Matolcsy: nincs szankciós vagy háborús infláció

Fórumok

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20221205/matolcsy-gyorgy-a-magyar-gaz…

 

Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van.

Bajban vagyunk, sok szempontból saját döntéseink miatt vagyunk bajban

az ársapkák 3-4%-os inflációs többletet okoznak, azonnal ki kell vezetni ezeket.

Az infláció pedig Matolcsy szerint nem „szankciós” vagy „háborús”, mert 2021 nyarától szökött fel az energiaárak miatt.

 

Ezt eddig is tudtuk, de prominens fideszesek és a propagandistáik a fentiek gyökeres ellentété hirdetik.

Vélemény?

Hozzászólások

Nem az a meglepő amit Matolcsy mondott, hanem az, hogy egyáltalán mondta.
De biztosan ezzel is van Viktornak valamilyen terve. Valahogy ebből is kihoz olyan helyzetet, hogy a Lölő-malacperselybe több kerülhessen.

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Ez egy vérprofi banda, biztos vagyok benne hogy ennek oka van.

De bárhogy is, a fentiekkel ellenkező marhaságokat kellett terjeszteni az elmúlt évben. Hogy lehetséges, hogy az egyik prominens, fontos, vezető állami posztot betöltő fideszes mást állít?

Jópofák ezek a hangzatos, semmitmondó kijelentések.

Ez egy profi bűnszervezet, ami kizárólag a hatalom megtartására és a költségvetési pénzek ellopására irányul.

A legtöbb kormány (ill. vezető elit) ilyen.

lassan lehet majd kiirtani.

A "kiirtást" általában egy másik csoport végzi, amit a nép (ill. a népet tüzelő előző/újabb csoport) jelenleg vagy hamarosan ugyanúgy szeretne "kiirtani".

És ami a legrosszabb: valószínűleg soha sem fog fény derülni mindenre.

Tényleg ez a legrosszabb? (A képzettebbek képzeljenek maguknak ide egy puzséri kirohanást.)

:)

Szerintem is, itt valami sértődöttség lesz a háttérben, amitől Matolcsy hirtelen elkezdett érteni szakmájához. Gondolom Matolcsy úgy gondolta, hogy most van itt a pillanat, hogy kicsit zsaroljon. Nem nagyot, végeredményben csupa olyan dolgot mondott, ami eddig is evidencia volt, vagyis jogosan feltételezhette, hogy ezzel nem dönti be a forintot, de azért egy szignifikáns - és a kormány számára kellemetlen - váltás az eddigi kommunikációs stratégiához képest. A kormány most az EU-s pénzek utáni kuncsorgás kellős közepén áll, amiben főleg olyan követelmények vannak, hogy demonstrálniuk kell a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó alapelvek betartását - például a bírói kart politikai vezetésnek alárendelő átalakításokat revertálniuk kell. Ilyen helyzetben nyilván nagyon rosszul jönne ki, ha a jegybankelnöki függetlenségbe is demonstratívan belepiszkálnának.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Nincs itt zavar, legfeljebb Tordai Bence fejében. Ellenzéki performance politikusként Tordainak Jámbor Andrással szemben még nem sikerült rájönnie a nagy igazságra: "A fideszesek okosabbak nálunk!" egyébként iskolázottabbak is. Így tátott szájjal rohant Bence megint abba a paszulyerdőbe. 

"A megszerzett videófelvételek szerint Matolcsy György ezzel szemben olyanokat mondott, hogy sok szempontból bajban vagyunk, ám ez nem egyedi, hiszen egész Európa bajban van.

Semmilyen veszély, semmilyen fizetésképtelenség nem áll fenn. (...) A magyar gazdaság egyáltalán nem omlik össze
– mondta Matolcsy György. "

Tordai öngólt lőtt a „kiszivárogtatott” Matolcsy-beszéddel (videó)

“Az ellenség keze betette a lábát”

Tudod, ezzel a szép elgondolással az a baj, hogy megvan a teljes felvétel is, és be is van idézve itt is. Ne égesd magad, ez így még terelésnek is szar. A mandineres cikk egy RTL felvételből kivágott _részlet_  (még a logo is látszik) tudatosan azt az egyetlen részt idézve ahol Matolcsy a fizetési képtelenséget tagadja, de a mandineres cikk állításával szemben a hosszabb videóban pontosan minden szó szerint idézve van amit a Mandiner úgy mutat be, hogy az ellenzéki politikus adta volna Matolcsy szájába. 

Szerintem most kellene elgondolkoznod..

Az energiaárak és az energiahiány a szankciók és a háború hatásaként alakulnak, tehát elég nehéz lenne erről az értelmezésről bebizonyítani, hogy nem valós. (Max egy gesztus a globalista liberálisok "megsüvegezésére". Azaz, ennek előadása egy újabb "jogállamisági követelmény" Orbánék felé.) - Még a vak is láthatja.

Az energiaárak és az energiahiány a szankciók és a háború hatásaként alakulnak, tehát elég nehéz lenne erről az értelmezésről bebizonyítani, hogy nem valós.

Leírnád ide, hogy szerinted:

1, mikor tört ki a háború: ....

2, mikor került a magas infláció miatt az üzemanyagra hatósági ár: ....

Esetleg azt is leírhatja, hogy a gázár 2021-es emelkedése a háború miatt történt-e.

Vagy esetleg azt, hogy a jelenleginél magasabb olajárat 2013-ban a mostani háború előszele voltak-e. A brent olaj ára 2020 áprilisában kezdett emelkedni egészen 2022 júniusáig. Valószínűleg ez a két éves emelkedés is az idei háború miatt volt.

Két betárolási időszakot kell összevetni, 2021-ben 80 EUR körül mozgott az ár, míg idén valahol 150 és 300 között.

Annak nincs értelme, hogy a kitárolás kezdete alatti minimális keresletet vetjük össze a betárolás alatti maximális kereslettel - bár a fő probléma a gázzal kapcsolatban jövőre lesz.

Igazad van, nézzünk hosszabb időtávot, a betárolási időszakban:

  • 2018 szeptember 1: 26 EUR
  • 2019 szeptember 1: 12 EUR
  • 2020 szeptember 1: 12 EUR
  • 2021 szeptember 1: 50 EUR
  • 2022 szeptember 1: 250 EUR

Szépen látszik, hogy azért 2021-ben is kellett már a pénz, nah, nem hiába kellett az MVN-nek 200 milliárdos tőkemelés.

https://tradingeconomics.com/commodity/eu-natural-gas

https://www.portfolio.hu/uzlet/20211231/208-milliard-forintos-tokeemele…

Szerintem azt senki nem vitatja, hogy a háború és következményei hatására világszinten megemelkedtek az energiaárak és azt sem, hogy az energia olyan jószág, ami minden más termék árát emeli magával (aka inflációt gerjeszt).

Az hogy ez melyik országnak mekkora pofont vitt be és miért - na arról van itt nagyba szó.

Merthogy úgy tűnik, hogy a kormányunk kétszer állt sorba a sallerért.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Ez így van, azért tartunk ott ahol. Értelemszerűen akik akkor fiatalok voltak és abban nevelkedtek ez nekik most gyermeki megnyugvassal nagyon is jó.

Nekem is van több idősebb rokonom, akik teljes meggyőződéssel vallják, hogy a benzinhiány a szankciók miatt van ...

Fedora 40, Thinkpad x280

Azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy itt a MOL többször belelépett a "kivezetés" mellett. Sőt nyomatékosan párszor zsarolta is a piacot. (A háttérben szerintem a "kisbefektetők" érdekei állhatnak, akiket gyorsan lenyelhet egy nagyobb, ha elégedetlenek lesznek az osztalék mértékével. - Nem eshet a MOL. (A részvényeknek egy ilyen struktúrájú tulajdonosi kör esetén folyamatosan szárnyalni kell..! Különben vesztik az külföldi piacot. És Orbánék is megértették végre.)

Az elmúlt napokban tapasztalható benzinhiány a balfaszok miatt volt

Nem értem, a 13 hónapja fennálló benzinárstopot azért szántották be mert 1-2 napig balfaszok voltak az emberek? Arra számit a kormány hogy most már mindig balfaszok lesznek? Ezért mindig benzinhiány lesz?

> a benzinhiány a szankciók miatt van ...

Meglepődtem, hogy nem a globális felmelegedés miatt kell kivezetni az ársapkát. Esetleg Soros György, vagy Brüsszel miatt.

 

Nem értem én ezeket a politikusokat. Mindig más baromságot találnak ki, aztán sosem tudom követni.

:)

>> Egyébként aki utána olvas rájön, hogy most jól fog keresni a kormány a szankciók miatt (is),

> Igen, ugyanis a rezsivédelmi alapba megy. Tudod, amit minden tanár _IS_ megkap az átlagfogyasztás erejéig.

Willy-nek levezetés:

MOL jól keres a szankciókon  -> a kormány 95%-os extraprofit adót vet ki rá (jól keres) -> a kormány a befolyt adót a rezsivédelmi alapba teszi -> amit megkap mindenki (te is, én is, _Franko_ is, tanárok is)

HTH

trey @ gépház

Trey figyelj elmagyarázom:

- a rezsivédelmi alapot teljesen ellopja a mészáros lőrinc, sőt még a rezsit is, tehát marad a védelmi alap

- az olcsóbb rezsi az valami amit üldözni kell, mert, az ha az emberek kevesebbet fizetnek valamiért az nem jó az embereknek, sőt sokkal rosszabb mint a piaci ár

- az üzemanyag ársapákát aki nem tartja fenn legalább 40 évig, az mind geci, de a legnagyobb orbán

- ha nem látod azt, hogy ha valami olcsóbb az drágább, a háború az béke, a szabadság az szolgaság akkor veled van a hiba.

A rezsivédelmi alap az valami olyasmi lehet, mint az EU-s támogatások. Ez utóbbit egy ideje nem folyósítják, mert rájöttek, hogy nem arra megy el, amire szánták őket. Ha egy kormány "A" vagyont nem arra költ amire kellene, akkor mi a garancia arra, hogy "B" vagyont arra költi?

Ugyanis, az előző kormányok alatt kiderült, hogy van egy jelentős réteg, amelyik szívesen költ inkább a közüzemi számlák helyett minden másra.

És? Így nem költ a közüzemi számlák helyett minden másra? Egy dolgot mutatott meg a hatósági ár: hiányt. Hiányt a piacon, hiányt a költségvetésben és hiányt az előre tervezésben. Aztán valahogy mindig szembejön a gazdasági racionalitás és a valóság... persze mutogatni mindig lehet, hogy mi okozza a bajokat... :D

És kétfajta hülye van, akinek ez az állami gyámság tetszik:

a, nem tudja, hogy hülye, mert ahhoz is hülye,
b, tudja, hogy hülye, tudja, hogy szopni fog hosszútávon, de pillanatnyi előnye származik a dologból.

Eszembe jutott egy régi sztori, postás ismerős mesélte. Idős bácsika bevitt 5 millió forintot a postára állampapírba befektetni. Aztán szüksége lett a pénzre pár év múlva, és bement a postára, hogy felvegye a lóvét. Egy dolgot mulasztott csak el, nem szólt előre, hogy kell neki a pénz. Vidéki postáról van szó, be kell szerezniük a lóvét a kifizetéshez. A bácsika meg értetlenül visszakérdezet, amikor közölték vele, hogy nem tudják azonnal odaadni a lóvét: "De miért nem, hiszen ő ITT HAGYTA?"

2026-ban meglátjuk, másféle hiányokat is megmutat-e, és azokat az érintettek hogyan kezelik majd, avagy milyen valóság jön szembe, és arra valóságtagadás lesz-e a válasz. Jelen állás szerint addig a megválasztott emberek irányítják az országot, a választáson rosszul szereplők vagy el sem indulók meg azt mutogatnak, amit akarnak.

:)

Te aki tőzsdézel, tudhatnád, hogy egy rossz év még nem minden. 2011 óta nyereséges volt, most nem az. A nyugdíjmegtakarítás tipikusan hosszútávú, sosem volt olyan, hogy valami csak felfelé megy. Most meg válság van és rekord infláció. Nem csak a magánpénztárakat sújtja, hanem mindenkit. Téged is, még akkor is, ha azt hiszed, hogy nem.

Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy a tőkevagyon, amit anno a kormány bezsebelt, az hova vándorolt végül?

Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy a tőkevagyon, amit anno a kormány bezsebelt, az hova vándorolt végül?

2945 milliárd forint került az államhoz:

  • 233 milliárd forintot utalt vissza az ÁKK a pénztárakhoz, mint reálhozam
  • 2011 őszén 433 milliárd forintot a nyugdíjalapba, vagyis a mai nyugdíjasok pénzének kifizetésére adtak át, amiből 70 milliárdot végül visszautaltak az ÁKK-nak
  • 2011-ben a költségvetésbe is jutott 96 milliárd forint
  • A nyugdíjvagyonból 201 milliárd forintot az állam megtartott magának – ezek nagy része részvény, vagyis az állam tőzsdei vállalatokban jutott tulajdonrészhez, ezeknek egy részét adták át alapítványoknak
  • 1376 milliárd forint eleve állampapírban állt, ezeket egyszerűen bevonták, ezzel csökkentve az adósságrátát körülbelül 4 százalékponttal
  • A maradék 676 milliárd forintot fokozatosan, a különböző vagyonelemek eladása után fordították adósságcsökkentésre (állampapírok visszavásárlására), közben bár feltártak szabálytalanságokat, bűncselekményt nem állapítottak meg

Nem volt sikertörténet: https://index.hu/gazdasag/2015/10/08/nyugdijreform_es_adossagcsokkento_…

" közben bár feltártak szabálytalanságokat, bűncselekményt nem állapítottak meg" ... meglepő is lett volna. De itt nem is lehetséges bűncselekményekről beszéltem, hanem a tényről, hogy nagy vagyon vándorolt ... valahová ... de az embereknek semmivel sem lett jobb, de az országnak sem.

A párhuzam meg itt van: "...a magánnyugdíjpénztáraktól még 2010 végén elvett majdnem 3000 milliárd forinttal hogyan gazdálkodott a direkt erre létrehozott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap."

Az alapok létrehozásához már nagyon értenek viszont.

Jaja, csak az a különbség, hogy én szabadon rakom a portfólióm A-ból B-be.

Még pár ilyen jó év és a hajára kenheti a MANYUP-os a "pénzét".

Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy a tőkevagyon, amit anno a kormány bezsebelt, az hova vándorolt végül?

Elvitte az IMF.

trey @ gépház

A pénztártagok is szabadon dönthettek - a megfélemlítés mellett.

Még pár ilyen jó év, és mindenki a hajára kenhet mindent.

Az IMF csak egy részét vitte el, nem az egészet, azt is hiába:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3…

Magyarországon a GDP arányában kifejezett államadósság az 1990-es évek második felében folyamatosan, jelentős mértékben csökkent, 2001-ben érte el a minimumát, 52,3%-ot, amely 8 százalékponttal a maastrichti küszöbérték alatt volt. Ezt követően folyamatos emelkedéssel 2011-re 80,3%-ra kúszott fel az értéke. (A mutató 2005-ben haladta meg újra a 60%-ot). Az adósságráta 2012 óta ismét folyamatosan csökkent, értéke 2019-ben 65,5% volt. 2020-ban a világjárvány hatására viszont 80,1%-ra ugrott.

Az egy főre jutó adósság hasonló ívet ír le – 2020. évi árakon számolva –, 2001-ben érte el minimumát, 1,6 millió forintot, és 2002-től újra növekedésnek indult. 2004-ben átlépte a 2 millió forintot, majd 2011-ben 2,8 millió forintot ért el. A 2012-es átmeneti csökkenés után újra emelkedett, 2019-ben 3,3 millió forintot tett ki.

Összetételét tekintve az 1990-es évek első felében még a forintadósság volt a meghatározó, a devizaadósság a 10%-ot sem érte el. Ez 1997-re megváltozott, ekkor a devizaadósság 42%-ot tett ki, amely folyamatosan csökkent 2003-ig, ekkor 26% volt. 2004-ben indult újra növekedésnek a deviza aránya, ez 2011-ig tartott, ekkor az adósság több mint felét érte el. Az ezt követő nyolc évben újra csökkent a devizaadósság aránya, 2019 végére 21%-ra, majd 2020-ban kissé növekedett. A devizaadósság meghatározásában fontos szerepet játszik a forintárfolyam alakulása.

https://www.ksh.hu/ffi/4-5.html

Az adósság összege :D :D :D

Persze, mint a fizetésed, a kenyér ára, az adósok által ugyanazon dolgokra felvett hitelek összege ...

Ez komoly a részedről? :D

Szerinted mire van a GDP arányosítás? :D

Szerk: közben átírtad teljesen a kommented, tele tereléssel ...

trey @ gépház

"2010 novemberében David Cameron brit miniszterelnök mutatott rá, hogy a GDP rendkívül félrevezető lehet (pl. alaposan emelheti akár egy földrengés is, hiszen az újjáépítés pótlólagos kiadásai a hazai össztermék gyarapodásaként jelentkeznek), így jobb lenne egy másik mérőszámot megállapítani helyette, amely valósághűbben tükrözi az általános jólétet, jó közérzetet (General Wellbeing, GWB).[1]

A GDP sokszor elválik a társadalmi jótól, így tehát csak igen szűk keretek között érdemes rá úgy hivatkozni, hogy ha a GDP nő, akkor az feltétlenül az adott társadalom egészének a számára jó.[2] Javasolnak helyette alternatív mérőszámokat, amelyek az ígéretek szerint pontosabban mérik egy társadalom jóllétét, ilyen pl. a Happy Planet Index vagy az emberi fejlettségi index (HDI).

A GDP-ben kizárólag a legális kereskedelmi forgalomba kerülő termékek és szolgáltatások értéke jelenik meg, a többi nem. Ha valaki otthon ápolja a beteg hozzátartozóját, az nem számít a GDP-be, míg ha fizetségért, számla ellenében teszi ugyanezt a szomszédban, akkor igen. Ugyanígy nem számít bele a GDP-be az önkéntes munka eredménye sem, mint amikor például valaki egy Wikipédia-szócikket ír.

A feketegazdaság által termelt jövedelem szintén kimarad a hivatalos kimutatásokból. A GDP értékét ilyen esetekben becsléssel próbálják pontosítani. Magyarországon a feketegazdaság aránya a fehérhez képest kb. 15%-os 2012-ben." (wikipédia)

Ennyit a GDP arányos adósságokról. Van egy mérőszám, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Ezt beszoptad, mivel 1 Ft hitelem sincs. De te biztosan jobban tudod ezt is.
Ezen felül 1 Ft állami segélyt sem kaptam soha, szóval hátrányos helyzetből sikerült elérnem azt, amit szerettem volna.
Munkával keresem a kenyerem, és leadózom az utolsó forintig. Nincs alapítványom, nem pályáztam soha semmire. Nem nyertem a lottón sem, kb. max. 10 ezret 51 év alatt.

Ja, és mindez teljesen független attól, hogy ki kormányoz. Ha csak a mindenkori politikán múlt volna ez, már rég éhenhaltam volna.

A hitel egy teljesen élhető dolog, ha normálisan tud működni, a közgáz alapjárata szerint. Normális keresetből (cégnél bevételből), normális mértékű, és kamatú hitelt simán fel kéne tudni venni fejlesztésre, másik lakásra, vagy bármire. Kis hazánkban a néha odavágó extrém kamatelszállás, és az árfolyamkockázat az, amitől a pénzügyekben jobban tájékozottak már félnek mint a tűztől, esetleg már megégették magukat. Nem egy külföldre költöző ismerős olyan hitelt fizet, hogy attól itthon erősen tikkelne már mindenki, viszont a jövedelmi viszonyok, és a kamatráta miatt élhető, esetleg olcsóbb, mint lakást bérelni.

Ez így van. De látni kell azt is, amíg hiteled van, addig nem a tiéd az, ami után fizetsz. Ilyen szemszögből nézve egy hontalan is gazdagabb nálad (ha nincs hitele). Akik 10-25 évre vesznek fel hiteleket, kb. muszájból teszik, mert valahol lakni kell, és még mindig jobb a "saját" ingatlan, mint egy albérlet, ahol az ablakon megy ki a pénz. De ha az illető munkanélküli lesz egyik napról a másikra, vagy lebetegszik, akkor nagy a baj. Mindaddig nem lehet nyugodt senki, amíg hitele van, mert ott lebeg a feje felett egész addig, amíg vissza nem törleszti az egészet.

Szóval szerintem gazdagabb ember az, aki albérletben lakik, miközben van mondjuk 5 millió megtakarítása, mint az, aki egy 100 milliós csilli-villi házban él, de van mondjuk 150 milliós hitele amit 25 év alatt kell visszafizetnie. Csak a példa kedvéért.

Vicc volt. Félig meddig. 16 éve elképzelhető, hogy másabb volt a helyzet, én még akkor csak egyetemista voltam. Pár hónapja voltam egy Fundamentás rendezvényen látogatóban, ahol elmondta a vezér (saját véleménye következik), hogy még 5 év, és egy átlagos dolgozó pár már nulláról nem fog tudni lakáshitelre lakást venni a nagyvárosokban, mert nem vállalhatnak be akkora törlesztőt. Persze azóta változhatott a világ, és lehet, nem is lesz igaza.

A világ mindig változik. 16 évvel ezelőtt internetem sem volt otthon, naponta mentem dolgozni. Ma a munkaidőm 50%-át kell benn töltenem.

A nagyváros okozta előnyök lassan elfogynak, igazából nem fog hátrányt jelenteni, ha Monorról fogsz dolgozni járni vonattal.

Tök mindegy lesz, hogy kapsz-e lakást a belvárosban, vagy sem, mert lassan a többség máshonnan fog dolgozni, a munkáltató pedig nem fog lemondani róluk csak azért, mert kisvárosban laknak.

Ráadásul az utazás sem lesz nagy gond. 20-30 km-re lévő agglomerációból biciklivel annyi az út bemenni, mint tömegközlekedéssel. Az elektromos biciklikről, e-rollerekről, motorokról ne is beszéljünk.

Én is így vagyok vele. De biztos lesz egy viszonylag széles réteg, aki ezt nem így fogja megélni.

Illetve ezek a gyütmentek érkezése egyéb problémákat fog felvetni:

  • van-e iskola, óvoda
  • a csatornarendszernek elég-e a kapacitása
  • a vízrendszernek van-e elég kapacitása 
  • elég jó-e a tömegközlekedés
  • aki nem hajlandó tömegközlekedni, mekkora dugóban fog állni 
  • aki ősztől tavaszig nem hajlandó biciklizni, mert fúj a szél, esik az eső
  • aki nem hajlandó biciklizni, mert nincs lehetősége letusolni

Azért itt komoly önrészeket kell berámolni, és ha bedől a hitel, akkor a bank, a tartozás mértékéig illetékes, többi zseton az illetőé.

Aki albérletben lakik, az elpasszol mondjuk 1500-2000 EUR per hónapot, közben 1200-1400 körül akár még hitelből is tudja finanszírozni a sztorit. Nagyon fontos szempont a kiszámíthatóság, ami sajnos itthon elég necces, össze sem tudod hasonlítani. A lakás vagy házikó mellett pedig azért még lehet akár itteni háza az illetőnek (tudok olyanról akinek van), és a külföldi már a második... szóval a szegénységgel, hogy mi a jobb, azzal óvatosan. :)

Ha pedig bedől a hitele a hanyatló nyugaton, akkor nincs egy egzisztenciális Dameklosz kardja a feje felett, mert a hitel mellett tudsz félretenni, és igen jó esélyed lesz azért normál melót találni, és végső soron valami nagyon egyszerű albérletre.

Biztos, ami biztos, kalkuláltam egy hiteltörlesztést arra a lakásra, ahol laktam előzőleg Budapesten.

Ha jól tudom, olyan 80 milliót ér, tegyük fel, hogy van 20 millió önerőm, 60 milliós hitelt szeretnék felvenni. Ekkor:

  • 30 évre a törlesztőm havi 500 ezer lenne, teljes visszafizetés 164 millió
  • 20 évre a törlesztőm havi 550 ezer lenne, teljes visszafizetés 125 millió

Ha jól emlékszem, most olyan 300 ezerért adják ki.

Node ehhez képest egy konkrét nyugati példám van, hogy az EUR 1800 körüli bérlést cserélték EUR 1400-as törlesztőre, nyilván volt érdemi önrész. A hitelkamat 10 évre fixált, akkor nézik meg, és nagyon alacsony %-os. Azzal tisztában vannak, hogy a 30-35 éves hitel nem játék, de a keresetük nyilván nem EUR 2500... Szóval ezért írtam, hogy a nyugati, és "normál" körülmények között egészen más a helyzet. A hazai történettel pontosan azért nem hasonlítható össze, amit írsz.

Az a nagy kérdés, hogy itthon hány százaléka a bérlés a fizunak, és menyiért található hanyatlóéknál. Mivel a nettó mediánbér 276k forint itthon, ezért ez a 300k-s lakásbérlés nem pont egy általános történet.

Aki albérletben lakik, az elpasszol mondjuk 1500-2000 EUR per hónapot, közben 1200-1400 körül akár még hitelből is tudja finanszírozni a sztorit.

Az obligát albérlet-jelzáloghitel nominális összehasonlításra néhány gondolat:

  1. a hitelnek van egy önereje, annak meg egy tőkeköltsége, ami jellemzően kimarad a képletből
  2. albérletnél egy szolgáltatásért fizetsz, nem csak a lakásért
    • tény, hogy ez valahogy a világnak ezen a felén néha elfelejtődik
  3. az ingatlan adásvételnek van egy nagyon durva tranzakciós költsége

Nem felejtődik el, csak ha 30 éven keresztül EUR 300-zal többet fizetsz az 108k EUR különbözet összesen. Ennek a megtakarításnak azért komoly kamata van. Ez pedig a másik oldal.... :) Nyilván fizetsz amortizációt, meg egy csomó dolgot szolgáltatás fronton, viszont, de egy ingatlan ára jellemzően felfelé kúszik, pláne ha relativ kurrens helyen veszed meg.

A tőkeköltség és a tranzakciós költség egy dolog, de aki így látja jónak, azért az had vegyen. Egyáltalán nem kötelező venni, sőt lehet kicsit bérelni, és félretenni a pénzt, sokmindent lehet.

Egy EUR 1500-as lakásbérletre (ami most annyi, semmi infláció követés, és 30 év alatt a 2-3-4%-ok is bőven összeadódnak) 540k EUR-t tolsz ki, és a végén nincs ott a magántulajdon. Ezzel szemben nemsokkal kevesebb zseton kitolása után, pedig ott lesz a valószínüleg jóval értékesebb ingatlanod, és a különbözetet be tudod fektetni.

De látni kell azt is, amíg hiteled van, addig nem a tiéd az, ami után fizetsz

Népszerű szlogen, azonban nem okvetlenül igaz. Teszem azt, van egy ingatlanom, amin van még fennálló 2 MFt tőketartozás. Ugyanakkor van mondjuk ennek többszöröse betétben, befektetésben. Vagyis akkor fizetem ki, amikor tetszik. Ez esetben véleményem szerint nem áll meg az állításod.

Jaja, csak az a különbség, hogy én szabadon rakom a portfólióm A-ból B-be.

Szuper, mi lesz ha holnap úgy dönt a kormány megvédi a befektetéseidet is, és elvonja a részvényeid? Mert azzal a bankok "csalárdul jártak el". Nem tudom látsz e bármilyen összefüggést...

ha szükség van akkor hozzányúlnak a lakossági megtakarításokhoz

Nincs rá szükség, amúgyis csak fölösleges nyivákolást szülne. Elinflálják inkább a forintot a picsába, és már le is szedték a sápot, neked meg egy szavad sem lehet. Mennyi most az USD/HUF? és mennyi volt tavaly szeptemberben?

A fenéket vitte el az IMF, épp leírták, hogy mi lett vele.

A nyugdíjpénztárak eléggé kötelező elemekbe kell fektessenek, mert megvan rá a törévnyi előírás. Amúgy ha a 10-15 éves hozamot nézed, és az adóvisszatérítést, akkor nem annyira rossz az. Kézihajtányos módon, meg főleg deviza alapon (pl. 6 éve vettél X részvényt dollárért, ami már a dupláját éri, és még a forint árfolyam is felment) lehet villogni, de nem árt csekkolni az ETF-ek árfolyamát. A másik opció, hogy nagyon követed az eseményeket, és az osztalékfizetést, az adott idejű tartásra játszol, hogy hátha, ha tőzsde. Ha állampapír, akkor pedig adott a kínálat mindíg, viszont a 10-15 éves hozamok eddig állampapír felett voltak emlékeim szerint.

Nézd, az egy évvel ezelőttihez képest 3% mínuszban van. Ahhoz képest, hogy közben felfordult a világ szerintem ez nem rossz.

Persze nyilván lehet több is. Ha ez a nyomorult fórum engedné, most beállítanék egy emlékeztetőt 20 év múlvára, ha addig nem lopják/lehetetlenítik el ezt a kicsit is, nézzük meg mi lett belőle. :)

liberális --> pejoratívan "libsi" (értsd: belpesti/SZDSZ-es/progresszív) --> a "lipsi" pedig parodizálja az emúlt pár évben minden ROSSZ szinonímájaként elkoptatott libsi szót (próbáld meg gyorsan egymás után sokszor kimondani hogy libsi, a b kicsit p-re módosul hangzásban)

Horvátországban már megszűnt az árbefagyasztás októberben (élt 3 hónapot, thx Google).

Németországban pedig kb ugyanazt a funkciójú az adót csökkentették, amit most Magyarországon visszavittek az eredeti szintre az ársapka eltörlése után, nem pedig az árát fagyasztották be egy jóval alacsonyabb szinten, mint amit az adócsökkentés maga indokolt volna.

Hát a közbeszédben van egy csomó hasonló rövidítés.., szerintem mindannyian ismerjük a csoportot ahonnan ezek a pesties torzítások legfőképpen származnak. A baj az, a kifejezése, az értelmezése egyértelmű, ezért még a konzervatívokra is átragad a használata. Az ilyenek gyorsabban terjednek a társadalomban még a covidnál is.

Amikor a Matolcsy fairy tail hivatalba lépett úgy kezdte, hogy csőd. Ezzel kicsit meghintáztatta a Forintot. Tényleg ennyire hülye volt vagy tudta, hogy súlya van a kijelentésének?
Szerintem nem volt megtervezve és nem shortoltak. Ahogy most sem. Igaz 409-ről 414-re romlott. Miért is kell nekünk a Forint?. Nem hiszem , hogy most is tudatos lenne. Igaz, hogy ez a Völneres, Rogános bűnszervezet minden fillérért lehajol nem hiszem, hogy most short lett volna. Nézzük hova megy holnap.

"Miért is kell nekünk a Forint?"

Elvileg vagy gyakorlatilag? Elvileg azért, hogy ne függjünk mindenféle eurót használó ország jövőbeli random populista kormányától, amelyik csődbe viszi a gazdaságát, magával rántva egy törékeny, politikai alapon működő szervezet közös valutáját. Sok szkeptikusa van az eurónak, forex kereskedők között is. Gyakorlatilag meg azért, hogy az akármelyik aktuális kormány (ne felejtsük el a szocik művét sem, amikor hihetetlen infláció volt, meg a mostaniét sem, nem csak a háborús hónapokkal kapcsolatban) az utolsó bőrt is lehúzza a dolgozó középosztályról.

El tudod képzelni, hogy mennyire nehéz csökkenteni a béreket egy válságban, annak érdekében hogy megmaradjanak a munkahelyek?

Közös valuta esetén elveszíted a kontrollt, hogy a fizetőeszközöd leértékelésével tedd versenyképessé magad a magországokkal szemben.

Tehat az emberek hulyek, nem kepesek atlatni egy olyan egyszeru fogalmat sem, hogy mi az az inflacio, ezert nem lehet kozos valutank, mert akkor abszolut ertekben fizetest kellene csokkenteni valsagok eseten.

Fura egy vilag.

Szerintem sokkal korrektebb, ha inflacio helyett fizetescsokkenes van: 'ferfiasabb' :D, korrektebb, nem a 'fu alatt majd jol megszopatunk mindenkit, akinek csak egy kicsi penze van hely valutaban' - hozzaallas.

 Tehat az emberek hulyek, nem kepesek atlatni egy olyan egyszeru fogalmat sem, hogy mi az az inflacio,

Valóban, mert olyan vadakat beszélnek róla, hogy az ember beszakad a röhögéstől. Jó, nyilván van összefüggés az infláció nem értése és az között, hogy a pénzügyi ismereteik a béka segge alatt vannak ... Ezért is tart ott nagy része anyagilag, ahol. 

trey @ gépház

Fizetéseket csak munkaszerződés módosításával lehet csökkenteni. 
Nem nehéz belátni, hogy egy többszáz fős organizációban is ezt mennyire komplikált megtenni és mennyire bonyolult ezt a kormányzatnak elérnie nemzetgazdasági szinten, akut válság kezelésében.

Az adórendszerünk komplexitása ezt is lehetővé teszi. Attól függően, hogy a munkáltatónak vagy a munkavállalónak akar a kormány kedvezni/elvonni tőle tudja külön tweakelni a bruttó bért terhelő munkáltatói járulékokat vagy az SZJA-t meg SZOCHO kulcsot. Nyilván a bruttó bér újratárgyalása sok embernél macerás, ezért a kulcsmódosítás egy jó ideig szelektíven ott hat, ahol kormány akarta, kb éves távlatban lehet hozzámódosítani a bruttót a lehetőségekhez.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Kérdés, hogy mennyire erős ez a "törekvés" az eurozonás egyéb kemény-szabályokhoz képest. Szükség esetén milyen opcióid vannak, melyikből kaphatsz engedményt? (Lásd, a covid miatt is átmenetileg korlátoztak pl schengeni szabályokat a belső határok átjárhatóságáról. Vagyis a szükséghelyzet más szituációt jelent.)

Másrészt meg ugye vannak folyamatos előnyeid is az euróövezeti tagságból, ezekből lehet hosszabb idő alatt tartalékokat képezni és ezekhez nyúlni, ha baj van. (Nekem meg a kezemmel a bilibe nyúlni, miközben politikusok és felelős gazdálkodás témájában írok. :D )

Euróövezetben a gondolkodásmódnak olyannak kéne lennie, hogy a monetáris/fiskális "versenyképesség-javító" eszközöket vészhelyzetre kéne tartalékolni és nem üzemszerűen használni egy egyébként intenzív világgazdasági növekedési évtizedben is.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Már profitálnak, mert gyakorlatilag atomstabilan tartják a kuna árfolyamot. Az ERM-II szint az már eleve egy nagyon komoly befektetői bizalmat ad, és valszin az EKB sem szégyelli el magát, ha be kell picit segíteni. Papíron +/- 15%-os mozgást enged, de érdemes megnézni, hogy mennyire fix a kuna, miközben a forinttal látjuk mi történt, és a jóval stabilabb cseh korona is kapott azért.

Az egész thread arról szól, hogy egy válságban nem feltétlenül jelent előnyt, ha nincs ráhatásod a fizetőeszközödre.
Az árfolyam egyetlen indikátor, ott van mellette a GDP változás, munkanélküliség alakulása, árstabilitás.
Ezeket évek múlva érdemes összehasonlítani.

igen, ez a szocializmus mellektermekent lerakodott salak az agyakban.

ha meggebedsz, se lesz nagyobb vasarloereje a fizetesednek valsagban. vagy inflacio miatt nem, vagy abszolut fizetescsokkentes miatt nem. akkor mar korrektebb az abszolut fizetescsokkentes, IMHO. Az inflacios megfejtes kvazi allami szinten uzott csalas.

A fizetésekkel kapcsolatos példám rossz irányba vitte a diskurzust.

Én azt mondtam, hogy a monetáris politika elvesztésével az állam elveszti a lehetőséget, hogy a nemzeti valutát leértékelje, annak érdekében, hogy a munkahelyeket meg tudja védeni, vagy általánosságban a versenyképességet javítsa.

A versenyképességnek már bőven nem abból kéne jönnie, hogy occón összá forintért megy a szalagmunka, abban elég kicsi a hozzáadott érték. Adott esetben lehet hasznos, de most meg lehet nézni, hogy a 15-25%-ot romló forintnál, és fordítva nézve ennyivel kevesebbe kerülő munkaerőnél, mennyire emelgetik a fizut a multik...

Egy 400k bruttó bér (igen tudom, ez nem a teljes munkáltatói költség, de az árnyokhoz kiváló) 360-as EUR-nál 1111 EUR-ba került, most 410-zel számolva 975 EUR. Az 1111 EUR-ból most 455k-s bruttót kéne adni, hogy nem foglalkozol a munkáltatóként elérhető árfolyamból adódó pluszoddal.

Az USD alapú mulitkról meg ne is beszéljünk, jobb ha ki sem számolja, aki ilyennél dolgozik, és odavágtak mondjuk 5-10% rendkívüli emelést.

Gazdaság szerkezetében nincs lényeges differencia a közép-kelet európai országokban.
Ebből azért nagyjából következik, hogy nincs túl nagy mozgástér.
Teljesen felesleg arról álmodoznunk, hogy a sokszázezer feldolgozóipari munkahelyet hirtelen K+F pozíciókra tudjuk konvertálni.

Rendszerváltás alatt megszűnt úgy egymillió alacsonyabb hozzáadott értékű munka, ez az évtized közepéig végig hiányzott a magyar gazdaságból.
A kérdés az, hogy hogyan fogunk tudni innen továbblépni.

Az a baj, hogy most csak egy végeredmény néz be az ablakon, hiszen a kész helyzettel nem lehet mit kezdeni. Node erre lett volna 30 év, hogy valami elinduljon, pláne 10+ év minősített többségileg, na mind1. Biztosan szükség van feldolgozóiparra, szakmailag teljes vertikumra, de a hangsúlyt a nagy(obb) hozzáadott értékre kellene helyezni.

Úgyvan, valamint azt se felejtsük el, hogy a külföldi tulajdonú multik politika függetlenül tudnak megélhetést biztosítani sokezer embernek, ami ma itthon kifejezetten előnyös. Értsd: nem kell attól félni, hogy valaki semmirekellő hülyegyereke miatt felmondanak egyik napról a másikra.

Ennek a másik oldala, hogy amíg megvan ez a lehetőség, addig roppant csábító élni is vele, ahogy ez jelenleg is folyik. Így aztán nincs igazán komoly kényszer a hatékonyság növelésére. És amikor a lakossági fogyasztás 50%-a importon alapul, akkor egyértelmű a leértékelés és az infláció közti kapcsolat.

Miért is kell nekünk a Forint?

Erre meglepő módon vannak elég földhözragadt indokok. Ebben a podcastban (https://444.hu/2022/12/02/ilyen-eros-fogast-meg-nem-talalt-orbanon-az-eu - sajnos hosszú és sajnos podcast, ahelyett hogy le lenne írva egy cikkben. A lényegi rész kb 8:40-nél jön) szó esik róla, hogy az EU különféle előírásainak és ajánlásainak be nem tartása egészen más következményekkel jár, ha eurozóna tagról van szó, szemben az eurót nem használó országokkal. Az utóbbiak - nem hivatalosan - megtehették, hogy figyelmen kívül hagynak különféle rájuk vonatkozó szabályokat, gyakorlatban nem járt semmi következménnyel.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Én mondjuk _itt_ konkrétan nem Masstrichtról beszélek, hanem a támogatásokhoz Európai Bizottság által adott országspecifikus ajánlásokról. Ezek csak diplomáciai virágnyelven "ajánlások", valójában nagyon erősen ajánlott betartani őket. Az idézett állítás az, hogy itt volt egy kettős mérce, az eurozónán kívüli országoknak eddig elnézték, hogy szarnak az ajánlásokra, megkapták a pénzeket enélkül is, nem volt hátrányos következmény. Magyarország az utóbbi évtizedben minden évben kimaxolta ezt a lehetőséget, valószínűleg ez is oka volt annak, hogy miért nincs már egy évtizede egyáltalán tervben, hogy valaha is bevezessük az eurót.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Tordai beszámolója szerint. A Matolcsy álljon ki a nyilvánosság elé, aztán ott mondja, ha mondani akar valamit.

trey @ gépház

Én is ezt várom el. Ettől még nem hinném, hogy Tordai úr szórakozásból az ellenkezőjéről számolna be annak, mint ami a bizottság ülésén elhangzott.

szerk.: közben érkeznek a reakciók kormányoldalon is, igy azt a teóriát, hogy ez el sem hangzott, gyorsan elfelejthetjük.

Szerintem nem kell a feltételes mód, hiszen a választási eredmények alapján az emberek jó részének megfelel, hogy a Fidesz–KDNP kormányoz.

A "jobban" nyilván jobb lenne, viszont önmagában semmit nem jelent, csak ha mellé tesszük, milyen szempontok alapján ítélünk. A szempontrendszereinknek nyilván van egy lényeges közös metszete, ugyanakkor ellentétek is akadnak. A valóság azt mutatja, ezek az ellentétek lényegesek.

:)

" emberek jó részének" - kíváncsi lennék egy mai szavazás eredményére.

Amióta nyert a fidesz 23-dal, azóta nem telt el sok idő, de látványos a helyzet romlása. Senkit sem érdekel, hogy ki kormányoz, amíg megy a szekér. Akkor kezdődnek az igazi problémák, amikor halmozódnak a rossz dolgok. Brutális árak, hiányok, megszűnő munkahelyek, leszart tiltakozások, megszorítások, stb... minél tovább tart ez, annál nagyobb a bizalomvesztés. Amíg jut is, marad is ok. Amikor már csak marad, de nem jut, ott kezdődik a mélyrepülés. Amikor már nem is marad, az a vég.

Egy lényeges tény az elmúlt 32 évből: a Fidesz a 2002-es vereség után képes volt a megújulásra. Melyik pártnak sikerült hasonló? Egyfajta ellenpélda: az MSZMP-ből lett MSZP-ből lett DK jó kommunista utódként aktívan számolja fel az ellenzék sokszínűségét. Jól mondod, látványos a helyzet romlása, hiszen már Budapest utcáin masíroznak a demokratikus kommunisták.

Lehet a szituációt fordítva is nézni: amennyiben Orbánék nem buknak meg, és 2026-ban újra nyernek, a "kormánykritikusoknak" valamit illendő lenne lépni a "haladó" ellenzékkel kapcsolatban. Vajon lesz valódi kritikájuk az ellenzéket illetően? Létezni fog, és létezik még kritika egyáltalán, vagy csak kutyaugatás hallatszik?

Megjegyzem, ott van még az MHM is, szóval a viszonylag érzékeny lelkű "szuverenisták" számára nem biztos, hogy a Fidesz a nagyobbik rossz. Ennek másik oldala, hogy adott esetben a legérzékenyebb lelkű "föderalisták" életben tartják a "haladó" ellenzéket, és ezért a többség továbbra is a Fideszre szavaz.

:)

Micsoda meglepetés, hogy ti minden szempontból kiemelkedően nagyszerű emberek a jövőben sem kívántok azért dolgozni, hogy szimpla ugatás helyett felelős pozíciókat töltsetek be, és jó irányba kormányozzátok az országot...

Magam is lehetségesnek tartom, hogy az esetleges arcra rogyást másképp fogjátok megélni, mint szerintem illene, hiszen vastag a bőr a képeteken.

:)

Nem tudom próbáltad-e, vagy csak okoskodsz a partvonalról?

Olyan összefonódások vannak mindenhol, hogy teljesen esélytelen úgy bármilyen pozíciót megszerezni, amely alkalmas lenne az ország kormányzására (szándékosan hagytam le a felelőst, mert ez a bagázs sem az), hogy ne épülj be ebbe a szervezetbe.

Próbáltuk kicsiben, gyorsan eljutottunk odáig, hogy belássuk: felesleges.

Egyébként meg ahogy mondod, az országnak ez kell, és ha van gyereked, láthatod, hogy ez működik kicsiben is: van egy-két szülő, aki tényleg akar valamit tenni, de pár nap/hónap/év alatt eljut odaáig, hogy inkább rohadjon a többi trollra a műanyaglakat, mintsem ő keresztbe tegyen bármit is.

Milyen vastag bőrről beszélsz az én esetemben (mert azokkal, akikkel szerintem azonosítasz semmilyen közösséget nem vállalok egyébként)?

A hatalom felső/belső köreibe való eljutás sosem úgy működött, hogy az embert a szép szeme miatt beszavazták oda a szavazópolgárok. A bejutáshoz helyzetfelismerés, döntőképesség, kitartó munka és ~innováció kell. Kb. ugyanaz, mint egy ~új ötletre sikeres céget építeni. Ahogy te elbuktál, úgy sokan elbuknak még, de a rátermettek előrejutnak. A világ változik, minden pillanatban újabb és újabb lehetőségeket kínál, ajtókat nyit és zár be.

Magam körül azt látom, hogy a falusi-jellegű közösség tud működni. Talán azért, mert itt nincs gazdag negyed, nincs értelmiségi negyed, nincs munkás negyed, nincs cigány negyed stb., hanem az emberek egy közös térben élnek. Vannak ellentétek, de nincsenek specifikus védelmet adó belterjes városrészek. Itt nem közösségek vannak (vagyoni vagy intellektuális különbségek mentén kialakult "párhuzamos társadalmak"), hanem egy közösség van, melynek tagjai különféle világnézettel, érdeklődési körrel, vagyoni helyzettel stb. bírnak. Nem gondolom, hogy errefelé minden tökéletes, de úgy vélem, a különféle gondolkodású egyének együtt élése (egy utcában lakik a tanár, az autószerelő, a képviselő, a boltos, a közmunkás stb.) a közösség sorsának alakítása szempontjából tisztábban látást eredményez.

Bizonyos értelemben mindenkit egy kalap alá veszek, aki a "haladó" ellenzék és a 444-szerű entitások bullshitjeit indokolatlanul használja. Ugyanígy egy másik kalap alá veszem a kormányoldali/kormányközeli narratívát harsogókat is. Megjegyzem, utóbbiból a HUP-on az előbbinél jóval kevesebb van.

:)

Miben van felelőssége a jegybanknak? Az inflációra reagáltak a monetáris politika eszközével, emelték az alapkamatot.

Az EUR/HUF árfolyamra reagáltak, beszállnak a devizatartalékból az energiavásárlásba.

Más eszköz nem igazán van a kezükben, ugyanis a jegybank nem irányítja az adórendszert, az ársapkákat, a jogszabályokat.

Ugyebár hÁborÚS infLÁCiÓ van, a jegybank nem hadviselő fél a háborúban, szóval nem tudom, hogy hol lenne felelősségük.

Mondd, melyik ponton van a jegybanknak felelőssége, melyik jogszabályt alkották ők?

A gazdasági bizottság a nyilvánosságé. Az egy más kérdés, hogy a kormány ezeket a tájékoztatókat 1 hónapos csúszással közli.

Matolcsyt megkérdezték a bizottságban, elmondta a véleményét. De a kormánynak nem terepe a nyilvánosság, 12 éve nem készül jegyzőkönyv a kormányülésekről sem, a bizottsági jegyzőkönyveket pedig késve publikálják.

Akkor mi is most a bajod a Matolcsy bejelentésével? Nem kell válaszolni, mert tudom. Mivel fideszes vagy, nem tetszik, ezért hangot adtál neki.
Aztán meg azt mondod utánam, hogy ilyen a politika. Nem gondolod hogy ez így elég sovány?

Minden jég megreped egyszer: https://index.hu/belfold/2022/12/06/nemeth-szilard-csepel-fidesz-partta…

Nem, azt gondolom, hogy naiv vagy. A "Matolcsy bejelentésével" meg mindössze annyi bajom van, hogy ez nem bejelentés volt (pont azt hiányoltam, ha figyeltél volna, de nem figyeltél), hanem egy bizottság előtt kifejtett vélemény. Véleménye meg mindenkinek van mindenről.

Az nem tetszik - mindössze ezért szálltam be ebbe a topikba -, hogy összeollózott mondatokkal szeretettek volna forradalmat csinálni, de hát ez is elfüstölt.

Az emberek ingerküszöbét sem érte el, miközben a Tordai-féle politikai bohócok itt forradalmat vizionáltak :D

Minden jég megreped egyszer: https://index.hu/belfold/2022/12/06/nemeth-szilard-csepel-fidesz-partta…

Elég lassan :D

https://index.hu/belfold/2022/12/05/republikon-intezet-kozvelemeny-kuta…

trey @ gépház

Nem tudom, hogy te hova süllyedsz, de ha a szarba, akkor szar neked.

Valójában, én semmilyen negatív hatást nem látok a saját életszínvonalamat tekintve. Soha rosszabb évet az ideinél.

Mondjuk, teszem hozzá, hogy én alapvetően optimista és félig tele pohár ember vagyok, aki jó kedélyű, jó kedvű. Ez már alapvetően sokaknál rövidzárlatot okoz. Szóval, sóhajtozz te is a frissen felépült házadban, hisz pont olyan szar helyzetben vagy, amint az éhezők. :D

trey @ gépház

Mint említettem, én egy optimista ember vagyok. A világgazdaság állapotát tekintve, én el tudom fogadni, ha akár nullán vagy minimális mínuszban zárok egy évet. Cserébe, majd egy másikat pluszban fogok.

Igen, tudom, hogy az átlagember nem érti ezt.

Ti csak sírjatok!

Most éppen azért kezdjetek majd el, hogy menni lett tegnap óta a benzin (egészen idig az ársapka eltörléséért sírtatok) :D

trey @ gépház

"Az infláció téged is ugyanúgy súlyt, mint bárki mást, még akkor is, ha örülsz neki."

Szóval te sem örülsz, csak elfogadod. Az elfogadással sosem volt bajom, de ne örüljünk már annak, aminek nem lehet.

Vagy örülsz az üzemanyagár drasztikus emelkedésének is? Szerintem nem, csak elfogadod.

Az optimizmus jó dolog, nem azt jelenti, hogy minden szarnak örülni kell, hanem azt, hogy a rossz után majd jobb lesz.

Aki meg azért "sír", mert valami szar, azt okkal teszi. Sírhat optimista és pesszimista is, hisz ez teljesen más dolog.

Ha öröm ér nevetek, ha bánat sírok. Közben simán lehetek optimista vagy akár pesszimista is, kinek milyen a habitusa.

Nem értem ezt az örül-sír dolgot. Mint említettem, az én kedélyállapotomra nincsenek hatással napi gazdasági bulvárhírek, így nincs olyan, hogy örülök, vagy sírok. Optimista vagyok (remélem a szó jelentése megvan) és mivel elég sokat tőzsdéztem/tőzsdézek az átlagembernél vastagabbak az idegeim.

Magyarázd el ezt az örül-sír dolgot, hogy kell ezt csinálni?

Szerk.: közben átírtad a kommented, már benne vannak részben a válaszok

trey @ gépház

Meg a Biden, meg Putin kormányzat alatt. Stb. - (Na meg az EP is idevág...) - Komolyan elhiszi bárki is, hogy bizonyos szintű, nagyhatalmi politikai-gazdasági nyomásgyakorlás ellen van akármilyen eszköze, egy 9 milliós Magyarország állami kormányzatának?

(Még egy "sátánista" Blackrock, (Larry Fink) vagy Wanguard, (Mortimer J. Buckley) is kétszer felszegezi az égre az egész Kárpát-medencét napjában.)

Csak a sorrend amelyet adott esetben talán felállíthatnak, mely seggeket nyalják fényesre előbb, melyeket hagyják utoljára..

Ez pontosan így van! Engem csak az zavar, amikor valaki ilyen körülmények között is isteníti a kormányát, holott nem kellene. Főleg akkor nem, amikor hibát hibára halmoznak, ami egyébként olyan szempontból érthető is, hogy:
 

1) alapvetően nem politikusok

2) sosem voltak még hasonló helyzetben

Lehet, velem van a baj, de én még sem élőben, sem virtuálisan nem találkoztam olyan relatíve normális emberrel, aki istenítené ezt a kormányt. Az meg egy vicc, hogy állampolgárként pillanatnyi körülmények alapján kellene a kormányzatot megítélni. Megjegyzem, a nem pillanatnyi, demokratikus megítélés szerint a kormánypártok alkalmasak az ország vezetésére. Abban egyetértek, hogy a kormányzatot nem kellene isteníteni, de mivel ~értelmes ember részéről nem is történik ilyen, így a kamu/hangulatkeltés kategóriájába sorolom.

:)

Nos, én 2010 óta ítélem meg a fideszt és a politikáját. A covid, a háború, a válság nem voltak előre láthatóak, laikusoknak semmiképpen, szakértők már szajkóztak előre ezt-azt, be is jött nagyjából.

Én találkoztam már olyanokkal, akik bizony túlértékelik a jelenlegi kormányzatot. Ezek szerint nem értelmes emberek voltak, lehet igaz is :)

Hangulatkeltés az meg van kormányzati szinten is (sokszor szinte csak az van - sorosozás, brüsszelezés, migránsozás, gyurcsányozás), szóval ha nekik szabad, akkor másnak is.

A kormányzatnak sok szereplő között kell olyan kapcsolódásokat kialakítani, amelyek a lehető legjobb irányba viszik az ország közösségét. Rengeteg pozitív és negatív kritikát meg lehet fogalmazni a célok, döntések és eredmények kapcsán, de azt továbbra is érdemes figyelembe venni, hogy a választáson induló pártok közül a jelenlegi kormánypártok kapták a legjobb kritikát a választópolgároktól. A kontextus messze nem az "abszolút tökéletes", hanem a választáson induló pártok halmaza.

Én nem bíznám magam sem az ítélőképességedre, sem az értékítéletedre, de a te szubjektív nézőpontodból mindenképpen megfontolandó, hogy mit kezdesz azon emberek gondolataival, akik szerinted "túlértékelik a jelenlegi kormányzatot". Továbbá néha azon is érdemes lehet elmerengeni, hogy mit kezdesz a róluk való gondolataiddal.

Akkor olyan vagy, mint ők. Az egyéni szabadság lényege, hogy nem kötelező másmilyennek lenned, mint amilyen vagy. Ebből következően felmerülhet a kérdés, hogy valóban szabadok-e a gondolataid, és te magad szabad vagy-e, vagy másképpen fogalmazva: jól használod-e ki a rendelkezésedre álló – korlátos – szabadság terét.

:)

"amelyek a lehető legjobb irányba viszik az ország közösségét" - Hát, ha azt nézzük, hogy most hol tartunk, akkor kijelenthetjük, hogy kormányunk politikája megbukott. A lehető legjobb irány számomra nem az, amerre tartunk. Az ország erkölcsi válságban van, a gazdaságin felül. Az utóbbit még talán lehet is kezelni, az előbbihez nincs elég időnk.
 

Bármit ki lehet jelenteni. A megbukást már elég sokszor kijelentettétek, ti "kormánykritikusok". Meg azt is, hogy Orbán egy köpönyegforgató pávatáncos. Szerintem maradjunk a tényeknél: a kormány az emberektől kapott felhatalmazást az ország irányítására, és ez a felhatalmazás nincs visszavonva.

A fajtád van erkölcsi válságban. Nektek nem elég nagy a nyugat területe, Magyarországot is térdre akarjátok kényszeríteni. Szerintem Magyarország érdeke az, hogy a nyugati világ nemzetállamok közössége legyen. Ez már nyilván nem lehetséges, ezért azzal is megelégszem, ha a nyugati világ a lehető legszuverénebb országok közössége, amelyek gazdaságilag jól tudnak együttműködni.

:)

Orbán nem az emberektől kapott felhatalmazást, hanem a szavazóitól. Az ország lakosságának kevesebb mint felétől, pláne, ha nem számítjuk a külföldi szavazatokat (román, szlovák, stb).
Nekem nincs fajtám, vagy ha van, te is az egyede vagy. Tudtommal emberek vagyunk, javíts ki, ha tévednék. Erkölcsi válságban pont nem vagyok, de te biztosan jobban tudod, mert okos vagy.

EU-tól kapjuk az éhbért, felőlem ki is dobhatnak, nem én fogok éhenhalni majd, az biztos, viszont nagyon sokan fognak, olyanok is, akik felhatalmazták ezt a kormányt, hogy intézze az ügyeinket.

Lesz még rosszabb is, várjuk ki a végét.

"Orbán nem az emberektől kapott felhatalmazást, hanem a szavazóitól."

"Szívesen várom a definíciódat, szerinted ki a szavazó? Ki a fideszre szavazó? Segítek: olyan EMBER, aki a fideszre szavazott. Remélem így már megvan.
A fajta szó használata meg szimpla nácizmus. Árja faj ha még emlékszünk és a többi."

Mit nem értesz?

Define: emberek - én is az vagyok, mégsem adtam nekik felhatalmazást. Ez volt az alapprobléma, amire rávilágítottam. Csak szeretnéd, hogy elkezdjek itt fajtázni, de az a Bolond volt, sosem voltam náci, ennek adtam hangot.

A fajta szó használata meg szimpla nácizmus.

Anyádpicsája.

Megjegyzem, a kommunisták régen és ma is nagyon szeretnek nácizni. Fura egybeesés. Ja, meg azt is kedvelik, ha a nemzet nem a saját, sokszínű nyelvi kincseit használja kommunikációra, hanem a kommunisták által erőltetett jelentéstartalmakat és kifejezéseket. Még egy furcsa egybeesés. :o

:)

"Olyan emberi közösség, csoport, amelyhez vki bizonyos jegyek v. körülmények, főleg származási kötelékek révén tartozik" - nekem ebbe a definícióba simán belleillik a nácizmus is.

A hangnemből meg vegyél vissza, mert ha én nem sértegetlek, akkor elvárhatom, hogy te se sértegess.

Ez olyan, mintha azzal érvelnél a szellemi képességeid kapcsán, hogy nem vagy sötét, csak alacsony az intelligenciád...

Köszönöm a parancsot, de továbbra is el tudom dönteni az engedélyed, felkérésed és utasításod nélkül, hogy mit teszek.

A hazugságaid, félremagyarázásaid, valóságtagadásod, szabadságellenességed sértő.

:)

Te vagy a józan paraszti ész. Az az a csávó aki amit megtanult 14 éves koráig abból él.
Nem olvas, nem tanul. Ha olvasnál könnyen rájönnél, hogy a Fidesz egy újkommer hatalom.

Az nem sokszínű nyelvi kommunikáció ha degradáló szavakat használsz. Ha fajtázol akkor akkor egyszerűen egy érzéketlen, tanulatlan tahó vagy. Azért merlek lebarmozni, mert tudom, hogy innen alulról Libernyákiából nem tudok megbántani egy olyan művelt entitást mint amilyen te vagy. Érted a professzor meg a csótány (én)

Van mondanivalód is, vagy csak írtál valamit?

a Fidesz egy újkommer hatalom.

Egy pillanatra fogadjuk el az igazság szinte tökéletes leképezésének a kijelentésed. Véleményem szerint, ha az "újkommer" és különféle szélsőséges globalista kommunisták közül lehet csak választani, akkor érdemesebb az "újkommerre" voksolni. Hogyan tovább?

Az nem sokszínű nyelvi kommunikáció ha degradáló szavakat használsz.

Egy pillanatra fogadjuk el az igazság szinte tökéletes leképezésének a kijelentésed. Hogyan viszonyul a kijelentésed az én kijelentésem tartalmához? Sehogy. Hogyan tovább?

Ha fajtázol akkor akkor egyszerűen egy érzéketlen, tanulatlan tahó vagy.

Egy pillanatra fogadjuk el az igazság szinte tökéletes leképezésének a kijelentésed. Mi változott? Semmi. Hogyan tovább?

Azért merlek lebarmozni, mert tudom, hogy innen alulról Libernyákiából nem tudok megbántani egy olyan művelt entitást mint amilyen te vagy.

Szerintem mindenki tudja, hogy a mesebeli "Libernyákia" az égben lebeg, függetlenül, objektíven. És mind tévednek. "Libernyákia" az egész világ maga! De a csúf, gonosz realitás elfoglalta. A realitás agresszor! Szerencsére a fajtád embertelen fegyverei és szankciói nem tudják elpusztítani, bár az tény, hogy a minden fronton folyamatosan sulykolt narratívátokkal sok embert be tudtok csapni.

csótány (én)

Egy pillanatra fogadjuk el az igazság szinte tökéletes leképezésének a kijelentésed. És maradjunk ennyiben.

:)

Orbán nem az emberektől kapott felhatalmazást, hanem a szavazóitól.

Tudom, hogy te és a fajtád nem szeretitek sem a szabadságot, sem a demokráciát, szóval nem kell bizonygatnod. A választás szabad volt. Aki szavazni akart, megtette, aki pedig nem akart, nem tette meg.

Erkölcsi válságban pont nem vagyok

Neked az erkölcsös, ami egy normális ember számára erkölcstelen.

EU-tól kapjuk az éhbért, felőlem ki is dobhatnak, nem én fogok éhenhalni majd, az biztos, viszont nagyon sokan fognak, olyanok is, akik felhatalmazták ezt a kormányt, hogy intézze az ügyeinket.

Az ember habitusa határozza meg, sír vagy nevet. ;)

Lesz még rosszabb is, várjuk ki a végét.

Mindig vannak rossz dolgok. Ha a szervilis fajtád irányítaná az országot, sokkal több rossz dolog lenne, mert nálatok még elméletben sem merül fel annak a gondolatnak a kósza ötlete, hogy Magyarország szuverenitásáért érdemes minden lehetségest megtenni.

:)

Ha túl sokat mond, az is bedöntheti a forintot, a jegybank az ellen küzd, hogy ez megtörténjen. Volt már nem egyszer, hogy egy lopitikus mondott valami baromságot, ami aztán meglátszott a forint értékén, hát akkor mi lenne, ha a jegybank elnöke mondana valami váratlan rosszat. Az nem segít, hogy a kormány olyan, mint a mesében a tücsök.

A kormány is reagált rá, szóval nem csak Tordai fantáziája ez. És még az Mediaworks tulajdonában lévő vg.hu is lehozta ezt, sőt, a pénzügyminiszter válaszát is: 

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/12/matolcsy-gyorgy…

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/12/maris-reagalt-v…

 

nem kell hinni Tordainak, elég, ha a Mediaworks-lapoknak hiszel.

A pénzügyminiszter reakciójáról mi a véleményed?

https://www.facebook.com/VargaMihalyKepviselo/posts/714886530001259

A Jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van, de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat.

Jaaaa, hogy te már nem hiszel a saját szemednek, csak annak, amit a propagandában olvasol? Persze, lehet olvasni arról, hogy Angliában már mindenki megfagy meg kutyakaját esznek, érdekes módon, egyik londoni barátom sem tapasztal ilyet. Még az sem, aki már állampolgár.

Megmondta Lázár is, hogy Bécs élhetetlen a no-go zónák miatt - érdekes, sem én magam, sem egyik ismerősöm nem tapasztalt ilyet, hiába élnek évtizede Bécsben.

Fura látni azt, hogy saját tapasztalatodat nem vállalod, de elhiszed, amit neked mondanak.

ha jól értem a blogodat, a WIndows szoftverhibája is a nyugati gazdasági válság miatt van.

Igen, amennyiben nem jutottál tovább a címnél :D :D 

Győrben hány közintézmény zárt be? Szerintem elég sok: https://index.hu/gazdasag/2022/09/16/gyor-polgarmester-varosi-intezmeny…

Leszarom, nem érint. 

trey @ gépház

Lehetnének nyitva, de mi a fasznak? Te bemennél balettra 40.000 forintos jegyárért? Csajodnak is vennéd a jegyet? Mennétek kéthetente? Mert ahhoz az áramszámlához ez a normális élet, egy 100 eurós jegy. Vennék a jegyeket, nem? 

Ha nem, akkor minek legyen nyitva? Buzifidesz miatt magas a gázár, bezzeggyurcsány jobbvót.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

És? Hol járnak az emberek 2022-ben könyvtárba? Sehol. Meg kőtárba, múzeumba télen? Készülnek az ünnepi szezonra. Boltokat járnak ajándékért, zabálnivalóért, mert tankolni a benzinkútra, hogy tudják járni a boltokat.

Turizmus ilyenkor nem a múzeumokba irányul, hanem a téli vásárokba. Tudod, amit Budapesten nem nyitottak meg, nem világítottak ki.

Itt van. Itt lettek fejlesztések, amit látok. Pl. most adtak át egy új kutyafuttatót a parkunkban. Tehát, amit én használok/látok, az fejlődik. A számomra szükségtelent meg nyugodtan zárják be, legalábbis arra az időre, mikor a kongó ürességet fűteni kell.

Idejár most a nép:

https://hellogyor.hu/esemenyek/advent-gyorben/

https://szallas.hu/programok/gyori-adventi-vasar-2022-gyor-p3431

https://www.fesztivalportal.hu/minden-mas-fesztival/adventi-fesztival-e…

trey @ gépház

Azért mert? Mert az internet óta nem járok könyvtárba? Meg télen múzeumba? Évente 2-3 alkalommal nyaralok. Gyakorlatilag folyamat múzeumba járok. Mi a holdkóros faszért járnék decemberben múzeumba? Annyi a dolgom ilyenkor, hogy ki sem látszom belőle.

Például, ma én leszek a Mikulás a cégnél.

Nem, az emberek nem járnak decemberben múzeumba. Plázákba járnak, gyerekeket viszik Mikulásra, ajándékért kajtatnak, karácsonyfát vesznek, év végi céges vacsorákra járnak, ünnepi menüt terveznek, temploma mennek ...

Ezeket csinálják. Ami felesleges, azt ki kell kapcsolni. Decemberben nem kell se könyvtár, se múzeum. Előbbit teljesen át kéne gondolni, mert lassan tök feleslegessé válik. Ja és a fák kivágását is be kéne fejezni, hogy végül papír alapú könyvek legyenek belőlük, amiknek házat építünk könyvtár néven, hogy legyen őket hol tartani.

trey @ gépház

Internet nem rossz, de amikor egy osszefoglalo, magvas gondolatokat ebreszto, minden tekintetben atnezett, lektoralt es osszeszedett informacioforrasra van szukseged, azt a mai napig konyvnek hivjak.

Az nem veletlen, hogy az egyetemi jegyzetek a mai napig vaskos kotetekbol allnak. Lehet PDF is, de attol meg az 1 konyv.

Ma, amikor a vilag kvazi osszes bajanak a forrasa a tudatlansag, ilyet mondani, hogy konyvtarra semmi szukseg, legalabbis eros kijelentes; sokan erosebb szavakat hasznalnanak. Inkabb arra lenne szukseg, hogy az emberek az automatizacio altal fennmaradt idejuket f***sagok helyett muvelodessel, tanulassal toltsek, nem az ellenkezojere!

Hogy kozeposztaly gyakorlatilag nincs (amit annak hiszel, az nem az, hanem csak epp nem szegeny), amely eltartana vagy igenyelne ezeket a helyeket, az nem a december miatt van. Bezarni meg azert kell, mert nem engedheti meg maganak az orszag/megye/varos. Szimplan szegeny. Az adott helyzetben kenytelenek bezarni, de ennek orulni, buszkenek lenni, meg mindenfele okossagot kore rakni eleg fura. Mellesleg nem december lesz az, hanem januar es februar is.

A szemelyes preferencia egy dolog, sajat dontes. A masik meg az, hogy egy orszag hogyan, es milyen allampolgarokkal is kepzeli el a jovojet es milyen lehetosegeket biztosit szamukra.

Itt a konytarak erosen digitalizaltak. Az egesz mukodesi processz automatizalt, es felhasznalora optimalizalt, keress akar fizikai vagy digitalis forrast. Van egy-ket konyvtaros is ha segitseg kell helyben. Maga a konytar pedig kulturhaz is egyben (gyerekkoromban is ez volt otthon, PMKK) sokfele programmal, de akar csoportos tanuloszobaval is az iskolasoknak. Tele is van, decemberben is.

Seoulban csak erdekessegkepp mentem el konytarba (Starfield). Egy plaza kellos kozepen van. Meg se tudtal mozdulni akkora forgalma volt.

Nem bezarni kell, hanem modernizalni. Alkalmazkodni kell a tarsadalmi valtozasokhoz, hogy relevans maradjon. Pato Pal ur szerint persze minek.

A szemelyes preferencia egy dolog, sajat dontes.

Meglepetést mondok. Én a saját véleményemet írom le a kommentjeimben, nem a tiédet. Hogy Seoulban mi a fasz van egy random időpontban az a kutyát nem érdekli. Azt nézd meg, hogy karácsony idején mi van.

Itt a konytarak erosen digitalizaltak.

Ha így van, akkor nem kell egy épületbe besétálni és ott kutatni a polcokon. Tehát, ha nem kell besétálni nem is kell fűteni erre egy felesleges épületet. 2022 van. Úgy kellene érteni a dolgokat, hogy kicsit gondolkodsz.

trey @ gépház

Pontosan ezt. Decemberben nem kell ezeket üzemeltetni. De, a haverjaid nem ezt tették, hanem eldöntötték, hogy nem kell karácsonyi vásár meg díszkivilágítás.

Eredménye: "spóroltak" pár milliót a LED-es égőkön

Buktak: turistákat (pénzben kifejezve akár a többszörösét), elégedett szavazókat

Ügyesek voltak! 👏‍

trey @ gépház

Buktak: turistákat

Ez egy kiváló alkalom lenne, hogy leporoljuk a régebbi ötletemet, és valahova a puszta közepére építsünk egy turistavárost saját repülőtérrel, kamu Budai-várral, kamu Balatonnal, stb. (lényegében egy magyar Las Vegas), és átcsoportosíthatnánk oda a turistatömegeket. A turizmuskárosult városok adnák a pénzt az építkezésre és üzemeltetésre, és a profitból a betétjeik arányában részesülnének.

Vagy eleve hordozhatóra kell megcsinálni, mint a vándorcirkuszt, és be lehetne vele roadshow-zni a világot.

Elég furcsának tartom, hogy magyaráznom kell olyanoknak azt, hogy nem kell fűteni valamit, amit nem használunk egy bizonyos időszakban, akik egyébként Home Office-huszárok és tapsikolnak, hogy otthon lehet lenni, mert a cég elzavarta őket, hogy ne kelljen az irodát fűteni.

Megint előjön a jó, öreg kettős mérce ...

trey @ gépház

Nekem aztán nem kell, a HO sem a szívem csücske. Felőlem a könyvtárban is lehet hideg, majd felveszek kabátot arra a 2 percre, amíg bedobom a régi könyveket a konténerbe, és elviszem az összekészített újakat. Olyan sci-fibe illő helyzetet még csak elképzelni sem merek, hogy mondjuk a könyvek hideg szobában vannak, az emberek meg melegben. :)

Most komolyan, IT-s létedre te is elkezded, hogy 2022-ben van még relevanciája a könyvtáraknak abban a formában, hogy egy fűtött hodály, ahol polcokon fasz tudja milyen állapotban levő, szakmailag legtöbbször elavult könyvek vannak?

Mert, hogy egyesek politikai okokból ezt hajtják, az ok. De, hogy te? :D

trey @ gépház

Egy könyvtárnak sok funkciója van, akadémikusok, egyetemisták is járnak be szakirodalmat bújni, sokszor olyan anyagokban ami csak papiron van meg.

Nem az az egyetlen use case, amit te gondolsz (hogy majd elolvasod a kindle-n amit kell).

Mondjuk azzal politikáról (emberekről) beszélgetni aki nyiltan kizárólag saját érdekeit nézi, és (tőle idézet) "konkrétan leszarja" hogy bezárnak kulturális és sport létesitményeket, viszonylag értelmetlen.

abban a formában, hogy egy fűtött hodály

Pont azt mondom, hogy a könyvtárban (szó szerinti értelemben, ahol a könyveket tárolják) felőlem lehet hideg, elég lenne azt a hat négyzetmétert felfűteni, ahol az átvevőpont van. Az filléres tétel. Azt sem miattam, hanem hogy ne fázzon meg, aki odaadja a könyvet.

Igazából nekem egy utcai csomagautomata is jó lenne, amiből kiveszem az új könyvet, és beteszem a régit.

szakmailag legtöbbször elavult könyvek vannak

#define szakmailag

Jellemzően nem azért olvasok könyvet, hogy megtudjam, hogy hogyan működik egy Python library, vagy hogyan lehet beállítani a Dockert. Azt olvasom könyvben, ahol az elméleti alap ritkán változik (matematika, gazdaság, stb.), cserébe nehéz. Ilyen témákat sokkal szívesebben tanulok könyvből, mint blogposztokból meg indiai YouTube-videókból, de tény, hogy a gyakorlat sokszor azokban van.

És?

Tehát - ahonnan indultunk - a holtidőben ezeket nyugodtan be lehet zárni (tőlem pedig akár végleg is). Teljesen jó döntést hoztak Győrben, hogy olyasmiket zártak be amikre kisebb (semmi) igény van ebben az időszakban és helyette olyasmit tartottak meg, amire sokkal nagyobb (Adventi vásár).

trey @ gépház

Pl. az ELTE több kari/intézeti könyvtára zárva van február végéig, hetente pár órára nyitnak ki, csak kikért könyv átvételére, visszaadásra. Ez ebben az időszakban elég nagy kibaszás. Arról nem is beszélve, hogy attól még fűteni kell, mert a könyvek tárolási feltételei függetlenek attól, hogy a könyvtár nyitva van-e vagy sem.

Az adventi vásárra semmi igényem, mi a halálnak vegyek túlárazott vackokat, amik aztán porosodnak valahol egy sarokban, majd szeméttelepre kerülnek?

Látod, ezért nem nyertek ti választást. Mert azt hiszitek, hogy ti szarjátok a spanyol viaszt :D Közben meg fogalmatok sincs arról, hogy mik a társadalom valós igényei. Röhögj csak rajta. Ahogy az adventi vásáron részt vevők meg röhögnek a "tanártüntetéseiteken".

Kicsit nagyobb empátiával lennél az adventi vásárosok iránt, lehet kisebb lenne a társadalmi szakadék köztetek.

trey @ gépház

Kicsit nagyobb empátiával lennél az adventi vásárosok iránt, lehet kisebb lenne a társadalmi szakadék köztetek.

Ugyan már. Ugyanaz a réteg tolja a "bezzeg a szalag mellett megtudnád, mi az igazi munka" című szöveget, mint aki rinyál, hogy 3000 a sajtostejfölös a vásárban.

És mégis az van, hogy én meg tudnám venni a sajtostejfölöst 3 kilóért a vásárban, ha nem adnának egy ezresért az utcánk végén, egész évben.

De elismerem, ha nincs más öröme valakinek az életben, az is jó érzés lehet, ha sikerül megírni egy ízes anyázást Facebookon valamelyik kommentszekcióban.

Ez nagyon érdekes kérdéskör egyébként, mert a papíron lévő adat (könyv) már bizonyított.

A toplista első helyezettje pl. ez: Az etruszkok aranykönyve - 2678 év

Nos, én jobban megbízok egy könyvben, mint bármilyen digitális adatban, ami sehol sem lesz mondjuk 559 év múlta (ld. Gutenberg Biblia), hogy ne mondjak már akkorát hirtelen.

Kinek volt adatvesztése az elmúlt 30-35 évben, csak hogy a 90-es évekig menjünk vissza?

---

Másik aspektus: Mennyi energia kell az elektronikus tartalmak tárolásához? Google, Facebook, Wikipédia és társai? Mennyivel zöldebb egy könyvtár, ami kb. zéró energiával (oké, fűtés-világítás) fenntartható?
Állítólag zöld irányba tartunk. Szerintem meg pont nem. Ha ez valóban számítana, nem kellene annyi atomerőmű, stb... hogy a sok plusz fogyasztót ellássa energiával.

Kinek volt adatvesztése az elmúlt 30-35 évben, csak hogy a 90-es évekig menjünk vissza?

Ez így nem teljesen fair, papírkönyvekkel is történt már adatvesztés.

Mennyi energia kell az elektronikus tartalmak tárolásához?

Lényegében semennyi, ha az archiválás a cél, ~végtelen adatot be lehet ásni a jég alá. :)

Egy analóg hanghordozó adattartalma mindaddig kinyerhető a civilizáció számára, amíg 1) az adat rajta van az adathordozón, 2) a civilizáció nem fejlődött vissza az analóg hangrögzítés feltalálása előtti szintre. Innentől meg ugyanaz, mint az írás: ha van mivel összehasonlítani a hanganyagot, akkor meg is lehet fejteni a tartalmát.

:)

A mágneses adattárolás nem tart 100 évig sem. Ha jól emlékszem 30-40 évet talán bír, ha optimális körülmények között van tárolva a hordozó. Utána ki lehet dobni.
Talán az LP érdekes lehet de az is analóg, ahol fizikai barázdák vannak, de sosem használták valódi adatok tárolására, "csak" hangra. A CD és társai viccnek is rosszak. Ma a világon egy digitális hosszútávú adattárolási módszert ismerek, ami talán megvéd az adatvesztéstől, és ez a folyamatos másolás. Régi storage-ról újra, stb... folyamatosan - értsd nem percről-percre, de évente, pár évente, stb... mielőtt tönkremegy alatta a vas. A tükrözés és egyéb redundáns megoldások is pont erről szólnak. Az Internet is erről szól kb. de már láttunk itt is meglepetéseket.

Ha elég a tűzben egy könyv, ott a többi. Manapság már 1 könyvől is sok példány létezik, és nagyon kicsi a valószínűsége, hogy mind elpusztul.

Ennyi erővel más adathordozókból is sok példány létezik… A gond nem ez.

Minden másodlagos adathordozó (tehát amit nem tudunk szabad szemmel, „különleges” eszköz nélkül olvasni) esetén sokkal könnyebben előforduló probléma lehet, hogy nincs olyan eszközünk, amellyel a tartalom kiolvasható. (Az LTO szalagokat is azért kell rendszeresen újabb verziókra átírni, hogy legyen még, amivel olvasni lehet, nem azért, mert maga a szalag válna olyan gyorsan olvashatatlanná.) Olyan vicces dolog az M-Disc 1000 éves adatmegőrzési élettartama, amikor ma már egy átlagos háztartás nem rendelkezik hozzá olvasóeszközzel.

Nem véletlen a fentebb linkelt AWA is gyakorlatilag kétdimenziós vonalkódokat rögzített filmre és ásott a jég alá, mert így elvileg bárki képes elolvasni (mármint, akinek olyan jó a szeme, és képes fejben dekódolni a bitmapet, de gondolom a lényeg átment), így az még elsődleges adathordozó.

Ha jól emlékszem 30-40 évet talán bír, ha optimális körülmények között van tárolva a hordozó. Utána ki lehet dobni.

Sejtem már, hol a félreértés. Az a feladat, hogy egy könnyen adatot hozzáférhetővé tegyünk egy 100 évvel későbbi időpontban, vagy arra optimalizálunk, hogy 1 db adathordozó bírja ki sokáig? Ha előbbi, akkor így is, úgy is másolgatás lesz a vége. Sőt, másolni sem lesz elég, mert 2000 éve pl. még nem azon a nyelven beszéltünk, mint most, tehát (nem régiségként, hanem adathordozóként tekintve) a kétezer éves könyv értéke egy átlag "olvasónak" nulla.

Ha elég a tűzben egy könyv, ott a többi. Manapság már 1 könyvől is sok példány létezik, és nagyon kicsi a valószínűsége, hogy mind elpusztul.

Így viszont akkor nem fair az összehasonlítás, mert akkor nem nagymama féltve őrzött Die Hard rendezői változat DVD-jét kell megmenteni az enyészettől, hanem magát a filmet.

1 db könyvtár nem reprezentatív szerintem. Azóta már bővült a rendszer elég jól. Sok könyvtár van. Nincs olyan tartós adattárolási eszköz mai napig, mint a papír. A tűz elpusztít mindent ha akar. Meg a víz is, a földrengés is, háború, stb... de most itt nem erről van szó.

A papír nem dobja le a karaktereket emberi hülyeségből vagy éppen "something went wrong" üzenettel, tetszik érteni?

Csak egy példa volt. Bemész egy komolyabb könyvtárba, és több ezer 100 évnél régebbi könyvvel is találkozhatsz.

És? Vannak kőtábláink, ezek régebbiek, mint a könyvek, akkor tároljunk mindent kőtáblán, mert az még jobban bizonyított? A logikád szerint ez lenne az út, figyelmen kívül hagyva azt, hogy bármi, amit a kőtáblák után találtak fel, azoknak kevesebb idejük volt bizonyítani. És alapvetően nem tudjuk, hogy mennyi kőtábla veszett el, ahogy azt se, hogy mennyi könyv semmisült meg és mennyi maradt fenn.

Én abban látom a problémát, hogy olyan eszközökön tároljuk az emberiség össz.tudását, ami hosszútávon nem nyújt megfelelő megoldást. A modern kori alexandriai tűz bármikor előfordulhat újra, de most kis helyen hatalmas információmennyiség van tárolva, sokszorosa a könyvtári adatoknak. Amit elveszítünk, azt meg újra fel kell találni, mert az emberek nagy átlagban már semmit sem tudnak. Meg vagyok arról győződve, hogy az a "tudás", ami anno Alexszandriában elégett, tartalmazhatott olyat is, amit mai napig nem tudunk.

Igen, és azért nem használjuk, mert nincs nyitva. Ügyes. Persze marhaság. Uszodalátogató ismerőseim valamiért télen is járnak uszodába (legalábbis, ha nyitva van), személy szerint én télen is járok művelődési házakba, most ezek közül lesz, ami nem lesz nyitva, és nem azért, mert ne lenne rá igény. Szó sincs kettős mércéről, csak a szokásos #worksforme #énnemhasználomtehátleszarom mentalitásról.

De, a haverjaid nem ezt tették, hanem eldöntötték, hogy nem kell karácsonyi vásár meg díszkivilágítás.

Nekem ezek nem haverjaim, és aggyal gondolkodó ember tisztában van vele hogy a karácsonyi ledes izzósorok fogyasztása konkrétan nulla akár csak a közvilágitás mellett is, szóval kirakat intézkedés.

Egyébként is egy csomó múzeum tárva-nyitva, akinek van kedve és igénye, mehet!

Ahol voltunk a gyerekekkel mostanában:

Érdi Földrajzi Múzeum

Hadtörténeti Múzeum (itt tudtam kiselőadást tartani arról, hogy mi történik, ha valaminek rögzítik az árát, amikor a kávéjegyeket megnéztük :D )

Természettudományi Múzeum

 

A szerk. csak ennyi: múzeumba járni tudni kell :D

Jaaaa, hogy te már nem hiszel a saját szemednek

Túl azon, hogy az egészen drasztikus infláció nyugaton is beszédtéma, a német vállalatot erőteljes költségcsökkentésbe kezdtek, ezt a saját szememmel látom, amikor a pozíciókat hozok át Magyarországra és Indiába.

Ha a termelési költségek drasztikusan növekednek, annak elkerülhetetlenül kihatása lesz a versenyképességre, lehet hogy nem azonnal, de biztosan tovább fogja rontani Európa helyzetét a világgazdaságban.

Mi az új hír? Mi a szenzáció?

Prominens, állami vezető fideszes állitja, hogy a kormány végighazudta az elmúlt éveket (nem kis kérdésekben). Ez azért csak megmozgat benned valamit.

Vagy Matolcsy úr magánvéleménye, slussz? Azért ott a jegybank környékén rálátnak erre-arra, még ha náluk máson is van a fókusz.

Elmondta a véleményét. Holnap már emlékezni sem fogunk rá.

Értem, hogy téged ez forradalmi hangulatba hoz, de hát te csak ilyen fórumforradalmár vagy.

Nem ez az eslő, hogy Matolcsy sarkos vélemyényt fogalmaz meg a kormánnyal szemben.

Megteheti, szabad ország.

Valamit mondania kell a fizetéséért.

trey @ gépház

Mikortól lesz a véleményből tény számodra?

Értem, hogy téged ez forradalmi hangulatba hoz

Semmiféle illúzióm nincs, megy a propaganda, az emberek 80%-a bele van fásulva / fingja sincs / nem érdekli, az ellenzék meg egy rakás szar. De üditő, amikor a HQ is már elismeri a hazugságot.

A háború válságot hozott.

A 2022. február 21-én elkezdődött katonai hadművelet időben megelőzte a 2021. november 15-én bevezetett árstopot, és a 2021. februárja óta tartó árfolyamromlást!?

Nyugat-Európában az utcán vannak emberek.

Igen ott már amikor rezsiköltségek elérik az átlagfizetés 8%-át már áll a bál, nálunk a 18%-os aránynál is csak bírkamenet van. Amikor nem volt még energiválság akkor voltunk ~12% körüli értéken!

Még szerencse hogy a vészhelyzeti kormányzás intézménye aktív, így a kormány gyorsan és hatékonyan kurhatja szét a gazdaságot. Hajrá Kádár Viktor, hajrá fidesz!

Nyugodj meg, mindegyiket értelmezi a nép. Az egyiknél az utcákra vonultak, most meg semmi sem történt. Biztos azért, mert az egyiket az ország akkori első emberek mondta saját magukról, most meg egy független hivatal első embere mondott véleményt a kormányról.

Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy valaki lássa mi a különbség. Ha már a Ferit előhoztad, kis aktualitás:

Úgy látszik, hogy a Majka-kritika után a Bödőcs is úgy érezte, hogy billentenie kell a "kissé" elcsúszott mérlegét az egyensúly felé ... :D

trey @ gépház

Te most ezt szarkasztikusan írtad vagy direkt ezt a baromságot?

Nyilvánvaló, hogy az ingyen sörért sorba áll az ember. Nyilván, ha sör ingyen van nem éri meg főzni, ha nem éri meg főzni, akkor kevesen főzik, azok is muszájból, a sör kevesebb. Ha Pisti látja, hogy az ingyen sör fogyóban, akkor még utoljára kér két korsóval belőle. Már kész is a hiány receptje. Na amikor az ingyen sör nincs, akkor sajna pénzért sincs. Ergo akinek kellene drágábban is az _is_ megszívta.

Értem én, hogy ha nem így lenne akkor azért szipognának mert 780, de 1 év alatt simán 40Ft-onként elérhette volna a 780-at sőt, indokolt esetben benzintámogatást is be lehetett volna vezetni, vagy adótartalom csökkentést. De nem, finanszírozza a hiányt a MOL meg a kutak. 

Teljesen racionális viselkedés hogy az olcsóbbat keressük. Én is azt tankolom. Miért vonnék meg magamtól 5-6 ezer forint kedvezményt?

Az ársakpát azért kell eltörölni, mert látszik, hogy a következményei lassan maguk alá temetik az ellátás biztonságát (vagyis a Barátság és Százhalombatta képtelen hosszú távon stabilan ellátni az országot).

Tehát ha választani kéne havonta aközött, hogy egyszer kapok ötezer forintot, vagy bármikor bárhol stabilan tudok tankolni, én az utóbbit választanám. Neked van kedved 1 órát sorban állni hogy aztán rád húzzák a rolót?

 

szerk.: eltörölték, hazug indokkal (Brüsszel).

Ja, tényleg, független. Akkor jó.

Nem vonulnak utcára, mert aki eltartja ezt az országot, az köszöni, szarik bele az egészbe, a többiek meg a Fideszre szavaztak, őket védi a kognitív disszonancia és a párt a rossz hírektől. :)

Gyurcsány jó alap a paródiára, bár nekem Orbán Viktor első és második napja jobban tetszik.

Kiállt, elmondta. 
„Szembe kell nézni azzal, hogy a pénzügyi, makrogazdasági mutatóink az Európai Unióban az első-második legrosszabb helyen vannak. Jövőre már a legrosszabb lesz, mert 15-18 százalék közötti várható infláció a legmagasabb lesz az Európai Unióban. Szembe kell nézni azzal, hogy ha Magyarország nem változtat a gazdaságpolitikáján, ha nem hajt végre egy kéthartmados gazdaságpolitikai fordulatot, akkor elveszíti az évtizedet, stagnálás, stagfláció következik. Ez most még visszafordítható, jövőre már nem”

izé

Csak az a furcsa, hogy mondott ilyet. Nem azzal jott, hogy Nemetorszagban, Ausztriaban, Romaniaban vagy valahol mashol szarabb minden :)

Persze kormanymediaban most visszatertek a migransok is gyorsan: https://i.imgur.com/t5HQTyh.png

 

De nem tartom kizartnak, hogy jol megtervezett dolog ez. Bearaztak az arsapkat, hogy ha eltorlik, akkor szeretnek, ha a sajat arazasuk alapjan erosodne a forint. Matolcsy amugy sem volt senkinek szimpi, a nep nem fogja jobban utalni.

A válság mindenkit érint. Mit jelent az, hogy mi kerülünk oda? Nyugaton 40 éve nem látott infláció van. Hogy kell azt érteni, hogy mi kerülünk oda?

Szemmel láthatóan te nem követed a gazdasági híreket. Akkor nem is csodálom, hogy rácsodálkozol dolgokra.

trey @ gépház

Igen, az abszolút számokat nézve ezek nagyobb arányban rendelkeznek csak 8 osztállyal, mint a Fidesz, azonban az 1-2 % eltérés gyakorlatilag statisztikai adatgyűjtési hibahatáron belül van. Igazából úgy néz ki a dolog, hogy négy kategóriába lehet beosztani ebből a szempontból a pártokat, DK-LMP-Fidesz nagyjából ugyanott van, az MSZP erősen kiugrik, a Párbeszéd és a Momentum pedig a másik irányba, a Jobbik meg valahol az átlag és a kiugrók közt van. A diplomások aránya pedig még inkább egységes, ott a MSZP lóg ki lefelé, a Momentum meg felfelé.

Az MSZP minden tekintetben az 'alján' van, ennek szerintem elsődleges oka a korosztályi különbség, az MSZP szavazóbázisának több, mint fele 60 év feletti, ebben a korosztályban összességében is kevesebb a diplomás. Ez is messzire vezet, mindenesetre tény, hogy az én időmben a főiskolai, egyetemi hallgatói létszám jóval kevesebb volt, mint manapság, így ha a pártoktól függetlenül korosztályonként összehasonlítjuk a végzettségeket, szerintem hasonló jön ki.

Szóval a végzettség szerinti állítás szerintem nem áll meg, a Budapesttől való távolság részben, a kormánypártok a vidéki városokban, valamint a kistelepüléseken erősebbek. Persze ezt úgyis lehet interpretálni, hogy az ellenzéknek egyedül Budapesten van keresnivalója.

Igen, tudjuk. Évről évre kiürül az ország, minden évben elmegy az összes orvos külföldre és minden évben felmond az összes tanár.

És mivel így van, Magyarország feltalálta az HR perpetuum mobile-t, mert valahonnan újratermelődnek ezek, hogy a következő évben azok is felmondhassanak. Értem.

trey @ gépház

Nem tetszik? Tessék! El lehet menni!

Ki is mondta ezt. :)

Vicces amúgy a fidesz-nagymagyaroktól ezt a védekezés, ha neked nem tetszik, hogy szétbasszák az országot, hát menj máshová. Nézd, én örülnék, ha nem kéne máshová mennem, mert itt születtem, itt élek, és itt él a rokonaim nagy része. Menjetek ti máshová, és tegyétek tönkre azt az országot.

Én biztos nem mutatok be programot. A Fidesz szépen szétbaszta ezt is, mert abban sajnos egyetértünk, hogy csak rossz és rosszabb között lehet választani (bár te a rosszabbat nyilván vitatod).

Nézd, én ott tartok, hogy most már kifejezetten szeretném, ha a Fidesz végigvinné a programját, mert szeretném látni, hogy mikor jön el az a pont, amikor te is megérted, hogy nem jó ez az irány. Persze neked könnyű lesz, fogod a rolexeidet, és elautózol 100 km-t, majd egy normálisabb országban folytatod. De sokaknak ez nem lesz meg, na az ő reakciójuk lesz priceless. :(

Bár ez utóbbiban nem nagyon bízok, ez az ország tényleg Kádárt akarja vissza.

Én eddig sem mentem sehova. A nincstelenségemben is magyar voltam, akkor is, amikor megéltem egy Bokros-csomagot (sokkal szarabbul élve mint most), most is és szerintem én már itt is fogok megdögleni magyarként.

Nem tudom mikori születésű vagy, de nekem ez a helyzet nem újdonság. Én már éltem ilyen alatt. Ez csak azoknak újdonság, akik a 2000-2022 közti jó és gondatlan világba születtek :D

trey @ gépház

Kívánom, hogy ne is legyen soha okod rá, de sajnos én nem látom annyira rózsásnak a helyzetet, mint te.

Most is épp Bokros-csomag van, csak mint írod, sokkal jobban élsz, és egyelőre kevésbé érint. Illetve megtanulták a srácok, hogy a békát lassú tűzön, élve kell megfőzni, úgy sokáig nem veszi észre mi készül, sőt, még élvezi is az elején. :)

Hasonló korúak vagyunk, de tudom tromfolni a te gondtalan jó életedet, mivel én veled szemben megtapasztaltam, hogy milyen volt a boldog szocializmus párszáz km-re délkeletre, ahol csak pár órára volt víz és áram minden héten.

Gyurcsány mondta, és igaza is volt. Miért is ne lehetne elmenni? Gondoljatok már bele, az a személyi szabadság korlátozása. Kommunizmusban volt divat, hogy lelőttek falátmászás közben. Gyurcsány semmit sem mondott, csak rávilágított egy alapigazságra. Azóta is így van. Az lenne a durva, ha azt mondaná ő vagy Orbán, vagy akárki, hogy nem lehet elmenni.

Ebből is csak az látszik, milyen buta a magyar, mert magától csomó dologra nem jön rá. Levegőt is lehet venni, brüsszelt is lehet utálni, önállóan is lehet gondolkozni, stb...

Kár, hogy a Gyurcsány annyit szerzett itt ebben a rosszban, hogy esze ágában nincs elmenni :D Megvan a vén fasznak a magához való tolva esze! Ugye tudod, hogy akinek tapsikolsz, az tőled lopo szerzett a rendszerváltáskori privatizációnak nevezett tolvajlásban? :D

trey @ gépház

Na, el is érkeztünk az ultimate érvhez. Ők legalább adnak.

Mennyiben járultak hozzá az éhezésedhez? Informatikusként 2000 előtt és után is gennyesre kereshetted magad, és ezen semmit sem változtatott a progresszív adó, vagy a cégek adózása.

1997-ben egy magyar cégnél a te mostani beosztásodhoz hasonlóban majdnem 700 ezer forintot kerestem. Jé, ez pont 12-szerese az akkori átlagjövedelemnek, azaz ha hozzákötjük az aktuálpolitikához, elmondhatom, hogy az MNB-elnök fizetési szintjét meg tudta keresni valaki vezető pozícióban (neki ugye most emelték pont ennyire).

Őszintén szólva nem látom, hogy a Fidesz miatt kezdene el a középosztály "létrejönni", vagy legalábbis ez a "csoda" nem jöhetett volna létre a szárnyaló világgazdaság nélkül. Ha összehasonlítod a régió többi országát, ott még mindig éheznek az emberek? Nem volt hasonló gazdasági fellendülés?
És mi az ára ennek? A leépülő közszolgáltatások, az államadósság növekedése? 1997-ben nekem eszembe sem jutott, hogy magánorvoshoz menjek, talán legelőször fogorvosnál voltam valamikor 2000 után. Akkor sem volt nyugati színvonalú az ellátás, de volt, és hozzá lehetett jutni (és szakmailag úgy éreztem rendben volt).

Most? A családban több rokonnál is megjelent a rák. Egy hét alatt másfél milliót fizettem ki pár vizsgálatra, mert 3-6 hónap között kellett volna (ez csak vizsgálat!) várni a közellátásban. A műtét még rosszabb.
Ez az ára a "középosztály újra létrejöttének", amelynek farvizén létrejött egy korábban sosem látott felső tízezer, ahol már mindenki multimilliárdos.

Ott keresgélj, hogy hogyan építették le a "szocialista" kormányok a családtámogatásokat. Ha pedig te már 1997-ben is 700 ezert kerestél (én lehet, hogy 20 ezret se), akkor elmész a picsába a sírás-rívásoddal, hogy milyen az egészségügy. Te meg tudod fizetni a magánellátást is.

trey @ gépház

Szerintem attól el kellene rugaszkodni, hogy mindenki csak a saját érdekeit nézi, de legyen, nem elsősorban az a baj, hogy az egészségügy drága, hanem hogy kiszámíthatatlan és elérhetetlen. Amíg nem kell, minden oké. Egy társadalom fejlődési képességét főként az elérhető egészségügy, oktatás színvonala határozza meg, csak az eredmény nem a hónap végén értékelhető hanem évek/évtizedek alatt. 

Szerintem attól el kellene rugaszkodni, hogy mindenki csak a saját érdekeit nézi,

Igen, ismerem a lusta, trehány, "sült galamb a számba" emberek észjárását. Keressek is rájuk én. Nem willy, ez a kapitalizmus. Keressen mindenki magára.

Egy társadalom fejlődési képességét főként az elérhető egészségügy, oktatás színvonala határozza meg,

Így van, nyugaton is. Ahol fizetős egészségügy van. Meg oktatás. :D :D :D Nem azt várja a társadalom, hogy havi szarér' legyen minden, meg ingyen ... :D

trey @ gépház

Már leírtam, de baszki, erre is muszáj. Ha nem akarsz megdögleni, Magyarországon is fizetős az egészségügy (azon túl, hogy az adódból IS fizetsz érte).

A nyugati példákat azért majd hasonlítsd össze a magyarral részletesebben is. :)

Meg tudom fizetni. A különbség köztünk annyi, hogy én másra is gondolok. Pld. a rokonaimra, akik nem tudják megfizetni, így nekik is én fizetem. De hasznosabbnak találnám, ha az adómat nem ellopnák, hanem olyan közszolgáltatásokat működtetnének, amelyekre támaszkodhatnak az emberek.

Családtámogatások. Várj, akkor te most olyan középosztály akarsz lenni, amit az állam hízlal?

Nézd, azért írtam ezt, hogy tisztában legyél azzal, hogy már 97-ben is kereshettél volna sokkal többet, az, hogy nem kerestél annyit nem a kormány miatt van. Mint ahogy most sem a kormány jóindulata, vagy szakértelme miatt keresel annyit, amennyit.

Nem tudom az a tétel megvan-e, hogy egy olyan bonyolult gazdasági rendszerben, mint amiben élünk ezek a hatások kiegyenlítődnek?

Azaz ha a fogyasztás és a szolgáltatások adóztatása helyett maradt volna egy másik rendszer, vsz. ugyanennyit keresnél (reálértékben). Megosztanád hogy alakult a nettó fizetésed mondjuk dollárban/euróban az elmúlt 20 évben (elég százalékosan is)?

Egy (elmúlt már 18?) gyerekkel, önállóként milyen családtámogatások garmadáját kapod?

Én pedig azt javaslom, hogy próbáld meg egyszer a havi költéseid deviza-kitettségét feltérképezni (lehet, hogy meglep, de még a használt ingatlanok árában is jelentkezik).

A kérdés másra vonatkozott, de tisztában vagyok vele, hogy nem várhatom el, hogy értsd a magyar nyelvet.

Ha ezt megbecsülted, visszaugorhatsz ide, és megválaszolhatod a kérdésed.

Köszönöm a kegyet.

:)

Köszönöm, én értem a magyar nyelvet. Úgy látszik inkább neked nem sikerült megértened, hogy mivel Magyarországon szinte mindenben ott van ez a két deviza, az, akit érdekel a dollár/euro árfolyama nagyrészt közös halmaz azzal, akit érdekel az, hogy mennyit költ havonta a fizetéséből.

Az teljesen irreleváns, hogy közben azt mondja, hogy "nem érdekel, mert Magyarországon forinttal fizetünk".

Forinttal fizetsz a kenyérért:

  • ami olyan búzából készül, amit euróban érkező földalapú támogatásokat kapó földben nőtt
  • amit euróban/dollárban fizetett gázból készült műtrágyával teszel terművé
  • amit euróban/dollárban fizetett tüzelőanyaggal működő géppel művelsz
  • amit euróban/dollárban fizetett géppel teszel meg
  • majd euróban/dollárban fizetett géppel szállítasz
  • egy olyan piacra, ami euró/dollár alapú
  • majd euróban/dollárban fizetett tüzelőanyaggal működő géppel őrölsz
  • olyan gépekkel, amikért euróban fizettek
  • majd ismét euróban/dollárban fizetett tüzelőanyaggal működő géppel szállítod
  • amit euróban/dollárban fizetett géppel teszel meg
  • egy olyan multihoz, ami euróban fizetett géppel süti meg a kenyeret és euróban számol béreket.

Kérlek ne hagyj hülyén meghalni -bár a hozzászólásaidból látom, erre gerjedsz, és magyarázd meg, hogy szerinted mit nem értek, illetve mit kellene értenem.

Azt is áruld majd el, hogy a kérdésedre csak egy jó válasz létezik, vagy többet is elfogadsz anélkül, hogy idiótának néznéd a másikat?

Például mert Magyarországon született, és nem találták fel a "gazdaságilag független sziget" működést, ezért nagyrészt az európai kereskedelem körforgásában a vásárolt áruk árában jelen van valami EUR/USD-ért beszerezhető rész, jelentős hányadukban ez a rész meghatározó. 

Olvasmány:

https://www.ksh.hu/stadat_files/kkr/hu/kkr0032.html

Arra persze nem vagy hajlandó, hogy beavass minket az agyadban zajló unikális folyamatokba, és elmondd, hogy szerinted miért nem. :D

Némelyik gyerekemmel folytattunk ilyen színvonalú beszélgetést, amikor még képtelenek voltak a gondolataikat szavak formájában értelmes módon átadni, és duzzogva, hisztizve ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy van, ahogy ők gondolják, csak épp nem tudják elmondani mi is az.

Hát jó. Ha szerinted nem, legyen, úgy látom ezen nem tudsz átlépni.

A választási és emberi bukás hogy jön ide? Nem indultam választáson soha, rólam meg semmit sem tudsz. A magyar választásokon induló pártok és politikusok eredményei pedig legfeljebb az általuk hozott törvények vonatkozásában érdekelnek. Veled ellentétben egyiknek sem vagyok a "híve".

Zuzu Petals jut eszembe rólad. Sajnálom, hogy ilyen kis sérült vagy. Egyszer talán rendbe jön az életed, és megtanulsz értelmesen beszélgetni is.

Írtam (sőt, írtunk) rá választ, de te még ott tartasz, hogy nem beszélünk magyarul, mert a kérdést sem értjük.

Fejtsd már ki, hogy szerinted miért nem értjük, aztán rátérhetünk arra, hogy szerinted miért nem válasz a kérdésedre az, ami alatta szerepel.

Bár nyilván csak trollkodsz, és ezen képtelen vagy túllépni.

Én nem tapsolok senkinem sem. Az öszödi beszéd után a Fideszre szavaztam. Mai fejjel már nem tenném meg. Azóta már soha többször, de gondoskodtak róla profin, hogy más ne nyerhessen, illetve hogy ne is legyen alternatívájuk. Nincs is. Ha senki sem megy el szavazni, akkor is 2/3-dal nyernek kb.

Nem azt mondták, Feri! ;)

A fajtád szomorú jellemzője a kényszeres hazudozás. Én azt mondtam: lehet. Lehet élni a szabadsággal.

Ti akarjátok tönkretenni Magyarországot azzal, hogy elválaszthatatlanul belekeveritek a nemzetközi moslékba. Ha moslékra vágytok, pár száz kilométer megtétele után hozzájuthattok, tehát a moslékot nem kívánó magyarok szempontjából szükségtelen Magyarországot moslékká tenni.

:)

> "az ársapkák 3-4%-os inflációs többletet okoznak, azonnal ki kell vezetni ezeket."

Ezt eddig is tudtuk

Remek! Akkor nekem elmondod h miért? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Veszteségeket okoz a gazdaságban, amit valahogy csillapítani kell (más cikkek árának növelése), valamint az ársapkák áruhiányt okoznak. Nem a gazdaságot kellett volna buzgerálni (vagy csak óvatosan), hanem a rászorulókat megsegíteni, a többiek meg kicsit húzzák meg magukat, mert még van hová...

Nem igazán értem. De úgy tünik te[ti] sem! 

> Veszteségeket okoz a gazdaságban

Am az egyiknek veszteség, a másiknak nyereség. 

> valamint az ársapkák áruhiányt okoznak

Most nem érteni, h akkor elöbb miről volt szó, ha csak a mondat második fele vonatkozik az ársápkára!  Most az egészen biztos, h nem érvényes, h  egyszerre okoz árúhiányt és inflációt! 

Ha nem lenne világos: azt kéne megmagyarázni, h miért okoznak az ársapkák inflációs _többletet_? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

azt kéne megmagyarázni, h miért okoznak az ársapkák inflációs _többletet_? 

Az ársapkás termékeken keletkező veszteséget a többi termék árának infláció feletti emelésével pótolják, ilyen egyszerű ez.

A kormány most azt csinálta, hogy azt mondta, hogy kedves kereskedők, veszteséggel kell árusítanotok bizonyos termékeket (miközben egy jogszabály amúgy tiltja, hogy beszerzési ár alatt adjanak el termékeket....a kormány saját magának mond ellent). A kereskedők erre mit lépnek: vagy bezár, mert veszteséget termel, vagy más terméken keresi meg ezt a veszteséget, amit a kormány a nyakába varrt. Közgáz 101. Mivel a többi termék árát akármennyire nem lehet megemelni (eltűnne a kereslet rá, egy kiflit nem lehet 800 forintért adni), ezért jön a másik út: nincs a veszteséggel árusítható termékből - áruhiány van.

A szocializmus alatt is ezért volt áruhiány - a törvényben rögzített árak nem tükrözték a költségeket, emiatt hiány keletkezett (senkinek nem érdeke veszteséggel működni). Aztán a 80-as évek végére kiderült, hogy valójában mekkkora veszteséget halmoztak fel a vállalatok a rögzített árak miatt - bele is bukott az összes nagyvállalat. Érdemes elolvasni Mong Attilától a Kádár hitele című könyvet, nagyon jól leírja a dolgot.

> Az ársapkás termékeken keletkező veszteséget a többi termék árának infláció feletti emelésével pótolják, ilyen egyszerű ez.

Csak h barátom ez nem okoz inflációs többletet, ahhoz képest mintha nem lenne ársapka! Hisz csak az ársapkás termékek elmaradt árát érvényesítik a többi termék árába [az érvelésed szerint]! Tesék jobban  figyelni a kérdésre!

Továbbá mindenki tapasztalhatja az aruhiányt az ársapkás termékeknél, így ezek forgalmazásából nem indukálódik a többi termék árában érvényesítendő veszteség. Tehát áruhiány mellett nincs inflációt gerjesztő hatása az ársapkának. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Miért ne okozna többletet? Gondolj már bele.

Van X költségnövekedésem (beszerzési ár, energiaár, fizetések stb, növekedése miatt), amit ezentúl nem Y, hanem Y-Z számú termékre oszthatok el, mert a kormány megmondta, hogy minek nem emelkedhet az ára. Ezért az eddigi X/Y mértékű árnövekedés X/(Y-Z) mértékű lesz. Ugyanakkora számláló, kisebb a nevező - az árak a költségekhez képest jobban nőnek. És ugye az inflációs kosárban nem csak a rögzített áru termékek vannak, hanem sok minden más is - a mért infláció nagyobb, mint amit a költségek növekedése indokolna.

Ha nem lenne ársapka, akkor a mért árnövekedés X/Y lenne, azaz tisztán követné le a költségek növekedését. Az ársapka ezt torzítja, inflációs többletet okoz.

 

Amúgy ha érdekel, olvasd el Kornaitól a Hiány c. művet. Anno az Origo is így írt róla: 

Legismertebb munkája az 1980-ban kiadott A hiány, amely igazolta, hogy a krónikus hiány jelensége a szocializmus velejárója. Ebben vezette be a puha és kemény költségvetési korlát fogalmát. A szocializmusban a vállalatok felhalmozhatnak veszteségeket, mert tudják, hogy a végén úgyis megmenti őket az állam - miközben a "tiszta" kapitalizmusban kemény a költségvetési korlát: a veszteségek csődhöz vezetnek. Már ekkor kétségbe vonta, hogy a klasszikus szocializmust meg lehet úgy reformálni, hogy piacgazdasággá váljék.

Sajns nem! Inflációs többlet az ársapka nélkül állapothoz képest ársapkával csak akkor keletkezhet, h a többi termékben nem az ársapkás termékek elmaradt árát érvényesítik, hanem annál joval nagyobb mértékben emelik azok árát. Ez történik. Vagyis ezek a nagyobb áremelések teljesen indokolatlanok. Közök legfeljebb pszichológiai értelemben van az ársapkához. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Igen, az infláció valóban bonyolult. Lehet kereslet miatti infláció (jellemzően túlkereslet van egy adott termékre, így az ár addig megy fel, ameddig még mindig akadnak elegen, akik megveszik), valamint van költségnövekedés miatti infláció is, elvégre veszteséggel senki nem szeret dolgozni. Szóval költségnövekedés miatti infláció is van.

Ez az egyik.

A masik baj az arsapkaval, hogy tenylegesen tobb penz marad az emberek zsebeben - ugye, ami a celja is volt. Csak ez azt jelenti, hogy ezt a tobbletpenzt mashol fogjak elkolteni -> novekvo kereslet -> inflacio.

Ez ennyire egyszeru.

Hogy a legendas vezetoink fejeben mi jar, amikor ilyen intezkedeseket hoznak, azt nem tudom. Hogy a nep, magyarorszag hosszu tavu erdeke nem, az viszont biztos.

> Ez ennyire egyszeru.

Öszintén szólva botrányosan rémisztő, h milyen elképzelésekkel rendelkeznek a tisztelt forumozók. Akik persze nagyon határozottan "tudják" meg "egyszerűnek" tekintik itt a dolgokat! Szánalom.

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Rendkívül kellemetlen, hogy egyszerüségi-skálát emlegetsz rám hivatkozva, miközben egyszerüségről te írtál. Én a szánalom kifejezést használtam. Így szánalom-skálán tudnálak elhelyezni az ársapkákat bevezetőkhőz képest, bár nem értem h ez miért lenne fontos számodra?

>  tobb penz marad az emberek zsebeben - ugye, ami a celja is volt. Csak ez azt jelenti, hogy ezt a tobbletpenzt mashol fogjak elkolteni

  • Nem, ez nem jelenti azt. Miért költenék el máshol? Egyáltalán mihez képest máshol? Éppen tartalékolhatnak is.
  • Érvényesen nem lehet növekvő keresletről beszélni, épp ellenkezőleg! Összességében minden drágább, ami árdrágítás mesterségesen gerjesztett folyamat. Miért nem ez a gazdaságba való beavatkozás zavar? Ehhez képes az ársapkák jelentéktelenek.
  • Nem, nem az volt a célja a Kormányzat által bevezetett ársapkáknak h az emberek zsebében több pénz maradjon, hanem h legyen lehetőségük az alapveto szuksegleteik kielégítésére - így hozza tudjanak jutni az alapvető élelmiszerekhez ill. energiahordozókhoz. 

Az ársapkák helyes intézkedések. Továbbra is fent kell tartani őket - és úgy tűnik megvan erre a Kormányzat szándéka. Nem lehet a kádári-rendszerhez hasonlítani, minthogy teljesen mások a gazdasági viszonyok. Itt nem állami vállalatok számára írják elő a hatóságilag az árat. Hanem geci kapitalista céégeknek, akik a lakosság kivéreztetése szándékából egy mesterségesen gerjesztett inflációs folyamat aktív aktorai. Nem kell őket sajnálni, ellenkezőleg! 

Ami kritika jogos a Kormányzat felé, h nem szankcionálják eléggé a termékhiányt! Olyan szigorú büntetéseket kéne kiszabni, hogy elvegye a kedvet attól, h ne legyen a polcon cukor pl. !  A napokban hallottam h egy illetékes nyilatkozott h a cukorgyárak folyamatosan termelnek. Termékhiány nincs, és a boltokban kizárólag azért üresek a polcok, mert a kereskedők nem tesznek eleget az előírásoknak és nem forgalmazzák azokat. Ezt kíméletlenül kéne szankcionálni!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Elolvastam, hogy hogyan próbálnak neked minden erővel eladni egy ellenzék által propagált baromságot a tisztelt fórumozó rtl-néző emberek. Ott hibázol, hogy azt gondolod, őket érdekli a te véleményed! NEM, nekik már megmondták mi az igazság, a te álláspontod pedig egy kellemetlenség, mert bár logikusan nem cáfolható de leugatható.

Annyit tennék hozzá, hogy a jelen helyzetben a kulcs: a kínálati infláció ( addig fog tartani amíg az ár-bér spirálból kiszakadva elfogy az emberek pénze ). Ezért helyes/lenne helyes, hogy a keletkező extra profitot vonják el a kisker élelmiszer láncoktól kezdve, a MOL-n keresztül, a műtrágya gyárakig. Persze nehéz tetten érni őket az offshore dolgok miatt, nehéz az extraprofit meghatározása, de egy próbát megérne. Szívesen látnám mégegyszer ahogy a Bige László nyüszítene mint a rühes kutya...

> a kulcs: a kínálati infláció

Itt nem igazán érvényesek a közgazdasági fogalmak már. Hadviselés zajlik, és annak szabályai írnak felül mindent. Infláció is a hadviselés része. De a megtámadott fél nem az ukrán, hanem mi vagyunk valójában -  a civilizációnk lett megtámadva.  És a támadó fél sem Oroszország, hanem az a bizonyos Háttérhatalom (ami nyiltan a 3. világháború kirobbantásán igyekezik lásd pl.:

  • tenger alatti gázvezeték felrobbantása;
  • Lengyelország [NATO tagállam] rakétával való megtámadása.

Sztem nem geopolitikai csatározás zajlik, a felszinen ugyan az zajlik látjuk a tvben, de a konfliktus ennél felfoghatatlanul mélyebb.  Az inflációra mint fegyverre kell gondolni! Ezt a fegyvert használják arra, h felszámolják a társadalom anyagi tartalékait. A tartalékok kimerülésével pedig az nem lesz képes ellenállást kifejteni és akkor kénytelen - bár a behülyítés által inkább lelkesen - fogja elfogadni megoldásnak felmutatott újabb "ajánlatot". 

Ebben a szituációban konkludálodik a rendszerváltás utáni hibás  magyar gazdaságpolitika minden következménye. Azért nem hibás, mert hiba nem érvényes minősítés. Pontosan h hibátlan volt, hibátlanul tettek mindent tönkre és fosztottak [és fosztanak] ki minket.  Megj. a rendszerváltás óta annyi idő telt el, mint a teljes kádár-korszak! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

vagy az is lehet, hogy a vilagban a vezetok is segghulyek illetve power-hungry seggfejek, mert igy lehet olyan posztra jutni, ahol ok vannak? Aztan ebbol jol az osszes tobbi. A 'hatterhatalom' nem mas, mint a kedves (seggfej) vezetoink hatalmi jateka, es persze hogy nem fogjak nagydobra verni a reszleteket, hiszen ok a kis szentek (tm), akiknek a nep a legfontosabb (meg a szavaztuk 4 evente).

Rendkívül kellemetlen, hogy egyszerüségi-skálát emlegetsz rám hivatkozva

Az internet mar csak ilyen, a respect ketoldalu dolog. Avagy amikor szanalmasnak nevezel valakit, mit varsz, leborul majd elotted?

Miért költenék el máshol? Egyáltalán mihez képest máshol? Éppen tartalékolhatnak is.

Egy reszet biztos, de az akkor is a keresleti oldalon fog megjelenni, csak kicsit kesobb.

 

árdrágítás mesterségesen gerjesztett folyamat

Hogyan gerjesztene inflaciot egy maganceg egy mukodo piacgazdasagban?

 

Miért nem ez a gazdaságba való beavatkozás zavar? Ehhez képes az ársapkák jelentéktelenek.

Zavar, es masik posztban felszolaltam az inflacio vs. abszolut fizetescsokkentes kapcsan, miszerint ha lathatova valna az inflacio altal okozott kar, hamarabb lenne felhordules, mint igy, bujtatott, sunyi formaban.

 

Nem, nem az volt a célja a Kormányzat által bevezetett ársapkáknak h az emberek zsebében több pénz maradjon, hanem h legyen lehetőségük az alapveto szuksegleteik kielégítésére - így hozza tudjanak jutni az alapvető élelmiszerekhez ill. energiahordozókhoz. 

CSak epp a kulonbozetet a kiskereskedokon verik le, akiknek aztan mar vegkepp semmi kozuk az egeszhez... Az arsapka miatt pedig eltorzul a piac, hirtelen nem gond a pazarlas, illetve nem/kevesbe eri meg beruhazni energiatakarekossagba (hoszigeteles, stb...). Es persze ehhez a penzt az adokbol szerzik, tehat kvazi a kadari 'feleljuk a jovonket' hozzaallashoz tertunk vissza.

> Az ársapkák helyes intézkedések. Továbbra is fent kell tartani őket - és úgy tűnik megvan erre a Kormányzat szándéka

Hát máán megint igazam lett :-)

Az Agrárminisztérium kedd este közölte, hogy a kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot.
 [...] a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek. Ennek a kötelezettségnek a betartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik.

A SZABÁLYOK MEGSZEGÉSE PÉNZBÍRSÁGGAL VAGY AZ ÜZLET BEZÁRÁSÁVAL BÜNTETHETŐ.

https://index.hu/gazdasag/2022/12/13/elelmiszer-arstop-hosszabbitas-nag…

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

kadar viktor. ez az ember nem alkalmas az orszag elere.

elkepeszto pofatlan valasztasi fogas. nem jo semmire, mert a boltos a tobbi termek arat megemelve kenytelen kompenzalni. de a hulyek beveszik.

raadasul ekozben az inflacio messze magasabb, mint barhol az EU-ban, szoval meg csak nem is ert semmit.

benzin ara is az egekben, mikozben a mol az uberolcso orosz olajat veszi.

 

Amit orban csinal, ugy hivjak, mikromenedzsment. Es mar kkv-knal sem mukodik, egy orszagot igy vezetni meg egyenesen borzalom.

> kadar viktor. ez az ember nem alkalmas az orszag elere.

Te mennyivel alkalmasabb egy forumos vitára?

> elkepeszto pofatlan valasztasi fogas. nem jo semmire, mert a boltos a tobbi termek arat megemelve kenytelen kompenzalni. de a hulyek beveszik.

Milyen választásról van szó? A boltos nem kénytelen a többi termék árát megemelni. Természetesen akkor emeli amikor nem szegyenli és az emelés nem eredményez keresletcsökkenést az adott termékre. 

> raadasul ekozben az inflacio messze magasabb, mint barhol az EU-ban, szoval meg csak nem is ert semmit.

Bár próbálták, de eddig senki nem tudta itt értelmesen előadni, h az ársapkára reflektáló kompenzanciós emelés miért okozna infláció _többletet_? Nagyon is sokat ér, alapvető élelmiszerek megvásárolhatók így.

> benzin ara is az egekben, mikozben a mol az uberolcso orosz olajat veszi.

Itt benzinről nincs szó, mint látod. Az külön történet.

> Amit orban csinal

Amit @Hory csinál az mi?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A masik baj az arsapkaval, hogy tenylegesen tobb penz marad az emberek zsebeben - ugye, ami a celja is volt. Csak ez azt jelenti, hogy ezt a tobbletpenzt mashol fogjak elkolteni -> novekvo kereslet -> inflacio.

Mondjuk azzal együtt, hogy látom, hogy ténylegesen így van legtöbbször, nem értem miért. Ha valamiért több pénz marad nálam, annál többet teszek félre. Célom a kiadások minimalizálása, nem értem, hogy általában az emberek miért költekeznek azonnal, ahogy egy kis pluszhoz jutnak.

Mivel infláció van - mostanában nem is akármekkora - ott a nyomás a lakosságon, hogy előrehozza a költéseket, hiszen később várhatóan minden (sokkal) drágább lesz. Ez ugye a gazdaság motorja is normál szinten, ilyen 20-40% körül meg már nyilván nem egészséges. ~40%-os drágulásnál az emberek nem fogják a forintot gyűjtögetni érthető módon.

Na most mi a véleményed a kormányról, hogy az üzemanyagárstoppot kivezették? Most voltak inkompetensek, vagy amikor bevezették? :)

Vagy szemétprüsszel, ahogy az ország durci aranyhörcsöge is bejelentette (nem én mondtam róla, hanem még a ParaKovács hajnalban :) )

Túl sok a változó, én nem látom át. De felettebb gyanúsnak találom a MOL bénázását a 'battai finomítóban - ami miatt félgőzzel üzemel csak. Nem kizárt h MOL meghekkelte az államot. Illetve megváltozott a nemzetközi helyzet a szankciós olajársapka bevezetésével.  De h a hazai benzinársapka eltörlésének lesz inflációgerjesztő hatása - és nem is kicsi - arra mérget vehetsz!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Állítólag a schwechat-i OMV finomítóban is csökkentett üzem volt/van karbantartás miatt. És más finomítókban is. Felettébb furcsa! 

Itt célozgatnak rá (konkrétumok nélkül)

https://www.youtube.com/watch?v=xEm2NiGGQNA

A MOL a globalista magánhatalom kiszolgálója? - Boros Imre

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Hát akkor rmár inkább az ársapka :) 
Az utazás csak az egyik dolog, de minden drágább lesz a drága üzemanyag miatt, pedig már igy is borzasztó mértéket öltött az infláció! De most aztán tényleg el fog szabadulni...

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

 de minden drágább lesz a drága üzemanyag miatt,

tudtommal jó ideje csak a magánszemélyek tankolhattak olcsón.

A pék drágán tankolt, nem értem mitől lenne drágább a kenyér ha pék szomszédja Józsika is mostantól drágán tankol ?

Fedora 40, Thinkpad x280

Nem, azt akarta mondani, hogy 

[a] fogyasztói kosárban benne van az üzemanyag ára

Vagyis közvetlen inflációs hatása is lesz valamennyi. Mondjuk ebben nem vagyok teljesen biztos, mert amikor másfélszeresére nő az ár, akkor a kereslet is vissza fog esni, ergo át kellene súlyozni a fogyasztói kosárban a közlekedésre vonatkozó részt.

Igen, de elég összetett:

szomszédja (alkalmazottja) drágábban tankol -> megjelenik az áremelés a fogyasztói kosáron keresztül az éves inflációs adatban -> pék alkalmazottja az éves inflációs adatra reagálva minimum inflációkövető (vagy nagyobb) béremelést követel -> pék kifizeti -> pék megemelkedett bérköltségeire hivatkozva árat emel

Tetszikérteni? + a pék mindig emel

trey @ gépház

A pék nem tankolt drágán, hanem a pékség kocsijai.

A pék eddig olcsón tankolt, és mivel sanszosan emelést fog kérni a növekvő árú üzemanyag miatt (is), ezért a pékség is árat fog emelni a brióson.

És ez így megy szépen körbe körbe sajnos.

Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

Csak hát, a péknek is lehetne annyi esze, hogy az ár-bér spirál megszakításához ő is kell. Ugyanis ő két helyen is bele tud nyúlni a folyamatba: nem emel bért eszetlenül és nem emel árat eszetlenül

De, sajnos a péknek nincs ennyi esze. Van is egy mondás: "szórja mint bolond pék a lisztet"

trey @ gépház

Bele tud valóban, de annak a kimenetele viszonylag egyszerű, először a pék (már az alkalmazott), elmegy oda ahol emelnek, először történik ez itthon, ha itt nem sikerül, akkor megy határon túlra.

És megérkeztünk a hiányszakmákhoz, ahol nem volt emelés, és béke segge alatt fizetnek, és ha megnézzük ezek 90% biztosan állami... :\

Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

Na látod, hogy nem is olyan egyszerű a közgazdaságtan, mint ahogy az egyszerű HUPper gondolja?

Márpedig ha nem lesz megtörve az ár-bér spirál, akkor mindenki - a pék, a pék alkalmazottja is - megszopja a faszt.

Attól meg, hogy mindenki elmegy külföldre, nem kell tartani. Oda sem kellenek mindenféle emberek, oda se kell ember számolatlanul, oda is özönlenek olcsóbb emberek (főleg most) és ott sincs kolbászból a kerítés (főleg most).

trey @ gépház

Értem mire gondolsz, de akkor lennél a cégeddel mondjuk az első lelkes vállakozó, ahol nincs 3 évig emelés, miközben száguld az infláció, hogy a közalkalmazottak(ápolók, tanárok, szoc. munkások, stb, stb) felzárkózzanak?

Mert mindenki általában addig lelkes amíg neki nem lesz rosszabb a szitu :)

Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

Követem, kénytelen vagyok :D

Én erre ennyire egyértelmű megoldást nem látok, viszont azt vélem sejteni, hogy a hatósági árakat el kellene engedni, mert ez így nem oké, hogy 1 doboz tejet vehetek a közértbe :D

Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

Úgy tűnik Toroczkai sem találta rendbenlévőnek a történéseket, mind a MOL mind a Kormány ellen büntető feljelentés készül dömping ár és árdrágítás miatt:

https://www.tiktok.com/@toroczkai.laszlo/video/7174461508460596485

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

forint short...

úgy látom átvette a stafétát Kósától

trükkök százait vetjük be annak érdekében, hogy a piac ne lásson tisztán (titkos gáz, olajbeszerzés, inflációs kosár, közmunkások...)

A piac ~tisztán lát, mert mert makró folyamatokat nehéz így elmaszkolni, ráadásul az intézményi befektetők nem keveset költenek research-re. Az, hogy a KSH mit mondd a közmunkásokról vagy inflációról, kevésbé érdekli azokat, akik valóban mozgatják a piacot. (Az, hogy a retail befektető most felháborodik, és vált még 500 eurót ijedtében, nem igazán mozgatja az árfolyamot.

de 1-1 ilyen őszinteségi roham valszeg tervezett figyelemelterelés valami ennél is nagyobb szarról

Ez még akár igaz is lehet, mert a sajtó DDoS-olja vele a legtöbb ember befogadóképességét. :) Attól még a magyarországi gazdaságpolitika végig be volt árazva az árfolyamba.

Mert nem akarod látni, nézd mega lengyel zloty elmúlt egy év mozgását, vagy nézd meg az elmúlt egy év cseh korona mozgását az euro/usd árfolyammal összehasonlítva. Köszönőviszonyban sincs a Viktorod forint mozgásához képest. Az istened is elkúrta. Nem csak az egyszerű mindenhol látható inflációtól szenved a magyar lakosság. Minden ami import, az megszenvedi az istened csodálatos politikája miatt. Az elmúlt 4 év alatt egy negyeddel lett drágább minden fontos valuta. Még a kibaszott foci reklámban is az megy hogy a megszorítás az oka az inflációnak. De az csak kis százalék ahhoz képest, amit az istened, Viktor okoz a forint euro/usd árfolyamhoz képest. Nézd, biztos nagy tudású ember vagy, nem kétséges, ezért nehéz elhinni, hogy csak a szart tudod hangoztatni, és gazdaságilag nem akarod átlátni. Mert nem hiszem hogy nem látod. Vagy annyi pénzed van hogy spekulálsz a valuta ingadozásra mint én.  Most tényleg, egy ilyen portál tulajdonosa, ott tart hogy vitázik azon, amit tudnia kellene hogy nem jó?

Ez valami új hír? Európában virágzik a gazdaság? Csak nálunk minden szar? Biztos lehetne jobb, de eddig csak a tökön rúgás sorozata biztos mint fejlett gazdaságpolitika. Nagyobb gazdaságok is a mértéktelen szívás oldalán vannak. Ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben a lberális csodagazdaság már rég IMF-be torkolt volna.     

van amiben elsők vagyunk. Pl. infláció, korrupció, elbaltázott ársapkák utáni hiánygazdaság, kiszámíthatatlan vállalkozói, jogi környezet (kezdetben benzinkutasok által fizetett ársapka, KATA megszüntetés)

van amiben nem: pl. orosz kiszolgáltatottság  (Moldova megelőz minket), de rajta vagyunk, hogy beelőzzük (pl. PAKS2-őt csak ők tudják megvalósítani, így a függőségünket tovább növelve. Pl a lengyelek 2/3-ad áron csináltatnak 2 akkorát mással)

Az IMF-hez pár hónapja (450es EURÓnál) már nem sok kellett 10 évig tartó 9.000.000.000.000 Ft/év EU támogatás után. 0,5% jegybanki alapkamat mellett.

Feriék ezt 12%-os alapkamat mellett csinálták egy gazdasági világválságban. Ők még nem nagyiparban nyúlták az EU-s pénzt, így nem volt annyi befolyó támogatás.

A legjobb összefoglaló az illiberalizmusról:

2010 után nem hoztuk meg a jó döntéseket, 2021 után rossz döntéseket hozott a kormány

Tipikus retekklubos félig vágott szar... :D

Matolcsy mondataiból szemezget az ellenzék. Hogy süllyedtünk ide? Gondolom ez még mindig a kusza szemű, habókos Matolcsy, vagy ez már a komoly, gazdasági szaktekintély Matolcsy? Gondolom ez is kurva erős kép, hogy Matolcsy "szidja" a jelenlegi gazdaságpolitikát. Tordai és a Retek keményen izzadt láthatóan, hogy összevágjanak egy számukra tetsző igazságot.

Ez a legjobb válasz, amit egy baloldalra tévedt jobboldali párt szimpatizáns adhat:-)

Én azt gondolom, hogy max 4-6 évig érdemes valakit kormányon tartani. Mert eközben egy olyan klienturat épít ki maga körül, hogy elveszti a célt.

Egy volt 2004es fidesz szavazó.

Ne legyen igazam, de két éven belül feldobják a huxit-ot.

Ne legyen igazam, de két éven belül feldobják a huxit-ot.

Ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. Az ország pillanatnyilag alapvető funkcióit (egészségügy, oktatás, energiaellátás) nem képes működtetni az EU-s pénzek nélkül. És most csak a jelenlegi költségvetési ciklusban az EU-s pénzek kb 1/3-a van függőben, a maradék 2/3 (pl agrártámogatás) továbbra is jön. Egy huxit esetén az utóbbi is veszne. A hazai ipar túlnyomó többsége EU-ba exportál vagy hazánkban működő, EU-s tulajdonú cégeknek beszállít (elsősorban autóipar). Az itt működő kínai stb. EU-n kívüli tulajdonú cégek is azért vannak itt, mert a vámunión belül vagyunk. Huxit esetén pár hónap alatt csak a kiürített gyárcsarnokok és egy hatalmas tömeg munkanélküli ember maradna utánuk. Ráadásul innentől az exportunk majdnem lenullázódna, viszont rengeteg alapvető termékből importra szorulunk, a külkereskedelmi mérleg teljes felborulásával a Forint árfolyama kb megállíthatatlan zuhanásnak indulna.

Ezzel azért tisztában van a kormány is, és pontosan tudják, hogy a mostani pénzek elbukása töredéke annak, ami akkor jön, ha full-blown huxitot csinálnak.

A baj az, hogy a propagandában nagyon kényelmes "brüsszelezni" (olyan ellenség, ami valójában nem üt vissza), csak ha fullba tolják, akkor a hívek körében kialakít egy elvárást. Hogy "miért vagyunk mi még mindig tagok, ha egyszer minden rosszért 'A Brüsszel' a felelős"? Előbb-utóbb önbeteljesítővé válik a dolog, a felheccelt tömeg miatt lesz muszáj megcsinálniuk a huxitot akkor is, ha tudják, hogy összeomlással jár, különben valami még náluk is szélsőségesebb párt elviszi a szavazóikat. Ezért nem szabad soha fullba tolni...

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Matolcsy mindig is hülye volt, ez az MNB jelentése. Nem tudom, hogy egy ilyen majdnem korrekt beszéd hogy jött ki a szűrőn és mi a célja ezzel a Fidesznek. Mi a nem korrekt? Pl az, hogy igaz hogy most nincs fizetési probléma, de 5-6 hónapon belül elég nagy eséllyel lehet.

Tipikus retekklubos félig vágott szar... :D

Legalább magadat ne kutyázd már le... Belinkelsz egy 33s részt láthatóan _ugyanabból_  a forrásból van kivágva mobillal (még az RTL logó is látszik). Majd jössz a "félig megvágott szar" dumával?  Most ez komoly, megvágtad saját ízlés szerint amit te megvágottnak csúfosz?

Igen ez jól hangzik. Hangulatkeltés szempontjából sikeres vágás. Média történelem lesz. Matolcsy az életben nem lesz elensége az Orbán kormánynak. A majomfejű meg úgy örömködik a semmin, mit egy úttörő az avatás után.  

Hát lehet, hogy ez egyszer tévedésből bevette a gyógyszerét. Ettől még nem esünk amnéziába, és teszünk úgy, mintha nem ugyanő lett volna az, aki elismerte, hogy nem ért a pénzügyekhez, ezért a felesége döntött helyette arról, hogy belépjen-e magánnyugdíjpénztárba.

Ez a videón lévő padtársairól is elmondható, de Navracsiccsal sem volt szerencséje.

Legkésőbb most áprilisban rájöhettek volna, hogy tévúton járnak, ha Youtube hirdetésekre cseszik el a rendelkezésre álló büdzsét,
azt helyett, hogy think tank-okat és politikai iskolákat hoznak létre.

Ezt akartam egyébként belinkelni.

Szabó Tímea azzal szembesítette a területfejlesztési minisztert, hogy míg a jegybankelnök havi 6 milliót keres, addig a pedagógusok átlagbére bruttó 230 ezer forint.

Istenem, bazmeg. Ez ugyanaz az istenverése, mint a tanárok :D Akik arra hivatkoznak, hogy Orbánnak havi 3 millióval több lett a fizetése, akkor nekik miért nem. Komolyan vannak ilyenek? Matektanár van köztük? Vagy úgy járnak, mint az a pécsi balfasz, amelyik kitalálta, hogy összeszedi adományokból a tanárok fizetésemelését és amikor megmondták neki, hogy az mennyi milliárd lesz, inkább abbahagyta? 

Nem hiszem el, hogy ennyi gyopár van közéletben. :D

trey @ gépház

Azért belátható az is, hogy manapság 230 ezer bruttó lófaszra sem elég, és ha azt szeretnénk, hogy kis hazánknak jövője is legyen, akkor nem csak gyereket kell vállalni, de tanítattnia is kellene. Nem élhet meg mindenki politikából.

Az is belátható, hogy 1200 milliárd forint nem egyenlő 36 millióval és aki erre hivatkozik az egy közgazdaságtani analfabéta. Csak az a félelmetes, ha ezek a parlamentben ülnek, meg a "gyerekeinket" tanítják.

Amelyik meg a parlamentben ül és ilyen demagóg balfaszségokat hirdet az a holt egyszerű embereket csapja be. Nyilván politikai haszonszerzés okkal, de azért ne nézzenek már mindenkit komplett hülyének :D

trey @ gépház

Kurvára nem erre hivatkoznak. Csak egy kis része ennek a saját megélhetésük. Konkrétan elfogynak a tanárok ilyen fizetések mellett, nincs utánpótlás és ezt baromi szomorú belülről végignézni. Helyrehozni pedig évtizedekbe is telhet. Nálunk van matek szakos tanár a családban. Persze közben kizárólag a tanárok esetében az EU-s pénzekre hivatkozni és közben rengeteg másét (köztük a sajátjukét) megemelni az nyilván olaj a tűzre és arcpirító demagógia.

Neba. Arról esetleg nem beszélt, h az ég kék, a víz nedves, a Don Viktor lop, a Rogán kokainozik?:)

"A szocializmusba pedig nem érdemes visszamenni. Tehát az árstoppok, meg mindenfajta hasonló, jónak tűnő ötletek azok a szocializmusba már kiderült, hogy nem működnek. Összeomlott a rendszer."

Baloldali, szocialista párt.

Matolcsy az NHP kivezetésével már láthatólag külön vált. Ugyanis ezt követően jelentek meg a KAVOSZ-os hitelek. Csak a vak nem látta, hogy a fiskális politika szemben áll a monetárissal. 

Ennek ellenére reálértéken szűkül a pénzkínálat az infláció miatt, így szépen haladunk egy új egyensúlyi állapot felé. A dolgot lassítja az ár-bér spirál. 

Szóval Matolcsy véleménye nem új, nem sértő, csak kiragadva pár mondatot körbe hordta a sajtó.

Ja, tehát az, hogy a Matolcsy aki ezer szállal kötődik a Fidesz nevezetű politikai maffiához a padló közepére tesz és nyilvánosság előtt kutyázza le Viktort mikor épp az letolt gatyával áll? 
Nem, a tények nem meglepőek, bár mondjuk a múlt évben ilyenkor épp lesajnáltál hasonló kijelentések miatt, most sem látható mennyiben osztanád a véleményét (ami persze nem tőle jön csak ő adja elő)

Illetve a legfontosabb két kérdés: Miért, és miért most?

Ez nekem jelenleg talány.

Mondhatnám, hogy a sztori ma reggelre kipukkant, de ehhez fel kellett volna előbb fújódnia valami méretre, ami nem történt meg. Ellenzéknek valami súlyosabbal kell előállnia, mert a tömött boltokban az emberek most telibeszarják az ilyen fabrikált sztorikat, azzal vannak elfoglalva, hogy meglegyen a zabálnivaló karácsonyra.

trey @ gépház

Tejet akartunk venni két kartonnal három nagyinak, meg magunknak, karácsonyi sütéshez, főzéshez. A kasszánál közölték, hogy csak hat dobozt vihetünk (egyetlen karton volt egyébként az egész boltban, raktáron sincs több, megkérdeztem). De amúgy telibeszarom a fabrikált sztorikat, ja.

Ha drágabb lesz jóval akkor nem éri meg 2 kartonnal venni és csak egy nagyi fog sütni a családnak. De aki pl  nem tudja megfizetni annak így nem lesz sütije. 

Valóban sokat eszünk és egyre kövérebbek leszünk. 🙂

Az ember gyarló és nem való neki az árszabályozás. A szegényneknek volt egy jó (jobb) éve a többi meg harácsolt tejet, csirkét, benzint, nagyjából úgy mint a kiállításon a katalógusokat, ingyen van, ha kell ha nem viszik.

Kik vannak többségben?  Akik miatt van készlethiány és ezért el kell törölni az árszabályozást vagy  a szegények?

Teljesen mindegy megerne-e, ha eselyed sincs nemhogy haracsolni, de megvenni sem.

Ugyanugy nem fog senki termelni/importalni szar HUF arfolyam+hatosagi ar miatt cukrot/tejet/akarmit (ahogy benyat sem, pedig eddig harmic szazalek volt kb. az import aranya)
Ezzel szembesulni kellett volna mar a kedves bagazsnak odafent es el sem kezdeni ezt a baromsagot.
A parliamentben azok vannak tobbsegben, akik miatt keszlethiany van, am ok rohadtul nem szegenyek, el is vannak szakadva a valosagtol sajnos.

Szerkesztve: 2022. 12. 06., k – 07:55

"Hup cikkturkáló"... a f@szom. FLAME b+

(Még keresem, hogy ebben mi az Isten f*sza a Unix vagy csak informatika.)

Matolcsy egyik állítása hogy az ársapka inflációs többletet okoz. Miért?

Az ársapka az maximális hatósági árat jelent, egy árkorlátot, hogyan okozna ez inflációs többletet? Azt gondolnám, pont a kivezetése, a jelentős üzemanyag drágulás, fog további inflációt okozni. Tudom, a makroökonómia nem túl logikus a mikroökonómia körülményei közt élő végfogyasztónak, attól még lehet az ő állítása igaz hogy nekem, a fogyasztónak nem logikus, csak hogy? Elviekben a költségvetést sem terheli, mert a veszteséget a forgalmazókra kényszerítik rá. Az egyetlen, ami következmény, az áruhiány - ez be is következett - de annak meg mi köze az inflációhoz, nem drágulhat az ársapkás termék akkor sem ha hiánycikk, hiszen maximált hatósági ára van. 

Inflációnak van egy bújtatott formája, amikor a költségek növekedése mellett a gyártók / kereskedők még rápakolnak egy picit, bízva abban, hogy az eleve magas inflációs környezetben ez nem lesz feltűnő a fogyasztók számára.

Amikor a hatósági áras termékeken elszenvedett veszteségek miatt az összes termék árát megemelik a kereskedők egy picit, akkor összességében fizethetsz lényegesen többet, mint amit egyébként a sapka miatt tennél.

Ha pedig minden termék ára emelkedik, akkor a fenti bújtatott infláció is bejöhet, tehát a gyártó is csavarhat egy kicsit rajta, mert nincs olyan alternatív jószág, aminek nem nőtt az ára.

Viszonylag komplex jelenség az infláció.

Úgy okoz problémát, hogy az ársapkás dolgokból ugyanannyit fogyasztanak, mint amennyit előtte. Sőt, idejárt a szomszédság tankolni az elején. Ez persze tetszett addig, amig volt nafta, mert az ársapkát a benzinkút, majd később a MOL fizette. az ÁFA/útadó/faxom ugyanakkor ömlött befelé, csakhogy az külföldi importőröknek elege lett a veszteségből és inkább nem is hoznak be annak ellenére, hogy 30%-ban ők látták el az országot. Ezért van most hiány.

Mivel a fogyasztás így nem csökkent, hanem nőtt, így hiába kevesebb az infláció valamennyivel, de többet fogyasztunk belőle, és az iparos, a pék, a logisztika költségei növekedtek.

És ha most azt mondod, hogy úgy látod, hogy mindenki kevesebbet próbál autózni, akkor e mellé azt vedd még hozzá, hogy a határon szerintem emberek ezrei élnek úgy, hogy átvisznek naponta 1-1 autót a szomszédba telitankkal, majd vissza üresen...Lehet napi 50-ért te is megcsinálnád, ha unatkozol...

Na ez pl. egy elhibázott kormányzati szabályozás, amit kb 3 ember döntött el 0 hozzáértéssel szélesebb ipari egyeztetés nélkül. (Az első ötlet az volt, hogy a kutaknak ez belefér...)

Jol van, megnyugodhatunk. Kiderult miert mondta, ezzel lett megagyazva a benzinar stop eltorlesenek.

A napelemes szaldoval megint mokoltak.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Az a baj, hogy felnyitja itt Matolcsy a szemeteket, és nem örültök neki. Ha egyszer „aszongya”, hogy nem háborús, akkor annak vigasztalónak kell lennie, hogy ha már infláció, akkor csak simán qrva nagy :D Szemüveget cserélhetne azért erősebbre, azonnal láthatná, hogy nem válságközeli az a helyzet, hanem máris válság. Mármint globálisan, mindenhol elszállt energiaárak, felszökött élelmiszer, mindennek ment el vele az ára.

Most ha az árstoppot az eltörlik, az se lesz semmivel jobb, akkor nem az infláció emelkedik, hanem csak simán a drágább benzin drágít tovább mindent. A kasszánál fizetve mindegy lesz, hogy miért fizet valaki többet.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Szeretném megkérdezni liberalbolsevik szempontból: Pontosan mikor lett a gülüszemű, hozzánemértő, alkalmatlan, úgyiscsődbevivő emberből mértékadó bankár?

Szerintem kb akkor, amikor elolvasták a honlapjukon, hogy a

A Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.

És csak másodlagos céljuk a gazdaságpolitika támogatása. Eddig ez azért eléggé fordítva volt.

Nem, de nem tesz jót az árstabilitásnak a forint gyengítése az exportbevételek növelése érdekében. Tudod, a két szervezet független elméletileg. 

Össze lehet hangolni a kettőt, de akkor is tessék foglalkozni a törvényben meghatározott célokkal első körben, és majd utána mással.

Pl. feljebb kell lépnünk az értékláncokban.

Egy paradigmaváltást szorgalmaz – a gazdaságpolitika fókuszát az összeszerelésről az innováció és a hozzáadott érték növelésére kell helyezni –, mivel ebben az utóbbi harminc évben nem sok változás történt.

https://index.hu/gazdasag/2022/12/09/inflacio-elelmiszer-kulgazdasag-ve…

De mondom, lehet megérné akkor megváltozatni a jegybanktörvényt, és áthelyezni a prioritásokat, ne játszuk tovább ezt a színjátékot, mert a befektetők sem hülyék.

Melyik befektetőre gondolsz?

1) A magyar lakosságra aki jelenleg cca 7000 Mrd HUF összeggel finanszírozza az államot?

2) Azokra a vállalatokra, akik Magyarországra hozzák a termelést/összeszerelést ezáltal tízezreinek adnak munkát?

3) Azokra, akik hatalmas összegeket manipulálják az árfolyamokat, tőzsdét, LIBOR-t stb…

4) Azokra a multikra, akik hozzák a tőkét, lenyúlják a piacot, ledarálják a konkurenciát, és kiviszik a hasznot, miközben alig pár emberrel dolgoztatnak és büszkék a hatékonyságra?

5) Azokra akik pár millió forintuknak helyet keresnek?

 

stb….

Mondjuk igazad lehet.

1-es befektetőt nem érdekli, hogy euróban/dollárban mennyit romlik a befektetésének értéke az évek során, hiába járul hozzá a romláshoz a hiteltelen Jegybanki politika is

2-es befektetőt nem érdekli, mert úgyis tudja, hogy Magyarországon csak az olcsó munkaerő miatt éri meg befektetni, és ugye nem cél nagyobb hozzáadott értékű terméket gyártani, ezt már végre Parragh László is elismerte.

3-es befektetők már amúgy sem bíznak a Jegybankban pár éve

4-es befektetők fene sem tudja, de esetleg tudsz rájuk példát mondani?

5-ös befektetők same in 1.

 

Szóval megfogtál, igazából most már nem érdekel senkit, mit mond a Jegybank.

4) Az összes kereskedelmi multi ( nem csak a kisker szektorban).

Hát ezaz, a jegybank egyensúlyoz mindig azzal, hogy legyen elég forrása az adott gazdaságnak miközben óv a külső forrás kizsákmányolása ellen. Minél több jegybank van annál nehezebb a kizsákmányolás, minél kevesebb van, annál egyszerűbb, mert kevesebb döntéshozók kell megkenni.

Sőt a növekedés vezérelt gazdaságba mindig pótlólagos forrás bevonására van szükség, ami magában hordozza a külső befolyás lehetőségét is.

Magyar példa alapján zongorázni lehet a különbséget pls a sokat szidott Matolcsy és elődei: Bodpeter, Surányi, Járai, vagy a fő rohadék Simor András között.

3. § (1) Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.

(2) *  Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartását, ellenállóképességének növelését, a gazdasági növekedéshez való fenntartható hozzájárulásának biztosítását és a rendelkezésére álló eszközökkel a Kormány gazdaság-, valamint a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját.

22. §[...]

(2) Az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről a Kormány az MNB-vel egyetértésben dönt. Az árfolyamrendszert érintő változtatások nem veszélyeztethetik az MNB árstabilitás elérésével és fenntartásával kapcsolatos elsődleges célját.

(3) Az MNB a (2) bekezdésben előírt módon kialakított árfolyamrendszer keretei között szükség és lehetőség szerint védi és befolyásolja az árfolyamokat a belföldi és a külföldi devizapiacokon.[...]

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300139.tv

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Passz, most csak egy véleménycikket találtam, ami utal erre.

A jegybanknak nincs árfolyamcélja, és helyesen nem is kommunikálja a forint euróárfolyamának alakulását. Nem esik ezáltal abba a csapdába, amelybe a 2000-es évek elején, amikor is árfolyamcélt is megjelölt, pontosabban kinyilatkoztatott. 

https://www.vg.hu/velemeny/2022/09/a-jegybanki-kamatemelesek-margojara

Ej, most de csapongani fogok...

Volt még egy ilyen megszólalás:

a 16 hónapig tartó kamatemelési ciklust lezárta a jegybank

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220927/matolcsy-gyorgy-lezartuk-a-k…

Majd mivel ez valahogy nem nyugtatta meg a piacokat, utána pár napra azért módosítottak az inflációs előrejelzésen 2022/23-ra, de így meg beleragadtak ebbe a mondásba.

Volt egy kísérlet is 2021-ben, hogy az egyhetes betétet tette új, irányadó kamattá. Ezt 2022-ben állították vissza a jegybanki alapkamatra.

 

Biztos az a baj, hogy nem értek jól a gazdaságpolitikához (de mégis kommentelek), de ezek furcsán csapódnak le.

Magyarországon, Európa egyik legnyitottabb, méretéhez képest sokat exportáló gazdaságában, ugyanakkor jelentős technológiai és alapanyag importra szoruló országában, mely gazdaságában jelentős tényező pl az autóipari bérösszeszerelés, erősebb, vagy gyengébb az összefüggés a kettő között?

Nem ez a kérdés, nem is vitattam, hogy nincs összefüggés a kettő közt. De ezzel együtt is nem egyszerű erre a kérdésre a válasz.

Pl. a 'jelentős tényező pl. az autóipari összeszerelés' esetében az árfolyamcél teljesen értelmetlen, mert a bérösszeszerelés túlnyomórészt azt jelenti, hogy bejön importként az alkatrész, kimegy az összeszerelt autó, amennyiben az kimenő érték magasabb (különben minek csinálnák?), szinte mindegy az árfolyam, mert a teljes importmennyiség kiment exportba, így a magyarországi inflációra nincs hatással. Emiatt az alapanyagimport sem számít addig, amíg ebből az importból export lesz.

Az árfolyammal azoknál a termékeknél van probléma, amelyeket importálunk és belső felhasználásra kerülnek. Fogyasztási cikkek, energia egy része, stb.

Azaz összességében van összefüggés, de nem olyan nagy, mint amit a kérdéseddel szeretnél sugallani. Persze ehhez az is kell, hogy az árfolyammozgás ne legyen túl gyors, vagy túl extrém.

Mellesleg gazdaságtörténelmi példa is van: a 90-es évek elején nagyon magas volt az infláció, meghaladta a 30-35 százalékot is. Ennek az inflációnak és az akkori gazdasági hullámvölgynek a sokat kritizált Bokros-csomag úgynevezett csúszóleértékelése vetett véget, tehát igazából folyamatos (ütemezett) árfolyammozgással lehet inflációt csökkenteni is.

Sajnos az infláció (ahogy persze sok más dolog is) nem tisztán racionális alapon működik, egy idő után akkor is fennmaradhat, ha a kiváltó okok (egy része) már nem áll fenn, ilyenkor pusztán a várakozások miatt. Kell a kiszámítható gazdasági környezet is ahhoz, hogy a piaci résztvevők megnyugodjanak. Sajnos ez a kiszámíthatóság mára szinte teljesen eltűnt.

Szerkesztve: 2022. 12. 07., sze – 20:23

:-)

A jövedéki adó még február végén csökkent, ezzel adott kedvezményt a kormány a nagykereskedő cégeknek a benzinárstoppal összefüggésben, majd ezt márciusban növelte tovább. Akkor két lépésben 25 forint/liter mértékkel csökkentette a kormány az üzemanyagok jövedéki adóját.

Ennek megfelelően tegnap 23 órától visszaáll a régi adómérték: a 95-ös benzin jövedékiadó-mértéke 120 forint/liter + áfa (152,4 forint), a gázolaj esetében pedig 110,35 forint/liter + áfa (140,1 forint).

A jövedéki adó még február végén csökkent, ezzel adott kedvezményt a kormány a nagykereskedő cégeknek a benzinárstoppal összefüggésben, majd ezt márciusban növelte tovább. Akkor két lépésben 25 forint/liter mértékkel csökkentette a kormány az üzemanyagok jövedéki adóját.

Ennek megfelelően tegnap 23 órától visszaáll a régi adómérték: a 95-ös benzin jövedékiadó-mértéke 120 forint/liter + áfa (152,4 forint), a gázolaj esetében pedig 110,35 forint/liter + áfa (140,1 forint).

Nem hiszek én Matolcsynak. A szankciók hatásáról megvárom a sok-sok bölcs, nemzeti konzultációt kitöltő honfitársam összesített véleményét!

$ grep -c egy$ word.list
100

sokkal többet toltak 10-20x , de a cél nem magyarországi demokrácia segítése volt..

A demokraták rendesen megcsapolták - de ugye azt nem lehet beleírni a CIA könyvelésbe, ezért a magyar demokrácia elősegítésére könyvelték.

Ha komolyan gondolták volna, akkor 5miliárd USD-vel nyomultak volna, ahogy Ukrajnában indították lásd: "Majdan forradalom".

Willy, olvassál már vazzeg. Fanta, buccaneers és én írogattunk egymásnak anélkül, hogy megsértettük volna egymást. Aztán jöttél te, és benyomtad az alternatív valóság tobzódását, magyarul hoztad a liberalbolsevik fikázást. Aztán mikor szóvá tettem, akkor egyből rám kented azt amit te kezdtél el. Nem tűnt fel, hogy a mondatomban 2 db ige volt, egyik az amit te használtál előzőleg. Tipikus bolsevik tempó: gyanúsíts meg más avval amit te követtél el.
 

A Telex Akadémia szakmai igazgatója Munk Veronika tartalomfejlesztési vezetőnk, ügyvezető igazgatója pedig Pusztay András.

A portál főszerkesztője, Dull Szabolcs a cikk végén megemlíti, miből fogják ezt finanszírozni: a projektet az amerikai DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor – magyarul: demokrácia, emberi jogok, és munkaügyek hivatala) több mint 740 ezer dollárral (majdnem 300 millió forint) támogatja. 

A Telex Akadémia szakmai igazgatója Munk Veronika tartalomfejlesztési vezetőnk, ügyvezető igazgatója pedig Pusztay András.

A portál főszerkesztője, Dull Szabolcs a cikk végén megemlíti, miből fogják ezt finanszírozni: a projektet az amerikai DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor – magyarul: demokrácia, emberi jogok, és munkaügyek hivatala) több mint 740 ezer dollárral (majdnem 300 millió forint) támogatja. 

Ha sikerült már megfejtened, szívesen olvasnék egy összefoglalót. :)

:)

Én örülök, hogy a fajtád vezeti az országot, hiszen így az jó kezekben van, és a többiekkel ellentétben könnyebben, sőt, megerősödve fogják a polgárai átvészelni ezt a válságot.

2026-ban majd nézzük meg közösen, hogy hányszor jobbak voltunk, és ünnepeljük meg egy virtuális pezsgővel, hogy nem a töketlen Gyurcsánnyal kellett ezt kibekkelni. (remélem addigra el is számoltatják végre, talán jó magaviselettel -teljes vagyonelkobzás után persze- szabadulhat is a választásokig)

Várj, próbálok a te szinteden kommunikálni, de kérlek nézd el, nem vagyok jártas ezekben a mélységekben.

Szóval hogy került édesanyád a sírba? Egyik reggel, mikor enni adott neked, és te elkezdtél bőgni, ő meg csendesen, kedvesen kérdezgette 18 éven át, hogy "kisfiam/kislányom/nembináris aranybogaram, mégis mi a baj, mit csináltam rosszul?", de te képtelen voltál erre az egyszerű kérdésre korrektül válaszolni?

Hagyott búcsúlevelet? Abban is még ezt kérdezte, vagy akkor már feladta?

Attól, hogy te nem érted, vagy nem vagy hajlandó elfogadni egy választ, még lehet válasz a kérdésre.

Az meg, hogy itt pattogsz végtelen ciklusban, ahelyett, hogy elmondanád, hogy miért gondolod, hogy ez számodra nem válasz, totálisan alkalmatlanná tesz téged bármilyen párbeszédre.

Kérj segítséget szakembertől, hátha vele rájössz, mi okozza a frusztrációidat.

Próbálkozhatsz még a saját egzisztencia megteremtésével is, esetleg barátokkal, családdal is, bár ilyen köcsögökkel általában ritkán áll szóba egészséges ember. Ha csak szóban élvezed mások nyomorgatását, és a saját magad lejáratását, esetleg megpróbálkozhatsz egy kutyával, az lehet, hogy még szeretni is fog, miközben három órája állsz előtte, és próbálsz túljutni vele azon a képzelt ponton, ami beakadt az agyadban.

De mi a célod azzal - komolyan kérdem immár 42-szerre - hogy jól élő informatikusoknak (gy.k.: a válság egyik győztes szektorában dolgozóknak) akarod elmondani egy informatikai fórumban, hogy milyen szar az élet az ózdi cigány putriban? Ennek mi az értelme? Mert ha ez egy Facebook csoport lenne, tele nyuggerekkel, családsegítő-függőkkel, munkanélküliekkel, érteném.

De így ... Nem igazán értem. Ha az IT szektor ennek az egésznek nyertese és a benne dolgozók is nyilván, mi érdekük lenne ezen változtatni? Láttál már olyan embert, aki a saját maga (és pénze) ellensége? Küldd ide hozzám, ha nem tud mit kezdeni a pénzével, adja át, majd én elköltöm helyette  ...

trey @ gépház

De a fajtája nem ezt akarja elmondani, hanem azt, hogy az ózdi cigány és a győri informatikus egyaránt kibaszott hülye, megvezetett fideszbirka és az ellenzék is egy kibaszott nagy rakás szar. Neki fáj, hogy te meg tudsz elégedni a kisebbik rosszal (az mondjuk érdekes, hogy az ellenzéki szavazók alig kapnak tőle kritikát, noha lényegében ők tartják fenn a Fidesznek kedvező, valódiellenzék-mentes jelenlegi állapotot), míg ő csak szenved és szenved, és elutasítja az ország jobbá tételére irányuló cselekvést, de legalább ugat és ugat és ugat. Neki nem a HUP a kocsma, hanem az egész élete.

:)

Miért sírás az, ha valakit zavar, hogy kirabolják az országot? Nem értem, hogy ez milyen összefüggésben van azzal, hogy valaki hogy él.

Ez az a mentalitás, hogy "de ők -a szocikkal ellentétben- legalább nekünk is adnak". TFH így van, ez miért alap arra, hogy ne ítéld el őket?

Miért gondolod fröcsögésnek, és pontosan mire is mondod ezt? Illetve mit vársz egy ilyen oldalon, ezeroldalas szakmai jegyzeteket, grafikonokkal, hivatkozásokkal, részletes kifejtéssel?

Mi választja el a kritikát a fröcsögéstől a te olvasatodban?

Egyébként ennyi a véleményed a leírt problémákról? Fröcsögés?

Neki fáj, hogy te meg tudsz elégedni a kisebbik rosszal 

A hibás szót amit rá akarsz erőltetni kihúztam, a többi oké lenne,  

míg ő csak szenved és szenved, és elutasítja az ország jobbá tételére irányuló cselekvést tönkretételét, 

Itt is muszáj volt belejavítani, mivel aki kritikával illeti a Fidesz cselekedeteit, az látja, hogy ahogy az elmúlt 10 évben látványosan és most hatványozottan a hatalom megtartására, saját gazdasági lefektetésére és a társadalom hipnotizálására fókuszál és eladja az ország jövőjét. Minden szükséges reform megakadt vagy visszafordult, átalakították az országot egy összeszerelő műhellyé ahelyett, hogy kihasználták volna a relatív jó elhelyezkedését az országnak. 
Persze lehet elégnek is tekinteni amit a Fidesz csinál, de meggyőződésem, ha a Fidesznek nem lett volna 2/3-a akkor az ország jelentősen jobban állna (akkor teljesíteni is kellett volna nem csak pofázni). 

Sajnos hallucinálsz, hiszen hibátlan szót húztál ki, és nem javítottál bele.

A kormánypártoknak nem lenne kétharmada, ha a fajtád nem támogatná az értékén jóval felül a "haladó" ellenzéki pártokat. Ahelyett, hogy kritikát fogalmaztatok volna és fogalmaznátok meg velük kapcsolatban, hogy fejlődhessenek, együtt ugattatok és ugattok velük, plusz tömegesen szavaztatok és szavaztok rájuk, elrettentve azokat a normális embereket, akik politikai szerepvállaláson gondolkodnak.

:)

Milyen jellegű kritikát vársz az átlag választótól? Menjen be fogadóórára a képviselőjéhez? (én konkrétan próbálkoztam ezzel, nem sikerült elérnem)

Írjon tértivevényes levelet? E-mailt? Kommentelgessen a FB-bejegyzések alatt?

Vagy maradjon távol a választástól? Ha megnézed, ez utóbbit meglehetősen sokan választották, ez azért felfogható egy elég erőteljes kritikaként, nem gondolod?

Azt gondolom, hogy azokat a normális embereket nem az tántorítja el a politikai szerepvállalástól, hogy attól félnek, hogy a tömeg inkább Gyurcsányra szavaz helyettük. 

Hol volt szó "átlag választóról"? A fajtádról volt szó, az emberiség és a választópolgárok krémjéről.

Ha a kreativitásotokból többre nem futja, nekem elég lenne, ha a HUP-on és más közösségi terekben nem vernétek mások arcába a csúfot, hanem tisztességes ember látszatát keltve viselkednétek.

Harminc százalék nem sok, hanem kb. átlagos.

:)

Szerintem összekeversz dolgokat (gondolom ez az adjunk segélyt vs. milyen alacsonyak az adók vonal lesz).

Minek a nyertese az IT szektor? A világgazdasági folyamatoknak, vagy valami hungarikumnak? Konkrétan min nincs érdekük változtatni?

Nem az ózdi cigányokról van szó, hanem arról (hirtelen és többek közt, ezek csak a saját, jól élő informatikus nyomoraim, de szerintem ezeket is leírtam már párszor), hogy:

  • nincs bölcsőde. Semmi gond, ki tudom fizetni gyerekenként a havi 150-et, de akkor faszért fizetek adót?
  • az óvodába mi visszük a bútorokat, mert nincs pénz, a szülők a gázszámlára gyűjtenek, mert nincs pénz
  • az iskolában a szülők újítják fel az épületet, mert nincs pénz, a tornatanárt akarják rávenni, hogy történelemórát tartson, mert nincs történelemtanár (azt, hogy a fizikát a matektanár tartja, meg sem említem, elvégre majdnem ugyanaz, nem?)
  • az állami egészségügy lényegében használhatatlan, ha nem akarsz megdögleni (és nem folytatom, hívjuk ezeket állami szolgáltatásoknak, nem épp felívelő periódusukat élik)
  • torz szerkezeteket hoznak létre, és azokat egyik napról a másikra rúgják fel, ha épp úgy alakul (adótörvények ad-hoc tekergetése, hitelezés, hiteltámogatások, árstopok, napelem, állami szereplők belépése a piacra stb)
  • nulla kiszámíthatóság és jogbiztonság van
  • lopnak
  • maffiaállam (ha ezzel még nem találkoztál, örülj neki, utána kevésbé leszel a rendszer fanboya)

De amúgy igen. A cigányok felzárkóztatására is elbasztak mennyi pénzt (hello Flóri pld), aztán pont az érintetteknek lófasz se lett jobb.

De beszélhetnék ezekről is -foglalkoztam, illetve közeli rokonaim, barátaim dolgoznak drogosokkal, mentális sérültekkel, illetve egyéb lecsúszott polgárokkal -hajléktalanok, vagy épp ózdi cigányputriban élők-, de nem emlékszem, hogy ezt a témát egyszer is felhoztam volna, szóval most sem teszem.

Mindazonáltal próbálok nem abba a hibába esni, hogy elfogult legyek, és csak azért szidjak valamit, mert Fidesz. Igenis vannak jó dolgok, illetve irányok (digitalizációs törekvések, vagy pld. ha Magyarországról átlépsz -a dollármédia :D által annyira felszopott- bezzegromániába, akkor gyorsan észreveszed, hogy közlekedni halál, nincs autópálya, nincs infrastruktúra stb).

Árnyaljuk a listád

  • nincs bölcsőde. Semmi gond, ki tudom fizetni gyerekenként a havi 150-et, de akkor faszért fizetek adót? ->

    maga a probléma gyökere nem magyar specifikus, a probléma ezzel inkább. hogy milyen undorítóan hurráoptimizmust csinálnak belőle és belső szaporulatra ösztönöznek, tudva, hogy nem áll rendelkezésre erőforrás hozzá. 
     

  • az óvodába mi visszük a bútorokat, mert nincs pénz, a szülők a gázszámlára gyűjtenek, mert nincs pénz ->

    strukturális probléma, nem csak Magyarországon van jelen, sokkal gazdagabb országokban is, de ott nem csinál a kormány mellette hurráoptimizmust, hogy milyen jó is ez 
     

  • az iskolában a szülők újítják fel az épületet, mert nincs pénz, a tornatanárt akarják rávenni, hogy történelemórát tartson, mert nincs történelemtanár (azt, hogy a fizikát a matektanár tartja, meg sem említem, elvégre majdnem ugyanaz, nem?) ->

    ez sem kimondottan magyar probléma, de központosítás ezen rengeteget rontott, ez pedig egyértelműen az elhibázott magyar oktatáspolitika.
     

  • az állami egészségügy lényegében használhatatlan, ha nem akarsz megdögleni (és nem folytatom, hívjuk ezeket állami szolgáltatásoknak, nem épp felívelő periódusukat élik) ->

    az előzőekhez hasonlóan, ezzel is gond van világszinten, mivel a társadalom átalakul és sokkal gyorsabban, mint ahogy ezeket kezelni tudnák, de Magyarországon kivételesen bénán fogtak hozzá ezért a kompetenciák éveken belül teljes katasztrófa közelébe sodorhatják az egészségügyet. Elhibázott  és elodázott strukturális változás és hozzánemértő gazdálkodás központosítással  és lopással.
     

  • torz szerkezeteket hoznak létre, és azokat egyik napról a másikra rúgják fel, ha épp úgy alakul (adótörvények ad-hoc tekergetése, hitelezés, hiteltámogatások, árstopok, napelem stb) ->

    magyar specialitás, sajnos az embereket valamivel hipnotizálni kell. undorító, része a következő 10-15 év problémájának. 
     

  • nulla kiszámíthatóság és jogbiztonság van ->

    szinte minden egyes külföldi üzleti beszélgetésen szóba jön, jelentős kockázatként beárazva, a kormány teljese megbízhatatlan és korrupt
     

  • lopnak ->

    szinte mindenhol lopnak, itt is csak a pofátlanság a legnagyobb baj ahogy ezt előadják
     

  • maffiaállam (ha ezzel még nem találkoztál, örülj neki, utána kevésbé leszel a rendszer fanboya) ->

    maximálisan, akik ezt még nem tapasztalták azok képtelenek megérteni miről beszélsz sajna, mert számukra ez fikció

A rokonságom (legalább)fele külföldön él. Szoktunk beszélgetni hasonlókról, és semmi ilyet nem említettek soha. Persze ez kis minta, szóval nem állítom, hogy nincs igazad, viszont ugyanezen kis mintával (a saját ismerősi, baráti köröm) nézve itthon mindenhonnan ezek jönnek, plusz a saját tapasztalatom is megerősíti.

A politikába sajnos magas arányban kerülnek korrupcióval (és így eleve korrupt) emberek. Nincs kétségem afelől, hogy máshol nem lopnak, sőt, van, ahol bizonyos tekintetben rosszabb a helyzet (a hasznosult források arányában).

Viszont ennyire szisztematikusan lerabolni az országot, magánosítani komplett szektorokat, ennyire nyíltan felhízlalni a rokonságot nem igazán látok más országokat.

Szerkesztve: 2023. 01. 04., sze – 10:45

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az Oroszország elleni szankciók miatt az egy évvel ezelőtti szintre csökkent az olaj világpiaci ára, a forint azonban 15 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest, mint tavaly ilyenkor, tehát részben ez okozhatja, hogy Magyarországon sokkal drágább az üzemanyag, mint máshol.

Várhatóan visszatérünk a korábbi időszak 700 forint fölötti üzemanyagáraihoz. Sőt, a rosszabbik verzió esetén, ha a forint újra elkezd gyengülni a dollárhoz vagy az euróhoz képest, akkor ennél jóval nagyobb mértékű áremelés is elképzelhető

Index - Gazdaság - Pár héten belül nagyot drágulhat az üzemanyag Magyarországon

Amikor 100$ volt egy hordó olaj, a benzin 365 Ft. Most 60$ az olaj, a benzin 660 Ft… rohadtul megdrágult a hordó…!