- uid_17626 blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
Minden tiszteletem a bátorságodért és hogy tudtál cselekedni. Igen tanulságos történet. Ellenben lenne egy kérdésem, szerencsére nem vagyok érintve de sosem tudni. A kedves szomszédságra milyen eszközökkel tudtál hatni? Főleg törvényesen. El nem tudom képzelni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1 tonna feletti vas birtoklása engedély köteles. NAV.
Autót bontani illegális, főleg ha a származása igazolhatatlan.
Ismeretlen bejelentő patkányokat látott és a hatósági írtásnak vannak költségei.
Parlagfű.
Rendszeres szólás, hogy valaki kereste. Rendőr ismeretlen rossz arc. Nem tudom mit akart. Hagytam dolgozni a fantáziát.
Gyilkos úr kerítésére első körben lakat került. Amikor levágta jött a leheggesztés. Valamint a ház azon részeit lebontottam, ami nem volt a térképen (mint tulajdonos tettem, nem volt megosztási papír)
Mindig amikor hangosak voltak átmentem és ismertettem mi az amit tudok tolerálni és mi az amit nem.
Etc... Etc....
Mindent nem tudok itt megosztani. Sajnálom.
Amikor az első kirakta az eladó táblát azt mondtam engem érdekel, de csak a 4 ingatlan egyben. Beszéljék meg egymással. Egy hónap múlva már mind eladó volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyi is elég, nagyon szépen köszönöm!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel álltam kicsiben, annak a bizonyos szerv másik végén (Oregon típusú ember szerettet volna vissza nem utasítható ajánlatot tenni a kecóra), legyen itt a védekezés is:
A fémhulladékot a 2013-as fémkereskedelmi törvény szabályozza, e szerint a lakóingatlanon 3 köbméter fém tárolható fémkereskedelmi engedély nélkül. A fémhulladék gyűjtésekor a fémhulladék eredeti tulajdonosa ajándékozási nyilatkozattal adja át a fémet az ember részére. Ez magányszemélyek esetében egyenértékű a származási bizonyítvánnyal.
Autót bontani illegális. Autót javítani, vagy tárolni nem.
Az ingatlan körül elhelyezet élvefogó csapdák negliálják a bejelentést. A kivonuló gázmestertől feltétlenül kell jegyzőkönyvet kérni a bejelentés tényéről, ez a későbbiekben jól jöhet.
Parlagfű. Ezt lakóingatlanok esetében a közterület felügyelő ellenőrzi. Ez esetben meg kell vele állapíttatni a talált parlagfű méretét, számát, növekedési fázisát. Erről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyben fel kell venni az utolsó gyomirtás időpontját is. Amennyiben az ingatlanon elvárható rendszerességű a gyomírtás a felügyelő nem állíthat ki bírságot. Viszont a későbbiekben a jegyzőkönyv jól jöhet.
Rendszeres szólás. Hang, videófelvétel készítése. Rendkívül udvarias módon megköszönni a figyelmeztetést, és részletesen kikérdezni az illetőt. Nagyon szórakoztató történetek tudnak kikerekedni. Ilyenkor fontos megkérdezni, hogy úgy érzi-e, hogy az illető ismeretlen veszélyt jelent-e az ember vagy családjának az életére. Ha azt válaszolja, hogy igen, akkor rendőrt kell hívni és megkérni, hogy egy feljelentés keretében is erősítse ezt meg.
Hangoskodás. Általában, minden településen adott, hogy mikor, milyen céllal és milyen mértékben lehet hangoskodni. Amennyiben a panaszkodó illető megjelenik, rendkívül udvarias módon megköszönni a figyelmeztetést, elkérni az illető nevét, címét és telefonszámát, a következő hangoskodás előtt értesítő üzenetet/sms-t küldeni. Amennyiben rendőrt hív ki, az intézkedésről jegyzőkönyvet készíteni.
Rendőrök kihívása, különféle indokokkal. (Gyakori próbálkozási mód.) Rendőrökkel segítőkészen és tisztelettudóan beszélni, az intézkedésről jegyzőkönyvet kérni (kérésre a rendőr köteles adni).
Szolgáltatók kihívása különféle közműlopás ürügyével. A szolgáltató embereivel rendkívül illedelmesen, segítőkészen és tisztelettudóan beszélni. A mérőóra helyekről és azok bilincseinek plombáiról fényképfelvételt készíteni a ellenőrzés megkezdése előtt a szolgáltató embereinek a jelenlétében. (Igen gyakori, hogy megpróbálják lezsírozni a plombatörést előre.) Jegyzőkönyveket elkérni, a jelenlévők személyazonosságát ellenőrizni, ha szolgáltató által nem megbízott ember is jön velük, azonnal rendőrt hívni.
Csatorna eldugítása, elhullott állattetemek bedobálása és utána közterületfelügyelő kihívása. Az esemény rögzítése jegyzőkönyben, a tetem eltávolíttatása, közveszély okozása miatt feljelentést tenni.
Különböző úriemberek parkoltatása az ingatlan előtt. Kávéval, teával megkínálni őket. Kedvesen elbeszélgetni velük. Kocsi rendszámát felírnini, JSZT-ben (szokszor lejárt az a fránya forgalmi) lekérdezni. Amennyiben műszaki hibára hivatkoznak, szólni a közterület felügyelőnek, hogy aggódsz a környezetedért. Eddigre, nagy valószínűséggel már külön bögréje lesz neki, és kurvára unja a dolgot, de ki fog jönni és hozni fogja a rendőr barátjait is. Félelmetes, milyen gyorsan tudnak a rendőrök és közterület felügyelők szemmel autót javítani.
+ Védekezési módok:
Kamera, kamera, kamera. Szigorúan az ingatlan felé, de mindent rögzíteni.
Mozgásérzékelős csendesriasztók a telekhatárra. Kombinálva nyáréjszakai kinnalvással, nagy fényerejű zseblámpával és kamerával feledhetetlen élményeket tud adni.
Villanypásztor. Műbizonylattal. Elég indok, ha csak a macskádat akarod távol tartani.
Mérőóraszekrények lakatolása, rendszeres ellenőrzése.
Telefonhívások és azok időpontjainak a rögzítése.
Végül, de nem utolsó sorban, az első 3 ilyen eset után feljelentést tenni zaklatás miatt. A feljelentésben részletesen le kell írni, az eseményeket, a jegyzőkönyveket, videó, hangfelvételeket csatolni. Az feljelentésben a zaklatás céljaként megadni, hogy "feltételezésed szerint a zaklató célja az ingatlanod megszerzése". Fontos, hogy a feljelentést ismeretlen tettes/ek ellen kell feltenni, mert így nehezebb lezárni és a később könnyebb kiegészíteni. A feljelentéskiegészítéssel ki lehet tolni a nyomozati szakasz hosszát, és ha tényleg ingatlanozás van a háttérben és jók az illető kapcsolati hálói, és gyengék az idegei, akkor igen hamar kap az ember egy igen felbőszült telefonhívást aminek a becsatolása jelentősen meggyorsítja az ügymenetet. (Egy ilyen ügy rohadt kényelmetlen tud lenni a rendőröknek, különösen mikor rájönnek, hogy mibe akarják belerángatni őket, és ma már megvan a kellő informatikai hátterük, hogy gyorsan kapcsolati hálókat állítsanak fel. És ahogy mondani szokták, minden út Rómába vezet. A kocsmában felbérelt alkesztől kezdve, az éjszakai telefonfülkés megcsöngetéseken át, előbb - utóbb lesz egy nevük.)
Ami ellen a legnehezebb védekezni általában az ilyen arcok kapcsolati hálója és a pénze. Ha mindkét fél megmarad a törvényes keretek közt, akkor évekig el lehet szkanderozni és lesz egy pont ahol már az illetőnek anyagilag nem éri meg. Szerencsére a legtöbb ilyen sakál nagyot akar nyerni ezeken az üzleteken és általában elég vaj van a füle mögött, hogy nagyon hamar elengedje a kényelmetlenné váló ügyletet.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hangoskodás. Általában, minden településen adott, hogy mikor, milyen céllal és milyen mértékben lehet hangoskodni.
Te az a fajta vagy aki bömbölteti a zenét és leszarja, hogy zavar másokat?
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a békés együttélés nem azt jelenti, hogy mindenki kussol egész nap.
Ha én este nyolckor zenét hallgatok grillezés közben, vagy ne adj' Isten hangosan nevetgélnek a vendégeim, amiatt nem lesz bűntudatom. Cserébe megígérem, hogy én sem fogok picsogni, ha másnap a szomszédnál kertrendezés közben reggel héttől mennek a munkagépek. Nyilván nem arról az emberi hulladékról beszélek, aki hajnali háromkor a társasházakban még max hangerőn nyomatja a szteptánc-estet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt a mást zavaróan volt a hangsúly. Ha kirakod az udvar közepére a mélynyomót és had szóljon, akkor egy hitvány alak vagy. Ha olyan hangerőn hallgatod, hogy még érthető mellette amit normál hangerőn beszélsz az más, ha meg szólsz a szomszédnak, hogy buli lesz eddig, vagy addig, akkor kultúrember vagy. Úgy veszed magadra, ahogy csak akarod.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha már folklórműsor, ez sokkal nagyobb etalon. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Flexet, betonkeverőt, fűkaszàt, fűnyírót, rotakapàt, modellmotort, stb.
Csak a problèma, hogy sokan keverik a falut a szanatóriummal.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Észrevetted, hogy nem válaszoltál a kérdésre?
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felsoroltam, hogy mit bömböltetek. Látod közte a zenét, vagy azt, hogy nem alkalmas időben teszem?
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha ez a lista az volt, akkor rendben van. Én is falun lakom, ha reggel hatkor szánt a szomszéd az nem izgat.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ismersz. Ne hasonlíts senkihez. Én sem teszem ezt veled.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd, te minden követ megmozgattàl, hogy a neked nem tetsző életvitelű, az ingatlanod értékét csökkentő személyek ingatlanainak a kivàsàrlàsàra, Ő is megpróbàlkozott vele. Neked sikerült, neki nem.A nnyi a különbség, hogy neked több pénzed és a kitartàsod volt, és valószínűleg kevesebb illegàlis dologgal próbàlkoztàl mint amennyivel Ő.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hangoskodás. Általában, minden településen adott, hogy mikor, milyen céllal és milyen mértékben lehet hangoskodni. "
A település hozhat szabályokat pl. zenés, táncos rendezvényekkel kapcsolatban, vendéglátóegységekkel kapcsolatban, de általános zajra vonatkozó rendeletet nem, azt a 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 195. §-a tartalmazza, ami elég gumi paragrafus.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért durva a neved, a véleményed, és a poszt címe egyezés. :)
Hogyan élsz te, hogy valaki ezt tette veled? Miket tartasz a kertedben? Gyűjtögető vagy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olyan ember vagyok, akinek kicsit kevesebb szerencse jutott az életébe. Cserébe, napi 12 órát tölt alulfizetett munkával, és minden kis szarért lehajol legyen szó hulladék vas vagy épp alja munka csak kicsit előrébb jusson. És mindkettő erősen tudja csípni azoknak a szemét akinek több jutott.
Hogy megértsd, az akinek van megfelelő anyagi háttere, annak nem pénz egy 50cm-es szögvas, még ha ki is kell fizetnie a 6 méteres szálat (bár tipikusan az ilyen ember inkább megveteti a szakival a szálat és csak 50cm-t fizet belőle, a többit meg bebuktatja a szakival) Nekem viszont 1000+ Ft bevétel mikor valakinek meg kell javítani a kerítését és kell hozzá egy darab szögvas. Érthető módon, az ilyen értéket az ember nem dobja el.
Hasonlóképp, amikor egy falusi környék dzsentrifikálódni kezd, akkor azok az emberek, akik épp csak a megélhetésüket képesek biztosítani, igen sokszor szúrja a szemét az új beköltözőknek. Mert a régi lakosoknál kaszálás van, háztáji van, és az ingatlanon 10+ évente történik valami állagmegóvás, míg az új beköltözőknél, új ház, ledes világítás, okosotthon, gyepesítés és ami a legfontosabb az ingatlan értékének a növelése (mert nem csak lakni, de befektetni is vették azt!).
Ki tesz ilyent egy másik emberrel? Az aki spekulációs céllal telkeket vásárol fel egy település olcsó, de lepukkant környékén hitelre és hitelből házakat épít rá, hogy eladhassa olyan embereknek akik hitelből szebbet és nagyobbat akarnak annál amit megengedhetnek maguknak. Olyan aki ígéretet tesz, az utca aszfaltozásáért cserébe a polgármesternek, hogy eltakarítja a kevésbé szerencséset. Megtippelheted, hogy vajon miért csak telkem egyik oldalán van aszfaltozva az út. ;) Ha azt gondolod, hogy az eset egyedi, tévedsz. Nagyvárosok agglomerációjában nagyon sokszor játszódott le ugyanez pepitában. A polgármesterek mindig az ingatlan befektetők oldalán vannak és szinte mindig az aszfaltozás az alku része, mert erre tudnak támogatást szerezni és cserébe nő a bevételük, eltűnnek a "zűrös" elemek, stb.
Mit tartok a kertben? Most épp egy másfél köbméteres gödröt, mert trágyázni kell és túlságosan homokos a talaj, ezen kívül változó mennyiségű tüzifát, építőanyagot, napelemtáblákat, nyúlólat, gyümölcsfákat, gyerekjátékokat, egy felújítás alatt álló autót, IBC tartályokat, meg némi vasat.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A putriság nem pénz kérdése. Energiáid nagy részét a nyomorod fixálásaval töltöd. Mindezt teszed úgy, hogy vélhetően nem vagy hülye az informatikához. Amíg időd nagy részét filléres dolgokkal baszod el, addig az életed is filléres lesz.
A változás elkezdéséhez állj oda a tükör elé és tisztázd magaddal mi benned az értékes. Ha nincs ilyen, akkor válj azzá, szerezz skillt. Felteszem a gondolatvilágodban önmagadat nem tartod sem értékesnek, sem szerethetőnek. Változtass rajta. Ha megmentő típus vagy, mert az élet azt dobta neked fiatalon (én az voltam), akkor jó hírem van. Mentsd meg magad, jobb projekt, mintha másokkal tennéd azt. Felteszem a tárgyakat is ezért gyűjtőd.
Tudod én 15 éve 100 millát beletoltam egy házba. Gondoltam milyen jó lesz nekem. Az élet hozzád hasonló arcokat dobott mellém, akik miatt eladhatatlanná vált az ingatlanom (a normális szomszédaim ingatlanjai is), a környék pedig élhetetlenné. Igazságtalannak tartottam és tartom ma is, hogy ez megtörténhet bárkivel.
Amint ezeket a putrisokat kipucoltam, megjelentek a szomszédok az utcán és elkezdtek beszélgetni egymással. Volt aki mellettem lakott már 6 éve, de akkor ismertem meg, amikor kitakarítottam a putrit.
Ne legyél putris. Nem csak te laksz abban az utcában. Ha mégis az akarsz lenni, csináld a hátsókertedben és rendezd a szomszédaidhoz hasonlóan az előkertedet. Együttélés minimuma ez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Áh, szeretem eszeket a hegy tetejérő szóló, megmondom a tutit köldöknézéseket.
Ha 15 éve beletolhattál 100 millát egy házba, az azt jelentette volt 100 millád elégetni. Magyarán tudtad, hogy ez a 100 milla nem fog hiányozni az életedből. Akkor most menjünk le az én szintemre. 100 milla megszerzése a jelenegi teljes havi fizetésemmel 20-25 év (a 15 évvel ezelőttivel olyan 90 év körü volt), ha a havi kiadásaimat veszem figyelembe akkor ez kitolódik 100-150 évre.
Ilyenkor jön a bölcs köldöknéző beszólás, hogy ne légy alkalmazott, légy vállalkozó, stb. Ehhez az kell, hogy a vállalkozásod elindításához rendelkezzél alaptőkével. Ezt vagy megoldod hitelből, vagy saját pénzből. A fentebb vázolt peremfeltételekkel 10-15 év alkalmazotti igahúzás és akkor csak 1 dobásod van. Ha hitelt választod akkor is egy dobásod van, de ha bukod a fél életed törlesztésre megy. A tapasztalat azt mutatja 10 vállalkozásból 8 elbukik 3 év alatt, tehát az esélye az embernek még az orosz rulettel is jobb. Valaki belenéz ebbe a csőbe, valakinem, valaki meg kétszer is. Két fejlövés után óvatossá válik az ember.
Hogy mi a filléres dolog az életben az erősen nézőpont kérdése. Mert erősen figyelmen kívül hagyod a pénztelenségi felárat. Igen, a pénztelenség feláras. Mert amikor van pénzed, akkor megengedheted, hogy úgy vásárolj, úgy költs, hogy választhass, hogy mit veszel. Pl. van pénzed, veszel egy új autót, kifizeted rá a cascót, kötelező szervízt, cserébe alacsonyabb foygasztást és problémamentes használatot kapsz. Ha nincs pénzed, akkor vagy veszel egy neked kifizethető, használt szutykot és szervízben, üzemanyagban, elvesztett időben kifizeted az új árának a többszörösét vagy felveszel hitelt és megint csak többet fizetsz, mintha kp.-ben kifizethetted volna. És ez az élet minden területére igaz legyen szó kajában, ruhában, de még az eü. ellátásban is. A pénztelenségből való kilábalás nem lineáris, hanem ugrásszerűen lépcsőzetes, minél mélyebben vagy annál magasabbak a lépcsőfokok és annál nehezebb a következőre lépni.
Az együttélés minimuma, hogy nem ugatok bele, hogy hogyan élnek a szomszédaim, amíg a törvényes együttélési kereteket betartják és ők sem ugatnak bele az én életembe. Én nem szólok bele, hogy a házukat bugyirózsaszínre festik és esténként a fél utcát végigdudálják a többi havercsajszinak, hogy jöhetnek jógaedzésre, Ők nem szólnak bele, ha 3 havonta egy-egy napot végighegedülök láncfűrésszel.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt jól megbeszélted magaddal. Nem is akartam javasolni neked a vállalkozást, mint kitörési lehetőséget.
Bármilyen fura, az ilyen helyzetben lévő emberek mint te, mindig olyan dolgokon akarnak változtatni, amin vagy felesleges, vagy úgysem megy nekik. Így egyből igazuk van abban, hogy én vagyok a köldöknéző. Ők pedig győzteskén megelégedve folytatják tovább a semmit és boldogok, hogy nem kell változtatni semmin, hiszen épp most lett igazuk. Ez is egy megküzdési stratégia.
Mennyi pénzt kapnál szemetedért, amit összegyűjtöttél? Mennyibe kerülne elvitetni egy szeméttelepre?
Ha olyan dolgokat gyűjtesz aminek csak te képzelsz értéket, akkor semmire sem viszed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Javasolj bármi más kitörési lehetőséget! Sokszor feltettem a kérdést, van az embernek mondjuk fél millája amitnek az elvesztése nem fáj. Hogyan csináljon ebből több pénzt, hogy közben fenn tudja magát és a családját is tartani?
Egyetlen kitörési lehetőség van, minden apró, filléres lehetőséggel élni és árral szemben úszni. Itt ha megállsz egy pillanatra, kihagysz két havi közműdíjat, elmerültél. Egy kis 20-30k-s figyelmetlenség másfél havi seggösszehúzást jelent. Igen, ezen a szinten már nyertes vagy, ha fenn tudsz maradni, ha hó végén tudsz spórolni. Lehet változtatni, de csak apránként, nagyon lassan a lehetőségeket felmérve. Megküzdés az lenne, ha semmivel nem próbálkozna az ember, semmit nem tenne.
Vasnak kilója 55 forint a mai napi árfolyamon, most adtam le 20 kg-ot. A berakodással, elfuvarozással elment 1.5 óra, elpacsáltam 1l benzint a fuvarral. Megérte? Nekem igen, mert ez olyan vas volt ami már nem hasznosítható és útban volt. Egy 50 cm-es darab szögvas kb. 1,25kg, pillanatnyilag 1000 és 1050 HUF + szállítás+vágás+elbaszott idő. Ha jön valaki, hogy gyorsan be kell ide vagy oda hegeszteni, az fél óra munka és 5k HUF bevétel. Akkor üzletemberként, szerinted, most melyik is éri meg jobban?
Éves szinten, 50-80k-t vasat viszek a MÉHbe és 2-300k-nak megfelelő fahulladékot tüzelek el. Neked nem pénz, nekem + 1havi fizetés.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
3. bekezdéshez:
Az a probléma, hogy a fejedben két lehetőség van és abból választasz.
Elárulok valamit: az egyik szar a másik fos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Halljuk a javaslatot harmadik lehetőségre! Adott 50 cm szögvas ingyen, hogyan csinálnál belőle több pénzt?
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kezd azzal, hogy nem hajolsz le érte. Mindenki azt veszi észre amit keres. Nálad ez 50 cm szögvas szintű. Ne vasat keress, hanem lehetőséget és az alapján válassz maximumot.
1. Gyűjts lehetőségeket (Vannak, de az agyad a szögvasra állt rá)
2. Válassz maximumot közülük
Ne várd el tőlem azt, hogy jobban ismerjelek, mint te magadat.
Ha én ebben a környezetben lennék. Gyűjtenék Hiánákat akik szögvasat gyűjtenének, és én átvenném tőlük, majd leadnám.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remek, és hogyan gyűjt az ember lehetőségeket? Kimegy a lehetőség rétre és szed két marékkal? Sőt, ha már itt tartunk, definiálj mondjuk öt olyan lehetőséget, aminek a megfogása belefér nulla kezdőtőkével egy főállás mellett. Mert az a nagy helyzet, hogy pillanatnyilag az 50 cm-es ingyen szögvas egy lehetőség.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van nálatok internet? Képes vagy megtanulni valamit kb közepes szinten az IT-ban?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rendben, és miképp ugrod meg a papír akadályt? Az önképzés ingyen van, de a legalapvetőbb tanfolyamok is pénzbe kerülnek. (Hint, 2007ben már végigjátszottam ezt a témát. Hiába felelsz meg a felvételin, ha nem tudsz a HRnek megfelelő papírt prezentálni vagy olyan bérezést ajánlanak meg, ami nem éri el a másik szakmában a junior szintnek sem. )
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tizenéve vállalkozóként dolgoztam egy infós cégnek úgy, hogy nem volt ilyenről papírom. Tudtam olyat, ami pont nekik kellett. A fő munkámhoz kapcsolódó órabér kb. kétszeresét fizették.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Végzettséggel sem vettek fel sehova, maszekban nagyon jól tudtam vele keresni míg be nem jött a Joomla, Drupal, WP dömping, utána már nem érte meg.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy olyan bérezést ajánlanak meg, ami nem éri el a másik szakmában a junior szintnek sem
Viszont lehet, hogy ez kitörési lehetőség lehetett volna. Tapasztalatot szerezhettél volna, amivel később (akár máshol) többet kérhettél volna.
Az elmúlt szűk két évtizedemben sok dolgot csináltam ingyen (vagy minimális pénzért), ezáltal sok tapasztalatot és tudást gyűjtöttem. Ez mostanában ért komolyan be, amikor egy új állásra (többszörös túljelentkezés) szinte biztos befutó voltam (jobb pénz, jobb körülmények, városon belül).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van olyan élethelyzet (pl. amikor el kell tartani valamelyik családtagot), mikor egy bizonyos visszalépés nem megengedhető. Ha a junior szint feletti béreddel + maszekkal épp fenn tudod tartani az életszínvonalad, akkor a junior bérezés nem elfogadható.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a module-federation téma most eléggé megy, ha a többi freecodecampes videó is ilyen, akkor nem lehet rossz.
https://www.youtube.com/watch?v=lKKsjpH09dU&t=4s
Mivel van előképzettséged, heti 2x4 órát rászánsz, egy év alatt szerintem felszedsz annyi tudást amivel nettó 600 körül találsz bejelentett 8 órás melót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tanulás egy olyan vállalkozás, ahol az addigi befektetés soha nem vész el. Kudarc akkor ér, ha abbahagyod. Olyan nincs, ha valaki kiemelkedik valamiben azt ne díjazná a piac. Kiemelkedni semmi más, mint többet tenni érte, mint mások. Később feladni, mint mások, de leginkább soha.
Ha úgy érzed nem vagy elég tehetséges, az max annyit jelent, hogy legfeljebb 2x annyi energiára van szükséged és jobban kell emiatt akarnod, mint másoknak.
Lehetősége mindenkinek van, szorgalma, kitartása keveseknek.
Neked lehetőséged van azt is gondolni, hogy van lehetőséged, de valamiért csak a szögvasat veszed észre.
Sokan az önszeretet hiánya miatt képtelenek hosszú távon küzdeni valamiért. Nekik azt kell megtanulni, hogy a hosszú távú céljukat felbontsák kisebb célokra. Fontos, hogy minden kisebb cél a nagy célt szolgálja.
Igazából ezeket nem miattad írom most le, mert neked felesleges. Remélem olvassa olyan, akinek erőt adhatnak ezek a sorok. Ekkor már megérte ezzel töltenem az időm.
Te menthetetlen vagy. Ezt már te magad eldötötted korábban. Ki vagyok én, hogy ez felülbíráljam? Nem tehetem, hiszen viselkedésedet a normális felé a szomszédaidnak sem sikerült terelniük.
Senkit sem lehet megváltoztatni. A belátásig neked kell egyedül eljutni.
Valószínűleg egész életedet azzal töltötted, hogy miért nem lehet jobb az életed. Tölts azzal egy évet, hogy miként lehetne jobb mégis.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egész felnőtt életemet azzal töltöttem, hogy önmagamról és tőlem függő emberekről gondoskodjak. Ha egy évet azzal töltök, miként lehetne nekem jobb akkor a tőlem függő emberek éhengebednek.
A lehetőség, nem mindenkinek ugyanaz a lehetőség. Mások a lehetőségei egy fiatalnak, egy öregnek, egy családfenntartónak, egy szegénynek és egy gazdagnak. Egy új korsót könnyebb teletölteni vízzel, mint egy lyukasat. Vagy sokkal több vizet kell bele tölteni, vagy meg kell foltozni. Csak épp a foltozáshoz agyag kell, ahhoz meg víz. Papolsz a nagyobb célok, kisebb célokra bontására, de fel sem merül benned, hogy az ingyen szögvasból befolyó összeg egy nagyobb célba mehet.
Ha a normális felé terelés alatt azt érted, hogy az az ingatlanom törvényes és törvénytelen módszerekkel történő kijátszása, akkor eléggé érdekes a világlátásod. Felhívnám a figyelmedet, az összes szomszédom közül csak azzal volt konfliktusom, aki nem élni, hanem meggazdagodni akart az ingatlanjain. A többiek valahogy tudnak profitálni a jelenlétemből.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos sokan fel nem fogják ezt, hogy nem mindenkinek adatik meg a döntés szabadsága, mert bár elvileg adott a "máshogy" döntés, morálisan elfogadhatatlan másik utat választani, mert nem csak az én ego van, hanem van más is, aki sokszor fontosabb: kisgyerek, demens szülő, fogyatékos családtag, etc. Akinek nincs ilyen vagy nincs/nem volt hasonló kényszerhelyzetben az sosem fogja felfogni, milyenek ezek, és hogy igenis van kényszerpálya.
Oregon biztosan idegbajt kapott volna a mi rokonunktól is, aki kohászati üzem igazgatóként otthon a kertjében is tartott műhelyt (sufni kinézetű, mellette kb másfél köbméter vas anyag. palatáblák, amikből ha kellett ideiglenesen meg-megnagyobbította a szerelési területet), kalapált, fúrt faragott, szerelt, javított a szabadidejében is, mert minden forintot meg akart fogni, mert tudta, hogy a lányának szüksége lesz mindenre, és mert ilyen volt a természete, ha ő meg tudta csinálni, meg akarta csinálni, nem valaki mással csináltatni. Sokaknak a kertes ház a gyepet, meg a virágágyást jelenti kocsibeállóval, másoknak műhelyet, szerelőaknát az autóhoz és anyagraktárat. Van aki szeret pihenni, van aki nem akar és van aki nem tud, mert nem adatik meg neki.
Kitartást és erőt a folytatáshoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is sk csinálok mindent a ház körül, de nem csak spórolás miatt, hanem azért, mert egy szakinak ne legyen már 2-3x annyi az óradíja, mint nekem. Ez elv. Tudom, menjek külföldre, és keressek többet, de nem, koszi...
Plusz ezért a pénzért kapott munkába bele tudok kötni, úgyhogy magamnak jobban megcsinálom, kevesebb pénzből, és még nem is kell anyáznom utána, h szar lett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Az egész felnőtt életemet azzal töltöttem, hogy önmagamról és tőlem függő emberekről gondoskodjak.
Magyarázat. Köszönjük.
> Ha egy évet azzal töltök, miként lehetne nekem jobb akkor a tőlem függő emberek éhengebednek.
Kifogás. Ez nem 0 vagy 1.
> A lehetőség, nem mindenkinek ugyanaz a lehetőség.
Nem is kell annak lennie. Van aki felismeri a halványreményt is, valakit fejbebasz egy gigalehetőség és akkor sem tud vele mit kezdeni. Csak ül és nézegeti, mint a hullócsillagokat. Valahogy így:
"De szép lehetőség! Jéééé! Még egy szép lehetőség! Mikor lesz nekem is lehetőségem?"
A témáról film is készült:
https://www.youtube.com/watch?v=FNopcipMfvI
> "ingyen szögvasból befolyó összeg"
Szerintem ez a szögvasazás veszteséget termel. Te ezt azért nem látod, mert a világodban van a szögvas és a semmi.
> Ha a normális felé terelés alatt azt érted
Azt értem, hogy élj hasonlóan kulturáltan és rendezetten, mint a szomszédaid. Minden problémád forrása az, hogy ez ellen küzdesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Nem kifogàs. Lehet valamit 30-50%-os erőbedobással csinàlni, hogy a tőled függők ne dögöljenek éhen, de akkor benne van a bukàs is. Nem àlmodhatsz nagyot, nem ugorhatsz nagyot, mert nem tudod minden erődet beletenni. És nem is bukhatsz nagyot, mert akkor buknak a tőled.függők is. Ezért bukok 5 nekifutásból 3-at.
Mikor nincs havi megtakarításod, akkor nem jönnek szembe nagy lehetőségek, csak kicsik.
De mondok egy példàt, hoznak egy munkàt, fél millàt kéne beletenned az alkatrészbe, és van 120k megtakarítàsod. Mit teszel? Felveszel hitelt?
Nem, én a szintenmaradàsért küzdök. Mikor àllandóan inflàció alatti béremelést vàgnak az ember arcàba, akkor b, c, d tervekre van szükség. Olyankor a maszek előtérbe kerül a kertépítés helyett.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> De mondok egy példàt, hoznak egy munkàt, fél millàt kéne beletenned az alkatrészbe, és van 120k megtakarítàsod. Mit teszel? Felveszel hitelt?
Előleget kérek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt nem kapsz. Félmillió forint alkatrészköltség hitelezése, egy 2-300k HUF-os munkadíjú szerelési munkánál alapszintű dolog, ha nem léped meg, akkor elviszik a munkát (egy másik baleknek).
Őszintén, ha elvinnéd a kocsidat egy szervízbe ahol egy ilyen nagyságrendű munkadíjat kellene fizetned, fizetnél neki előleget alkatrészre? Szerintem, még a szervíz 10km-es körzetét is elkerülnéd.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Iparág függő. Egyedi dolgoknál tök normális, hogy az anyagra a pénzt a megrendelő adja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi addig abszolút semmit nem csinálunk, míg nem csengetik az előleget. Az előleg pedig fedezi a hw árakat. Így ha visszamondja, vagy nem fizet a továbbiakban, akkor max nem bukunk pénzt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Javasolj bármi más kitörési lehetőséget!
Szerintem ezen lehetne változtatni:
napi 12 órát tölt alulfizetett munkával
Nem ismerlek, nem tudom, mit tudsz és mit nem, de nem hiszem, hogy ne tudnál jobban megfizetett munkát találni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nope. A piacon minden végzettséghez megvannak az üvegplafonok, én meg már alúlról nyalom a sajátomat.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azaz te is látod, hogy akkor ennek a vége van itt, legalábbis pénz szempontjából. Ha már itt a HUP-on vagy, nem hiszem, hogy ne tudnál valami többletet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hajónapló kedvéért linkelnék egyet:
A hónapban volt kettő és lesz két állásinterjúm, oszt meglatjuk. Úgy látom, a cégeknél kell a munkaerő, viszont a fizetési hajlandóság erősen változó. Még az is lehet, hogy vállakozni kezdek.
Gratulálok, és drukkolok :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A net szerint Jack Ma-tól származik az alábbi, nagyon sok igazságot látok benne, konkrét példákat tudnék mondani a környezetemből, ha nem sértenék vele személyiségi jogokat :)
A szegény embereket a legnehezebb elégedetté tenni:
- Ha ingyen ajánlasz fel nekik valamit, csapdát sejtenek.
- Ha azt mondod nekik, hogy csak egy kisebb befektetésről lenne szó, elégedetlenek, hogy nem keresnek vele több pénzt.
- Ha nagyobb, szilárdabb befektetést javasolsz, azt mondják, nincs rá pénzük.
- Ha azt javaslod, hogy próbáljanak ki új dolgokat, azt mondják, nincs tapasztalatuk.
- Ha azt mondod nekik, hogy egy közismert cégről van szó, akkor azt túl nehéznek találják.
- Ha azt mondod nekik, hogy egy teljesen új üzleti modellről van szó, akkor azt gyanúsnak, kétségesnek találják.
- Ha azt mondod nekik, hogy nyissanak egy üzletet, arra panaszkodnak, hogy nem elég szabadok.
- Ha azt mondod nekik, hogy kezdjenek új vállalkozásba, arra panaszkodnak, hogy nincs meg hozzá a megfelelő képzettségük.
És van bennük még valami közös: szeretik használni a Google keresőjét, a hozzájuk hasonlóan kétségbeesett, reménytelen barátaikra hallgatnak, támogatják egymást a szegénységben, többet gondolkodnak, mint egy egyetemi professzor, és kevesebbet tesznek bármiért, mint egy vak ember.
Csak kérdezd meg tőlük, mit tudnának tenni. Nem lesznek képesek válaszolni.
Az én konklúzióm a következő: ahelyett, hogy fölöslegesen növelnéd a pulzusodat, inkább cselekedj, ahelyett, hogy csak gondolkodnál valamin, inkább tedd meg.
A szegény emberek mind egy közös vonás miatt vallanak kudarcot: Az egész életük várakozással telik el.
Nem csoda, hogy a legtöbb ember szegény! Eredetileg nem anyagilag voltak szegények, csak azzá váltak. A szegénység elsősorban a gondolatainkból és a hozzáállásunkból születik. Később ez fizikai és anyagi szinten is megnyilvánul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden szavával egyetértek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még pár dologgal ki tudnám egészíteni, pl. az általad fentebb írt tárgyak szinte kényszeres gyűjtögetésére fecsérlik az időt és pénzt, "jó lesz még valamire" felkiáltással. Tipikus példa, amikor (akár hitelből) több autó is van (sőt, mindenféle eye-candy-val turbósítva), de eladni az egyiket és akár állampapírba fektetni, hogy plusz pénz legyen... de miért kell több autó? Mert jó, ha van... aha...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt a dumát Kínában is elbirálták, azt hiszem nem lett nagy sikere.
Elvesztette az irányítást óriáscége felett Jack Ma
Remélem ezt is átvesszük onnan, a társadalmi igazságosság jegyében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ki fogja eldönteni mi az "igazságos"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aki eddig mindig, az elit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem csoda, hogy a legtöbb ember szegény! Eredetileg nem anyagilag voltak szegények, csak azzá váltak. A szegénység elsősorban a gondolatainkból és a hozzáállásunkból születik.
Ezen jót röhögtem!
A Fehér Tigris című film jutott eszembe amikor a főhős megérti, hogy nem jól gondolkodott a szegénységből való kitörésének lehetőségeiről. Hiába a szorgalom, a tehetség, mégis egy szemléletváltásra volt szüksége ahhoz, hogy elérje a célját. Más esélye nem volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a kornyek dzsentrifikalodik, akkor az egy jo lehetoseg lenne a putrizoknak, hogy kiemelkedjenek a putrizasbol. Hiszen ha egy nyarat raszanva ki lenne takaritva az udvar, akkor a sajat haz/telek erteke is megtobbszorozodhetne. De nem, inkabb putriznak tovabb, szidjak az ujgazdag szomszedok anyjat, balheznak, amivel csak azt erik el, hogy stabilizaljak a nyomorukat. A gazdag szomszedok megjelenese egy lehetoseg, amivel elni kellene, nem szembe menni. Szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek szerint Olaszországban is így mennek a dolgok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez Budapest melletti település volt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos egyre több helyen van ez, mi utcánk/környékünk is 2017 óta folyamatosan épül le.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt az ingatlan ára azóta 4x lett, én korábban adtam el sajnos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ingatlanárak mindenhol elszálltak, itt is. De mondjuk a környéken nehéz eladni házat(Másik jó rész temető környéke dettó évek óta ugyanazok a házak vannak hirdetve). De jó volt olvasni a bejegyzést, riszpekt a kitartásodért!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kemény vagy csoki. Ehhez azért kell kitartás, lelkierő, idegileg nehéz ilyet végignyomni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Segített az, hogy nem laktam ott. Ezáltal léptem szintet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekünk is volt hasonló eset, egy 2/3 örökségünk volt, a kissebbségi tulaj kezdett el ügyvédezni (elején még volt rá pénze), megpróbálta kisajátítani, stb, nem írom végig, mert hosszú. A srácról annyit kell tudni, h vagy 4x éves, soha egy másodpercet nem dolgozott, a nyugger anyjából, meg az ügyeskedéseiből él, egy igazi gerinctelen, sunyi alak. Szüleit is megverte 8 napon gyógyulóra, csak azért nem került sittre, mert visszavonták a feljelentést. Mi csak el akartuk adni az egészet, mélyen áron alul, mi sem laktunk ott nyilván. A lényeg, h amikor beelegeltem, akkor elkaptam a nyakát, és megszorongattam (nyilván tanúk nélkül), és feltártam elötte, h ennek a pénznek a negyedéből elásatom az erdőben. Erősen összeszarhatta magát, mert onnan leállt. Természetesen arra vigyáztam, h külsérelmi nyom ne legyen. Nem vagyok rá büszke, de elötte 3 ügyvédnél voltunk, mind azt javasolta, h ez évekig eltarthat, ha "nem hatok rá". Igazuk lett. Néha jól jön, ha az ember nagyobb, és erősebb az átlagnál, és szigurú feje van.
Nice add, h aki megvette tőlünk, az már fél éve árulja, az sem bírja már.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért nem szóltál schadl gyurinak? Ő nem cigány. Ez nálad fontos részlet,
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Betalált? Nem az első alkalom amikor érzékeny lettél a cigány szó hallatán. Számít az, hogy kik csinálják. Te biztosan tudod mi az a kulturális különbség. Létezik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaja lehet nagy betűvel kellett volna írnod, meg mellétenni 500 lájkot. Bár kitudja’, mi az aktuálisan liberált elvárás, szóval nagy energiát mégse fektess bele :)
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A MÖM-be felvetéli nélkül bevennének ezzel a sztorival :D
Egyébként meg sok ilyen ember kéne ebbe az országba, mint te és pillanatok alatt a világ legélhetőbb helye lennénk.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kemeny sztori :)
Nekem a vegrehajtos "hienakkal" sokkal egyszerubb volt a tortenet. Az alapszitu kicsit hasonlo, a hazam mogott (szolgalmi joggal) volt egy mara lakhatatlan ingatlan amiben lakott egy magyar, de igenytelen csalad. Eleve az volt a terv hogy azt megveszem toluk valamikor, aztan mikor egy arviz kimosta oket, es nem sokkal kesobb jott a vegrehajto, egyszerubbe valt az ugy :D
Az arveres indulasa korul megjelent ket foszer azzal hogy ok megvennek, mondtam hogy en is. Vegul megegyeztunk abban hogy ne csesszunk ki egymassal azzal hogy felverjuk az arat, inkabb beszeljuk meg hogy jol jarjunk. Vegul ok nem licitaltak, cserebe a vetelar es a kikialtasi ar kulonbsegenek felet kifizettem nekik, igy megkaptam a kikialtasi ar haromnegyedeert osszesen, szerintem mindenki jol jart :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a vetelar es a kikialtasi ar kulonbsegenek felet kifizettem nekik, igy megkaptam a kikialtasi ar haromnegyedeert osszesen, szerintem mindenki jol jart :)
Ez nem egy zéró összegű játszma, ahol nem járhat egyszerre mindenki jól?
Amennyit nyerészkedtél te és az általad lefizetett fószer, annyival nagyobbat bukott az egészen az adós.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy érdekesség. A régi magyar sámánhit része volt a jó szomszédság törvénye, ami nagyjából annyit takar, hogy amíg nem zavarod a másikat, addig semmi közöd hozzá, hogy mit csinál.
Na ezek a kivétlek:
Adj szállást a hajléktalannak oltalmazd az oltalmad alá futót fogadd be és tágíts helyet
a jöttnek hagyd élni melletted szokása szerint, amíg nem vét a JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE ellen.
- Mikor véti - kérdezed.Ha meglop, becsap,
ha lompos és portája férgek tanyájává válik,
ha lármás,
ha szóvá teszi a te szokásaidat, hitedet, nyelvedet,
ha azt várja el, te tanuld meg az ő nyelvét,
ha nevet ád saját szája íze szerint a helynek, ahová befogadtatott.Ha ugarra telepítetted és ott falut alapít, azt nevezheti tetszése szerint, de ha a te faludat kereszteli át, vesd ki ebrúdon! Mert így nem befogadott, hanem károdra honfoglaló.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az nem veszi meg, akkor beköltöztetnek egy mélyszegény családot a telekre/házba
A barátod nem tudja, hogy a tulajdonjog nem teszi lehetővé, hogy csak úgy rendelkezzél egy bizonyos hányad alapján?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha beköltözik már birtokon belül van. Pont ezt használják ki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Simán beköltözhet papír nélkül is, ez alapján.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
BTK vs PTK
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmi szerint sincs privilégiumod elfoglalni egy olyan tulajdont amelyet részben tulajdonolsz, ha annak van birtokosa. Ha valami a birtokodba kerül, akkor lesz rajta rendelkezési jogod, ezt nem vitathatja sem a kiérkező rendőr se senki, ergo ha te jogellenesen bemész a másik birtokára, attól függetlenül, hogy neked van tulajdonjogod ugyanolyan megítélés alá esik. Annak az ingatlannak csak van zára, vagy bármi védelmi mechanizmusa amit "cirkumveniálni" kell, hogy bekerüljön birtokon belülre. De anélkül, hogy zárat feszít is sérthet törvényt. IMHO.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Birtokon belül vagy kívül lenni egy mozdulat, egy kisebb lökés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ölni is annyi hogy meghúzod a ravaszt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most minek kreténkedsz? Tényleg nem érted?
A kapuból kilökni valakit nem BTK. Bemenni a saját ingatlanodba sem BTK, hanem PTK.
Értem én, hogy birtokvédelem, de ez kihasználható pro és con is. Pont erről szól az egész.
Vö.: valóság vs törvények
pl.: Kirakom az elbérlőmet, akkor elmehet a sóhivatalba. Ha behazudja, hogy a házban van a gyógyszere és rendőrt hív, akkor rábasztam, mert kérhet birtokvédelmet, ha csak simán az utcán találja magát, akkor meg nem. Tanúság? Minden szart kirakni az utcára egyből emberestül. Jogilag problémás? Igen. Következmény? Semmi. Akkor tulajdonképpen kinek is van problémája?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kreténkedek, hanem azt mondom, hogy nyilvánvalóan nem elég egy tulajdonrészre történő sikeres licit ahhoz, hogy valaki birtokoljon. Ha ezért cselekményeket tesz az meg jogellenes, ennek 99%+ százaléka BTK-s ha a jelenlegi birtokos azzal nem ért egyet. Te pedig jössz a "csodálatos csavar" történetével.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Neked magyarázni kb felesleges. Bármit kérdezel, már tudod a választ, csak vitatkozni akarsz. Én meg nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval segítenél? Mi az a nem BTK-s módszer ahogy a te házadba 10% tulajdonrésszel beköltözik bárki?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én leírom. Te meg leírod, hogy azt nem lehet. Volt már.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi lenne, ha írnál olyat ami nem BTK
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amennyiben, még ha dolog elleni erőszakkal is jut be az ingatlan területére, erre tulajdonosként, függetlenül a tulajdonrész nagyságától neki jogosultsága van. Amennyiben nincs kizárólagos haszonélvezeti jog megállapítva, úgy az ingatlanon történő tevékenység (lakhatás, egyéb tevékenység) a tulajdonostársak közötti megegyezés kérdése. Amennyiben nincs megegyezés, vagy az ingatlanon folytatott tevékenység valamely tulajdonosnak érdeksérelmet okoz, az PTK.-ra tartozik. Amennyiben az ingatlan területén található a másik tulajdonos kizárólagos tulajdonát képező értékben kárt tesz, az megint csak PTK.-s ügy. Viszont többségi tulajdonosként nem akadályozhatod az ingatlanra történő bejutásban és ő sem akadályozhat téged.
BTK-s ügy ha tulajdonos kizárólagos tulajdonát képező értéket (ingóságát) eltulajdonítja, vagy sajátjaként használja. BTK-s ügy, ha az ingatlanodon olyan tevékenységet folytat, mely egyértelműen a te tulajdonrészed megszerzésére, az ingatlan értékének csökkentésére irányul.
Csavar a dologban, hogyha leromlott állapotú az ingatlan, a helyi építési hivatalnál kezdeményezheted, az ingatlan életveszélyessé történő minősítését. Ha ez megtörténik, akkor a bennlakókkal szemben a rendősrségnél kezdeményezhetsz eljárást veszélyeztetés miatt. Ez szólhat direktben ellenük és amennyiben bizonyítható, hogy több alkalommal kísérletet tettél az ingatlan életveszélyes állapotának a megszűntetésére, úgy a feljelentésben megnevezheted őket okozó félként. Ezzel párhuzamosan indíthatsz PTK-s eljárást mert akadályozza az ingatlanhoz való hozzáférést.
Hasonlóképp kérheted a rendőrséget az ingatlanon tartozkodók, ottartózkodásának jogszerűségének az ellenőrzésére. Amennyiben bizonyítható, hogy a másik tulajdonosnak a lakhatása mögött pusztán az ingatlan elbitorlása a cél, úgy megint csak BTK.-s ügy. Pl. a számla/tartozás halmozás esetében, ha kiskorú is van az ingatlanban, azonnal mehet a jelentés a gyámügy felé. (Gyámügy nagyon jó eszköz, mert hatástalanítja a kiskorú ingatlanon történő kempingeztetésének a szolgáltatók felé eső védőernyőjét.)
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi. Én már elfáradtam ebben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amennyiben, még ha dolog elleni erőszakkal is jut be az ingatlan területére, erre tulajdonosként, függetlenül a tulajdonrész nagyságától neki jogosultsága van.
Ez itt szó szerint nem igaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért is? Tulajdonosként jogosult vagy meggyőződni, hogy az ingatlanon a tulajdonostársad nem folytat olyan tevékenységet, mely miatt téged anyagi vagy joghátrány ér.
A dolog elleni erőszak azt jelenti, hogy berúgod az ajtót. Hiába a másik fél vette a zárat, az az igatlanra felszerelve ugyanúgy osztott tulajdonba kerül.
Amennyiben nincs haszonélvezeti jogod az indatlan felett, vagy nincs megegyezés a tulajdonostársaddal, hogy milyen feltételekkel használhatod az ingatlant, akkor te is ugyanolyan jogalap nélkül használod, még ha te is vagy a többségi tulajdonos. Pl. a kisebbségi tulajdonos kérhet bizonyos ellentételezést, a haszonélvezeti jogáról való lemondásért cserébe.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért is? Tulajdonosként jogosult vagy meggyőződni, hogy az ingatlanon a tulajdonostársad nem folytat olyan tevékenységet, mely miatt téged anyagi vagy joghátrány ér.
Ha valami a birtokodba (és nem a tulajdonodba kerül) akkor nem csak az értékesítés, hanem a rendelkezés jogát is megkapod. Erre a fentire természetesen van jogot, de nem használhatod arra, hogy birtokon belülre kerülj. Látogatni jöhetsz. Költözni nem. Sőt ha a birtokos nem járul hozzá akkor bizony mehetsz te a bíróságra, ahol pedig azt fogja mondani a másik, hogy ő adott lehetőséget az ésszerű keretek közt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A korábbi rendelkezési jogot, az új tulajdonostárs bejegyzése negliálja. Csak akkor van rendelkezési jogod, ha arról azonosan nyilatkozik az összes tulajdonos. Megegyezés híján ugyanannyi a jogalapja ott tartózkodásra mindkét félnek, attól függetlenül, hogy a màsik ingósága már ott van. Arról nem beszélve, hogy ez továbbra is PTK-s ügy és nem BTK-s.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Belefáradtam, megvan a birtokba kerülés fogalma?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni