Részt veszel a mai budapesti internetadó elleni tüntetésen?

Személyesen.
5% (20 szavazat)
Online.
11% (40 szavazat)
Lélekben.
46% (173 szavazat)
Nem.
28% (107 szavazat)
Csak az eredmény érdekel.
10% (39 szavazat)
Összes szavazat: 379

Hozzászólások

Vissszaszamlalas indul, mikor lesz a tuntetesre is (kulon)ado kivetve...

Szerintem pedig az Európa Parlament képviselője közszereplő. Mellé havi 3.75-4 milliós fizetést kap amit az adófizetők állnak. További juttatások kihasználásával még bőven négymillió felé is feltolható a havi apanázsuk. Ráadásul az EP azon kivételes munkahely, ahol a képviselők a fizetéshez csak jogokat kapnak, de a pénzért cserébe nem várnak el tőlük semmit.
Az ország átlagos adófizető polgára minden reggel bemegy a munkahelyére időre dolgozni ahol lehúz 8 órát + néha túlóra. Itt nagy számban levő informatikusok egy része ugyan megússza, hogy reggel időre a munkahelyén legyen ha kötetlen a munkaideje, de a napi munkát el kell végezni ami gyakran oda vezet, hogy még éjfélkor sem ér véget a munkaidő.
Egy EP politikus ahogyan egy celeb, elvárások nélkül él nagy lábon jó fizetésért. Cserébe tűrni kötelesek kritikát. Ha egy EP képviselő megjelenésében igénytelen, teljes mértékben rászolgál arra a megvetésre, amit ezért kap. És most abba most nem is mentem bele, hogy a hónaljkutyás néni milyen rendezvényen vett részt, milyen zászlókat lengetve és mit skandáltak előtte.

Pedig pont a rendezvény/a nézetei azok, amibe belemehetnél és a külsőbe nem. Ráadásul ez a hónalj szőrzet nyírása egy sacc 20 éves divat, a korábbi néhány ezer évben senki sem nyírta. Szerintem sacc annyira értelmes beszólni erre, mint a hosszú hajra tették egykor a szülők, akik pontosan tudták, hogy az igénytelen és ízléstelen. És lehet el kell tűrnie, de ebből még nem következik, hogy klassz dolog. Ha legális lenne idős néniket hátba rugdalni attól, még aki csinálná az nem szép dolgot művelne.

Ezzel a 20 évvel csak pár nagyságrendet tévedtél. Legfeljebb te csak erről hallottál. Gurmaiban pedig nemcsak ez az undorító hanem egész megjelenése, de ami rosszabb a személyisége is. A rendezvényhez csak ott kapcsolódik, hogy egy MSZP politikus MSZP politikus fia szervezi. Ezt itt már több hozzászólásomban leírtam.
Ezzel kapcsolatban csak ismételni tudom a korábbiakat. Az, hogy a tisztelt netes publikum ezzel a modern kommunikációs háttérrel képtelen volt arra, hogy valóban önállóan politika-függetlenül megszervezzen egy tüntetést, na az tényleg gáz.

Ma már ahogy azt korábban leírtam felső korlátot kapott az adó mértéke. Így okafogyottá vált a további tüntetés. De nem lep meg, hogy ez a tény sem zavar egyeseket.

Havi 700 Forintot én hajlandó vagyok fizetni akkor is ha rám hárítaná a szolgáltató. Hivatalos kommunikáció szerint ezért cserébe jelentős forrásokat fognak kapni az internetszolgáltatók hálózatuk vidéki fejlesztéseihez, amivel el fog jutni a szélessávú internet az utolsó zsákfaluba is. Ez nagyon szép, már épp ideje volt a 2010-es években. Csakhogy én nem lakok zsákfaluban és nem is tervezek ilyen helyre való költözést. Szép dolog a társadalmi szolidaritás, de szeretnék én személyesen is kapni valamit a havi 700 Ft-ért. Azt akarom, hogy a jelenlegi Európában példátlanul szabad magyarországi internetes szabadság fennmaradjon és garantálja a törvényhozás a mostani jogokat. Például audiovizuális tartalom szabad magáncélú letöltését a jövőben is.
A magyarországi digitális paradicsomi állapotokat csak azok nem értékelik akik még nem éltek egy hetet sem Németországban, ahol valóságos cyber-nácizmus van ezen a téren.

Valamelyik mókamester csinált egy képet amin torrentek letöltésének adója látható. Ebből már nem lesz semmi a 700 Ft-os adóplafon miatt. A realisták ezt már előre megmondták. Egy sorozatnál úgy 70 ezer forintos összeg jött ki. Most mindenki gondolkozzon el azon, hogy mennyibe kerül kedvenc sorozata BluRay kiadásban. Segítek, az is több 10 ezer forintos összeg.
Nagyon tévednek azok akik úgy gondolják, hogy nincs vesztenivalójuk.
Abban biztos vagyok, egy német típusú szerzői jogvédő törvény elleni tüntetésen sem MSZP politikus sem az USA nagykövetség ügyvezető "Jóbarátja" nem venne részt. Sőt szerintem tüntetés sem lenne a valódi civilek bénasága miatt.

Itthon ha fizetnél sem hagynak. Megvásároltam volna a King's Bounty - The Legend játékot magyar fordítással, pár hétig kerestem, de sehol sem találtam. Helyette a második részt árulták, ami angol nyelvű volt, olyat meg elvből nem veszek meg.

A netről nemrég letiltották a Kojak sorozat összes részét. Ha elfogadható áron eladnák az évadokat, bizony megvenném, de nincs sehol.

Lehet, hogy jobban járnának, ha warez-üldözés helyett lehetőséget biztosítanának vásárlásra. Kevesebb pénzből egy weboldalt fenntartani, ahol fizetni lehet azért a filmért, amit meg akarok nézni.

"Itthon ha fizetnél sem hagynak."
Na látod!

Amikor felszámolták az országban az ingyenes SZOT üdülőket tudod mit mondtak?
Pont ezt a szöveget!
Ugyan fizetni kell majd, de sokkal jobb lesz a színvonal és még a környező fák is zöldebbek lesznek.

Na azóta sem járt üdülőben az átlag jó magyar munkásember.

A helyi sajátosságok miatt itt addig lesz minőségi filmes és zenés tartalom ameddig marad a torrent tolerancia.
A minőségből kaphatsz egy kis ízelítőt ha előfizetsz a Telekom agyontömörített IPTV szolgáltatására. 6-7 dioptria felett ha nincs rajtad szemüveg még nézhető is. Vagy nézz meg egy filmet az RTL-en fos minőségű retek újraszinkronnal és német ízlés szerint kivágott jelenetekkel. Üzleti alapon magyar nyelvű minőségi filmes tartalom sohasem lesz.

A baj az, hogy a tartalomszolgáltatónak nem elég, hogy fizetek a termékért, de "nevelni" és "oktatni" is szeretnének. Ők akarják megmondani, hogy mit tehetek azzal, amit eladtak nekem és mit nem.

Mintha a tejre ráírnák, hogy naponta kizárólag 3 decit fogyaszthatok, reggel 7-10 között...

Leginkább az Apple/Microsoft filozófiáján tükröződik mindez. Az iPhone-ra bármit telepíthetsz, amit az Apple megenged neked.

A pénz nem elég, még korlátozni is akarnak. Volt DVD, amit megvettem, tönkrement, tele volt repedésekkel. Megkérdeztem, hogy ha már megvettem kedvezményes áron kicserélik-e (a tartalmat megfizettem, hordozócsere). Nem, vedd meg újra. Természetesen még utoljára lemásoltam a saját jogtiszta példányom, azon játszom a filmet.

De az Ubisoft játékai is hasonló filozófiával élnek. Először warezoltam, utána megvettem magyar nyelven és telepíttem hozzá a NoCD crack-et is. Mert ugye ha minden indításnál a DVD-t be kellene rakni, már rég tönkrement volna és pengethetném újra a 10-est. Az UPlay segítségével pedig még a DVD-zgetést is sikerült alulmúlniuk. Kizárólag akkor tudok bizonyos funkciókat használni, ha náluk tárolom a játék mentéseit. Eljutottunk oda, hogy a crack többlet értéket hordoz az eredetihez képest.

Az RTL például annyira szarik a magyar nézőire, hogy az eltúlzott német cenzortörvényeket alkalmazza a magyar csatornáinál is. Pedig itt nem kötelező annyi jelenetet kivágni. A múltkor véletlenül megnéztem az RTL-en egy jó akciófilmet. Valami rettenet volt. Azt még megértem, hogy a németek nem tudnak normális filmeket készíteni. De hogy még az egyébként jó amerikai filmeket is így tönkrebasszák! Monoton újraszinkron, még egy láblövés is ki van vágva és persze töménytelen reklám. Legközelebb 5 év múlva kapcsolok az RTL-re.

Az Ubisofttal kapcsolatban teljesen igazat kell adnom neked.
A játékokat én meg szoktam venni annak ellenére, hogy alig van időm gamingre. De Ubisoft játékból még akkor is a crackeltet telepítem fel ha véletlenül valamilyen akcióban megvettem volna Steamen, vagy humblebundlen. Az a szar Uplay és Ubi-féle védelem teljesen tönkrevágja a Windowst. Borzalmas.

Ahogy János-Pál pápa mondta: a pornóval nem az a fő baj, hogy túl sokat mutat, hanem az, hogy túl keveset.

Ez Szandikára is ráillik. Mondjuk ha az IQ-ja 2-nél magasabb lenne, talán szívesebben nézném, akár ruhában is. Szegény Való Világos csajok és pasik sem tudnak mást felmutatni, csak azt.

Valahol mélyen él bennem, hogy a TV-ben olyan jó lenne értelmes filmeket/embereket is látni, hallgatni. Lehet, hogy öregszem, de már nem hoz lázba, ha Mancika megmutatja a bugyiját, jobban szeretek magyar borászokat, túrázókat, régészeket, vállalkozókat, híradót,... hallgatni.

"jobban szeretek magyar borászokat, túrázókat, régészeket, vállalkozókat, híradót,... hallgatni"

http://www.mediaklikk.hu/musor/eg-fold-ferfi-no/

Igaz, ez a sokak által (alaptalanul) lesajnált közmédián megy, de én nagyon szeretem. Hozza a régi országjárós műsorok hangulatát.

Pont ezt a szöveget hallgattam a telefonadó bevezetésekor is mégis pont a fordítottja történt
A bejósolt horror árú telefonszámlák helyett ~67%-kal csökkent a havi telefonszámlát úgy, hogy még többet is beszélek azóta is. Nemrég még tovább csökkent a havi telefonszámlám azonos beszélgetési idő mellett. Így ma már ~80% havi megtakarításom van a telefonadó előtti mobilköltségeimhez képest.

Nekünk még a rendszerváltás idején az egyik szomszédunk csökkentette a villamosáram költségét 80%-kal egy hónap alatt.

Megfigyelte, hogy az idióta villanyszerelők a csengőnknél a föld helyett a fázist vitték ki, ügyesen átkötötte a saját hálózatára a fázisunkat, mosógéppel, hűtőszekrénnyel, TV-vel.

Minden szép és jó volt mindaddig, amíg anyám felkapcsolta a villanyt, kiégett a körte és levágott a biztosíték. Panelház, hallja, ahogy a szomszédban az asszony zsörtölődik, hogy megint nincs áram és a fene ebbe a hülye szolgáltatóba (azaz belénk). Odamegy felkapcsolja a biztosítékot, asszony: na végre, megint van áram...

:)

Ha ezt tényleg elhiszed, hogy az adót azért szedik be, hogy aztán kitolják kis vidéki szolgáltatóknak, akkor az mindent megmagyaráz. Ez az adó pont őket fogja elsőnek tönkretenni. Max. jön majd egy állami szolgáltató és kiűzi az úgymond gonosz fent említett "multikat". Az állami vállalatokról meg hagy ne magyarázzak egy ilyen korrupt országban.

Ez a hivatalos álláspont. Mit nem értesz benne?
Nem az adóbevételből fogják támogatni az hálózat fejlesztését. Arra már megvan a forrás, az adóval ellentételezést akarnak a szolgáltatóktól akik a zsákfaluban sem ingyen fognak szolgáltatni és nő a piacuk.
Félreértések elkerülése végett ez is a hivatalos állásfoglalás részeként hangzott el.

Nemcsak azok változnak gyorsan. A legfrissebb hírek szerint Varga bénasága és a Magyar Telekom gecisége áll az internetadó mögött. A Magyar Telekom azért találta ki az internetadót, hogy hátrányos helyzetbe hozza konkurenseit és ötletét ügyesen megetette Vargával.

OFF

A portfolio.hu a bankok szócsöve, nagyon figyelmesen kell ott olvasni a sorok között. De legalább a sorok között közölnek néha használható információkat. Pl. a portfolio.hu fél évvel a 2008-as válság kitörése előtt megírta, hogy a devizahitelezés tulajdonképpen egy piramisjáték, és addig lesz erős a forint, amíg az új belépők sokan vannak. Amikor az új hitelek száma csökkeni fog (akkor még nem gondolták, hogy egyik napról a másikra), akkortól a forint egy negatív spirálban gyengülni fog.
Aztán valamikor idén januárban azt is megírták, hogy az Erste vezére megüzente, hogy addig nem lesz országfelminősítés, amíg bankadó van.
Most hirtelen ez a 2 jut eszembe példának arra, hogy a portfolio.hu néha ír jó dolgokat is. De ezek a hírek rendszerint nem szerepelnek a címlapon.

Ezt a hülyeséget is.... Hogy ezért cserébe fejlesztenének. Nem. A fejlesztést az EU fizeti, megállapodás van róla. Van önrésze? Van. Vállaltuk? Igen. Ergo nem cserébe. Az adóért nem "jár" semmi cserébe. Ez is csak ilyen tévképzet terjesztés.
Mindegy. Viktor megmondta, most nem időszerű. Amit ő mond szentírás :) (tudom szerinted majd a parlament dönt)

nem, mert kiderült, h a szervező az mszp.

Ez itt kérem seggszáj csinálás tipikus esete. Megérett Magyarország a pusztulásra? Nem az a lényeg, hogy mi ellen tiltakozunk, hanem az, hogy ki szervezi a tiltakozást. Pedig egy ideig az volt a baj, hogy nem tudta a nép, hogy ki szervezi, aztán az a baj, hogy egy mszp-s, aki ugyan egy szóval ki nem ejtette a száján az mszp szót. Szóval gratulálok, minden elismerésem. Azt kellene eldönteni mit akarsz, nem azt hogy kivel.

Nem forgalmi alapú adó lett volna hanem távközlési amiben benne lett volna az internet is. Ennek mértéke 0.8% akart volna lenni. Azóta van távközlési adó (sms,telefon) és van vezetékadó (közmű, távközlés) és messze nem 0,8% és nem sikerült bevezetni, Hiller sem volt egy nagy spíler ebben.

Csak érteni szeretném. Ha távközlési, akkor jó, ha forgalmi alapú, akkor rossz? "Azóta van távközlési adó" ... "és nem sikerült bevezetni". Ezt sem értem.

"Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan."
"Vajon mit várok a sorstól, ha hányok az édestől, és izzadok a sóstól."

Arra céloztam, hogy akkor egy az internetet IS érintő adót kívántak bevezetni. Ami a távközlési szektort érintette volna. Azóta két adónem is terheli a távközlési szektort mint különadó. Ez a harmadik. Mindegyiket az előfizetők fizetik, de társadalmi szempontból az internet forgalmi adó a legkárosabb.
Hiller egy .... politikus volt, ideologizált elképzelésekkel. Az adóból befolyó pénzt a kultúra fejlesztésére kívánta fordítani. Szerencsére elmondták neki, hogy hülyeség. Így nem is lett bevezetve.
Ellentétben távközlési adó van 2012 júniusától, vezetékadó pedig 2013 januárjától.

Csak az derült ki, hogy kettős mérce van még mindig. Teljesen civil jellegű volt a tüntetés. Egyszerűen ostobaság ezzel jönni, komcsizni és nem azzal foglalkozni, hogy mi folyik az országban. Felülni a legrégebbi megosztó trükköknek, egymásnak esni, ahelyett, hogy civil kontrollt gyakorolnánk, ostoba ideológiák mentén egymásnak esünk. Szomorú.

A tüntetés szervezője vezető MSZP politikus fia volt, Gulyás Balázs maga az MSZP korábbi józsefvárosi alelnöke. Innentől "civil kontrollról" beszélni vicc kategória.
Nem mindenki vállalkozik önkéntes talpas gyalognak sötét politikai játszmákban.
Mellesleg holnap benyújtják a felső korlátra vonatkozó módosítót, így aztán marha sok értelme volt törni-zúzni.

Aha, tehát az aki fideszes volt az később sem követhet el semmilyen bűncselekményt mert egész életében fideszes marad?
Tegyük fel, hogy a faszi mszp-s. Külön kérte, senki ne jöjjön semmilyen párttól. Ő maga tartózkodott még annak a szónak a kiejtésétől, hogy mszp. Csak a Fidesz közeli média tolja ezt így, mert ez szól a saját híveknek. Te miért tolod itt?

Nem kell feltenni semmit. Ezek tények!
Gulyás Balázs Gurmai Zita fia. Gurmai az MSZP vezető politikusa, 10 éven keresztül a szocialisták EP képviselője volt. A legutóbbi EP választáson pont nem jutott ki Brüsszelbe, harmadik volt az MSZP EP listáján és csak két képviselőjük szerzett mandátumot. A fia Gulyás Balázs az MSZP józsefvárosi alelnöke volt. Ő nem egy résztvevő volt, hanem Gulyás Balázs szervezte a tüntetést.
Természetesen tagadhatod a tényeket, élhetsz magad kreálta álomvilágban vagy alternatív univerzumban. A valódi világban ettől a tények tények maradnak.

Azon gondolkozom, hogy született hülye, vagy fizetett hülye vagy-e, esetleg fizettek érte, ezért komolyan hiszel ebben. (Nem a tényekre gondolok, hanem azok értelmezésére.)
Feltennék néhány kérdést:
Vajon hogy lehet az, hogy egy 1990-ben még liberális párt mára meghirdette az illiberális államot? Van olyan, hogy egy ember megváltoztatja a világnézetét, de egy egész párt??
Hogyan is változott az Oroszok megítélése az idők folyamán egy párt szemszögéből. Oroszország lenne a demokrácia bástyája, vagy ha az nem is, akkor az egyetlen igaz út?
55 évig szívtunk egy pártállami rendszerben, most vajon milyen rendszer van ? Csak nem egy pártállami rendszer? Elég utálni a szocikat, meg a libsiket, és akkor már frankó a pártállam?
Biztos vannak még érdekes tények, itt is ott is. Attól hogy valami igaz, vagy nevezzük tény-nek, attól az még nem feltétlenül fontos, lehet még jelentéktelen, vagy éppen irreleváns. Értelmezés kérdése.

Kihagytad a zózonlyukat, világbékét és afrikai éhezés. Sőt most van ebola járvány is.
Te is emocionálisan eléggé spannolt állapotban lehetsz, ezért hordasz itt össze hetet-havat.
Írok még pár tényt amin elgondolkozhatsz ha majd lehiggadtál. Pár hete voltak az önkormányzati választások ahol a jelenlegi kormányzó pártszövetség minden megyében és kettő kivételével minden megyei városban győzött. Budapesten is stabil többségük van. Előtte pár hónappal megszerezték az EP választáson a mandátumok 57%-át. Azt megelőzően kétharmados parlamenti mandátumot nyertek az országgyűlési választásokon. Ez három politikai győzelem kevesebb mint fél év alatt. Most 3.5 évig nem lesznek választások.
De nyugodtan fröcsögd tele betegtársaiddal az összes internetes fórumot hasonló személyeskedő stílusban. Rólam lepereg, ismerem a szánalmas netproli fajtádat. De azt is jól ismerem, hogy milyen undorral beszélnek befolyásos politikusok fórumozókról, facebookozókról, az őket és képviselőtársait folyamatosan érő durva személyeskedések miatt. A többségük nem is olvas hozzászólásokat a magadfajták miatt.
Nem a még be sem vezetett internetadó miatt nincs érdemi társadalmi kommunikáció az internetes közegben.

A befolyásos politikusok esetleg elgondolkodhatnának azon miért is kerül elő anyukájuk a fórumokon.
De tudom egy magyar politikus számára elképzelhetetlen, hogy ne mindig neki legyen igaza. Addig meg még egész jó a helyzetük amíg csak a fórumokat kerülik. Majd ha az utcára nem mernek kimenni, akkor még visszasírják azokat az időket amikor még csak a fórumokat kerülték.

És a kérdésekre is van válaszod?
Tényleg érdekelne, vajon ezekről hogyan vélekedik egy nem "betegtársam".
(Lenne több kérdésem is a nem "betegtársakhoz", de nem akartam szócsépelni.)
Ja majdnem kihagytam: Annak idején pl. 1945-ben szintén győzött egy párt, aztán mi is lett belőle? Sőt tíz egynéhány évvel előtte is győzött egy másik Németországban, őket is nagyon sokan támogatták. Szóval egy párt győzelméből milyen következtetéseket is kéne levonnom?

Igazad van, az a párt, akire gondoltam később győzött.
Elfelejtettél belekötni az 55 év-be, amit elírtam, és már nem tudtam kijavítani egy gyors poénos válasz miatt.
Azért, ha akarnád értenéd mire célozgattam.
Elfelejtettem a tények értelmezésénél egy igen fontos szempontot: bele lehet-e kötni, ez esetben mindegy, hogy lényeges, lényegtelen, vagy irreleváns.
OK. Most te győztél, később pedig vagy büszke leszel erre, vagy elfelejted/letagadod, vagy ebben a sorrendben mindkettő.

"Te is emocionálisan eléggé spannolt állapotban lehetsz"
Igazad van. Kicsit zavar, hogy Anyám ma kénytelen befáradni az orvoshoz, taxival, mert menni nem tud már, és ez eddig még egy orvost sem zavart.
Jelenleg a Fidesznek annyit nem sikerült javítani az egészségügyön (szerintem csak tovább rontott rajta), hogy ha valaki megöregedett és elkövette azt a hibát, hogy még meg is betegedett, akkor legalább emberhez méltóan haljon meg. A gyógyításra még csak nem is törekednek. Egy rákos betegnek, aki alig él, hány mint a lakodalmas kutya, annak a legjobb a kemoterápia, attól ugyan nem fog már meggyógyulni (valószínűleg) csak még többet szenvedni, de senki ne mondja, hogy ő nem tette meg a szükséges lépéseket, gondosan leadminisztrálta, mikor miért a beteg a hibás. Az hogy súlyos vagy éppen halálos betegek órákat ücsörögnek egy levegőtlen váróban, hát ez van, időpontot nem adnak, mert az macerás. Szerintem állatokkal nem kéne így bánni, nemhogy emberekkel.
Az internetadóból sem az egészségügyet akarják emberhez méltóvá fejleszteni, hanem a rendvédelem fizetését rendezni, és nem nem azért mert rendőr államot építenek, á nem.
Mondjuk a munkaalapú társadalom koncepciójába maximálisan belefér a fentebb vázolt egészségügy, mert aki beteg, főleg nyugdíjas, az nem dolgozik. Az egyéni érdeket pedig alá kell rendelni a közérdeknek. Minél olcsóbban és hamarabb hal meg egy nyugdíjas annál többet nyer a társadalom. Biztos egy KDMP-s ideológus is meg tudja magyarázni, hogy ez miért ok, csak a ballibsik értetlenkednek.

És így egyből leírod az egészet, szerintem ez a vicc. Nem dolgok mellett állsz ki, hanem pártok mellett. A békemenet főszervezője is volt komcsi is. Ezt az ostobaságot bármikor elő lehet rángatni, mert ha nem az mszp, akkor a háttérhatalom stb. Nagyon jól el van ez tervezve. Én nem megyek pl. se békemenetre, se dk, vagy mszp gyűlésre, de ha valamilyen disznósággal nem értek egyet, akkor kimegyek.

Igen, ez is kb. a politikai tankönyvek első oldalán szerepel, hogy dobj be valami durva dolgot a köztudatba, aztán engedj belőle valamennyit és megkönnyebbülnek a lámák. A törés- zúzás dologhoz nem tudok mit szólni. Nyilván nem kellett volna, én nem zúztam volna. De ez nem volt olyan szignifikáns mint 2006-ban, érdekes az akkor mégsem minősült annak.

A első bedobott számok nyilvánvaló ostobaságok, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy az internet adó semmilyen formában nem elfogadható, főleg nem a hazai körülmények között.
Ahogy nem volt az 2008-ban sem. Ahogy nem volt az a vizitdíj sem. Mi változott azóta ? Olyan dolgok mellett állnak ki folyamatosan a fideszesek, ami ellenzékben elfogadhatatlan volt számukra. Na ennek nincs értelme.

Már megszoktam, hogy az másokra vetített önirónia errefelé amolyan néphagyomány. Kizárólag objektív tényekről írtam.
Erre itt hadoválsz teljesen offtopic módon "békemenetről", "komcsi"-ról, "dk"-ról, "politikai tankönyvekről", "vizitdíjról". Nem igazán tudtam követni az ide-oda csapkodó gondolatmeneted, de nem is igazán akartam. De, hogy még még te jelented ki: "Nem dolgok mellett állsz ki, hanem pártok mellett." Na NEE!
Pont arról írtam nem leszek önszántamból sötét pártpolitikai játszmák játékszere.

Nézd, te kezdtél el arról beszélni, hogy az mszp szervezte és nem az internetadóról magáról. Ebből világossá vált, hogy téged az érdekel, hogy ki mondja és nem az hogy mit mond. Illetve mindig az a rossz, amit a másik oldal csinál. Ráadásul szerintem, az mszp azon kívül, hogy dilettáns a volt, nem csinált olyat, amit a fidesz ne csinált volna meg. Ezzel, hogy neked elég az mszp-t megemlíteni és máris dobtad az egész ügyet, igen úgy érzem, hogy már a pártpolitikai játszmák játékszere lettél. Ezek szerint tudtodon kívül.

[x] Nem, elévülhetetlen bűneinkért örökké adóznunk kell.

Nem, mert internet szabadsaganak kerdeseben ott kellene cselekedni ahol az erintettek vannak es valoban erzekelhetnek mi lenne net nelkul 1 oraig, 1 napig vagy akar tovabb.

Az is egy lehetoseg netan csak korlatozni.
De tartalomszolgaltatok is tehetnenek olyat hogy weboldalt lecserelik egy nyilatkozatra, avagy csak megjelentetnek rajta egyet.
Esetleg drasztikusabb sokkal kevesbe elfogadott csoportok altal tett cselekedetek.

Felre ertes ne essek, nem felbujtani akarok, csak ha arra gondolok hogy peldaul ha vasutasok tuntetni akarnak akkor reszben vagy egeszben felfuggesztik a szolgaltatast. Ha mezogazdaszok akarnak tuntetni akkor traktorokkal elzarjak az utat, akkor internetado ellene miert nem az internet adta lehetosegekkel lepunk fel?

A http://bgp.he.net oldalon teljesen nyilvanos, hogy ki melyik IP range-et hasznalja hivatalosan.

A www.gov.hu IP-jenek range-e pl:
curl -A Mozilla -s http://bgp.he.net/$(curl -s -A 'Mozilla' http://bgp.he.net/ip/$(host -t A www.gov.hu | awk '/has address/{print $4}') | awk '/^origin/{print $2}')'#_prefixes' | grep '"/net/' | sed 's|.*/net/||;s/".*//'

Ez trollkodás. Az adatforgalomra kivetett adó alapvető változásokat hozhat a piacon, amely alapvető változásokat indít be a társadalomban. Az egyébként is elmaradt magyar digitális társadalom versenyhátrányba kerül az iparági 12-20% elérő adó mértéke miatt ami a vezetékadóval közelíti a 30-at

Vidám, hogy egy ilyen huszadrangú kérdés "alapvető változásokat indít be a társadalomban".
Vannak ennél sokkal nagyobb problémáink, azok ellen mégsem tiltakozik semmi.

Csak, hogy egy jót említsek, az útadó ami a fuvarozókat terheli sokkal nagyobb változást és kiadást jelentett, mégsem lett belőle durva társadalmi változás. Pedig pl. az élelmiszerek szállítása mindenkit érint.

Amúgy persze lehet, sőt talán érdemes is tiltakozni az internetadó ellen, de nem hülyeségek puffogtatásával (szólásszabadság meg ilyenek), hanem értelmes érvekkel (megterhelő a felhasználóknak, lassítja a digitális versenyhátrányunk ledolgozását) kellene csinálni...

Szóval az utolsó mondatoddal egyetértek. :)

Amúgy az feltűnt, hogy "blackluck" ezen kijelentéséről vitázunk "mert internet szabadsaganak kerdeseben ott kellene cselekedni ahol ...", nem willy barátodéról...

Ugyanakkor magasról teszek rá ki mondja, ha hülyeséget mond...
Ezért értettem egyet willy bejegyzésének a második felével. Az internetadót elvetem, de nem azért mert fenyegetné az internet vagy a szólás szabadságát, hanem mert hosszú távon negatívan befolyásolja az ország gazdasági helyzetét. Ezért mondom, hogy nem hülyeésggel kellene érvelni, hanem tényekkel...

A most hatalmon levő politikusok nem elhanyagolható százaléka kezdte a KISZ-ben, mert hogy nem igazán volt jobb. Meg ugye abból kiindulva, hogy a KISZ-nek elég sok tagja volt (kb. 700 ezer?) elég sokan voltak KISZ-tagok.

Na, de mit is akartál ezzel mondani?

(disclaimer: nem szavaztam még soha a Fideszre)

Valószínűleg fiatal (nem élte meg azt amiről beszél) ami nem baj csak tájékozatlan és úgy formál véleményt...

A KISZ tagság hasonlóan a kisdobos/úttörő tagsághoz, kötelező volt. Viszont volt Magyarországnak legalább két olyan miniszterelnöke aki maga választotta a beosztását az elnyomó gépezetben. Az meg nem vót baj :)

A te anyád így érvényesült, hogy mindig a megfelelő személy valakije volt?
Figyeljétek meg most meg fog sértődni "anyázásért", picike agyából már törlődött az, hogy az előbb ő állította ezt más anyjáról :-)
Az eszedbe sem jutott, hogy esetleg más országban tanult ahol sem KISZ sem kommunizmus nem volt?
Egyébként Magyarországon is lehetett diplomát szerezni KISZ tagság nélkül. Sokkal jobban kellett teljesíteni mint az átlag egyetemista de lehetett.

A családunkban (több generációra visszamenőleg) senki nem volt se KISZ tag, se párt tag. De még TSZ tag se! Ennyit a "kötelező volt"-ról.

szerk.: Ja, és mindezek ellenére 87-ben, frissen végzett matematikusként az első állásajánlatomat a BM-től kaptam. Kódfejtő munkakörre. A kukában landolt :)
--
♙♘♗♖♕♔

Feltehetőleg a családod több generációra visszamenőleg nem volt "olyan helyzetben", hogy vonatkoztak volna rá azok a dolgok amik esetleg másra igen.

Ha már a TSZ szóba került akkor nézd meg a Duna TV-n mostanában látható "Belépési nyilatkozat" című dokumentum filmsorozat részeit.
Kedvcsináló: https://www.youtube.com/watch?v=rScHoXh4XC4 https://www.youtube.com/watch?v=wjLR_BUcBj4

Ha nem paraszt családból származik akkor a TSZ tagság eleve kizárható. A KISZ tagság sem volt automatikus. Például a néhány megmaradt egyházi gimnáziumban nem volt KISZ, így az ott tanulók tagok sem lehettek. Az oktatás színvonala magasan az átlag gimnáziumok felett volt, de így is nehéz volt bekerülni egyházi gimikből a felsőoktatásba, sok szakra (pl tanári, jogi) eleve nem lehetett jelentkezni. De azért így is sok egyházi gimnazista bejutott jellemzően nehezebb egyetemi szakokra (orvosi, mérnöki szakokra).

Pedig ez így volt.

Apám egy fél évvel az egyetemre jelentkezés előtt szólt, hogy KISZ tag akar lenni.
A KISZ titkár azt mondta neki, hogy maga csak azért akar tag lenni, hogy egyetemre mehessen.

Apám: értelmes ember másért belép a KISZ-be?

Szóval a KISZ titkár beintett, hogy ez így azért mégsem megy, mire apám beszólt, hogy ha nem vesz fel a KISZ-be, a maga vezetőjéhez fogok fordulni azzal, hogy ön akadályozza, hogy KISZ tag lehessek.

Azonnal előkerült a könyv és minden flottul ment. Meglehetősen ostoba világ volt.
Gondolj bele, csak azért mert "kötelező" volt belépni, az égvilágon mindenkinek meg kellett engedni, hogy tag legyen, még annak is, aki kizárólag személyes érdekből ment oda.

Az útadó eléri az ipar bevételeinek 30%-át? Ki kell fizetnie vagy átháríthatja? Érint átmenő forgalmat, vagy csak hazait? Azért a belföldi szállítás nem akkora hatalmas tétel (de 30% elérő biztos nincs) az élelmiszer tekintetében.
A szólásszabadság veszélyét ebben most még kár felvetni, de amennyiben átalakul a kínált csomagszerkezet, és megváltozik az információhoz jutás mértéke, egyéb szerkezeti változások lezajlanak az információs társadalomban és a lemaradás már látszik, akkor visszatérhetünk erre is.

A vállalkozói réteget érintő adók, soha nem váltottak ki semmit az emberekből, még akkor sem ha az a végén a fogyasztókon csapódott le. Ezekből az adókból kb. 30-at találtak ki az elmúlt 4 évben. Ez viszont közvetlenül a családokat terheli. Ez olyan, mint a vizitdíj. Akkor azt a fidesz meglovagolta és előnyt kovácsolt magának. Azóta ennek a 300 Ft-nak a többszörösét fizetik a háztartások, mégsem csináltak semmit. Ennyi a történet.

Nem abban az ertelemben erinti, hogy melyik tartalmakhoz fersz hozza (bar az is egy lehetoseg akar az ado kezelesere), hanem inkabb hogy kik engedhetik meg maguknak ezt a plusz terhet.
Manapsag szinte minden abba az internet iranyaba halad, kissebb vagy nagobb formaban arra epul es profital belole. Az a cel hogy minden haztartasban legyen szelassavu internet hozzaferes, gyors es mindenhol mukodo mobilnetek, helyette ez az ado azt eri el, hogy tegyuk fel lesz felso hatara (700-1000Ft) akkor aki eddig 2000-3000Ft korul fizetett egy alap internetert hogy legyen az konnyen lehet inkabb lemondja, mert szolgaltatok at fogjak haritani.
De nezzuk, mint iparagi kerdest. Magyarorszagnak nincs nagy terulete, nepessege vagy sok/ritka banyaszhato nyersanyaga amire lehetne epiteni a gazdasagot. Mezogazdasagra lehetne, de nem akarodzik, azon kivul marad mondjuk kultura, kereskedelem, turizmus, de eleg sovanyak ezek, bankrendszerrol ne is beszeljunk.
Vagy a szellemi tudas es szakertelem, amibol az informatika a leginkabb szeleskoru es legtobb lehetoseggel bir viszont az egyik fo alapja az internet.

Nem csodálom, hogy nem érted. Valószínűleg az se érti aki kitalálta.
Itthon van 3db céges és 1db magán előfizetésünk. Na szóval, ezek után fizessünk plusz 15700Ft adót? Már ha a korlát valóban ennyiben lesz meghatározva. Tudod mikor! Nem vagyok én jótékonysági intézmény! Szedjék be inkább a hiányzó ÁFA-t az internetadó helyett!

Sajnos nem lehetek ott személyesen, mert dolgozom.
Minden fórumon követni fogom a fejleményeket.

"Értem én, hogy villanyos autó, de mi hajtja?"

Igy mukodik a megosztas a gyakorlatban. A mai tuntetes elotti "uzenet" a rendvedelmi szervek dolgozoinak:

Ebbol szeretnek "fedezni a rendvédelmi szervek és a katonák jelentős béremelését."

Nos, miben lesz igy kozvetlenul erdekelt a rendvedelmi szervek dolgozoja a mai tuntetesen?

azokét, akiknek a nyugdíját megnyirbálták? azokét, akiket megfenyegetett valami jöttment orvvadász az olajbiznicsből, hogy "ha nem fejezitek be, felülvizsgáljuk a már nyugdíjban lévő állomány nyugdíjjogosultságát és nyugdíjának mértékét is"?
vagy csak a pártkatonaként beállt hivatásos állományra gondolhattak?

katonai puccsot nekik b+ :D
(megnézném viktorka fején a döbbenetet)

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Ez egy f.szság mert azt sem tudják pontosan, hogy mi ellen mennek ki tüntetni. A 150Ft/GB ellen, vagy a 700 Ft-os általány ellen, vagy csak és kizárólag a cégeket sújtó internetadó ellen? Azt meg mindenki tudja, hogy az egészből nem lesz semmi, mert megvalósítása kivitelezhetetlen... felesleges hiszti amire páran ráerősítenek. Kb. ennyi...

A javaslat (indítvány) származhat a kormánytól, vagy egy képviselőtől. A fenti törvényjavaslatot (mint a költségvetést általában) a kormány javaslatára tárgyalja az országgyűlés. Attól, hogy ez neked furcsa, mivel a parlamenti eljárásrendet megzavaróan eddig a fontos változásokat egyéni képviselői módosító indítványként nyújtották be, így megkerülve a vitákat, nem jelenti azt, hogy ezt így is kell csinálni. Mint ahogy fent jeleztem, ezt a kormány nyújtja be.
Még valami: Pokorni nem tagja a kormánynak.
Nem kommentálom.

A nemzetgazdasági miniszter adta ezt be a kormány nevében...

"így megkerülve a vitákat"

Mert az egyéniben beadott inditványokat nem lehet megvitatni? Na hagyjuk, úgyis baromság az egész szál, majd gyere vissza amikor módositót kap holnap a javaslat és még jópárszor novemberben és akkor talán megérted, hogy miről beszéltünk itt sokan, hogy nincs mire előre háborogni, amig csak tervezet.

A jogalkotasi folyamat torvenyben van szabalyozva. Ez benyujtott torvenyjavaslat, amely bekerult a jogalkotasi gepezetbe, ebbol lehet torveny. A tobbi mezesmazos maszlag igeret meg nem kerult be a jogalkotasi gepezetbe, igy abbol nem is lehet torveny. A mezesmazos igeretekbol akkor lehet torveny, ha a modositasra ujabb torvenyjavaslatot nyujtanak be.

Tehat jelen felallas szerint az aktualisan benyujtott torvenyjavaslat szamit.

http://net.jogtar.hu/jat

Akkor mutass egy mar benyujtott torvenyjavaslatot a modositasara. Amig nincs ilyen, nem is valtozhat.

Erdekes logika, majd gyakorold mas esetekben is. pl.: mielott jo orrbavagnak

Sokan estek mar abba a hibaba, hogy nem akartak vagy tudtak elhinni, hogy az o normarendszeruktol joval tullepo dolog veluk megtortenhet. Es megis megtortent.

Akkor további jó hőzöngést kivánok, minden egyes módositó inditvány benyujtásakor, egészen a több hónapos procedúra végéig, amikor elfogadják vagy elutasitják. Lehetőleg ne csak ennél a törvénytervezetnél, hanem az összesnél. De azért az egészséged miatt kicsit aggódok... :)

Az ellenzék nem szervezett tiltakozó akciót. Sőt, még ki sem állt mellette. Az egyik ellenzéki tömörülés nyújtott be alternatív törvényjavaslatot (Együtt-PM). Ami persze hülyeség. de ettől még nyújtott.
Az emberek szerveztek ellene tiltakozást, még a Fidesz sem merte kijelenteni, hogy az ellenzék tiltakozna, hisz maga Deutsch Tamás is nemtetszését fejtette ki.. Ha tényleg nem vagy képben, miért írogatsz ilyeneket?

"Az ellenzék nem szervezett tiltakozó akciót."
"Az emberek szerveztek ellene tiltakozást"

aha, persze

"Gulyás korábban a józsefvárosi MSZP alelnöke volt."
"(Gulyás egyébként Gurmai Zita fia, ami a volt EP-képviselő egy korábbi vagyonnyilatkozatából is kiderül.)"

forrás: http://mandiner.hu/cikk/20141025_gulyas_balazs_mszp_s_politikus_szervez…

"még a Fidesz sem merte kijelenteni, hogy az ellenzék tiltakozna, hisz maga Deutsch Tamás is nemtetszését fejtette ki"

Nem az ellenzék tiltakozik, csak ők szervezik a tiltakozást. Nem ugyanaz.

Ha tényleg nem vagy képben, miért írogatsz ilyeneket?

Aha biztos nem látom át, főleg hogy amióta elérhető kis hazánkban gyakorlatilag azóta használom a netet, és egy internetes portált üzemeltetünk. Aha nem látom át... Értsétek meg, hogy kivitelezhetetlen a 150Ft/GB mert akkor minden nyilt wifis hálózat el fog tünni és sorolhatnánk. Hülyeség... A 700 Ft-os azért nem fog működni, mert éppen azért akarják mert nagyon sokan interneten hívják egymást így kerülve meg a számomra érthetetlen telekommunikációs adót. És aki nem használja az is fizessen? Ki fogja ellenőrizni mindezt? Szóval ez is megy a kukába. Szerintem az egészből annyi marad, hogy ráhúzzák a nagy cégekre meg a KKV-re, ezt az egészet. Vagy nem. Remélem...

"Ez nem trollkodás, de mivel egy képlékeny dologról van szó szerintem felesleges utcára menni, főleg ha nem is tudni mi ellen mennek utcára. És ha lefújják az egészet? Akkor a sok tüntető egyesével kér bocsánatot a politikustól vagy mi? :)"

És ha pont a közfelháborodás és tüntetés hatására fújják le az egészet? És ha enélkül nem fújnák le, hanem szépen bevezetnék a tervezett 150 Ft-tal? Akkor utána te is csak pislognál, hogy jé, tényleg bevezették.

Most komolyan, akik ezen rugóznak, azok szerint mégis mikor van ideje a tiltakozásnak?

"nem is tudni mi ellen mennek utcára"

Miért ne lehetne tudni? A kormány feltett szándéka, hogy internetadót vezet be.

Miért 2006-ban tudták mi ellen tüntetnek?
Még mindig több értelmét látom forintosítható kvantitatív dolgokért - értsd 150Ft/GB 700/5000 Ft (tudjuk nem annyi lesz) tüntetni - mint azért mert valaki mondott valamit, akit amúgy se szívelek. vicc.
Azon túl, hogy ezért már egyszer adóztál utána.

Érdekes, a 2000Ft/Gbyte-os mobilnet miatt meg senki se tüntet?

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.
/usr/lib/libasound.so --gágágágá --lilaliba

Az egyik esetben van egy internet szolgaltato, akit vagy valasztassz, vagy nem. A masik esetben mindegy, mit valasztassz, akkor is fizeted.
Pl ha volna osszesen egy allami szoltaltato, es masnak nincs megengedve, hogy internetet szolgaltasson, mondjuk jobb arert cserebe, az ugyanaz, valakinel ott van a puska, es ra vagy kenyszeritve. Persze akkor is donthetsz ugy, hogy neked nem kell net, de akkor a puska csove a szolgaltatok fele mutat, te meg megiszod a levet.

A draga mobilnet eseteben meg van engedve, hogy a szolgaltatok annyit kerjenek, amennyit akarnak, tudnak (piaci alapon) a masik esetben nem.

Rendes verseny alapon a szolgaltato annyiert adja a szolgaltatast, amennyiert tudja, mert ha tobbert adna, akkor jonne mas, aki adja olcsobban. Tehat te annyira olcson kapod a szolgaltatast, amennyire lehet. Most magyarorszagos azzal a 3 mobilszolgaltatoval nagy verseny nincs, de majd azert meglatjuk digi tud-e alkotni valamit.
De ha mar draga is a szolgaltatas, legalabb a szolhaltatok a haszont elteszik, es olyan dologra hasznaljak fel, ami eleg vonzo ahhoz, hogy akard, mert akkor fogsz nekik megint fizetni erte. Tehat neked is jo meg nekik is. Ez a piac.

Az ado ugy dragitja a szolgaltatat, hogy nem tudsz elole megszokni akkor sem, ha mas szolgaltatot valasztassz, es nem kapsz cserebe semmit. Viszont bekerul egy olyan kasszaba, amibol stadion epul, es kurvamindegy, hogy az a stadion eleg vonzo szolgaltatas-e, a lenyeg, hogy megepuljon. Ha kell, ha nem. Ez a szocializmus.

Kauka ertette ...

---
Dropbox: http://db.tt/XMk0ssk

Az osztalek az azt jelenti, hogy aki befektetett a szolgaltatoba, kap vissza a penzebol, teljesen normalis. Majd a visszakapott osztalekot befekteti megnit.
A kormanynak mindegy, hogy mire kolti, ha veszteseges hat veszteseges, na es? Toled elvette kenyszerrel, majd vesz el megint kenyszerrel. Ha meg nyereseges ne adj isten, akkor az a te adodbol az o zsebebe megy.
A szolgaltato a sajat penzevel jatszik.
De most ha csak logikusan azt vesszuk, hogy az emberi termeszet olyan, hogy mindenkinek onmaga, es a csaladja, meg esetleg a baratai a fontosak, akkor vilagos, hogy mindenki a sajat malmara hajtja a vizet. Most ha van is olyan koztuk, aki becsuletes es megprobalja arra forditani a penzt, amire kell, akkor is ott a tibbi, aki a te penzeddel jatszik, amit kenyszerrel vett el.
A szolgaltatot kivalsztodi, fizetsz amennyit ker, es a penz az ove, ha hulyesegre kolti, az faj neki.

Az is csak feltetelezes, hogy a szocializmusban, ha mindenki egyenlo, es minden az allame, akkor az embernek nincs motivacioja tanulni, befektetni (ha egyaltalan szabad), mert ugyis mindenkitol elveszik. Csak feltetelezes, hogy nincs motivacio egyetemre jarni, mert akkor majd sok penzt keresek, es jobb eletem lesz mint a tobbieknek, de megis az emberek teszik mukodeskeptelenne, mert ilyenek.

(dj is erti)

---
Dropbox: http://db.tt/XMk0ssk

Tényszerűen, itt megvan a forrás, és megvan a cél is. A forrás az internet hozzáférés forgalom. A cél a rendvédelmi szervezeteknél dolgozók fizetésének emelése.
Ami pofátlan:
1, kijelenteni, hogy az internet szolgáltatóknak erre van profitja amiből el lehet venni.
2, kijelenteni, hogy ez nem lesz áthárítva, látva az adó mértékét
3, érdemi hatástanulmány nélküli adókivetésre javaslatot tenni.
Ami értékelhető:
Az értünk dolgozó rendvédelmisek megérdemlik a fizetésemelést.
Kérdések:
1, van e jobb hely a megadóztatásra?
2, nem lenne célszerű egy nagyobb lélegzetvételű tanulmány minden adókivetés előtt, milyen hatása várható?

Az elsőre van válaszom:
A közmédia támogatásának csökkentése 10 milliárd forinttal, így a jövő évi 114 milliárd helyett csak 104 milliárddal kellene beérniük. Második, az MNB feladatkörén kívüli tevékenységének 20%-os adóztatása. Ebből 40 milliárd várható bevétel jön vissza. Így gyakorlatilag 200%-al túltejesítettük a tervet, és a társadalom sem szenved semmilyen kárt.

Így a partvonalról.

Érthető mi a baj?

félig off, willy-vel egyetértek.

a 2. pont különösen "vicces", révén Varga kifejezte, hogy "_remélik_ hogy a szolgáltatók nem hárítják majd tovább"..

Ebből már megjöttünk annó a telekom adónál is, ott is _remélték_ hogy nem hárítják tovább és érdekes módon a fix tarifahűséges csomagok hogy-hogy nem megemelkedtek X száz forinttal.... Fellebbezésnek helye nem volt :)

Áh.. lófasz ez meg esti fény ..

1. Nem. Akkor mastol veszed el a penzt. Ehelyett nem lenne jobb kerdes a "Nem lehetne valahol lefaragni az allam kiadasaibol?" Tehat hogy az allam kevesebb penzedet veszi el es kolti el arra, amire o akarja, ahelyett, hogy te koltened el arra, amire te akarod.
Miert torvenyszeru, hogy az az allami kiadasikat csak emelni lehet?

De a fegyveres erokre tobbet kell kolteni, ertsd: Ez valakinek nem fog tetszeni, kell, aki megvedje a seggunket, mielott meg valami lesz

A mobilnet korlátos jószág (ha jól emlékszek így mondják a közgazdászok), azaz, nem kezelhető egy kalap alatt a vezetékes nettel, ami a mobilnethez képest korlátlannak tekinthető.

Ha mondjuk nem 2e lenne 1 Gb, hanem mondjuk 20 forint, akkor lényegesen többen akarnák használni, ami ahhoz vezetne, hogy egy-egy cella használhatatlanul lassú lenne csúcsidőben. A Telenor például ad 990-ért 100 gigabájtot éjfél és reggel 8 között. Hogy miért? Mert akkor gyakorlatilag szinte úgyse használja senki a netet.

Nem leszek ott, de ennek csak mobilitási okai vannak. A tiltakozás céljával egyetértek, már az internet megadóztatásának ötlete is elfogadhatatlan, az pedig, ahogy a kormány ezt tervezi és kommunikálja, méginkább.

Ne keverjuk ossze a kiadasi oldal noveleset (Meg nagyobb ado'k, meg nagyobb szocializmus, meg kisebb hatekonysag) azzal, hogy csikkentik a kiadasokat, (kisebb szocializmus, a semmiert valamit)
Valakinek ugyanis meg kell fizetnie, hogy valakinek felesleges szobai vannak ado'kbol
Persze ez sem tetszene magyarorszaos senkinek, meg valoszinuleg itt sem, ha egyszer a szocializus kell mindenkinek mindenhol, az ilyen

---
Dropbox: http://db.tt/XMk0ssk

Benefit - segely >> nem teheti meg
Haloszoba >> Egy lakasnak van konyhaja, furdoszobaja, egy happalija, a tobbi haloszoba. Mivel ezert berelt lakasok, nyilvan a berbe ado (council) nagyon jol tudja, hogy a hazban teszemazt van ket furdoszoba, meg egy konyha, egy nappali, a tobbi haloszoba.

---
Dropbox: http://db.tt/XMk0ssk

A minimalber merteke ellen senki nem akar tuntetest szervezni?De par szaz fontosabb dolog is lenne, nem teljesen ertem, miert pont erre harap a nep :)

Valószínűleg a többség csalódott a "rendszerváltás" eddigi eredményeiben, így az emberek egy része megpróbált elszigetelődni a politikától, már amennyire ez lehetséges (pl. nem mennek el szavazni, és/vagy hárítják a felelősséget a "mindegyik politikus ugyanolyan hazug", "mind lop" frázisokkal). Lehetnek olyanok, akik úgy érzik, hogy az internet volt az "utolsó" dolog, ami feledteti a csalódottságot, a mindennapok során tapasztalható negatív helyzeteket, segít "kikapcsolódni", szórakozni, így őket ennek a lehetőségnek a korlátozása felbőszítheti (főleg úgy, hogy más helyeken nyilvánvalóan elfolyik a pénz az államkasszából).

A minimalber nem azt jelenti, hogy az az osszeg, amit a foglalkoztato kifizet az osszes dolgozojanek, hanem egy osszeg, amiert a foglalkoztato eldontheti, hogy hany embernek ad munkat. Magasabb minimalberert kevesebbet, alacsonyabbert tobbet. A foglalkoztato eldonheti, hogy egyaltalan akar-e az orszagban embereket foglalkoztatni. Na most magyarorszagon akkora a munkanelkuliseg, hogy nem hiszem, hogy megteheti, hogy magasabb minimalbereket koveteljen, mert akkor meg kevesebb ember kapna munkat.
Meg egy dolog. Magasabb minimalber, magasabb termekar. Fel lehet vinni a munkasok beret, hogy aztan a TV is dragabb legyen, amit osszeszerelnek.

Lehet, hogy pl a TV nem a legjobb pelda, de megsem olyan rossz. Eleve feltetelezzuk, hogy a termek aranak 5%a a munkas, de mekkora rajta a haszon? Es akkor a haszon hagy szazaleka a munkas? Nem is tudom, LG Samsung TV? Fogalmam nincs mekkora rajte a haszonkulcs, de annak mar nem 5%a a munkas.
Masreszt 5 fillerent sem akar kifizetni a munkaltato, ha nem muszaj, mert mas megcsinalja olcsobban. Nemhogy 5%ot

---
Dropbox: http://db.tt/XMk0ssk

Ezt az egyik nagyeszű multicég is megjátszotta. Bezárt egy komplett olasz gyárat (vagy 100 éves múlttal rendelkezőt), majd elhozta volna hozzánk, hogy itt olcsóbb. Aztán amikor kiderült, hogy a munkások bére aránya kb. ennyi volt, magyarul ha a magyar tök ingyen dolgozna, akkor is csak néhány százalékkal lenne olcsóbb a termék, akkor fogták, ez
sztornózták az egész projektet.

A máshol megcsinálja: csak vannak olyan dolgok, hogy támogatás, szállítási költség, az ország gazdasági stabilitása, munkamorál, mennyire kell mutyizni, stb. ezek mind-mind nagyon fontos tényezők egy gyárnál.

Csak hogy lásd, hogy alakul egy termék ára:

http://www.tomshardware.com/news/iphone-5-cost-no-contract-apple-bom,17…

200$-os telefonból lesz 650$. Ebben a 450$-ban van a kutatás-fejlesztés, a reklám, az infrastruktúra, és a nyereség. Az összeszerelési költség 8$,
tehát a termék végső árának kb. 1%-a a gyártósori munkabér.

És lehet még matekolni mi minden van egy termék árába beépítve. A kezdeti emelt ár nem csak az újdonságra éhesek megvágására van, hanem meg vannak fizetve a bérbloggerek, a szponzorált műsorok, a reklámok, promóciók, szórólapok, dummyk, a céges autók termékre fóliázása, a karácsonyi és egyéb jótékonykodások, stb. Utána benne van még a széria garanciális bajok miatti javításának várható költsége 1 készülékre lebontva, a kiemelt ingyenes supportok (pl asus, samsung, stb futáros, vagy helyszíni szervize) meg ilyenek. Maga termék sokadlagos. Csak azért kell, hogy eltartsa a céget... :) Olcsón kell előállítani, és még hasznot is termeljen. Mert az ezekre jön rá százalékosan.
- - - - - - - - - - - -
Magyar égre, magyar ufót.
300hsz feletti topicot nem olvasok.

"internetadó elleni" - nem...
ha úgy lenne, hogy adómentes internet, már jobb lenne! :) Ám 350 km-re Bp.-től elég nehéz! :)

Jövőhét kedden tárgyalják az adótörvényeket, este már mindenki számolgathat. :)))))

"A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait, amelyekkel a kabinet fenntartaná a családi adórendszert, a vállalati különadók sorába pedig bevezetné az internetadót."

terveztem bár 220 kilóméterre van és jó eséllyel éjjel fél 1re értem volna haza, de az élet közbe szólt.

Most meg már hiába indulnék el, nem érnék fel.

--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

Na igen, tudtam hogy megkapom a franc egye meg. :-DDD

De nincs repülő a kertben, meg kocsi sincs.
A vasúttal meg akkor érek fel 6ra, ha sikerül elérni a 3 órás gyorsot.
Nem sikerült.

De mondjuk a balhén biztosan nem lettem volna ott, bármennyire is sikerül felhergelni,
mert este fél 9re meg ki kell érnem a délibe, hogy egyáltalán éjjel fél 1re hazajussak :-)
Úgyhogy akár fent vagyok akár nem, úgyis puding a vége. :-DD

2-2,5 éve a szolis tüntetések / még összefosás előtti időszak / még kora délutáni/délutáni időkben voltak,
onnan meg tudtam fordulni még vonulgatással együtt is.

Az este 6os pesti kezdés azért limitálja a lehetőségeket.

--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

sok értelmét nem látom a tüntetésnek. Úgy ahogy az emlékmű állításnál sem volt értelme a több hetes tüntetésnek... amit kitalálnak, bármit megtehetnek, erre kaptak jogosítványt....

Remélem lesznek akik tankokkal mennek és szétlövik vele a parlamentet.

Elmagyarázná valaki, hogy most világvége is lesz konkrétan, vagy csak a szolgáltató 700 Ft + ÁFÁ-val beemeli a számlámat?
(Az ÁFÁ-t azért tettem hozzá, mert Varga Mihály azt mondta, hogy ezt kizárólag ők fizetik, tehát ennyivel legalább emelni kell a szintentartáshoz :) )

Jobboldali vagyok, de a vizitdíj tüntetésre sem mentem el. Adót fizetni kell, amit mindenki rohadtul utál.

A jelenlegi stratégia az, hogy a hiányzó pénzt ne SZJA-ban fizesd meg, hanem olyan adókat vessenek ki, amit nyugdíjasoktól a sarki leányokig mindenki fizet, nemcsak az a bár balek, aki bevallja a jövedelmét.

kiemelném a "vagy csak 700 Ft" -ot . (a szolgáltató == te leszel, mert át fogja hárítani)

Tipikus.

SZJA ? Hagyjuk már az szja-t.... meg annak módosításait. Vicc...

De nembaj, majd a hű fideszesek befizetik ezt tapsolva a kormánynak (meg más is) hogy ez nekünk csak jó. Gratulálok. :)

elmagyaráznád végre, hogy miért szednek olyanért adót, amiért cserébe lónak a faszát se kapod?
mint a középkorban b+, amikor hol innen, hol onnan jött valaki a tizedeket szedni... csak úgy hobbiból, szórakozásból.
nehogymán' én tartsam el a közgépet, hogy 400 méternyi aszfaltot 4 milliárd Ft-ból húzhasson fel.
a jelenlegi stratégia meg lehetne például az, hogy amit kilapátoltak, szépen visszahordják a jegybanki alapkamat kétszeresével megkínálva, visszalapátolják a manyupos lóvékat, az egészségügyet meg magánbiztosítóknak adják át tokkal-vonóval, meg még sorolhatnám.

egy kérdés: amikor "tiszta" módon kapod a fizetésedet, hogyan is kerülöd el a bevallást? köszi.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

1.) légyszíves mondj egy adót Magyarországon, ami után kapsz valamit, nem csak fizeted
2.) az átlag magyar számla nélkül szeret vásárolni, lakást kiadni, feketén dolgozni, megvesztegetni a jegyellenőrt, a végrehajtót,... utána feljut a parlamentbe és folytatja a jól megszokott dolgait, csak nagyobb pénzek felett. Pártszínezettől függetlenül. Nem a fejétől bűzlik a hal. Kanadában a pap a temetés/esküvő után írja a számlát a hívőnek. Névre szóló borítékban dobják be a 10 dolcsit, hó végén meg látják az egészet. Láttam a templom falán részletesen kifüggesztve, hogy mire megy el a hivek adománya. A pincér a borravalót feltünteti a számlán. Itthon a korrupció minden szinten jelen van. Pont a politikus lenne kivétel?

Azt se felejtsd el hozzatenni, hogy az adott orszagban mennyi, es milyen adonemek vannak, mekkora adokulcsokkal.

Az egesz fold bolygo legmagasabb ado- es jarulekterhelese mellett sem kepes a magyar allam a minimalis mukodo szolgaltatasokat (mukodo kozigazgatast) biztositani.

Az ocean tulpartjan honos (ide ertve de nem korlatozva forgalmi) adokulcsokat/adoterhelest el sem hiszik magyarorszagon...

Nézd, ami Kanadában van az itthon hihetetlen. Maradjunk az egyháznál: a hívek tételesen látják, hogy mennyi a plébánia rezsije, mennyi a pap fizetése, mennyi bevétel volt és hova ment el a támogatásuk. A legérdekesebb, hogy annak ellenére hogy látják, fizetnek az egyháznak, többet is, mint itthon.

Magyarul ha az emberek tudják, hogy mire megy el a pénzük, hajlandóak többet fizetni, de a nagy fekete kalapba bedobsz 200 Ft-ot, azt örüljetek neki.

A magyar adórendszer / önkormányzatok / ... esete ugyanez. Nagy fekete kalap és a leghalványabb fogalmad sincs arról, hogy a berakott adóforintjaid hová tűnnek el.

Ami az előző/mostani kormányok legnagyobb hibája, hogy nem tudsz a teljes láncon végigmenni. Például: interneten közop -> klikk, 50 milliárd M3 folytatás -> klikk, 230-232 km klikk, föld szállítása klikk, fuvarozó cég fizetése: 2 millió.

Lehet a csillagos égig emelni az adókat, de mindaddig amíg nagy fekete kalap az egész, addig a nép berakja a 200Ft-ját, azt örülj neki.

Ugye milyen egyszeru? A folyamat ongerjeszto: mind pozitiv, mind negativ iranyban. Az eredmenyeket latod, eleg ha csak a kornyezo orszagok allapotaval hasonlitod ossze magyarorszagot tiz evvel ezelott es most.
Az emberek tobbnyire tulbecsulik mit lehet megvalositani 1-3 eves idotavlatban, es tobbnyire jelentosen alabecsulik, mit egy evtized alatt.

Az üvegzseb erre lett kitalálva, de azért figyeltek arra, hogy a gyakorlatban mégse legyen jó semmire. Pedig mennyire egyszerű lenne központosítani, kb 400 sor php (csak 75 millió + ÁFA). Valahol ott kezdődne a normális állam, hogy mindennel nyilvánosan, átláthatóan elszámol. Persze ettől nem szűnne meg a korrupció, de legalább tennénk egy apró lépést felé. De ezzel valahogy egyik kormány se foglalkozik, míg a NAV még fordított bizonyítási kényszert is alkalmazhat a civilekkel szemben. Fordítva ez miért nincs így, tessékmondani..?

Kb ezért nem érdekel a politika, mert minimális civil kontroll van fölötte. Arra meg nem vagyok kíváncsi, hogy a politikusok mit hazudgálnak össze.

http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/12/07/attorest_az_atlathatosagban

1.) - amióta van tákolmányunk, azóta nincs mit felsorolni. (tudom, adó és járulék között van különbség)
2.) - akkor én nem az átlaghoz tartozom.
"de majd ha én leszek a miniszterelnök/belügyminiszter/pénzügyminiszter..." ismerős ugye?

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

A jelenlegi stratégia az, hogy a hiányzó pénzt ne SZJA-ban fizesd meg, hanem olyan adókat vessenek ki,

Ebbe a stratégiába hogy illik bele az, hogy a 2009-ben még adómentes "meleg utalvány" féle kajajegyből / asszem 12000 volt/hó /,
sikerül 2015-re 51,17%-os adóteherrel rendelkező "erzsébet utalvány" felíratú kajajegyet varázsolni / max. 8000/hó, afelett 65,xx % adóteher /.

1. Én is olvastam a miniszteredtől, hogy nem a munkát kell adóztatni, rögtön azután, hogy benyújtotta a munkát terhelő cafeteriás adóemelést

Megismételte: a fogyasztást adóztatják erőteljesebben, míg a munkát terhelő adókat alacsonyan tartják.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/varga_bejelentette_itt_vannak_a…

2. Nem úgy volt, hogy az internetadót a jobboldal elvi alapon ellenzi ?

http://www.fidesz.hu/hirek/2008-04-26/az-internetado-tervenek-visszavon…

3. Nem úgy volt hogy nem lesznek megszorítások, mert az ország jobban teljesít ?

http://nol.hu/gazdasag/varga-mihaly-nincs-jo-hirem-a-baloldalnak-nem-le…

Ez így olyan Gyurcsány kategóriás őszödi beszéd jelleg, amiért anno
"világvége" volt.

---------------

Néztem a tüntetéses videókat, a "hivatalos" tüntetés után történtek során már messze nem csak az internetadóval volt/van a
problémájuk az embereknek.
Ami a székháznál történt messze nem csak az internetadóról szólt.

Ezen szerintem nincs mit csodálkozni, az a csoda, hogy csak most jutottunk el idáig.

De legyünk nyugodtak, biztosan békésen meg lehet beszélni ezzel a kormánnyal,
hogy pl. a Puskás stadiont is felújítják 3 év alatt 100 milliárd forintból, és azért simán megéri,
ha még jobban szarrá adóztatnak rosszul gépelt, egyeztetés nélküli, mértékében is rossz ad-hoc módon benyújtott törvényjavaslatokkal.

Mégis csak gáz, hogy a miniszterelnöknek más országba kell utazni egy EL-döntőre,
mikor Magyarországon is meg lehetne rendezni 20 évente egyszer. És csak 100 millliárdba kerül 3 év alatt a megfelelő stadion.

Egész Óccsó'...És idén a közp ktgv adóssága is csak 2473 milliárd forinttal nőtt eddig,

vagy csak a szolgáltató 700 Ft + ÁFÁ-val beemeli a számlámat?

Már megint tényként kezelünk valamit, amit be sem nyújtottak...Először várjuk meg az apróbetűs részt írásban. :-))
A 2012/I törvény tapasztalata ezt mutatta... :-)

Érdemes megvárni a pontos szövegezést, mielőtt fenntartás nélkül minden elhiszünk antikának, mert fideszes és sohasem hazudik. :-)

U.I.: Szerinted ha nem lett volna a cirkusz a netadóval, egyáltalán szóba kerülne a csökkentése ?
És az hogy szóba kerül, még nem is biztos, hogy megtörténik.

--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

A magam részéről elhatárolódok a warez-huligán randalírozóktól. :-)
Most kifejezetten örülök, hogy nem mentem el.

Mielott valaki bedolne a 700/5000Ft-os trukknek:

A NATO kotelezettseg alapjan a hadi kiadasokat eves szinten 500 milliardra kell felfuttatni, es eddig is ennyit kellett volna teljesiteni, de inkabb elsipoltak, sot a hadi kiadasok kozott szamoltak el a katonaknak kifizetett nyugdijat.

Ezt a penzt elo kell teremteni, kovetkezeskeppen a tervezett bevetel szinte biztosan kozelebb van a 200 milliardhoz netadobol, mint a 20 milliardhoz.

Most értem haza a tüntetésről.
Hatalmas, fegyelmezett és kulturált tömeg volt, családos jellegű. Átlagéletkor 25-30 év.

Látni lehetett azonban, hogy kb 1 ezrelék ultra csapódott a tömeghez.
Borzasztóan kiríttak a kulturált "polgári" vonulóktól: alkoholtól bűzlő, sállal eltakart arcú, vagy kb 8 általánost ránézésre el nem végzett arcok voltak.
Mint a hangyák ide-oda cikáztak az emberek között és baromságokkal próbálták hergelni a népet.
Ez nem sikerült nekik egészen a tüntetés végéig, amikoris szépen hazajöttem, nagyon sok másik emberrel együtt.
De az ultrák úgylátszik megkapták azt, ami a Parlament előtt nem sikerült nekik: a balhét.
Szemétládák.

Ettől azonban a tüntetés ugyanolyan jogos maradt, és az eszement baromságot azonnal vissza kell vonni.

A tények kedvéért! Az ultráknak semmi köze nem volt a rendbontáshoz.

"A Hirtv folytatja a fidesz felszopását. "Az internetadó ellen tüntetők egy csoportja dobálja a fidesz székházát, törnek-zúznak az épületnél. A Hirtv szerint szurkolókra hasonlító személyek is részt vesznek az eseményekben." Szurkolók azonban nincsenek ott, ha mi lennénk ott, akkor már bent lennénk a székházban... Nemsokára..."
https://www.facebook.com/ultrasliberi.hu/posts/930690040292877

Pár órával korábban:

ULTRÁKKAL VEGYÍTENÉK ÖSSZE AZ INTERNETADÓ ELLEN TÜNTETŐKET – KIJEVI FORGATÓKÖNYV BUDAPESTEN?

Írta:Ultras Liberi in Hírek, Magyarország 5 óra ezelőtt Hozzászólások kikapcsolva

Kétezer futball-huligánt szerveztek ma a Kossuth-térre egy tüntetésre órákkal azelőtt, hogy a belvárosban megkezdődik a fővonalú média teljes skálája által beharangozott, internetadó elleni tüntetés. A megmozdulás alig egy órája ért véget, így a kétezres tömegből néhány száz fős, látszólag egyelőre tanácstalan keménymag várakozik a belvárosban. Nem kizárt, hogy ezek a csoportok bekapcsolódhatnak a délután 6-kor kezdődő, a internetadó bevezetése ellen meghirdetett tömegdemonstrációba is, ami valószínűsíti, hogy provokátorok a kormányellenes tüntetés radikalizálására készülnek – a hidfo.net cikke.

Mint ismeretes, a kormány is számít egy az amerikai titkosszolgálat által szervezett felforgatási kísérletre. Idén februárban Kijevben ugyanezzel a módszerrel távolították el az ukrán kormányt a nyugati titkosszolgálatok: a nagy létszámú, ám békés civil tüntetésbe futball-huligánok és szélsőjobboldali csoportok aktivistái szivárogtak be, akik összecsapásokat provokáltak ki a tüntetők tömege és a rendőri erők közt. Ennek következményei ismeretesek; a kormányfő lemondott, az államfőnek el kellett hagynia az országot, Kijevben pedig egy olyan kormány jutott hatalomra, ami Washington céljait maximálisan kiszolgálja.

Igen sokatmondó, hogy a Kossuth-téren nem tegnap vagy valamelyik másik nap jelennek meg az ultrák, hanem éppen azon a napon, amikor vélhetően civilek tízezrei vonulnak majd utcára a belvárosban. Mindez valóban azt jelenti, hogy Washingtonban “magasabb fokozatra kapcsolták” az Orbán-kormány elleni politikát.

A Kijevben zajló felforgatás sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a CIA el tudta hitetni a hazai szélsőjobboldali szervezetekkel, hogy a kezdődő kormányellenes tiltakozásokat saját hasznukra fordíthatják és részesülnek majd a hatalomból. Ennek következménye egy az ország területi egységét megbontó háború lett, amiben az amerikaiak báb-kormánya az első sorba küldte meghalni a jobboldali fiatalokat.

Reméljük, hogy a magyarországi jobboldal tanult az ukrán példából és nem ringatják magukat abba az illúzióba, hogy az internetadó elleni tüntetésbe bekapcsolódással további szavazatokat szerezhetnek.

http://ultrasliberi.hu/ultrakkal-vegyitenek-ossze-az-internetado-ellen-…

CIA, oroszok, vagy szíriuszi gyíkemberek? Nem hiszem.
Szerintem a legegyszerűbb magyarázat a legvalószínűbb.

Ott voltam, láttam, hogy voltak ott ultrák néhányan (kb 1 ezrelék),
akik állat módjára próbáltak hőzöngeni, de a rendes tüntetők nem vették a lapot.

Más kérdés, hogy ez állhatott érdekükben sokaknak, de pl. a 2006-os autógyújtogatásnál haverom kint volt, ő is egészen hasonló elvadult, balhézós keménymagról beszélt, akik törnek-zúznak, ha van egy jó kis csordázós alkalom.

Az ultrák hivatalos forrásairól idéztem szó szerint, linkekkel. Némiképp hitelesebb mint egy névtelen fórumarc aki "ott volt" és "látta".
Egyébként az ultrák nem arról ismertek, hogy billentyűzettel, monitorokkal és egyéb számítógépes kellékekkel mennek tüntetni.
Alternatíva híján a Hirtv élő közvetítéseiből követtem az eseményeket. Ment a "mocskos hirtv!"-zés és sikerült szétbarmolniuk a kamerát a "békés tüntetőknek". Néztem volna az ATV-ről ha már egy MSZP tüntetésről van szó, de azon egy film ment. Lol! Az egyetlen csatorna ami élőben közvetített a Hirtv volt. Na ez is vicc. Ahogy az egész tüntetés.

Lassan nevetség tárgya leszel... "Voltál a buzi tüntetésen?... Nem... milyen buzi tüntetésen? Tudod amit az a buzi szervezett.. Jó jó, de az nem buzi tüntetés volt, és a szervező egy szót sem szólt a nemi irányultságáról, és a tüntetés témája mesze nem a homokosoról szól.... Nemérdekes, buzi szervezte buzi tüntetés? " Hallod magad? Vagy mikor az onnan jövő embert azzal hazudtolod: "Nem lehettek ott, megírták hogy nem voltak ?" :) Nem érzed legalább a problémát? Persze ha neked a világ ilyen, hát lelked rajta.

Jól láthatóak a régóta hiperaktív fórumozókon mentálhigiénés problémák. Autisztikus kis világodban jól láthatóan probléma számodra saját magad és mások megkülönböztetése.
A valódi világban tegnap este a netfüggő csőcselék rendesen lejáratta magát. Bár te betegtársaiddal valószínűleg képtelen vagy felfogni de nagyon sokan - az ország többsége - nem az interneten éli az életét. Továbbá nagyon sokan gondolják úgy, hogy a túlzásba vitt netfüggőség (1-2 óránál több internet előtt töltött idő) káros az egészségre. A monitorokkal, billentyűzetekkel romboló, magából kivetkőzött vandál tömeg messzemenően alátámasztja ezt a szemléletet. Egy vérprofi píáros sem tudott volna ennél hatásosabb lejárató reklámfilmet forgatni.
Tegnapig nem voltak sokan akik helyesnek vélték volna az internetadót, de ezt a csürhét látva ma már jó páran vannak akik helyeslik.

Az a tény, hogy MSZP-s politikus szervezte az egész tüntetést csak az autiszikus kis világodban nem értelmezhető körülmény.

Szokás szerint fogalom nélkül írsz. Fogalmad sincs arról kik azok az ultrák, de ez természetesen nem zavar abban, hogy sommás kinyilatkoztatásokat tegyél költői kérdéseket formájában.
FYI: Az ultrák büszkén vállalnák és képekkel illusztrálva posztolnák ki a hivatalos oldalukra a székházroham képeit ha valóban ott lettek volna. Jóval képzettebb rétegről van szó mint amit te róluk képzelsz.
Nemcsak a hivatalos cáfolatukat idéztem és linkeltem be, de egy órákkal korábban kiadott cikket is az oldalukról, ami magyarázatot ad arra miért maradtak távol a nettüntetéstől.
Az, hogy nem érted, sőt fel sem fogod miről van szó természetesen nem lep meg. Csak hozod a formád.

A tv-sek felvételei nélkül is bőven elég térfigyelő és biztonsági kamera van azon a környéken. Valóban be szokták kérni ilyenkor a tv-sek felvételeit. Bár a sok barom maga is postolja az istenadta internetre, facebookra a mobiljával helyszínen készített fotókat és videókat, szóval innen is bőven van anyag.

"Látni lehetett azonban, hogy kb 1 ezrelék ultra csapódott a tömeghez.
Borzasztóan kiríttak a kulturált "polgári" vonulóktól: alkoholtól bűzlő, sállal eltakart arcú, vagy kb 8 általánost ránézésre el nem végzett arcok voltak."

Látszik nem ismered az ultrákat...
Ezek maximum ultrákat utánzó alkoholisták voltak, de az átlag ultra ezeknél jobban öltözött és viselkedik. Az átlag ultra ugyanis középosztálybeli, legalább érettségizett, de sokszor diplomá, bár fanatikus rajongó. (Persze vannak ez alatti képzettségűek és felettiek is.)
Persze nem mennek a szomszédba egy-két pofonért, de messze nem így néznek ki...

Magyarazat az internetado tuntetesre valaszul adott "bekemenetrol" kozeleben jaro turistanak (masik forumbol masolva):

"
[..]
- Mi ellen tiltakozik ez a sok ember?
- Neeeeem, ezek nem tiltakoznak. Ezek adoemelest kovetelnek!
- ????
- Meg megmutattyak a zusaknak, hogy tudjak hol a helyuk!
- ????????
- Hat a zusak azt mondtak kicsit sok es tul nyilt a korrupcijo. Most tiltakoznak, hogy nehogy kivizsgaljak.
- ????????????
- Allitolag az adohatosag kozremukodik ilyen afacsalasban, meg minden. Ezert most azt kerik, hogy vizsgalgatas helyett vezessenek be egy uj adot. Kovetelik.
- ????????????????
- Az uj adobol az adohatosagnal bert kell emelni ugyanis.
- ????????????????????
[..]
"

Az ember és az emberek közti kapcsolat, kommunikáció eredendő így azt korlátozni, abba beleavatkozni nem szabad és sose szabadott. Az összes kinyilatkoztatás, alkotmány ezt első sorai közt védi, ez az alapja a római jogrendszernek és erre épülne az összes jelenlegi jogrend is.

Az internet az ember, emberek és emberek csoportjának, csoportjai közti kapcsolat, kommunikáció. Minden ami csak létezik az interneten azt emberek állították elő, közvetve a szavuk, az írásuk, az internet korlátozása és megadóztatása az emberek egymás közti kapcsolatának korlátozása lenne, de sosem szabad hagyni.

Az internet kapcsolat létrehozásának, anyagi ellentételezése viszont már más kérdés, az gazdasági tevékenység, adóköteles, adóztatják is, a világon a legjobban Magyarországon, igen, világelsők vagyunk ebben is, mind olyan kevés másban mostanában.

Az internet ilyen formában történő megadóztatása pontosan megegyezik az asztrovilág című retekkettőn vagy retekklubbon vetített csalásával, magyarul pénzt, anyagi ellentételezést szednek egy nemlétező nem anyagi szolgáltatásért, termékért cserébe. Természetesen ezt is a jelen vezetés támogatásával.

A zene után szedett maszekadó, úgynevezett jogdíj nem korlátozza ezt a szent ember és ember közötti kommunikációt? Nemcsak az interneten hanem személyesen is, egy vendéglőnek évi 300 ezer Ft-ot kell fizetnie az Artisjusnak azért, hogy saját fizetett zenészei vagy ott fellépő amatőr zenészek zenélhessenek.
Ez egy ilyen világ, már korábban is ilyen volt.

Mégsem láttam még Artisjus székház elé szervezett tüntetést. Pedig nem mai probléma. Érthető okokból nem volt hivatásos politikus aki szervezett volna erre tüntetést. A "civil önszerveződés" pedig valahogy nem volt képes egy ilyen demonstráció megszervezésére.
Magyarországon elsősorban az Artisjus maszekadó mértékével van probléma. A szlovák jogdíjak mértékéhez képest nemcsak többszáz százalékkal magasabb adószintről van szó, nagyságrendbeli az eltérés. De még a németországi jogdíjakhoz képest is többszörös a magyarországi Artisjus sarc. Pedig a magyar bérszínvonal közelében sincs a németnek.

Pedig volt már. Artisjus az ország egyik legszégyenletesebb intézménye, vagyis cége mert magáncég. A céljai és a lényege alapvetően jó, a baj, hogy egy egyszerű pénzbeszedő és haveroknak osztogató mutyi az egész, magyarul beszed 100%-tól pénzt, de csak 5%-nak adja tovább, 60%-ot meg fölél.

az artisjus egy alapítvány, amit unatkozó vágottfitymás kivénhedt zenészek hoztak létre a hosszútávú nyugdíj céljából (ha már egyszer kivénhedtek a zeneszerzésből, meg a 127. búcsúkoncertből).

az államilag (artisjustól jóval korábban) létrehozott jogvédő szervezet neve MAHASZ.
ne keverd ide egyik állam szerzői jogokat védő "hivatalát" úgy, hogy azon kalap alá veszed az artisjust.
tizenéves zenegépes múltamra hivatkozok, amikor előadom, (meg előadtam már 27szer) hogy:

-mi zenegépesek egy darab zeneszám zenegépre jelentésével befizetünk a MAHASZ felé egyszeri, (ma már) ~400 Ft-ot (nettó), míg a vendéglátósok ülőhely/nyitvatartás/médiaeszközök/kategória szerint negyedévente 30ezer-400ezer között az artisjus felé. természetesen az artisjus nem ültet le vendéget a kocsmába, szóval tekinthető védelmi pénznek is.

-a MAHASZ a befolyt lé 3-5%-át tartja meg működési költségként, a többin valamilyen arányban osztozik a szerző és az előadó (nemzetközi szinten is, a kiadókon keresztül!), míg az artisjus a befolyt lé 70-80%-át tartja magáénak, míg a maradékot ötletszerűen osztja ki az előadóművészek között. állítólag sting még nem kapott egy kurva fillért se, pedig tolták a muzsikáját rádiókban (is).
(a MAHASZ-nak van nyilvántartása a bevallásokról, artisjus átalánydíjat számol és szed!)

-a MAHASZ világ életében rendszeres statisztikát vezetett és mutatott be az általa kezelt vagyonokról, míg az artisjus... ööö... izé.... hát...

-a MAHASZ világ életében rendszeresen beszámolt egy-egy zeneszám/együttes/album sikeréről, míg az artisjus... ööö... izé... hát....

-a MAHASZ felé mindenki mindenkor befizetett mindenféle jogdíjat. legfőképpen azért, mert jelentős hátrányt érezhettél volna (szervezőként/zenegépesként), ha nem fizeted be, míg artisjus esetében végrehajtás van, ha meg ellentmondasz, akkor bíróság, ahol az artisjus mindig nyer.

a témakört illetően Magyarországon elsősorban az artisjus létével van a probléma, meg azzal a hiller nevű barommal, amelyik ezeknek jogszabállyal megerősített életet adott.

konkrét példa:
MAHASZ által utalt zsetonból a Matyi (a hegedűssel mulatós) vett egy szép autót, meg hitel nélkül épített házat. az artisjus által utalt 8ezer Ft-ot meg nem bírta hova tenni szellemileg, hiszen abban az évben 200 fellépése volt, az artisjus meg képtelen volt elszámolni a nyócezer pezeta összetételét illetően...

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

A körülmetélés a wikipedia szerint egyáltalán nem csak a zsidó vallásúakra jellemző, akikre vélhetően utalni szándékoztál.
Mindenesetre hozzászólásoddal is jól demonstráltad, azok a tegnapi tüntetésen elhangzott jelszavak amik miatt egyesek ultrák jelenlétét vizionálták alaptalanul, nemcsak ultráktól származhatnak.
Az Artisjus zavaros belső működése ma már ismert. Fél éve hosszas cikk elemezte az Artisjus visszaéléseit. Például az általuk szétosztott pénzeknek csak 18%-át kapják külföldi jogtulajdonosok képviselői még a többit magyar zenészek között osztják ki, erősen priorizálva a haveri kört. Pedig a hallgatottság aránya magyar és külföldi zeneszámok között közel sem 82%-18%.

Sok probléma van az állam működésével és azzal a gyakorlattal ahogyan beszedi és újraosztja a pénzt. De még így is minőségi különbség van a maszekadókat szedő, majd azokat haveroknak zavaros módon osztogató szervezetek mint az Artisjus között, vagy norvég pénzeket maszek módon osztogató szervezetek, mint az Ökotárs és az állam között.

Ezzel nem teljesen értek egyet, vegyük például a jogdíjas MLM hálózatokat.

Van egy központi raktár az országban, de a termékek tárolásáért, reklámozásért,... a viszonteladók felelősek. Nem kell minden városban boltot fenntartani, lesz 3-4 ember városonként, aki elvégzi a beszerzést, reklámozást, kézbesítést, így automatikusan kialakul egy piramis.

Mindennek akár értelme is lehetne, ha a dolog megmaradna a kereskedelem szintjén és nem menne át hittérítés formájába. Ezzel szemben az MLM hálózatok leginkább teokratikus felépítésű társadalomra hasonlítanak: a menedzsment hirdeti az igét a népnek a könnyű pénzkereseti lehetőségről, akik hitelből termékeket vásárolnak, hogy dőljön nekik is a lé, amit eladni már nem tudnak.

Alapvetően a probléma nem a jogdíjas MLM-mel van, hanem az igehirdetéssel, amivel sok balekot befürdetnek, hogy megvegyék a használhatatlan termékek tízezreit.

Ha elfelejtesz mindent, amit eddig az MLM-ről tudsz és hátralépsz két lépést, akkor magad is rájöhetsz, hogy az MLM-es értékesítés a kereskedelem egyik formája.

Természetesen az internetes eladásokhoz képest az MLM is masszív versenyhátrányban van, de mondjuk fenntartani 3-4 boltot városonként lehet, hogy többe kerülne.

A probléma az, hogy míg a boltokba be-be tévednek emberek vásárolni, még a hatalmas árrés mellett is, addig az MLM hittérítés nélkül eltűnne a süllyesztőben. Mondjuk úgy, hogy csalás és átverés nélkül versenyképesen nem tudna működni az internetes láncok mellett.

Azt értsd meg, ez is egy kereskedelmi forma, versenyképtelen, amit csalás és átverés nélkül jelenleg nem lehetséges fenntartani.

Az MLM versenyt korlátozó kereskedelmi forma. Szerintem azonnal be kell tiltani, a fentebb leírt problémáim miatt is.
Ami nem publikus az interneten az ne is létezzen, gittegyletekre, földalatti szervezetekre, szervezkedésekre, hierarchikus piramisokra, magánemberek magánszférájának kizsákmányolására nincs szükség a jövőben, csak a múltban.

Egyet kell, hogy értsek veled. A ködösítést, versenykorlátozást mindenképpen be kell szüntetni, ha viszont enélkül versenyképtelen a termék, akkor nincs rá szükség.

De nehogy azt hidd, hogy ez csak az MLM.

Ismertem régi haverokat (többször is volt), felhívtak, hogy meglátogatnának. Megkérdezték, hogy jól vagyok-e és hogy van a család? Mondom jól, de azért meglepett, hogy az elmúlt 20 évben eszükbe sem jutott édesanyám egészségi állapotáról kérdezni, vagy arról, hogy van-e éppen csajom.

Ezek után fél órán át beszélgetünk arról, hogy papa/mama/nagyi/aranyhörcsög/nővér/fivér jól van-e, utána felajánlják, hogy ha kötnék rájuk életbiztosítást, akkor mégjobban lennének.

Ezt 3-4 régi ismerős meglépte velem, ezért gyanítom, hogy a kutya/macska/aranyhal egészségügyi állapotáról érdeklődni fontos, része a munkakörüknek. Akkor is, ha 20 éve ismerem őket. Szerintem ez is legalább olyan undorító, mint az MLM-es hittérítés, ezek az emberek egy cég érdekében a saját emberi kapcsolataikat teszik tönkre. Én nem haragudtam meg rájuk, toleráns vagyok, de gondolom voltak, akikkel utoljára beszéltek ebben az életben.

hierarchikus piramisok? :-)
Ezekre nincs szükség?
Hát van igazság abban amit írsz, de átadhatnád a tiltakozásodat mondjuk petíció formájában az USA nagykövetének is, mint a legfőbb mai piramisépítő hatalom képviselőjének. :-) Ja, hogy még mindig nincs budapesti USA nagykövet. Nembaj van ott egy "jóember" ügyvezetőnek.

Az internet nem kizárólag emberek és emberek közötti kapcsolatból áll.

Üzemeltethetsz torrent szervert, tölthetsz le filmeket, programtöréseket, nézhetsz videót,...

Ha az ember-ember kommunikációt nem akarod adóztatni, az első gigabájtot kellene kizárólag ingyenessé tenni. Durván 56 kbps kell egy másodperc jó minőségű emberi beszédhez.
Egy gigabájt 1.6 nap folyamatos fecsegésnek felel meg, magyarul egy hónapban 1.3 óra napi beszélgetés ingyenes.

Az elméleted szerint az internet adó legnagyobb hibája, hogy 150Ft-ot ráver az ember-ember kommunikációra.

És úgy gondolod, hogy háromszázezer forint beszedése a vendéglősektől azért, mert saját zenészeik játszanak olyan számokat amiket egy Artisjus-tag zenész három évtizeddel korábban lepengetett, az ő pengetésébe befektetett anyagiak ésszerű ellentételezése?!
(Abba most ne is menjünk bele, hogy az Artisjus még akkor is követelni a maszekadóját a vendéglőtől, ha ott élő zenében csak ingyenes licencű vagy már lejárt jogdíjú zenedarabokat adnak elő)
Vagy arányos az, hogy egy magyar átlagember fél napi fizetését pengesse ki egy mozifilmre? Ha egy átlagos magyar család két gyerekkel elmegy hétvégén moziba arra két szülő kifizetheti egy napi bérét, és ebben még nincs benne a mozikban igen jól felnyomott áron kapható kóla, popcorn.
Ha drákói szabályozással lehetetlenné tennék a filmek torrentezését akkor mindenki rohanna a mozikba? Vagy keresnének más ingyenes jogdíjú szórakozást maguknak az átlagemberek? Például az ISIS propagandavideóit. Egész jó zenéik vannak, ráadásul a reality-horror úgyis ver minden műmájerkedő akciófilmet. A film, média egyben propagandaeszköz is, valamint reklámhordozó formátum (filmekbe integrált termékmegjelenések miatt). Hollywood akkor is jól jár ha itt a nyugati világ frontvonalán ingyen nézik a filmjeit. Ki ne felejtsem. Oroszország hajlandó külföldre jogdíjmentesen adni a ma itt ismeretlen filmjeit. Nem is rosszak azok a filmek.

Te párttag vagy. Nem írtam ilyet. Pont ezért írtam, hogy ezt a rendszert fel kell számolni, mert ezeréves múmiák még mindig abból gazdagodnak amit pártzenészként 50 éve csináltak. Szánalmas. Munka nélkül ne egyenek, de nem lehet eltörölni mert akkor meg minden csak lopott lenne. Újra kell építeni a rendszert, az artisjus összes vezetőjét előzetesbe helyezni, disznó lajcsi házát elkobozni. stb.