Míg pár évvel ezelőtt az volt a poén, hogy több százan kooperatívan írányítottak egy karaktert Pokemonban, mára esport menőinek a közvetítései és az erősen a felnőtt kategóriát súroló csajos streamek a menők. Az utóbbi időben a TikTok és az OnlyFans képében erős kihívóra tett szert, ezért érthető módon fokozott lépéseket tesz a fejősteheneit képező, kamaszkorból épp kinőtt magányos hímek megtartására. Ezen lépések egyike a közösségi platformokra jellemző gondolatcenzúra. Feltűnhetett, a platform üzemeltetőinek, hogy a legjobban fizető, marokmarcsa huszároknak sérti az érzékeny lelkét a "virgin", "incel" és a "simp" kifejezések. (A boomerek és a gumibelsőben élőknek, az incel a "involuntary celibate", azaz a önkéntelen cölibátusban élőt, a simp pedig az eredeti tökfilkó jelentés helyett sokkal inkább a szubmisszív, szexuális nyomorékot jelenti.)
Így hát, átírásra került a sértő kifejezések listája és a január 22-től a mind a streamereknek, mind a kommentelőknek óvatosabbnak kell lennie az olykor több ezer dollárt adományozó vesztesek néven nevezésével.
A platform kezelői most hátradőlhetnek, mert megvédték a millió dolláros üzletüket, az átlag emberben viszont kellemetlem érzés marad. Az ehhez hasonló mélyalmos, biztonságos helyek millió számban termelik ki a szexuálisan és lekileg törött fiatalokat, akik 30-40 évesen, nulla párkapcsolati szocializációval fognak a lődörögni a világban, és amikor a kiéletlen szexuális vágyak és frusztrációk elérik a kritikus szintet, akkor annak a társadalom védtelen tagjai fogják meginni a levét.
Forrás:
https://www.theverge.com/2020/12/16/22179256/twitch-bans-simp-virgin-in…
- Hiena blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1069 megtekintés
Hozzászólások
szegeny bullyingboy-ok..most mehetnek masik platformra..bruhuhu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bullyingboyok többsége, pont azok a pénz nélküli simpek akiknek a legjobban csípi a szemét a tollasabb barátaik utalásai. Nehéz ám megemészteni, mikor a csöcsike gamergörl más nickjét nyögi be a streamben. Sokaknak elszakad olyankor cérna.
Pár szösszenet a simpcultureból:
https://jumpkick.net/i-accidentally-mentioned-that-i-have-a-boyfriend-a…
https://www.sausageroll.com.au/entertainment/internet/pokimane-is-losin…
https://www.thechronicle.com.au/news/woman-goes-viral-after-dancing-vid…
Bizony, elég érzékenyek ezek a fanboyok, elég egy rossz szó és már be is zuhant a feliratkozószám...
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem, hogy a motiváció a profit, de az én értelmezésemben ez inkább a bullying akadályozása, tiltása. Inkább kezeli (bár nem oldja meg), mint okozza a folyamatot.
mélyalmos, biztonságos helyek millió számban termelik ki a szexuálisan és lekileg törött fiatalokat
Inkább nem lökik mélyebbre. Ami van, már egy folyamat eredménye.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont fordítva. A toxikus közösségnek személyiségformáló hatása van. Ha nem kapsz inputot, ha kényelmesen elvagy a langymelegben, semmi ösztönző nem lesz az életedben, hogy változtass rajta. Az ilyen típusú bullying nagyon is egészséges, mert elveszi a sikerélményt a hibás videlkedéstől és gondolkodásra késztet. Az enyhe bullying képes javítani az illető stressztűrőképességén, "megvastagítja a bőrt az arcon". Megtanulja az ember, hogy helyén kezelje a dolgokat.
Nem elfelejtendő, hogy a csöcs streamelés rendkívül káros, mert pótszerként működik a valós emberi kapcsolatok helyett. Ha kellően toxikus a streamkörnyezet, akkor, esetleg, mégis a valóságot választhatja az illető.
A twitch nagyon is érzi ezt. Mikor egy-egy simpcaustnál egy streamer elveszít 20-50000 subscribert és ebből 1-2000 végleg elhagyja a platformot, az nagyon is érződik. Különösen azon top-tier, lúzer, élet nélküli arcok elvesztésekor, akik havi szinten 500 dollár felett nyomnak pénzt a gépbe. Az ilyen típusú redpilling, nagyon káros a platformnak.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "csöcs stream" kategória a legjobb. Azoknak való akik nem mernek LiveJasminra regelni. Az ultimate kedvencem: gavrilka (YT-on van fenn belőle válogatás).
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyből jelentkezett a Barbra Streisand-effektus. Nem kell félteni e téren az internet népét. Egy nyelv folyamatosan változik, kifejezések jönnek-mennek, esetleg új jelentést kapnak. Attól még, hogy betiltanak egy kifejezést, a jelenség nem szűnik meg, szóval hamarosan jön majd egy új szó rá.
A millennialok meg a korai zoomerek nem a Twitch miatt lesznek lelki betegek, hanem mert egy világválság után kaptak a nyakukba egy világjárványt is, majd ismét egy még nagyobb, újabb világválságot. Eddig se volt szinte semmijük, de most már garantált, hogy nem is lesz. Majd ha kihal teljesen a boomer generáció, akkor végre lesz saját lakásuk (felköltözhetnek az alagsorból), de 40 év fölött már nem fognak utódokat vállalni. A zoomerek talán még menthetőek, de mindenképpen szükség lesz az óriási társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére.
Szóval egyáltalán nem véletlen, hogy ilyen népszerűek a streaming szolgáltatások, hiszen kvázi ingyen vannak. A TV a boomereknek szól. A növekvő nézőszám meg magával hozta azokat a jó üzleti érzékkel rendelkező streamereket, akik meglátták a "virtual gf" piaci résben rejlő lehetőségeket. Azonban ha kiderül, hogy "romlott az áru", akkor nem véletlen hogy megszűnik a kereslet rá. A fentebb linkelt esetek inkább emiatt voltak szvsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra tippelnék, hogy ez egy millenial jelenség. Zoomerek még nem biztos hogy kiábrándultak ennyire a jövőből, hogy ilyesmikkel töltsék az idejüket, de millenialként már mindenki érzi hogy lefőtt a kávé és nagyjából ennyi, és nincs tovább, maradt a twitch thot nézegetés. Vagy a könnyen/nehezebben megkeresett bankók hololive vtubernek való simpelése.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A zoomer generáció most van pontosan ott, ahol a millennial a 2000-es évek végén: épp bekerülnének/bekerültek a munkaerőpiacra, de hopp, itt van nektek is egy jó kis gazdasági világválság megspékelve egy járvánnyal. A főnök a legtöbb helyen még boomer vagy talán Gen X-es. A zoomerek most fognak rájönni, hogy ugyanúgy, vagy talán még jobban megszívják majd ezt a válságot, mint a millennialok egy évtizeddel ezelőtt és gyorsan kiábrándulnak a jövőből. Mivel nekik a streaming platformok olyan természetesek (okostelefonnal a kezükben nőttek fel, egy millennial 3310-zel), mint egy boomernek a TV, nem nehéz kitalálni, hogy mivel fogják eltölteni munkanélküli szabadidejüket a szüleik házában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" hogy mivel fogják eltölteni munkanélküli szabadidejüket a szüleik házában."
Nah, itt van az óriási hiba. Nincs olyan, hogy munkanélküli szabadidő. Mikor munkanélküli az ember, akkor 24 órában munkakereső módban van. Szabadidő az, amikor megengedheted magadnak, hogy lazíts, pihenj, mert valaki fizeti azt az idődet is. A klasszikus munkanélkülinek nincs bevétele. Az aki ilyenkor nem ezerrel keresi a munkát, vagy termeli más módon a pénzt, az erősen tajgetosz pozitív.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor ezt magyarázd el a mamahotelban lakó tömegeknek.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek elég kevés köze van a válsághoz és a világjárványhoz.
A rendszerváltozáskor és utána itt a kelet európai blokkban elég kilátástalan volt a helyzet, mégis majd az összes normális tesztoszteron szintű kamasznak és fiatalnak a csajozáson járt az agya. Akinek volt egy kis melója az azon pörgött, hogy honnan szerez valami levedlett 20-30 éves roncsot és aztán bele az éjszakába. A 2000-es években, a jobb lakótelepi lakások 3 millió körül mentek, ami abban az időszakban a 30000-es nettó fizetésből ugyanolyan elérhetetlenek vltak, mint a mai 300000-es fizetésekkel a 30 millás lakások.
Amik változtak azok az igényszintek és küzdési hajlandóság. Aki csajozott a 90-es években, annak ismerős a diszkók világa, vonaton, buszon, strandon ismerkedés. Akkoriban, még a kurvázáshoz is legalább egy Expresszt vagy egy Magyar Bazárt kellett venni és lutrira felhívni az ott lévő telefonszámokat, esetleg a kollégáktól pár bejáratott telefonszámot begyűjteni. De még a sima pornóhoz is újságos, téka, haver kellett.
Ma mindez két kattintásnyira, emberi interakciók nélkül, készen van. Akinek kellően alacsony az igényszintje, kellően motiválatlan, hogy a kicsi pszichéje karcos legyen egy visszautasítástól, annak a streaming nagyon is jó pótszer. És a lustaság, kényszerek hiánya, nagy úr.
A saját lakás, egy üres kifogás. Több melósgeneráció nőtt fel albérletben, különféle szállásokon. Én speciel, egy, eredetileg irodaépületnek készült, faházba születtem, amit faterom munkahelye munkásszállásként adott ki. Itt nem társadalmi egyenlőtlenségek vannak, hanem hibás értékszemlélet, ahol az anyagi javak vannak előtérbe tolva. Magyarán nem a kölök a fontos, hanem a kocsi, a kecó, önmegvalósítás, a villantás kifelé.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A saját lakás, egy üres kifogás. Több melósgeneráció nőtt fel albérletben, különféle szállásokon. Én speciel, egy, eredetileg irodaépületnek készült, faházba születtem, amit faterom munkahelye munkásszállásként adott ki." Nagyszülők merre votak? Legalábbis RaptoR szavaiból nekem úgy jött le hogy ő itt nem szó szerint saját lakásra mintsem saját helyre, bérleményre gondol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kulàklistàn, meg 250km-re. RaptoR sajàt tulajdonra gondolt.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Önellentmondásba kerültél:
"Amik változtak azok az igényszintek és küzdési hajlandóság." vs "Ma mindez két kattintásnyira, emberi interakciók nélkül, készen van."
Akkor nem is a millennialokkal és a zoomerekkel van bajod, hanem azzal a világgal, amit a boomerek teremtettek a fiatalabb generációknak? Mert az tisztán látszik, hogy nem a millennialoknál realizálódott a nyereség. Meg egyébként is: mivel magyarázod akkor a fiatalabb generációk viselkedését? Mert amit leírtál az már egy tünet/következmény, nem a kiváltó ok. Mi váltotta ezt ki? A boomerek nem tudtak gyereket nevelni?
A saját lakás, egy üres kifogás. Több melósgeneráció nőtt fel albérletben, különféle szállásokon. Én speciel, egy, eredetileg irodaépületnek készült, faházba születtem, amit faterom munkahelye munkásszállásként adott ki.
Nyilván sokkal rosszabb környezetben is születtek már gyerekek, akár egy világháború közben is. Csak az emberben van egy olyan késztetés, hogy legalább olyan jó, de inkább jobb körülményeket szeretne a gyerekének, mint amilyen neki volt. A millennialoknak ezt úgy adták be, hogy menjenek a felsőoktatásba, mert azzal lehet ezt elérni. Ez persze nem jött be, mert közben jött a világválság, így csak egy jelentéktelen papírral több lett.
Itt nem társadalmi egyenlőtlenségek vannak
Ha szerinted a társadalmi egyenlőtlenségeknek semmi szerepük nincs, akkor hogyan magyarázod azt, hogy Amerikában pl. egy olyan dollár-milliárdos nyereségű vállalat, mint pl. a Walmarkt évi 6.2 milliárd dollárnyi közpénzbe kerül az államnak, mivel annyit se fizet az alkalmazottainak, hogy megéljenek, így szinte automatikusan kajajegy-programba kerülnek. Egy millennial pénztáros, árufeltöltő, raktáros, stb. aki ugye esszenciális dolgozónak számít ma már, hogy a francba vállaljon így gyereket? Majd azt is kajajeggyel etesse? Nem csoda, hogy egyre népszerűbbek azok a millennial politikusok akik azt mondják, hogy csökkenteni kéne a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Magyarán nem a kölök a fontos, hanem a kocsi, a kecó, önmegvalósítás, a villantás kifelé.
Igen, nyilván a millennial meg a zoomer generáció az, aki évente lecserélt BMW-kkel és Mercikkel jár, persze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Akkor nem is a millennialokkal és a zoomerekkel van bajod, hanem azzal a világgal, amit a boomerek teremtettek a fiatalabb generációknak? Mert az tisztán látszik, hogy nem a millennialoknál realizálódott a nyereség.
Ez egy kulcskérdés:
* Senki sem függetleníthető a környezetétől, amivé az ember válik az részben belőle jön, részben a környezetéből.
* Mégis mire az illető felnőtté válik jogi értelemben is felelős lesz önmagáért. Azért az önmagáért, aki nagyrészt a környezetéből alakult ki.
Véleményem szerint ez így szükségszerű, és ugyan nem tűnik igazságosnak, mégsem tehetjük meg azt, hogy folyamatosan visszafelé mutogatunk, hogy valaki vagy valami más a hibás a mi viselkedésünk miatt! Tehát ha problémájuk van felnőttként, akkor azért bizony az X-ek és a Zoomerek is felelősek!
> Meg egyébként is: mivel magyarázod akkor a fiatalabb generációk viselkedését? Mert amit leírtál az már egy tünet/következmény, nem a kiváltó ok. Mi váltotta ezt ki? A boomerek nem tudtak gyereket nevelni?
A boomerek korosztálya volt az első, amit a hagyományaiktól megfosztva neveltek. Náluk volt először tömeges, hogy eleve ateista nevelést kaptak, és hogy a rock-and-roll értékrendszere szerint nőttek fel, nem az addig hagyományos értékrend szerint. Számunkra (én gen y vagyok, ha jól látom) már ez volt az alap, és a hagyományos értékrendet csak mint a múlt árnyékát ismertük meg. Tehát szigorú értelemben így van, a boomerek már nem tudtak gyereket nevelni, mert nem volt meg hozzá az erkölcsi alapjuk, amit átadhattak volna. (Nyilván tisztelet a kivételnek, többségről, átlagokról beszélek.)
Véleményem szerint a rock-and-roll "értékrend" (ami például az örök fiatalságot állítja fel ideaként: a kortársaim mint fiatalnak akarják érezni magukat, pedig nem ártana beismerni, hogy középkorúak lettünk... Egy rendesen felépített életúton a középkorúság is boldoggá teszi az embert, ugye jó esetben ilyenkor már élvezheti az ember az eredményeinek a gyümölcsét.), illetve a pop-kultúra nem ad kellő alapot ahhoz, hogy az ember normális életet élhessen. Lényegében cél nélkül tengődő nihilistává teszi az embereket, és ha valakinek normális élete kerekedik belőle, az inkább lesz véletlen, mint a céltudatosság eredménye. A kulcsgondolat amit meg kell találnia az embernek az az, hogy ki kell lépni ebből a fajta értékrendből és kultúrából, értelmes célokat kell kitűzni, és akkor lehetőségünk lesz egy értelmes életre. Erre nem sokan lesznek képesek, és inkább maradnak a nihilben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Először is egy kis terminológia: én a Wikipédia-szerinti beosztás használom a generációkra, tehát a millennial = Gen Y (1981-96), az X generáció a boomer és millennial között van (1965-80 között születtek). Ha jól sejtem, akkor magadat Gen X-be sorolnád be ezen felosztás szerint.
Abban teljesen egyetértünk, hogy a viselkedésünkért saját magunk vagyunk felelősek úgy általában. De ennek inkább a lokális környezetben van valami jelentősége. Amikor egy ország gazdaságáról van szó, akkor ez mit sem számít. A gazdaság meg a vagyon a boomerek kezében van többségében (USA), így aztán irreleváns, hogy vasárnaponként jár-e egy millennial templomba vagy sem, mert több fizetést nem fog kapni emiatt a boomer főnökétől, illetve lakást se kap olcsóbban.
A kulcsgondolat amit meg kell találnia az embernek az az, hogy ki kell lépni ebből a fajta értékrendből és kultúrából, értelmes célokat kell kitűzni, és akkor lehetőségünk lesz egy értelmes életre.
Egy minimálbért kereső millennial Walmarkt alkalmazottnak, aki a lakbér kifizetése után kajajeggyel tud csak élelemhez jutni, lehet az az értelmes cél, hogy magát valahogy eltartsa, és nem az hogy szüljön még pár gyereket, akiket a fizetéséből eltartani nem tud. Szóval elég relatív, hogy ki mit tekint értelmesnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként nagyon sokat segítene, ha nem X,Y,Z,boomer,coomer,doomer,xoomer,zoomer,meg kabóca és szamóca esetleg kutykuruty generációknak neveznék össze-vissza, hanem konkrét évtizedekkel...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez ilyen amerikanizmus, manapság ez a menő...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek csak rövidítések, szvsz kifejezőbben mint az évtizedes felsorolás.
Boomer: 1946-64
Gen X: 1965-80
Millennials/Gen Y: 1981-95
Zoomer/Gen Z: 1996-2012
A színeket se szoktad használni? :) "Add ide légyszi a többségében 620 nm hullámhosszúságú fényt visszaverő felszínű tollat", "Sajnos az már kifogyott, de van még 510 és 430 nm hullámhosszú fényt visszaverő toll".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, csak eddig volt XYZ, most meg lett boomer, millenials, meg zoomer is mellé. Minek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom azért alakultak ki, mert sokkal kifejezőbbek mint a sima abc szerinti jelölés. A baby boomers és millennials kifejezések magától értetődőek, a zoomers is, ha figyelembe vesszük, hogy ők már a mémek világában nőttel fel és a zoomers is egy mém, amivel a boomereket figurázták ki. Szóval keresve se találhattak volna jobb nevet a körülményeket tekintve (kezdődjön z-vel és legyen egy vicc).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A boomerek megteremtettek egy jólétet és egy környezetet. Ebbe a környezetre jött rá az internet a 90-es évek csodavárása. A GenY-tól felfelé, a fiatalok egy iszonyatos agymosásnak vannak kitéve és ők ezt örömmel át is veszik. A celebek, influenszerek által sugalt kép lett a cél, miközben nincs szó arról, hogy mit kell letenni az asztalra. A társadalmi kép munka nélküli nyertesekre és robotoló vesztesekre lett felosztva. A legrosszabb, hogy két teljes generáció ül és várja a csodát.
Igen, a szülők azt mondták legyen diplomád, hogy legyél jól fizetett alkalmazott, de azt nem mondták, hogy ehhez küzdeni is kell és a szociológiai diploma semmit nem ér. A szülők abban hibásak, hogy nem tanították meg ezt a generációt szerényen élni, a vágyakat, igéyneket visszafogni. Hitelre vett autó, hitere vett iphone, hitelre vett élet, és akkor minden szar. Ebbe buknak bele, újra, és újra, és újra.
Párom unokatestvére a Home Depotban árufeltöltő, és képes megélni a fizetéséből. Az első trükkje az volt, hogy nincs többéves keresetére rúgó hitele és adóssága. Ezt úgy érte el, hogy nem ment el egyetemre, amerikai szinten ósdi 15 éves kocsija van és a 30 négyzetméteres kecóban lakik munkahelyétől egy órányira. És ami amerikai szemmel legszörnyűbb, pl. vizet iszik. Az általad felhozott kajajegyes dolgozók, tipikusan 2-3 hónapot dolgozó, képzetlen (jelentős részük írni, olvasni alig tud), drogos (meth, fájdalomcsillapító és fű főleg), lógós (általában heti egy vagy két nap) társaság. Az aki 6 hónapot kihúz, az már karriert csinált. A nagy áruházláncok azért alkalmazzák ezeket, mert az állam fizet az ilyen arcok alkalmazásáért.
Az amerikai társadalom egyik óriási problémája, ahogy a magyaré is, hogy az emberek nem képesek leadni az igényszintjükből. pl. legszarabb gettó közepén élnek és fizetmek horribilis összegeket albérletre, hogy ne kelljen napi 30-40 percet utazniuk. Ismerős a COVID miatt kénytelen volt kiköltözni New York-ból. Most 54km-ről jár be. Az első horror amivel szembe kellett néznie, hogy az eddigi 9000 USD-s bérleti díja leesett 2000 USDre úgy, hogy kertes házba költözött.
Másik ismerős, főiskolai végzettséggel, játékiparban, 8 grafikusként eltöltött év után, hirtelen rájött, hogy kamionsofőrként többet és jobban keres, mint korábban. Ezeket nem a társadalmi egyenlőtlenség okozta, hanem a hibás világlátás és a gondolkodás teljes hiánya.
Nem, de pl. részletre fizet 150-200k HUF-os telefont, havi 10-20k-s mobilszámlákat nyög, havi szinten elver 5-20k között ruházkodásra, és akkor a heti 8-15k HUF-os bulikról nem is beszéltünk. Aztán ott van a félévente újított 300k-s gamerPC, projektautó, évente kétszer fesztivál vagy külföldi nyaralás, stb. Jahm, és akkor nem beszéltünk az albi ne legyen a munkahelytől két saroknál messzebb mentalitásról. A legszebb, mikor a felmenők 30 kilóméteren belül laknak pesttől, külön lakrésze van otthon az illetőnek, de KELL a saját albérlet pesten. És emellé a mentalitás mellé nem fér bele a gyerek, mert ezeket le kell adni, el kell felejteni.
Ha azt hiszed, hogy a boomer generáció évente cseréli a BNW-t, meg a Mergát, akkor tévedsz. Sőt, ha azt hiszed, hogy amerikában a nyugdíjassors csupa öröm és nyaralás, akkor is tévedsz. A 90-es évek végén, ezért volt egy jelentős hazaköltözés az amerikai magyarok között, mert ugyan 56-ban kimentek, de a kinti nyugdíjalapok és a tejjel-mézzel folyó kánaán országában, egy ledolgozott élet után a megtakarításaik az éhendöglésre lettek volna csak elegek.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A GenY-tól felfelé, a fiatalok egy iszonyatos agymosásnak vannak kitéve és ők ezt örömmel át is veszik.
Tehát megint egy öregebb generáció nyerészkedése miatt szívnak a fiatalabb generációk. A celebeket is azért gyártják, hogy terméket lehessen velük eladni. Nincs új a nap alatt, régebben is voltak celebek, csak jóval kevesebben, mert az információáramlás korlátozottabb volt. Az agymosásról meg nem tudom mi a véleményed úgy általában, de be kell látni, hogy sok esetben működik, mind a fiatalabbak, mind az öregebbek körében. Ismerek olyan még épp nem nyugdíjas személyt, aki egyébként tök normális volt, de több évnyi M1-es kondicionálás hatására egy nyíltan rasszista, idegengyűlölő, homofób emberré vált, aki a kézlevágást és a statáriumot (konkrétan a helyben kivégzést) is ismét bevezettetné. Mindezt a "közszolgálati" adónak "köszönhetően".
A szülők abban hibásak, hogy nem tanították meg ezt a generációt szerényen élni, a vágyakat, igényeket visszafogni.
Tisztán látszódnak az adatokból, hogy a millennialok visszavettek a vágyaikból. Két világválság után a gyereknevelést és saját otthont érintő vágyaikból. :)
Hitelre vett autó, hitere vett iphone, hitelre vett élet, és akkor minden szar. Ebbe buknak bele, újra, és újra, és újra.
Öööö kik is szívták meg itthon 10 éve a devizahiteles buktát? Azok se a millennialok voltak, még a felnőttkort sem érték el nagyon akkoriban. De még ma is mindenhonnan az megy, hogy vegyél fel hitelt/kölcsönt mindenre: meg nem született gyerekre, házra, felújításra, szabad felhasználásra, stb.
30 négyzetméteres kecóban lakik
A három gyerekével és az otthon főállásban gyerekeket nevelő főző-mosó-takarító feleségével együtt? Mindezt egy árufeltöltői fizetéssel? Ez tényleg az amerikai állom megvalósulása akkor (csak ne akarjanak külön szobát a kölkök).
Most 54km-ről jár be.
Tehát mostantól a napja jelentős részét ingázással fogja eltölteni, ami azért nem való mindenkinek.
Ezeket nem a társadalmi egyenlőtlenség okozta, hanem a hibás világlátás és a gondolkodás teljes hiánya.
Félreértettél, a nagy társadalmi egyenlőtlenségek között nem egy grafikus-kamionos fizetés közötti különbséget értettem, hanem azt a vagyonmennyiséget, amikor már a logaritmusát kell venni, hogy egy ábrára rá lehessen rakni őket.
#1 "a millennialok és zommerek nem szocializálódnak"
#2 "a millenniallok és zoomerek bulikra és fesztiválokra költik el a pénzüket"
Tehát ha szocializálódnak az a baj, ha nem szocializálódnak az a baj. Ez megérdemel egy OK boomer-t. :D Az nem akartad írni, hogy azért nincsen pénzük semmire, mert avokádós pirítóst esznek? Abból lett remek mém.
a kinti nyugdíjalapok és a tejjel-mézzel folyó kánaán országában, egy ledolgozott élet után a megtakarításaik az éhendöglésre lettek volna csak elegek
Biztos az évente kétszeri külföldi nyaralásra, fesztiválozásra, gamerPC-kre költötték... Viccet félretéve nyilván van valamilyen eloszlása a boomerek között a vagyonnak, és közöttük is vannak szegényebbek. De ez semmit nem változtat azon, hogy mennyi vagyont birtokolnak összességében és hogy korarányosan mennyire behozhatatlan hátrányban vannak a millennialok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A felnőttség azt jelenti, hogy tudatos, felnőtt valaki. Nincs mentesítés a gondolkodás alól. A lehetőség a kérdések feltevésére mindenkinek ott van. Nem kell mindent elhinni, nem kell mindent elfogadni.
Az amerikai álom már 40 éve, az első olajválsággal elveszett. Mások az álmok és a lehetőségek. Lehet álmodni, vágyakozni és felismerni a lehetőségeket és azok szerint élni. A zoomerek és a millennialok csak álmodnak, vágyakoznak és picsognak. Lehet pl. fikázni az influenszereket, de nem egy közülük nullától építtet magának karriert.
Az a baj millennialokkal és a zoomerekkel, hogy a könnyű élet álmával, belementek egy olyan adósságcsapdába ami már egy generációval korábban is létezett és emellett az egyetemről kijőve, semmit letéve már nagyon akarnak, nagy dolgokat. Pl. tipikus zoomer kifogás, a bejárással eltöltött idő. Csak az nem böki a szemed, hogy egy Walmartos fizetést takarít meg ismerősöm havonta ezzel. Ha a napi utazással eltöltött, 3 órát rászámolja akkor ez máris mérnöki órabérben van.
Nem a fesztiválozással van a baj, hanem a költéssel. Le lehet húzni egy hetet 10-15k-ból haverokkal, és le lehet húzni sztár DJ-kkel 50k-ból. Le lehet húzni a hétvégi piálást a haverokkal 2-3k-ból, meg két koktéllal 30k-ból.
Nem, a boomerek a kölykeikre költötték a pénzt, mert a nyári táborozások, családi kirándulások, Xbox, playstation, és a nyugis suburbánus gyerekkorra. Ugyanis a szegény, jövő nélküli, kilátástalan fiatalok nem veszik észre, hogy a többségüknek, ki volt nyalva a seggük egészen a felnőttkorig.
A boomereknél lévő vagyon nem a semmiből lett. Egészen a 90-es évekig Amerika diktálta a nyugati technológiai fejlődést. Lehet, hogy úgy tűnik, aránytalanul kevés munkával csinálták meg ezt az öregek, de megdolgoztak ezért. Itt a lehetőség a zoomereknek egy újabb sikerszériát összehozni, csak ehhez dolgozni, küzdeni kell és nem elég az öregekre mutogatni.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem válaszoltál arra, hogy az USÁ-ban élő árufeltöltő ismerősöd hány gyereket tud a fizetéséből felnevelni. Csak nem az a válasz, hogy egyet sem?
Mert akkor ez válasz lehet arra, hogy miért mentek egyetemre a millennialok a magasabb költségek ellenére is. Aztán ha megnézed ezt az elemzést, akkor láthatod, hogy az élet jelentősen drágább lett ma, mint volt a boomerek idejében (még úgyis, hogy pár dolog olcsóbb lett), ami miatt egy millennialnak többet kell dolgozni, hogy ugyanoda érjen el, mint egy boomer. Csak hát ennek az lett a következménye, hogy kevesebb gyereket tudnak vállalni, mivel a biológiát nem érdeklik a házvásárlási gondok.
Hiába írod le ezerszer, hogy ez csak picsogás, attól még nem lesz igaz. Igen, pár millennial meg zoomer biztos lusta meg minden, de a többsége nem. Csak azt nem akarod valahogy megérteni, hogy mások voltak a körülmények a boomereknek meg a millenialloknak. Akkor meg ne csodálkozzunk, hogy nem ugyanaz fog történni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocsánat, meg kellett kérdeznem a rokont meg pár ismerőst, hogy pontos képet kapjak. Tehát, Poughkeepsie (New Yorktól 120km északra) és környékén 50000 dollár/év egy kétgyerekes családnak az éves kiadása. Ebből a lakbér 1600 és 2500 dollár/hó között mozog az lakás alapterülete (60 és 80nm) és típusának a függvényében. Amennyiben kimegy a településről és bevállaja, hoggy 5-10km-ről hordja be a kölyköket, akkor bérelhet házat (120-200nm) 1000 USD körüli áron. Jah, a költségek megoszlásáról csak annyit, hogy a bérleti díj után a legnagyobb költség a rezsi, mert valami iszonyat mennyiségű vizet és villanyt tudnak elpörkölni.
A fizetésekről, egy minimálbéres árufeltöltő 32000 és 36000 USD/év között keres, egy szakmával rendelkező (karbantartó, autószerelő, stb.) 58000 és 75000 USD/év között. Látható, hogy már alső hangon is belefér a gyerek a minimálbéres fizuba, ha nincs adóssága az embernek. És amiről szerényen hallgatsz, hogy a tipikus adósságban úszó millennial főiskolát/egyetemet végzett, ami alsó hangon is a minimálbér duplájával, 80-90k-s fizetéssel indul.
Folyton házvásárlással, jössz, mikor az amerikaiak 45%-a bérleményekben él.
Amíg a körülmények különbségét hozod fel, addig picsogás marad. Mert akkor volt akkor és most van most. Mikor gyerek voltam 2 forint volt egy gombóc fagyi, most meg 200. Mikor megvettem az első kocsimat 80ft volt egy liter benzin, most meg 350. De, ezt ma senki nem érdekel. Gyerekkoromban 20 forint volt egy csúszás a vizicsúszdán, ami 7 sörösüveg betétdíja volt. Csóróként nem volt pénz a családtól a csúszdázásra, ezért guberáltunk és elkértük az üres sörösüvegeket. 5-6 fős falkában, polírra takarítottuk a szabadstrandot. Nem picsogtunk, hogy bezzeg fateréknak ingyé' volt a vízicsúszda! (Egy lófaszt, mert faterék idejében vizicsúszda sem volt.)
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Amíg a körülmények különbségét hozod fel, addig picsogás marad.
Ok, boomer! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor még mindig nem jön ki a matek. Tehát az amerikai Mucsaröcsögén (elnézést kérve minden Poughkeepsie-i lakostól) $50k egy kétgyerekes család fenntartása. Figyelembe véve, hogy egy átlag millennial fizetése évi $35,6k azt mondod akkor te is, hogy egy átlagos keresetből nem jön ki a család? Tehát mindkét szülőnek dolgoznia kell, ameddig nem gyűjtenek össze eleget ahhoz, hogy gyereket tudjanak vállalni, tehát a nők később szülnek, tehát kevesebb gyerek születik összességében. A $90k-s fizetés jól hangzik, de feltételezem, nem Mucsaröcsögén vannak ilyen állások, így vagy több órát utazni kell minden nap a munkába, vagy közelebb költözni a városhoz, ami meg jelentősen megdobja a bérleti díjakat, így ugyanaz a helyzet végül.
Mikor gyerek voltam 2 forint volt egy gombóc fagyi, most meg 200.
És százszorosára növekedtek-e azóta a fizetések is? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És százszorosára növekedtek-e azóta a fizetések is? :)
Kellett nektek kapitalizmus...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pls, amerikai szempontból a Poughkeepsie külváros. Ne a magyar mentalitást vedd figyelemben, ahol a Nagykörúton kívül már vidék van.
Öööö, hány keresős egy átlag kétgyermekes család? Vagy nálad már az egykeresős család a menő? Mint mondjuk a boomerek idejében?
Nem, nem kell később szülni, mert egy stabil párkapcsolatban, igen hamar összejön a kezdő összeg. Két dolog miatt tolódik ki a gyerekvállalás: Felsőfokú képzés és a diákhitel törlesztése. A főiskola, egyetem alatt az átlag amerikai elveszít 3-8 évet az életéből, mert a nem dolgozik, ezért csúszik a karrierindítása és felszed egy masszív 30-70k dolláros hitelt. Emiatt egy blue collarhoz képest hátrányból indul. Utána elveszít 5-10 évet a hitelvisszafizetés miatt.
Könyörgöm, az élet ilyen, valamit valamiért. Ha többet akarsz keresni/megtakarítani, akkor többet kell érte letenni. Itthon is ez van. Ha élvezni akarod a vidék alacsonyabb költségeit és a pesti magasabb fizetéseket, akkor utaznod kell. Elárulok egy kurva nagy titkot, ez nem csak most lett ilyen, de 100 évvel ezelőtt is ilyen volt.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikor gyerek voltam 2 forint volt egy gombóc fagyi, most meg 200.
Az elég olcsó nézd meg az Augusztban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jövedelemeloszlás a tőke és a munkás között a tőke javára változott. Erre egy ésszerű válasz az, hogy a munkások csökkentik a munkaerő kínálatot, nem csinálnak gyereket. Ennek a megoldására engednek be a politikusok bevándorlokat az országba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
dupla
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehat a csocs es muff jo kereseti lehetoseget biztosit leginkabb 0 befektetessel, mert ugye szinte az egeszet mutterek fizettek.
Legjobb biznisz evor.
Amig van kereslet.
Van es novekszik.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
30-40 évesen, nulla párkapcsolati szocializációval fognak a lődörögni a világban, és amikor a kiéletlen szexuális vágyak és frusztrációk elérik a kritikus szintet, akkor annak a társadalom védtelen tagjai fogják meginni a levét.
Mire gondolsz, mi fog történni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nemi erőszak, szexuális indíttatású támadás, pedofília, stb. Idei évben 3 incel támadás történt.
A szexualitást tanulni kell, ráadásul kooperatív játék, ahol a partnernek is van beleszólása. Ha valaki csak virtuális kapcsolatokkal rendelkezik, nem képes kiélni a szexualitását, akkor kudarcba fognak a kísérletei fordulni. Ez frusztrálni fogja, különösen azért, mert a virtuális pornó, a stream nem utasít vissza, nem áll ellen. Érthető módon, az ilyen ember a potenciális áldozatok közül, leggyengébbet a legkevésbé nemet mondani tudót fogja választani.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nemi erőszak, szexuális indíttatású támadás, pedofília
Ilyenekre vetemedik sok, a te értékrended alapján élő "egészséges" ember is. Ez egyszerűen így nem igaz, csak általánosítás. De a fentebb felvázolt dologgal kapcsolatban, hogy mindenki mindent akar hitelekből, de tenni nem tesz érte semmit maximálisan egyetértek, de itt sem lehet álltalánosítani, a gyerekkori ismerőseim 85-90%-a sokat melőzik, hogy mindene meglegyen, bár ők vidéki "suttyók". Ja, az y generációhoz tartoznak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már vártam ezt a választ. Mindig ez jön elő... Könyörgöm, ha egy tízmilliós csoportban van ötven és egy százas csoportban harminc, akkor ne kezdjünk már mutogatni, hogy "de a tízmilliósban több van". Vannak természetes viselkedési minták amik kialakultak több tízezer év alatt az optimális utódnemzés és utódnevelés érdekében. Ezt nem lehet felülírni kevesebb, mint 100 év alatt. Ha egy adott dolog X erőfeszítéssel szerezhető meg és Y kevesebb erőfeszítéssel szerezhető meg, de X és Y közel ugyanazt az élvezeti értéket adja akkor az ember Y akarja megszerezni. Ezt mondja ki az élő szervezetek befektetés/nyereség elve. Ugyanezen elv miatt nem fog X megszerzésére, Y megszerzéséhez szükséges energiánál többet fordítani. Ez fogja a frusztrációt okozni, mert a primitív agyban az X=Y-al, még ha nem is egyenlő a kettővel. Arról nem keszélve, hogy a kettő megszerzése eltérő skilleket, képességeket igényel, ebből adódóan az Y megszerzéséhez szerzett képességek semmit nem érnek X megszerzésénél. Ez legyen szó bármiről, mindig kihozza az emberből az állatot.
Lehet önkényesen kiragadni mintákat, de a nagyátlag nem a jó irányba mutat. Ha megnézed a trendeket, a fiatalok között végzett felmérések eredményeit azok nem az ismerőseid irányába mutatnak.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tízmilliós csoportban van ötven és egy százas csoportban harminc
Na jó, ebbe nincs kedvem belemenni.
Lehet önkényesen kiragadni mintákat, de a nagyátlag nem a jó irányba mutat. Ha megnézed a trendeket, a fiatalok között végzett felmérések eredményeit azok nem az ismerőseid irányába mutatnak.
Félreértetted, ezzel csak azt akartam mondani, hogy abban a közegben ez lett a jellemző. Sajnos a tendencia valóban az ellenkezőjére mutat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miert nem mennek el kurvazni, az eroszak helyett ?
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szocializáció hiánya és a prostitúció társadalmi stigmatizációja.
Az egyik oldalon az áll, hogy ezeknak az arcoknak a legközelebbi kapcsola nővel legfeljebb az anyjukkal voltak és ahogy korábban írtam, a szexuális szocializációban teljesen elmaradottak. A nőkről kettős kép él bennük. Egyrészt egy harmad, negyedkézből kapott indformációk alapján felépített idealizált, piedesztálra emelt. Másrészt a pornó és egyéb instant kielégülést jelentő tartalmak alapján egy tárgyiasult, eszközzé alacsonyított kép. Hibás, beteg képzeteik vannak a szexuális kapcsolatokról, viszonyokról. Rettegnek a visszautasítástól és ezen félelmeiket kivetítik az összes nőre. Az ilyen lelkileg sérült, úgy csajozik, mint ahogy a nyuszika megy elkérni a róka fűnyíróját.
A prostituált kérdése részint ezért (nem tud mit kezdeni egy hús, vér, élő nővel) és azért sem jön képbe, mert a prostitúció a világ legtöbb részén erősen megvetett, stigmatizált, ezért az incel számára alantas, megalázó. Az egocentrikus gondolkodás, nem engedi, hogy egy prostituált felkeresésével lealacsonyodjon. Plusz, a nőktől való félelme és a lustasága megakadályozza ebben.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te is incel vagy, hogy ilyen szakértője vagy a témának? Ha nem, akkor honnan szerzed az értesüléseid?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"De az én apukám erősebb bi-bi-bí!"
Ilyen szintű volt az érvelésed. Attól, hogy valaki tisztában van a fogalmakkal az azt jelenti, hogy ő is a csoport tagja. Éééértem...
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Öreg, lehet, hogy kicsit kevesebb mákos bejglit kellene tolnod, hol volt a hozzászólásomban bármi érvelés, kérdés volt!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg így lenne, ha nem lenne ott a második mondatom, de ott van. Hidd el nem vezérelt olyan szándék, hogy bármit is állítsak vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miben téved?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor neked is, nem állítottam, hogy téved, de valahogy hihetetlenül hangzik számomra amit ír, lehet, hogy csak én vagyok ennyire naiv.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bevezetés (erős gyomrúaknak):
https://www.adl.org/resources/backgrounders/incels-involuntary-celibates
https://www.adl.org/blog/online-poll-results-provide-new-insights-into-…
https://kb.osu.edu/bitstream/handle/1811/91688/Conley_Thesis_2020.pdf?s…
https://haenfler.sites.grinnell.edu/subcultures-and-scenes/incels/
https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/13504630.2020.1787132
Az incel nőkről alkotott delúzió tanulmánya:
http://essay.utwente.nl/81872/1/Kreuzberg_BA_Psychology.pdf
Incelek motivációja:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/1057610X.2020.1822589?scro…
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsit off, de ha mar informatikai portal... : https://imgur.com/a/tcjUK8i
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ok, köszi, nem ígérem, hogy végigrágom magam rajta, de gondolom akkor te megtetted, így már hitelesebbnek tűnik az érved.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"prostitúció a világ legtöbb részén erősen megvetett"
Ha prostitúció nem lenne megvetett, kevesebb lenne a nemi eroszak ?
Lehet ezen kene valtoztatni..
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem ennyire egyszerű.
A prostítúció megítélése, mindig is a nők társadalmi kiszolgáltatottságától függött. A prostitúció csökkenti a nők társadalmi értékét. Hogy egy férfi mennyire töri magát egy nő után és mennyit hajlandó megtenni érte és milyen anyagi és egyéb áldozatot hoz meg érte, az elsődlegesen annak a függvénye mennyire könnyen jut szexhez. Ha a nő társadalmilag, gazdaságilag nagyon kiszolgáltatott a férfi felé, akkor az érdeke az, hogy a szex és a szexuális kapcsolat értéke magas legyen. Ez a prostitúció elítéléséhez vezet, mert a átlag nő helyzetét rontja. Ebben partner sokszor az egyház is, mert a szexuális kapcsolatok szabályozása révén stabilizálni lehet a társadalmat és bebetonozhatóak a működésképtelen párkacsolatok. Ne feledjük, egy kiszolgáltatott nő számára, még mindig jobb egy rossz házasság, mint az éhendöglés.
Érdekes mellékszál, hogy pl. a korai középkorban a prostitúció megtűrt és elfogadott volt, mert a házasságban élő nők érdeke az volt, hogy az egyszer megfogott férfit megtartása. Aztán jött a szifilisz és a pestis és a prostituáltak már megélhetési kockázatttá váltak a férjes nőknek.
Amennyiben a prostitúció elfogadott, nincs stigmatizálva, és olcsó, a párkapcsolatokban sikertelen férfiaknak lenne egy lehetősége olcsó, de hús-vér személlyel kiélni a szexuális vágyaikat. Ne feledjük, ezeknek az embereknek a többsége, már alapban rendelkezik egy-két pszichés problémával, amit a prostituáltal való kapcsolat negatív megítélése továb rontana. Ez nem oldaná meg a mélyigénytelenségből (ittam, drogoztam, felállt és épp szembe jött) fakadó erőszakot, de megoldaná az incel jellegű (rámegy a rábízott tini unokatestvérére vagy az épp egyedül lévő szomszédasszonyra) problémák egy részét.
De ez nem teljes kép, ehhez szükséges lenne egy megfelelő társadalmi berendezkedésre, társadalmi képre. pl. a szexualitás, szexualizált megjelenés ne legyen a sikeresség mértékegysége. Legyen egy 15 éves stabil párkapcsolatban élő, 3 gyerekes anyuka piedesztálra emelve, a 30-as singli, szilikonmelles kirakatbaba helyett. Ne a látszat legyen értékelve, hanem a teljesítmény. Ez kicsit helyére tenné mindkét nemnél fejben a dolgokat.
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Születésemnél fogva x, viselkedésemnéln fogva y vagyok. Vannak gyerekeim és nem látom szomorúnak a jövőjüket. Azt látom, hogy más dolgok máskor érkeznek az életükbe. Amiket fentebb olvastam az is létezik, de szerintem csak egy kisebb halmaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én azt látom, hogy ez a generációzás a vesztesek szövege, amivel magyarázni próbálják a vesztes létüket. Amennyire vissza tudok nézni, mindig volt ilyen: száz éve a más nyelvet beszélő volt az ok, hetven éve a zsidók, ötven éve a kulákok, harminc éve a párttitkárok, ma meg a boomerek. Mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy ezek az oka, hogy nem jutottam előrébb, nem pedig az, hogy skandinavisztika szakra mentem a műszaki helyett, vagy inkább egyszakos nyelvtanárnak villanyszerelő iskola helyett. Vagy ők az okai, hogy sosincs pénzem, nem pedig az, hogy hitelbe megyek minden évben nyaralni.
Csak legyintenék az egészre, de az utolsó száz évben ezek a hárítások többször vezettek az aktuális célcsoport mészárlásos eltávolításához, nem szeretném, ha a szüleim generációját a Dunába lődösnék a fellelkesült zoomerek. (Ugye a korábbi esetekben is a lúzerek lúzerek maradtak, mert ugye a skandináv nyelvészek valahogy az új rendszerben sem kerestek csúcsfizetést. Mindig lesz új célcsoport.)
Csaba
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A népi-urbánus vita örök, csak var $népi és var $urbánus. Csoportok önmagukat akarják erősíteni azzal, ha másokat lenéznek. Egyfajta kohéziót képez azonos érzelem a világ felé.
Nincs olyan dolog amit csinál a gyerekem, de én anno nem csináltam. Egyszerűen más. A nagyobbik lányom 16 lesz és az instán akiket követ abból a legtöbb követővel rendelkezőnek van 2.000 igen! kétezer követője. (Ezt tegnap kérdeztem meg tőle.) Telibe szarja a celebeket. Számára nem is léteznek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A celebség relatív.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni