ICYMI: A trollkodás immár művészet

Címkék

A Banksy nevű, ismeretlen brit utcaművész, politikai aktivista egy videót tett közzé, amin egy iratmegsemmisítőt telepít egy festménye képkeretébe évekkel ezelőtt. A preparált képkeretet aztán arra használta fel tegnapelőtt este, hogy félig megsemmisítse az egyik képét rögtön azután, hogy azt elárverezték a londoni Sotheby's aukciósháznál 1,1 millió dollárért. A már most minden idők egyik legnagyobb átveréseként emlegetett trollkodása akkora, hogy lehetetlen, hogy nálunk ne kerüljön említésre.

Hozzászólások

Kicsit a Fűrész jutott eszembe valamiért. :D

--
trey @ gépház

Volt egy kép, aminek a keretében egy kisebb cirkuszt el lehetett volna rejteni, ez szokványos egyébként? Nem volt feltűnő? Komolyan kérdem, nem tudom mekkora keret a szokásos, van-e túl nagy, vagy ez simán elmegy.

Először én is töprengtem ezen. Viszont a videón jól látszik, hogy a kereten belül maradt rész sokkal világosabb, mint a felcsíkozott rész. Tehát a keretben van valamilyen világítás beépítve. Amihez nyilván dukál egy elem, vagy egy akkumulátor, amit időnként cserélni kell, vagy fel kell tölteni. Mivel a világítás a „mű” szerves része, így a mindenkori tulajdonos megteszi azt a szívességet, hogy gondoskodik a tápellátásról. A falról való levételkor az is látszik, hogy nem külső tápfeszültségről működik.

az engem is erdekelne. meg hogy ezek szerint a teremben volt banksy vagy egy embere, aki a megfelelo pillanatban aktivalta.

mondjuk egy ekkora keretbe sok akku elfer, es valami low-power rf vevo elmukodhet rola evekig akar. esetleg megpluszolva azzal, hogy csak akkor mukodik ha megfelelo erossegu feny van.

Én mondjuk alapból valamilyen mechanikus szerkezetben gondolkodnék, felhúzott óraműben, amit akár hangfrekvenciával is ki lehet oldani, vagy ha nem úgy, akkor is minimális az "elsütőbillentyű" energiaigénye. Nyilván sokkal bonyolultabb megépíteni mint egy elektromosat, viszont kiküszöböli az akksi-problémát.
szerk:
Aztán az is lehet hogy akkus, és azért darálta le csak félig, mert régóta állt már a raktárban.

Mert a szines vizet iszom es aztan rahanyom/rafosom a vaszonra mivel jobb?

Nem kell keresni ezekben semmit. Trendi eppen felkapott "muveszek" adott pillanatban jo helyen voltak mikor a leendo betepett mecenes elinditotta oket az "uton". Aztan a sznobok meg zabaltak hiszen xz milliardosnak is az log a klozetjaban igy ok is veszik.

"Mondjuk engem az is érdekelne, hogy ebben a képben mi volt az a művészeti érték, ami megér 1,1M dollárt."

- "Két orosz alternatív művész beszélget berúgva Párizs egyik előkelő presszójában.
- Te, Igor, szerinted mi lenne, ha beleszarnék a zongorába?
- Á, hagyd, úgysem értenék..."
Vótmá'...

--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Én azt tartom magamról, hogy nem tudok angolul. Viszont ez a téma mint műszaki embert engem is érdekelt, és a google találatai közül ("bansky battery") ez volt az (nálam második találat), aminél olyasmit sejtettem ki a szövegből, hogy rendszeresen "karbantartották" a képeket a rovarok elleni védelem miatt - és lehet, hogy ekkor szépen csendben gondozták a belső elektromos részeket is.
Vagy nem jól sejtettem ki a szövegből a dolgokat?

Szerencséje a licitálónak, hogy nem kémiai úton bomlott le 1 hónap alatt, így nem kell kifizetnie.

"Going, going, gone..."
Az átverésnek pontosan ugyanaz a lényege, mint a képnek. Elengedsz valamit, amit szerettél.
Akik élőben nézték, ugyanazt élték át, mint a kép eredeti megtekintésekor.

A Banksy nevű, ismeretlen brit utcaművész

infamous, ugye? :D

1985

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Lehet, ebben a formában még többet fog érni, azt mindenesetre elérte, hogy a fél világ erről beszél.

Nem semmisült meg, hiszen minden része ott maradt.
Egyedül egy sáv nem látszik, mert eltakarja a keret, node attól még az is ott van, senki más nem vitte haza, nem illant el a levegőbe...

Emellett egy szépen letesztelt iratmegsemmisítővel is értéknövelve lett a cucc, szóval az új tulaj szerintem most igen szélesen vigyorog.

Ha nekem lenne arra 1.1 millám dollárban, hogy vegyek egy fa keretet színes papír betéttel, akkor valszeg nem vágna földhöz ha mégsem pont azt kapom a pénzemért amit, hanem cserébe egy nagyságrenddel királyabb kortárst szögelhetek a falra.

Nekünk egy ál banksy, pontosabban baszky jutott:
https://m.blog.hu/b1/b1/postimage/zebara_mkkp_1530429625.jpg

(Hé, Kétfarkúak, királyak vagytok!)