Megszűnik a nyomtatott PC Guru

Egyszer mindig eljön a pillanat, mikor az ember tudja, hogy tovább kell lépni, már nem mehet minden úgy, mint korábban. A PC Guruval mi most jutottunk el idáig.

Most biztosan sokan felhördülnek, amit abszolút meg is értek, sőt mind megértjük a szerkesztőségben. A PC Guru nem kizárólag egy szimpla magazin, hanem a játékimádat és számítógépek szeretete karakterekbe, hasábokba és oldalakra öntve. Nem csak egy cím, hanem több korszakon átívelő rajongói történet, amit egyszer megalkottak, majd sikerre vittek, akár meg is mentettek. Éppen ezért nehéz tőle búcsúzni, legalábbis megszokott formájában. A csapattal mind imádtuk, mind szeretettel és odafigyeléssel dédelgettük, a legvégsőkig kitartottunk mellette, hiszen már tíz éve gyűltek a sötét fellegek, a nyomtatott sajtót már azóta rendszeresen temetik, de amíg lehetett, friss vért pumpáltunk ereibe, hogy megmaradjon olyannak, amilyen volt.

Részletek itt.

Hozzászólások

Változik a világ, el kell fogadni... :) Én gyerekkoromban a szüleimtől mindig a computer panoráma magazint követeltem, volt olyan év is, hogy előfizettek nekem rá :) régi szép idők, amikor képesek voltak ~15 féle hangkártyát végigtesztelni, és részletesen írni róla, például :)

Jah, ez van. Nálam PC-X, PC World, majd Chip és PC Guru volt az étlapon. 

Múltkor nem jutott eszembe egy régi alaplap gyártó neve (Epox) és emlékeztem hogy egy régi Chipben volt hatalmas alaplap teszt. Meglepve vettem észre, hogy mennyi régi érhető el online scannelve.

Volt pár Tomato-m, egyikkel sem volt problémám. Asrock-nál frissítettem először BIOS-t úgy, hogy bekapcsolt shadow bios-nál menet közben kiszedtem az EEPROM-ot, majd beraktam a rosszat, és újra flash-eltem. Utána minden szép és jó lett.

Nomeg az a bécsi import Adlib kártya, amin ugyancsak firmware-t kellett frissíteni, hogy a PCI Plug and Play felismerje talán Win95 alatt...

 

.)

Emlékszem, hogy belefutottál valami kínai alaplapba, amin nem lehetett BIOS-t frissíteni, mert megszűnt az alaplap gyártó, közben mással kezdett foglalkozni. Te meg nem hagytad annyiban, írtál nekik, azok meg küldtek egy friss BIOS-t. De elment erre pár nap, meg kétszer ki kellett menni (ami ugye 30 km), Attila meg majdnem agyvérzést kapott, hogy minek foglalkozunk ilyen szarokkal. :D

trey @ gépház

:D :D :D

 

Mai napig szeretek frissíteni, és a gyártók kényeztetnek... másról sem szól már a világ, csak a folyamatos frissítésekröl :) Node mielött azt hisszük, hogy kényszeres vagyok, azt is hozzá kell tenni, hogy már korántsem foglalkoztat úgy az IT, mint a 90-es években.

Az ém  tomatomon, speciel a win 98 a cd-ről nem telepedett fel, később rájöttem boot flopyval cd támogatással, format winyo,cd-ről win98 mappa felmásolás, és winyorol indit a setup.exe.....igy viszon felment. bár voltak olyankor is gondok..igy azon a gépen inkább win95 volt telepitve, azzal viszont ment, úgy, fel volt húzva  az fsb és a proci.

Végülis hogy igy jobban belegondolok azon tanultam meg a pc szerelést meg a hálozatot...

Azok a régi szép idök. mennyit játszottam akkoriban, hogy quake1 et össze tudjam hozni hálózaton,vagy a qrally-t.

A Tomato/Zida egy nagy kalap fosch volt, az Acorp se volt sokkal jobb, de nekik legalább volt szupportjuk.

Rigómezei angol tudással írtam Acorp supportnak, küldjenek már egy infót valamelyik tüskesor kiosztásáról, mert ha volt is manuál, nem szerepelt benne, és az elő vagy hátlapi csatoló állandóan rövidzárt okozott, de nem égett le semmi. Küldtek és pontosat, és akkor tudtam meg, hogy ők gyárilag fordított sorrendet használtak :)

Egy Tomato lapom volt, ami olyat csinált, hogy +D-sjátékokban stabil volt, de a mezei windows-os Paint-be és az NTFS töredezettségmentesítésbe mindig belefagyott másodperceken belül.

Nincs. Professzionális körökben viszont ki van hagyva az erősítő, kalibrált aktív monitorok mennek mennek közvetlenül az audio interface analog outputjára, és itt sokféle márka sokféle eszköze versenyzik, ahol valódi különbségek is vannak a mai napig. Kicsit ízlés dolga, meg persze pénztárcáé. 

Halvány fingom sincs, nem vagyok audiofil. Az én igényszintemnek nem felel meg az ultragagyi és a gagyi, a kevésbé gagyival és felette levővel már teljesen boldog vagyok. Legyen mély, közepes meg magas hang, ne legyen dobozos, ne sercegjen, oszt kész. (futáshoz használt zenés fülesem egy ~16 ezres Sony BT, a tévére rakott hangszóróm egy 2.1-es Creative (15-20k -s kategória volt egy 8 éve)).

Az audifileket inkább sajnálom, ha nem fordítják a maguk vagy mások hasznára a fülüket, akkor csak szívnak mert egy csomó pénzt kell költeniük ugyanolyan élvezeti szintért mint egy normál embernek :)

Én pont ezért hagytam fel az audiofilséggel. Sokkal értelmesebb hobbinak találom, ha ezt az adottságot (talán abszolút hallás, zenei szép érzék)  arra használom, hogy alkossak valamit.

Hisz mire jó egy drága dac + egy drága fejes, ha csak te hallgatod... Ha többen szeretnénk hallgatni, az megint erősen zsebbe nyúlós, plusz nem érzem magaménak ezt a bizonyos szint fölötti elit hallgatózást. Nem is beszélve arról, hogy zenei körökben eléggé khm.. röhögés tárgya az egész audiofil témakör.. (Nyilván a dolog nem ennyire fekete-fehér, legalábbis számomra nem.) Úgyhogy azt a pénzt amit az audiofil hobbiba öltnék inkább hangszerbe és zenetanulásba ölöm. Nem vagyok egy nagy zenész, és még annyira ügyes sem, de több értelmét látom a zenetanulásnak, mint ülni egy olyan doboz fölött ami hiába szép hangú de a hangját csak te hallod, vagyis nem tudod élőben megosztani senkivel.

A zenében sok a lehetőség, pl együtt zenélhetsz másokkal. :) Ez már önmagában is tetszetősebb számomra, mint bármilyen méregdrága audiofil kacat.

Én vettem egy USB DAC-ot (Fiio), onnantól számomra mindegy, mi van a gépben, vagy van-e egyáltalán. Az alaplapi hangkártyáknál mindenképpen jobb, és azóta nem kell foglalkoznom azzal, hogy azért kell lecserélni a hangkártyát, mert az új alaplapon már nincs olyan slot (ISA->PCI->PCI-E, ezek miatt kellett lecserélnem a GUS PNP-t meg az Audigyt)

Hogy aztán MP3-at játsszanak rajta keresztül vagy DDD-s CD lemezt :-D

Azért szerintem kevés ember van aki kihallja, és kevés műsorforrás ami kiadja magából a 24 bit/192 kHz/veszteségmentes digitális anyagnál jobbat. Annál sokkal több van, aki azt állítja magáról,hogy hallja a különbséget. :-)

Nem allitom, hogy hallom de megnyugtatassal tolt el, hogy en legalabb megprobaltam :D.

A legtobb valtozast inkabb a kulonbozo forrasoknal lehet eszrevenni pl ugyanaz a lemez maskent masterelve mert egyik LP-re masik SACD-re keszult. Es nem feltetlenul azert jobb mert adott felbontasban hallod lehet, hogy csak a mastert tartod jobbnak.

Amugy akkor van jo rendszered, ha le tudsz ele ulni zenet hallgatni es kozben nem a bevasarlolistan agyalsz hanem beszippant a zene. A rossz rendszer elso jele ha faraszto hallgatni a jo rendszert nem kell bomboltetni ahhoz, hogy "jol szoljon".

de tény, hogy ma Magyarországon, a mindenféle teherrel, sarccal, extra költséggel szinte ellehetetlenítik a nyomtatott sajtót

igen, orbán a hibás....

Aki másnak vermet ás, az stack pointer.

anno nemvolt internet (max csak betarcsazos ejszaka), igy a hireket/cikkeket papiron kellett elolvasni. ma van hup/itcafe/prohardver/hwsw/stb. napkozben (munka helyett :D) is el lehet olvasni ami erdekel minket, felesleges a papiros ujsag

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Volt mind a 3 "nagyban" levrov:

 

576 - CoVboy

PC Guru - Brazil

Gamestar - Gyu (nyugodjek...)

 

Ez volt a klasszik felallas. Az "osidoben" meg ugye szinten CoVboy-al a Commodore Világ... Ahhh lehet mert akkor voltam gyerek, de irtozatosan elont a nosztalgia, ha eszembe jutnak azok az idok...  Akkor volt "varazsa" az informatikanak... Mert meg kell jegyezni, a Commodore Vilag, vagy a korai 576 messze nem csak a jatekrol szolt!! Volt ott programozas es hardware is vastagon!

Akkor meg igazi "szubkultura" voltunk, annak minden "varazsaval"... Akkor ha valaki szamitogepen "jatszott" alap volt, hogy egy egyszerubb programot is ossze tud utni BASIC-ben... nyilvan most, amikor az egesz kommersze valt, mar nincs meg az a "mag" mint annó....

576 KByte Csevegő az ősidőkből (Zolee, 44. o.)

https://retroujsag.com/adatok/retroujsag/576_kbyte/download.php?file=57…

„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
"Az Antikrisztus ledarálja Mészáros Lőrincet."

Én a Spectrum világ-ot sajnáltam. 

Az Alaplap magazinra még emlékeztek?

A városi könyvtárból vettem ki a számait amikor lett számítógépem, ezzel kezdődött a Linux-al való ismerkedésem, mert az egyik szám mellékletén volt egy RedHat amit feltelepítettem, a következő szám mellékletén volt a grafikus felület, egy darabig előfizető is voltam. 

A régi klasszikusok. Emlékszem, az elején minden informatikai lap keményen tudományos és szakmai volt, aztán ahogy vált egyre populárisabbá az IT, úgy szaródott el mindegyik, a végén már tele reklámokkal.

Hja, kb mint a hifi magazin. Régen gyűjtöttem ezeket az újságokat, spektrum világ, commodore világ, PC guru, stb. Teljesen feleslegesen. Bele se néztem húsz éve. Még éppen a kukába nem raktam bele, de hamarosan eljön az az idő is. Vége van a nyomtatott sajtónak, a nem időtálló dolgok kinyomtatásának, ez viszont egyáltalán nem baj.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Mindenképpen, csak tele lenne a kuka vele! :)

Pár éve úgy pár tíz kilónyi radiotechnikát vittem ki a szeméttelepre. 1965-1993-ig majd minden szám megvolt (úgy örököltem meg a régebbieket).

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Őőőőöööö... de? :)

Viszonyítási alap: https://archive.org/details/tednelsonjunkmail
Igen. Junk Mail. Postai spam több évtizetedes gyűjteménye. Időnként a digitalizálást végző csávó (Kevin Savetz) a twitteren kért támogatást (pl. https://twitter.com/textfiles/status/920817740687884288).

De fenn van. Ahogy mostanában éppen mindenféle japán használati utasításokat digitalizálnak: https://twitter.com/textfiles/status/1165700187202961408

Sokkal több unatkozó ember van a világon, mint azt elsőre gondolnád :) [ha meg eljut az IA főhadiszállására, az ő felszerelésükkel szerintem egy munkanap lenne egy alkalmazottnak a teljes PC Guru gyűjtemény]

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Ja nyilván biztosan van ráérő ember, én viszont nem ilyen vagyok, kisebb gondom is nagyobb volt ennél, meg valaki már tuti megcsinálta, úgyhogy nyilván nem az én példányom fog majd hiányozni az egyetemes tudás gyűjteményéből.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

meg valaki már tuti megcsinálta, úgyhogy nyilván nem az én példányom fog majd hiányozni az egyetemes tudás gyűjteményéből.

Nem biztos, hogy valaki már megcsinálta, vagy meg fogja csinálni. Nem biztos, hogy bármelyik egy embernek van egy teljes gyűjteménye, és ha van is, foglalkozik ezzel. (mondjuk a Gurunál valszeg. egész kis energiabefeketetéssel össze tudnánk szedni több teljes sorozatot - most még)

Egyébként ez az "én példányom fog hiányozni az egyetemes tudás gyűjteményéből" érvelés is sántíthat: pár éve bezárt egy cég, amelyik mindenféle (főként ipari) gépek használati és szerelési útmutatóival kereskedett. Egyfelől jóarcok voltak, mert szóltak az Archive-nak, másrészt kevésbé, mert egy napot kaptak, hogy amit akarnak/tudnak, azt vigyék, a többi ment a megsemmisítőbe. Valószínűleg még mindegyikből volt néhány példány itt-ott a világban, ilyen gyűjtemény viszont biztosan nem. Van még belőle példány? Van. Hozzáférne a tulajaikon kívül bárki azokhoz a példányokhoz, ha nem sikerült volna megmenteni őket? Nem.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Nem a papírt sajnálom én, hanem a minöségi tartalmat. A klasszikus nyomtatott sajtóban még volt ilyen, ahogy az ös-internet-en is. A sok fa jobb, ha megmarad, így is kipusztulunk más miatt. De mindegy.

A mai sajtó, internet 80% szemét, hírdetés, hazugság. Kár erre idöt és energiát pazarolni.

Pár év óta hanyagoltam a nyomtatott CHIP magazint, de most hirtelen felindulásból megvettem a 2020 januári számot. (Előtte az indulástól megvolt, - van, - minden szám.) Nagyon leesett az állam, hogy mennyire érdektelen cikkek töltik ki, igazán érdekes szakmai információ nincs benne. - Kinek írják egyáltalán? - Ha az újság ilyen lett volna korábban, soha nem érdekelt volna még az IT sem, hiszen annak idején ezeken "nőttem fel" és tanultam meg egy csomó dolgot. Néha havonta négy különböző kiadvány is volt az asztalomon. Ilyen színvonallal, - kb. Kincses kalendárium!, - nem csoda, hogy csődbe mennek mind. :(

Nem hiszem el, hogy pusztán csak a világhálón található szakmai anyagok tájolása alapján nem lehetne különbet csinálni. (Nem kéne nekik 15 hangkártyát tesztelni, minek?) Valamikori emlékeim szerint havonta pár ezer eladott példányból éltek, nem igaz, hogy annyi IT-s érdeklődő ma nincs, aki megvenné. (Csak nem vesz az ember olyat, ami semmilyen formában nem tágítja a tudását, ámde még siralmas is.) Ja, és igen..., nem a fél-másfél millás gépek, meg több százezer forintos VGA-knak kéne szerepelni az oldalakon, mert a legtöbb újságolvasó soha nem engedheti meg magának ezeket az eszközöket, - akik meg mégis, azokat meg a nyomtatott sajtó nem fogja érdekelni soha.)    

Már vagy 10 évvel ezelőtt is gondolkodtam azon, hogy az akkori szakújságok miért nem tudnak lekötni, s miért lehettek jók 20 évvel ezelőtt. Nagyjából ezekre jutottam:
- régen az újság volt a friss hír, új(don)ság volt a tartalma. Ma már offline ez nem lehetséges, mindig lemaradásban van. Eleve sokkal pörgősebb a mai világ, csak úgy dől az információ (vagy annak illúziója, amikor szenzációt kiáltanak, de valójában csak üres fecsegés a tartalom).
- mi változtunk. Az az ismeretszint, amit egy ilyen újság képvisel, az nem változott. Az évek során már megismertük azokat az alapokat. Technikai újításokról persze lehet szó, de azok nem töltenek meg ezen a szinten egy lapot. Fogalmatlan ifjúként a több éves technika is újdonság volt számunkra. Most meg max wikipédián 1 perc alatt meg lehet találni.
- sok részlet, ami fiatalon még érdekes lehetett, az ma már nem az. Részben talán az újdonságfaktor hiánya miatt is, de sokszor csak az eredmény érdekel érzésem van egy-egy cikknél. Újszülöttnek persze minden vicc új, van aki el tud mélyedni részletekben, számunkra már triviális szintű dolgokon elvívódnak. 

A kevésbé valós technikai, tudományos kiadványok biztosan jobban mennek. Ahol nem tudományos alapok, hanem hitkérdés meg saját egó masszírozása megy. Bár azok is inkább online mennek, olcsóbb oda lapátolni a szemetet vagy reklám cikkeket tolni tesztnek álcázva. Vagy a szokásos üres süketelés témákban.
https://24.hu/media/2016/06/10/ez-zajlik-most-a-magyar-magazinpiacon/

Érdekes a cikk végén az utolsó előtti mondat, miszerint a PC World-ből és a GameStar-ból egyaránt 4000 példány fogyott 2019-ben (egész évben). Akkor hogyhogy a PC World nem húzza le a rolót? Nekik megéri 4000 példányt gyártani, a másiknak nem?

Meg úgy összességében látszik, hogy a technikai/műszaki dolgokkal foglalkozó lapok nem igazán találják meg a helyüket az online sajtó mellett (nem tudnak az online mellett is érdekesnek tűnő tartalommal előállni, mert nyilván nem a fizetőképes kereslet tűnt el, hanem az érdeklődés), meg az is, hogy a férfiaknak szánt lapok sokkal kevésbé működnek nyomtatva, mint a nőknek szántak.

A példányszám kicsit csalóka, mert 2016-os írást linkeltem, de már 10 éve is kongatták a vészharangot. Meg ugye az eladás legnagyobb részét adó tételnek csak töredékét kapja bevételként a kiadó a terjesztési jutalékok óriási mértéke miatt. Előfizető pedig alig van.

Ahogy egy korábbi kommentben munkaidőként fejeztem ki az árakat, hogy rávilágítsak, 30 perc munkáért kapott fizetést is sokallnak egy előfizetésre sokan. Ehhez képest az infláció alapján a hőskor újságainak ára mai szinten 4-6 ezer forint lenne alsó hangon. De a hétköznapi életben is azt látom, hogy sokan szó szerint filléres dolgokon fennakadnak, miközben akár több havi fizetésüket hajlandóak más területen kiadni úgy, hogy jaj hát az ennyibe kerül és hű de jól jártak, meg létszükséglet számukra az a termék. Furcsa az emberek értékrendje - persze ez részben a kelet-európai életszínvonal hozadéka is, ami viszont részben az emberek gondolkodásmódjából is adódik. Ördögi kör.

Nem tudom, mikor volt utoljára print számtech lap a kezemben, nem tudom, hány oldalasak, mennyi ebből a hirdetés, de a PC World médiaajánlata alapján, ha a 4000 példány 8000 lenne, az max. 8-10 oldalnyi listaáras hirdetést váltana ki a bevételi oldalon.

A példányszám és az eladási ár lényegtelen ebben a méretben, az utcai ár kb. fele marad a kiadónál. Egy ilyen lapot a hirdetések tartanak el. Ha nincs elég, akkor le kell húzni a rolót, mert a vásárlói szám növelése nem oldja meg a problémát. (Vagy extrém nagy növekedés kellene, tehát 4 ezerről mondjuk 15-20 ezerre, mert bónuszként a bevétel növekedésével a dologi kiadás – nyomda, szállítás, raktározás – is nő.)

Hogy mennyire nem az eladott példányszám a lényeges bevételi szempontból: az utolsó hasonló jellegű lap, amelynek a kiadásánál közreműködtem, az utolsó előtti évben mindössze 690 előfizetővel bírt, összesen 2300 példányban nyomtuk, és még éppen pozitív volt a mérleg, mert specialitása okán a hirdetők még így is elérték kvázi a teljes célközönségüket (az előfizetők kb. felével :). Az utolsó évben ez már nem jött össze, mert a négyből egy fix hirdető megszűnt hirdetni.

Mostanában szeretem azzal leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy rákeresek a nyilvános céginfóra. Ha jól látom másik négy lap kiadásával is foglalkoznak, szóval erősen nyers értékeket látni csak. Mondjuk ebből az egyik pont a game start.

Ha 300 milliós éves árbevétel oszlik el ennyi lap között, akkor egy hónapra nem túl sok jut. 25 / hó. Lehet 10 misi sincsen egy havi bevételük a pc worldből. Ott ha 4 ezer x 1000 forint, havi 4 misi plusz bevétel menne be, azt megéreznék. Vagy nézzük úgy, hogy éves szintem 300 helyett 348 lenne a bevétel oldal... azt megéreznék.

Biztosan bonyolultabb ennél, durva mennyire kkv szinten van bármi itthon. De nézd meg akár a hwsw-t vagy prohardvert. Vagy, ami még meglepőbb, a nagy arcú hr cégeket a meseszép kimutatásaikkal, miközben a bevételük alapján csupán pár száz ember közvetítését végzik csak el és ezért vannak teljesen fals statisztikáik.

A legnagyobb szívás ilyen példányszámoknál, hogy a nem előfizetői példányokat hogyan osztod el az újságosok között. Ez baromi macerás, egy csomó plusz felesleges példányt kell gyártatnod, mert simán előfordul, hogy ha valaki nem kapja meg a megszokott helyén, nem fog érte máshova menni, elfelejti (ha nagyon kéne neki, előfizetne).

És ugye a bónusz: a havi négymillió bevétel, nem nyereség, print médiában bizony a nyomdaköltséggel is tessék számolni, ami nem kevés, és olyan árháború megy a nyomdák között a háttérben, hogy gyakorlatilag egyenes arányban van a nyomdaköltség a példányszámmal ebben a kategóriában. (Közben meg néha egy-egy nyomda elesik a harcban, esetleg belép egy új nagy szereplő, akkor egy ideig hullámzanak az árak, aztán megy minden tovább.)

Egy idoben "kacerkodtam" az ujsagirassal, jelent is meg egy cikkem a Gamestarban... Azota is megvan az a szam, mindig kellemes ranezni es arra gondolni, hogy amiert gyerekkoromban oda voltam, abban egy picit en is benne voltam....

Szerkesztve: 2019. 11. 22., p – 21:26

A táborokat 98-tól mi szerveztük, óriási bulik voltak a balcsin :) 120-150 fő, óriási lan kendácsolás, akkoriban főként koax lannal.

Egy csoda:  http://guru.megesz.hu/alsoors/p0001112.jpg

A net is csoda megoldásokkal működött, callback és "nocharge"-os behívással, majd isdn-re fejlesztettünk, 128k-val, végül VSAT-os 2mbites downloaddal.
Talán 99-ben jött látogatni a német Vogel is pár napra, Bear kérte,h tartsuk magunkat távol tőlük..végül 2 parádés este kerekedett velük vilmoskörtével a helyi kocsmában. :)

Nagyon jó csapat és csoda idők voltak azok! rip..

Tegnap kérdeztem az újságárusnál, dec. 5-én jelenik meg az utolsó szám.

Szerkesztve: 2019. 11. 25., h – 16:27

Ha jól emlékszem az 1991 körüli Computer Panoráma számban olvastam először a Compuserve-ről és akkor elképzeltem, hogy van egy monitor, amin bejön egy külföldi nyelven írt hírek oldal..... nos akkor még erősen zsigulik, trabantok és dáciák járkáltak az utakon és egy commodore 64 -nek hasonló ára volt, mint egy autónak.... persze akkor már voltak olyan könyvek, hogy Ismerd meg a basic nyelvet ....
Most pedig egy Mac előtt ülök és éppen az interneten egy fórumra írok, miközben az okostelefonom csipog, hogy levelet kaptam .... Ilyen az élet és rohan az idő ...

:-D

Első gépem egy Commodore 16 volt. Gyári gépkönyvében: "Press [SPACE]" szöveg. Angol-Magyar szótár: space -> űr. Olyan gomb nincs. Fél év múlva megjelent a kezelési utasítás magyarul (mintha tökéletes tükörfordítás lenne, olyan pontosan követte az eredetinek még a tördelését is), és akkor megtudtam, hogy a SPACE valójában a szóköz :-DDD 1988-at írtunk.

91-ben a Commodore 64 már elavult volt és nem volt olyan drága. Nekünk is volt, talán a Tritontól vette használtam apám.
Abban az időben már ~20 MB-os HDD-s AT-s gépünk volt otthon (szintén használt) és - finoman szólva - nem voltunk gazdagok.
(én még Gepárdot is láttam, ha valaki még tudja egyáltalán, hogy mire gondolok)

Szerkesztve: 2019. 12. 29., v – 22:08

Nem azon hördülünk fel, hogy az újság szerkesztői annyira túltolták a lépjtovább idealizmust, hogy szembe köpik azokat, akik a modern technológia adta lehetőségek ellenére is a nyomtatott példányokat választották.

Azon hördülünk fel, hogy az online sajtó a rendelkezésre álló kényelmesebb technikai lehetőségek miatt jóval gyorsabb, ezáltal igénytelenebb, összecsapottabb munkákhoz ad táptalajt. Először jönnek majd az első típusú kényelmeskedések, mint például, hogy nem kell feltétlenül határidőre elkészülnie valaminek, mert nem vár rá a nyomda, így nem is kell már igazából annyira megszervezni a munkát, elejétől a végéig. Ezt követik a második típusú kényelmeskedések, miszerint nem is kell már lektorálni a megjelenő cikkeket, mert az online közösség majd úgyis kommentben jelzi, ha valamit elírtak, és ráér akkor kijavítani. Ellentétben egy nyomtatott példánnyal, amit már nem lehet utólag.

A cikkek hossza szépen lassan csökkenni fog, ezáltal az információtartalom és a mondanivaló is. Mert az online tartalmakat nem teljesen úgy fogyasztják, mint a nyomtatottat. Nincs rá annyira dedikált idő, hogy kezedbe fogd az újságot és akkor csak arra figyelj, ami ott van és hagyd, hogy az újságban megjelent témák vezessék a gondolkodásod, az asszociációid. Messengerezgetés, YouTube-ozgatás, Facebook-scrollozgatás, lájkolgatás és posztolgatás közben olvassák el az online cikkeket. A túl hosszú cikket pedig kevesebben fogják elolvasni, mert aki több mindent csinál és nem dedikál időt az egyes dolgokra, az mindig úgy érzi, hogy siet és nincs ideje semmire, ami végtére meg igaz is. Ellenben, a nyomtatott újsággal, amit ha már megvett az ember fia, előbb-utóbb úgyis elolvassa.

Szóval, nem a kézzel fogható, nyomtatott sajtótermékek beszüntetésén hördülünk fel, hanem azon, amilyen minőségromlási lavinát elindítottak PC Guruék az idealista, lépjtovább megalkuvásukkal. Aztán, hogy ez mikor következik be, jó kérdés. Valószínűleg, szépen lassan és lehet, hogy csak nehezen észrevehetően. De majd 5 év múlva hasonlítson össze valaki egy idén decemberben kinyomtatott számot az akkori online tartalommal. Lesz különbség.

A ténnyel, hogy az online jelenleg tucatgyártott, rövid, felületes cikkekből áll 90+ %-ban nem vitatkozom, engem az lepett meg, hogy ebbe is beszállt hajbazer, inkább csak mint ha egy ismerősömről megtudnám, hogy auto tuning magazinokat olvas, pedig egyébként festő. Lehet ilyen, csak nem vártam.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

- Nekem egyébként nincs bajom hajbazer-el, főleg nem szimpátia alapon gondolkodok róla, szükséges funkció számomra, ellenőrző jellegű, ezért biztatom, hogy máshogy is megközelítse a témát, mert akkor szerintem hasznosabb tudna lenni sokaknak. Nem értek vele egyet sokban, de az igazság keresése kitartást igényel :).

- Az online tartalmak minőségére reakcióként röviden annyit, hogy hup-on kívül sehova (nemzetközi lapokat is beleértve) nem járok rendszeresen, csak adott témában elmélyedve keresgélek, és általában ilyenkor kikötök egy-egy ebook-nál, vagy nagyon szakosodott oldalnál, youtube csatornánál, ..., szóval a megállapítás ezen részével egyetértek.

- Azt viszont vitatom, hogy erről úgy kell-e beszélni, ahogy hajbazer teszi, mert általában pár szóval képes megidézni a vörös öklös karlendítést, ami szerintem az x-edik, utolsókként is próbálkozó PC GURU-sokat nem biztos, hogy megilleti.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Megfigyelni megfigyelem én máshol is, ha keresek valamire és bejön egy-egy nagyobb tech lap cikke akkor látom a "minőséget", a clickbait címeket, csak nem élek vele, nem vagyok sehol feliratkozva, nagyon pár (10 alatt van most) hírlevélre vagyok feliratkozva, nagyrészük közvetlen egy kis gyártó hírlevele, ..., de egyébként ez a trend pont most bizonyítja épp be magáról, hogy lufi volt, amennyire látom, mert pont ezek az újságok nem annyira fognak létezni pár év múlva.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

A nyomtatott újságcikkek nagy része is igénytelen hulladék volt mindig is. Gondolom te is láttál már tabloidot (Sun, Bild, Blikk, etc., van/volt mindenhol). Online az a különbség, hogy néha beleklikkelsz olyanba is, amit ha az újságárusnál a kezedbe vettél, akkor mentél kezet mosni. Sok szempontból előrelépés az online (pl. arxiv.org, folyóiratcikkek online -> nem kell az egész szám papíron, viszont a grafikonhoz ott lehet az adat is), napisajtónál nagyon is színvonalas újságokat lehet olvasni vagy azokba beleolvasni (csak adott számú cikket ad ingyen), pl. BBC, Guardian, Huffington post, Spiegel.

Megoldás? Vagy az nincs, csak leszólod, "lépjtovább megalkuvásnak" nevezed azt, hogy valaki nem tudja tovább folytatni a tevékenységét megélhetésként?

(Tudom-tudom, piszkálom itt a bestiát, de ez van, érdekel, hátha tényleg mi nem látjuk csak hogy győzhetne szorgos népünk pusztán a megfelelő kulcsszavak hangoztatásával.)

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Egy büdös konkrétum nem hangzott el megélhetésről vagy gazdaságosságról a fenti cikkben. Sötét fellegekről, lépjtovább idealizmusról, megalkuvókat megszégyenítő krokodilkönnyekről, a nyomtatott sajtó kormányzati ellehetetlenítéséről viszont annál többet olvashattunk. Legalább azt leírták volna, hogy hány előfizetője van a nyomtatott példányoknak, abból lehetne valamilyen hozzávetőleges becslést kihozni, mennyire volt gazdaságtalan kinyomtatni őket. A miérteket viszont továbbra is homály fedi. Plusz ők is elismerik, hogy valamennyire ludasak a történetben.

talán mi is hibásak vagyunk, hiszen az utóbbi tíz évben fokozatosan kellett volna emelni az árát (ami állandósult, hiába nőtt minden költség)

Persze, sosem voltam a termékek túlárazása mellett, de amennyiben van egy keménymag rajongótábora a nyomtatott példányoknak, így hozzájuk is lehet igazítani az árat úgy, hogy megérje vele foglalkozni. Emellett, számos költségcsökkentő lépés lehetséges még a nyomtatást illetően, például lecserélni a csilifényespapírt környezetbarát, újrahasznosított, valamivel vékonyabb papírra. Helyette mit csináltak? Tartották az árat, amíg rá nem lehet fogni, hogy most már nemérimeg™, és aztán lelőtték az egészet. Úgy gondolom, ez egy nagyságrenddel etikátlanabb húzás az előfizetőkkel szemben, mint az áremelés.

Tudom-tudom, piszkálom itt a bestiát, de ez van, érdekel, hátha tényleg mi nem látjuk csak hogy győzhetne szorgos népünk pusztán a megfelelő kulcsszavak hangoztatásával.

A bestiád nem a nyomtatott példányok gazdaságosságán akar vitatkozni. Arról nincs elég információnk, a PC Gurut illetően. A bestiád leírta a véleményét arról, miért nem lesz az online PC Guru méltó utódja a nyomtatottnak.

Előbb a szükséges áremelés elmaradásáról írsz, majd túlárazásról, ezt önmagában egy érdekes kérdés, gyakorlatilag feketén fehéren eldöntheti, hogy egy cég megy vagy marad, lehet érdemes lenne kifejtened, mit tartasz még nem túlárazásnak, de szükségesnek.

A környezetbarát, újrahasznosított, nem csilifényes papír egyébként olcsóbb? Laikusként kérdem. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy az említett keménymag ezt egyébként elviselhető minőségromlásként élte volna meg, nekem inkább esik azzal egybe a tapasztalatom, hogy ha nincs mellette valami ideológia ("magyar termék", brand, influencer, ...), akkor az emberek semmi kompromisszumot nem akarnak megkötni, hiszen legyen már nyugati színvonalon ez is, de keleti áron ám, mert különben ellenség / áruló / luxuslovag / ... vagy.

Szerintem az etikát rosszul közelíted meg, ahhoz hadd legyen már joga valakinek, hogy azt mondja, ezt vagy azt nem próbálok meg, mert szerintem nem és kész, a tevékenységének abbahagyása (hacsak nincs szerződése, nem függnek tőle közvetlenül életveszélyben levő emberek, ...) hadd legyen már saját döntése, ne merüljön fel, hogy hát ezt vagy azt még KÖTELEZŐ lett volna megtenned. Vagy, akkor tegyél ajánlatot a print üzletág megvételére, ha szerinted kötelező, mert nem látok határt abban, hogy nekik kötelező, neked nem, ha látod, hogy lehetne, szolgálná az emberiséget, hát légy te az első.

A jövő latolgatását pedig optimizmusnak vagy pesszimizmusnak lehet nevezni, véleménynek, de remélem nem lesz igazad, vagy ha igen, akkor nem látom, hogy miért lenne valami online törvényszerűen sikertelen, ami offline sikeres lehetett volna.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

érdemes lenne kifejtened, mit tartasz még nem túlárazásnak, de szükségesnek

Túlárazottnak tekintem a bekerülési költségnél szükségtelenül nagyobb árrést. Például ha valami legalább másfélszer annyiért kerül értékesítésre, mint a bekerülési ára (beleszámolva az összes adóterhet, költséget és az alkalmazottak bérét). Azt, hogy nem vagyok híve a túlárazásnak, azért írtam, mert azzal tényleg nem értek egyet, hogy valamilyen brand, influencer vagy ideológia miatt kerüljön valami sokba. Ezzel próbáltam előre tisztázni, hogy milyen áremeléssel értenék egyet, mert ha az áremelést a felmerülő (és bizonyítottan csökkenthetetlen) költségek indokolják, akkor egyet tudok vele érteni.

A környezetbarát, újrahasznosított, nem csilifényes papír egyébként olcsóbb?

Igen. Vannak olcsóbb, újrahasznosított papírok. Kiindulva abból, hogy egy Office Depotban is olcsóbb az újrahasznosított nyomtatópapír, miért ne lehetne nyomdai körülmények közt is olcsóbb? Persze, tisztában vagyok vele, hogy itt is előfordul túlárazás a környezetbarát™ brand miatt. Ezeket némi körültekintéssel el lehet kerülni.

Szerintem az etikát rosszul közelíted meg, ahhoz hadd legyen már joga valakinek, hogy azt mondja, ezt vagy azt nem próbálok meg, mert szerintem nem és kész

Szerintem pedig te kevered össze a jogot az etikával. Az, hogy PC Guruék kinyirták a nyomtatott változatukat, lehet jogos, sőt jogukban állt, de az eddig megismert körülményeket figyelembe véve semmiképpen nem etikus és még csak nem is tisztességes a meglévő előfizetőkkel szemben.

A jövő latolgatását pedig optimizmusnak vagy pesszimizmusnak lehet nevezni

Nevezd, aminek akarod. 10-ből 9 sajtóorgánummal ez történt, akik meglépték a nyomtatott-online váltást úgy, hogy mellette kinyírták a nyomtatott vonalat. Két dolgot kéne csak megértened. Egyik, hogy az online felület szimplán nem alkalmas olyan tartalmas olvasói élményt nyújtani, mint a nyomtatott példány. Másik, hogy az online felület, szerkesztői oldalon, sokkal több típusú kényelmeskedést tesz lehetővé, amik előbb-utóbb, jelen kultúránk a legkisebb ellenállás felé tendálást előnyben részesítő mivolta miatt, teret hódítanak, még ha csak lassan is, de a tartalom silányodását okozzák.

Ami szomorúbb, hogy megint választási lehetőséget vesznek el egy célközönségtől. Ha én igényesebb tartalmakat szeretnék látni az agyonreklámozott, lagos, szemkifolyató betűkkel szedett, javascripttel teletömött, csiligány felületen megjelenített, egy nagyságrenddel igénytelenebb cikkek helyett, és ez megér nekem havi X Forintot, akkor miért kell elvenni ezt a lehetőséget és kizárólagossá tenni a szart? Aztán itt beszélhetnénk az összes ilyen viszonylatról, hogy miért kell izzószálak és jó minőségű fénycsövek helyett a kínai fos-húgy LED-eket erőltetni, meg törvénnyel szabályozgatni, ki mivel világíthat otthon ahelyett, hogy azokat a szektorokat szabályoznák jobban, amik a primer környezetszennyezést okozzák, pl. az energiatermelőket (ez persze már másik téma és nem is teljesen analóg a PC Gurunál történtekkel).

remélem nem lesz igazad

Én is remélem.

Ha a kiadó éves nettó bevétele 121 millió forint úgy, hogy ez még két másik magazin bevételét is tartalmazza meg az online bevételeket is, nem csak a pc gurut, nem túl magas haszonkulccsal dolgozhatnak. A jelenlegi példányszámokról nem találtam infót, a médiaajánlatnál is csak 5-7 éves számok szerepelnek a lapjaikról. A dupla áras gamestar esetén írták, hogy nincs 2500 ember, aki előfizetne rá. A papír alapú terjesztés másik érdekessége, hogy 40% körüli terjesztési részesedést szoktak emlegetni az árusok oldaláról, s még az el nem adott példányokat is vissza kell vegye a kiadó. 

A papír alapú konkurencia száma is magasabb lett, az online felületek pedig végképp megadják a kegyelemdöfést. De a magyar nyelvű online magazinok is csak vegetálnak vagy a csőd szélén állnak. A prohardveren is rendszeres a parasztlázadás azért, mert néha kérik, ugyan kapcsolják már ki a látogatók a reklámszűrést az oldalon, mert már 50% blokkolja. Egy évre 5ezer az előfizetés (417 ft/hó), ami reklámmentességet is ad és csak páran élnek a lehetőséggel. Mindig van egy hangos csoport, aki magát nagyon fontos látogatónak tartja, akinek minden ingyen jár és megtiszteltetésnek kell venni, hogy látogatják az oldalt.

Valójában az egész az egóról szól. Nagyon sokan baromira el vannak szállva maguktól, pedig valójában pitiáner nímandok. Ugyanez a hiszti megy  gyakorlatilag bármilyen előfizetés kapcsán. De szintén ez megy a jogszabályok betartása, közlekedés esetén is. Mindig kivételesnek, szabályok felett állónak tartják magukat egyesek.

Érdemes az árakat munkadíj óraszámra átszámolni. Ha nem tévedek, akkor a nettó átlag órabér több, mint 1 ezer forint (ksh táblázat 160-300 közé teszi régiótól függően). 
Pc guru éves előfizetés egy hóra vetítve: 1.5 óra
digitális Pc guru (dimag) éves előfizetés egy hóra vetítve: 50 perc
Netflix uhd előfizetés egy hóra: 4 óra
prohardver éves előfizetés egy hóra vetítve: 25 perc
....

Szóval, elég furcsa ezek mellett nagy drágaságról beszélni. Még, ha megduplázzuk, mert minimálbért keres valaki, akkor sem elérhetetlen. Az meg egyelőre még nem gazdasági cél, hogy a nem dolgozókhoz igazítsuk az árakat.

A magyar tartalomnak pedig ilyen emberek mellett aztán végképp leáldozóban van. Nem véletlen, hogy angol nyelvterületen jobban megélhetnek hasonló cégek. Nem mindegy, hogy pár ezer vagy több millió potenciális ügyfélt próbálnak kiszolgálni ugyanakkora munka befektetésével.

btw, gondolom a digitális változat is megy a levesbe, mert az a nyomatott volt elektronikus formátumban.

A reklámblokkolásra válaszolnék csak. Sajnos a netes reklámozás olyan pofátlanul elszemtelenedett, hogy kénytelenek voltak a felhasználók lépni és a "simább" böngészési élmény érdekében blokkolni a reklámokat. A tartalomszolgáltatók saját maguknak köszönhetik a kialakult helyzetet.

Általában a tartalom pariban van a szemtelenséggel. Szóval aki szemetet néz, az szemetet kap. A normálisabb helyek büntetése csupán az emberek pofátlanságáról szól. Ez a majd lesz másik ahová járok, ha ingyen már nem lehet valahonnan fogyasztani... Aztán meg megy a hőbörgés, ha minden fizetős lesz.

Nem tudom emlékszel-e a teljes képernyős felugrós, "ordítós" reklámokra? Na az kicsit berángatta az ember idegrendszerét. Azóta felrakta az ublock-ot (jó akkor ez még nem volt, adblock plus talán) és kisimult az orcája. Ebbe a tiltósdiba beleszaladt a többi portál is, mert az ember lusta alapvetően kapcsolgatni. Nálam azonban a teljes ph! lapcsaládon ki van.

Én azt a megoldást választottam, hogy felraktam az adbloc plust, de semmilyen előre beállított listát nem aktiváltam. Aztán ha találkoztam olyan reklámmal, ami zavart (felugró, kiabáló, nagyon sűrűn váltó kép), akkor azt egy saját blacklistre tettem. Elfogadom, hogy az ingyenes oldalak a reklámból élnek, ezért globálisan nem akarom tiltani, viszont a reklám legyen valamilyen szinten visszafogott, és akkor - ha érdekel - akár rá is kattintok. 

2020-ra eljutottunk oda, hogy vannak felhasználók, akik a tisztesség illúziójában manipuláltatják magukat reklámokkal, miközben egy memóriazabáló, bloat kiegészítőt használnak, amivel többet fogyaszt a böngésző, mintha nem is lenne adblocker. Mindezt úgy, hogy amúgy vannak rá tízszer jobb alternatívák (uBlock Origin).

Anno a prohardveren megígérték hogy minden reklám az ő szerverükről fog menni, nem csak simán behúzzák a bármit bárhonnan reklámot.

Megígérték, hogy nem lesz zenélő, ugráló, videólejátszós, vakító reklám.

Mindkettő hazugság volt. A hirdetéseik külső szolgáltatónál vannak, mozognak, zenélnek, stb. Tehát én engedjek be biztonsági kockázatot jelentő valamit, akárhonnan, mert ők reklámozni akarnak?

 

Csinálják tisztességesen. Ahogy megígérték. Majd akkor.

A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.

Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

"Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük." - Freya Stark 1893 - 1993

Nem tudom, hogy a marketing és az influencer iparban mi az SJW megfelelője, de simán lenne létjogosultsága valami ilyesminek, minthogy Pro-Marketing Warrior (PMW), Marketing Bullshit Warriror (MBW), vagy Volunteer Marketing Bullshitter (VMB). Na szóval ők azok, akik megpróbálják elhitetni velünk, hogy a reklámblokkoló használata szinte a lopás és az ingyenélés kategóriája, ami legalább olyan főben járó bűn, mint bliccelni a BKV-n vagy nem adni lóvét a hajléktalannak arra, hogy még hajléktalanabb lehessen. Ők azok, akik képtelenek megérteni, hogy már több, mint egy évtizede nyilvánvaló, hogy a egy modern közegbe beerőltetett ódivatú üzleti modell egyszerűen működésképtelen.

A reklámok felvillantgatása az igényes felhasználót zavarják, ezért ki fogja blokkolni. Az igényes felhasználó igényes tartalmakat szeretne látni, de azt nem lehet fedezni a reklámok bevételéből, pláne ha kiblokkolják őket. Az ostoba birka és a menedzserbeteg fősodratú mérnök úr is, aki munka közben/helyett olvasgat, rövid, könnyen emészthető tartalmat szeretne, mert korlátolt az ideje vagy a felfogóképessége. Rövid eltöltött időhöz sokkal figyelemfelkeltőbb reklámok kellenek. Így bezárul az ördögi kör.

Egyetlen megoldást látok arra, hogy az offline tartalmak minőségét megközelíthessék az online tartalmak. A támogatásos modellt. Avagy, hogy alapból minden tartalom elérhető, nincs felhasználónév-jelszó bejelentkezés, nincs online előfizetés, hanem minden cikk elején-végén ott egy Donate gomb. Mellette közösségi platformokon megosztani. Esetleg extra finanszirozási kampányokat indítani, ha fogytán a pénz. Ezeknek pedig nem az lenne a lényegük, hogy valami karibi térségben nyaralgató, golfozgató médiamágnásnak profitot termeljenek, hanem hogy eljusson egy olyan szintre az ismertségük, hogy akik az igényes cikkeket írják, tisztességesen megéljenek belőle.

Egy biztos. Én minden egyes reklámot továbbra is ki fogok blokkolni, mindenhonnan. Lelkiismert-furdalásom pedig akkor lenne, ha nem így tennék.

1, Ne magadból indulj ki kérlek.

2, Jó pár éve volt jókora botrány, hogy ha jól emlékszem, a Time's weboldalán megjelenő reklámok külső szerverről származtak, ami egy reklámterjesztő cégé volt. Innen húzták be a reklámokat és

mit tesz isten, az egyik reklámba belecsempésztek valami csúnyaságot valakik. Te felmész egy megbízhatónak gondolt oldalra, és az oldal szándéka nélkül kaphatsz be valami csúnyát.

Az, hogy ezzel te nem vagy tisztában, az bizony nem engem, hanem téged minősít.

 

Egyszóval úgy tűnik, " fogalmad sincsen miről beszélsz."

A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.

Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

"Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük." - Freya Stark 1893 - 1993

Előbb még a prohardverről volt szó, most meg valami anekdotált baromsággal terelsz. Terjeszted a baromságaidat, aminek fele sem igaz. Keress valami papírkönyvet, az való neked. De vigyázz a káros írott tartalommal... esetleg kifestő lehet jobb lenne. Kezd elegem lenni a paranoid kreténektől, akik rászabadultak az internetre. Csak azt nem értem, hogy ha ennyire rettegnek tőle, akkor mi a frászt keresnek rajta és miért nem bújnak el egy kő alá.

A büdös életben nem fogsz te előfizetni bármire, amit ingyen is elvehetsz. A többi csak üres kifogás, önigazoló erőlködés.

Érdekes, hogy ilyenkor paranoidozol, a Windows XP-re kiadott, frissen tartott böngészőkkel kapcsolatban meg te játszod a hivatásos rettegőt az általam kiírt topicokban. Számomra totál egyértelmű, hogy csak egy, a legkisebb ellenállás felé tendáló, fősodratú ösztönlény vagy, aki önjelölt IT-divathelytartót játszva kötekedik fűvel-fával, aki másként gondolja egy kicsit, mint amit a tech-divatdiktátorok szeretnének, hogy gondoljunk. Innentől kezdve ennyit is ér a véleményed. Az meg külön megérne egy misét, hogy a hirdetésblokkolót használókat egész egyszerűen leparasztoztad. [1]

Ja, fennakadtál a parasztlázadáson? Talán valóban nem a legjobb kifejezés, mert a parasztok dolgoztak, hasznosak voltak. Csak a rájuk tolt magas adóterhek miatt fellázadtak.

Jelen esetben viszont leginkább arról van szó, hogy se előfizetni, se reklámot látni nem akarók hőbörögnek azon, hogy az ingyen élés nekik jár, mert ők a valakik, akikből az oldal él. Hát nem.

Menj vissza az orosz hackeres friss xp böngészős témádba azon hőbörögni, hogy a fősodrú normális emberek miért használnak friss, hivatalos szoftvereket. Majd ideologizáld meg, hogy miért jó támogatatlan noname orosz és kínai barkácsszoftvereket használni ahelyett, hogy 20 ezer forintért vennél olyan használt gépet, amin nem csak az xp fut.

orosz és kínai barkácsszoftvereket használni ahelyett

Tudtommal nem orosz és nem is kínai és nem is barkácsszoftver. Ha esetleg mégis úgy gondolod, hogy de, akkor minden olyan open-source projekt, amibe nem szoftvermulti alkalmazásában álló fejlesztő commitolt, barkácsszoftver. Legalább utánanézhettél volna, mielőtt leminősíted. Egyébként, ha egy open-source projekt orosz, vagy kínai, az neked hátrány? Netán rasszista vagy? Vagy csak benyaltad az amerikai orosz- és Kína-ellenes propagandát? Mert a fenti elszólásod semmi másról nem árulkodik, minthogy a fősodratú tech-média által generált előítéletek mentén próbálod besározni az említett projektekt. Persze, közben veszed az újabbnál újabb, Kínában összerakott okostelefont, mert az olcsóbb™, orosz gázzal fűtesz, meg orosz gázból termelt elektromos áramot pazarolsz. Álszentségből jeles.

hogy 20 ezer forintért vennél olyan használt gépet, amin nem csak az xp fut

Nem veszek, mert nem értek egyet az erőltetett növekedéssel és mert jelenleg még megfelel az XP a céljaimnak.

A friss XP-s böngészős témámban sem én hőbörögtem, hanem fősodratúék (beleértve mérnök uraságodat) jöttek hivatásos rettegőt játszani, személyeskedni, veszekedni, "sub for flame" indítókommentekkel, azért, mert kiírtam egy témát, ami azokat a felhasználókat segíti, akik régi operációs rendszert használnak.

Mivel továbbra is adod az értetlent, akkor leszek olyan szíves és lefordítom a te szélsőségesen idealista, fősodratú nyelvjárásodra az adblockeres "parasztok" gondolatmenetét. Íme: Sem én, sem más, aki adblockert futtat, nem akarunk a gépünkön számunkra ismeretlen szerzők által, JS-ben összegányolt, bloated, a felismerhetetlenségig minifikált barkácsszoftvert futtatni. Pláne nem olyan külső szerverekről, aminek semmi köze nincsen az eredeti tartalmat kiszolgáló oldalhoz. A reklámok és a reklámokat beágyazó, felugrasztó scriptek is pont ilyenek.

A paranoiádat tartsd meg magadnak. Olvasd újra a saját topicodat, kaptál linkelt hivatkozásokat, nem tehetek róla, hogy nem bírod értelmezni.
Nem vagyok értetlen. Ne használd azt a szolgáltatást, aminek a működése nem elfogadható számodra. Ahogy nem veszed meg a papír újságot sem, ha zavar benne a reklám. Oda menj, ahol van ingyen ebéd.

Vége.

A paranoiádat tartsd meg magadnak. Olvasd újra a saját topicodat, kaptál linkelt hivatkozásokat, nem tehetek róla, hogy nem bírod értelmezni.

Semmiféle hivatkozást nem kaptam, ami bizonyítaná, hogy ezeket a szoftvereket veszélyesebb lenne használni, mint a reklámokat beengedni a gépemre/böngészőmbe. Arról se kaptam bizonyítékot, hogy bármelyik XP-re portolt, folyamatosan frissített böngészőre bármilyen formában is igaz lenne, amit az amerikai propaganda (amit benyalva most oroszozol, meg kínaizol) elhitetni igyekszik az orosz és kínai kormányokról. Pedig nyílt forrású, bele lehet nézni a forráskódjába. Egyik fősodratú mérnök úrnak se lett volna probléma megtalálni a feltételezett backdoort. Pláne, hogy nincs nagy diff az eredeti, Pale Moon / Basilisk forráskódjával, mivelhogy csak XP kompatíbilitási patcheket kap. Abban a topicban nem én voltam paranoiás. Te viszont az voltál. Szóval tartsa meg magának, aki mondja. Jelen esetben te.

Nem vagyok értetlen.

Akkor pedig ne paranoidozzál, ne ingyenélőzzél, ne parasztozzál és ne barkácsszoftverezzél. Tekintve, hogy egy reklámot beágyazó, idegen szerverről származó, minifikált JS-nek a forráskódját se tudod értelmesen megismerni. Szóval végső soron egy nagyságrenddel minimum biztonságosabb XP-re portolt Pale Moon forkot használni, mint a reklámokat beengedni. Mert előbbinek legalább a forráskódját megismerheted és lebuildelheted magadnak.

Értem. Ha észérveket nem tudsz, jöhet a személyeskedés, szitkozódás, másik becsmérlése. Semmi gond, legalább kiderült, mekkora troll vagy. Megjegyeztelek, ignorállak mától.

 

Grashrat.

A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.

Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

"Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük." - Freya Stark 1893 - 1993

bocs hogy belewauwau a magasroptu beszedbe, de ez a "kulso helyrol jovo hack reklam helyett" dolog valos. Mi is reklamokbol elunk, sajna muszaj kulsos szervert hasznalnunk (jobb arat adnak, a $ meg nagy ur). Eddig 3x tiltotta le a google (=chrome) a domaint, a firefox is parszor bannolt mar. Utolag mindig kiderult hogy valamelyik reklam volt a bunos. (annak mar nem jartunk utana hogy kerult bele a adshosting rendszerebe). Azota van ceg ami ezzel foglalkozik, folyamatosan figyeli az oldalt, es riaszt ha gyanus "reklam" van.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Ahogy látom, a fentebb köpködött prohardver esetén legfeljebb a vodefone reklám megy külső szerverről, a többi sajátjukról hivatkozott jpg. Nem bárki által kívülről feltölthető reklámhelyük van.  Egyébként, ha valakit zavar a reklám, elő lehet fizetni. De természetesen ingyen ebédet követelnek páran.
https://prohardver.hu/tema/adblockerek_a_ph-n/hsz_1-100.html

Ha egy reklámközvetítő rendszeren át rendszeres az oldal fertőzése, akkor érdemes lehet megnézni, nincs-e más szolgáltató, akinél nem az az alap, hogy beinjektálnak ellenőrizetlen tartalmat az oldalba. Ha jól láttam, ráadásul hamarosan tovább szigorodhatnak a modern böngészők szabályai is a behivatkozott külső scriptekre, cookie-kre. Ezért kell naprakész és ismert hibáktól mentes böngészőt használni. 

Kívülről hivatkozott tartalom pedig nem csak ott van, ahol kiveri az ember szemét. Szinte minden oldal tartalmaz statisztikai, analitikai kódokat.

Például ha valami legalább másfélszer annyiért kerül értékesítésre, mint a bekerülési ára

Lapkiadás terén is dolgozok. Könyörgöm, csak egy ilyet mutass!

Kiindulva abból, hogy egy Office Depotban is olcsóbb az újrahasznosított nyomtatópapír, miért ne lehetne nyomdai körülmények közt is olcsóbb? 

Mert a nyomdagép nem nyomtatópapírra nyomtat.

Könyörgöm, csak egy ilyet mutass!

Miért én? Csak definiáltam valamit a kollégának, amit nem értett.

Mert a nyomdagép nem nyomtatópapírra nyomtat.

Hát persze. Meg a nyomdába kerülő újrahasznosított papír sem újrahasznosított alapanyagból készül, aminél egy rakat feldolgozási lépést, fakivágást, szállítást, fafeldolgozást, ismételt szállítást stb. megspórolunk, ami miatt eredendően olcsóbb az előállítási költsége. Persze, mérnök uraságodnak elhisszük azt is, hogy a fehér az fekete, mert lapkiadás területén IS dolgozik.

Csak definiáltam valamit a kollégának, amit nem értett.

Definiáltál valamit, ami ezen a szakterületen nem fordul elő. 

Meg a nyomdába kerülő újrahasznosított papír sem újrahasznosított alapanyagból készül, aminél egy rakat feldolgozási lépést, fakivágást, szállítást, fafeldolgozást, ismételt szállítást stb. megspórolunk, ami miatt eredendően olcsóbb az előállítási költsége.

Látom, értesz a papírgyártáshoz. Ja, nem.

A mérnökurazástól nem leszel hozzáértőbb, ráadásul megsúgom: a papírgyártás, -újrahasznosítás nem a lapkiadás területe, nem is annak kapcsán írtam. De szerencsére 4 évet dolgoztam főállásban nyomdákban, apám meg vagy 30 éven keresztül dolgozott papírgyárnak, illetve a Papíripari Kutatóintézetnek is, ragadt rám valami a témából, de csak a te kedvedért kerítettem idézhető anyagot, hogy ne velem akarj vitatkozni. Olvasgasd egy olyan szervezet tanulmányát, amely a „nulla hulladék” célkitűzés jegyében dolgozik, szóval nehéz lenne elfogultsággal vádolni a felesleges pazarlás irányába: http://www.humusz.hu/sites/default/files/Dokumentumok/szakpolitika/ujra…

Átlagosan az árkülönbség 15-20%-os a famentes és az újrahasznosított papírok között. A csúcsminőségű újrapapírok akár 35-40%-kal drágábbak is lehetnek, sőt, a kreatív papíroknál 2-3-szoros eltérés is lehet.

Tehát nem olcsóbbak, hanem kifejezetten drágábbak, főleg a magazinok nyomására is használt műnyomó és egyéb magasabb minőségű papírok.

Nem mondtam, korábban sem, hogy hozzáértő vagyok. Említettem egy alternatív ötletet a százból, amit a PC Guru megléphetett volna, a költségcsökkentés érdekében. Nem az a baj, hogy ez az egy ötlet nem működött volna, mármint a levezetésed szerint. Az a baj, hogy a másik 99-et sem próbálták meg és nem járták körül.

A nulla hulladékot pedig akkor tudom majd komolyan venni, ha nem évente jönnek ki új okostelefonok és dobatják ki a régit reklámhadjáratokkal, meg az alkalmazások belassításával, és nem ezeken olvasgatják birkáék a mainstream online szennyet. Amíg azonban így van, addig álszentség lesz azt állítani, hogy egy nyomtatott újság több hulladékot termel, mint online megfelelője.

Nem mondtam, korábban sem, hogy hozzáértő vagyok.

Akkor ne mérnökurazz, mint ha te lennél a szakértő!

Említettem egy alternatív ötletet a százból, amit a PC Guru megléphetett volna, a költségcsökkentés érdekében.

Leírtam, hogy ez nem megy, mert drágább az ötleted kivitelezése, erre nekiálltál mérnökurazni.

Nem az a baj, hogy ez az egy ötlet nem működött volna, mármint a levezetésed szerint.

Nem az én levezetésem, ott a link, drágább a magazinminőségű újrapapír.

Az a baj, hogy a másik 99-et sem próbálták meg és nem járták körül.

Ezt ne nekem ródd fel, mert a másik 99-et érintőlegesen sem említettem, mivel nem értek hozzá, szemben a nyomdaiparral.

+0.5

Ha osszehasonlitok egy aktualis havi Forbes-ot egy aktualis [valami].hu cimlappal, eg es fold a kulonbseg szinvonalban

Ettol fuggetlenul nem gondolom, hogy ezt "minőségromlási lavinát"  PC Guru inditotta volna, mert eddig is rengeteg szemetet termelt ki az online ujsagiras, es a pcgurusok is csak fizetesbol elnek, ertheto, hogy valamilyen megoldast keresnek.

Sztm azert relativ, mennyire rossz az Online ujsagiras. Marmint sok a szemet persze, ez teny... De ha osszeadjuk, a jo cikkekek, nem adnanak ki azok egy papiralapu ujsagnyi adatot? Sztm elkepzelheto hogy igen. A baj az hogy ezeket a cikkekeket ugy kell osszevadaszni... Pl par napja talaltam egy szuper cikket a Diablo elso reszenek a megszuleteserol: http://retro.land/diablo-1/

Azt mondom ez meg papir alapon is megalna a helyet. Sajnos teny, hogy nehez megtalalni a "gyongyemeket" a sok szemet kozott.

Itt is igyekszel bagatelizálni a problémát, de legalább azt burkoltan elismered, hogy rengeteg időt kell elpocsékolni a sok szarra ahhoz, hogy az ember értelmes online tartalmakat találjon. Ha pedig a percdíjgarast a fogadhoz verve, fizetős VoIP szolgáltatásra is sajnálod a pénzt, és inkább az ingyenesnek hazudott WhatsApp-pal telefonálgatsz, akkor nyilvánvalóan azzal is egyetértesz valamennyire, hogy az elpocsékolt időt akár pénzben is ki lehetne számolni. Onnan már csak egy órabérszámítás és lehet, hogy 1 hónap alatt megvan a papíralapú, igényes tartalomra szóló előfizetés, mint alternatív költség (értsd: elpocsékolt idő). Pláne, hogy a modern™, mindent minden közben elintéző, menedzserbeteg mérnök urak általában szeretnek munkaidőben hulladékcikkeket olvasgatni.

Némi ellentmondást vélek felfedezni a "gyorsabb" és a "nem kell feltétlenül határidőre elkészülnie" közt. Főleg úgy, hogy az online sajtó egyik legnagyobb előnye a gyorsaság, ergo még nagyobb az időnyomás, mint a nyomtatott sajtó esetén, hiszen ott a konkurencia. És akkor most nagyvonalúan eltekintettem attól, hogy a tesztelésre kiadott dolgokat általában kiadták előre az újságíróknak egy időbeli megkötéssel, szóval ez az érv sehogy nem állja meg a helyét.

Továbbá nagyvonalúan elmentél amellett, hogy a nyomtatott gamer magazinok nagy előnye a mellékelt CD/DVD ÉS a teljes játék volt főleg abban a korban, amikor az internet nem volt mindenkinek elérhető vagy lassú volt. Ma már a széles sáv könnyen elérhető, nincs igény arra, hogy DVD-n terjesszék az újságok a patcheket, utilokat, pályákat, stb., mert elérhető online minden. Ugyanígy a Steam, GOG, Humble Bundle, stb. megjelenésével olcsón és könnyen elérhetővé vált egy csomó olyan játék, amelyet régen csak boltban lehetett megvenni. 10 éve még 2 megabites netem volt, most van 30, szüleimnél meg 240, mert a Telekom fejlődésmániás(tm) volt és a korosodó ADSL-t valami időtállóbbra próbálta lecserélni. Emiatt 10 éve még mindig jobban megérte nekem lefürdeni, felülni a BKV-re, elmenni az Astriáig megvenni a Dragon Age: Origins-t, mint lewarezolni (+ szimpi volt, hogy az EA lefordította az egészet magyarra), mert az előbbi megvolt 2,5 óra alatt, utóbbi 10-12 óra. Most már 3/4 óra alatt lejön valami online storeban. Szüleimnél mondjuk 5-10 perc. (És még egy kamion se pöfékel, hogy kivigye a dobozt a boltba, fát se vágnak ki a karton miatt, stb.)

Szóval van itt bőven az is benne, hogy az igények is megváltoztak.

De halljuk, mikor voltál utoljára előfizetője bármelyik lapnak is? Nekem volt előfizum egy időben.

Szerkesztve: 2019. 12. 30., h – 09:34

Érdemes még elolvasni a linkelt cikk alatti kommenteket.

Közben nyugaton meg egyre több papír alapú bár alapvetően retro témájú lap  jelenik meg.

Az "egyre több" azért erős. Van sok, de tudjuk jól hogy angolul megszólítani a világot sok nagyságrenddel esélyesebb, mint magyarul. Az eladhatóság miatt így biztosabban visszahozza az árát.

A naprakész szakkönyvek sem véletlen, hogy magyar helyett inkább világnyelveken keresendőek.

Ja lehet félreértettél, nem azért írtam mintha lehúzni akarnám a pc gurut emiatt, csak úgy feltűnt hogy egyre több olyan fanzine jelenik meg ami papír alapú, amúgy teljes mértékben megértem a pc guru stábját, megmondom őszintén bár semi ellenérzésem nincs de azt én már nem vettem, legutolsó papír alapú újságok amiket anno még vettem a sima Guru volt, meg később pár pc-x magazin. CoV-ból azért megvan szinte az összes az SpV-vel együtt :)

Én régen (réges régen) nagyon sok informatikai és autós nyomtatott lapot vettem. Igazából elő semmire sem fizettem, mert mindent kiloptak a postaládánkból, de sokat havi rendszerességgel, évekig vásároltam, már akkor is havi több ezer Ft értékben. Imádtam (és most is imádnám) a nyomtatott újságot olvasni, fizetnék is érte természetesen, akár "sokat" is. Ha lenne értelme.

Viszont ebben a két témakörben nagyon is számít az időtényező, és a nyomtatott sajtó elvéből adódóan nem tud a mai "elvárásnak" megfelelni egyik sem. Mire megírnak egy cikket és megjelenik nyomtatásban, az adott SW, HW, vagy jármű, stb. kb. a következő verziónál tart. Így ezt a vonalat nem lett volna érdemes folytatni, mert ebben az online média sokkal jobb.

De ennek ellnére a nyomtatott újságok nem igazán akartak alkalmazkodni, a legtöbb folytatta azt, amit 20 éve elkezdett, gondolván, az előfizető pusztán hűségből örökre velük marad. Aztán csodálkoztak, hogy csökkentek az eladások az elavult hírek miatt. Hát persze, mire nyomtatásban kijött, már hetekkel korábban mindenki elolvasta a neten. Nem volt érdekes. Kb. mint a hanglemez és CD/DVD kiadók, akik az alkalmazkodás helyett inébb minden erejükkel és pénzükkel az online média kereskedelmet próbálták ellehetetleníteni. Aztán az online eladott média helyett a jogsértően letöltött média tette tönkre mindet (mert nem lehetett legálisan pénzért online elérni, fizikailag meg senki sem akarta már ilyesmit hazavinni).

Szerintem elmozdulhattak volna abba az irányba, hogy több kidolgozási időt igénylő témákat dolgoztak volna fel, hozzáértő újságírók, és azt továbbra is el lehetett volna adni nyomtatva, sokaknak. De a nyomtatott sajtó (tartalomra vonatkozó) rossz döntései nagyjából megszűntették a képzett újságírót mint szakmát (a csökkenő eladásokból nem lehetett a jó szakembereket fizetni, elmentek), így nem volt, aki ilyen normális cikkeket előállítson. Maradt a kezdő/wannabe újságíró, aki meg az előző rossz példát folytatta, csak még ráadásul gagyi minőségben.

Én dolgoztam egy ideig Szuperinfó szerkesztőségben a 90-es évek végén, ami akkoriban 100%-ban hirdetéseket tartalmazott (azóta előfordul benne akár 1-2 oldalnyi cikk jellegű írás is valamiről). Akkor még nekünk is volt olvasó-szerkesztőnk (hirdetési töltelék "újságnak"...), így a hirdető által küldött anyagban sem maradt helyesírási hiba vagy szóismétlés, elírás (simán visszaküldte, hogy javítsák ki, így nem jelenik meg), nem még a saját magunk által gyártott tartalomban. Most meg? A legnagyobb olvasótáborral rendelkező online médiák cikkei is olyanok, hogy nem érti az ember, az általános iskola alsó tagozatából hogyan engedték ezeket az "írókat" tovább? Na, ilyenekre építve sem online, sem nyomtatott sajtót nem lehet sikeresen, hosszú távon építeni szerintem.

A hirdetések megint érdekes kérdés. A nyomtatott sajtóban el kellett adni a hirdetést, jellemzően témába/területbe vágó hirdetőnek. És annál többet ért a négyzetcenti, minél nagyobb volt az olvasótábor. Nem is zavart senkit, ha egy újság 20-30%-a hirdetés volt (felületre vetítve), mert minőségi volt, beleillett (jellemzően) a lap stílusába, és sokszor hasznos is volt. Sajnos az online média jó része nem veszi a fáradtságot valódi saját hirdető toborzására, és annak minőségi hirdetés készítésére, hanem felcsap egy Google hirdetési dobozt x * y pixel méretben (rosszabb esetben többet), és esetleg beállítja, milyen hirdetés a releváns. Hát, ez a legtöbb embert nem, hogy nem érdekli, de bosszantja is. Nem utolsó sorban sokkal kevesebb pénzt hoz, mint a saját erőből értékesített reklámfelület. De ugye ehhez is érteni kell, és az online világ nem a hozzáértő szakemberek kitermeléséről szól ahogy elnézem (itthon lagalábbis). A profi hirdetés helyett pedig jön a sírós felugró ablak (ami egy újabb bosszantás csak), hogy tessék már letiltani a hirdetés blokkolót, mert éhen halunk...

Csak pillantson bárki rá a GameStar online oldalára épp most. A nyitó oldal 50%-a szürke. Gondolom valami hirdetést szántak oda, de épp nincs mit kitenni. És úgy hagyják szürkén! Se saját hirdtés, se díszítőelem, sem az oldal nem tölti ki reszponzívan a helyet. És nem 4k monitoron, hanem sima 1080p, ami manapság teljesen átlagos. Na, ilyen rendes nyomtatott sajtóban sohasem fordulhatott elő.

A tartalomról ne is beszéljünk. Saját tartalom rettentő keveseknek van. A legtöbben átvesznek valami külföldi oldalról híreket/cikkeket, és vagy csak simán (így-úgy) lefordítva leadják (forrásmegjelölés nélkül), vagy legalább átszövegezik (ez nem sokkal jobb, de mégis valami).

Mire megírnak egy cikket és megjelenik nyomtatásban, az adott SW, HW, vagy jármű, stb. kb. a következő verziónál tart. Így ezt a vonalat nem lett volna érdemes folytatni, mert ebben az online média sokkal jobb.

Szerintem elmozdulhattak volna abba az irányba, hogy több kidolgozási időt igénylő témákat dolgoztak volna fel, hozzáértő újságírók, és azt továbbra is el lehetett volna adni nyomtatva, sokaknak.

Mindkettő jogos, a nyomtatással vitatkoznék egy kicsit. Szerintem nemhogy felesleges, hanem kifejezetten káros, mert az információátadás egyik legkevésbé hatékony módja (talán a feliratok nélküli videó/audió anyagok tudják kicsit alulmúlni :) ). Mert lehetne ezt sokkal jobban is.

Ha felkapsz egy szakmai/tudományos/... (nagyjából: nem szépirodalmi) könyvet, mit látsz: szöveg balról jobbra, fentről le, oldalról oldalra, lapról lapra, elejétől a végéig - ugyanaz, mint 2000 éve az első kódexeknél. Persze azóta felpimpeltük egy kicsit: az oldalak kaptak oldalszámokat és az elejére/végére került egy tartalomjegyzék, ábra- és táblázatjegyzék stb. (1); a fontosabb dolgok bekerültek egy tárgymutatóba az előfordulásaik helyével együtt (1); feltaláltuk a láb- és végjegyzetet (2, egyébként az utóbbi feltalálóját pedig fejbe kéne csapni a lapáttal, sokszor); tettünk bele az egyéb szemétnek egy dedikált helyet (függelék, 3); ha voltak benne bonyolult szavak vagy új fogalmak, azokat beszórtuk egy külön szószedetbe (4); beledobáltunk szövegközi hivatkozásokat és irodalomjegyzéket; stb.

Vagyis: a szöveg maradt fix, de körbetaknyoltuk, hogy 1) tartalmi egységek könnyebben megtalálhatók legyenek; 2 és 3) lehetővé tettük, hogy a szöveghez kevésbé szorosan kapcsolódó megjegyzéseket tehessünk; 4) a könnyebb és pontosabb értelmezést a szöveg olvashatóságának nagyobb romlása (oh, a harmadik oldalon van egy ismeretlen fogalom, gyorsan végig-bináriskeresem, hogy szerepel-e a 700 oldallal arrébb levő, 40 oldalas szószedetben...) és a felesleges duplikáció nélkül elérhetővé tettük; és 5) az állításaink alátámasztására alkalmassá tettük egy szintén majdnem kényelmesen használható rendszerben (nyomtatott könyvben mindig jó móka egy irodalomjegyzék-bejegyzéshez visszakeresni a rá mutató hivatkozásokat).

És a mai napig ezt csináljuk, miközben a médium váltásával megszűntek a fizikai korlátok (kezdve onnan, hogy nincsenek oldalak, így erre a tartalmi egységre nem kell figyelni, azon keresztül, hogy nincsenek oldalak, így nincs nyomdaköltség, vagyis nem kell méretkorlátoktól tartani és duplikálható információ, odáig, hogy akár teljes virtuális gépek beágyazhatók lennének [btw: dinamikus szöveges tartalom? Tudom-tudom, papíron olyat nem lehet...]). Egyrészt a fogyasztói oldalon gyerekkortól kezdve ez az eszköztár van programozva az emberekbe, másrészt az előállítói oldalon több ezer éves hagyomány, "jóazúgy". Jó, jó, de lehetne sokkal jobb, még akár egy IT hírportálnál is; de úgy tűnik, az online sajtó összezárt és az új médiumból csak két dolgot hajlandó használni (hyperlinkelés és tartalmak [videó, twitter tweet, facebook post stb.] beágyazása).

Egy kicsit pozitívabb példa: nagyon sok termék oldal eljutott odáig, hogy a tartalmait szétszedi fülekre a gyors információszerzéshez (pl.: https://www.dell.com/hu/kis-es-kozepvallalat/p/xps-13-7390-laptop/pd bár én a három fülnek a "Marketing BS", "Értelmes tartalom" és "Még több szemét, amit rád akarunk sózni" neveket adnám, de lehet csak túl őszinte vagyok :) ). Egy Dell-et linkeltem, de gyakorlatilag minden gyártó átállt már erre. Ugyanezt az egyébként triviális UX elemet egy hírportál is használhatná egy-egy új termékmegjelenéssel kapcsolatos hírrel, elválasztva a műfajilag különböző dolgokat (pl. az objektív, hivatalos sajtóközlemény, amitől jóérzésű ember úgyis hányingert kap; egy spec sheet; egy vélemény a spec sheetről [ez is relatíve objektív] és ha kaptak egy demó gépet, akkor külön a benchmarkok [akár értelmezéssel együtt] és szubjektív vélemény), de egy logikai egységben tartva.

Ha már Dell: egy UX fail, hogy a service guide-jaikat PDF-ben adják ki: https://topics-cdn.dell.com/pdf/latitude-14-5400-chrome-laptop_owners-m… Szép, könyv formátumú, nyomtatható, de pl. egy hangszóró eltávolításához, ha követed a guide-ot, 20 kattintás kell a vonatkozó fejetek közti ugráláshoz csak, hogy el tudd kezdeni, és újabb 19 a befejezéshez (ha esetleg kinyomtattad, mert "szép, könyv formátumú és nyomtatható", akkor... sok sikert :) ). Miközben ez egy gépre tervezett UI-val annyi lenne, hogy az oldal tetején ott egy mező, ahol a user kiválasztja, hogy a hangszórót akarja kicserélni, és - ha olyan az oldal markupja, akkor akár egy egysoros JS kód - a szükséges lépéseket jeleníti csak meg - nyertünk 37 kattintást...

Ahol viszont lényegesebb lenne dobni a könyv formátumhoz való ragaszkodást, az a tényleg hosszabb anyagok, aminél várhatóan "véletlen elérésű" lesz (van olyan, ahol a doksi műfajából következően úgyis végigolvasós): nem egyszer volt már, hogy ipari mennyiségű információt kellett valahogy értelmesen formában publikálnom. Volt, hogy egy konferencia papíron 70 oldalas absztrakt- és a 10 oldalas programfüzetét egy képernyőbe sűrítettem (felül fülek a nap kiválasztására, alatta táblázatszerűen a program az előadásokkal [és helyszínekkel és időpontokkal], amikre kattintva modális ablakban bejött az absztrakt). Volt, hogy a felvett hallgatók összes elintézni valóját (kb. 10 oldal a képzési szinttől függően) raktam össze egy oldalra, simán interakcióra eltüntetve/megjelenítve azokat az elemeket, amik vonatkoztak/nem vonatkoztak az adott képzési szint/tagozat/... összetételre (utólag belegondolva még azt se kellett volna eldöntenem, hogy mi legyen a fő rendezési elv [határidő], egy rendezhető táblázat ezt megoldotta volna... már mindegy :) ). És volt, hogy az Erasmusszal érkező hallgatóknak kínált kurzusok listájának estem neki: néhány legördülő lista, egy rendezhető táblázat és modális ablakokban felugró részletek észrevehetően visszább vették a hibás jelentkezéseket.

És akkor a sajtó: ezekből az UI elemekből gyakorlatilag semmit nem használ. Olvasd végig az elejétől végéig akkor is, ha tele van felesleges információkkal (pl. egy korábbi hivatkozott cikkük rövid összefoglalója, hogy az olvasó biztosan ismerje a kontextust), és akkor is, ha terjedelmi okokból (mert 2020-ban még van ilyen :( ) hiányoznak belőle információk. A hosszabb, oknyomozó cikkek pl. kihalóban vannak, mert sokkal kisebb a kereslet rájuk, egyszerűen azért, mert - a jók, legalábbis - hosszabbak, és az olvasó tűréshatárán túlesnek. Miközben tele vannak olyan információkkal, amik a hitelesség megerősítése és a teljesség igénye miatt vannak csak ott, a részletes ismeretük nem lenne feltétlenül szükséges a cikk fő mondanivalójának megértéséhez (teljesen légből kapott példa és még véletlenül se valós: egy kormányzati lenyúlásokkal foglalkozó cikk több oldalon keresztül taglalja a bonyolult cégháló történetét kb. a cégek alapítása óta... engem általában ennél a résznél veszítenek el, pedig simán átugorhatnám, vagy ami még jobb: az újságírók elintézhetnék annyival, hogy X és Y szereplők által létrehozott bonyolult cégháló, amire kattintva bejön egy modális ablakban [hogy továbbra is "self-contained" legyen az egész tartalom] a +2 oldalnyi háttérinfó).

És ezzel visszatértünk a szakmai sajtóra: még egy IT hírportál is megtehetné, hogy a tartalmaik lineáris voltát megszünteti, még ha csak egy sima marketing oldal is. Oké, X cég megjelent a legújabb termékével, nagyon szép, nagyon jó, nagyon enterspájz, ez van a feature listáján. Cikk pipa, lehet publikálni. Vagy ki lehet egészíteni "rejtett" tartalmakkal, mi az X cég, mivel foglalkozik, mióta vannak ott, van-e hazai disztribútora, stb. A feature lista melyik eleme mit takar pontosan, hogyan sikerült a marketinges csapatnak évtizedek óta létező technológiákat elnevezni, hogy jól hangozzanak és el lehessen sózni a barmokra. :) Ha még az ilyen cikkek fölé beraknak egy interaktív bullshit-bingót, az mindennek a non plus ultrája lenne.

Ha meg hosszabb, oktató jellegű IT írásokról beszélünk: elkezdtem a RHEL 8 upgrade guide-jába belekötni, hogy mi az, amit jobban lehetne csinálni, de számozott szakaszig nem jutottam el, mire felhúztam magam rajta: van egy "Providing feedback on Red Hat documentation" rész, ami a Single HTML page verzióban korrektül leírja, hogy a rövidebb visszajelzéseket a Multi-page HTML formátumban lehet megcsinálni, úgyhogy nyisd meg azt (és nem linkelik, keresd csak ki a menüből). És pontosan ugyanez a mondat szerepel a Multi-page HTML-ben is (mert valakinek kettő percet kellett volna rászánnia, hogy ne tüntessenek fel olyan infót, ami GARANTÁLTAN nem vonatkozik az olvasóra...). De van szószedetük (miközben minden előfordulásnál lehetne hivatkozás a szószedet bejegyzésre és automatikusan kiírhatná a magyarázó szöveget), egy darab elemmel, ami ebben a formában (tehát nem csomagnévként, fájlnév útvonalként) kizárólag a szószedet bejegyzésben szerepel és a legtöbb olvasóra nem vonatkozó IBM Z részben... Vagy a "4.5.2. Downloading an ISO image using curl" részben az előkészületek között a "Legyen curl"-öd kb. pont olyan hosszú, mint a többi tényleges tartalom: ha valami "lábjegyzet"-gyanús (=modális ablak), akkor EZ az). Egyébként pedig a doksi nagyon-nagyon nagy része egymástól független (pontosabban eredményét tekintve egymással ekvivalens) dolgokat tartalmaz: a hogyan készíts telepítő pendrive-otnak szánt három fejezet simán összevonható egybe egy accordionba, mert az olvasóra egyszerre úgyis csak az egyik fog vonatkozni. Stb.

(intermezzo: bevételi lehetőség, ha a fő tartalmak ingyenesek, viszont a kiegészítő infók eléréséért előfizetést kérsz... ha olyan minőségű a tartalmad, lesz, aki előfizet rá, viszont nem kellett hozzá paywall mögé zárnod az egészet, hogy a potenciális új ügyfelek ne ismerhessék meg az oldalad és a minőséget, amit várhatnak tőle...)

A tartalomról ne is beszéljünk. Saját tartalom rettentő keveseknek van. A legtöbben átvesznek valami külföldi oldalról híreket/cikkeket, és vagy csak simán (így-úgy) lefordítva leadják (forrásmegjelölés nélkül), vagy legalább átszövegezik (ez nem sokkal jobb, de mégis valami).

Ez így van, ha meg még a fentieknek megfelelő plusz munkát (mert azért marhára meg kell gondolni, hogy mi milyen részletességgel legyen ott a user előtt, mi legyen elrejtve stb.) hozzávennénk, valszeg. még kevesebb lenne. Viszont bízom abban, hogy legalább néhány műfajnál előbb-utóbb elkezdenek majd elterjedni ezek a megoldások is, egyszerűen azért, mert gyakran még nekem sincs türelmem végigolvasni egy-egy doksit, amit végigolvasásra terveztek.
Aztán máskor kapok a marketinges csapattól egy-egy hírt, hogy ki kéne tenni a weboldalra, aminél különösebben szemétnek sem kell lennem, hogy a korrektúrajel összefüggő vonal legyen, és elvesztem a hitem, hogy valaha lesz még értelmes sajtó :(

(ha tele van helyesírási hibákkal, az azért van, mert lusta vagyok ennyi marhaságot újra elolvasni :) )

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)