Sziasztok,
Otthonautomatizálási célból milyen Raspberry Pi alapú megoldást javasoltok arra, hogy:
- Relay / relével vezéreljek bizonyos eszközöket, konnektorokat ki/be kapcsoljak. Az lenne az optimális, hogy 20-30 eszközt / konnektort tudjak vezérelni / mérni.
- Fogyasztás mérés: a fenti relével kapcsolt eszközök fogyasztását mérjem, és kapcsolni tudjam, és ebből az adatokból majd grafikonokat készítek valamilyen open source megoldással várhatóan.
További szempont lenne, hogy ezt az egészet oda be lehessen építeni, építtetni, ahol a villanyóra van, nyilván ésszerűen ketté választva az erős áram és gyenge áram részeket, de egymás mellett lenne a vezérlés és maga a kábelek.
Az pedig még optimálisabb lenne, hogy lenne megoldás arra, hogy ha bármi történik az okos otthon vezérlővel, működésével, akkor még valamit átkapcsolva tudjon minden működni a hagyományos módon, mérés és kapcsolás nélkül.
Ilyen reléket találtam jónak így elsőre:
Sok relé:
https://www.modmypi.com/raspberry-pi/relays-and-home-automation-1032/re…
Amit néztem:
https://www.modmypi.com/raspberry-pi/relays-and-home-automation-1032/re…
(ez mivel több a gyakorlatban, mint a sima relék?)
vagy:
https://www.modmypi.com/raspberry-pi/relays-and-home-automation-1032/re…
Fogyasztás mérésre sokat kerestem, és azt találtam, hogy külső eszközöket (USB-vel az RPI-re dugva), nem DIY módon készült cuccokat használtak, vagy csak összegesen kevés ilyen DIY megoldást találtam. Én nem akarok feltétlen DIY megoldást, szívesen vennék egy kész eszközt, ami megfelel a fenti 2 célra.
Amiket találtam:
https://www.aliexpress.com/item/PEACEFAIR-AC-100A-Electric-power-monito…
USB-s, de lehet hogy lehetne a RPI-t illeszteni hozzá.
Ez WIFI alapú, de van hozzá custom firmware ( https://github.com/arendst/Sonoff-Tasmota/wiki ), amivel RPI-vel használható lenne, én azonban csak kábeles megoldást keresek, ami minél egyszerűbb és ésszerűbb módon kommunikál az RPI-vel:
https://sonoff.itead.cc/en/products/residential/sonoff-s31
Ez sem kábeles:
https://botland.com.pl/en/inode-modules-and-sensors-bluetooth-android/9…
Ez nem megoldás erre:
https://hackaday.io/project/6700-home-power-usage-monitor
Ami megoldásnak tűnik, de nem modul, hanem egy komplett eszköz RPI alapon:
SmartPi 2.0
https://shop.enerserve.eu/262/smartpi-2.0?number=100029.6&c=45
https://www.kickstarter.com/projects/1240982104/smartpi-turn-your-raspb…
Másik megoldás, ez is RPI alapú:
https://shop.openenergymonitor.com/emonpi-3/
Újabb próbálkozás:
https://www.instructables.com/id/Simple-Arduino-Home-Energy-Meter/
Vagy ez:
https://www.instructables.com/id/Domotic-Energy-Meter/
Ez is:
https://www.instructables.com/id/Internet-connected-home-energy-monitor/
... szóval melyiket javasolnátok? Használ valaki RPI alapon fogyasztás mérő megoldást, kábelesen?
Köszönöm.
- 4607 megtekintés
Hozzászólások
Én pl. ilyennel állnék neki: SDM120, SDM230
RS485 konverter kell hozzá és MODBUS protokollon keresztül lehet kiolvasni az értékeket.
Nem tudom, a többi mit mér, de ilyet már próbáltam és valós értékeket lehet kiolvasni belőle, hosszabb távú összehasonlítás alapján is.
Megnéztem egyéb, mint kiderült, nem túl jó minőségű, dugaljhoz csatlakoztatható, "True RMS"-nek hazudott izéhez képest is.
Átlagos fogyasztót csatlakoztatva egyébként egész jól mért mindegyik, hajszárító teljesítménye is azonos volt, de hajszárítót "alacsonyabb fokozaton" vizsgálva a fentiek közül csak ettől kaptam hihető értékeket...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, ilyennel nem találkoztam, ez nagyon jónak tűnik.
Tehát ez RPI-vel tökéletesen lekérdezhető?
Továbbá akkor a relé vezérlést ez elé tenném, vagy hogyan szokás / érdemes?
Magán az eszközön akkor leolvasható a mért fogyasztás, egy kis kijelzőről? Van esetleg olyan, ami azonos ezzel, csak nincs kijelzője?
Külön poén, ha megnézed az SDM120-as termékoldalát, lentebb görgetve a csomag tartalma részénél megjelenik egy Canon tükörreflexes objektív KUPAK! :-) Gondolom valami hiba lehet, hogy oda került az a kép. :-)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mikrokontrollerrel kezelem.
Nyilván Raspberryvel is használható, nem nagy ördöngösség, bár én nem Raspberryvel állnék neki.
Vezérléshez szintén inkább saját megoldást csinálnék, szigorúan a törpefeszültség oldalon maradva.
Az eszközön is leolvasható a fogyasztás / teljesítmény-felvétel és a lényeges információk.
Ebből a szempontból az SDM230 jobban kezelhető, ennek van konfigurációs menüje is.
Az SDM120 is lényegében ugyanezt tudja, de ezen csak egy gomb van és nem kapcsol le a háttérvilágítás (másiknál beállítható), ill. ez alapértelmezetten 1200-as baud rate-tel dolgozik, amit RS485-ön keresztül át tudsz állítani maximum 9600-ra. Ha jól emlékszem, az SDM230-as megy feljebb is.
Olyan nincs szerintem, aminek nincs kijelzője, valójában az SDM120-as lenne a minimalista verziójuk.
Kupak - biztos' a Canonnal fényképezték. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Én mikrokontrollerrel kezelem."
Én nyitott vagyok mindenféle megoldásra, a legoptimálisabbat keresem.
Ez jól illeszthető RPI-hez? Hogyan?
RPI lesz az otthonvezérlő, és azért gondoltam, hogy csinálja ez, hogy minden egy helyen legyen, statisztikák, grafikonok. Ha nem RPI-vel vezérled, hogyan, mit értesz saját alatt? Az RPI előnye lenne, hogy egy felületen tudnám kezelni az egészet.
"szigorúan a törpefeszültség oldalon maradva"
Azaz? 3-24V között? :) Miért?
Btw miért drágább az SDM120M mint a többet tudó, több mindent mérő SDM230?
Tehát akkor RPI-vel le tudom tökéletesen kérdezni a fogyasztásokat ezzel?
Max 2W-ot fogyaszt, tehát akkor 10 ilyen 20W ... Azt tippeltem volna, hogy kevesebbet eszik egy ilyen mérés.
Hogy szokás megoldani ennek a rögzítését a dobozon belül, ha több ilyen mérő van? Sín? Rack jellegű rögzítések?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Saját alatt saját NYÁK-ot értek, ami elvégzi az illesztéseket, ill. logolni is tud saját flash-re - sokkal stabilabb eszköz mint a Pi, gyorsabban is éled, kevésbé valószínű, hogy "magától" tönkremegy... persze meg is kell tervezni.
A központi rendszer lehet Pi-n, persze ügyelve a microSD írásokra, megfelelő fájlrendszerrel, stb.
Ez generálhat az adatokból grafikont, miután átkérte őket a kontrollertől, ill. megoldhatja a magasabb szintű adattárolást.
(A kettő közötti kapcsolat lehet RS232, USB, Ethernet, vagy amit rátervez az ember.)
Első sorban arra akartam kilyukadni a törpefeszültséggel, hogy, ha egy mód van rá, célszerű meglévő eszközökkel megoldani a kisfeszültségű hálózatokkal való kapcsolódási pontot mintsem saját megoldással (tápegység / egyebek), mert nagyon észnél kell lenni - egy apró tervezési hiba is emberéletet követelhet.
Emiatt célszerű óvatosan megközelíteni.
Szerintem nem drágább... amúgy meg tudásban nem sok különbség van a kettő között, viszont az SDM120 előnye lehet az is, hogy 1 DIN széles csak.
Minden lényeges paramétert mér mindkettő, nem tudom, egyáltalán volt-e különbség a lekérdezhető adatok között... talán a power factor paraméter hiányzik egyedül az SDM120-ból, bár ebben sem vagyok biztos...
A Raspberry Pi csak egy eszköz. PC-vel is le tudod kérdezni tőle az adatokat.
Kell egy RS485 illesztő, megfelelő BAUD rate és beállítások, továbbá a MODBUS protokollt kell beszélni.
Innentől kezdve regisztereket olvasol és értelmezel, ezekkel pedig azt csinál a rendszer, amit akar.
Nem tudom a pontos fogyasztását, de valahol 1-2W körül lehet. Meddő fogyasztása több volt.
Ezek DIN sínre szerelhető eszközök - "kalapsín" (ahogyan a villamos szerelvények általában is, pl. biztosító berendezés).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En a raspit elfelejtenem, nagyon erzekeny. En IOT2000 sorozatot ajanlom, mar lassan 2 eve megy nalam. Mindent merni szerintem felesleges, olcso megoldas nem lesz ra, inkabb merj par agat es kesz. Fentebb kollega linkelt megoldast.
En a vegen sajat cuccot terveztem rs485 alapokon. Minden tul van arazva a kinai cuccok meg vackok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, még nem terveztem soha ilyen fogyasztásmérőt, így első körben a modulokban gondolkozom, vagy valakivel megcsináltatni akár :)
Az IOT2020 ról néztem videót: https://www.youtube.com/watch?v=eZvJB4a3OaY
Az egyetlen bajom ezzel, hogy ez is gyakorlatilag egy komplett mini számítógép, és én azt próbálnám megoldani, hogy csak 1 eszköz legyen lehetőleg, ami az egészet vezérli. Tehát akkor mondjuk az IOT2020 lekérdez mindent, és az RPI meg egy API-n erről kérdezi le tovább az adatokat, és ezen keresztül irányítaná?
Köszönöm, utána nézek ennek a platformnak is, nem hallottam még eddig róla. Ipari, komolynak tűnik, magasabb szintűnek mint az RPI-s megoldások elsőre.
Mennyiből jött ki a komplett megoldásod, mit tud, mondanál róla pár szót?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én ezzel mérek áramot: https://www.hestore.hu/prod_10035518.html
(2.1kV_rms -ig van bevizsgálva állítólag, pontossága ennek olyan 100-200mA)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, én látatlanban ilyesmire gondoltam.
Ez akkor 230V-on megy, és tudja mérni a watt fogyasztást? Milyen időközönként, tudnál mutatni valami kimenetet?
Ez miben más, mint a fent említett SDM230?
A megadott pontosság esetén például 100 kWh (kilowattóra) fogyasztása után mennyit téved kb, hány %-ot?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez Ampert ad vissza.
Azaz egy analóg értéket, amit te számolsz át amperbe (tápfesz fele a 0A, alatte negatív az irány, felette pozitív), a feszkót meg kb tudod.
Meg nagyon low level, az SDM230 az már megoldás, ez meg erősen DIY a skálán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi az infót. Tehát ez adott pillanati értéket ad vissza, tehát ha van 100w fogyasztás éppen, akkor mit ad vissza? Mit ad vissza, ha nincs fogyasztás?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt hogy hány amper megy át épp :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez ugye alapból azért szívás, mert így nem fogyasztást mérsz, hanem az adott pillanatban folyó áramot és ez nem lesz azonos a görbe alatti területtel, amit a fogyasztásmérők mérnek, csak nagyjából közelíteni fogja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akár 80kHz sávszélességgel mintavételezve, mikrokontrollerrel integrálva azért elég pontos mérőt lehet csinálni belőle.
Viszont a feszültség fázisát is mérni kell az integráláshoz, ha pontos teljesítményt akarunk kapni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, ez nehezebbnek tűnik, mint egy kész eszközből kiolvasni az értékeket :)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kész eszközök általában impulzusokat adnak ki - egységnyi "elfogyasztott" energia után. (A teljes fogyasztást az impulzusok számolásával tudod meghatározni (idő szerint integrálod), a pillanatnyit meg az impulzusok között eltelt idő mérésével közelítheted.
Én mondjuk old-style módon fognék egy hagyományos fogyasztásmérőt, a forgó tárcsa éléhez applikálnék egy optikai érzékelőt, amiből fordulatonként egy impulzust némi elektronikával máris ki lehet nyerni :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A legalapabb eszközök, amik képesek lehetnek pontos mérést produkálni, valóban ilyenek.
Mikrokontrollerrel kiegészítve egész egész korrekt rendszert lehet építeni vele és lehet akár hiteles is a mérő.
Ennél komolyabb / bonyolultabb (meg persze drágább) eszközök már tudnak valamiféle digitális kommunikációt (pl. RS485 / MODBUS), amin keresztül kiolvasható ez az adat és egyéb paraméterek is.
Én mondjuk nem alakítgatnék át hagyományos fogyasztásmérőt - egyrészt reprodukálni macerás, másrészt nem tűnik célszerűnek módosítgatni.
...mondjuk ezt is lehetne kívülről figyelni (általában elég jól láthatóan jelölve van), de sokkal bizonytalanabbnak tűnik egy ilyen dolog, mint akár impulzusokat figyelni.
(Meg lehet próbálni színt érzékelni vagy világosságot / sötétséget, de külső tényezőket is ki kellene szűrni / zárni.)
Az biztos, hogy bonyolultabb feladat és a forgó tárcsához hozzányúlni (arra applikálni valamit) elég rossz megoldásnak tűnik és biztosan nem javít a mérő hitelességén. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tárcsához nem kell nyúlni, elég optikailag érzékelni az élén lévő fekete (régiek esetén piros) festést - azt meg azért nem nagy kunszt - szerintem :-) Ennek az egésznek az előnye az, hogy pontosan ugyanúgy végzi a mérést, ahogy azt a szolgáltatói mérők még jelentős része, kicsi fogyasztást lehet vele detektálni (a leglassabbak valami 600 fordulat/kWh-tal pörögnek), az elektronikus, impulzus-kimenettel is rendelkező "egyszerűbb" elektronikus mérőkhöz képest relative olcsó - és van benne DIY-faktor is :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, erre írtam a szín / világosság (visszaverődés) érzékelést, de nem feltétlen annyira egyszerű azért, ha szeretnéd úgy megoldani, hogy ne nagyon zavarják a nem ideális körülmények.
Ez a fajta DIY faktor azért lehet, közelebb áll az önszívatáshoz, különösképpen, ha több helyszínre is fel kellene szerelni.
A hagyományos mérőórákat elég jó ütemben váltják digitálisra, mondjuk arról egyszerűbb "lelopni" az impulzusokat (ez is talán 1000 impulzus/kWh szokott lenni) - más kérdés, hogy nem tudom, mit szól a szolgáltató embere a külsőleg ráapplikált dolgokra.
Egyébként a korábban említett mérőt a szolgáltató órájával összevetve meggyőző volt az egyezőség.
Másfelől ellenőrizheted vele a szolgáltató órájának működését is - ha a két adat nagyon eltér, akkor az egyik biztosan rosszul mér, esetleg mindkettő. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert ez nem fogyasztásmérő :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért az a 100-200mA elég durva, mondhatni ez az eszköz inkább csak az áram detektálására, mint mérésére való (Számolj utána, hogy 230V esetén akárcsak az egytized Amperes hiba a teljesítmény meghatározásában mekkora hibát okoz... Mondjuk úgy, hogy bőven összemérhető egy háztartás nyugalmi (amikor semmi nincs bekapcsolva, csak stanby állapotú berendezések fogyasztanak) fogyasztásával - sőt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+-30A (azaz +-30.000 mA) a mérési tartománya, ennyit kapsz fél marék rizsért, na :)
Ha jobb kellene nekem, én is a din síneset venném, több pénzért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na meg pláne... Még a mérési tartománya sem erre van kitalálva :-P Az a nyűg a háztartás pillanatnyi/összesített elektromos energiafogyasztásának mérésével, hogy igen nagy tartományban kell tudni adott pontossággal mérni - áramot gyakorlatilag a 10mA-es nagyságtól a 10A-es nagyságrendig. Ez három nagyságrend, amit át kell fognia a mérésnek - nem véletlenül kerülnek annyiba a komolyabb eszközök, amennyibe - ehhez képest az, hogy a cosfi-t is mérik/számolnak vele, már csak hab a tortán (meg egy apróbb tétel a költséglistában).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt már szó erről, de hátha lemaradtál róla:
https://tinycontrol.pl/en/lan-controller-v3-3/
Folyamatosan fejlődik a tudása, elég gyakran jön ki hozzá új firmware, egyre több eszközt (pl. ilyen-olyan érzékelőt) tud kezelni.
Példák alkalmazásokra:
https://tinycontrol.pl/en/examples-of-applications-2/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sub
Sic Transit Gloria Mundi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, igen, lemaradtam róla, látom, már régóta fejlesztik.
Tehát egy ilyen Tinycontrol-on csak 1 darab relé van, 255VAC/10A.
Vehetek hozzá még:
https://tinycontrol.pl/en/relays-board-10a-v3/
Maximal load for 230V AC1 – 10A
Vagy ez:
https://tinycontrol.pl/en/relays-board-16a-x-5-to-controler-gsm/
Normal load current AC1 category 16A/250V AC
Hány ilyen relével lehet bővíteni maximum?
Van hozzá sok szenzor is.
Tehát ez gyakorlatilag egy másik platform, amit kb kevesebb szereléssel lehet összerakni, mint RPI alapon?
Úgy látom, el kell döntenem akkor, hogy ez tud-e mindent, mint ami kell, vagy kell RPI is, és akkor meg meg kell oldani a kommunikációkat, stb.
Egyszerűbb lenne egy.
Szerinted ezzel a Tinycontrol megoldásokkal teljesen le lehet fedni egy okos otthon minden funkcióját?
- 230V relé kapcsolás ki/be (1-et alapból tud)
- lámpák, fények (ezt is)
- légkondi vezérlés IR-en
- hőmérséklet, páratartalom, légnyomás mérés (ezt kb tudja)
- multiroom sound vezérlést szerintem nem, így elsőre rákeresve
- kommunikáció a biztonsági rendszerrel
- stb
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy nagyon "jópofa" cucc, amiben sok a lehetőség, már most is jól használható, de azt nem tudom, hol a "vége". Van rajta soros port (RxD és TxD 5V/3,3V-os szintekkel), 1wire, I2C és SPI is, ezekkel nagyon ki lehetne tolni a határokat, majd kiderül, hogy ők hogy gondolják a továbbiakat (én kétszer már frissítettem a firmware-ét, és mindkétszer fedeztem fel benne új képességet).
Reléből jelenleg annyit vezérelhetsz, amennyi kimenete van, tehát összesen hatot (ebből egy az alaplapi).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi, jónak tűnik tényleg, a tartósságát nem tudtam megítélni.
Nincs lehetőség több, mint 6 relét vezérelni?
Te mióta, miket használsz belőle, és mennyire vagy elégedett?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Nincs lehetőség több, mint 6 relét vezérelni?
Ebből is látszik, hogy egy vessző milyen komoly jelentőséggel bír :)
A jó válasz erre a kérdésre az, hogy ez az eszköz több lehetőséget kínál annál, hogy 6 relét vezéreljünk vele :)
Ha a vessző nem lenne ott, akkor azt válaszolnám, hogy jelenleg maximum 6 relét lehet vele vezérelni a webes felülete és/vagy SNMP segítségével.
A viccet félretéve: ha a firmware-ét megírják úgy, hogy az támogatni fog valamilyen I/O expandert (pl. Microchip MCP23017-et vagy MCP23S17-et), akkor lesz lehetőség több relé meghajtására is.
Én kb. fél éve vettem a kezembe ilyent (igazából nem pont ilyent, nem v3.5-öt, hanem v3-at), kettőt használok, akkuhőmérsékletet, környezeti hőmérsékletet és páratartalmat, áramot és feszültséget mérek velük, továbbá néhány digitális bemenetet figyelek (tkp. felügyeleti célra használom). Eddig nagyon jók a tapasztalatok, bár tegnap feltettem a legújabb, még egészen friss firmware-t az egyikre (Firmware_1_53b 07.05.2019), és az nem működött jól, nem jött be a webes felület utána (pingre azért válaszolt), ezért visszatettem az eggyel régebbit, ami előtte is volt rajta (Firmware V1.51b1 24.01.2019), azzal továbbra sincs gond.
Szerk.: nem a kütyüvel volt baj, hanem a régen készült virtuális gépemben lévő régi verziójú Firefoxszal. Friss böngészővel csont nélkül működik az új fw is.
Ha szeretnéd megnézni, hogy gyári állapotában mit lehet kezdeni a webes felületével, akkor töltsd le ezt a zipet: https://tinycontrol.pl/wp-content/uploads/2017/04/lk3_generator-1.zip
Kicsomagolás után az fs-notcompres könyvtárban ott lesz a szükséges tartalom, amit nézegethetsz, illetve tetszés szerint módosíthatsz is, és az utána generált bináris fájlt fel is töltheted a kütyübe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, köszönöm a részletes infót, akkor ez tényleg több és jobb, mint aminek tippeltem.
Neked SD-ről megy kizárólag, és oda is ír mindent? Hogy oldod meg a backup-ot?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben nincs SD-kártya.
Firmware V1.47b7 – 18.04.2018: Last firmware with saving settings in eeprom memory
Firmware V1.49b6 – 20.08.2018: Settings are saved in flash memory. Upgrade recommended mainly if used I2C sensors. Faster www pages loading.
https://tinycontrol.pl/en/lan-controller-v3/
Backup:
https://i.imgur.com/S6jBwV5.png
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sub
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én a helyedben nem tennék Raspberry Pi-t ilyen helyekre. Vagy azzal fogsz szopni, hogy kurva drága lesz 20-30 Raspberry Pi vagy pedig azzal fogsz szopni, hogy pókhálót húzol egy Raspberry Pi-hez, aztán szopni fogsz mindenféle zavarral és tranzienssel, illetve azzal, hogy minden megáll, ha a Raspberry Pi megáll.
Ja, nekem itt van a mérésem: https://iotguru.live/field/f5db5d10-546e-11e8-8318-d5bd4f0fb0e0/consump…
DIN sínre pattintható fogyasztásmérő, 1 Wh impulzus kimenettel, amit egy ESP8266 dolgoz fel és küld el WiFi-n.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, köszönöm az infóid, szép kis példa, jól és hasznosan néz ki a grafikon, ilyesmire gondoltam én is, mint kimenet kb.
Ezzel akkor csak mérni tudsz, és nem tudod kapcsolni, ugye?
Én kábel alapút keresek, ami RJ45-ön vagy máson tud kommunikálni és lesz róla statisztika, épületen belül. Elvből nem szeretném külső cég rendszerére, vagy felhőbe feltölteni ezeket. Nincs bennük semmi titkos. Ezért esett ki sok Wi-Fi és felhő alapú, tök jól kitalált sok otthon automatizálási cucc, Xiaomi, Sonoff, stb, tényleg jók, csak nem nekem.
Hidd el, nem akarom szívatni magam.
Ezzel párhuzamosan annak is nézek utána, hogy legyen megoldva az RPI (online) backup, akár redundancia, stb. Ott akadtam el, hogy a szenzorok nyilván egy RPI-be mennek be, és maximum lesz +1 RPI, ha megáll, és cserélem. Az SDHC-ról meg valahogy lesz mentés rendszeresen egy külső tárolóra. Vagy valami ennél is jobb... :)
Igazából egy DIY jellegű open source okos otthon megoldás irányába megyek, ahol a számomra fontos funkciókat ellátja.
Nyitott és meggyőzhető vagyok bármilyen irányba, ha az megfelel az igényeimnek.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ezzel akkor csak mérni tudsz, és nem tudod kapcsolni, ugye?"
Kapcsolni is.
"Hidd el, nem akarom szívatni magam."
Pedig úgy tűnik, hogy fogod... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az sdhc mentes erdekes kerdes. Nekem 1 evet ment, napi folyamatos naplozassal, es belehalt a kartya. Csere, ujabb ev, ujabb halal. Ma mar az sd csak a kernelboot-hoz kell, az fs nfs-en jon a 7/24 home serverrol. Csak ez latszik mukodonek sok naplozashoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, sajnos én is kb ezt olvastam, hogy az SDHC-t read only-nak érdemes főként használni az élettartam miatt.
NFS-en milyen sebességen éri el, megfelelő? Milyen más módon érdemes még külső HDD-t rákötni? Az USB-ről is olvastam, hogy 0/24 használattól meghalnak.
Tehát most RJ45-ön kötöd a home serverre, ami Linux?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mukodest erdemben nem befolyasolja, bar nem realtime felhasznalasi cellal megy (locsolorendszer-vezerlo). Nincs rajta kijelzo, monitor, beviteli eszkoz - tehat magara van hagyva, csak ssh-n kezelem.
igen rj45, igen linux szerver. Ebben a pi-ben meg nincs wifi (model1 rca tv kimenettel).
Volt ido, amikor 1-2 hetente megallt kulonosebb indok nelkul - en is osszeszedett zajokra jutottam az okok keresesenel.
Bar semmi valtozast nem eszkozoltem, ez megszunt es 2 eve nincs nem tervezett leallas (kiveve a hosszu aramszuneteket).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi a választ. Kb mennyivel lehet írni/olvasni NFS-en a tárolódat, vagy szinte nincs jelentősége? Érdekes, hogy megszűnt a megállás.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Loggolásra lehet úgy használni az SD kártyát, hogy nem teszel rá fájlrendszert, hanem blokkonként írod a logot. Így sehol sem lesz extra nagy wear, hanem minden blokk egyszer lesz írva egy körbefordulás alatt. Persze Windowson semmit nem tudsz kezdeni vele (tudtommal drivert kellene írni hozzá), de Linuxon csak jogosultság kell hozzá és lehet nyersen olvasni az SD kártyát.
Mikrovezérlővel csináltam ilyet: az SD kártya alap SPI protokollját használva írom rá a blokkokat. Minden írt blokkot egy mintával megjelölök, így bináris kereséssel meg lehet gyorsan találni, hogy hol tartottunk, és onnan folytatni. (Ezt megcsinálja a mikrovezérlő induláskor, vagy SD kártya cserekor, illetve a PC-s program is amivel leszedem a logokat.) Ez a pattern pár byte az 512 bájtos blokkból, tehát kis százalék megy el "felesleges" dolgokra. (Több blokkot egyben használva az overhead tovább csökkenthető.) Meg lehet csinálni binárisra is, vagy akár text alapúra is ezt a megközelítést. A teljes logika programja sokkal kisebb, mint például egy FAT driver, amit ilyen célra szoktak használni.
A Raspberryn lehet olyan csinálni, hogy egy read-only partíción van a rendszer, és egy másik "nyers" partíción egy így szervezett log. A partíciót ugye egy önálló deviceként fogjuk látni Linux alatt, pl: /dev/sda2. Sima fájlműveletekkel elérhető, csak arra kell figyelni, hogy mindig egész blokkot írjunk 512-vel osztható címre. Akkor végeredményben egyetlen írási művelet lesz egyetlen blokkra. Ha a használatot jelző mintába beírunk egy sorszámot is, akkor round robinban is lehet logra használni. Szintén bináris kereséssel pillanatok alatt meg lehet találni, hogy a log éppen hol harap a saját farkába. És pont csak annyit fogunk írni, amit minimálisan muszáj. Csak meg kell oldani, hogy az össszes logot egyetlen streambe összegyűjtsük, ha több processz logjait is gyűjteni akarjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm a leírást, szép megoldás, azonban nekem is marad a RO boot mount + NFS vagy külső fájl rendszer hálózaton elérve. Az meg mondjuk RAID 1 lesz, és a monitoring is nézi majd a RAID állapotát.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hamár magas szinten vagyunk, ne pötsöljünk már direct hdd műveletekkel. létre kell hozni a fájlrendszert, rajta egy bin file, és abban csinálni, amit írtál. esetleg ahogyan a virtual eeprom emuláció van megcsinálva.
------------------------
uint8_t *data; // tipussal megszorozzuk az adatot. wtf?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én sajátot tákolok, a kontent már régi (1 éves :)) azóta már sokat fejlődött.
------------------------
uint8_t *data; // tipussal megszorozzuk az adatot. wtf?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, nagyon komoly megoldásnak néz ki, köszönöm az infót. Gyakorlatilag akkor egy központi ipari PC-vel megoldod a relé vezérlést, és egyben egy webes felület / menedzsment felület is?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
plusz adatgyűjtő. meg logika is. igazán a smarthome nem az, hogy távolrol tudunk egy relét kapcsolni. hanem hogy egy logika teszi a dolgát. 7 éve ipari cuccokat kodolok, van tapasztalat vezérlésben, adatgyűjtésben.
------------------------
uint8_t *data; // tipussal megszorozzuk az adatot. wtf?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez elég komolynak néz ki, gratulálok! Majd ezt szeretném egyszer elérni... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, nálam 3db DDS5188 van három fázisra külön-külön. ESPEasy-t futtató Wemos számolgatja az impulzusokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, vagy RPI Easy ( https://github.com/enesbcs/rpieasy ) ami nem mellesleg magyar fejlesztés, ha már raspberry-t szeretne!
<= Powered By Ubuntu & Gentoo Linux =>
'Software is like sex: It's better when it's free!'
By Linus Torvalds
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te is az indexen pallérozódhattál, ott sem tudnak grafikont rajzolni. nemtudni melyik tengely micsoda, nem tudni melyik tengelynek mi a mértékegysége, melyik érték melyik,
------------------------
uint8_t *data; // tipussal megszorozzuk az adatot. wtf?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivelhogy ugye bármi is lehet a függőleges tengely, amit csak betárolsz, ezért nincs mértékegység. A vízszintes tengelyre viszont rá van írva, hogy dátum és idő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A trehányság miatt nincs mértékegység :-) - ilyen alapon köbláb per miatyánk szorozva szárnycsapással (vagy épp nyomás szorozva sebességgel (bár ez a pelenka mértékegysége, hiszen Pa m per s)) is lehetne ugyanis. Vagy lemaradtam arról, hogy a "Value" nevű mértékegységet bevezették?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Leírom még egyszer: igen, lehet a betárolt érték köbláb per miatyánk szorozva szárnycsapással, amit csak a tisztelt felhasználó beküld, ha ezt küldi be, akkor ez lesz a függőleges tengelyen, ott a grafikon szempontjából számok vannak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A grafikonon "Value" szerepel a függőleges tengelyen, az meg minden, csak nem az adott számértékhez tartozó mértékegység. A jelen állapotban úgy "olvasható" a grafikon, hogy "péntek 16:30-kor 1234 Value a beküldött adat" :-P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, segíts, mi legyen odaírva?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az adott adatsor mértékegysége :-P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs olyan. Szóval mi legyen odaírva?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát nincs mértékegysége a grafikonon szereplő adatoknak - azaz pl. az 1234 érték semmilyen fizikai jelentéssel nem bír? Merthogy ha nincs neki mértékegysége, akkor ez a helyzet.
Ezzel szemben viszont azt mondod, hogy valamit mérsz, és annak az eredménye a grafikon - márpedig ha mérsz, akkor az egységgel hasonlítod össze az adott dolgot, és kapsz egy mérőszám+mértékegység párost, ergo mégiscsak van neki mértékegysége is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Leírom még egyszer, utoljára: ez egy value store, ami idő alapú grafikont rajzol beküldött számokból. Hogy mi az a szám, az a nevéből vagy kiderül vagy nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, hogy a grafikonrajzoló része sz@rul (sehogy sem) paraméterezhető, és nem adható meg, hogy mi az adatsor dimenziója? Kár érte, jó ügynök volt... (Anno az As-Easy-As grafikonrajzoló része is tudta a tengelyeket normálisan feliratozni, ha jól rémlik - az meg majd' 30 éve, DOS alatt futott)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Paraméterezhető, oda van írva, hogy "value".
De a tisztelt felhasználók egyszerűen szarnak erre a különösen fontos rétegigényre, hogy legyen mértékegység, ezért nincs.
Ha neked hiányzik, akkor
a, megírod a szolgáltatást, ami tudja
b, nem nézed meg többet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahol webes adatvizualizációt láttam, mindenütt ott volt a tengelyek korrekt, szabatos feliratozása, ahogy azt kell, ami ezt nem tudja, azt engedtessék meg, hogy szakmabeliként "igénytelen fos"-nak tituláljam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd, nagy ívben szarom le, hogy eltartott kisujjal minek titulálod.
Nem töltik ki a tisztelt felhasználók, mert nem olyan műveltek, hogy kitöltsék. Felesleges mező pedig csak foglalja a helyet a szűkös mobilképernyőn, zavaró akkor is, ha csak opcionális, sőt.
Ha valakinek mégis okvetlenül kell, keres magának más szolgáltatást, te meg megtanulod, hogy nem kattintasz rá. Hm?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem részemről eltartott kisujj, hanem az alkotótól igénytelenség. Ennyi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Végülis csak 36 pixeles (megnéztem!) betűkkel - all caps - van az oldal tetején, hogy mi az...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez engem is érdekel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
--
"Csak webfejlesztést ne..." -ismeretlen eredetű szállóige-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem legjobban manapság a Shelly cuccokkal jársz (https://shelly.cloud/). Nagyon kicsi, bele van integrálva a fogyasztás mérés, létezik 1-2 relés, kapcsoló mögé szerelhető, meg 4 relés din sínre (elosztóba) szerelhető. Annyival jobb a Sonoff-nál, hogy a saját gyári firmware-e tud MQTT-t.
A RPi GPIO-ról való közvetlen vezérlést én a helyedben elfelejteném - túl sok a barkácsmeló vele, kevésbé lesz megbízható szerintem.
Központi szoftverben meg szintén inkább valami folyamatosan fejlesztett FOSS megoldást választanék (kinek a Domotitz, nekem spec. a HomeAssistant)
----------------------------------^v--------------------------------------
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
https://shelly.cloud/shelly-1pm-wifi-smart-relay-home-automation/ Nem próbáltam még, de jónak tűnik.
Én most a sima shelly kapcsolót rendeltem (és várom), ami nem méri a fogyasztást, de mérete alapján arra számítok, hogy befér simán a kapcsoló feletti villanyszerelő dobozba (vagy konnektor mögé), és ott nem kell kapcsoló esetén lehúznom a nullát. (bár az legyen a legkisebb gond). Azokon a helyeken, ahova szép kapcsolót akartam tenni, és kicsit több funkciót szeretnék (hosszú klikk és dupla klikk, vagy alternatív kapcsolás egy plusz rádiós kapcsolóval falvésés nélkül), oda Sonoff T1 kapcsolót tettem.
Gondolom Te nem gondolkozol WIFI-ben, hanem mindent vezetékesen akarsz megcsinálni, mert van külön kábelcsatorna a gyengeáramú vezetékeknek, ugye? Én nem kezdenék el mindent elhúzni egy központi helyre, a WIFI nem ördögtől való szerintem (főleg, hogy nincs lehetőségem az összes szobában szétvésni a falakat). Ha valami meghibásodik, akkor azt az egy valamit majd kicserélem, de attól minden más működik. Ha a WIFI (vagy a központ, ami egy Raspberry PI, egy MQTT szerverrel, és egy kotlinban írt script-el) nem megy, akkor is működik minden más, lehet lámpát felkapcsolni, lekapcsolni, megy a konnektor, stb... Maximum nem fog lekapcsolni a lámpa, ha elindul a plex, stb... (ezek a magasabb szintű extra dolgok nem működnek majd, amik akkor sem voltak, mielőtt ezzel szórakozni kezdtem.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jónak néz ki, de van benne pár olyan, ami miatt mást keresek:
- Wi-Fi alapú
-
"Gondolom Te nem gondolkozol WIFI-ben, hanem mindent vezetékesen akarsz megcsinálni, mert van külön kábelcsatorna a gyengeáramú vezetékeknek, ugye?"
Igen, van. Engem elviekben zavar, ha ilyen WiFin működne (biztonság,felesleges vezeték nélküli kommunikáció,lehallgatható,stb), nyilván akit ezek elvben nem zavarnak, az vesz Wifis eszközöket és ezzel nincs is baj, mindenkinek mások az igényei, lehetőségei. Például régebben nem volt lehetőségem bekábelezni kellően a lakást, így inkább lemondtam a lakás vezérlésről, mert Wifin nekem elvből nem tetszett. Most vannak kábelek, és megoldást keresek hogy megoldjam.
Köszönöm az infóid, a céljaink azonosak, csak más módon kommunikáló eszközökből építjük meg (Wifi/kábel).
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"biztonság,felesleges vezeték nélküli kommunikáció,lehallgatható,stb"
Ezeket a faszságokat honnan veszed? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem szeretnék vitatkozni, mert offtopic és különböző nézőpontok vannak:
1. a vezeték nélküli és a vezetékes kommunikáció közötti különbségről
2. hogy ki mit ért "felesleges" vezeték nélküli kommunikációnak
3. a vezeték nélküli és a vezetékes kommunikáció lehallgathatóságának a különbségéről
Nyilván én is használok mobil netet és otthon wifit, mert ezek a legészszerűbbek, azonban ahol lehet, kerülöm a vezeték nélküli kommunikációt. Például a notebook-ot is kábeles netről használom és van ott fali aljzat mellette.
Ilyen alapon vitatkozhatnánk arról is, hogy mi értelme Audit, Ferratit venni, mert egy Opellel, Forddal is el lehet jutni ugyanoda, és f* többet költeni rá... :-)
Szóval tiszteletben tartom, hogy szerinted ezek nem így vannak, vagy f* a te nézőpontodból. Így szép a világ! ;-)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"vezeték nélküli és a vezetékes kommunikáció lehallgathatóságának a különbségéről"
Titkosítás esetén ugye mindegy, másrészt a vezetéket könnyebb lehallgatni. De persze te tudod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
off off off
Vezeték lehallgatásához jelen esetben be kell jutni a lakásba (ott a biztonsági rendszer, stb), továbbá az eszközök eleve kellően megvédve, vezetéken több fizikai hálózaton titkosítva (+ VPN) kommunikálnak. A Wifit is lehet jobban védeni különböző módokon, nem kérdés.
Nyilván a kábel önmagában nem védelem, csak egy fokkal nehezebb lehallgatni és gyorsabb. Ezen felül nekem ez a szimpatikus erre a célra.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én értem, de akkor írd azt, hogy nem tetszik és pont. Az szubjektív dolog, nem lehet érvelni se mellette, se ellene.
De ha hamis állításokkal próbálod racionalizálni a döntésed, annak sok értelme nincs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, jogos. Nem tetszik a WiFi így és erre a célra... :)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt a wifi titkositasara gondolsz, vagy egy wifi folotti titkositasra?
A lehallgathatosagnal pedig lenyeges szempont, hogy honnan? Keritesen kivulrol nem neked adok igazat (lan forgalmat tekintve).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem meggyőzni akarlak, csak leírom, hogy mi miatt lett nekem Wifis:
- Ami fixen mindent eldöntött: Feleség :) Nálunk itthon csak nagyon-nagyon indokolt esetben lehet plusz kábelcsatorna, vagy lógó vezeték a falból. Valahol alá is írom, viccess, amikor valahol minden automatizált, de lógnak a kábelek, illetve 8000 kábelcsatorna van (a falon kívül) + itt ott egy relé szabadon (ezeket a youtube-on láttam :)). A falvésés az kizárt, holmi smart kapcsoló miatt. Így is nagyon sok van a számlámon. :) Neked szerencséd van, ha vannak eleve jó helyen futó kábelcsatornáid, de: a kábelcsatorna akkor is egy fix dolog, még változhat az elképzelésetek, pl egy ventilátor ami párára kapcsol a fürdőszobában.
- Ezt csak elvi szinten: Én is úgy gondolom, mint _Franko_, hogy a kábel nem biztonságosabb egy otthoni környezetben, mint a Wifi. Szerintem ugyanúgy lehallgatható, bár senki nem fogja, vagy akarja szerintem, és a WIFI-t sem (mármint nálunk :)). Így írom: "nem lennék meglepve" ha be sem kellene menni hozzá a lakásba. Sőt már ez szerintem a 70-es években vagy korábban is működhetett már. Tudok olyan helyeket, ahol teljesen leárnyékolták az egész szobát/termet (nem magánszemély), és azon belül mehetett csak kábel. Én nem egy atomerőmű vagy egy katonai létesítmény protokolljának akarok megfelelni, ezért rendben vannak a WIFI-s, rádiós eszközök. Nálam nem hiszem, hogy valaki ezt meg akarja hackelni (ha igen, akkor egészségére, gratulálok a nagy célhoz :)), és így is több dolgon kellene keresztül verekednie magát.
- Minden okos relé össze van kötve fizikailag kábellel az eszközzel, amit kapcsol. Pl a kapcsoló a lámpához. Vagy például: A Sonoff T1 kapcsoló rádiós is, és WIFI nélkül is kapcsolni fogja (az alternatív kapcsolásnál megszokott módon) egy rádiós kapcsoló (ezért tök jó szerintem a Sonoff T1 kapcsoló plusz rádiós kapcsolóval). Így minden működik magában is. Nem vesztek el olyan funkciót, ami akkor is működött, amikor nem használtam smart kiegészítőket (akkor sem, ha bekrepál a WIFI router).
- A WIFI-s cuccokat (a kapcsolókat, reléket) egy teljesen külön alhálozatra tettem, nem is látják az Internetet, és a netről sem lehet látni egyiket sem. A raspberry PI-m + eddig a TV van egyedül a normál alhálozatban. Nem akarom, hogy a cloud-ra lógjanak az eszközeim, ezért én a Tasmota firmware-t töltöttem rájuk, vagy van olyan eszköz, amire én csináltam egy-egy mini alkalmazást. Pl: SMS küldés is van, pl.: csőtörés esetén. A rapsberry PI-be dugtam egy USB stick-et, amiben SIM kártya van, és belül intézem az SMS küldést. Két külsős SMS küldő szolgáltatást nézegettem (tudom, van 1000): 1. A Twillio-t, vagy a 2. A Voipblazer+Voipbluster+stb... Voip szolgáltató, nekik van SMS gateway-ük is. Végül mivel nem akarok az internet szolgáltatótól (a kábelek átvágásától az utcában) függeni, maradt a saját SIM kártya.
- Én sem értem még, hogy hogyan akarsz Raspberry PI-vel 20-30 eszközt vezérelni.
Még egy dolog: Ez mindig eszembe jut, amikor valahol nagyon egyedi megoldás kell: http://www.tavir.hu/cikk-relevizsgalat Nem vagyok meggyőzödve róla, hogy ezek a kínából rendelt relépanelek rendben vannak. Pl.: Az aliexpressen mindenre van megoldás, "1000" relé vezérlésére is, de ezekkel azért érdemes vigyázni. Remélem a Sonoff és Shelly eszközökkel ilyen szempontból nincs gond.
Valahol írtad, hogy a HomeAssistant felé kacsintgatsz (ha jól emlékszem): Én is próbáltam, 1-2 órát játszottam vele, meg az openHAB-al is, a Domoticz-ról kicsit olvastam. Oda jutottam, hogy mire ezekre rájövök / elolvasom hogy működnek, főleg ott, ahol valami extra kell majd, addigra simán írok egy kis programot, ahol DSL lehetőségekkel egyszerűen "konfigurálok", és MQTT-n intézi a dolgokat. Nekem itt voltak biztonsággal kapcsolatos kérdéseim, pl.: nem tetszett, hogy a HomeAssistant-ot felteszem egy SD kártyára, és már indul is. Mi van beállítva, hogy van konfigolva? jobb ha ezeket én telepítem 0-ról (tudom, van rá lehetőség). Lehet, hogy csak hamar elveszítettem a türelmemet + nem akarok egy böszme-nagy programtól függeni, ahol vagy meg tudok majd valami hülyeséget oldani, amit akarok, vagy nem. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia Laci, köszönöm a részletes válaszod. Nagyon jók az indokaid! :)
Mondok még +1 okot, miért kevésbé szeretem a WiFit: nagyon sok WiFi ment tönkre a környezetemben, míg RJ45 alapú eszköz, ahol az RJ45 ment volna tönkre pár esetet láttam csak. Tudom, gyenge indok, de hát kevésbé szeretem a WiFit, tényleg nem akarom ilyenekre fogni.
Még én sem döntöttem el, hogy RPI fogyja mérni és vezérelni egyértelműen, lehet lesz egy külön megoldás, és az RPI-n csak az okos otthon vezérlő + statisztikák lesznek, amit a másik eszköz csinál. Nem ragaszkodom hozzá, biztos van valami open source alapú cucc, ami megoldás.
Például multiroom audio-ra is most csinálok egy prototípust 1 zónával RPI alapon, aztán ha összeraktam, hallottam a hangzását, használható, jó a fogyasztása, akkor ez lesz a többi szobában is, ha nem, akkor vagy megmarad vagy eladom.
Köszönöm a relévizsgálatos írást, nagyon hasznos volt, és mindenképpen figyelembe veszem ezt is a termékek beszerzésénél. Nyilván nem akarom senki életét kockáztatni (és a sajátomat sem), így az erősáramú dolgokat villanyszerelővel, a gyengeáramú részt pedig ugyancsak átnézetem majd villanyszerelővel, és a listán van, hogy legyenek külön biztosítékok, ahol indokoltak.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Multi room audióval még nem foglalkoztam, de foglalkoztat a dolog. :)
Hogy csinálod a multiroom audiót RPI-vel? Hifiberry + hangszórók + saját szoftver? Milyen hangszóróval? Lesz mikrofon is? Ilyenkor mindig minden szobában szól a zene, vagy ez állítható?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, most elsőre megcsinálom 1 szobára, mint prototípus.
Én is elsőre a Hifiberry-t néztem, de találtam egy jobbat:
https://www.justboom.co/product/justboom-amp-hat/
Ez hangkártya + 2 x 55 Watt peak output at 8 ohms erősítő egyben.
Kell hozzá még:
Ennek gyártott doboz:
https://www.justboom.co/product/justboom-amp-hat-case/
Táp:
https://www.justboom.co/product/24-volt-3-75-amp-90-watt-power-supply/
És még hozzá egy RPI 3B+ .
Ez összesen kb 55e Ft lesz.
Vagy itt a kit egyben, bár én külön veszem, mert 3B+ -t akarok mellé.
https://www.justboom.co/product/justboom-amp-hat-kit/
Hangfalak, most itt tartok, ezek közül fogok várhatóan valamit venni:
Polk Audio OWM3 (2 utas, 1 pár): azt mondták rá, hogy korrekció nélkül nem annyira szól szépen (20 watts → 100 watts / csatorna) :
https://en.polkaudio.com/products/owm3
https://www.amazon.com/Polk-Audio-Wall-Speaker-White/dp/B0018QNYXA/
Polk Audio OWM5 (3 utas, 1 darab): 2x annyiba kerül mint az előző, 20 watts → 150 watts / csatorna az ajánlott, így 55 wattot fog kapni.
https://en.polkaudio.com/products/owm5
https://www.amazon.com/Polk-Audio-Multi-Purpose-Theater-Speaker/dp/B002…
Kezdésnek megveszem várhatóan az OMW3-at, megnézem, hogy szól, azért 18 ezer Ft /darab áron azért csak nem lesz olyan rossz, aztán maximum egy kevésbé frekventált helyre kerül. A 3 utas OMW5 meg azért 70 ezer Ft / darab áron még jobban fog szólni várhatóan. Írok majd, hogy szól az OMW3, megnézem több erősítővel, aztán eldől, hogy kell-e OMW5.
Pár infó még, példák az RPI multiroom audio-ra:
https://www.hifiberry.com/blog/multiroom-system-based-on-raspberry-pihi…
https://www.max2play.com/en/2016/07/build-your-own-multiroom-audio-syst…
https://www.max2play.com/en/2019/01/step-by-step-multiroom-audio-setup-…
Van több féle player RPI-re, megnézem majd kezdésnek a MAX2Play-t.
Mikrofon nem lesz, sem karaoke, sem lehallgatás célból :)
"Ilyenkor mindig minden szobában szól a zene, vagy ez állítható?"
Minden szobába egy különálló RPI + (DAC+AMP) + hangszóró lesz, központilag vezérelhetően. Tehát minden szobában szólhat más zene, de ha beállítom mindenhol szólhat ugyanaz. Például riasztás esetén mindenhol üvölteni fog a riasztó jelzés :)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi szépen a részletes leírást :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha bármit próbálsz multiroom ügyben (is), kérlek küldd át, érdekelne.
Ugye az, hogy szól valami, egészen egyedi nézőpont, azonban az a fontos, hogy nekem, nekünk jó legyen.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, köszi az infókat, ha a Shelly-nek lenne kábel alapú cucca, ami nem szinkronizál a felhőbe, akkor optimális lenne.
Én is a Home Assistant iránytba haladok jelenleg.
A vezérlésnél még keresem a legjobb utat, megoldást, de ami fix, hogy kábel és NEM felhő alapú megoldást keresek. Én szeretném üzemeltetni azt is, ami kezeli, gyűjti az adatot, és mennie kell internet nélkül is.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
For the record: a Shelly NEM szinkronizál a felhőbe. Van benne ilyen feature, ami alapból ki van kapcsolva, regisztráció szükséges és bekapcsolás, hogy szinkronizáljon. Alapvetően a dobozból kivéve LAN-on történő használatra van beállítva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+ ha letűzfalazod, akkor nem kommunikál sehova, csak a saját MQTT szervereddel - és működik.
----------------------------------^v--------------------------------------
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Shelly-t akartam én is javasolni, de úgy tűnt, a topicgazda ragaszkodik a pókhálóhoz... izé, a kábelezéshez.
De ha ez nem lenne, akkor jelenleg talán tényleg ez a legjobb nem barkácsolós megoldás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, nekem is tetszik a Shelly, csak pókhálóban gondolkozom és ők a láthatatlan pókhálót támogatják! :-)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazából, azért furcsa nekem a vezetékes dolog, mert nagyrészt elképzelésem sincs, hogy hova drótoznád be a pi-be a "20-30" eszköz bejövő jelét.
A shelly meg a mqtt támogatás miatt megy felhő nélkül is.
A biztonságos-e dolog, hát... mindent beleraksz egy központi dobozba, a wifi jelet minimálisra állítod, meg Faraday-kalitka, és máris teljesen hozzáférésmentes a vezérlő wifi.
(Mindenesetre, ha már a vezérlés kijut wifire (tablet/telefon, miegymás) akkor tényleg nem oszt vagy szoroz, hogy a eszközök vezetékesek, vagy wifisek.)
Mindenesetre, érdekel, hátha valakinek van vezetékes megoldása :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Mindenesetre, érdekel, hátha valakinek van vezetékes megoldása :)"
Hát még engem! :)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bevallom, kicsit tldr, szóval a pókháló igényen átsiklottam.
Eleinte én is vezetékkel terveztem, aztán inkább feladtam az elveimet, mert sajnos a megfizethető árú, könnyen beszerezhető, (semi)DIY eszközök között kb. fehér holló a vezetékes megoldás :( Így lett inkább atomstabil wifi, külön SSID, külön VLAN, erős kulcs - nincs vele gond.
----------------------------------^v--------------------------------------
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csak tudnám mi értelme ~konstans fogyasztású eszközöket folyamatosan mérni... megtudtad hogy a tv-d 100Wot fogyaszt, és megevett 1200ftot. és?
sírva fakadok a sok arduino rpi és társai kokecolástól, a benne lévő kódok büntetnek, inkább elrettentő példák, a tartalmak a neten inkább a tartalomgyártás eszközei a tipikus időelbaszás részére, hogy vedd meg a kis szutyok kutyuket, amit összeraksz az asztalon, és utána a fiokba végzi, mert sose lesz professzinális, meg gányolás lesz, nem indul ujra, nem kacsolodik vissza, invalid adat jön, szenvedés, ha meg nem lesz gányolás, annyi időt/pénzt elbaszol rá, hogy kész megoldást is vehettél volna, és időd maradt volna hasznosabbra.
ezzel a minden konnektort kapcsolok dologgal akkora nyűgöt veszel a nyakadba, hogy csoda.
------------------------
uint8_t *data; // tipussal megszorozzuk az adatot. wtf?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1000
egyébként a konstans fogyasztás méréssel nincs baj, bár háztartásban nem kifizetödö. Iparban condition monitoringhoz nagyon jól bevethetö, felharmonikus feszültség/áram mérese és azokra egy Fourier transzformáció már eléggé szép "ujjlenyomatot" ad egy berendezésröl, amin utána csak a változásokat kell megfigyelned és pl x %-tól felülvizsgálatot/karbantartást/cserét kérni.
A minden konnektort kapcsolok dologgal meg ott fog megtörténni a baj, amikor egy nagy fogyasztó kapcsolása után összeolvadnak a relé kontaktjai és indul az anyázás. Vagy tesz valaki mellé nullátmenetbeli kapcsolást? :) elsö, najó másodkézböl tudom, hogy nagyjából minden megoldás le van védve...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"csak tudnám mi értelme ~konstans fogyasztású eszközöket folyamatosan mérni... megtudtad hogy a tv-d 100Wot fogyaszt, és megevett 1200ftot. és?"
Példák:
- nem maga a fogyasztás mértéke a fontos, hanem, hogy van fogyasztás. Tehát ha utazunk el, és nagyobb az összfogyasztás, mint szokott lenni alap állapotban, akkor valami bekapcsolva maradt. Nyilván ez kiváltható, ha körbe nézünk a szobákban.
- ha valami hirtelen extrém módon fogyaszt, akkor is lehet valami oka (ha nem romlott el a mérő), így megelőzésnek is jó lehet, ha látom, és megnézem.
Látva a kihívás nagyságát és komplexitását belátom, hogy ez így nagy falat egyben, és részekre bontom.
Tesztből változatlanul keresek valamilyen otthoni eszközt, amit tényleg érdemes lehet relével vezérelni, és nem csak azért, hogy legyen.
Továbbá az impulzus kapcsolós lámpák kapcsolására fókuszálok rá, mert azt meg akarom oldani és a fogyasztás mérést is fogok elé rakni, mert abból is fogom látni, hogy fel van-e kapcsolva.
Nekem így megbízhatóbbnak tűnnek a Schalk német relék, mint a hamisított kínai.
Ami jónak néz ki:
Schalk RSW1, van 3 változata is: 12V / 24V / 230V AC:
http://www.relecentrum.hu/Kapcsolo-rele-RSW-1
Ilyet mivel érdemes kapcsolni? Jól sejtem, hogy erre nem az RPI a legjobb, legmegbízhatóbb?
Itt vannak az impulzus reléi a cégnek:
http://www.relecentrum.hu/spl/518737/Impulzus-relek
Ilyet használtatok már?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
megpróbálhatod ezt: CoDeSys for RPi
ez egy PLC-t csinál a RPi-böl
illeszthetsz hozzá ipari IO-kat, amiben vannak relé és fogyasztásmérö modulok:
Relék:
BECKHOFF KL2622-0010 2 csatornás Nullátmenetben kapcsoló relé
BECKHOFF KM26144 csatornás 16A-os relé AC1 terhekhez (AC3-on talán 4-6A, relé függö)
Pheonix Contact IB IL 24/230 DOR4/HC-PAC 10A relé
Wago 750-5231 csatornás 16A relé
fogyasztásmérök:
BECKHOFF EL34433 fázisú teljesítménymérö, 41 felharmonikust számol ki a feszültség, áram, teljesítmény, cosinus phi, stb. mellett, kell hozzá majd még 3 áramváltó
Wago 750-493 mint a Beckhoff, csak nem generálja a felharmonikusokat
rendszertöl függöen még valami terepbusz fejegység kell majd hozzájuk. Árban durván olyan 4-500€ körül adnám meg egy fejegység+2 csatornás relé+teljesítménymérö kombóját. Nem olcsó, de lesz így is elég dolgod a szoftverrel, az ipari cuccok viszont hosszú éveken/évtizedeken keresztül elérhetök változatlanul és modulonként is bövíthetök. Bevált, bevizsgált termékek, amit néhány kütyü gyártóról nem lehet elmondani.
Ja, és illeszthetsz valami web front-end-et az RPi-re, vagy küldöd az adatokat egy adatbankba a neten ott meg highchart-al kirajzolod, vagy MQTT-n keresztül egy brokerre
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, a király a nevedben megérdemelt titulus! :)
Nagyon jó cuccokat mutattál!
Ha nem ragaszkodnék az RPI-hez, akkor PC alapon is működhetne, ugye?
Tehát ha akarok egy multicore PC-n ilyet használni, akkor kell:
CODESYS Runtime Key, compact, 45 Euro
https://store.codesys.com/codesys-runtime-key-compakt.html?___store=en
CODESYS Control for Linux SL, 420 Euro
https://store.codesys.com/systeme/codesys-control-for-linux-sl.html#Sys…
CODESYS Control Linux MC SL: multi core licence a CODESYS-hez, 100 Euro:
https://store.codesys.com/codesys-control-linux-mc-sl.html
Tehát lesz dongle USB-n, 565 Euro a licence ár, azaz 180 ezer Ft. Ha felrakok egy Ubuntut, ezeket rá, akkor látni fogja az eszközöket megfelelően?
Viszont azt látom, hogy mindenhol CODESYS Windows és CODESYS RPI támogatás van csak a modulokhoz.
Találtam ipari jellegű RPI-t:
https://revolution.kunbus.de/shop/en/hardware
RevPi Core 3 adatlap: 78 ezer Ft
https://revolution.kunbus.com/wp-content/uploads/manuell/datenblatt/Dat…
RevPi Connect adatlap: 117 ezer Ft
https://revolution.kunbus.com/wp-content/uploads/manuell/datenblatt/Dat…
Van rajta a Core 3-hoz képest pluszban +1 RJ45, 6 programozható status led, GPIO, PicBridg, PiBridge, ConBridge, 1 30 V relay, és még több minden.
MTBF-et mondjuk nem mertek írni :)
Tehát amiket linkeltél eszközök, veszek ilyen RevPi Connect-et, és akkor elvileg hosszabb élettartammal tudom vezérelni ezeket?
Terepbusz fejegységet tudnál ajánlani, meg hogy miket kellene tudnia?
20-25 darab 230 VAC-os relét életszerű a fenti ipari RPI-re bízni és vezérelni, valamint 3-5 fogyasztás mérőt, ha ilyen megbízhatóbbat veszek?
Továbbá lesz multiroom audio több zónás, azok külön, sima RPI-k lesznek, de elsőre egyet építek meg passzív hűtéssel, aztán ha tetszik, a többit. A multiroom RPI-ket várhatóan Etherneten érem majd el és vezérlem.
Szépen kábelezve, kiépítve a fogyasztás mérőket, reléket passzív hűtéssel + ha elér X hőfokot, lesz aktív hűtés, stb. Vagy mi lehet ennél észszerűbb, megbízhatóbb megoldás? Azon kívül, hogy lesz munka az összelövésével, ha ilyen minőségibb alkatrészek lesznek, akkor lehet legalább olyan megbízható, mint egy olcsóbb kész okos otthon megoldás?
Másik ipari jellegű cucc:
ModBerry 500/9500, 80 ezer Ft-tól indul, sokféle moduláris résszel:
https://iiot-shop.com/product/modberry-x/
Nektek melyik tűnik a legmegbízhatóbbnak?
Amiket én találtam, ARM alapú ipari PC ezen kívül:
CPU Armv7 Cortex-A8 1 GHz, 1GB DDR3, MTBF: 535 ezer óra, ár: 230 ezer Ft, érdekes, hogy több mint kétszer annyi az MTBF mint az Intel alapú gépnél.
https://www.moxa.com/en/products/industrial-computing/arm-based-compute…
https://www.moxa.com/Moxa/media/PDIM/S100000016/moxa-uc-8100-me-t-serie…
Kicsit off, de ide írom, hátha valakinek hasznos.
Ipari PC, i7, 4 core, max 16GB ECC DDR3 RAM, 220 ezer óra MTBF:
Moxa.com DA-820-C7-DP-HV-T
https://www.moxa.com/en/products/industrial-computing/x86-computers/da-…
Adatlap:
https://www.moxa.com/Moxa/media/PDIM/S100000005/moxa-da-820-series-data…
RAM és SSD/HDD nélkül 750 ezer Ft.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
örülök, ha segíthetek.
öszíntén szólva, egy gyártótól vennék mindent és nem kalapoznám össze, mert ilyen esetben minden gyártó supportja azt fogja mondani, nem tud segíteni mert nem minden van tölük.
A Beckhoff-os terminálokról tudok nyilatkozni, azokat ismerem: az EL-el kezdödö terminálokból 65 ezret tudsz egy EtherCAT vonalon egymáshoz illeszteni, ezen felül tudsz több EtherCAT vonalat felhúzni (vonalanként kell egy független ethernet port a PC-n). Akár meghajthatod ezeket az open source EtherCAT-Master-el is, de akkor a PLC logikát neked kell kifejlesztened. A terepi busz fejegység egy EK1100 lenne. Figyelem, nem köthetö switch-re, ethernet fizika, de nem TCP/IP protokoll! Tehát direkt kell bekötni a PC ethernet portjára egy patchkábellel.
A KL-es terminálokhoz illeszthetsz egy MODBUS TCP-s fejegységet, pl. BK9050, kicsit trükkös a MODBUS címzése a moduloknak, de azzal tudok segíteni.
Ha megnézed a beágyzott PC fejegységeket, akkor megsprórolható a terepi busz fejegység, pl:
CX8190 kb 370€ (ARM, Windows CE OS)
CX7000 kb 190€ (ARM, RTOS)
CX5120 kb 1.000€ (x64 Intel Atom, Winodws CE/Windows 10 OS)
Ezekhez még kell egy PLC licenc, illetve azok a kiegészítö szoftver könyvtárak, amiket esetleg használni akarsz (Hütés/fütés/szellöztetés, teljesítménymérés, SQL-kapcsolat, HTML5 megjelenítés, MQTT kommunikáció, stb.). Ezeknek darabja a CX8190-hez olyan 30-40€ körül van.
Itt találsz egy listát, hogy mik léteznek.
Csináltam egy Beckhoff könyvtárat az sPlan áramúttervezö szoftverhez, tudok pár projektböl példákat mutatni, mit hogy oldottam meg.
Lehet csinálok majd itt a HUP blogra egy cikket.
A Beckhoff-nak vannak még x86-os ipari PC-i is, Atom-tól 36 magos Xeon-ig. Az Atom-os nekem nagyon tetszik, volt itt reklám róla a HUP-on is.
Többet itt nem írok mert már le voltam ugatva egy másik szálban, hogy egy rohadt bérenc vagyok, de ha kell infó, keress PM-ben vagy beszélj a Beckhoff-os srácokkal, szerintem segítenek.
szerk: ja és Ebayen egész jó használt dologkat lehet elcsípni...bár némelyik eléggé túlárazott IMHO
szerk2: ha RPi-nél maradsz, akkor mindenképpen szerezz egy olyan microSD kártyát, ami ipari felhasználásra van kitalálvan (legjobb ha SLC technológiás). Különben a kártya lesz az elsö modul ami megadja magát.. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A javaslatodra egy gyártótól fogom venni a dolgokat (logikus, mert nem akarom szívatni magam), és elsőnek ahogy előtte írtam, a szobákban a lámpa vezérlést fogom így megcsinálni, hogy impulzuskapcsoló lesz a szobába erős áram alapon, hogy magában is működjön, és a másik (vagy harmadik) impulzus kapcsolót pedig az okos otthon vezérlő fogja kapcsolni.
"65 ezret tudsz egy EtherCAT vonalon egymáshoz illeszteni."
Úgy néz ki, hogy elég lesz, a lakásban kevesebb lámpa lesz, mint 65 ezer... :)
Tehát jól értem, hogy sorba kell kötni az ELx-es eszközöket árnyékolt, legalább CAT5-ös kábelekkel, például így:
http://www.simplerobot.net/2018/09/distributed-clock-on-raspberry-pi.ht…
Tehát az ELx esetén sorba kell kötni az eszközöket. Mivel elvileg minden világítás erősáramú része egy helyen lesz, ahol lesz az impulzuskapcsoló, így akkor meg lehet oldani minden EL terminálokon:
- fogyasztás mérés a lámpa elé, hogy mérhető, érzékelhető legyen, hogy világít (fogyaszt áramot)
- 230 VAC relé (ami kapcsolja az impulzus kapcsolót)
- hőfok / páratartalom / légnyomás mérés 6-8 helyen.
Melyiket javaslod, ARM vagy x86 alapú PC-t? Elég lehet nekem ARM is ezekre?
A későbbiekben ez bővíthető lesz gondolom további relé és mérés irányban.
Hogy működik ez a megoldás? Gyakorlatilag csak mér x másodpercenként, vagy tárolja, gyűjti is az adatokat, amiket valahogy le tudok kérdezni?
Szeretnék szobánként hőfok / páratartalom / légnyomás mérést is. Alapvetően ilyet néztem ki:
https://www.rpibolt.hu/termek/bosch_bme280_homerseklet-_paratartalom-_l…
De biztos van ennek ipari megfelelője is ami ide könnyen illeszthető.
Jól értem?
"Lehet csinálok majd itt a HUP blogra egy cikket."
Hát, én legalább ötször el fogom olvasni! :)
Kereslek majd PM-ben, és köszönöm, mert eddig ez tűnik a legmegbízhatóbb megoldásnak, ettől függetlenül még több irányban és nézem, keresem a megoldást.
Első körben csinálok kalkulációt, ha minden új és garis, aztán nézek használtakat.
Mindenképpen ipari SD kártyával fogom csinálni, bár Read only boot lesz róla és egy monitorozott RADI1-es shared storage-ről fog működni, várhatóan NFS-en.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hü, hosszú válasz lesz, próbálom tördelni..
"A javaslatodra egy gyártótól fogom venni a dolgokat (logikus, mert nem akarom szívatni magam), és elsőnek ahogy előtte írtam, a szobákban a lámpa vezérlést fogom így megcsinálni, hogy impulzuskapcsoló lesz a szobába erős áram alapon, hogy magában is működjön, és a másik (vagy harmadik) impulzus kapcsolót pedig az okos otthon vezérlő fogja kapcsolni."
PLC alapon én ezt úgy csinálnám, hogy a kapcsolókat (akár 24V-on) bekötném digitális bemenetekre, akkor a jelek már ment vannak a rendszerben, aztán a szabadon programozható logikával azt csinálsz velük amit akarsz.
Kapcsolhatod relével a 230-at, vagy akár tompíthatod a világítást megfelelö dimmer terminálokkal. Vagy, és ez az új kedvencem, van egy 8A kimenetü 24V-os terminál, erre írsz egy kis programot, ami a kimenetet szoftveres PWM-el állítja 0 és 100% között - a másik oldalon meg bármilyen 24V-os LED láncot köthetsz rá konyhapult világításra. Én most rendeltem 10m LED-láncot, ezeket egy alumínium lapra fogom párhuzamosan felragasztani, aztán leszegy alumínium keret és egy nem átlátszó fehéres plexi elötte, ezt lesz a nagy fényerejü gardrób világítás az asszonynak (ne legyenek árnyékok sic!) :)
"Tehát jól értem, hogy sorba kell kötni az ELx-es eszközöket árnyékolt, legalább CAT5-ös kábelekkel, például így:"
Nem kell semmit kötözgetni, csak egymás mellé kell "dugni" a terminálokat, itt egy kép róla.
Persze lehet al-állomásokat is csinálni, hogy ne mindent egy helyre kelljen bekábelezni ha hosszúak a kábelutak. akkor azokat patchkábellel kötöd össze.
"Tehát az ELx esetén sorba kell kötni az eszközöket. Mivel elvileg minden világítás erősáramú része egy helyen lesz, ahol lesz az impulzuskapcsoló, így akkor meg lehet oldani minden EL terminálokon:
- fogyasztás mérés a lámpa elé, hogy mérhető, érzékelhető legyen, hogy világít (fogyaszt áramot)
- 230 VAC relé (ami kapcsolja az impulzus kapcsolót)
- hőfok / páratartalom / légnyomás mérés 6-8 helyen."
Mind megoldható, de javaslom, menj be a Beckhoffhoz ha budapesti vagy és mutassák meg neked
"Melyiket javaslod, ARM vagy x86 alapú PC-t? Elég lehet nekem ARM is ezekre?
A későbbiekben ez bővíthető lesz gondolom további relé és mérés irányban."
Az ARM abszolut elég a PLC feladathoz. A kérdés az, hogy milyen EXTRA feladatokat lásson még el a PC? Nagyobb méretü HTML5-ös megjelenítés, SQL, stb, valamikor eléri a rendszer a határát, ekkor kell nagyobb teljesítményü PC-re váltani. Szerencsére nem kell újra írni a PLC programot, max újra kell fordítani az ARM/x86 különbség miatt
"Hogy működik ez a megoldás? Gyakorlatilag csak mér x másodpercenként, vagy tárolja, gyűjti is az adatokat, amiket valahogy le tudok kérdezni?"
a PLC-t úgy kell elképzelni, hogy beírod a logikád egy while(1) ciklusba, ami determinisztikusan fut egy megadgott ciklusidö alatt, tipikusan 1 ezdredmásodperc. Az EtherCAT buszt a megadott ciklusidö alatt kérdezi le, tehát adott esetben mp-nként 1000x kapod meg egy bemenet értékeit. Tudsz csinálni egy tömböt, amibe ciklusonként vagy minden 100 ciklusban elraksz értékeket. Ha SQL-be akarod nyomni, van egy varázsló ahol megadod milyen idö intervallumban írja a DB-be az adatokat, ezt nem is a PLC programon belül kell csinálnod.
Persze az adatokat el is tudod pl. MQTT-n keresztül mp-ként vagy akár esemény alapúan küldeni egy brokerre.
"Szeretnék szobánként hőfok / páratartalom / légnyomás mérést is. Alapvetően ilyet néztem ki:
De biztos van ennek ipari megfelelője is ami ide könnyen illeszthető.""
Kérdés, hogy akarod bejuttani az adatokat a PLC-be, ha egyáltalán akarod? De pl. fütés szabályzáshoz kellenek a PLC-ben az adatok. Tudok adni linket olcsóbb és drágább buta, félintelligens és intelligens szobatermosztátokhoz is. A butáknál van pl egy ellenállás ami megadja a mért hömérsékletet meg egy poti ami a beállított hömérsékletet adja, és ezek alapján szabályzol. Ezekhez nyilván a megfelelö terminálok kellenek a kapcsolószekrényben. A másik kettö kategória az busz alapú, de drágább. Cserébe, mindegyiken tudod távolról a beállíott értéket változtatni (a másiknál nem tudod távolról a potit csavargatni).
Persze meg tudod az egészet csinálni egy ESP-vel is, talán még kijelzöt is lehet illeszteni hozzá. Kérdés kiépíted-e pl 24V-os ellátást és utána egy 3V3-as átalakítóval táplálod vagy megcsinálod napelemesre egy nagy kondival? Nem tudom, mennyire vagy jó ilyenben?
"Kereslek majd PM-ben, és köszönöm, mert eddig ez tűnik a legmegbízhatóbb megoldásnak, ettől függetlenül még több irányban és nézem, keresem a megoldást."
a legegyszerübb, ha letöltöd magadnak a CoDeSys-t vagy a TwinCAT-et (ez is CoDeSys alapú) és a saját laptop/desktop PC-dböl csinálsz PLC-t. Demó módban mindent ki tudsz próbalni és megnézed, mennyire jön be neked ez az IEC nyelv (kicsit sajátos, PASCAL-ra emlékeztet a szintax, de vannak különbözö grafikai programozási lehetöségek is). Egy bevezetöt találsz itt meg a youtube is tele van videókkal. Ha már minden megy, megpróbálhatod az objektorientált programozást is, nagyon szép dolgokat lehet csinálni. Egy srác itt blogol az OOP-röl
Megkaptam a PM-et, írok vissza.
"Első körben csinálok kalkulációt, ha minden új és garis, aztán nézek használtakat."
Ez jó ötlet, kérj árajánlatot.
Sok sikert!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" a kapcsolókat (akár 24V-on) bekötném digitális bemenetekre, akkor a jelek már ment vannak a rendszerben, aztán a szabadon programozható logikával azt csinálsz velük amit akarsz"
Nem tudom, hogy ez-e a megoldás, vagy hogy ez-e a legjobb.
Lesz mondjuk egy ilyen impulzusrelé: (Impuzusrelé - MR-41)
http://www.elkoep.hu/termekek/relek/impulzusrelek/impuzusrele-mr-41-237…
Erre be lesz kötve 1-2 kapcsoló, ami kapcsolja a világítást, erős árammal.
Azt szeretném megoldani, hogy az eddig beszélt rendszer ezt tudja kapcsolni, mintha +1 impulzus kapcsoló lenne, és tudjam mérni, hogy van-e fogyasztás, azaz be van-e kapcsolva a lámpa.
Erre keresem a megbízható, üzembiztos megoldást. Ha halk az impulzusrelé vagy néma, az még jobb.
"Kapcsolhatod relével a 230-at, vagy akár tompíthatod a világítást megfelelö dimmer terminálokkal."
Kapcsolni szeretném, dimmert nem szeretnék ebben a formában.
"Mind megoldható, de javaslom, menj be a Beckhoffhoz ha budapesti vagy és mutassák meg neked"
Ez lesz, köszönöm.
" Persze az adatokat el is tudod pl. MQTT-n keresztül mp-ként vagy akár esemény alapúan küldeni egy brokerre."
Ez tűnik a jó útnak. Tehát a PLC lekérdezi és továbbítja az adatokat, ami jelen esetben egy ipari RPI lesz várhatóan, rajta valami Home Assistant jellegű megoldással.
"Kérdés, hogy akarod bejuttani az adatokat a PLC-be, ha egyáltalán akarod?"
Lépésről lépésre tervezem a haladást, ezért első körben az a cél, hogy x időnként mérjem a hőfok/páratartalom adatokat, és például MQTT-n RPI-nek küldjem, amit ott eltárolok. Ennyi lenne a cél.
"Kérdés kiépíted-e pl 24V-os ellátást és utána egy 3V3-as átalakítóval táplálod vagy megcsinálod napelemesre egy nagy kondival? Nem tudom, mennyire vagy jó ilyenben?"
Minden egy nagy 1,5 x 2,5 méteres blokkban lesz benne, oda fut be minden gyenge- és erősáram. Napelem nincs tervbe véve, így ez most érdektelen jelenleg.
Igen, megnézem a CoDeSys-t, bár ha a fenti megoldás lesz, hogy ezek az eszközök csak adatot gyűjtenek és átküldik az RPI-nek feldolgozásra, valamint az RPI felől jön a ki/be kapcsolás a relékhez, akkor mennyire kell nagyon programozni. Szeretek programozni, ez a része lesz a legkönnyebb a tippem szerint.
Nem használtam MQTT-t, ezen keresztül akkor tudom majd:
- x időnként megkapni a fogyasztásmérő adatait
- x időnként megkapni a hőfok / páratartalom / légnyomás szenzor adatait
- kapcsolni az x sorszámú (impuluzus) relét, hogy lekapcsoljam vagy felkapcsoljam a lámpát, és erről visszajelzést kapni, hogy sikerült, vagy valahogy ellenőrizni
Kb összeállt, hogy ez lenne a célom. A multiroom audio-t pedig RPI-PRI között Ethernet-en megoldom, ez inkább szoftveres kihívás lesz, úgy néz ki.
Ha ez így első körben megvalósul, nagyon elégedett leszek, mert:
- a lakásban okos otthon nélkül is minden lámpa manuálisan kapcsolható
- okos otthon lekapcsolása esetén sem tűnik el semmilyen alap funkció
- ha megy az okos otthon rendszer, akkor:
- - látom, hogy melyik lámpa van felkapcsolva
- - le/fel tudom kapcsolni a lámpát
- - látom a fogyasztását a lámpáknak, és ezáltal, hogy mennek-e
- - látom a szobánkénti aktuális hőmérsékletet és a hőmérséklet ingadozást grafikonon
- - látom a szobánkénti aktuális páratartalmat és ingadozását grafikonon
- - látom a szobánkénti aktuális légnyomást és ingadozását grafikonon
- - RPI-n keresztül minden szobában, mint külön zóna van egy teljes értékű zenelejátszó, a falba / sarokba / plafonba építve
Mindezt kábelen.
A riasztó illesztés az RPI-hez, stb, az egy későbbi dolog.
Nagyon hasznosak és építőek amiket írtál.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"tudjam mérni, hogy van-e fogyasztás, azaz be van-e kapcsolva a lámpa" - ismét és újfent neked _nem_ a fogyasztást (W) kell mérned, hanem az áramot (A) érzékelned. Egészen más a kettő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, igen, jogos.
Azonban ha van áram (A) akkor van fogyasztás is, valamint ha a fogyasztás több, mint ami előtte volt érték, akkor valami használ áramot.
Tehát ha növekedik a kWh értéke folyamatosan, akkor be van kapcsolva a lámpa például, ha jól értem. És ha mérem a kWh változást, akkor egyben lehet statisztikám róla, másrészt tudom, hogy megy-e a lámpa. Biztos lehet egyszerűbben is.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "bekapcsolt" állapot érzékeléséhez elegendő a relé kimenetén feszültséget figyelni. A "működik" állapothoz elegendő ugyanott áramot érzékelni. Ha nincs egyik körben sem jelentős induktív vagy kapacitív terhelés, ami ott elvinné a cosfi-t, a fogyasztás regisztrálásához ott is elég az áramot mérni és regisztrálni: egy helyen méred a feszültséget (hálózat betáplálási pontjánál - nem nagyon mászkál el, így lehet ritkábban), meg minden releváns fogyasztónál mérsz áramot, aminek a pillanatnyi nagysága egészen pofásan arányos a felvett teljesítménnyel :-) Jó, cosfi is van a világon, de megmerem kockáztatni, hogy az olcsó feszültség- és árammmérés alkalmazása esetén a cosfi hatásának az elhanyagolása viszi be a lekisebb hibát a rendszerbe.
Ha meg fogyasztási adatokra van szükséged, akor a két adathalmaz megfelelő elemeit összeszorzod, majd összeadod, és készen is vagy :-)
Ezért írtam, hogy elegendő _áramot_ mérned a fogyasztói ágban, mert az olcsóbb (egy feszültség és n darab árammérő modul olcsóbb, mint n darab teljesítménymérő jószág), egyszerűbb, és a pillanatnyilag felvett, illetve időszak alatt elfogyasztott teljesítmény kimatekozható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, így már érthetőbb, miért mondtad.
Ha például a BECKHOFF modulokból akarnám megoldani akkor a teljesítmény mérésén kívül, vagy az helyett:
- a relé kimenetén a feszültséget figyelni
- áramot mérni és figyelni
Ezekre milyen kész alkatrészeket kellene vennem?
Most ott tart a terv, hogy az összes fényforrásnak fogom mérni a teljesítményét egyben, tehát arra jó lesz, hogy legyen egy gyors áttekintő infó, hogy minden le van-e kapcsolva, körbenézés helyett.
Aztán második lépésben akkor lenne nézve lámpánként akár a feszültség és áram. Ezek az utóbbi mérések mennyire teszik kevésbé biztonságossá az (erősáramú) hálózatot? Gondolok itt arra, ha lenne egy gagyi kínai relé, és nagy terheléstől leég, amivel meggyújt mást is, akkor ez a relé a biztonságra rossz hatással van, tehát ez a relé nem éri meg.
Például úgy ítélem meg, hogy az erősáramú kábelektől függetlenül vezetett, árnyékolt gyengeáramú kábeleken át mért hőmérséklet, a hőmérséklet szenzor használattal + jól hűtött + tokozott RPI feldolgozással, nem jelent nagy kockázatot egy elkülönült helyen üzemeltetve. Míg a fenti relé azért kockázat, ha jobb, minőségibb relé, akkor is kockázat, ezért a lehető legbiztonságosabban kell kivitelezni.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kicsit gondolkoztam a dolgon és ha jól értelek, egy fél-smart-lakást szeretnél...erre rajzoltam egy esetleges megoldást
a lényege annyi, hogy 24V-on építed ki a kapcsolókat és a reléket (tekercs oldalon). Ezekkel párhuzamosan kötöd a PLC IO-kat (jelen esetben egy EL2008-as kimeneti modult). Így a kapcsolóval tudsz adni egy impulzust a relének és a PLC-böl is.
Mivel tudni akarod, hogy a világítás megy-e, beraktam még egy 230V-os bemenetet is, így ha kapcsol a relé, akkor ezt jelzi neked a PLC-ben. Ehhez írnék egy olyan function block-ot a PLC-ben, ami paraméterben megkapja a fogyasztónak a teljesítményét, és innentöl csak az idöt kell számolnod, amikor be van kapcsolva. Mivel a teljesítmény nem igen fog ingadozni, szerintem ez egy járható és költséghatékony út.
A központi 3 fázisú bekötéshez pedig tennék egy teljesítményméröt, ezzel méred az egész lakás összteljesítményét. Az egyenkénti bekapcsolt fogyasztók teljesítményének az összege meg egyenlö vagy kissebb kell hogy legyen az összfogyasztásnál (nem tudom tényleg minden fogyasztót és konnektort kapcsolhatóvá fogsz-e tenni? meg kiéghet egy lámpa is, azt ebben az esetben nem tudnád észlelni).
A zenéhez meg még annyit, hogy nézd meg a Yamaha cuccait. Kb fele annyiba kerülnen mint a túlhypolt Sonos cuccok, és nagyon jól szólnak + stabil az API-jük is. Node-Red-böl már irányítottam az otthoni WX-010-et. Kb 100€-ért meg lehet kapni és teljesen elégedett vagyok vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, én hibrid okos otthonnak hívom, mert keverék: (de a fél-smart-lakás is azt jelenti itt most)
teljesen hagyományosan is tud működni, mindenféle okos otthon kütyü nélkül, tehát ha meghibásodik / kikapcsolom az okos otthon részt, akkor is:
- működik minden kapcsoló
- működik a riasztó
- minden más elektronika is működik
- a multiroom audio IR-es távirányítóval is működik, nem csak központilag vezérelve (ez még kidolgozás alatt, hogy a DAC+AMP távirányítójával, vagy külön, más módon)
Ha viszont bekapcsolom, vagy éppen működik ez a hibrid okos otthon, akkor:
- tudom vezérelni impulzus kapcsolóval az összes lámpát, mert minden be van kötve a központba, tehát az okos otthon vezérlője bármelyik bekötött lámpát le/fel tudja kapcsolni az impulzus relén keresztül
- tudom mérni és érzékelni, hogy fel van-e kapcsolva az adott lámpa (az, hogy milyen fogyasztásmérővel, vagy egyszerűbben lesz érzékelve, még kialakulóban van)
- hőfok / páratartalom / légnyomás szenzor szobánként, mint statisztika (később légkondi IR vezérlés, és/vagy fűtés vezérlés, de ez még messze van)
- multiroom audio: szobánként egyedi zenelejátszás, hang rendszer
Köszönöm a rajzot is.
Most szájbarágósan és ismételve fogom leírni, amit írtál, hogy biztosan jól értem-e, amiről a rajz megoldása szól:
1. A szobákban akkor a kiépített erősáramú kábeleken, amik be vannak kábelezve a központi helyre, ott nem 230V, hanem 24V lesz (a szoba kapcsoló gomb és az impulzus relé között), ez fogja kapcsolni az impulzus relét 24V-on. A másik kábelen pedig akkor a 230V megy vissza, ha fel van kapcsolva, akkor ez üzemelteti a lámpát.
2. Az ilyen megoldásnál, ha nem megy az okos otthon, akkor is működni fog a lámpakapcsoló, mivel az egyik kábelen 24V-on kapcsolja az impulzus relét, az impulzus relé pedig felkapcsolja a lámpát.
3. Ha tönkre megy a lámpánál használt impulzus relé a központban, akkor nem lehet felkapcsolni a lámpát a szobában. (Egy normálisabb impulzus relé, átlagos használattal mennyi ideig bírja?)
4. Ha tönkre megy a lámpa szobában lévő impulzus kapcsoló, akkor a szobából nem, de az okos otthonon keresztül tudom fel/le kapcsolni a lámpát a még jó impulzus relén keresztül.
5. Az okos otthon vezérlőnek 24V-on kell kapcsolnia le/fel a lámpát, ami az impulzus relébe van kötve.
6. Olyan impulzus kapcsolót kell vennem, ami 24V-on megy.
7. Olyan impulzus relé kell, ami 24V-on kapcsolható és 230V-ot kapcsol. (mi a javasolt?)
"A központi 3 fázisú bekötéshez pedig tennék egy teljesítménymérőt"
Én egy három részre bontott teljesítménymérőt szeretnék használni, a blokkok:
1. teljes okos otthon vezérlés + multiroom audio + riasztó fogyasztása (szünetmentessel együtt)
2. az összes lámpa / világítás fogyasztása
3. összes többi egyéb
(és 4. ennek az összesítése)
Láttam, hogy vannak olyan eszközök, amik egyben is tudnak hármat mérni, vagy érdemes inkább külön-külön 3 ilyet venni? Ezek mennyire szoktak elromlani?
Köszönöm, jónak néz ki a WX-010, azonban Wifis, és én kábelesen szeretném ezt megoldani.
A zene, multiroom audio prototípusát rakom össze RPI + DAC + AMP alapon, aztán ha jó, az lesz használva.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. A szobákban akkor a kiépített erősáramú kábeleken, amik be vannak kábelezve a központi helyre, ott nem 230V, hanem 24V lesz (a szoba kapcsoló gomb és az impulzus relé között), ez fogja kapcsolni az impulzus relét 24V-on. A másik kábelen pedig akkor a 230V megy vissza, ha fel van kapcsolva, akkor ez üzemelteti a lámpát.
igen
2. Az ilyen megoldásnál, ha nem megy az okos otthon, akkor is működni fog a lámpakapcsoló, mivel az egyik kábelen 24V-on kapcsolja az impulzus relét, az impulzus relé pedig felkapcsolja a lámpát.
igen
3. Ha tönkre megy a lámpánál használt impulzus relé a központban, akkor nem lehet felkapcsolni a lámpát a szobában. (Egy normálisabb impulzus relé, átlagos használattal mennyi ideig bírja?)
reléknél pár millió kapcsolási számot szoktak megadni. Az adatlap álltalában elárulja
4. Ha tönkre megy a lámpa szobában lévő impulzus kapcsoló, akkor a szobából nem, de az okos otthonon keresztül tudom fel/le kapcsolni a lámpát a még jó impulzus relén keresztül.
igen, bár elég valószínütlen, hogy a kapcsoló tönkre menjen
5. Az okos otthon vezérlőnek 24V-on kell kapcsolnia le/fel a lámpát, ami az impulzus relébe van kötve.
egészen pontosan 24V-on kell adnia egy impulzust a relének, ami a 230V-ot kapcsolja a lámpa elött
6. Olyan impulzus kapcsolót kell vennem, ami 24V-on megy.
igen
7. Olyan impulzus relé kell, ami 24V-on kapcsolható és 230V-ot kapcsol. (mi a javasolt?)
Pl. Eltako impulzusrelék. De biztos van az Eaton vagy más gyártóktól is.
8. pontnak még be kell írni, hogy ha a 24V DC táp tönkre megy, akkor nem müködik semmi, mert a relének meg a kapcsolóknak is kell a 24V. Ez kiküszöbölhetö 2db 24V-os táppal vagy pedig ha a 24V helyett 230V-ot használunk. Csak azért raktam be a 24V-ot, hogy PLC oldalon 1-2db terminállal meg lehessen oldani a feladatot. Viszont utána gondolva valószínüleg lesz 8-10db(?) lámpa amit kapcsolni akarsz, szóval nem érne annyival nagyobb anyagi teher és akkor független vagy a 24V-tól + nem kell extra olyan kapcsolókat keresni amik 24V-ra is hitelesítve vannak. PLC oldalon akkor nem 1-2 hanem 3-4 terminálra lesz szükséged.
Köszönöm, jónak néz ki a WX-010, azonban Wifis, és én kábelesen szeretném ezt megoldani.
van RJ45 bemenete is, van hozzá app és össze lehet öket fogni csoportba vagy újra szétszedni, hogy minden szobában ugyanaz vagy különbözö zeneforrás szóljon
Én egy három részre bontott teljesítménymérőt szeretnék használni, a blokkok:
1. teljes okos otthon vezérlés + multiroom audio + riasztó fogyasztása (szünetmentessel együtt)
2. az összes lámpa / világítás fogyasztása
3. összes többi egyéb
ha maradsz a Beckhoff teljesítményméröjénél, akkor ez valószínüleg 2 terminállal meg tudod oldani., mivel mindegyik 3 fázist tud mérni.
az elsöre rakod a teljes mérést, a másodikra meg szétosztod a megadott 3 pont szerint. Csak akkor arra kell figyelned, hogy a kismegszakítók ennek megfelelöen kapják majd a fázisokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
7.: "Pl. Eltako impulzusrelék. De biztos van az Eaton vagy más gyártóktól is."
Tehát innen:
https://www.ultima.hu/webaruhaz/218-eltako-elektronikus-impulzuskapcsol…-
a 16A-osok közül melyik a javasolt?
8.: 20 darab lámpát kell majd kapcsolni konkrétan.
"PLC oldalon akkor nem 1-2 hanem 3-4 terminálra lesz szükséged."
3-4 terminál / lámpa, ugye? Vagy összesen?
Ezeket a kapcsolókat szeretném az impulzus relével használni:
egy sarkú, 3 változat, 1 gang, 10A / 250V:
https://www.jung.de/en/online-catalogue/63907066/
nyomólapok hozzá:
https://www.jung.de/en/online-catalogue/63833786/63833788/
kettős, 10A / 250V
https://www.jung.de/en/online-catalogue/63907087/
kettős nyomólap:
https://www.jung.de/en/online-catalogue/63833931/?article=LS995WW
A Beckhoff teljesítménymérője tökéletesnek tűnik, ha lekérdezhető az értéke. Tehát lesz akkor egy 1 és egy 3 fázisú változat?
Az nem megoldás, hogy csak 1 darab 3 fázisú teljesítménymérő lesz, és szoftveresen adom össze a 3 számot, egy külön grafikonra? Mármint az aktuális fogyasztást és az összes fogyasztást.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom, hogy ingyenes-e az MQTT komponens a TwinCAT-hez, de, amennyiben nem, ugy probalkozhatsz ADS-en keresztul is kommunikalni a Backhoff PLC-vel. HA-hoz, ugy latom, van komponens hozza, es, valoszinuleg, sok egyebb rendszerhez is van (en NodeJS-be integralom epp). Igy nem kell egy plussz koztes reteg.
Sic Transit Gloria Mundi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, nem kell, hogy ingyenes legyen az MQTT, szívesen fizetek érte, ha szükséges a megoldáshoz és ez a számomra leginkább optimálisabb.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy apro eszrevetel az arajanlathoz: anno Siemens termekekkel dolgoztam, es ott ugy mukodott az arazas, hogy minel tobbet rendeltel, idovel annal nagyobb kedvezmenyt kaptal. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy sokszor olcsobb volt egy viszonteladotol vasarolni mint direktben Siemens-tol. Ha Beckhoff mellett dont a kerdezo (vagy mas ipari gyartonal), erdemes lehet futni egy kort mas forgalmazokkal is arajanlat kapcsan.
Sic Transit Gloria Mundi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm az ajánlót, ettől függetlenül is körbe nézek több irányban, viszont most már a Siemens is felkerült a listára és kérek javaslatot, árat. Az itt ( https://hup.hu/node/164174#comment-2347368 ) ismertetett célokra is a Siemens eszközei is optimálisak lehetnek?
Milyen konkrét komponensekkel lehetne megoldani?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 CoDeSys-nek.
BegaleBone-ra és Backhoff-ra használom ipari környezetben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
érdekel, mi lesz ebből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez egy egyszeri megoldás lenne vagy egy termék?
PLC megoldás szóba jöhet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia King, ez egy egyszeri megoldás, maximum akkor lesz újra gondolva, ha új helyre költözünk, de ez még nincs tervbe véve. Tehát mint magánszemély próbálom ezt megvalósítani. Szakképzett villanyszerelő(k) fogják az erősáramú részt csinálni számlával, garanciával és a gyengeáramú részt is átnézetem velük, mert felelősség az árammal "játszani". Még soha nem hibáztam, és szeretném, hogy így is maradjon.
Láttam sok videót a gagyi relék elégéséről, hogy a 25-40A-s relék a pár ampertől is melegednek olvadnak, 10-20A-tól meg elégnek. Ezért például csak minőségi, várhatóan német reléket veszek.
További infó még, de ezt majd leírom másik kommentbe is válaszként, hogy beláttam a relés kapcsolás kockázatait (nincs értelme egy mosógépet, légkondit a relére kötni az én esetemben, ha olyan szépen tud égni a relé :) ), így első körben a világítás (20-120w) részeit fogja relé kapcsolni + a fogyasztását mérni, főként azért, hogy érzékelhető legyen, hogy le van-e kapcsolva. Így szerintem már kezdünk egy picit az észszerűség felé haladni... :)
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a fogyasztását mérni, főként azért, hogy érzékelhető legyen, hogy le van-e kapcsolva" - ehhez elég az átfolyó áram indikálása is (zárt/nyitott áramkör), ami máris jelentősen egyszerűsíti a dolgokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt is érdemes lehet szétnézni: Olimex
A mikrogépeik ipari felhasználásra készülnek, van olyan amelyik -45 és +70 Celsius között képes működni a leírás szerint. Az IO moduljaik stackelhetőek az UEXT felület révén.
A hardverjeik nyílt forrásúak, azaz minden specifikációt és rajzot elérhetővé tesznek.
És nem kínai, hanem EU-s (bolgár).
Tartósan nem használtam még a termékeiket, de egyik-másikkal már játszogattam.
--
eutlantis
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, köszönöm az ajánlást. Itt fentebb ( https://hup.hu/node/164174#comment-2347077 )
pont én is kigyűjöttem ipari PC-ket arm és x86 alapon. Azok közül ismered valamelyiket? Vélemény azokról?
Az Olimex miben iparibb, mint a sima RPI?
Amiket linkeltem, azok masszívabbnak tűnnek, persze drágábbak.
Meg elsőre nem találtam kész, összerakott csomagokat, hogy úgy mennyi lenne.
Ez például tényleg komolyabb, mint az alap RPI 3B+:
https://www.olimex.com/Products/OLinuXino/A20/A20-OLinuXino-MICRO/open-…
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Olimex miben iparibb, mint a sima RPI?
ettől: :)
How long this board will be available?
This board will be available forever
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:-)
Azért ez csillagos, van hozzá blogposzt: https://olimex.wordpress.com/2014/11/27/how-long-olinuxino-with-allwinn…
A forever annyit tesz, hogy ameddig be tudják szerezni az alkatrészt. Hogy az meddig lesz? Ki tudja? A gyártó gyárt egy szériát ha megrendelnek 50 ezret. De ezt arra extrapolálni, hogy ezt 5 év múlva is meg fogja tenni kicsit túlzás. Mi van ha leszerelik azt a gépet, és az újra már nem adaptálják a technológiát? Akkor nem lesz több ilyen processzor és kész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hozzáállás tetszik.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>>Az Olimex miben iparibb, mint a sima RPI?
A "sima RPI" elsősorban oktatási célra készül, ami persze nem zárja ki, hogy évekig hiba nélkül működjön. Az Olimex azonban "be is vállalja", hogy ipari célra is megfelelőek a termékei. A kínai RPI klónokra meg nem bíznám rá a ház vezérlését.
>> Meg elsőre nem találtam kész, összerakott csomagokat, hogy úgy mennyi lenne.
Magadnak kell összeállítani a rendszert, mintha "sima RPI"-vel tennéd; ahhoz nyújt alternatívát, nem a kész rendszerekhez.
--
eutlantis
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia, igen, köszönöm az infókat.
Ismered a többi ipari RPI-t, amit fentebb írtam?
https://revolution.kunbus.de/shop/en/hardware
https://iiot-shop.com/product/modberry-x/
https://www.moxa.com/en/products/industrial-computing/arm-based-compute…
Ezekhez képest miben jobb / rosszabb szerinted az Olimex?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mostanában ezzel az eszközzel barátkozom: https://hu.rs-online.com/web/p/iot-fejlesztokeszlet/1244037/
Egy rövid bemutatója: https://youtu.be/eZvJB4a3OaY
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm az infót. Mire tervezed használni, milyen szenzorokkal, kiegészítőkkel?
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jelenleg csak ismerkedem az eszközzel, de távfelügyeletet kell csinálnom hamarosan egy fröccsöntő üzemhez.
Minden hétfő hajnalban automatikusan elkezdenek a gépek felfűteni, hogy a reggel 6-kor a műszakkezdéskor elindulhasson a termelés. A nagy áramfelvétel miatt nem lehet a gépeket egyszerre indítani, időben eltolva kell indítani a gépeket mert túllépnék a lekötött 1250A-es terhelést, akkor a vádelem leoldana. Az első gép 0:30-kor indul és 15 percenként a továbbiak.
Monitorozni kell: hűtővíz hőmérsékletét, áramlását, technológiai hűtő adatait, az összes áramterhelést, és a gépi paramétereket. Az ügyeletes távolról nézi az adatokat, ha gond van akkor beavatkozik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szép, akkor ez egy egy jóval komolyabb kihívás, mint az enyém. Ha elkészült, szívesen olvasnám, hogy mi lett a kiválasztott megoldás.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sziasztok.
3x63A-t ki mivel merne? Rpi, vagy esp johet szoba, de ha van olyan olcso eszkoz aminek az adataot domoticz-ba tudom illeszteni, akkor aznis erdekel!
Koszi
<= Powered By Ubuntu & Gentoo Linux =>
'Software is like sex: It's better when it's free!'
By Linus Torvalds
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olcsón nem fogsz erre jó megoldást találni, bár define olcsó.
Egy korrekt 3x63 amperes fogyasztásmérő egy korrekt gyártótól minimum 50 ezer forint lesz. Egy kicsit kevésbé korrekt gyártótól 20 ezerért is van. Kínából rendelve pedig 5 ezer, de ilyet nem feltétlen mernék beletenni egy 3x63 amperes rendszerbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Spectacular solid state relay failure
https://www.youtube.com/watch?v=FV9t1GFVbhU
Ez csak 25A, és ez lett...
Én csak hivatalos beszállítóktól, olyan gyártótól merek relét venni, ahol bevizsgált eszközről van szó és van garancia.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az durva... Mármint hogy a triac nem volt normálisan hozzárögzítve az alaplemezhez, ami a hő elvezetésére szolgált - volna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor ez is lehet az oka, hogy másik webshop-on a hasonló hamisított relét már hozzá adott alu hűtővel árulták. Amúgy a komolyabb, valódi, nem hamisított relék 25A vagy 40A terheléstől mennyire melegednek fel üzemszerűen, mi a reléknél még az elfogadott hőfok?
Ahogy az Intel CPU-k is még 90-95 C fok körül is működnek, aztán lekapcsolnak saját biztonsági okból, és nyilván érdemes olyan hűtést rakni rájuk, jól pasztázva, hogy meg sem közelíti ezt az értéket, bármilyen terhelésnél.
Sakk-matt,
KaTT :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ürge azt mondta a videóban, hogy szerinte nem is a triac égett le, hanem a vezető, ami a PCB trace volt+egy kis cin. Valóban elég gagyinak néz ki ahhoz, hogy ezt az ampert elbírja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kell 63A-t mérni, áramváltóval le tudod az áramot max 1A vagy max 5A áramra váltani és ezek a gyakori mérési tartományok. Utána lehet rakni még egy átalakítót, ami 0/4-20mA vagy 0-10V-ot csinál a bemeneti áramból. Viszont így durván drága lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Három ilyen érzékelővel:
https://www.ebay.com/itm/SCT-013-000-Non-invasive-AC-Current-Sensor-Cla…
http://m.en.yhdc.com/product/SCT013-401.html
Lehet, hogy a 60A-es is elég erre, az 75A-ig "működőképes", legfeljebb 60A felett romlik kicsit a pontossága.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Áramváltót kell használni, itt találsz áramváltót és fogyasztásmérőt is: https://www.meter.hu/
És kell egy IoT gateway is, pl. RPI vagy ESP...
Csak megjegyzésként: egyes európai országokban ma már kötelező ipari berendezéseket fogyasztásmérővel ellátni. Pl. kemencék, robotcellák, rackszekrény stb. Hamarosan követi a hazai szabályozás is ezt a trendet szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni