, terelsz.
A svéd nemzetvédelmi bizottság hétfőn tette közzé biztonságpolitikai jelentését, a szakértők ebben fogalmazták meg aggodalmaikat.
Noha Oroszország hadereje most Ukrajnában összpontosul, ez nem jelenti azt, hogy Oroszország ne lenne képes katonai hadműveletet végrehajtani Svédország közelében - hangsúlyozzák a jelentésben, hozzátéve: Moszkva alacsonyabbra helyezte a hadsereg bevetésének küszöbét, és megmutatta, hogy hajlandó kockázatokat vállalni.
A svédországi Gotland szigetén már régóta készülnek egy esetleges orosz támadásra. A helyszínen készült riportunkat itt lehet megnézni:
[...]
További részletek a cikkben, amit nem olvastál el.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kaptál egy linket, terelsz.
Kicsit szenzaciohajhasznak talalom a cikket, ossze van benne mosva par dolog, pl.:
- cikk cime: "Stockholm szerint nem zárható ki, hogy Oroszország katonai támadást indít Svédország ellen"
- cikk tartalma: "ez nem jelenti azt, hogy Oroszország ne lenne képes katonai hadműveletet végrehajtani Svédország közelében - hangsúlyozzák a jelentésben"
Most akkor Svedorszag ellen vagy Svedorszag kozeleben lesz a tamadas amire szamitanak?
Valoszinuleg azert Gotland szigeten gyakorlatoznak (es valoszinuleg Svedorszagon belul mashol is), mert az a felsegteruletuk, a finnekhez vagy norvegokhoz nem mehetnek at csak ugy :)
Esetleg arra gondolsz, hogy az oroszok erofitogtatas gyanant megtamadjak egy nem NATO tagorszag szamukra konnyen elerheto es lerombolhato reszet? Lehet. Lenne ebbol barmilyen hasznuk? Nem. Meg az orosz hatorszagban sem hasznalhatnak fel propagandanak "nyugati" civilek lemeszarlasat.
szerk. [videot is megneztem]
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hölgyeim és uraim, a cikk szenzációhajhász, ami a svéd nemzetvédelmi bizottságot idézi :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom elolvastad miert gondolom igy abbol a cikkbol es a lenyeget kiemelted :)
Kerestem masik forrast is:
"A special Swedish parliamentary defence committee said on Monday the country's defence must adapt to focus on the threat posed by Russia and a military attack could not be ruled out." (itt egyertelmuen Svedorszagrol irnak, nem a kozelerol :) )
Lehet, hogy nem lehet kizarni, de a kerdesem tovabbra is fennall, lenne-e ertelme? https://hup.hu/comment/2973452#comment-2973452
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az van, hogy ha a svédek saját szuperbizottsága ezt bármiért megállapítja, meg tartanak a fenyegetéstől, akkor hirtelen megnő a lakossági támogatottság. Annak ellenére, hogy a hidegháborúban végig semlegesek maradtak a finnekkel együtt, de most mint két igen erős hadsereg most beállnak a NATO nevű tömbbe. Ezzel fölösleges vitatkozni, hiszen megszállta őket ez az érzés, hát akkor ez van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lenne-e ertelme
Hölgyeim és uraim, egy újabb naiv ember, aki értelmet keres a háborúban!
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igaz. Mondjuk a kedves orosz vezer lat benne ertelmet sajnos. En maradok inkabb naiv.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát igen. Magyarországon edződve el sem tudod képzelni, hogy más országban lehetnek olyan szervezetek amik nem az adott ország kormánya alá van rendelve. Milyen szerencse, hogy itt van nekünk Orbán Viktor, aki kiharcolta nekünk ezt a két szép díjat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze, Svédországban még a nap is más. Ott ilyenek nincsenek. :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi a két dolog között az ok-okozati összefüggés?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt megtapasztalhattuk 1949 és 1989 között.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit jelent a jobban?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ők élnek jobban.
Igen, nekem is az jut eszembe a jobb életről, hogy a hadsereget kell bevetni belföldön, mert a migránsbűnözők sakkban tartják a bennszülötteket :D
Te, nem tudod mennyi a repjegy most oda? Már megyek is!
:D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olyan csodálatos, hogy a propaganda által kilúgozott agy mennyire nem vesz tudomást a valóságról. Ha elmennél innen Svédországba akár - bár a kommentjeid alapján gondolom inkább Oroszország lehet kedves a szívednek -, az két pozitív hozadékkal szolgálna. Egyrészt tapasztalást szereznél a demokrácia és a jóléti állam által nyújtott előnyökből - tudod ezek miatt tartanak a migránsok oda és nem ide, csak sajnos mi útban vagyunk -, másrészt nekünk is jobb lenne, mert (ha sok olyan mentalitású és képességű személy tartana veled) esélyt kapnánk egy normális állam létrehozására.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bevetik a hadsereget is Svédországban, hogy leszámoljanak a bandaháborúkkal
Kristersson csütörtök este tévébeszédben fordult a svédekhez: „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire komoly a helyzet. Svédország még soha nem látott ehhez hasonlót, de egyetlen más európai országban sem látni ilyet. (…)
Idáig vezetett minket a politikai naivitás és a tanácstalanság. Idáig vezetett minket a felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integrációs erőfeszítések. A kirekesztés és a párhuzamos társadalmak létrejötte táplálja ezeket a bűnbandákat: könyörtelenül tudnak így toborozni gyerekeket, hogy kiképezzék őket a jövő gyilkosaivá”
– idézi a svéd kormányfő csütörtöki beszédét a Financial Times. Hozzátette, hogy a kormány nyitott minden megoldásra: „Le kell vadásznunk ezeket a bandákat, és győznünk kell a bandák felett (…) Minden szükséges lépést megteszünk ahhoz, hogy helyreállítsuk a rendet Svédországban.”
Link: https://telex.hu/kulfold/2023/09/29/svedorszag-bandahaboru-rendorseg-ka…
Csak, hogy tisztázzuk Rihanna, ebben az esetben a svéd kormányfőt, vagy a Telexet vádolod propagandaterjesztéssel?
🤔
Adekvát válaszodért majd vissza-visszanézek ide 🤣
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Tréfli(nem tudom érted-e), ugye nem látod be, hogy ez is mekkora mellé nyúlás? Mi lehet vajon annak az oka, hogy ezek a migránsok nem itt vagy az általad még inkább kedvelt Oroszországban telepedtek le? Biztosan az, hogy ahonnan jöttek ott olyan szar lehet élni és ha már jobb életet akarnak, logikus választás a rettenetes Svédország - pici segítség: magyar GDP 18 728,12 USD/fő, orosz GDP 12 194,78 USD/fő, svéd GDP 61 028,74 USD/fő. Azt sem sikerült felfognod, hogy egy adott helyzetben a svéd állam reagál a problémára és lépéseket tesz a megoldására, ami persze neked tök újdonság lehet, mert neked teljesen elég, ha valaki marhaságokat hadovál és te mint rettenetesen önállóan gondolkodó, ismételtetheted a hibbantságokat. Az már csak mellékzönge, hogy Magyarországra éppen fél millió migránst fognak betelepíteni, ami természetesen semmilyen veszéllyel nem jár - neked megmondták a szemináriumon a pártházban és mivel a Dagi DeVétó még sohasem hazudott, te mint rettenetesen önállóan gondolkodó el is hiszed, ha meg jön majd a baj, akkor mint rettenetesen önállóan gondolkodó, már előre megmondták, hogy mit kell erre reagálni rettenetesen önálló gondolatként. Téged nem zavar picit sem, hogy abszolute hülyére vesznek, az orrodnál fogva vezetnek?
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, eddig azért válaszoltam benne, mert bíztam benne, hogy csak trollkodsz, de rájöttem, hogy itt komolyabb gondok vannak :D
/ignore Rihanna
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most komoly csalódást okoztál. Mi lesz velem ezek után Tréfli?
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom, ami eddig is. Ide jársz inni továbbra is a szavaim :D Vagy, ragequit!
:D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ignore, mi? Te egy nagyon komoly ember vagy, iszom a szavaid.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kisegér és az elefánt mennek a hídon....
Abban a pillanatban, amint Erdogan jóváhagyja a svédeket, át fog menni itthon is. Inkább még előtte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megérdemelnek a nobel díjasok egy új fórumszálat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát azt mondod, hogy a magyar emberek egyébként nem elég okosak ahhoz, hogy Nobel díjat kapjanak.
Megafon központ, ha ezt olvassátok: trey szerint A MAGYAR EMBEREK HÜLYÉK!!!4
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, inkább azt, hogy a Nobel-díj odaítélő testület elfogult a magyarokkal szemben/korrupt 😆
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mar uj szint ! ALusipka van...
Tudod autopalya szembeforgalom es a helikopter esete... Banccsaaaak a hooos magyarokaj jajjj - Orban segiiiiccsss!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A vilag egyik legrangosabb - ha nem "A" legrangosabb dija... Tutira azert van mert egy kezivezerelt, elfogult bizottsag dont rola csak hogy juszt is kibasszon a szegeny magyar nemzet asszonyaival es urasagaival - jah, nem... Aszittem azert ezt a szintet nem ugrod meg...
Kulonben ha meg olyan elfogult korrupt banda dont rola akkor mar nem is olyan nagy kunszt - vagy megse...
Az a baj hogy a fidesz fele kognitiv disszonanciaban szendedoknek eleg nehez elkepzelni hogy lehetnek dolgok amik nem feltetlenul urambatyam modi szerint mukodnek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelj! A szilós a hup vezér trollja. Legjobb tanítványa a bolond nevű 2.-es számú troll. Neki(k) érveket és tényeket főleg ne próbálj felhozni, mert simán nem hatnak rá(juk). Szilós az aki bármikor simán fejből kihézagol egy zsiguli hátsóhidat mikrométerrel, és ő az aki él és hal a prémiumért. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj hogy a fidesz
Meg is jöttünk, hölgyeim és uraim! :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A vilag egyik legrangosabb - ha nem "A" legrangosabb dija...
Sajnos Obama, meg pár irodalmi botrány után, nálam már nem. Persze a hívőknek még mindig az. A nem természet tudományosakat már elfoglalta a progresszivitás. Azoknak már semmi értéke.
Kíváncsi vagyok, mikor éri el tt-t is. Most még nincsenek erre utaló jelek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A holdraszallasos topic ota en nem lepodok mar meg semmin :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Obama-nak ítélt Nobel-békedíj után mégis mit várhatunk tőlük?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo, jo, de melyik lap hany perc alatt rakta ki fooldalra? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Index 12:01
Origo 11:57
444 11:56
24.hu 12:00
hvg 11:55-12:34
hirado 12:04
rtl 12:11 (nem főcím, Jaku, tudod a dolgod)
liner még semmi (12:38)
pénzcentrum még semmi
g7 még semmi
portfolio 12:23
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Telex: 12:07
Sajnos ezt nem tudták előre megírni, mint Csollány halálhírét
Karikó is csak azért volt meg neki, mert már előre megírták:
Karikó Katalin Nobel-díjára pl. tuti, hogy az összes komolyan vehető magyar lap előre megírta a cikkét
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Karikoet szerintem mar 2 eve megirtak, csak akkor vegul nem kellett...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen. Ott linkeltem a Csollányről szóló botránycikket, amiben indirektben benne van, hogy megírták azt is.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amúgy ez miért botrány? Téged megbotránkoztatott?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az embereket. A botrányra született ez a magyarázkodás, amit vagy elfogad valaki vagy nem. Ez már alkati kérdés.
Én speciel leszartam, hogy előre megírták Csollány nekrológját.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Telex nem volt ez esetben túl jó médiamunkás, nem volt előre bekészített cikke ...
Cikkünk folyamatosan frissül.
^ most írják kapkodva
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kar hogy ebbol a sok "magyar" nobeldijasbol nem sok tevekenykedett idehaza, a tobbseguk kulfoldon erte el az eredmenyeit
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos még egyetlen magyar olimpiai bajnok sem itthon nyerte az aranyat. De dolgozunk rajta ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kis typo: 10^–18 másodperc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még csak kedd van, mi jöhet még?
Krasznahorkai?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://index.hu/kultur/2023/10/02/irodalmi-nobel-dij-krasznahorkai-laszlo-nadas-peter/
tegnap meg sem említették a nevét az indexesek :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gratulálok hozzá! Bevallom semmit nem tudok a témáról, és Krausz Ferencet sem ismertem eddig. Úgyhogy tenni fogok érte, hogy megismerjem legalább az embert és amit fel tudok fogni az eredményeiből.
Szerk.: van valami ismeretterjesztő anyag, hogy miről szól ez, hogy kell elképzelni? Valami kapudrog, hogy ne a tudományos publikációk szintjén kelljen kezdeni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyéb, magyar oktatást érintő hírek a végtelenül ostobáknak, akik azt hiszik, ezt Orbánék miatt sikerült elérni - segítek, Orbánék ellenére, de a gyerekeiteket ez már nem fenyegeti:
* A fideszileg levezényelt 1000 milliárdos lopás, az akadémia hálózat lenyúlása és a másik ezermilliárdos lopás, a magyar egyetemek fidesz ejtőernyősökkel való feltöltése tragikus helyzetbe hozza a magyar kutatókat és egyetemeket. Kiestünk az Erasmus programból, a kutatóink minden futó projektje le fog állni az ostoba fidesznyikek kapzsisága miatt.
* „Egyetlen emberrel sem beszéltem még, aki szeretné, hogy a mi egyetemünk is modellt váltson. Rettegünk!”
„az egyetemeink nem versenyképesek a világpiacon”, és „amit itt építenek, az nem munka-, hanem segédmunka-alapú társadalom”
* „Elfogytak a szavaim a méltatlan körülmények miatt” – hol vannak konténertantermek, és milyen bennük tanulni?
Iskolafelújítás és demográfiai robbanás: főként ezek miatt kényszerülnek konténerekbe a diákok.
* Nem kapta meg jogos bérét a tanár, aki emiatt merészelt szólni a tankerületnek, cserébe megpróbálták kirúgni
„Onnantól, hogy a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ megkapta a keresetről az értesítést, elkezdődött az ellenem folyó brutális bosszúhadjárat.”
* Többet keres majd buszsofőrként nettóban, mint amennyit tanárként bruttóban kapott: pályát váltott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt elnöke
Egyéb, személyes anekdotikus hírek:
Nekem 4 családnyi ismerősöm van, akik az utóbbi 10 évben leléptek az országból (Németország, USA, Anglia), mind PhD-s kutató volt.
Akik maradtak pl a KFKIban, azok is csak keserűen mosolyognak a röhejes, szégyenletes akadémiai bérek miatt.
De legalább egy új yachtra telik majd lölőnek, illetve új stadion is fog épülni a liberális mételyben fetrengő kutatók béremelése helyett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egészen ügyesen felmondta a DK propaganda szöveget. Nyilván új dolgot nem rakott hozzá, csak amit olvasott a facebookcsoportban. Éljen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Önálló gondolatait közvetítette itt az arra fogékonyaknak (kicca és társai, akik szintén önálló gondolataikat osztják itt meg :D).
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tények ne zavarjanak össze, csak pörgesd tovább a trollszámlálót!
"Az állami egyetemek tanársegédeinek alapbére alacsonyabb, mint a 2023-as minimálbér"
"Idén már az egyetemi adjunktusok alapbére sem éri el a garantált bérminimumot.
Előbbi ugyanis 277 200 forint, utóbbi pedig 296 ezer forint.
„Tíz éve egy adjunktus bértábla szerinti alapbére a nemzetgazdasági átlagbér körül mozgott, mostanra annak 60 százaléka alá csökkent”"
https://eduline.hu/felsooktatas/20230119_felsooktatasi_berek_nagy_kulon…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bocs, de erre még jönnek a pótlékok, amelyet a PhD-ra kapsz, de ne zavarjon
Plusz ez az a pénz, amit mindig megkapsz, ha nem oktatsz és csak a pöcsödet vakarod.
Óradíjak ezen felül kb 3-5000HUF, +diplomamunkás, plusz vizsgák, stb. Az egyetemi oktató oktasson
plusz nézegesse a pályázatokat és pályázzon. abban van a pénz. Karikó meg Krausz alá sem tolta senki a lóvét kutatásra, nekik kellett megpályázni azt. Nem a Plank intézet kérlelte őket, hogy lécci, kutassatok már, hátha jön egy nóbel nektek gyerekek, itt a lóvé, csináljatok valamit. Hogy itthon büdös a munka? Hát, ez van.
El vagy tévedve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hogy itthon büdös a munka? Hát, ez van."
Hát ekkora nagy baromságot igen régen olvastam...
Pár kutatói szférában levő ismerőssel megmaradt kapcsolatom - a fizetésük siralmas, maradjunk ennyiben, amellett, hogy agyonpályáznak minden xart, ez viszi el az idejük felét...
Most Erasmus kiesés miatt valószínűleg ez is totális csőd lesz.
Csak azért vannak ott, mert szülők összeraktak nekik egy pesti lakásra valót, különben már ők is rég kint lennének.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát a minden téren rettenetes állapotok miatt 2026-ban fényes győzelmet szerez a fajtád a parlamenti választásokon? Vagy még akkor sem fog beérni a 12+ éve alázatos állhatatossággal végzett munkátok* gyümölcse?
* :D
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ELTÉ-n adjunktus bér 420 000 forint jelenleg, TTK-n legalábbis. Lassan befogják az ALDI pénztárosokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jajaja, persze, persze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Huxit a felsőoktatásban – ezt jelenti valójában az Erasmus befagyasztása"
https://www.valaszonline.hu/2023/01/16/felsooktatas-egyetemi-modellvalt…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>>segítek, Orbánék ellenére
elmeroggyant
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A tanári kar öregszik, a pályakezdők messze nem pótolják a nyugdíjba vonulókat.
2003 és 2019 között évről évre egyre nagyobb arányt képviseltek az 50 évnél idősebb tanárok, miközben a 40 évesnél fiatalabbak aránya folyamatosan csökkent."
"Az európai országok közül a magyar pályakezdő pedagógusok fizetése a legalacsonyabb."
"Mindenhol emelkedik a tárgyakat megfelelő képesítés nélkül tanítók aránya."
https://g7.hu/kozelet/20220619/eltuno-tanarok-szetcsuszo-eselyek-nehany…
A fideszfröcsögés itt már nem segít...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ó te kurva világ, felébredt megint egy április 3-ra felhúzott teamdobrev zombi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát igen, csak úgy duzzadoznak a tényektől a hozzászólásaid... gondolom elégedett vagy magaddal egy ilyen után.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
milyen tényeket, tudod egyáltalán hova szarod ezeket?
"Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjat kapott"
erre beírod, hogy óóbáánellenében
normális?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az orvosok is elfogytak hirtelen, mert kiöregedett az orvostársadalom!! (2019-2021 közt ez volt a mondás). Csak most kezdünk igazán gyógyítani tesó!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Édes istenem, miért kell olyat beírnod, amiről 1 db guglizás után kiderül, hogy pont az ellenkezője az igaz??
"Csak öt 30 év alatti háziorvos maradt az országban"
„30 év alatti háziorvosok Magyarországon összesen: 5 - közölte a Magyar Orvosi Kamara az oldalán.
A GKI adatai szerint tavaly októberben 687 üres praxis volt az országban.
Molnár László, a cég vezérigazgatója az Inforádiónak azt mondta, a háziorvosi társadalom öregedőben van, nem nagyon van utánpótlás, nagyjából hatvan év az átlagéletkor."
https://444.hu/2023/02/19/csak-ot-30-ev-alatti-haziorvos-maradt-az-orsz…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, de beleszaladtál megint.
orvosképzés 6 év, háziorvosképzés legalább 4. 6+4 =10
Ha 18 évesen fölvesznek valakit az egyetemre, akkor 28 évesen lehet háziorvos.
Mivel az iskolakezdés 1 évet tolódott azóta hogy én elkezdtem iskolába járni, így valószínűbb, hogy 19 évesen lesz valaki egyetemista, akkor 29 évesen lehet először háziorvos. Ha nem bukott meg egyszer sem és elsőre fölvették. A z utolsó évet 2 év alatt kell teljesíteni, így lehet 7 éves az orvosképzés.
ETehát a 30 év alatti háziorvoskeresés olyan, mint a szűz pornósztár keresés: a birkák megbortánkoznak rajta, aki meg egy kicsit is ért hozzá csak kiröhögi. Én nem gondoltam soha komolyan, hogy ezt a hergelést bárki fölveszi és érvként felhozza. Mármint aki 1 percig belegondolt a témába.
30 év alatti szakorvos nem sok van. A rezidensképzésbe 2 hét táppénzzel akár fél évet is csúszhat a szakképzés, nem ördögtől való dolog a csúszás.
Háziorvosi praxisok: Pénzért lehet megvenni a körzetet, dejó! Te megvetted a munkahelyed, 50-80 milliós befektetéssel, amikor kezdted az életed? Persze, gyere azzal, hogy van olcsóbb is, oda tényleg menj te és nézd meg milyen ott a betegfelhozatal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már megint az a fránya sánta kutya esete…
orvosképzés 6 év, háziorvosképzés legalább 4. 6+4 =10
A háziorvosképzés 3 év.
Az, hogy a tanárok esetén tévedsz, még talán elhinném, de nem, valószínűleg szándékosan hazudsz rendszeresen, hiszen a saját szakmád tekintetében is azt teszed.
Mielőtt megpróbálnál valami mást behazudni: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200022.emm
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D Keresd a 30 éven aluli szakorvosokat! matekozd össze és magyarázd meg, hogy lehet :D AZt is írd meg, hogy tudja teljesíteni a képzési tervet, linkelj róla egy törvényt :D Légyszi mesélj még! Mustasd meg, hogyan lehet aznap belépni a képzésbe :D Léééégyi, úgy tudod, rálátsz mindenre. Oktass kérlek, sokat tanulhatunk tőled.
Mutasd meg, hogyan veszel praxist, és abban hogyan nem dolgozhatsz :D Mutasd meg, hogy tudsz pénzt összeszedni a praxisodra úgy, hogy 24 évesen esel ki az egyetemről :D 30 éven aluli háziorvos, pont attól a fasz DK-s államtitkáról (kincses) aki le akarta csökkenteni és le is csökkentette a rezidensi helyeket (2007-ben 160 orvos végzett, 220 jelentkezett szakorvosképzésbe, 120 hely volt/képzőhely. A kommunistákat azóta szeretem), elképzelése szerint kevesebb rezidens is elég, mert ezzel akár évente 8 milliárdot spórolhat. Most meg ez a fasz ugat, hogy nincs 30 éven aluli rezidens.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bla, bla, bla.
Amikor kiderül, hogy hazudtál, akkor mindig jön a terelés. Leszarom. Egy hazug alak vagy. Pont.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak azt nem értem a dollárbaloldal miért nem képes egy lépéssel továbbgondolni, és magára alkalmazni a bölcsességet miszerint csak külföldön terem babér. A nyomentum és a dákó ne csak a pénzt kérje külföldről, de próbáljon ott is érvényesülni. Nyomentuméknak ajánlani tudnám bezzeg romániát, a dákónak bármit ahol tesco gazdaságos bolsevikokra nagyobb a kereslet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ostobák által lesajnált Románia? Pár év, és még több mutatóban fognak minket előzni..
"Célt ért a pedagógussztrájk, felzárkóztatják a tanárbéreket Romániában
Három hétig tartó általános sztrájkot követően a romániai pedagógus szakszervezetek elfogadták a kormány ajánlatát,
és hétfőn lezárták a munkabeszüntetést.
Az azonnali, tűzoltó jellegű béremelés mellett azt is rögzítik, hogy a pedagógusok bértáblája az országos átlagbérnél kezdődik majd."
https://24.hu/kulfold/2023/06/13/romania-pedagogussztrajk-vege-eredmeny…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most már biztosan világelsők vagyunk lakosságarányosan az elüldözött Nobel-díjasok számában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van erről valami közelebbi infó, hogy mikor űzték el milyen indokkal?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A franciák csak ma két elüldözött nobeldíjjassal gyarapodtak. Nem biztos az az első hely.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aminek 90% ti üldöztétek el. Mondjuk pl Joób Sándor egykor indexes, most telexes újságíró. / Joób Sándor 2019 Eli-alps Krausz Ferenc, keresési szavak/
Legyél rá büszke.
Nem véletlen nem tartjátok magyarnak, ti. Biztos a bűntudat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezek a svédek nagyon akarnak valamit ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még csak kedd van, mi jöhet még?
Egy Béke Nobel szeretett vezérünknek? :D
Amennyit mondta, meg is érdemelné...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
majd ha beengedi a svedeket a NATO-ba
(Szerintem mindig van a Nobel-dijban egy adag politika. Altalaban van eleg dijazni valo kutatas, igy belefer az egyeb velemeny is)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bármilyen témát is szétflame-eltek, a moderátorral az élen, ez a HUP az internet pöcegödre lesz lassan.
(Ez nem rage-quit. Csak egyre több a topic, ahol értelmes diskurzus helyett elhányom magam, ha ránézek.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ez az, neked is bejön a dolog, ha már partnerség :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagy szerelem ez, az tuti, szépen kiegészítitek egymást. Csak kérdéses, hogy a flame-elő belső kört kivéve kinek jó ez, ami ide van hányva az internetre (még a belső körről sem tudom, hogy ezt ti élvezitek, vagy felbasszátok magatokat, vagy ez inkább ilyen szado-mazo dolog).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értelek. Te mikor szóltál rá valamrlyik DK-majomra itt, hogy fejezze be?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A pol topikokba inkább bele se írok. Mostani kommentemben pedig hovatartozásra való tekintet nélkül szóltam mindenkire. Mondjuk nem vártam, hogy hatása is legyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A pol topikokba inkább bele se írok.
Azert en szoktalak azokban latni. De legalabb kevesbe a probelma reszekent. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A magyar kormány 2018-ban arról határozott, hogy 5 év alatt 20 milliárd forinttal támogat egy Krausz nevéhez fűződő, az úgynevezett molekuláris ujjlenyomattal kapcsolatos kutatást. Ez a kutatás leegyszerűsítve azt vizsgálja, vagyis vizsgálná, hogy lézer segítségével tényleg ki lehet-e korai fázisban mutatni rákos daganatok kialakulását egyszerű vérmintákból. Ám a szegedi intézet azóta sem működik a kutatásokhoz tervezett gépparkkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel ugye nem arra célzol, hogy - mivel letelt az 5 év - a 20 milliárdocskát elköltötték szotyira?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a 20 milliárdocskát elköltötték szotyira?!
Valami oknál fogba a projekt el sem startolt. Nyilván nem Krausz a felelős azért, hogy a pénz eltünt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miért akarjátok ezt a nobel-díjast _is_ elüldözni?
szégyelld magad aprevnépe
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi van veled elvtársok elvtársa? Nem megy a szövegértés?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de bizony hogy megy
a történelem rossz oldalán vagytok, nobel-díjasokat elüldöző idegenszívűek
szégyelld magad aprevnépe, szégyelld magad
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Be vagy baszva?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az M1-n most megy egy összefoglaló. A mindenszarisztán lakói is nyugodtan nézzék meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na jó ismerjük el a csútimaradona összehozott 2 Nobelt, meg minden háza mögé egy stadiont...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://telex.hu/tudomany/2023/10/04/krausz-ferenc-nobel-dijas-magyar-f…
Onzetlen embernek tunik. Szep gesztus.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És esze is van, hogy nem az ukrán háború csinálóinak - Zelenszkij, Biden you name it - ajánlotta fel.
Az orosz–ukrán háború kárvallottjainak
Az orosz-ukrán háború kárvallottjai közé tartozik kb. minden európai polgár, akik ezeknek a kreténeknek a háborúja levét isszák.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eszet kulon nem emeltem ki, hiszen nobel dijat kapott. Szoval egyertelmu. De nalad valszeg mast jelent az esz, valami politikai butasagot ezek szerint. :)
Ezt azert ideznem a cikkbol, mert onzetlen es figyelemre melto az, amit csinal:
Az egyesület honlapja szerint a Science4People célja az Ukrajnán belüli helyi közösségek és projektek támogatása. Olyan tevékenységeket segítenek, amelyek azonnali szükségleteket elégítenek ki, és tartós értéket teremtenek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és tartós értéket teremtenek.
Akkor nem lőszerre költik :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ez egyertelmu volt mindenkinek. Orulok, hogy szegeny ukranokat tamogatja onzetlenul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem is az ukránokkal van a baj, hanem azok düddő vezetésével. Szerencsére nem azokat támogatta (Z és társai).
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Neked vagy valakinek felmerult, hogy baj van az aldozatokkal? Vagy meirt mondod ezeket?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosítottam a kedvedért, hogy kikkel van baj. Mert tapasztalatom, hogy nem te vagy a legélesebb kés a fiókban.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ki kerdezte egy ilyen onzetlen tettnel, hogy kikkel van baj? :D Itt pont arrol volt szo a nobel dijassal nincs baj :)
Fel sem merult, hogy valakivel baj lenne. :D
Tuti valami paranoias LSD tripben ragadtal. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ki kerdezte
Gondolod, hogy én csak kérdésre fejtem ki a véleményem? Valami diktatúrában élsz? Vagy mi? :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak nem ertettem miert tereled ellensegeid iranyaba ez a threadet. Felolem akar beszelhetnel a huvelygombarol is a szadba adott propagandabutasag helyett. Az legalabb onallo gondolat lenne :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Á, ezt is a propagandaminisztérium küldte nekem írásban! Alusapkás balfasz :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne viccelj, csak joindulatom miatt irom, hogy szadba adtak :) Valo eletben sejtem, hogy te ezeket elhiszed es sajat gondolatoknak hiszed. Mindossze 50 eves korodra leepultel es beszopod a plakatokat, megafont es a tobbit vagy sosem voltal ertelmesebb ennel es mindig beszoptad. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ráadásul kiderült, hogy nem ukránokat, hanem inkább kárpátaljai magyarokat.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyire onzetlen ember. Ritka az ilyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Nobel-díjas Krausz Ferenc az ukránokat segíti pénzjutalmával
Juli, a médiasuli-gyorstalpalóból.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt mar egyszer linkeltem. Orulok, hogy megtalaltad. Igaz kesve, de ez is valami. Akkor te is latod mennyire onzetlen ember ez. Ritka az ilyen :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nem ritka, hogy magyarok kárpátaljai magyarokat támogatnak. Nézz utána a számoknak, nálad a híradások ezekről nem írnak.
Ezen a szinten a jó megítélés megőrzése miatt kötelező a filantrópság.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> És esze is van, hogy nem az ukrán háború csinálóinak - Zelenszkij, Biden you name it - ajánlotta fel.
Azért kurvára gáz, hogy Putyin nem szerepel a te listádban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De legalabb tupontosan megmutatja, hogy tenyleg propagandistava silanyult le.
Arra azert kivancsi lennek, hogy csak anyagi haszonszerzes miatt csinalja, vagy tenyleg teljs szivvel magaeva tette a Kreml es a Megafon allaspontjat?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom kell a kattintás és a forgalom.
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tessek csak hagyni a g*cibe! ugyebar olyanok narrativajat fujja, akiknek a chatGPT sem tudja majd elvenni a munkajat :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem az ukrán háború csinálóinak - Zelenszkij, Biden you name it
Valami oknál fogva a fő felelőst Vlagyimir Valgyimirovics Putyint nagyvonalúan kihagytad! Talán nem nyomos okod lehetett rá!? 2014-ben sem Zelenszkij sem Biden nem volt elnök, de Putyin igen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ürülök, hogy van egy saját megafonosunk. Egy mini Trombitás Kristófunk. Egy BencsikAndrás.tar.gz.
Egyébként megértelek. Te legalább annyit szenvedsz mint egy szétbombázott Ukrán család. Inkább neked adnám a pénzt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak megkérdezem, te mindig komcsi voltál? Szíved joga, csak érdekelne, hogy mi vesz rá egy magyar embert arra, hogy 40 évnyi kommunista megszállás és az 56-os forradalmat követő mészárlások után a hősök lemészárolóit dicsőítse? Nem trollkodok, komolyan érdekel.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
valamit benéztél, mert nehezen vádolható azzal, hogy aprevéket szokta dicsőíteni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olyannyira nem, hogy büszke vagyok rá, hogy kizártak az űttörőcsapatból, mert elküldtem a kurva anyjukba a kommunistákat, köztük az akkori iskolaigazgatót 🤣🤣🤣 '89-ben azért ez nem kis teljesítmény volt
Gyurcsány havert pedig pont ezért utálom, mint a büdös szart.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ot meg szereted, aki a komcsi rendszerben soros-penzen tanulta ki a "szakmat" :D
fair enough...oh wait...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérdés, hogy ki lehet ez:
Politikai pályafutását 14 évesen, Székesfehérvárott, gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte
...
1989–90-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. Professzora a Pembroke Kollégium filozófia professzora, Zbigniew Pelczynski volt.
...
1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé, majd 1993-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nyögéseitekből ítélve az, aki minden nap megrakja a testnyílásaitokat.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://dailynewshungary.com/orban-legally-we-are-raped/
Orban szerint _is_ epp teged es a fajtad rakjak epp seggbe :D:D:D Ebben neki hiszek. :D Nem veletlen projektalod mindenki masra kinjaid :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nehez vitatni Orban ezen allitasait. Egybol mutogatasba kellett menekulnod :) ahahah
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikozben eppen pucsitasz es seggberaknak teged es a fajtad (Orban szerint), onzetlenul masra is tudsz gondolni. :D Gondolom azert van ez, mert hozzaszoktal, hogy atjarohaz a magyarorszagi magyarok segge :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
'89-ben azért ez nem kis teljesítmény volt
Már akkor is olyan kemény voltál, mint a fagyott kutyaszar.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
89-ben? Nem vagy te hülye, ugyan, csak nincs szerencséd amikor gondolkozol.
izé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te '73-as vagy nem? mit kerestél az úttörőcsapatban '89-ben? a Radóba jártál? addig tartott a 8 osztály? 😉
szerkesztés: igen, töröltem az előbbi kettő hozzászólásnál a +1-emet, mert rájöttem, hogy nem szép dolog, ha sértegetlek... (ettől a hozzászólásomtól függetlenül, remélem "érted")
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha jól rémlik, korábban azt mondta, hogy fiatalon táborozó gyerekekre vigyázott. Lehetséges, hogy erre gondolt. A Wikipédia szerint az ilyet "ifivezetőnek" hívták.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
köszönöm az útmutatást, de vélhetőleg elírta a dátumot, mert itt még általános iskoláról ír, vagy csak én értem félre: https://hup.hu/comment/2098578#comment-2098578
"ilyen" történetei szerintem a legtöbb boomer hupernek van, olyan, hogy a rendszerváltás előtt miként "szólt be" a rendőrnek, hogyan "rúgta össze a port" a katonaságnál valamelyik feljebbvalójával, vagy munkahelyén a párttitkárral, stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor megkapja a béke Nobelt is? XD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg szerencse, hogy felszolal a tanari temaban is egy magyar nobel dijas: https://streamable.com/qiygmc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Krausz Ferenc:
Óriási a jelentősége annak, hogy ilyen kiváló tanáraink a jövőben is legyenek, és ennek megfelelően óriási a jelentősége annak is, hogy a tanári szakma becsületét minél előbb próbáljuk meg maximálisan helyreállítani.
Természetesen a Rogáni mantrát beolvasó riporternő nincs képben a válaszról.
Az M5-ön ismét kifejtette véleményét ami 46:35-nél nézhető meg: link (ahogy már linkelték is). Itt sem érti a riporter az elhangzott választ...
Ő sem lesz a kormány kedvenc fizikusa, és lejártókampányt is biztosan kap majd ő is, ha nem azt mondja amit hallani akarnak Rogánék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Óriási a jelentősége annak, hogy ilyen kiváló tanáraink a jövőben is legyenek, és ennek megfelelően óriási a jelentősége annak is, hogy a tanári szakma becsületét minél előbb próbáljuk meg maximálisan helyreállítani.
így van, és ha csak az anyagiakat nézzük, akkor a gyurcsánybajnai bezárós-elvonós-leépítős ámokfutás után fokozatos előrelépések történtek, és kell, hogy még történjenek, de a maximális helyreállításhoz azért más is kell, pl hogy a tanári társadalom tolja ki magából a salakját, és ne ilyen válaszok szülessenek az ezzel kapcsolatos felvetésekre
és lejártókampányt is biztosan kap majd ő is
kapott már tőletek ízelítőt, nobel-díjasokat folyton elűző, aprevista szellemiségűek
szégyelld magad
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne forgasd ki a valóságot! Krausz a jelenlegi göntéshozóknak szólt be, nem a 13 évvel ezelőtt emút 6 év+ emút 2 év a ttéma, így 13 év után!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pontosan azt mutattam be, hogy szererncsére már nem vagytok "téma"
kivéve a nobel-díjas-üldözésben, azt még művelitek, szégyelljétek magatokat
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pontosan azt mutattam be, hogy szererncsére már nem vagytok "téma"
Nem te szerecsen mosdatsz, és bagatelizálsz.
kivéve a nobel-díjas-üldözésben, azt még művelitek, szégyelljétek magatokat
Ez a "Ti" elképzelés, csak a saját magad gondolati tényezője. Én nem vagyok része semmiféle szervezkedésnek. Gyurcsány sem üldözött el senkit, és nekem nincs miért szégyelnem magam, még akkor sem, ha külföldön magyarként röhögés tárgya vagyok. Persze tudom ez nem az érdemem, hanem Viktoré, aki egyre szélesebb, egyre vállalhatatlanabb bárhol a világban. Még Oroszországban sem veszik komolyan.
Még egyszer elmondom, hátha nem érted: Krausz Ferenc a jelenlegi, a tanárokat lenéző fajtádról beszélt!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...ha külföldön
magyarkéntröhögés tárgya vagyok...
Az, hogy röhögnek/röhögünk rajtad, annak semmi köze a hipotetikus magyarságodhoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kezdődik!? Megint italozol? Tart még a fizu mi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne magadból indulj ki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni