A kutyákról kicsit másként

Kutyákkal együtt nőttem fel. Nem emlékszem rá, de szüleim szerint még járni sem tudtam, de már a család egyik pulijával játszottam. Azt mondják, hogy a kutyába kapaszkodva tanultam meg járni. Ha nem találtak, akkor benéztek a kutyaólba, és ha ott volt a kutya, fel kellett emelni, mert volt, hogy rajtam feküdt és alatta voltam. Anyám viccesen mondta, hogy néha nem tudja, hogy a kutya, vagy ő nevelt-e fel.

Később, felnőtt koromban, mivel városban és lakásban éltem, fájó szívvel de lemondtam a kutyákról. Az is közrejátszott, hogy van egy „becsípődésem”, ha állatot tartok, akkor igyekszem olyan körülményeket teremteni ami elsősorban az állatnak jó és nem nekem. Röviden, boldog állatokat akarok látni magam körül. Azt is tudom, hogy férfi-soviniszta egy kicsit, de szerintem a kutya térd felett kezdődik, meg amit el tud intézni a macskám az nem kutya. A nagyobbik macskám 10 kiló és a testzsír százaléka kis túlzással nulla közeli (magyarul, nem dagadt), szóval kutyában úgy harminc kiló körül kezdődik az ellenfél neki. Az egy a hármas szorzót nem én találtam ki, de az egy másik történet.

Egy lakásban tartott nagyobb kutya állatkínzás az én logikám szerint, még napi hosszabb sétával együtt is. Az egy kutya tartása is állatkínzás, mert a kutya falka állat és társak nélkül nem a jellemének megfelelő a körülmény, azaz nem lehet igazán boldog egyedül még ha úgy is tűnik, az ember pedig sosem lehet a kutya valódi fajtabeli társa. A falaka mérte lehet kérdés és vita tárgya, de legkevesebb három, de inkább négy, vagy még több. Egy lakásban nagy kutyákkal ez konkrétan lehetetlen, de még kicsikkel is problémás.

Szerintem kutya lakásba nem való.

Most viszont eljött az idő és végre van lehetőségem úgy kutyákat tartani ahogy szerintem jó nekik, mert vidékre költöztünk és hely van bőven. Oké, legyenek kutyák, de milyenek, építsünk falkát, de hogyan? Na itt kezdődik, ami nem éppen szokványos.

Megfogalmaztam az igényeimet a kutyák kiválasztása előtt.

A kutya nem dísz, az öncélú tartásának szerintem nincs értelme, csak azért tartani, mert tetszik, az szimpla egoizmus, viszont valahol megértem. A városi emberekben van valami zsigeri igény a természet felé, még ha nem is vallják be maguknak, de ott legbelül dolgozik valami, ami tudja, hogy a beton nem természetes élőhely. Ezt a természet iránti vágyódást tudja csillapítani a kutya, macska, illetve bármilyen kisállat, mert úgy érezhetjük van egy kis közünk a természethez az állatokon keresztül, mert erdőt ugye nem tudunk ültetni a lakásba. Ha így nézem végül is van értelme a városi kutyatartásnak, csak az éppen az a kutyának nem jó, belekényszerítjük egy természetellenes közegbe, azért, hogy mi jobban érezzük magunkat. Ehhez jön a magány, ha egyedül van, ezért gondolom, hogy ez az állapot egy kutyának kínzással ér fel.

De vissza az igényeimhez. Mivel elég sok csirkét tartunk és jövőben tervezek juhokat, kecskét és szamarat is, elsődlegesen klasszikus őrző pásztorkutyákra van szükségem. Mivel a boldog állat (értsd, a saját természetéhez legközelebb álló körülmények) alap nálunk, a csirkék is szabadon vannak. Ahol élnek egy természetvédelmi terület, szántók és a Tisza mellett van, eddig heti egy csirke volt amit elvittek a ragadozók. Érdekes, hogy jó darabig nem volt gondunk, de aztán rákaptak a csirkéinkre, talán kellet hozzá idő, hogy felfedezzék őket. Nyest, róka, nádi farkas (azaz aranysakál, amit én még nem láttam, de a vadászok többször megfigyeltek már arra) és sas, ami tizedelheti az állományt. Több dolgot tehetek ez ellen, de a leghumánusabb szerintem a pásztorkutya, hogy eszébe se jusson a ragadozóknak felénk portyázni.

Ezekből következik, hogy kutyának ezeket tudnia kéne: tudjon falkában élni és működni, mert egyrészt az természetes neki, másrészt a terület is nagy és egyedül mindenképp kevés lenne, ne bántsa a háziállatokat, főleg a baromfit de a birkát sem, mert együtt lesz velük, védje meg őket, őrizze a portát is, legyen jó a tápanyag hasznosítása, legyen makk egészséges és bírja a rideg körülményeket, mert nem akarok dokihoz járni velük. Négy-öt kutyának tuti nem építek házat, mert az már nem is ház, hanem kutya lakótelep lenne. A tápanyag hasznosítás magyarul meg annyit tesz, hogy mennyit és mit eszik, ami sokkal fontosabb tényező, mint elsőre tűnik. Ha nagyméretű és étvágyú is kutya egyszerre, van belőle négy, mindjárt jön a számolgatás, hogy megéri-e egyáltalán a „védelem” költsége. Nagyjából ennyi az igényem, ugye, hogy nem is sok?

Csak egy apró gondolat, a „ridegtartás”, mint kifejezés nekem mindig is furcsa volt. Úgy hangzik, mint ha valami szörnyű és kemény dolog lenne, padig a vadállatok mindegyike úgy él és köszöni szépen elvan. Nincs kis kabátkájuk, meg szigetelt óljuk és csodák csodájára nem pusztulnak bele. Ismerek orvost, aki szerint ha az emberek is úgy élnének, ridegtartásban, a betegségek töredéke gyötörné őket.

De vissza a kutyákhoz, nem tudom feltűnt-e, de a megfogalmazott igények közül kimaradt a fajta, és az, hogy hogy nézzen ki a kutya. A fajta nem érdekel, a külső nem számít csak a belső, tőlem lehetnek a világ legrandább kutyái is, ha okosak és teszik a dolguk. A szépség elve értelmetlen, az ember által definiált hülyeség, ami biztosan rossz irányba viszi a fajtát, lásd például a jobb sorsra érdemes német-juhászokat a deformált diszpláziás csípőjükkel. Lehet, hogy valakinek az szép, de megkérdezték erről a kutyákat is? De legalább jól mutatnak fotókon, meg a kiállításon az extrém hosszú lépéshosszal. Futni már nem nagyon tudnak, de sebaj.

Ennek ellenére, némileg magamnak is ellentmondva, egy ideig szerettem volna, valamilyen ősi magyar fajtát, de nagyon gyorsan bukott ez a projekt. Ha jobban utánajársz, se nem ősik, se nem magyarok se nem fajták. Erről később. Szóval két fajta jöhet volna szóba, a kuvasz és a komondor, de egyik sincs olyan állapotban, hogy ezeket az igényeimet kielégítse. A kuvasszal már vannak valódi pásztorkutyás próbálkozások, több falka is dolgozik, de még nincsenek hosszabb távú tapasztalatok velük és nincsenek a tenyésztésben felhasználva, a komondor meg legnagyobb bánatomra, finoman szólva is, elég lagymatag szinten áll.

Itt pár szó a fajtatenyésztésól. Röviden, egy katasztrófa. Kicsit hosszabban, nagy katasztrófa, ami ha így megy tovább a genetikai torzók irányába mutat. Mutathatna nekem valaki egy olyan fajtaleírást, ami a nem a külső tulajdonságokról szól, hanem valódi belső értékekről, objektív tesztelési metodikával. Nem két mondat, amit soha senki nem ellenőriz, hanem fajta kutya objektív jellem, okosság és működőképességi teszt. Hát nem lehet Dunát rekeszteni vele.

Így álljon a füle, a színe ilyen meg olyan legyen, a járása így nézzen ki, a szőre erre pöndörödjön, a farka meg arra. Juj de szép. Ja kutya egyébként meg egy ostoba állat, beteg és mellesleg semmire se jó. Sebaj, de legalább szép, persze majd diszpláziás lesz, meg ha nem tisztogatjuk a pofáján a redőket az majd jól begyullad, vagy befordul a szemhéja, bélcsavarodása lesz. Keress csak rá: kutya örökletes fajtadiszpozíciós betegségek. Siralmas. Vagy ott vannak a hatalmas száz kilós monstrumok, a megalománia eredményei. Olyan torzak, hogy még futni sem tudnak és jó ha nyolc évig húzzák. Nem vicc, van olyan kutya ami képtelen futni, egyszerűen nem alkalmas rá a teste. De legalább nagyok, a kert díszének jók meg menőzni a szomszédoknak, de állatnak már koránt sem. Hogy az állatnak mi a jó? Az meg kit érdekel!?

Az a fajta, aminek bármilyen genetikailag örökletes betegsége van, degenerált! Pont. Testileg elkorcsosult, elfajult. Csúnya ezt mondani, de ez a tudomány álláspontja. Na most keress egy fajtát aminek nincs semmilyen örökletes betegsége. Jó szórakozást hozzá.

Házi feladat, keress rá mióta vannak fajták és miért vannak, mi az igazi oka a fajtatenyésztésnek, miért alakult ki. Annyit segítek, hogy nem az állat jóléte a vezérlő elv.

A fajtatenyésztés zsákutca. Vérlázító a tenyésztők magatartása, persze tisztelet az igen kisszámú kivételnek, mert van olyan is. A fajtaszövetségek, meg beképzelt belterjes gittegyletek, akik plecsnikkel jutalmazzák maguk, a degenerált kutyáik, még további lerontása miatt. A lényeg, hogy nekik tetsszen a kutya, nem pedig az, hogy egészséges és okos legyen. Ott van például az angol bulldog. Na az egy vicc, még szaporodni sem tud magától és annyira ostoba mint a föld, épp csak nem forog. Egy barátomnak van egy, aki mellesleg őrkutyákkal dolgozik és valami kutyamentésből került hozzá a bulldog. A környék legsuttyóbb macskái azzal szívatják szegény ostoba állatot, hogy előtte galoppoznak. A kutya ordítva, maximális erőbedobással, habzó szájjal hörögve vágtat a macska után, aki szemmel láthatólag erőlködés nélkül galoppozik úgy 40%-os erőbedobással, hátra-hátra pillantgatva. Futtatja a kutyát egy kicsit, utána kiröhögik a többiekkel, cserélnek és jön a következő macska. A barátom esküszik rá, hogy versenyből csinálják a macskák, hogy melyik bunkó tudja közelebb engedni magához.

Ezt persze ne téveszd össze azzal, hogy szereted-e a kutyát. Persze, szereted, de attól még a többség degenerált és nem kéne szaporítani tovább. Másik ismerős argentin dogja, ha megijed beugrik a gazdája mögé, aki mellesleg 45 kilós lány. Amikor kérdeztem, hogy fog megvédeni ez a kutya, a válasz az volt velősen, hogy sehogy, mert gyáva, de így is szeretem. Hát ez a kutya is egy vicc, de ettől még nem vonom kétségbe, hogy a gazdája nagyon szereti.

Volt tragikusabb történet is egy barátommal. Vett egy kajnak hazudott selejtet. Mindig is volt kutyája volt, nem lehet mondani, hogy ő rontotta el, ráadásul ezt a harmadik kutyának vette. A kutya annyira degenerált volt, olyan ultra-agresszív, hogy életveszélyes lett. Az állatorvos el akarta elaltatni, de nem tudta, mert nem fért hozzá, végül hivatásos vadászt kellett hívni, aki lelőtte a kenelben. Hát nem ez a tenyésztői etika csúcsa.

És itt jön a közel megoldhatatlan feladat. Hogyan válassz kutyát? Hogy történik ez általában? Az egyszeri vásárló, nem ért igazán a kutyákhoz, elmegy valami hirdetésben talált, jobb esetben a tenyésztőhöz, rosszabb esetben a szaporítóhoz és nagyjából küllemre, hasra-ütéssel választ. Előtte persze kitalálja, hogy melyik kutya tetszik neki és kicsit utánanéz, hogy mit hazudnak a fajtáról és a jelleméről. Például az élete árán is megvédi a gazdáját, vagy a legokosabb kutya, családcentrikus, meg ilyen-olyan a mozgásigénye. Ilyenkor a vásárló még abba a triviális dologba se gondol bele, hogy a kutyák nem egyformák és ezt a fajtán belül értem. Van okosabb, van butább, van bátrabb, van gyávább, van agresszív és van jámbor. A fajtaleírás jó esetben is csak egy nagyjából használható iránymutató, ami vagy úgy lesz vagy nem. Nem azt mondom, hogy nem ér semmit, de azt hinni, hogy olyan lesz a kutya, mint a mit ott állítanak, az balgaság.

Utána megnézi az almot a tenyésztőnél és az jaj de cuki, vagy ez jött oda hozzám alapon dönt egy-két perc alatt, valódi szakértelem nélkül. Még rosszabb, ha megsajnálja valamelyik nyomi kölyköt, utána többnyire ráfarag vagy esetleg nem, de ez csak a szerencse dolga. Ha nem nyert akkor szenvedés, menhely, vagy kóbor kutya lesz belőle a gazdi emberségétől függően.

Hát kösz, nekem ez nem jó így én nem akarok zsákbamacskát, pontosabban zsákba kutyát. Mivel voltak konkrét igényeim, elkezdem telefonálgatni. Az eredmény siralmas volt. A legalja, a kutya mindent tud, találkozunk a bevásárlóközpont parkolójában és már vihetem is volt. A van pecsétes papír a kutyához és megnézhetőek a szülők, már egy fokkal jobb, de a működni fog-e kérésre, a válasz a jobbik estben is a fejvakarás volt. A dolgoznak-e a szülők, itt persze a kutyákról beszélek, már esélytelen küldetésnek bizonyult. A tenyészkutyák nem dolgoznak. Díjak vannak, de a munkaképességre bizonyíték az nincs. Akkor honnan tudjam, hogy mit várhatok ténylegesen? Nekem nem kell olyan kutya akinek egy idegen belenyúlhat a szájába, hogy zsűrizze. Nekem olyan kell, akinek ha a gazdáján kívül bárki matatna a szájába annak leharapja a kezét. Vagy majd a betörő megnézi mekkora foga és ha elég nagy akkor, juj ide nem török be? Itt egy zárójeles megjegyzés, Erdélyben vannak olyan kalibakutya falkák, ahol a gazda nem ad nevet a kutyáknak, ezért mert ha a betörő esetleg megtudja a kutyák nevét, még a végén elhívhatja őket.

Akkor legyen B terv, keressünk munkakutyákat és onnan induljunk visszafelé a forráshoz. Na az meg mégis hogyan? Ilyen hirdetés ugyanis nincs. Bevált munkakutya megnézhető, szülők elérhetőségét kérésre megadom. Na ilyen hirdetést nem találtam. Akkor nézzünk szét a tanyavilágban. Hát ezzel a kéréssel beállítani hívatlanul valahová, ahhoz azért pofa kell. Nekem van, ennek ellenére a gazdák reakciója meglepően kedves volt. Ez a kutya innen van, az meg onnan, ez erre jó, arra nem, ez ügyes, az ostoba. Ami nekem kellett volna, olyat viszont nem találtam.

A gond csak annyi, hogy amit akartam az Magyarországon ritka. Klasszikus őrző pásztorkutya falka, ami baromfit is őriz, elég rétegigény, legalábbis szerintem. Hát ez is bukta.

Már másfél évnél jártam a keresgélésben és mivel ez egy hosszú távú projekt nekem, nem adtam fel, inkább időt szántam rá, mert megpróbálok nem ráfaragni a kutyákkal. Rábukkantam egy kinológus előadásira, aki pásztorkutyákkal foglakozik. Ha valaki, akkor ő talán tud segíteni. Némi utánjárás után sikerült felvenni vele a kapcsolatot. Elmondtam neki, hogy mi a bánatom, mire kéne kutya és milyen körülmények közé. Szerencsémre ő az a fajta szakember aki nem csak beszél róla, hanem csinálja is. Azt mondta tud adni kutyát. Egy apró bökkenő van, Erdélyben van, de ott még tényleg dolgoznak a kutyák. Akkor már nem érdekelt semmi, úgy döntöttem elmegyek én akárhová egy normális kutyáért, de szerencsémre sokat van itthon is (Mo.) a tenyésztő, elhozta ő a kutyát.

A kutya kiválasztása úgy történt, miután átbeszéltük az igényeim, a kutya leendő feladatait és az én képességeim, tapasztalatom, utána ő választotta ki a kutyát, itt van tessék ez az, ez jó lesz. Mivel tényleg nem érdekelt, hogy néz ki kutya és milyen fajta, nekem megfelelt így és megbíztam a tenyésztő választásában, már csak azért is, mert a kutya garanciális. Ha nem működik, nem őriz, vagy megeszi a csirkéket, kicseréli. Elmentünk a kutyáért, ott együtt voltunk a kutyával jó ideig, a tenyésztő meg közben figyelte a kutya viselkedését. Miután úgy döntött, hogy nincs gond, vélhetőleg összepasszolunk majd és működhet a dolog, vihettük. Kérdeztem, van-e olyan, hogy nem adja oda? Van, amit kaptunk, azt már el akarták vinni, de az előző jelöltnek nem adta oda. Ilyenkor keres másikat a vevőnek.

A kutya garanciális. Na ilyenről se halottam eddig. Mondtam is, hogy ez biztos valami alibi szöveg, mert úgy is mindenki megszereti a kutyát és nem fogja kicseréltetni. Hát nem. Erdélyben munkára a nyáj tulajdonosa veszi általában a kutyát, amit odaad a pásztoroknak, de az is előfordul, hogy nem látja a kutyát, csak fizet. Viszont ha nem működik a kutya szemrebbenés nélkül visszaadja. Ilyen is van.

Miután megegyeztünk, utána rákérdeztem, hogy ez mégis milyen kutya. Oké, keverék pásztor, de nagyjából mi, úgy is mindenki ezt fogja kérdezni először. Nagyjából KAJ vagyis közép ázsiai juhász, miről azért megjegyzendő, hogy olyan nincs is, csak a nyugati szögletes szervezetek béna leírásaiban. Olyan, mint ha azt mondanánk, hogy európai macska. Na ott az udvaron áthaladó mirci egy európai macska. Senki sem hívja vidéken az ház körül élő macskát európai macskának, sőt az sem érdekli, milyen fajta. Az egy macska és ennyi. Ilyen a közép ázsiai juhász is. Az ottani kultúra nem a pecsétes papírokban hisz, hanem a teljesítményben. Ha őrzi a nyájat és működik akkor pásztorkutya. Mindenki hívja valahogy, alabai, kangal, akbash, koyun, kaliba és találnak egy kiemelkedő kutyát azzal fedeztetnek tovább, legyen az bármi. Kinológus mondta, hogy volt olyan területen kutyát nézni, ahol nem értették a fajtatiszta fogalom jelentését, amikor magyarázta, akkor meg hülyének nézték. Igazuk volt. Ha valaki talál egy türkmént aki azt mondja, hogy fajtatiszta közép ázsiai juhászom van, na annak gratulálni fogok. Neki alabai kutyája van, ami ott annyit tesz, pásztorkutya. A típust határozza meg, nem a fajtát, az FCI meg hívja ahogy akarja, nagy ívben tesznek rá.

Persze az arab kereskedés igen rafinált, ha nem értesz hozzá, eladnak neked bármit, bárminek. Vehetsz kangalt amiről itthon lemosódik a festék, vagy ha megnézi egy igazi szekértő, ránézésre mondja, hogy a fele dog a kutyának, hogy nagyobb legyen, mert az európaiak idióták és méret fétisben szenvednek. Ha a fajtára gerjedsz, akkor azt kapod, persze mögötted meg jól kiröhögnek. 

Tényleg, a méret. A kutyám 60-70 kiló körüli lesz, ami elsőre nagynak tűnik, de az európai „csúcstenyésztőknek” hála már van KAJ-ból 90-100 kilós is, azokhoz képes közepes méretű. Na a nagyok, azok nem működnek. A valódi munkatapasztalat az, hogy 70 kiló felett nincs működő pásztorkutya. Nem elég nagy a szív és a tüdő a test méretéhez és a kutya nem bírja a terhelést. És jön a meglepi, fajtabetegségek, diszplázia és rövid élet képében. Ez az európai kutyás csúcsteljesítmény. Makk egészséges, jól működő kutyákat lerontunk a megalománia oltárán. Menő, nagy, drága, beteg és rossz, de van pecsétes papírja, meg szép díjai. Íme a fogyasztó társadalom hatása az életre, de az életet nem lehet átverni, csak az embert. Az élet kegyetlenül megtorolja az ostobaságot.

A kutyám keverék, nagy testű molosszer, várható élettartama 15 év, fajtabetegsége nincs. Élelmezése napi egy marék főtt rizs és egy darab csirke far-hát nyersen, heti négy-öt nap, egy, esetleg két nap böjt. Annyi ukázt kaptam még, ha nincs időm főzni a rizst, akkor csak szárazon dobjam bele egy kis vízbe, jó neki az úgy is. Hő? Ez azért elég spártai gondoltam, aztán meg néztem ki a fejemből, amikor a kutya a csirkék magkeverékét jóízűen eszegette. Szárazon!

Felhívták rá a figyelmem, hogy a kutya legyen sovány, csak akkor magad egészséges. Jé ez az embereknél is így működik. Ha a két hátsó borda kilátszik mozgás közben, akkor egészséges a kutya.

Ki fog derülni mennyire működik, egyelőre nagyon pozitívak a tapasztalatim. A pásztorkutyák lényegéből adódóan nem kell tanítani őket, sőt azzal jó eséllyel csak rontunk rajta, ösztönből önállóan dönt és cselekszik. Ez a lényegük, emberi utasítás és gyakran jelenlét nélkül dolgozni. Ez, ha nem értünk hozzá, tűnhet úgy, hogy a kutya konok és önfejű. A párom kitalálta, hogy megtanítja az „ül”-t a kutyának. Odahívta magához, ül vezényszó, segg lenyom, jutalomfalat. Másodszorra odahívta, ül, kutya magától leült jutalomfalat. Harmadszorra odahívta, kutya egyből leült és kérte a jutalomfalatot. Hát akkor a foglalkozás véget is ért, ennyi volt a tanítása. Azóta tudja.

Azt ígérte a tenyésztő, hogy nem fogja bántani a baromfit. Hát ez így van, teljesen közömbös irántuk, nem kellett fegyelmezni, alapból ilyen, veleszületett és nem tanult tulajdonság. Ez az igazán jó kutya ismérve, nem tanításra, vagy kényszerből tesz valamit, hanem mert olyan és kész. Például a jó pásztorkutyának gyenge a vadászösztöne. Nemrég sétáltunk, és a mezőn négy nyúl tőlünk 2-3 méterre ugrott meg a magasabb növényzetben. Gondolom kivártak, hátha elmegyünk mellettük, de a kutya telibe kapta őket. Utánuk iramodott, de egyetlen vezényszóra megállt és visszajött. Ami még érdekesebb, hogy amit kiáltottam a „hagyd” volt, amit előtte nem is hallott, nem tanítottam, egyszerűen tudta mit karok. Gondolom a hangsúly számított, vagy a fene tudja, ezen agyaljanak a kinológusok.

Most éppen keresem a falka második tagját, mert az első úgy tűnik megvan.

Pár kép a kutyáról: https://imgur.com/a/mdYCh2m

Ezek után, ha valaki képes volt végigolvasni amit írtam és nem sértődött meg, úgy is rákérdez ezért előre leírom, a kutya innen való:

https://turknomad.ro