UPDATE: Beszéltem telefonon a Tari Miklóssal. Ami új információ, hogy részükről nem akadályozzák a gépünk elszállítását (amúgy is lejár a szerződésünk), viszont a T álláspontja még ismeretlen. Pénteken tárgyalnak, hamarabb aligha várható érdemi válasz.
Ahogy elmondta a T (is) érzi, hogy kissé ügyetlenül kezelték a helyzetet, illetve a helyzet kettejük között minimum vitás (tartozol - nem, nem tartozok). Holnap elvileg tájékoztat majd, hogy mit sikerült megegyezniük.
UPDATE: http://hup.hu/node/114048#comment-1452645
Egyelőre elérhető a HO és az ügyfelei. Ennek ellenére tovább keresek hostingot, csak most már nem ezen a hétvégén akarok költözni. És matávmentes cégnél.
Sziasztok,
Olyan gondom van, hogy a viszonteladó, akitől a hostingot vesszük tartozik a Dataplex felé, ezért el lettünk vágva a külvilágtól.
Ezért keresek kb. azonnalra hostingot a Dataplex épületében, úgy, hogy a gépünk már ott van, csak át kéne tolni.
Mivel a levelezésünk nem működik, ezért kérem, hogy aki ajánlatot tud adni, az a fisherhu@gmail.com címen jelezze, az remélem működni fog :D
UPDATE: mivel viszonylag megingott a bizalmam a viszonteladókkal szemben, ezért ha valaki tud egy közvetlen kontaktot a t-systemshez, hogy a hétvégén vagy legkésőbb szerdán tudjunk valamit alakítani akkor szóljon :D
UPDATE: a T-Systems (a viszonteladó tőle veszi a zoxigént) addig nem engedi a gépeket elvinni, amíg a számla ki nincs egyenlítve. Az, hogy négynapos munkaszünet következik, némiképp árnyalja a képet. Egy esélyt látok, mégpedig hogy esetleg lehet egyeztetni a T-vel, hogy átmennénk hozzájuk. Ahogy most látom, leginkább ebben kéne segítség, hogy ez mihamarabb megtörténhessen.
UPDATE: az ÉN esetemben a megoldás valószínűleg az lesz, hogy:
- szerdán beviszek egy gépet
- rsync amit kell
- a bevitt gépet preferáltan ott helyben elhelyezem (a T-Systemsnél, ha rugalmasak lesznek - Matáv, muhaha)
- amint lecsengett a móka, a vasat visszacserélem
Ez csak egy TERV, de jelenleg ezt látom a legesélyesebbnek.
INFO: http://hup.hu/node/114048?comments_per_page=9999#comment-1452416
UPDATE: a legutóbbi hírek alapján a gépeket át lehet _kötni_ pl. az ezit-hez, illetve oda már át is lett kötve pár szerver/cég, és hamarosan a többiekhez is lehet, azaz a T nem áll útjába a házon belüli vándorlásnak. Ez kb. úgy néz ki, hogy az uplink másik viszonteladón át megy ki, tehát új IP cím, stb. stb. Részleteket természetesen a viszonteladók tudnak mondani, de úgy látszik van kiút.
Hozzászólások
részvétem!:D
Hát nem így terveztem a hétvégét :D
Honnan tudod hogy valaki nemfizetett? Melyikceg?
Beszéltem a Dataplex helpdeskkel, azonnal mondták a cég nevét.
melyik számot hívtad? azt ami a dataplex.hu-n van feltüntetve, mint 0-24 helpdesk? azon engem visszafogott gorombasaggal elkuldtek a f@szba, hogy nem tudnak tajekoztatast adni, es adtak egy masik szamot, amit meg lehetetlen felhivni :)
nem mondanad meg a ceg nevet?
ense ertem hogy ilyen esetben miert ne lehetne beirni hogy melyik ceg....
hitelrontás.
--
--ZENEBUZI--
annal nagyobb hitelrontas nemnagyon letezik, hogy megszunik a szolgaltatas, es nincs hivatalos ertesites+elerni sem lehet oket
Ezt csak a kókler cégek terjesztik, de már sajnos beivódott a köztudatba ...
Végülis ha azt mondom, hogy xyz vállalkozással kötöttem egy szerződést a számítógépemnek bitfolyammal és elektronokkal történő ellátására, és ő ezt nem teljesíti, akkor az miért is lenne hitelrontás, ha nyilvánosságra hozom, hogy a "köztünk lévő megállapodással ellentétben az xyz cég nem ad bitfolyamot és elektronokat a gépemnek"?
Pontosan. Ráadásul a bitfolyamok áramlásának elakadásáról és a végződtető bitfolyam-gyűjtő-tárolóeszközöm elmozgatásában való akadályoztatásomról kapásból kérnék egy jegyzőkönyvet, ami popóm megóvását megoldja, ha xyz bitfolyam-szivattyúzó cégnek magánvádas indítványra szottyanna kedve.
Jelen helyzetemben ugyan személy szerint kb. biztos vagyok abban, hogy az illető cég sáros, ám ezt bizonyítani nem tudom. Beszélgettem a telefonon egy emberrel, aki rejtett számról hívott és mondott valamit. És a cég elérhetetlen és a mi szerverünk is. Eleddig ennyi a tény. Minden más csak közvetett dolog.
És a cég neve a probléma szempontjából eléggé lényegtelen, ám ha valakinek mégis fontos, az majd ír levelet. Szerencsére eddig olyanok írtak akik segíteni akarnak (itt is köszönet érte), illetve sajnos nem kevesen azok, akik szintén kutyaszorítóban vannak, és érdeklődnek, hogy tudok-e valami fejleményről.
Visszahívást kértem a portal.adatpark.hu-n keresztül. Rejtett számról hívtak.
engem az elso szamon roppantul udvariatlan es paraszt modon megadott masik szamon is legalabb ugyanolyan bunkon kuldtek el, hogy nem tudnak tajekoztatast adni, es egyaltalan miert hivom oket..
Ha a Dataplexet hívtad, akkor nekik semmi közük a dologhoz. A Dataplex egy épület... nem szolgáltató. Ill. bocsánat szolgáltató, de nem hosting szolgáltató.
Erre az email címre ugyanebben az ügyben kérnénk árajánlatot, vagy bárkit akinek infója van:
krasser.tamas@gmail.com
Köszönjük!
Mi nagyon tamogatnank egy pertarsasag letrehozasat. Tegnap ejjel
szerzodessel es eredeti szamlakkal igazoltuk, hogy a szerverek a mi
tulajdonunkat kepezik. Ezzel a jelen levo ket operator semmit nem
tudott kezdeni, a feletteseik, akikkel folyamatos telefonos
kapcsolatban voltak, nem voltak hajlandok velunk beszelni se telefonon
se szemelyesen.
Szerettunk volna jegyzokonyvet felvenni arrol, hogy mi tajekoztattuk
oket, hogy a szerverek a mieink ezert nem ervenyesithettek ra
zalogjogot (ami az o aszfukben is benne van a 6.2-es pontban), de a
felettesekkel tortent rovid egyeztetes utan azt a valaszt kaptuk, hogy
semmit nem tudnak atvenni, semmit nem irnak ala.
Ekkor rendort hivtunk, akiknek elmondtuk a tortenetet, de a kozponttal
torteno egyeztetes utan ok is azt mondtak, hogy polgari pert
inditeunk, ok nem vehetnek fel jegyzokonyvet se, plane nem adhatjak ki
nekunk a gepeket, hiaba igazoljuk a tulajdonjogot. Kertunk
panaszkonyvet, azt sem tudtak adni (nem tudom ez nem kotelezo-e nekik,
errol a fogyasztovedelmet kene megkerdezni, hogy nem kene-e ez a
szolgaltatas helyen).
Egy hibajegyet tudtunk csak felvenni a portalon, hogy valami nyoma
legyen a dolognak.
Az operatorok egyebkent tisztaban voltak vele, hogy a szerverek nem a
hostoffice tulajdonaban vannak, de csak sajnalkoztak, hogy nem tudnak
mit tenni.
Irtak itt korabban, hogy akkor mi alapjan tartjak "fogva" a gepeket,
erre nem tudtak mit mondani, de ha tudjak (es a szamlak utan plane
tudniuk kellett), hogy azok nem a HO gepei, akkor ez kb szandekos
torvenyszeges es karokozas. Ejjel tobb ceg milliokat ajanlott a
visszakapcsolasert, ez se erdekelte oket.
Egyszoval mi szeretnenk egy pertarsasagot.
Viszont a hupra nagyon nehezkes regisztralni, tudom, hogy sokan
read-only modeban vannak, kene egy platform ahol lehet gyulekezni.
Itt vagyok elerheto ezugyben: krasser.tamas@visionline.hu
csak a lenyeget felejtettetek ki - egy dorzsolt ugyvedet, aki a helyzetet bunugyi aspektusat is fel tudja vazolni - kezdve a viszontelado nem jogosult zalogjogi bejegyzesetol a szamitogepes uzem megzavarasaig, az adatvedelmi torvenyen keresztul a szerzoi jogi torvenyen at a szabadalmi torvenyekig mindent elo lehet huzni a kalapbol...
A rendorok nagyon egyszeruen lepattintottak - pont azert, mert nem a valosag egy olyan szeletet mutattatok meg, ami felveti buncselekmeny gyanujat, csak egy polgari jogvitat...
Ha elokerul buncselekmeny gyanuja, halaszthatatlan nyomozati cselekmenykent hazkutathatnak is. Nem feltetlen szeretik a feljlenetest sem - rontja a statisztikat. Ha nem intezkednek, panaszt kell tenni.
pl.: adatvedelmi torveny ide vago aspektusa - az adatok biztonsagat szolgalo intezkedest elmulasztottak, azzal hogy nem engedtek elszallitani a gepet...
"177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével"
b) az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget,
c) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt hivatalos személyként, közmegbízatás felhasználásával, vagy jogtalan haszonszerzés végett követik el. "
A feletteseket is meg lehet mozditani, ha a kovetkezmenyek kozott ott szerepel par ev borton, es ramehet a lakas, kocsi is....
Csak azt felejtetted el, hogy NEM a Dataplex/T szerződött ügyfele vagy, így a viszonteladó és te közötted rendezett jogviszonyt (azaz nem tartoztok egymásnak, a viszonteladó részéről nincs akadálya annak, hogy a tulajdonodat elvidd (ugyanis Ő bocsátotta a DP/T rendelkezésére zálogként az eszközeidet)) is célszerű lett volna mellé rakni - csak ugye a viszonteladó nem igazán volt elérhető.
Nem bocsathatja zalogkent a viszontelado mas tulajdonat a dp/t rendelkezesere...milyen jogalap alapjan tenne?
Ezt ugy hivjak, nyereszkedes...vagyis azt, hogy a dp/t az viszontelado ugyfelein szeretne behajtani ... ami nem az o saruk.
DE a viszonteladó pont ezt tette. Róka fogta csuka, hogy a viszonteladóval vagy szerződésben, és a cuccod elszállíthatóságáról (tartozás/jogvita nincs) neki is kell nyilatkoznia, nem? Jaaaa, hogy a viszonteladót itt most senki sem tudta elérni, az illetékesük senkit nem keresett meg, senkinek nem szólt, hogy t. ügyfelünk, probléma van, de dolgozunk a megoldásán, etc, etc...
Nincs jogalapja az elszallitas megakadalyozasara. Miert kellene nyilatkoznia? Es miert kellene barmit is adni a nyilatkozatara, amikor az elozo nyilatkozata is nelkulozott minden valosagalapot?
Mi van ha elutotte a villamos, es nem tud nyilatkozni?
Csunyan bele fog torni a bicska ebbe a hozzaallasba, mar a karelharitasi es egyuttmukodesi kotelezettseg miatt is...
No mégegyszer... Ha a ho és az ügyfele között jogvita van, és a dp-ből kiengedik a ho által (jogosan) zálogként visszatartott eszközt, akkor mi is történik?
a torvenyek betartasa?
ertem en, hogy ez nem jo a szolgaltato szempontjabol, de attol ez meg nem valtoztat a helyzeten: harmadik fel tulajdonan nem ervenyesithet zalogot, mas alapja meg nincs a gepek visszatartasara.
Tyrael
sziasztok, lehetne tudni bovebben h melyik (tovabb)szolgaltatoval van para? a mi gepeink is lementek, de ugy hallottam mashonnan, hogy nem csak a mi altalunk valasztott ceg gepei elerhetetlenek.
koszi elore is!
Hasonló problémával küzdök. Én se így terveztem a hétvégét...
Ide várom az ajánlatokat:
nagylzs kukac gmail pont kom
Ha esetleg virtualis gep megoldas is erdekel akkor xen.integrity.hu . Azert ajanlom oket, mert hetvegen is adnak ki gepet, korrektek es eleg gyorsak is (bar nem a legolcsobbak).
Reméljük legalább a vasat el tudod majd tőlük hozni. Ha a viszonteladó cégnevén van náluk bent és nem tudod számlával vagy valahogy bizonyítani hogy márpedig a vas a tied, akkor lehet a tartozás fejében visszatartják :(
Szerverhosting szerződést érdemes lenne megnézni, az jó esetben tisztázza a tulajdoni viszonyokat is.
Akármi is van, mindenképpen jegyzőkönyveztesd a tényt, ha el lehet hozni a szervert, ha nem. A jegyzőkönyvbe kerüljön bele a visszatartás oka, ne csak az, hogy nem lehet.
Ez később sokmindenre jó lehet, akárhogyan is végződik az ügy illetve egy ilyen birtokában nyugodtan nyilvánosságra lehetne hozni a cég nevét mindenki okulására.
Nekem az évek alatt összejött már néhány "vicces" jegyzőkönyv.
signup
+1 signup
(esetleg sms-ben egymásnak körbeküldhetnénk a cégnevet, kezdem az én számommal: (70)-426-3972)
Az igazság csak lopva terjeszthető ?! Ajjaj :)
Aki vette a fáradtságot hogy rákérdezzen a fenti e-mail címen, az kapott tőlem választ a cég nevével. Amúgy mivel már órák óta áll a hálózatuk, a telefont nem veszik fel, a cég weblapja szintén nem érhető el, ezért ha valakinek már órák óta nem érhető el a szervere, akkor legalábbis gyanakodnia kéne hogy összefüggés van.
A cég neve amúgy abból a szempontból hogy nekem záros határidőn belül működő rendszert kell felmutatom meglehetősen sokad rendű probléma, így ha lehet akkor szorítkozzunk a technikai probléma megoldására, a jogit hagyjuk az ügyvédekre.
s technikai megoldás attól függ, hogy a beragadt szerver helyett van-e másik (+ teljeskörő mentés) és ebből belátható időn belül lehet-e rendszert készíteni.
Ha nem, akkor ez mégiscsak egy jogi probléma, amire technikai megoldás nem adható.
Csak röviden:
- az illető cég rendezi a számláját és minden helyreáll (muhaha, de elméleti esély van rá)
- a T-Systemshez megyünk, így a gépet nem hozzuk el, ott marad, IP címet váltunk, de ez van
- a T-Systemstől elhozzuk a gépünket, mert mégis el lehet hozni, ha muszáj
- a legfontosabb szolgáltatást, a levelezést felélesztem máshol
- felhúzok egy bacukp MX-et, ami akár egy évig is tárolja a leveleket, így azok nem vesznek el, és amint átállunk megjönnek (ez akkor játszik ha 4-5 napon belül esélytelen helyreállítani a működő levelezést, de mondjuk a 8-9 nap már majdnem tuti)
Én ezekkel foglalkozom, a többivel majd az ügyvédek, szerdán.
Erre az időre: http://dyn.com/email/dyn-email-backup-mx/ ?
--
http://naszta.hu
Áh, rájöttem, hogy van másik MX-em, mert nemrég migráltam, és a régi szerver még MX a zónára, és valóban, ott is ülnek a leveleink. Akár el is tudnám olvasni őket. Ebből okulva lehet hogy mégis fenntartok majd egy plusz MX-et, annyira nem nagy macera.
Akkor esetleg csak egy ip címet közöljetek :D
A cég nevét md5 hashben?
:)
____________________________
www.szerverplex.hu
szintén ugyanaz a cipő. :()
ha valaki tud valamit, én is kérnék infót: hambuch@tokyo.w5.hu, +36 30 5121238
köszi
Amúgy csak kósza gondolatként fordult meg a fejemben, hogy milyen k.cs.g az a szolgáltató, aki pont a hosszú hétvége előtt szúr ki ilyen szépen a kedves vevőkkel. Nem lehetett volna ezt 1-2 nappal előbb? Urambocsá' még 4 napot várni?
Mert OK, hogy a köztes cég nem fizetett, de azzal elvileg tisztában vannak, hogy ő egy viszonteladó -> nem őt, hanem a következő szinten lévő, valószínűleg vétlen ügyfeleket szívatják meg.
Jaja. Ezzel kell főzni :(
4 nap kieses nagyon sok...
Pont emiatt csinálták és mint látható - sajnos - működik... Jópáran ennek ellenére egyből a T-Systems-hez vinnék át a gépeiket.
Tegyük hozzá hogy csak azért, mert erre van a legtöbb esély.
Én személy szerint elítélem a T magatartását, ha tényleg foglalkoznának egy picit is az ügyfelekkel, akkor pl. esténként nyitnának egy pár órás ablakot, amikor elérhetnénk a szervereinket, megjönnének a leveleink, stb. stb. Nyilván ez nem lenne elegendő az üzemszerű működés fentartásához, de némiképp enyhítené azok problémáit akik vétlenek.
Alighanem matávmentes övezetet fogok keresni, mert ez a mentalitás, ami vagy húsz éve kísért (legalábbis engem), eléggé hervasztó.
Nyilván most kényszerből kénytelen vagy megpróbálni menteni a menthetőt és a leggyorsabb megoldást választani, de hosszú távon én biztos nem szerződnék a T-vel.
Hasonló módszerekkel csináltak ki másik piacokon is kis cégeket és szerezték meg az ügyfeleiket...
Mert talán 05.01 hónapkezdet.
További fejlemény. Megkérdeztem az operátort, hogy mivel be vagyok írva teljes joggal ahhoz a géphez, esetleg bemehetek-e az ADATOKÉRT, úgy hogy semmilyen eszközt nem viszek ki. Azt mondta hogy "ezt meg kell kérdeznem". 10 perc múlva már az a telefonszám is ki volt kapcsolva. Az adataimtól milyen jogon fosztanak meg???
Hát ezaz, ha le tudnám dumpolni a cuccot, akkor problémásan ugyan, de át tudnék állni másik vasra majd vissza. Ezt azért remélem hogy nem kell majd meglépni.
A helyedben fognám a szerződést, az ASZF-et és a BTK 317.§ -át és szimplán bemennék.
Szerk: mondjuk érdekes helyzet, mert másik oldalról meg ugye a viszonteladó bízta rájuk a vasakat... Mindenesetre, ha van valami engedély, hogy hozzáférhet valaki a saját vasához, akkor elméletben nem korlátozhatnak senkit.
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
Adatokért bemehetsz, de a vasat nem viheted ki, esetleg saját kis hadsereggel el tudod hozni. Törvényt meg a hajadra kenheted, kiröhög az ügyvéd, tapasztalat. :)
++
Semmi kozod a masik ket fel jogvitajahoz, az legyen az o problemajuk. Ha nem engedik elhozni a gepet, rendort hivtok, hogy kiraboltak ...
Iuventus ventus... Ennél picit bonyolultabb a dolog.
Hát persze, a rendőr be se mehet, vicc ország. :)))
Ha van házkutatási parancsa akkor bemehet és kihozhatja a géped!
____________________________
www.szerverplex.hu
ha van, de még akkor sem biztos hogy beengedik :)
Nagyon nem. Azt a jatekszabalyok szerint lefoglalja - es majd valamikor visszakapod...
Ha teljes jogú kapcsolattartó vagy akkor minden további nélkül bemehetsz az adataidért, azt senki nem tartja vissza tőled.
Ha nem dzsunka gép volt bent, azaz lehet azonosítani a gépet pl. sorozat szám alapján. Valamint van bizonyítékod, hogy az a vas a tied. (Van a vásárlásról számlád, amin szerepel a sorozatszáma a gépnek.) Úgy akkor nem akadályozhatják meg hogy elhozd azt ami a tied, mivel nekik feléd nincs követelésük. Ha mégis visszatartanák, akkor lopásért fel lehet őket jelenteni.
Kerjetek bergepet T -tol, es migraljatok at a cuccot fizikailag. A hozzafereshez ez esetben kellhet a szerzodes is persze, amit a viszonteladoval kotottel. (Ez ugye bevetel lenne a T-nek, talan engedekenyebbek lesznek)
Te is a Hostoffice-nál vagy, mert a náluk hosztolt gépem nem elérhető?
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Ha már így rákérdeztél, igen, van problémám a Hostiffice-al :(
Akkor szopórolleren vagyunk mind...
Hónapok óta terveztem hogy átmegyek a DoclerWeb-hez, de ezidáig lusta voltam... Most meg már Péntek van...
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Szia!
Pluhár Károly vagyok a DoclerWeb hoszting vezetője.
Tekintettel a helyzet súlyosságára, most hétvégén is fogadunk ügyfeleket.
Aki gépet szeretne hozni, vagy bérszerverre lenne szüksége,
az keressen engem személyesen. Jó pár gépet kiadtunk már ma is.
pluhar.karoly@doclerweb.hu
+36-30-472-5922
Üdv,
-logor-
Szia,
Köszi nekem most nem fontos mert nekem csak egy backupom érintett. Valamikor amikor kiszabadúl a gépem, akkor munkaidőben fogom intézni a Docleres hosztingot nálad. Vannak mások akiknek ez most magasabb prioritású...
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
ATWbol se veletlen lettek kibaszva :)
:)
____________________________
www.szerverplex.hu
Jut eszembe, ha valaki megy szerdán a Dataplexbe, akkor vigyen már egeret, billentyűzetet, mert abból mindig hiány van, és lehet hogy sokan leszünk :(
miért, végül is odaengednek a géphez kiszedni az adatokat ?
Nekem csak tartalék MTA és NS2 volt rajta, úgyhogy csak a gépért megyek be a számlákkal. Az éles gépem Ausztriában van, így nagy kár nem ért.
De sokaknak nagyon csúnya napjaik lesznek az már biztos. Elég sok gép volt náluk, még nagyobb cégeké is.
Mivel Angliában nem lesz munkaszünet, talán érdemes lehet Angliában bérelni gépet...
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Szia,
Ha azonnal akarsz bevinni gepet, akkor a proservernel tudok segiteni, es tudsz azonnal bevinni.
Köszönöm, a Proservert szeretjük, van ott is gépünk, de a jelen esetben a dataplex épülete játszana leginkább.
Ezt a választ kaptuk adatparktól: Gép- vagy bármilyen alkatrész kihozatala nem engedélyezett, de szerverparkon belüli hozzáférés adatmentés céljából a regisztrált kapcsolattartóknak engedélyezett.
Aki hasonló cipőben jár, és SOS működő alternatívára van szüksége, az keresse bátran őt: Dravecz Tibor +36 70 315 3019. Mi úgy kaptunk ma estétől 2 db virtuális szervert (de fizikaira is van lehetőség a szolgáltatónál), hogy szerdáig kvázi tesztlehetőséget biztosítanak (addig nem számláznak, visszamondható a dolog). Nagyon segítőkészek, a helyzetre tekintettel hétvégén is rendelkezésre állnak.
......és mi a büdös lófaszt csináljon akinek kb 30 szervere van bent? :(
Nem mondod...
de mondom.
Nem az enyémek, én csak közvetve vagyok érintett (párat üzemeltetek belőlük), de annak a cégnek majdnem egy tele rack vasa van bent, és most egyik sem érhető el.
Emlekszem egy/a szekrenyre... Sünökkel volt megpakolva?
aha...valószínű. Én még nem láttam a racket, de főleg sünökkel dolgozik a srác, és az a 3 is az, amit én csinálok.
Szep mennyiseg...
Vettetek fel jegyzokonyvet rola? Hivtatok rendort? Az hogy az adatpark vagy barmely szolgaltato zalogtargykent tekint harmadik fel tulajdonara, meg nem teszi jogszeruve...
A 0. percben ugyvedi felszolitast kell kuldeni nekik, es innentol mar minden karokozas szandekos...
Az adatpark honnet tudna, hogy kinek a tulajdona?
Nem ezért szokták rögzíteni, hogy ki mit tehet meg egy géppel?
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
fizikai hozzaferes != tulajdonjog
Ha Te hozza vagy tarsitva 200 gephez, attol meg nem a tied...
Valóban, de attól még fel lehet jogosítva valaki arra, hogy elvigye, cserélje a gépet, alkatrészét.
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
De, csak a géptermet adó szolgáltató (jelen esetben a dp) szempontjából irreleváns, hogy az ügyfél, aki x négyzetmétert bérel nála, a saját vagy harmadik fél eszközeit helyezi ott el - a dp-vel a **** van szerződésben, és ha az **** nem teljesíti a szerződésből adódó kötelezettségeit, akkor az általa ennek a szerződésnek a keretében elhelyezett eszközökhöz történő hozzáférést, illetve azoknak az elszállítását a dp nem engedi meg/korlátozza - a kettejük között fennálló szerződésnek megfelelően. Szerintem...
FYI adatpark aszf:
6.1.
A Szolgáltatót az Ügyfél díjtartozása esetén a hátralékos díj és járuléka erejéig az Ügyfél által a szolgáltatás
nyújtásának helyén a jelen szerződéses feltételek teljesülése következtében elhelyezett, vagy területén lévő vagyontárgyain,
eszközein, zálogjog illeti meg. A Szolgáltató mindaddig, amíg e zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt
vagyontárgyak elszállítását. Az Ügyfél írásban jogosult a zálogjog fennállását vagy terjedelmét a Szolgáltató felé kifogásolni,
illetve azt, hogy a Szolgáltató a követelésére teljes fedezetet nyújtó vagyontárgyakon felül más vagyontárgyak elszállítását is
megakadályozta.
6.2.
Az Ügyfél a fentebbiekben előadottakra tekintettel csak a saját tulajdonában álló eszközöket és vagyontárgyakat
jogosult a szolgáltatás nyújtásának helyére beszállítani, ellenkező esetben írásbeli nyilatkozat formájában az egyedi szerződés
megkötésekor köteles a Szolgáltatót a tulajdonjogi kérdésekről, illetve az esetlegesen fennálló egyéb, a zálogjog érvényesülését
akadályozó tényről tájékoztatni.
6.3.
Ha az Ügyfél a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat a Szolgáltató írásbeli engedélye nélkül szállítja el és más megfelelő
biztosítékot nem nyújt, a Szolgáltató követelheti a dolognak az Ügyfél költségén való haladéktalan visszaszállítását, amivel
egyidejűleg a zálogjog feléled.
6.4.
A zálogjoggal kapcsolatosan a fentebbiekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Polgári
Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései irányadóak.
Amennyiben a **** viszonteladó nem tájékoztatta a dp-t arról, hogy a bevitt cuccból mi az övé, és mi nem...
Ilyenkor az adatpark johiszemuen feltetelezi hogy a viszonteladoe, ezert kell 0. percben felhivni ra az adatpark figyelmet irasban, bizonyithato, es visszakeresheto modon, hogy ez nem a viszontelado tulajdona, igy zalogjogot sem jegyezhetett be rajta.
Egyuttal megtenni a feljelentest sikkasztas miatt a viszontelado ellen.
Es innentol kezdve minden raforditast, ami emiatt merult fel - a berelt szervereket, dolgozok munkaberetol kezdve az utolso papirlapig szepen vezetni, es karteritesi igenykent majd megkapja vagy a viszontelado, vagy az adatpark, vagy mindketto.
Onnantol hogy az adatpark tudomasara jutott a gepek valodi tulajdonosa, eselyesek lehetnek az alabbiak elkovetesere:
- szandekos karokozas
- szamitogepes rendszer es adatok elleni buncslekmeny
pl.:
300/C. § (1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki jogtalan haszonszerzés végett
a) a számítástechnikai rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz, vagy
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését akadályozza,
és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az adatpark tulajdona? Ha nem, akkor csak mase lehet. Az adatpark egyaltalan mifele jogalapon rendelkezik mas tulajdona felett? Esetleg eltulajdonitotta oket? Netan zsarol is, hogy visszakapja valaki?
Visszatartja addig, ameddig a vele szerződött (és ezt a kitételt elfogadó) ügyfél nem rendezi a tartozását.
Hat, nagyon nem. Sem a 6osagok, sem az adatpark nem jogforras, ennek hianyaban teljesen irrelevans minden aszf-be fogalmazott zoldseguk, igy szimplan be kell tartatni a hatalyos zalogjogot ....
Van kettő darab ptk.-s szerződés. Ezek, amíg azt a jogerős ítéletében egy bíróság ki nem mondja, érvényesek.
epp ez az, hogy nem ervenyesek, mert nem keletkezett zalogjog
Zálogtárgyat nemcsak a kötelezett, hanem harmadik személy is adhat, ezzel szemben a kötelezett csak a saját tulajdonában lévő dolgokat zálogosíthatja el, ellenkező esetben a tulajdonossal szemben nem lesz hatályos a zálogjog. Kivétel azonban van e szabály alól. A forgalom biztonságára figyelemmel a törvény úgy rendelkezik, hogy kereskedelmi forgalomban nem tulajdonostól is lehet zálogjogot szerezni akkor, ha a zálogba vevő jóhiszemű. A PK. 33. sz. áf. ezt a szabályt kiegészíti azzal, hogy a zálogba vevő - még jóhiszeműsége esetén is - csak akkor szerzi meg a zálogjogot, hogyha a jogügylet (zálogbaadás) a zálogbaadó által folytatott kereskedelmi tevékenység körében történt.
Attól még az eszköz tulajdonjogát (azaz azt, hogy nem a nem fizető társulaté az eszköz, és a fizetési késedelem keletkezésekor sem volt az övé(!)) bizonyítanod kell, és ha így sem tudod elhozni a cuccot, akkor jöhet a hatósági segítség igénybe vétele. Erre minden normális helyen van megfelelő belső szabályzat, hogy mit kell tenni, kit kell értesíteni/megvárni - addig viszont senki és semmi nem megy sehova.
Ezert kell megingatni az elso percben az jogertelmezesbe, vagy belso szabalyzat jogszerusegebe vetett hituket.
pl.: saját kézzel írt és aláírt okirattal ... ilyenkor többnyire pattogás a reakció, hogy két tanú nélkül ez érvénytelen - ezért célszerű a hátoldalra rögtön kinyomtatni a törvényt is. Kisebb ordibálás után fel kell vetni, hogy akkor vegyük jegyzőkönyvbe, hogy törvénytelenül járnak el, ennek minden következményével. Kisebb pánik és vezetők felkutatása után mégsem szokott kelleni az a két tanú....
Az lehet, hogy nem hagyjak elvinni - viszont onnantol hogy nincs ervenyes zalogjog a szerveren, es nem jogszeru szabalyzatok miatt megsem adjak ki a szervert, felelnek minden okozott karert...
Az pedig eleg hamar a szerver ertekenek tobbszorose lesz...foleg ha befigyelnek a szerver tulajdonos cegek ugyfeleinek fizetett kotberek is...
A biztonsági szolgálat végrehajt, nem jogértelmez. Ha ilyen van, akkor illetékes vezető, illetve a belső utasítás szerinti személyek értesítése következik. Addig, amíg döntésre jogosult nem érkezik/nem ad utasítást pro vagy kontra, addig a pattogással csak a saját vérnyomásodat cseszteted, és a túloldal tempójára vagy negatív hatással.
A biztonsági szolgálat betartja a törvényeket - ha nem megy önállóan, kapnak segítséget hozzá. Az a fajta kifogás, hogy ő csak végrehajt elég régen nem számít - többek között a bíróságon sem.
Ehhez pedig elég jó motiváció tud lenni a biztonsági szolgálatok sajátos foglalkoztatási formái miatt a korlátlan egyéni felelősségük felemlegetése ...
Te feltenned ra minden vagyonodat, hogy a kiadott utasitas vagy belso szabalyzat nem torvenytelen?
Neki kötelessége az illetékeseket értesíteni, és addig bizony se ki, se be, amíg valaki nem DÖNT. Nincs lehetősége/jogköre mérlegelni.
Az legfeljebb a jogviszonybol (munkaviszony, megbizas, vagy mas) szarmazo kotelezettsege. Buncselekmenynel mindig egyeni felelosseg van - On dont, ott, es akkor! :] Tettenek minden kovetkezmenyevel...
Igy megy ez akkor is, amikor a sofor elgazol valakit munka kozben, es mielott elsosegelyben reszesiti, elobb ertesiti az illetekeseket, ok majd dontenek, haaat persze, ahogy azt moriczka elkepzeli...
Kevered a szezont a fazonnal. Egyébként meg a sofőrnek kutya kötelessége a rendőröket/mentőket (112) értesíteni, ÉS az illetékes vezetőt is, aki ha szükséges, céges balesetvizsgálót/helyszinelőt is küld, illetve intézkedik az adott eseménynek megfelelően. (Vasúton pl. a mozdonyvezető leváltásáról, ha az kéri, etc.)
Az, hogy valami minek minősül, azt majd a bíróság mondja ki - addig maximum bcs. alapos gyanúja van.
Ezekszerint megis van a fenti allitasodtol eltero eset? Netan egyenileg kell donteni, merlegelni? Nahat....
Káreseménye válogatja (belső szabályozás van rá), hogy mit tesz a menetirányító, vagy más, döntéshozatali jogkörrel rendelkező vezető.
Egyaltalan nem. Zálogtárgyat nemcsak a kötelezett, hanem harmadik személy is adhat, ezzel szemben a kötelezett csak a saját tulajdonában lévő dolgokat zálogosíthatja el, ellenkező esetben a tulajdonossal szemben nem lesz hatályos a zálogjog. Kivétel azonban van e szabály alól. A forgalom biztonságára figyelemmel a törvény úgy rendelkezik, hogy kereskedelmi forgalomban nem tulajdonostól is lehet zálogjogot szerezni akkor, ha a zálogba vevő jóhiszemű. A PK. 33. sz. áf. ezt a szabályt kiegészíti azzal, hogy a zálogba vevő - még jóhiszeműsége esetén is - csak akkor szerzi meg a zálogjogot, hogyha a jogügylet (zálogbaadás) a zálogbaadó által folytatott kereskedelmi tevékenység körében történt.
Van egy olyan alattomos gyanúm, hogy pl. ennek is köszönhető hogy péntek délutánra lett időzítve a nemes cselekedetük. Az érintett cégeknek ilyenkor számtalan nagyobb bajuk is van annál, hogy az ügyvédekhez rohangáljanak, pár óra elteltével meg már nem nagyon lesznek elérhetőek az ügyvédi irodák. Szerdán persze ezzel fogom kezdeni, kérve, hogy az ügyvédeink a lehető leggyorsabban foglaljanak állást és adjanak tanácsot.
Azt tudom hogy a T egyoldalúan emelgette az árait az infláción túlmenően is. Gondolom elszámolási vitáik lehetnek, de az biztos hogy T szemrebenés nélkül visszaél erőfölényével. A jelenlegi helyzetnek mindenki vesztese, mert a T elveszti egy ügyfelét, a HO csődbe megy, az "ártatlan" ügyfelek meg elvesztik saját ügyfeleiket. Gondolom a T-nél egy mitugrálsz ügyfélmanager bedobta a "lesz@rom" tablettát, aztán feleslegesen elkezdet egy 4 napos hétvégét megelőzően keménykedni.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Egy ilyen akcio profi modon meg van tervezve, belekalkulalva az esetleges pereskedes es pervesztes koltsegeit is. Meg ha ebbol nem is jonnek ki pozitivan, osszessegeben nagyon sokat nyerhetnek vele a jovoben.
Peldat statualtak, es igy az uzenet megvan: ne szerzodj viszonteladoval mert nagyon megjarhatod, barmikor ellehetetlenulhet az uzleted!
Lehet tippelni, mi lesz a nagykozonseg reakcioja. A meglevo ugyfelek gyorsan kezdik koltoztetni az ertekes szolgaltatasokat a viszonteladoktol, ugyanez a sors var az ujakra is...
Igen, de ha lehet akkor nem T-hez.
Gyanítom a T is nagyot nézne, ha átmenne az üzenet és szerda reggel az összes viszonteladó ott állna hosszú tömött sorban, hogy vinnék a gépeket máshova.
--
"You're NOT paranoid, we really are out to get you!"
Hova? Szerinted más szolgáltató nem kapcsol le, ha a viszonteladó nem fizet?
Az ügyfelek egy része csak abból ért, ha lecsapják a szolgáltatást, különben hetekig képesek ígérgetni és hazudni.
Nem arrol van szo hogy lekapcsoltak, hanem hogy a T direkt gorenykedik.
--
"You're NOT paranoid, we really are out to get you!"
Gondolom megpróbál minnél több értéket ott tartani a tartozás fedezetéül.
Elég logikus lépés a T részéről, hogy a HO-t az ügyfelei sakkban tartásával akarja fizetésre bírni...az más kérdés, hogy lesz ebből a sztoriból pár ügyvédnek egy kis munkája.
Ahogy a szolgáltató is...
mikor sysnet megszunt, interware folszolitott, hogy vagy vigyem el a gepet x nap (talan 1 het volt) mulva, vagy kossek veluk szerzodest. Hozzateszem, azota is ott van 3 gepunk.
Mondanám, hogy igazad van meg minden, de ne felejtsük el ez nem az első ilyen eset, már mi is jártunk így (igaz akkor pár óra alatt helyreálltak a dolgok), ettől függetlenül nem vagyunk T ügyfelek :)
-
Könyvajánló: Java fejtörők
Hasonló volt nekünk is tavaly karácsonykor, két cég közti elszámolási vita miatt. Három hónap után sikerült visszaszerezni a gépeinket. Papírgyártás, serial szám matricák becsempészése, gépekről adásvételi számla lófax...., készült egy rakás fénykép mit viszünk el hová viszik ki viszi, anyámat ki lehet e ásni a sírból ha eltűnök, papír papír hátán. A saját tulajdonunkat nagy nehezen elhozhattuk. A harmadik felet semmi nem védi Magyarországon. Ügyvédek is szarnak a törvényekre, mindenre az volt a válasz pereljük be őket:)
Kitartás. :)
es mennyi karteritest vertetek ki a ket cegbol ?
Tököm fog pereskedni öt évig hogy aztán a jobb ügyvéd győzzön....
És bezárult a kör. Senki nem pereskedik, mert nem éri meg, így mindenki gennyeskedik nyugodtan, mert úgysem lesz következménye.
Na latod, eppen ezert rohogott az ugyved. Amatorok... Egy 10000Ft-os garancialis vissza nem terites miatt siman fel kell szamolni a ceget.
Furcsa mod ilyenkor mar sem az aruhazvezeto, sem az ugyved nem rohogott amikor a tulajdonosok uvoltottek le a fejuket :]
Irodaház tulaja mutogatott a bérlőre a bérlő mutogatott az irodaház üzemeltető cégre, a bérlőnek volt számlakivonata hogy kifizette az x ezer eurót, üzemeltető ezt vitatta de ő nem volt hajlandó a számlakivonattal ezt alátámasztani, mi meg gyanútlanul fizettük a havidíjat a bérlőnek.... Most akkor pereljünk mindenkit? Mire vége a pernek mindegyik cég megszűnik. :)
Aki nem teljesiti a szerzodest, azt perled, ha mindket fel ludas, mindket felet. Hol itt a problema?
Sziasztok!
Akinek szüksége van a dataplexben azonnali szerver elhelyezésre az keressen minket bizalommal. Dplexen belül, saját szolgáltatási területünkön azonnal el tudunk helyezni szervereket 0-24 órában, valamint ha szükség van gyorsan valamilyen megoldásra, akkor az átállás idejére a cloud.hu infrastruktúránkon (dataplexen belül helyezkedik el) virtuális gépeket szívesen biztosítunk akár azonnal, természetesen ingyen.
Kérdésekkel keressetek minket nyugodtan a 36 1 700 40 30-on (értékesítés menüpont 1-es gomb), vagy közvetlenül engem (Raffay Sándor Márton) a 36 20 210 3650!
EZIT Kft.
www.cloud.hu
www.ezit.hu
Azt hiszem ebből az ügyből kifolyólag sok a befuccsolthoz hasonló szolgáltatást nyújtó cégnek is hátránya származhat, aki azoknál megjárta, az hogy mer majd hasonló helyzetbe belemenni?
pont ez a cel, hogy ez az uzenet celbajusson...
Legyen kozcelu adomany belole...
http://mgysz.lanzona.hu/1-2005_jogegysegi_lomniczi.htm
16/2005. Büntető-polgári jogegységi határozat
jogegységi határozatot:
1. A sikkasztás bűncselekményének (Btk. 317. §-a) elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési magatartást illetően kizárólag ingó dolog lehet.
2. Más ingatlanának csalással történő elidegenítésekor a vagyon elleni bűncselekmény sértettje a kárt szenvedő eredeti tulajdonos. Az ingatlan továbbértékesítése során a jóhiszemű harmadik személlyel szembeni károkozó magatartás az előbbi bűncselekménnyel csupán látszólagos - alaki vagy anyagi - halmazatot alkot akkor, ha az elkövető az ügylet révén nem törekszik további, a már realizáltat meghaladó jogtalan haszon megszerzésére. Ellenkező esetben a különbözetként elért további haszon a jóhiszemű szerző oldalán bekövetkező újabb kár, amely a bűnhalmazat megállapítását indokolhatja.
Indokolás
I.
A Baranya Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a Btk. 317. §-ában írt sikkasztás elkövetési tárgyának fogalmára vonatkozóan jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte, tekintettel arra, hogy részint a Baranya Megyei Bíróság, részint más megyei bíróságok ítélkezési gyakorlatában ellentétes jogértelmezést tapasztalt.
A kezdeményezés annak eldöntésére irányult, hogy a sikkasztás elkövetési tárgyaként megjelölt dolog alatt ingó dolog és ingatlan egyaránt értendő-e.
A kezdeményező álláspontja szerint a sikkasztás egyik elkövetési magatartásaként szereplő eltulajdonítás valóban csupán ingó dolgokra követhető el, a sikkasztás másik fordulata - a sajátjakénti rendelkezés - esetében viszont nem indokolt az elkövetés tárgyát csak az ingó dologra korlátozni. Akkor ugyanis, amikor az elkövetőre a tulajdonos a dolgot - akár ingót, akár ingatlant - rábízza, felhatalmazva, hogy annak kapcsán eljárjon, azt kezelje, hasznosítsa, használja stb., és e felhatalmazással - annak kereteit túllépve - a tulajdonos nevében az elkövető a rábízott ingatlant megterheli (haszonélvezetet vagy zálogjogot létesít rajta), esetleg harmadik személlyel adásvételi szerződést köt (ráadásul ingatlan esetében e szerződéssel a vevő a tulajdonjogát be is jegyezteti az ingatlan-nyilvántartásba, s így a jóhiszemű harmadik személy az ingatlanon tulajdont is szerez), a rábízott ingatlannal - amelynek birtokba vétele ezen elkövetési formákhoz még nem is szükséges - sajátjaként rendelkezik és ezzel sikkasztást követ el.
És a GYAKORLATBAN ez mit jelent? Nem vagyunk se ügyvédek, se bírók. Hiába lobogtat valaki X papírt, valaki más meg avval ellentétes Y papírt, jogerős ítéletig senki nincs kisegítve...
--
joco voltam szevasz
Tovabba:
Addig csodbe is mentel...
Ja, a gépek még egy ideig ott lesznek, hiába mutat bárki nagyon jól hangzó jogértelmezéseket. És ezután is lesznek ügyfeleik a kis cégeknek.
De hát mit lehet tenni, maga a kormány is szándékosan tesz olyan dolgokat, amikre azt mondják, hogy nyugi, majd ha elítél érte az EB, akkor visszacsináljuk, de addig kuss van :). FYI, nem politikai, hanem vicc irányba volt szándékom terelni a jogi szálat.
--
joco voltam szevasz
Hat, az jo lenne, ebben a topikban nem sok smiley -t lattam sajnos...
0) az adatpark ceg johiszemuen feltetelezi, hogy a nala talalhato gepek tulajdonosa a viszontelado
1) bizonyitottad, hogy nem a viszontelado tulajdona a szerver
2) 1)-bol kovetkezik, hogy az adatpark ceg nem jegyezhetett be zalogjogot
3) az adatpark ceg johiszemu feltetelezese nem ervenyes tovabb, ki kell adnia a szervert, ha megsem teszi, felel tetteiert
4) Azzal hogy a viszontelado a te tulajdonodban allo szervereket zalogositotta, sikkasztast kovetett el, repul is egy feljelentes
Sziasztok,
Jött infó HO-tól, idézem: "Nincs internet es elorelathatolag a kovetkezo munkanapig nem is lesz, allaspontunk szerint a Magyar Telekom szerzodesszegese miatt. A gepekhez fizikailag hozza lehet ferni..."
A következő munkanap szerda.
azert ez igy eleg meredek. Engem nem erint, de azert igy a 4 napos hosszu hetvege elott ez tobb mint kellemetlen
És azért van ez mert akkor lehet utalni :)
ok szerzodesszegesrol beszelnek a t reszerol, vagyis mar utaltak
Vagy nem utaltak mert T olyat csinált ami szerintük szerződésszegés, ezért a T válaszul kihúzta a kanócot. Vagy valami más történt. Az egészből csak az az érdekes, hogy lesz-e szerdán élet a gépeinkben - azaz ártok-e többet a helyzetnek ha nekiállok migrálni, IP címeket változtatni, miegyéb -, vagy nem.
Illetve melyik ügyvédi iroda válllalja a károsultak - a mi - képviseletét. Mert ha a HO igazat mond, akkor a T-hez se vinnék egy napelemes számológépet se.
Ez mint szép és jó,de ezt az MT pont leszarja.Neki van egy szerződése az xzy céggel és gondolom abban a szerződésben benne van(sőt tuti),hogy ha tartozás van akkor gépet kivinni felejtős.
"3) az adatpark ceg johiszemu feltetelezese nem ervenyes tovabb, ki kell adnia a szervert, ha megsem teszi, felel tetteiert
4) Azzal hogy a viszontelado a te tulajdonodban allo szervereket zalogositotta, sikkasztast kovetett el, repul is egy feljelentes"
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
Akkor azt tudom mondani kezd el beperelni.Elég nagy multi,hogy egy ilyen dolgot megcsináljon,hogy nem ad ki gépet és lebassza a nettet is.
Másik multi megcsinálta azt is (ügyféltől tudom) hogy felhívta xyz cég ügyfelét,hogy vigye át gépet 2 polccal odébb olcsóbban.
És miért csinálja meg? Azért, mert nincs következménye. És miért nincs? Mert az egészből annyi lesz, hogy fórumon rendkívül konstruktívan az "á, úgy sincs értelme!!4444" hozzáállást hangoztatja mindenki, ahelyett, hogy fogná a BTK-t, elolvasná és - ha nagyon nem megy - egy ügyvéddel pofán csapatná őket.
Na persze, ahhoz már csinálni is kell valamit.
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
Én is leszarnám, odamennék vagy 4 spannal, és elkezdenék borigatni. Szerintem kiadnák a gépet...
Voltál már ott? Oda tankkal se lehet bemenni.
Ehehe... ez aranyos volt, rég nevettem már ilyen jót :D
+1
-
Könyvajánló: Java fejtörők
:)
____________________________
www.szerverplex.hu
Helóheló.... fizetem a 4 spanod órabérét, ha kihozzátok amik nekem kellenek. :) :) :)
A 4 span "helyreállítási költségét" viszont nem vállalom, ha mégsem sikerül a borogatásos akció.
Bár jobban belegondolva, még ha a recepcióig el is jutnak, ott nincs túl sok minden amit borogatni lehet, max a padlószőnyeget téphetik fel. (Addigra valószínűleg úgyis ott fognak fetrengeni, a gáztól amit az üvegfal túloldalárol kapnak.)
Be sem engednék a spanjaidat - erre megvan az őrszolgálatnak a megfelelő felhatalmazása.
Ööö.. ha van itt még valaki.. kellene szerdáig 400-500GB backup tárterület Gbit-es vonalon. Valaki tud segíteni?
Milyen protokollon?
A 400-500GB megoldhato, a Gbit necces, hacsak nem ugyanott van a szerver es kihuzunk egy kabelt.
Ha esetleg valaki pofán csapatja őket ügyvéddel így a 4 nap alatt írjon,hogy mi lett az eredménye.
Akinek megoldás kell a problémára, az hívja az irodánkat a 06 1 700 4030 -as számon.
.
sub
A szervereket úgy lehet elhozni, ha előkeresi
- az összes számlát + amivel igazolni tudja, hogy befizette
- szerződést
- esetleg a szerver vásárlását igazoló számlát
A rendőrségre bemegy és ott elmondja, hogy a saját tulajdonú szerverét nem adják ki, pedig az összes számlát befizette és elég valószínű, hogy a rendőrség egy házkutatási paranccsal ki fog menni és oda fogja önnek adni!
Szerintünk nincs értelme egyik viszonteladótól a másikhoz pakolgatni a szervereket, mert ott is előfordulhat hasonló!
Pl.: egy szerveren van 4x haszon amiből 3x a szerverterem üzemeltető zsebében landol és 1x pedig a viszonteladónál és ha 100 ügyfélből 10 ügyfél nem fizet (időben vagy egyáltalán) akkor lehetnek problémák ...
____________________________
www.szerverplex.hu
Ezt a zoldseget honnan szedted?
Vállalkozás mögé illik betolni némi kockázati tőkét is. Az üzleti kockázatokat meg beárazni
...
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Üdv,
Ha valakit érdekel, akkor javasolnám:
http://szerverem.hu/szerver-hosting.html
Az elhelyezés gyorsan megoldható
természetesen a Dataplexben lenne továbbra is
Megoldás: kifizetem a vitatott összeg részarányos rámeső részét, és átszerződök a T-hez vagy elviszem a gépet. Mivel utalni nem lehet, ügyvédi letétbe helyezem a pénzt. A megoldást nehezíti hogy a T nem ad infot a tartozásról, a HO meg elérhetetlen számomra...
Esetleg:
A Te eszkozeidre eso tartozas merteket kifizetheted, azt azert csak elmondjak (ha globalisan nem is...).
Amugy a T azzal valoszinuleg jogsertest kovetne el, ha kiadnak a tartozas osszeget (Uzleti titok).
A T -nek a geped jelenti az egyik biztositekot, igy kb annak a jelenlegi ertekevel lehetne jatszani, mint ugyvedi letet.
Azt gondolom hogy az ügymenet valahogy így mehet: számla érkezik -» fizetési határidő lejár 15 nap -» fizetési felszólítás -» 30 nap -» korlátozás. A rámeső rész 2-3 havi hoszring díj lehet.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
A Magyar Telekom viszonteladójának tartozása és együttműködésének hiánya miatt a Magyar Telekom a felek közötti szerződés ételmében a szolgáltatást felfüggesztette. Sajnáljuk a viszonteladó ügyfeleit az őket ért kellemetlenségekért, problémájuk megoldása érdekében kérjük a szerződésben álló viszonteladóhoz forduljanak.
A Magyar Telekom készen áll a helyzet rendezésére, azonban sem a Magyar Telekomnak, sem a fizikai elhelyezést nyújtó Datapelxnek nincs hivatalos kapcsolata a viszonteladó ügyfeleivel, azokért kizárólag a viszonteladónak kell felelősséget vállalni. Mivel a viszonteladótól 13:00-ig érdemben választ nem kaptunk a kialakult helyzet rendezésével kapcsolatban, úgy igény esetén, a szolgáltatás nélkül maradt ügyfelekkel a Magyar Telekom szerződést köt és a szolgáltatást beindítja, azonban a szolgáltató ügyfeleit nem keressük meg közvetlenül.
Gulyás Zoltán
hosting termékmenedzser
Köszönöm, de nekem elsősorban a gépre lesz szükségem néhány nap múlva.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Az a baj, hogy nekem a szerverre van AZONNAL szükségem. A rajta levő adatok másolása több napot venne igénybe.
Kedves Zoltán, ha viszek be egy értékesebb szervert, a csere nem lenne lehetséges?
Szerintem sokat segítene ha lenne egy nyilatkozat a szerverek kapcsán kialakult helyzetről is. Engem konkrétan nem érint, viszont a topicot nézve sokmindenki mást igen.
Ez jó duma lenne, ha mondjuk szerdán korlátozzátok le őket és a korlátozás korlátozás lenne és nem lekapcsolás. Egy 4 napos hétvége előtti péntek délután lekapcsolni egy viszonteladót, akivel 5-10 éve együtt dolgoztok, az roppant hitelessé teszi a jó szándékot az ügyfelek felé. Ó igen, "igény esetén, a szolgáltatás nélkül maradt ügyfelekkel a Magyar Telekom szerződést köt", tán nem sikerült teljesíteni az elvárt eladási számokat? :) Szánalmas.
-szobi.
+
ez tény, hogy a legaljasabb húzás pont egy hosszúhétvégére ilyet időzíteni. Normális emberek nem véletlenül teszik ezt ne adj isten, hétfőn, hogy a kialakult helyzetet legyen esély orvosolni.
normalis szolgáltató törekszik a megegyezésre.
Minőség terén van azért élet a Dataplexen kívül is. :) A gépelhozás pedig sehol sem megy úgy hogy hopp elhozom, hanem jóvá kell hagynia a megfelelő juzernek. Ez pedig számlatartozás esetén nem fog megtörténni, akármilyen régi ügyfél is vagy és akármennyi géped van bent épp.
Én ezt abszolút megértem, mert valami fantasztikus, hogy milyen szinten képesek elhúzni az emberek 5e forint befizetését is. A probléma az, hogy amikor előre fizetést lengetek be, akkor a juzerek nagyrésze ordít, hogy ez mekkora szemétség. Az már persze nem gond, hogy ugyanez a fejlett nyugaton ab ovo így van. Ha már megy a havidíj fizetés nem 5-10-30 napok hanem 3 napos csúszás után szónélkül lezúzzák a szolgáltatást.
Minden esetre a mostani esetről kár találgatni, mert rengeteg infót nem ismerünk.
Azaz kommunikál azzal, akiket besz0patott. Az ügyfeleivel kommunikált-e a viszonteladó? És a DP-vel/T-vel? Naugye...
nem jon at a mondanivalod.
lattunk itt mind a T-tol mind a HO-tol kozlemenyt az ugy kapcsan.
A T-s kozlemenyben elismertek, hogy tudnak rola, hogy a HOnak vannak most bajba jutott ugyfelei (nyilvan ezzel az elso pillanattol tisztaban voltak), viszont furcsanak hat a szajukbol a sajnaljuk szo, amikor tudtak elore hogy ez lesz, es a HO ugyfeleknek semmi lehetoseguk nem volt a szopast elkerulni, sot, sikerult ugy idoziteni a T-nek, hogy a leheto legjobban fajjon az ugyfeleknek.
Tyrael
A HO tájékoztatta a saját ügyfeleit, hogy héló, a T a net lekapcsolásával fenyeget, illetve amikor lecsapták a netet, hány itt sértetten a T nyakának ugrú ho-s ügyfelet hívtak fel/értesítettek, hogy t. ügyfelünk, baj van, igyekszünk együttműködni a T-vel a szolgáltatás mielőbbi visszaállításáért? Nos?
+1
Pedig látod működik. Sokan ennek ellenére hozzájuk vinnék át a gépeiket...
Tehát a gépeinket hozhatjuk onnét messzire, mert mi nem állunk kapcsolatban a T-vel, így nekik semmi közük a mi gépeinkhez.
Köszönöm a tájékoztatást.
+
Íme néhány keresztkérdés:
1. mi alapján érvényesít zálogjogot más NEM a viszonteladó tulajdonában álló szerverekre?
2. ha nem zálogjog alapján akadályozza meg a szerverek elszállítását, akkor milyen más jogalapja van a NEM viszonteladó tulajdonában álló szerverek elszállításánk megakadályozására?
3. kárelhárítási és együttműködési kötelezettség miatt, tett-e lépéseket a felmerülő károk elhárítására és,vagy enyhítésére? ha igen, mit?
4. tisztába van-e azzal, hogy ha 1., 2., vagyis jogalap hiányában jogellenesen akadályozza a NEM viszonteladó tulajdonában álló szerverek elszállítását? Továbbá:
"Ptk. 339.§ (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
A polgári jogi kártérítési felelősség szempontjából jogellenes mindaz a károkozás, amelyet jogszabály kifejezetten meg nem enged. A jogellenes magatartás megvalósulhat:
- tevésben,
- nemtevésben (pl.: kárelhárítási kötelezettség elmulasztása).
Írtam neked itt privátot, de kicsit más ügyben. :)
Csak óvatosan, mert könnyen napirendre kerülhet az alábbi is, és itt már személyes felelősség van - minden dolgozo maga viszi a bőrét a vásárra. Az így okozott kárért pedig korlátlanul felel - nem úgy mint munkavállalóként...
"300/C. § (1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[..]
(3) Aki jogtalan haszonszerzés végett
a) a számítástechnikai rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz, vagy
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését akadályozza,
és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Negatív. Az ügyfél b...ott fizetni, a szolgáltató meg kihúzta a drótot. Pont. Jelen esetben a veszteségekért a viszonteladót lehet(ne) érdemes perelni.
Nagyon nem - azzal nincs semmi problema, hogy kihuzta a drotot.
A jogellenes cselekmeny ott kezdodik, hogy ugy gondoljak mas tulajdonaban (NEM viszontelado tulajdona) allo vagyontargyakra is zalogjoguk van, es megakadalyozzak az elszallitasat. Es itt mar szepen elokerulhet buncselekmeny is...
A szemelyzet es vezetoseg meg imadkozhat, hogy ne huzzak rajuk a lepedot bunreszesseggel, buncselekmennyel a bunszovetkezetet nem is emlitve ...
Mit gondolsz, ki lesz bealdozva, ha marha nagy balhe kerekedik belole? Persze, hogy nem legfelul a fejesek...
A jogellenes dolog ott kezdődik, hogy a viszonteladó zálogba adta a gépeket - ugyanis tudta, hogy ha jogvita van/nem fizet, akkor az ügyfeleinek a tulajdonát fogja visszatartani a szolgáltatója. Szóval nem a T-t kéne ekézni - ahogy szó volt róla, a ho-t már máshonnan is kigyakták, ráadásul sem az ügyfeleivel nem kommunikált akkor, amikor sz@rban voltak, se a szolgáltatójával nem beszélt...
ha a viszontelado jogalap nelkul sajatkent rendelkezett mas tulajdonaval - az nemes egyszeruseggel sikkasztas, es igy jogalap nelkuli a zalogjog, es vege johiszemusegnek is...
csak ovatosan, mert konnyen elo lehet lepni tettestarsnak is ...
"A jogellenes dolog ott kezdődik, hogy a viszonteladó zálogba adta a gépeket"
lattunk arra vonatkozo szerzodest, hogy zalogba adta volna a HO az ugyfelei gepeit?
ha igy is tett volna, attol meg ez csak addig vedheto allaspont, amig a T nincs ertesulve arrol a tenyrol, hogy nem minden gep a HO tulajdona.
a fentebbi nyilatkozatbol mar latszik, hogy a T tisztaban van vele, hogy a HO egy viszontelado (micsoda meglepetes) es az o ugyfelei is bajban vannak most.
innentol kezdve mar nem vedheto allaspont az ugyfelek gepeinek zalog alatt tartasa.
ps: a hozzaszolasaid alapjan egyertelmuen a T partjan allsz ebben az ugyben. remelem hogy csak szemelyes elhatarozasbol, nem azert mert korabbi problemad volt a HO-val, vagy mert esetleg valami kotelek fuz a T fele. ^^
Tyrael
Tisztelt Gulyás Zoltán!
Nem vagyok az esetben semmi mód érintett, azonban a pofátlan bejegyzésére erősen elgondolkozok egy pertársaság létrehozásában.
1, Szemmel láthatóan tudja az adatpark, hogy a szerverek nem a viszonteladó tulajdonában vannak. A fentiből következően rájuk semmiféle rendelkezési joga nincs a Adatparknak, mivel tudja hogy nem lehet zálogjogot harmadik fél eszközére bejegyezni.
2, Egyértelműen pénzügyi megfontolás áll a háttérben, tehát más cselekmény meghiúsításának feltétele nem áll fent.
3, Amennyiben a fent említett tevékenységet a tulajdonjog igazolása után is fenntartja az Adatpark károkozást követ el, amelyet jogos érdekkel nem tud alátámasztani (Tudom kifér a jogi biztosításból. Nem baj). Emellett a szerver elhozatalában akadályozó személyzet, és az utasítást kiadó rendelkező személy bűncselekménnyel is vádolható (na erre nincs biztosítás ám).
(persze emellett soha nem fogok Önökkel ilyen szerződést kötni, mert ez az eset Önöket is minősíti)
Nekem a tisztességtelen versenykorlátozó piaci magatartás jutott eszembe így hirtelenjében.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Azért nem ilyen egyszerű a dolog - kérdés te mit tettél volna a jogos érdekeid érvényesítéséhez ha saját adatparkban történik? Hol húzódik a jogos érdekérvényesítés határa?
Kiváncsian várjuk a jogalap levezetését...
A jogos érdeke ahhoz fűződik, hogy megkapja a szolgáltatása ellenértékét és ezért visszatartsa a berendezéseket, ameddig úgy tudja, hogy az a viszonteladóé. Viszont arra nincs jogalapja, hogy az általa ismert viszonylatban (a fenti bejegyzés direkt arról szól, hogy tudomása van erről) harmadik fél berendezését visszatartsa. Mivel ismeri a helyzetet, és valaki igazolni is tudja a tulajdon viszonyt, annak a korlátozás alatti minden káráért ő felel amennyiben nem adja vissza.
Lehet fejtegetni, hogy a viszonteladóval szerződésben álló kliens gépe használta a szolgáltatást ezért közvetve ő tartozik, de mivel szolgáltatási jogviszony nem áll fenn nem is követelhet ellenértéket. Perelni is csak a viszonteladót perelheti az elmaradt szolgáltatási díjért.
Nagyon álságos lenne erre hivatkozni, hogy csalárd módon közbeékelődött viszonteladóval összejátszott a kliens, és ennek bizonyítása már elég hosszú jogi procedúra lenne.
Én azonnal vennék új gépet a T ilyen kijelentése után (ha van anyagi keret) és a kiesés alatt bejegyzett hibákat, lemondásokat per folyamán visszaszedném a T-től. Persze a T-t ez jelenleg nem érdekli.
Végezetül, igen van olyan módszer hogy így közbeékelve közvetítő céget kihasználja a kliens a T-t. Azonban ez meg csalás, nem egy üzletpolitika, és máshogy üldözendő.
1, Szemmel láthatóan tudja az adatpark, hogy a szerverek nem a viszonteladó tulajdonában vannak. A fentiből következően rájuk semmiféle rendelkezési joga nincs a Adatparknak, ==> pontosan ezért vissza sem adhatja!!!!
Én ezt úgy értelmezem, hogy köteles visszaadni a jogos tulajdonosnak azonnal.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
és honnan tudná hogy te vagy a jogos tulajdonos, veled van szerződése?!
Pl. bizonyítod?
---------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
mesélj hogy?
Szerződés, számlák, befizetési bizonylatok, stb. Leírták már.
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
És be tudod bizonyítani, hogy azóta más nem vette meg?
--
joco voltam szevasz
Ezzel az erővel soha semmiről nem lehetne bebizonyítani, hogy a tied...
De amúgy, mint a mellékelt ábra mutatja, ők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy nem (csak) a HostOffice tulajdonát tartják vissza.
----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™
pl.:
A közokiratotban foglaltakat ellenbizonyításig valódinak kell tekinteni...
Vagy épp a viszonteladó nem szeretné visszatartani egy jogvita miatt - amihez a DP-nek semmi köze(!).
Ez nem így működik. Ha te találsz egy tárgyat, és minden kétséget kizáróan igazolja a tulajdonos, hogy az az övé, vissza kell adnod. Egyébként sem tarthatod meg, de ez más kérdés. A mostani helyzetben a T pontosan tudja, hogy a helyzet és ha valaki igazolja a tulajdon viszonyt, akkor vissza kell adnia. Ha nem teszi sok minden baj zúdulhat rá, aminek a pénzügyi részével főleg a kevés ilyen irányú per, a jogi biztosítás miatt nem foglalkozik, ezért érdemes sürgős esetben büntető feljelentést tenni. Amennyiben ez nem annyira fontos, az összes veszteséget jegyezni, naplózni és követelni tőle.
es a T honnan tudja hogy te hany havi dijjal tartozol a ho-nak? vagy hogy adhat ki olyan cuccot aminek az elhelyezesere egy masik ceggel van szerzodes amit o nem ismer?
Ott a pont.
> Egyértelműen pénzügyi megfontolás áll a háttérben
Szerinted ki fontolt meg, és mit? Veszteségre vagy nyereségre gondolsz? Mekkora mértékűnek saccolod?
Abban az esetben ha bűncselekmény történt volna, vagy a szerverekkel valamilyen probléma lenne visszatarthatná. A fentieket azért, hogy elhárítson nagyobb kárt, vagy meghiúsítson egy bűncselekményt. Azonban a fenti ok nem áll fenn, ezért joga sincs a visszatartásra. A pénzügyi biztosíték nem ilyen ok.
Ezután:
Kedves Zoltán.
Kezdek együttérezni a HO-al, mert a bejegyzése alapján úgy tűnik, h Önök ezt direkt időzítették a 4 napos hétvégére, reménykedve abban, hogy a HO-tól elpártoló emberek/cégek önöket fogják igénybe venni. Nem véletlen van megerősített operátori ügyelet, nem véletlen péntek délután kapcsolták le az eléréseket.
Véletlen egybeesés lehet, hogy a portal.adatpark elérésem sem működik? Nemhiszem.
Mindezek ellnére (sőt a bejegyzése hatására) én nem fogok elköltözni a HO-tól, maximum a dataplexből és a telekom által üzemeltetett adatközpontokból.
Ez pofátlanság amit művelnek.
Kedves(?) Gulyás Zoltán!
A T és HO között ez a meccs 3 hónapja zajlik. 10db szekrényről van szó, ha jól tudom.
Lehet, hogy mennek át HO ügyfelek T-hez, de nem jószántukból. Az viszont biztos, hogy ez az akció (is) negatív befolyásolja a T megítélését.
Ezek után elgondolkozom azon, hogy béreljünk e ott szekrényt. És nem a lekapcsolás miatt, hanem a 4 napos hétvége előtti lekapcsolás miatt.
Mekkora gyökerek.
Ezt egy életre megjegyeztem, és messziről kerülöm majd a Magyar Telekomot, ha csak tehetem.
Kb. mint kiszedni a buszsofőrt az közlekedő iskolabuszból, emberileg nulla hozzáállás.
Ha bajuk van a viszonteladóval, csökkentsék a sávszélességet, és tegyék ezt hétfőn.
Ekkor van egy hete a jónépnek menekülni.
Lehet én vagyok vak, vagy hülye, de nem értem miért a T-t kell szidni, mikor az ő ügyfelük nem fizet és lekapcsolják. (már ha jól szedem össze a hsz-ekből, ez történt)
Vagy talán az a probléma, hogy "reklámozzák" magukat? Na de ugyanígy tett másik 2-3 cég is.
Nekem a T-vel mint szolgáltatóval semmi bajom, ellenben viszonteladó már okozott nem egy csúnya meglepetést...
--
openSUSE 11.4
akkor ugy tunik nem eleg alaposan olvasod a topicot.
szerintem amit itt tobben serelmeznek:
- elozetes figyelmeztetes (az ugyfelek fele) nelkul kapcsolja ki a szolgaltatast, ezt jogilag megteheti, mert nincsen semmi fele kapcsolatban az ugyfelekkel, de azert sokan megkoszontek volna.
- a szolgaltatast leallitasat pentek delutan/estere utemezik, pont egy negynapos hetvegere, ilyenkor marha nehez megszervezni, hogy at lehessen vinni mashova a vasat. (ez is csak genyosag, de nem torvenybe utkozo)
- az ugyfelek gepeinek visszatartasa (ez genyosag, plusz mint ahogy mar tobbszor ki lett beszelve torvenyserto magatartas is)
Tyrael
Előzetes figyelmeztetés volt az ügyfél irányába, aki pontosan tudta, hogy ez mikorra várható. Mivel általában hónapfordulón van elszámolásban is fordulónap, és a fizetési határidők 8-15-30 naposak, így simán kijöhet néhány halasztást követően a huszonsokadikai korlátozás.
"Előzetes figyelmeztetés volt az ügyfél irányába"
ez belsos info, vagy csak a normalis ugymenetbol kovetkeztetsz?
szerintem is valoszinu hogy volt a HO fele valami jelzes, de nyilvan nem latunk ra a reszletekre, elkepzelheto, hogy nem tudott a HO pontos idopontot a "na mostaztan tenyleg kihuzzuk a kabelt" esemenyre.
amit szerintem felreertettel, hogy az ugyfelek alatt a HO ugyfeleit ertettem (ezert is irtam ugyfeleket tobbesszamban, es ezert is irtam, hogy nyilvan erre nem volt/nincs torvenyi kotelezettsege, de lehetosege lett volna, es mindenki orult volna ha meg az esemeny elott tud valamit intezkedni).
Tyrael
2012. április 29., vasárnap - 22:07
Normális ügymenet szerint így kéne szerintem történnie. A HO mindenképp tudatában kellett, hogy legyen annak, hogy a szerződésében benne szerepel ez a lehetőség is, ha a sokadik felszólítás/figyelmeztetés/etc után sincs együttműködés/megállapodás. Az ügyfeleket (azokat, akik alól kirántották a netet) tájékoztatni neki kellett volna, nem tudom, ez megtörtént-e, és ha igen, akkor mikor és hogyan - ahogy a hozzászólásokat láttam, nem vagyok benne biztos, hogy igen.
(csak a saját szememet bántó typo javítása)
Előfordulhat, hogy nem voltam alapos.
Az első 2-t olvasva, ennyi még lejött.. De a tájékoztatás a viszonteladó dolga lenne.
A gépek kiadására reagálva. Azt a T nem adhatja ki. Mért is tenné?
Gondolj csak bele, te megveszel tőlem egy (vagy több) több milliós szervert (számlák nélkül, mert úgy jobb), én meg oda sétálok és a T-től kihozom a Te gépeid, a számlákkal amik szerint én vettem (ugye az nincs benne, hogy közbe továbbadtam)...
Esetleg még az lehet, hogy a viszonteladó azért nem adhatja ki, hogy ne tudjon visszaélni vele, és a sajátjait is más nevén kivinni.
--
openSUSE 11.4
elfelejted, hogy le vannak adva, hogy mely gepeket ki kerheti ki(nev, szemelyi igazolvany szam, etc.), viheti el.
Tyrael
Hoppá... Erre bizony nem gondoltam, de ha a T nem fér hozzá a viszonteladó ügyfél listájához, akkor hajára kenheti az ember a leadott adatokat. Bár ezzel megfogtál, nem tudom mik a biztonsági intézkedések a Dp-ben...
--
openSUSE 11.4
elmeletileg a viszontelado ad egy listat (es frissiti ezt folyamatosan) a T fele, aki ez alapjan engedi a fizikai hozzaferest.
ez ugye normal mukodes mellett is nelkulozhetetlen, hogy a viszonteladon keresztul bekerult szerverekhez fizikai hozzaferest tudjon biztositani a T.
Tyrael
fizikai hozzáférés = bemehetsz és bevihetsz dolgokat
külön jog kell ahhoz, hogy ki is hozzál gépeket
nincs elottem a hozzaferesi nyilatkozat, de biztos vagyok benne, hogy van egy olyan rublika/jogkor hogy gepet kivihet/elvihet.
Tyrael
Gépet, vagy meghatározott (típus, sorozatszám, etc.) gépet?
ezt most nem ertem.
szerintem minden engedelyt per eszkoz kerul kiosztasra.
Tyrael
A T megszólalt - nem látom viszont itt a viszonteladó magyarázatát, segítő, együttműködésre utaló szándékát, semmit. Akkor most ki a gyökér? Aki ezt a helyzetet okozta, és nem tájékoztatta a saját ügyfeleit arról, hogy lehet, hogy szívni fogtok egy jogvita miatt, vagy az, aki a sokadik felszólítás, a szolgáltatás felfüggesztését (annak minden következményével) kilátásba helyezte, majd az együttműködés hiánya miatt ezt meg is tette?
http://hup.hu/node/114048?comments_per_page=9999#comment-1452416
btw. szerinted mit tudott volna a kialakult helyzetben a viszontelado segiteni?
ahogy en latom, ha van penze, akkor kifizethette a T koveteleseit (nem tudom hogy ez megtortent-e, vagy mas ok miatt allt vissza a szolgaltatas), illetve kerhette a T-t, hogy kapcsolja vissza a szolgaltatast.
szoval az hogy itt a forumban nem latod a HO-t, az nem jelenti feltetlenul azt hogy nem volt egyuttmukodesre utalo szandak, azt csak a T fele zajlo privat kommunikacioban latnank.
szerintem.
ertem en, hogy utalod a HO-t, de attol meg nem lefutott meccs, hogy melyikuk volt itt a nagyobb genyo.
Tyrael
Nem utálom, de itt az ügyfelei ...ával verte a csalánt - aminek a tudatában volt, és ahogy olvasgatom, nem nagyon kommunikált sem az ügyfelei, sem a szolgáltató felé...
Ez ebben a formában nem igaz.
Mármint? A HO tudatában kellett, hogy legyen, milyen szerződéses kötelezettségei vannak a dpx felé, illetve azok nem, vagy vitatott teljesítése esetén milyen következményekkel jár(hat) a jogvita.
Az meg a topicból látszik, hogy mennyire volt kommunikatív és együttműködő az ügyfeleivel, illetve a dpx-szel szemben.
A topicnyitó legutóbbi hsz.-át is javaslom megtekintésre ezügyben...
A viszonteladó olyan feltételekkel kapta meg a helyet/szolgáltatást, amilyennel, a szerződés rögzíti, hogy nemfizetés/jogvita esetén a T (megfelelő számú és formájú előzetes figyelmeztetés/felhívás/etc után) végső esetben jogosult a szerződő fél hálózati hozzáférését felfüggeszteni.
Miért nem kértek kauciót a viszonteladóktól? Kultúráltan rendezni lehetne az ilyen eseményeket.
szerverem.hu is tudja vállalni a gépek sürgős elhelyezését a Dataplex-ben.
Árak és információ: http://szerverem.hu/szerver-hosting.html
+ 36 52 999 337
info@szerverem.hu
--
szerverem.hu
Szerintem pont oda fognak menni főleg,hogy most halt meg a Tnél az egyik viszonteladó :)
Ha fontos a minőség, akkor az ügyfél továbbra is a Telekomnál fog hostolni.
Ha esetleg kicsit olcsóbban is szeretne kijönni, akkor pedig az egyik viszonteladóját fogják választani
--
szerverem.hu
"Ha fontos a minőség, akkor az ügyfél továbbra is a Telekomnál fog hostolni."
Ne már! Egy komoly hoszting iparági szereplő szájából ez nem hangzik túl hitelesnek.
"Ha esetleg kicsit olcsóbban is szeretne kijönni, akkor pedig az egyik viszonteladóját fogják választani"
Mi a garancia arra, hogy holnap nem járunk ugyan így? Na látod, viszonteladóhoz soha többet!
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Nem teljesen értem, miért ekézitek ennyire a T-t...
Nyilván ti is hagynátok, hogy az általatok nyújtott szolgáltatást ingyen használják.
Nem tudhatjátok, hogy a háttérben mi zajlott, a kedves szolgáltatótok milyen tartozást halmozott fel.
Arról nem is beszélve, hogy a viszonteladó ha jól értelmeztem, akkor nem különösebben nyújtott érdemi információt senki számára, és ahogy látom a honlapjuk is megszűnt létezni. Ezek láttán egy fikarcnyi kétségem nincs afelől, hogy a viszonteladó a ludas...
Megjegyzem semmiféle kapcsolatban nem állok a T-vel.
Sok szerencsét minden károsultnak...
Biztos vagyok benne, hogy a viszonteladó is sáros, de abban is, hogy a T nagyon örült, hogy lehetett rajta fogást találni és a választott időpont a lekapcsolásra sem a véletlen műve.
[dupla]
> a választott időpont a lekapcsolásra sem a véletlen műve.
Április utolsó munkanapja?
Úgy érted pont a hónap utolsó - hosszú hétvége előtti - munkanapjára esett a fizetési határidő, amely után azonnal cselekedni is kellett. Nem lehetett módosítani se a lekapcsolás időpontját, se más módot találni a probléma rendezésére, mert annyira mindennaposak ezek a visszaélések, hogy bejáratott ütemterv szerint történik a nem fizető ügyfelektől való adatpark szolgáltatás megvonása és eltérő forgatókönyvre nincs is lehetőség?
Nem tartom reálisnak azt az elképzelést, hogy közvetlenül az első fizetési határidő lejártakor máris lekapcsolnák a nem fizető ügyfél gépeit.
Akkor tehát mégis csak előre megfontoltan, direkt tették erre a kényes időpontra a lekapcsolást?
Ha az n+1 határidő az az n+valami_kerek_érték, az nyugodtan eshet akármikorra is.
Szeretem az összeesküvés elméleteket, de csak ha realitásokra épülnek.
> direkt tették erre a kényes időpontra a lekapcsolást?
Szerintem valaki várt az utolsó pillanatig. Direkt.
Aha, akkor most ideologizáld meg miért jött vissza a netjük. ;)
Ez azért kicsit olyan melyik ujjamat harapjam. Ha hétfő reggel kapcsolják le, azért lenne szemét, mert hogy lehet a legforgalmasabb időpontot választani. A hétvége ebből a szempontból jó, az ügyfeleknek valószínűleg a legkevesebb kárt ezzel okozták.
--
zsebHUP-ot használok!
"lehet", "talán", "valószínűleg", "szerintem", "mondták", "úgy hallottam", ...
(ez a commentek >50%-ra is igaz)
Csak mindig az szív aki rendesen fizet.....
"és ahogy látom a honlapjuk is megszűnt létezni. Ezek láttán egy fikarcnyi kétségem nincs afelől, hogy a viszonteladó a ludas..."
Nem gondolod, hogy a jelenségre sokkal kézenfekvőbb magyarázat, hogy az ő honlapjukat kiszolgáló szerver is a lekapcsoltak közt van?
Nem tudhatjuk, hogy mi zajlott a két cég között, de az biztos, hogy a T is tisztában van azzal, hogy:
a.) Ez a helyzet a viszonteladó ügyfeleinek kellemetlenebb, mint a viszonteladónak.
b.) Hosszú hétvége előtt ez duplán kellemetlen.
Április utolsó munkanapja ide vagy oda, ha valóban csak az érdekeik érvényesítése a cél, megtehették volna ezt a lekapcsolást 1-2-3 nappal korábban, amikor még mindenki "kényelmesen" rendezhette volna a helyzetet.
Egyébként meg egyszerű pszichológia: ha engem megbüntetnek azért, mert valaki más elkövetett valamit, de én ártatlan vagyok, akkor - sokakkal ellentétben - nem az elkövetőt fogom hibáztatni, hanem azt, aki engem büntet. Örömmel látom, hogy többen is így gondolkodnak. Ha egymással van bajuk, ne a vétlenekkel szúrjanak ki.
Erre ráadásul még egy lapáttal rátett az is, hogy aztán a T szerződéskötési ajánlatot tesz a póruljártaknak. Ha volt ilyen mögöttes gondolat, ha nem, ez nagyon úgy veszi ki magát, mintha eredetileg is ez lett volna a cél az időzítéssel.
Gulyás Zoltánnak is jól jön a következő prémium. Egyenleg: -1 ügyfél akit lehet még perelni is, és +100 új ügyfél ez pozitív mérleg! :)
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Úgy érted, engem perelni? :)
Személy szerint nem érint a dolog, nem vagyok ügyfél, csak kíváncsian követem az eseményeket.
Bármilyen legyen is ez az ország, ott talán még nem tartunk, hogy ne írhassam meg azt a véleményemet, hogy ez marketing szempontból alighanem ballépés volt. Nem kétlem, hogy rövid távon szaporodik az ügyfeleik száma, de hosszú távon nem vagyok róla meggyőzve, hogy a javukra válik (lásd korábbi hozzászólások).
Nem téged, hanem a viszonteladót fogják zargatni a pénzükért miközben egy csomó ügyfelet is szereznek. Így vagy úgy a T nem fog rosszúl járni, csak a HO és a HO ügyfelei.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
arra nem gondoltál, hogy ugyanebben a hálózatban van az ő szervere is ?
Fúúú...
Tehát rettentő sokáig tart bérelni tárhelyet, vagy VPS-t, esetleg két különböző helyen szervert üzemeltetni, egy szerverhosztingot árusító cégnek. A mai világban ez nem megvalósítható...
Kötekedj csak nyugodtan ahelyett, hogy inkább a szervereiddel foglalkoznál...
Ahogy olvasom épp azt tenné ha a Té hagyná.
Az, aki a mentést a mentett gépkupac tetején tárolja, az azért eléggé felelőtlen...
.:)
INFO:
szandekosan hatraltat a tré.
portal login nem megy.
az ezites atkotest a portalon keresztul kell intezni.
"az ezites atkotest a portalon keresztul kell intezni."
Én úgy tudom, hogy csak hozzájuk lehet átkötni, és aki kérte az rövid idő múlva meg is köthette az új szerződést és utána az új (T-s) IP címet és netet is kapot.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
én meg itt ülök bent az operátori szobában
Kellemesen hűvös van ott?
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
ja, csak a felsöbb utasitasokbol elegem van csöppet.
Gondolom, biztos vagy abban, hogy a munkáltatód nem olvassa a HUP-ot. :)
Zoltán most a szerződéseket köti...
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
nem is a munkaltatom hivatkozott felsobb utasitasokra, hanem a dp-ben dolgozo szemelyzet (akiknek maximalis respect, mert mindent megtettek amit lehetett)
nem is a munkaltatom hivatkozott felsobb utasitasokra, hanem a dp-ben dolgozo szemelyzet (akiknek maximalis respect, mert mindent megtettek amit lehetett)
nem is a munkaltatom hivatkozott felsobb utasitasokra, hanem a dp-ben dolgozo szemelyzet (akiknek maximalis respect, mert mindent megtettek amit lehetett)
...és küldöm ezt a dalt mindenkinek, aki még mindíg a tegnapi leállás miatt szvja a harci...t... :)
Kitartás mindenkinek aki ezt ráadásul a helyszínen teszi.
Szerencsére sikerült vonalat meg IP-kett intézni, és a secondary DNS máshol lakott, úgyhogy részemről EOF.
Megjegyzem, én azért örülök, hogy nem hét közben volt a sztori, mert egyébként meg a napi
munkaidegbaj mellé ez elég gáz lett volna, így meg volt idő nyugodtan szívni....T-s lett a vonal+IP?
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Elvileg ezit-es. :)
akkor ez most a ti nagynapotok.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
A "nagy nap" erős túlzás. :) Kb 20-30 srácnak/cégnek segítettünk IP-kkel, sávszélességgel, amiért egyiküktől sem kérünk egy forintot sem. Többen közülük előre mondták, h van más megoldásuk tehát jövőbeni szerződéskötésről nem lehet szó, természetesen ők is kaptak netet, IP-t.
Nem akarok képmutató lenni, valószínű lesz ügyfélszerzésünk, pár gép max a jelenlegi saját VH és dplex szolgáltatási területeinken lévő 450 szerver mellé. Nagyon örülünk, h segíthettünk, természetesn az új ügyfeleknek is, de a "nagy nap" azért erős. :)
A meglepő számomra az volt, hogy még mindig mennyi ügyfele volt egy gyakorlatilag az elkerülhetetlen csőd felé tartó one-man show cégnek, ahol az ügyfélszolgálat pl kimerül annyiban, hogy a vajon most felveszi a miki vagy sem? :) A legszebb, hogy még így is maradni fognak ügyfelei, pedig mennyivel jobb megoldások vannak a piacon (pl ezit ;) ).
Raffay Sany (asza accountról)
ja, úgy tudom én is...
Úgy tűnik megelégelte a telekom, hogy segítünk a bajba jutott ügyfeleken, így nem régiben a a portal.adatpark.hu szinte használhatatlan állapotban volt, illetve elkezdték kiküldeni a személyes ajánlatokat a saját szolgáltatásukról.
Nu! Ha ez igaz, lesz ebből még pör!!
Erdekes, nekem, mint T ugyfel kontaktpersonjanak, megy (es ment egesz nap) a portal.
Már működik, de voltak kiesések.
Alapbol is mindig lassu volt nekem sajnos, de azert ne gyartsunk osszeeskuves-elmeleteket. (Nem, nem vagyok T-ventillator)
Jegyzőkönyveztettük, hogy screenshottal, hogy kb 1 órán át nem ment, timeoutolt loginnál, egy időben meg minden jelszóra hibát írt.
screenshottal a photoshop világában lololol :)))
gondolom volt náluk egy közjegyző, előkapták, aztán hitelesítették;)
Ez így elég gyenge. Lehet csak túlterheltétek...
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Hát, aki minőséget akar... ehe.
Kinek kinalt valamelyik szolgaltato - erofolennyel egy picit sem visszaelve - legalabb 5 eves hatarozott ideju szerzodest, vagy olyat, amiben legalabb ennyi "husegszerzodes" van kikotve, ha nagy kegyesen megengedik, hogy atkotik hozzajuk? :]
Vagy lenyeled, vagy nem lesz meg jopar napig/hetig/honapig szolgaltatas a szerverekhez...lehet valasztani.
Kinalni hogy lehet erofolennyel visszaelve?
T odaenged a gepedhez, lemented a cuccaidat, aztan ™ -hoz fordulsz a gepedert, addig meg berelsz egyet, barhol (nem feltetlen T).
Sikerült már valakinek hozzájutnia a saját adataihoz?
USB-s merevlemezen sikerult elhozni a merevlemez tartalmat. Fizikailag gepet ki az ugyfelterbe nem hoznak, igy csak valamilyen kulso adathordozo segitsegevel tudsz menteni.
---
Apple iMac 20"
áéíóöőúüű
Akkor se ha elvileg van jogunk a fizikai hozzáféréshez? Mert eddig volt, szóval ha most hirtelen nem lett, akkor bizony undokság van. Úgy látom eleve jobb ha ügyvédi egyeztetés után megyek oda, előre előkészített nyilatkozatokkal.
El lehet érni adatmentés kapcsán az adatpark részéről valakit telefonon? Vagy egyszerűen oda kell menni és majd lesz valamit? Vagy hogy működik a folyamat?
Feloldották a korlátot a HO -ra, ettől függetlenül ha valaki szeretne költözni, továbbra is állunk rendelkezésre.
T érdekes szerzet. Köszönjük ez úton is az EzIT-nek a linket és az IP-ket.
+1
+1 nekem is segíteni akartak, én inkább kivártam :)
Amúgy ami haszna volt a dolognak, hogy meglepően sok ismeretlen kolléga ajánlotta fel, hogy segít hostinggal, hellyel, bérszerverrel, akár éjszaka vagy a hétévége közepén is, nekik is nagy köszönet, örülök, hogy ha baj van, akkor bőven akadnak segítőkész emberek.
És Docler-nek is.
ugy tunik ujra megy, nem tudom meddig.
Ez a "korlátozást feloldották" dolog feltételezhetően nem azt jelenti, hogy jogilag tisztázódott a helyzet. Nagyon nem korrekt dolog bizonytalanságban tartani ezt a sok embert. Ha valaki meghozott egy döntést, hogy márpedig mostantól korlátozás feloldás lesz, akkor jó lenne bennünket halandó embereket is tájékoztatni.
Azt értem, hogy a T nincs jogviszonban a szerver tulajdonosok többségével, meg talán azt is hogy hivatalosan nem tudnak, vagy nem akarnak nyilatkozni. De ha már ilyen döntést tudtak hozni, és ha már nem beszélhetünk arról hogy a viszonteladót az ügyfeleken keresztül akarják sakkban tartani, akkor egy nemhivatalos megnyilvánulással semmit nem veszíthetnek ugye?
Szerintem vannak itt egy páran akik most nyugtatón élnek, és micsoda különbség lenne legalább egy nem hivatalos tájékoztatás! És ne jöjjön senki azzal hogy üzleti érdek, mert a korlátozás már fel van oldva. Ez csak emberiesség lenne...
Nos, pont az emberség az ami teljesen kimaradt ebből a történetből (az érintett szolgáltató felekre godnolok persze) ...
Az éjszaka folyamán több gépet is sikerült átköltöztetni az EzIT Kft. hosting szolgáltatása alá, szóval ha valakinek egy korrekt cég kell, akkor bátran merem ajánlani ezt a csapatot. Egész este ott voltak velünk és teljes körű technikai supportot biztosítottak! web: http://ezit.hu/ - sales: + 36 20 210 3650
szerverterembe ügyfél? Mekkora szar már!:DD
Gyakorlatilag a legnagyobb hosting szolgáltatók szervertermein belül is voltunk már (Dataneum, Dataplex, Adatpark, Deninet, Interware, DoclerWeb, ...) és akinek nincs mit takargatnia az tud biztosítani szerverterem látogatást ...
____________________________
www.szerverplex.hu
Ha nem mehetek be szemelyesen a szerverterembe megtekinteni a szolgaltatast (+ akar az ugyfelkezelest, stb.), mas ceget keresek; lesza.. ha dragabb lesz. Alap, hogy szemelyesen lassam a korulmenyeket.
DP, AP (anno), SZAP (jelenleg), GTS keszseggel -es operatori, valamint biztonsagi ori tamogatassal- bemutatta az infrastrukturat.
A GTS operátora tegnap este annyit tudott segíteni, hogy továbbítja a levelem az értékesítő kollégájának, a hétvégi sürgős gép elhelyezés ügyében.
Nemrég megkeresett az értékesítő kolléga, hogy természetesen megoldható a gép elhelyezés most is. Akinek egy közvetlen elérhetőség segítség lehet GTS-es üzletkötőhöz, annak privátba tudok közvetlen elérhetőséget küldeni.
Erdekes, hogy a vegere mindenki nekiesett a T -nek (mint fogonosznak), illetve mindenki mindenkinek, mikozben tobben mar eljutottak odaig, hogy az erintett viszonteladot sajnaljak.
Tovabbmegyek: Onjelolt jogaszok, stb. is feltuntek (eletemben nem lattam a BTK 300/c -t annyit idezgetni, mint itt); es egy ido utan mar a T hozzaallasa es hibas kommunikacioja miatt mindenki a viszontelado felelossege helyett a T felelosseget vitatja.
A viszontelado helyett mindenki a T -n keri szamon a kommunikaciot. A T csak penzt akart; ehhez pedig (szerintem) hibasan egy rossz megoldast alkalmazott, hibas kommunikacioval; illetve keson lepett a viszontelado ugyfeleinek erdekeben (ami nem mellesleg a T elemi erdeke is lett volna).
A T ott hibazott hogy nem engedett hozzaferest a jogos tulajdonukhoz (mindezt jogtalanul), szar kommunikaciot vegzett es a leheto legszarabb modon intezte a lekapcsolast (pentek delutan, 4 napos hosszu hetvege elott).
A viszontelado hibajara meg senki nem lat ra, mert a T annyit mond hogy nincs penz, a viszontelado meg azt mondja, hogy jogtalan volt a lekapcsolas.
Ha ez utobbitol el is tekintunk, akkor is ritka paraszt huzasok sora volt a T reszerol, mert ha a viszontelado le is huzza az embereket, akkor az ember bemegy es probalja intezni a dolgait hogy a szerverei tovabbra is elerhetoek maradjanak, mindezt a T akadalyozta meg
Ezert is irtam, hogy a T is hibazott (plane az itteni kommunikacio megkesett mivoltaval).
Annyi talan eleg lett volna, hogy a DP -n kivulre nem vihetik a gepet a va. ugyfelei a helyzet tisztazasaig, a tobbihez viszont (mas modon torteno kiszolgalas) segitseget nyujt.
Azonban azt is kimondhatjuk, hogy a T abban nem hibazott, hogy nem kereste meg a va. ugyfeleit, mert azt ugye nem teheti meg direktben, s nem is ismerheti sem a va. es az ugyfelek kozott fennallo jogviszonyt, mivel az uzleti titoknak minosul, a va. ugyfele pedig harmadik felnek egy ketszereplos jogviszonyban.
Mivel en itt kivulallo vagyok, konnyen okoskodok, de a helyzet tisztazasa mindenkinek elemi erdeke (va., T es ugyfel szamara egyarant).
Az mondjuk egy erdekes kerdes, hogy a T -nek honnet kellett volna tudnia -hacsak nem lobogtatod a tulajdonjogot igazolo iratokat-, hogy a gep a tied? Vegyunk egy erdekes peldat: va. berbe ad egy gepet, Te pedig horogve berohansz a T -hez, hogy elhozod, mert van hozzaferesed. Nem kell reszletezni a (jog)kovetkezmenyeket, gondolom.
Ha(!) lobogtattad a papirokat is, az mar mas kerdes...
gephez le van adva szig szamom es jogosultsagi szintek, szerintem boven eleg, hogy eldontsek, ki jogosult elvinni a gepet. Ezen kivul le van meg adva telefonszam, email cimem, ezeken ki tudtak volna ertesiteni.
Az ertesites ebben az esetben -plane, ha direkt ajanlatot is tesz- jogosulatlan uzletszerzes lett volna.
Ez a va. feladata szerintem, aki meg is tette a kozlest valami e-mailben (valaki be is idezte).
A T ilyen esetben a szezodo partnert, es nem a gephez bejelentett fizikai hozzaferessel rendelkezo egyent keresi meg. A (T-vel) szerzodo partner nem Te vagy (ugyanakkor ezt a gyakorlatot en is hibasnak tartom).
Miert kell megis bizonygatnom, hogy jogosult vagyok elvinni, mikor az o rendszerukben is ez szerepel.
Beleegyeztem, hogy karbantartasokrol levelet kapjak, t hivatalos allaspontjat elkuldhette volna. Egyszeruen nem akartak mit mondani. Igy utolag barmit bele lehet magyarazni.
Lassan tenyleg nyithato egy osszeeskuves topic errol az esetrol :)
Az, hogy jogosult vagy elvinni, vagy az, hogy a tulajdonjoga a tiéd? Jelen esetben nagyon nem mindegy. Mivel a T és a HO közötti szerződéshez sincs jogilag közöd, így az azzal kapcsolatos jogvitához sem, ezért aztán a T nem tájékoztathat téged arról, hogy a viszonteladóval jogvitája támadt - a viszonteladót viszont tájékoztatta arról, hogy mit fog tenni, és milyen határidővel. Tőle (HO) illett volna kapnod tájékoztatást.
> gephez le van adva szig szamom es jogosultsagi szintek, szerintem boven eleg, hogy eldontsek, ki jogosult elvinni a gepet.
Van olyan jogosultság leadva, hogy "jogosult elvinni a gépet"? Én nem szeretném, hogy elvihesse a gépemet az általam bérelt admin.
igen le vagyok adva. Itt egyebbkent ilyen szintek vannak, valami tartalmazza az elvitelt, valami nem. Asszem nem igy van elnevezve. Vannak gepek amiket elvihetek, vannak gepek amiket nem. Ahogy elnezem itt most azt sem adtak ki, amit egyebbkent elvihettek volna.
Gondolatkísérlet...: Fognak 100 darab gépet, mindhez adnak kotaktot, aki elviheti az eszközt, részben mert sajátja, részben mert megengedték neki. Ezt a kupacot betalicskázzák egy szolgáltatóhoz viszonteladói szerződéssel, aztán ...nak fizetni/jogvitába keverednek a szolgáltatóval. Minden géphez jelentkezik az elviteli joggal bíró tulajdonos, elviszi - a szolgáltatónak nem marad semmi a kezében, amivel a fizetési hajlandóságot erősíthetné - a 100 gépet be- majd kitalicskázó társulat meg röhög a markába.
Ettől még nem lesz jogszerű a gépek visszatartása a szolgáltató részéről.
Egyébként valóban a kaució lehet a megoldás az ilyen problémás esetekre.
Valószínű, azonban ez nem az első, hanem az utolsó eszköz: figyelmeztetések, felszólítások, a szolgáltatás felfüggesztésének a kilátásba helyezése, aztán végső esetben a szolgáltatás felfüggesztése, melyről az érintettet tájékoztatják - aki erről tehát TUD, kommunikálhatna az ügyfeleivel, együttműködhetne a szolgáltatójával, etc, etc...
Az, hogy van jogom egy eszközhöz hozzáférni egy viszonteladó által leadott lista alapján, az nem jelenti azt, hogy az eszközt el is vihetem.
A jövőre nézve célszerűen úgy nézhetne ki a viszonteladós-hostingos üzlet, hogy a viszonteladóként jelentkező cég megfelelő összegű _saját_ vagyoni biztosítékot ad a neki helyet biztosító szolgáltatónak (hint: kaució).
Igen, ez meg is oldotta volna a felmerult problemakat...
de, ez konkrétan úgy néz ki (jogi/működési/etc. szempontból), hogy ha le van jelentve az hogy te azt a géped elviheted (mert engedélyed van rá, tied, etc.), akkor azt a gépet te elviheted. Ha netán tartozásod van a viszonteladó irányába, akkor a viszonteladó jelenti és módosítja a listát, hogy az a gép visszatartás alatt van (ő joggal teheti ezt). A T ilyet önkényenesen nem tehet (mivel nem vagytok szerződéses viszonyban). Miután nincs szerződésetek az adott gépről a T irányába, így a T által visszatartni a szervergépeket jogszerűtlen mely alapján csak 2-3 jogszabály jut eszembe így hírtelen fejből amibe ütközik ez az egész
Nincs azzal gond, hogy szerzodes alapjan lekapcsoltak a szolgaltatast, es a szolgaltato szerette volna behajtani koveteleset a viszonteladon.
A gond ott kezodik, hogy jogos erdekeinek ervenyesiteseert megakadalyozta a viszontelado ugyfeleinek a karelharitast - es merhetetlen pusztitast okoztott.
"Ptk. 339.§ (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
A polgári jogi kártérítési felelősség szempontjából jogellenes mindaz a károkozás, amelyet jogszabály kifejezetten meg nem enged. A jogellenes magatartás megvalósulhat:
- tevésben,
- nemtevésben (pl.: kárelhárítási kötelezettség elmulasztása).
Hogy a gepek visszatartasara (karelharitas megakadalyozasa) volt-e valami jogalapja, jogszeru volt-e, milyen karokat okozott a viszontelado ugyfeleinel, es a ketto kozott van-e ok-okozati osszefugges, azt a birosag hivatott eldonteni.
Lett volna lehetoseguk egyuttmukodesre es karelharitasra, de inkabb a "majd mi megmutatjuk, hogy nem erdemes viszonteladoval szerzodnod, mert barmikor ellehetetlenulhet a szolgaltatas" megoldast valasztottak. Egyek meg amit foztek.
Sokadik nekifutásra...: Mivel NINCS szerződéses visoznyban a ho ügyfeleivel, nincs ismerete arról, hogy a ho és az adott ügyfél között van-e elszámolási vagy más vita, ami miatt a ho _is_ vissza kívánja tartani az eszközt... De ezt már mondtuk - hiába véded a kiussoló, senkivel sem kommunikáló viszonteladót, az egészben őt lehet és kell elmeszelni, de nagyon.
A viszonteladó ilyenkor jelezni szokta hogy visszatartja az eszközt (vagyis megfosztja az emberünket attól, hogy elviheti a gépét, ráadásként joggal). Ha nem teszi meg, az csak a saját hülyesége.
double
Ha nincs koze a viszontelado es viszontelado ugyfeleinek jogviszonyahoz akkor MIERT avatkozik bele? Olyan csak a foldi pockok fejeben fordul meg, hogy "visszatart eszkozt" mert csak, ahhoz jogalap is kell...
Ez nem teremt semmifele jogalapot a szolgaltatonak, a viszontelado ugyfelek karelharitasanak megakadalyozasara.
a) A szolgaltatonak van egy listaja/adatbazisa, amelyben a viszontelado leadta melyik szerver ki tulajdona, melyik szerverhez ki ferhet hozza, es ki viheti el. Igen.
b) A lista/adatbazis aktualizalasa a viszontelado feladata, felelossege? Igen. Vessen magara, ha nem aktualizalta? Igen.
c) A zaljogjog fennmarad a zalogtargy elszallitasa, eladasa utan is? Igen (!).
En nem latok olyan indokot - az erofitogtatason es onkenyen kivul - ami jogalapot teremtett volna az elszallitas megakadalyozasara, es a merhetetlen pusztitasra...
Védjed továbbra is ezt a máshonnan is macskát nagydolgát végezni módon kivágott "viszonteladót", aki TUDTA, pontosan TUDTA, hogy milyen következményei lesznek és MIKOR annak a jogvitának, ami közte és a szolgáltatója között zajlik. Gondolom, ezt jelezte az ügyfelei felé...
Az ugyfeleket alapvetoen nem erdekli a ket fel jogvitaja - egymast kozt ugy intezik, ahogy akarjak. De ennek torvenyes keretek kozott kell maradnia, anelkul hogy a vetlen harmadik felnek - ugyfeleknek - kart okoznanak.
.
A masik aspektusa a merhetetlen pusztitasnak - hogy melyik az a fel amelyik kepes lett volna elharitani az ugyfeleknel bekovetkezo merhetetlen pusztitast, tortenjen az az eset barmelyik fazisaban...
Aki idoben fizeti a szamlait.
Nem tudta, nem fizette, lekapcsoltak. Innentol mar a masik szereplonel pattog a labda aki kepes karelharitasra.
Az mit jelent, hogy "Nem tudta"?
A HO-nak, aki meg jogvitába keveredett a szolgáltatóval. Láttunk már társasházat közüzemi szolgáltatás nélkül maradni, miközben valamennyi lakó fizette a közös költségben a szolgáltatás díját
Es mi koze van a tarsashaznak ehhez az ugyhoz ? hol lattal te kozos tulajdont, epuletingatlant?
„139. § (1) A tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet.
(2) Kétség esetén a tulajdonos társak tulajdoni hányada egyenlő.”
"2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról1
1. § (1) Társasháztulajdon jön létre, ha az épületingatlanon az alapító okiratban meghatározott, műszakilag megosztott, legalább két önálló lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség, illetőleg legalább egy önálló lakás és egy nem lakás céljára szolgáló helyiség a tulajdonostársak külön tulajdonába kerül (a továbbiakban: társasház). Az épülethez tartozó földrészlet, továbbá a külön tulajdonként meg nem határozott épületrész, épületberendezés, nem lakás céljára szolgáló helyiség, illetőleg lakás - különösen: a gondnoki, a házfelügyelői lakás - a tulajdonostársak közös tulajdonába kerül."
Mivel ketsegek lehetnek a tulajdonjogokat illetoen, ezert a megjeleno ugyfelek kozott szet lehet dobni a szervereket egyenlo aranyban...:)
dupla.
Nem a tulajdon, hanem a fizettek a szolgáltatónak részére tessék fókuszálni...
A T nem hibázott, valamely dolgozó hibázhatott. Gondolom ennek ellenére a T-nél is a megfelelő személy le fogja vonni a következtéteseket az esetből. A HO is nagy f@sz volt, hogy nem vett mástól is tartalék linket, amikor minden nagy Telco jelen van a Dataplexben. Saját AS számmal és saját tartománnyal simán felkészülhetett volna, arra hogy bármikor átirányíthassa a forgalmat egy másik linkre.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Birtoklás jogalap nélkül
193. § (1) Aki jogalap nélkül van a dolog birtokában, köteles a dolgot a birtoklásra jogosultnak kiadni.
(2) A birtokos a dolog kiadását megtagadhatja, amíg a birtoklással kapcsolatosan őt megillető igényeket ki nem elégítik; jogállására a felelős őrzés szabályai irányadók. Nem tagadhatja meg a dolog kiadását az a birtokos, aki a dolgot bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton szerezte meg.
194. § (1) A birtokos, aki a dolog kiadására köteles, követelheti a dologra fordított szükséges költségei megtérítését - a dolog fenntartásával rendszerint együttjáró kisebb kiadások kivételével -, továbbá elviheti az általa létesített berendezési és felszerelési tárgyakat.
[..]
(3) A rosszhiszemű birtokos köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott, továbbá felelős a dologban bekövetkezett mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be.
[..]
Ptk.196. §(1) Aki a dolgot más érdekében anélkül tartja magánál, hogy arra külön jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna, a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg az a dolgot át nem veszi (felelős őrzés). A felelős őrző a dolgot költségei megtérítéséig visszatarthatja.
(2) A felelős őrzés tartama alatt a felelős őrző a dolgot nem használhatja, kivéve amennyiben a használat a dolog fenntartásához szükséges. Ha a dolgot e tilalom ellenére mégis használja, a jogosulttal szemben minden olyan kárért felel, amely enélkül nem következett volna be.
A FELELŐS ŐRZÉS:
Ptk.196. § (1) Aki a dolgot más érdekében anélkül tartja magánál, hogy arra külön jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna, a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg az a dolgot át nem veszi (felelős őrzés). A felelős őrző a dolgot költségei megtérítéséig visszatarthatja.
(2) A felelős őrzés tartama alatt a felelős őrző a dolgot nem használhatja, kivéve amennyiben a használat a dolog fenntartásához szükséges. Ha a dolgot e tilalom ellenére mégis használja, a jogosulttal szemben minden olyan kárért felel, amely enélkül nem következett volna be.
193. § (1) Aki jogalap nélkül van a dolog birtokában: jogosan van a T birtokában, a vele szerződött ügyfele nála helyezte el. A szerződött ügyfele nem adta/vitte el azokat...
Akkor lesz szives igazolni azt a jogalapot, es ha megakadalyozza az elszallitast, a visszatartas jogalapjat is. Egyeb kerdes?
Egyszerűen semmi köze hozzád, TE NEM VELE ÁLLSZ SZERZŐDÉSBEN.
Akkor hol a jogalap, hogy barmibe beleavatkozzon - ide ertve az elszallitast is ? :]
pl. a viszonteladó és a dataplex közt kötött szerződés...
Vagy van jogalapja es igazolja, vagy nincs (ill. nem igazolja), es jogalap nelkul van a birtokaban.
Az, hogy van, de nem mutatom meg es nem igazolom, most kimarad a korbol...azt majd otthon a gyereknek kell eloadni a meseolvaasaskor.
itt a lényeg azon van, amit te is mondasz. Vagyis, hogy a viszonteladó bérelt egy helyet. Ezen helyre saját ügyfelei gépét szállította/elhelyezte. Vagyis az ügyfél<->dataplex nincs semmilyen jogviszonyban egymással így a dataplex nem vethet ki zálogjogot senki szerverére sem. Az elszállítást viszont visszatarthatja, egészen addig, míg az ügyfél be nem bizonyítja (számlák, szerződés) hogy az ott lévő gép az ő tulajdona. Ha ezek ellenére is visszatartja a gépeket, jogsértést követ el (mivel az ügyfél bebizonyította, hogy nem a viszonteladó tulajdona a szerver, így minden jogalapot nélkülöz a zálogjog kivetése az adott hw eszközre, mivel az egy harmadik fél tulajdona).
Az ő tulajdona _ÉS_ a viszonteladónak sincs az adott ügyfelével szemben olyan követelése, ami miatt az eszköz elszállításához nem járul (a viszonteladó) hozzá.
Ezt fentebb már kiveséztük egyszer, hogy a viszonteladónak saját kötelessége hogy frissítse azon listát, ki és mit tehet meg. Ha úgy hagyta (az ügyfél nemfizetése ellenére) a listát, hogy elviheti a szerverét, akkor megérdemli hogy elvigyék.
Nem olyan nyilvanvalo az - amig nem bizonyitja.
Elofordult mar, hogy vmelyik miniszterium nekiallt birsagolni ami a csovon kifert, aztan kiderult kifelejtettek a torvenykezesbol a miniszteriumok kozul, igy semmi jogalapja nem volt a birsagolasnak...
gaz eseten kozben begyujtheted a te tulajdonodban levo csoveket a hazban, es a szolgaltato nem fog beleszolni.
szerk:kozben eltunt a komment amire irtam ezt.
Gaz: hatosagi engedely nelkul nem modosithatod a csovezetekrendszert (ezzel ugyanis maga a szolgltatoi berendezes is karosodhat) - tehat: a szolgaltato bele fog szolni.
Valszeg rossz pelda volt, aram/viz/szenyviz, ezek nincsenek annyira szabalyozva. Lenyeg a lenyeg, ha kizarnak a szolgaltasbol, attol meg a sajat tulajdonoddal amin szolgaltatak neked, te rendelkezel, es le is bonthatod, ha akarod.
Ez igy van; ez azonban a sajat teruleted; sajat tulajdonodban a sajat eszkozeiddel jatsszol. A T pedig:
1) Sajat eszkozeivel (infrastruktura)
2) Va. eszkozeivel (switchek, bergepek, etc.)
3) Va. ugyfeleinek eszkozeivel (es ezek tulajdonjogat a va. -nak kell jeleznie a T iranyaba; miszerint ezek nem vonhatoak zalogjog ala; gondolom, errol a kedves ugyfel is ertesult, marmint hogy ezt jelentette a va.)
Modositani modosithatod - csak mersekelten celszeru - mert felelsz a kovetkezmenyekert.
Ennyi erovel teljesen jogszeruen jar el az, aki egy tulfizetes vissza nem teritese miatt megakadalyozza a viz- es gazszereloket, hogy elharitsanak nagyobb karesemenyt (csotorest, gazomlest, stb), amig vissza nem kapja a tulfizetest...
Az nem szamit, hogy masokat veszelyeztet, vagy merhetetlen karokat okoz vetlen feleknek...
"Ennyi erovel teljesen jogszeruen jar el az, aki egy tulfizetes vissza nem teritese miatt megakadalyozza a viz- es gazszereloket, hogy elharitsanak nagyobb karesemenyt (csotorest, gazomlest, stb), amig vissza nem kapja a tulfizetest..." -> ez buncselekmeny, kozveszelyokozasnak hivjak (gazomlesnel maradva).
Akkor helyettesitsuk be az aktualis szereploket:
szolgaltato=aki akadalyoza a karelharitast, velt jogos kovetelesenek megteruleseig
viz,gazszerelo=viszontelado ugyfel
Ennek ellenere akadalyozza a szolgalato, hogy az ugyfelek elharitsanak a nagyobb kart...
Szerintem ez a vita vegelathatatlan.
Lehet valasztani. Vagy nincs problemad a fenti peldaban a szavaid szerinti "kozveszelyokozassal" es a szolgaltato viselkedesevel sem, vagy mindkettovel problemad van...
Vagy nem foglalkozok a temaval.
Igy megy ez, ha kifogytak az ervek...
Vagy nem foglalkozok a temaval.
ezen jot mulattam.
Tyrael
Én ha elvonatkoztatok, akkor azt mondanám, hogy egy társasháznál, ahol a lakók fizetik a vízszámlát a közös képviselőnek, az pedig nem fizeti be a víz szolgáltatójának a díjat elég kellemetlen lenne, ha a víz szolgáltatója emiatt kikapcsolná az egész társasházban a vizet...
Persze nem tökéletes az analógia, de az biztos, hogy a szolgáltatónak ilyen esetben másképp kell biztosítania a szolgáltatás után járó jogos bevételének behajtását. Nem szerencsés módszer elzárni így a "csapot". Víz szolgáltatója konkrétan még családi házaknál se szokta ezt megtenni, pedig ott lehetősége van tényleg csak azt lekapcsolni a szolgáltatásról, aki közvetlen ügyfele és nem fizet.
Meg fogsz lepődni: a szolgáltató el fogja zárni a vizet, miután a társasház jogi képviseletét ellátó személynek címezve n. darab eredménytelen felszólítást/figyelmeztetést küldött. Lajtoskocsit kiküldik, aztán abból lehet vizet vételezni, az alapvető szükségletek kielégítéséhez.
AFAIK vizet nem lehet elzarni nem fizetes miatt, csak nyomascsokkentesre van lehetosege a szolgaltatonak.
legalabbis regen igy volt, es nem hallottam, hogy ezugyben lett volna valtozas.
ettol fuggetlenul szerintem is korlatozni fogja a szolgaltatast, az mar viszont mas kerdes, hogy korlatozna-e a lakokat, hogy mastol vegyenek vizet...
Tyrael
Én úgy tudom, hogyha más módon tudja biztosítani a minimális (kötelező) szolgáltatást, akkor megteheti. De s/víz/távhő/ és helyben vagyunk...
Azt nem tudom, hogy elméletileg (törvényes keretek között) lehet-e ilyet tenni, de gyakorlatilag ez már megtörtént. Volt rá precedens, hogy néhány házban elzárták a vizet. (Sőt télen a fűtést!) Víz esetén eddig három megoldást alkalmaztak:
- lajtoskocsit küldtek (mint már más is írta),
- illetve napi x órára megnyitották a vizet, csökkentett nyomás mellett,
- folyamatosan volt víz, de annyira lecsökkentették a nyomást, hogy 2--3 liter víz vételezése percekig tartott. Ívásra, főzésre, kéz és arcmosásra elegendő volt, másra nem.
-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.
Ha ívásra elég a nyomás, az nemzetgazdaságilag hasznos, mert kilenc hónap (vér(hő)mérséklettől függően), és jönnek a porontyok. :)
--
zsebHUP-ot használok!
Ott a pont. :-)
-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.
Nálunk zárták már el a gázt (közös hőközpont, így sehol sem volt fűtés) tartozás miatt, ami szép lassan, pár ember elmaradásából jött össze. Mintegy demonstratíve, a tél kellős közepén.
De a vizet is, pedig ott tényleg mindenki egyedileg szerződött (a közös óraszekrények miatt nem tudták "megbízhatóan" elzárni csak a nemfizetőket, így ráhagyták a lakók meggyőző erejére a megoldást, addig meg rátettek egy láncos lakatot a főcsapra).
--
zsebHUP-ot használok!
Én eddig csak nyomáscsökkentőről hallottam. Elzárni a vizet teljesen - pláne egy teljes társasháznál - elég nagy szemétségnek tűnik...
A lakók meggyőző ereje meg eleve már ott kérdésessé válik, hogy elvileg ki se adhatják ki tartozik a szolgáltatónak a társasházból.
Úgy emlékszem volt valami korábbi baleset az elzárt egyéni mérővel, így lehetett tudni.
A gáz viszont ebből a szempontból tiszta, mivel az a társasház nevén van, és a közös képviselő ki is tacepaózza az épp elmaradtak nevét, és hogy mennyivel lógnak. Amikor hideg volt, a közharag gyorsan betalált az illető lakásába. :)
--
zsebHUP-ot használok!
Amiről én tudok, ott kifejezetten mondták, hogy nem árulhatják el ki tartozik. Később ugyan - amikor már nagyon nagy volt a tartozás - a közös képviselő titokban - privát levélben - megírta a többi lakónak a tartozók neveit, de kiemelte, hogy senki se rakja ki a listát a lépcsőházba. Gondolom, mert az sértené a nemfizető ingyenélők jogait...
alkotmany 66. pontja, jogod van ingyen elni :D
Nálunk a lépcsőházban írták ki: "A ház ezen szinten lakói összesen 865.750Ft-al tartozást halmoztak fel a társasház felé. Ön mennyivel tartozik?"
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Kqrva hosszú, de érdemes végigolvasni.
Egy szónak is száz a vége:
- Érdekes egy ország a miénk.
De benne élni, katasztrófa...
...és sok az tudatlan...
Jól mondod.
Ahogy egy tanult embertől halottam: "fingreszelés".
Tanult ember ilyet nem mond.
Max olyat, hogy fing forgácsolás. :)
Vannak részletek:
http://www.facebook.com/tilosradio/posts/132744310191751
Azért attól, hogy valami a facebookon van, még ne hidd el automatikusan. :)
--
zsebHUP-ot használok!
Igen apu! :)
Etetni kell a trollokat ;))
Valószínűleg a lekapcsolás előtt pár órával értesítették csak a tulajdonost... A tulajdonos mindaddig nem is tudott a tartozásról. Valószínűleg nem 2x25m UTP kábel áráért korlátozták. Ezt kicsit nehezen hiszem el.
A visszakapcsolásól senkit nem értesítettek... A szerződés szerint a Telekom egyedül a Hostoffice felé tartozik bármiféle kötelezettséggel.
A Hostoffice az eset miatt a túlélésért küzd... érzésem szerinte ez már előtte is így volt, nem az első eset.
Ez csak az én véleményem. Mindezek mellett azért sajnálom, hogy így történt a dolog, de meg lehet érteni a Telekom érveit is. Ennyi vasat én sem üzemeltetnék 2 szép mosolyért.
Az ubuntu.hu is ezért nem megy ?
Nem, ott az ISZT intezkedett. Itt is szeretnem nekik megkoszonni a kellemes hosszu hetvegemet.
http://rendezveny.t-systems.hu/rendezveny/adatkozpont.reg
Őszintén szólva arra gondoltam, hogy el kéne menni trollkodni, de holnap is gázos napom lesz, nem érek rá mulatozni. De ha valaki kedvet érez hozzá, akkor ne fogja magát vissza.
Eszek egy alma-t inkabb...
Felesleges trollkodni, a történtek alapján nem a T a hibás.
Amúgy valaki jutott már valahova a HO-val?
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Nem tartom teljesen kizártnak, hogy nem ez és nem így volt az egyetlen lehetősége a T-nek a HO figyelmeztetésére. Avagy fenyítésére.
Ha a másik kanócot húzzák ki (áram) akkor nagyobb az anyázás :)
Persze, nagyobb balhét is csinálhattak volna ha akartak volna, ez tény.
Plusz a trollnak nem jellemzője hogy igaza van :D
Ha tudnád, hogy egyes "partnerek" milyen leleményesek a -tartozás miatti- kármentésben, valószínűleg te is máshogy látnád a helyzetet...
--
zsebHUP-ot használok!
Nem tudom a T hogyan csinálja, de nagy és komoly üffélnél elsőre az üffélkapcsolódási pont szokott szólni szépen és kultúráltan hogy "szóltak a pénzügyről a számlátok miatt" stb. Nemsokkal később a mindenféle hivatalos megadott emailcímekre szoktak küldeni fizetési emlékeztetőt/felszólítást és már kilátásba helyezve a lelövést. Nem titok, hogy már engem is hívtak fel ilyen miatt, de szerencsére nem pénzügyi hanem időbeli ok miatt csúszott a fizetés.
Ha vitatott számláról van szó, akkor azt nem illik a lejárat előtt 1 nappal közölni a szolgáltatóval, hanem kb. kézhezvételkor. Nem tudok elképzelni olyan esetet, amikor hetekig húzódik egy ilyen tisztázása, ha mindkét fél megoldáscentrikusan áll a kérdéshez. Ráadásul tényszerű, megszámolható stb. szolgáltatásról van szó ebben az esetben.
Ha a T. üffél ráfutott valami financiális gebaszra és legalább egy értékelhető részt be tud fizetni a számlából akkor el szoktak tekinteni az azonnali lelövéstől. Persze ez akkor megy, ha régi és megbízható ügyfélről van szó, rögtön a harmadik hónapban nem érdemes bepróbálni. :)
Abban is biztos vagyok, hogy pontosan tudja bármelyik hoszting szolgáltató hogy ha egy nagy viszonteladó netjét lelövik, akkor onnantól jó eséllyel szó szerint lelövik a céget. Innentől a tartozás behajtása is elég nehéz lesz.
A T. üfféltől lehet kérni bankgaranciát, letétet (ahogy már korábban írták) stb-t arra az esetre, ha védeni akarja magát a szolgáltató a nemfizetés ellen. Ez nyilván nem ad teljes védelmet, de pont a viszonteladó jellegű ügyfeleknél lehet hasznos.
"Nem tudom a T hogyan csinálja, de nagy és komoly üffélnél elsőre az üffélkapcsolódási pont szokott szólni "
A HO komolysága ennek a helyzetnek a kezelése alapján erősen megkérdőjelezhető. Még mindíg nem értem, hogy miért nincs tartalék vonaluk egy másik független szolgáltatótól, amikor a DP-ben egy nagy rakás telco jelen van.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Ahhoz PI tartomány kéne, amit beszüntettek egy ideje és ezért RIPE tagsággal jár már. Az pedig nem egy húszfilléres dolog úgy alaphangon és még valami értelmes BGP-t tudó border gw is kéne.
Ok, látom nem RIPE tag.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Hoff ripe tag (saját tartományaik vannak pl.: 94.125.248.0/21) és saját ASN-jük is van. Ezért lehetnének egy sima továbbértékesítőnél többek, ha a "papírmunka" tip-top lenne.
bocs, de nem éppen mostanában (talán 1 éve?) vezették be erre a sponzorációt? azaz kb az Ügyfelednek igényelhetsz PI-t (már a teljesíti a kívánalmakat v kellően nagyot hazudik) mindezt azért, h NE a ripe-nak kelljen futkosni az Ügyfél után ha vmiért éppen kéne. talán 30 napon belül- ha nem válaszolnak - törlődik a blokk v hasonló rémlik.
Könnyen lehet, nekem ez legalább 1,5-2 éves infóm volt. Erre egyébként valszin nem repült rá mindenki, mert egy PI tartománynál nem biztos, hogy a jóval több hasznot adó sávszélt/hálózatot is tőle fogod venni.
Egy "lekapcsolás" általában az utolsó lépés szokott lenni egy szolgáltató kezében. Feltehetően ezt megelőzően párszor felvilágosították a továbbszolgáltatót, hogy ejnye-bejnye fizetni is kellene azt, amit igénybe vesz.
Egyfelől a HO állítja, hogy jogtalan a T követelése. Aki tudja, hogy ez igaz-e, az ne tartsa magában, aki meg csak találgat... nos mindegy, ennek a topiknak a szavatossága úgyis lejárt.
Másfelől meg amit már párszor leírtunk: miért hétvégén, miért a négynapos hétvégén és miért le.
Ha hétközben belassítanak, vagy hétközben akár nappal leállnak egy órára az is már elég halálos ítélet lett volna, de kicsit otrombán bántak (el) a vétlen cégekkel (is).
Azt hallottam hogy az utasítás a regulációra megszületett már korábban, csak valaki (nyilván az ügyfélkapcsolati manager) közbenjárására nem került végrehajtásra hosszasan. Aztán ez a valaki berágott, és vállalati kommunikációs csatornákon az üzleti folyamatok tovagördűltek, és az utasítást az IP tartomány blokkolásra megkapta rendszermérnök...
A közeljövőben, amennyiben a HO nem rendezi tartozását, a T meg fogja szüntetni a szolgáltatást függetlenűl attól, hogy kinek mennyire fog fájni. A T vissza fogja tartani a gépeket, csak úgy fogják kiadni, ha minden kétséget bizonyítja a tulaj, hogy az az Ő gépe az ami a DP-ben van.
Ez a következőként fog zajlani:
A tulajdonos tértivevényes levélben felszólítja HO-t, hogy meghatározott időn belűl szolgáltassa ki a gépét. Amennyiben a HO nem teljesíti a kérést, akkor a tulajdonos tértivevényes levélben felszólítja a T-t, hogy a HO által odavitt gépet szolgáltassa vissza. Mellékeli az eredeti számla, adásvételi szerződés, HO-s szerződés másolatát és mindent ami bizonyítékként szolgálhat még. A T ekkor minden egyes megkeresésre és eszközre vonatkozóan, fel fogja szólítani a HO-t, hogy nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy milyen jogviszonyban áll a tulajdonossal. Amennyiben a HO úgy nyialtkozik, hogy a gép nem saját tulajdonban van, és annak jogos tulajdonosa a 3. fél, akkor a T kiadja a gépet egyeztetett időpontban. Ha a HO bizonyítja hogy a gép sajátja, akkor mert pl. megvásárolta, akkor a gépek maradnak amíg a HO nem rendezi tartozását.
Amennyiben T és a HO fizetési könnyítésben fog megállapodni (pl. részletfizetés) akkor a t nem fogja 3. személynek kiadni az eszközöket.
Ha a HO rendezi tartozását, akkor a gépek kiadását a HO fogja intézni.
Az biztos hogy a T-nek nem érdeke a HO ügyfelek életének megkeserítése, és nem is a HO a legnagyobb ügyfelük. Annak akinek kell bérgépeket, colocationt, felhő alapú szolgáltatást ajánlanak, amit hétvégén is felajánlottak. Ennél többet nem várhatunk tőlük el.
Autentikus forrásból tudom, hogy nem készűltek különleges eseményre a hétvégén, a megerősített ügyféltámogatást a kialakult helyzet miatt intézték.
Mindezek csak valószínű jogi lehetőségek, a homályos jövő kulcsa a HO kezében van.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Ez valami vicc? Ez ugy fog zajlani hogy a mind a szolgaltato mind a viszontelado kap egy birosagi/jegyzoi megkeresest, hogy lesznek szivesek igazolni a visszatartas jogalapjat, es ha nem sikerul viszik is a gepet.
Esetleg egy sajatos munkahelyteremtesi program, ahol csak azert hoznak letre kulon osztalyokat a hosting teruleten foglalkozo cegeknel, egymassal ellevelezgessenek. Sot mas unatkozo dolgozoknak is munkat adhatnanak, pl.: ha minden egyes dolgozotol kulon irasos engedelyt kell kerni, csatolva az elmult 10 ev orvosi leleteit es kozuzemi szamlakat is, hogy elszallithassak a a 0 jogalappal visszatartott gepet?
A jogalkotasrol szolo torvenyben tovabbra sem szerepel sem a szolgaltato sem a viszontelado mint jogforras - igy nincs is kulonosebb jelentosege mit szeretnenek eloirni...
Egy jogi képviselő vázolta fel a lehetőségeket. "Az ügyfél a HO-val áll jogi kapcsolatban, a T nem fog kiadni gépet bemondásra..."
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Ezt nem is várom, és nem is szabad neki, ez tiszta sor. Ha nem így lenne, akkor mennék mutogatni, hogy az is meg az is a miénk :D
Ha kozokiratban is szerepel, akkor eleg nehez vitatkozni ezen allitassal...
Ha közokiratban is szerepel, akkor már nem bemondás. Én úgy értelmezem a bemondást, hog volt három gépünk, két nagy fekete meg egy eztüst, mindjárt megmutatom melyikek.
Az USA-ban (Berkeley) egy ISP-nel tonkrement a gepteremben nemreg a klima. 1 nappal kesobb nem valtozott a helyzet, szoval kollega beballagott, hogy megnezze mi a helyzet.
Jobb hijan ugy kezeltek, h kitartak az ajtokat es az ablakokat ugy, h barki barmikor ellenorzes nezlkul bement, kiment es vitt, ami tetszett neki.
Ez szo szerint igy is tortent, a kollega felmarkolta az ott talalhato 2 db szerverunket es angolosan tavozott.
tompos
ui.: Az internet szolgaltatassal az elotte levo ~2 evben egy szem problema sem volt, kiesest nem tapasztaltunk es gyors volt.
Azért azokat az arcokat megnéztem volna amikor észrevették, hogy eltűnt két gép, ehe.
Lehetoseget annyit teremtessz, amennyit csak akarsz - de ehhez nem art egy kis kreativ jogalkalmazas, olykor egesz a legszeleig alkalmazva ...
Ha az viszonteladot netan eluti a villamos, vagy szimplan bekattant es nincs kedve kommunikalni, vagy gepet kiadni, akkor majd turelmesen, olbetett kezzel varnak eveket a gepekre ...
"Amennyiben a HO nem teljesíti a kérést"
Azaz ha a HO azt mondja, hogy oké ecsém, vigyed, hisz a tiéd, akkor kb. minden a szokásos mederben folyik tovább, és fél óra múlva már kocogok a géppel a VH felé. Én nem feltételezem, hogy a HO ki akarna tolni velünk. Még hiszek abban, hogy akár szombaton elhozhatjuk onnét a gépünket. De szombat este okosabb - vagy tapasztaltabb - leszek :D
Amúgy ha tényleg úgy volt ahogy hallottad, akkor az még rosszabb fényt vet a T-re, és eléggé összecseng az események hangulatával. Mondjuk ez már nem érdekel, ez a vonat nagyon elment.
Jelenleg túl vagyok pár sikertelen híváson, egy e-mail-en, és egy SMS-en a HO felé, egyelőre eredménytelenül. Meg összefoglaltam az ügyvédünknek az eseményeket, hogy mondja meg, merre legyen az előre.
http://itcafe.hu/hir/t-hosting_hostoffice_dataplex_lekapcsolas.html
KAMI | 神
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey
HostOffice Kft.
2040 Budaörs, Liliom u. 25.
Frissítettem az újabb tényekkel.
Akkor alszunk +1et.
Ettől a vitától függetlenűl az ügyfelek felé fennáll a "hibás teljesítés esete", ha lejárt a szerződés, vagy ha nem akkor is.
---
http://youtu.be/mzycLGudWTw
Nos, minden optimizmusom ellenére a helyzet szomorkás. A Hostoffice-al érdemben nem tudok tárgyalni, gyakorlatilag semmire sem válaszolnak, se e-mail, se sms, se a telefont nem veszik fel.
A náluk lévő gép már csak MX - relay az újra, kiköltöztünk a Doclerhez egy bérelt gépre.
A technikai részekkel kb. végeztem, most fogom felvenni a kapcsolatot az ügyvédünkkel, hogy mi ilyenkor a jogilag legeredményesebb út.
A gmail-es címre érkező levelekre sajnos nem válaszoltam mostanság, ezt a címet általában nem használom, elnézést kérek ezért.
Tegnap felhívott a Miklós, hogy vihetjük a gépet ha akarjuk. Igaz, szerintük van elmaradásunk, én elküldtem a banki igazolásokat az utalásokról, hogy nincs. A gép azóta is működik, elérhető, az első kiesés óta nem volt vele gond, de természetesen nem maradunk (és nem csak a HO miatt nem). Gondolom másokat is megkeresett már, vagy meg fog keresni.
Egy hónappal az esemény után...
csak ugy erdeklodnek, h a pertarsasaggal ki foglalkozik ?
Nekem tegnap koltozott at a gepem a dataplexbol egy masik ismert szerverterembe a hostoffice szarnyai alatt. Szegeny Miki 30 oraja nem alszik es nagyon korrekten intezi a dataplexnek koszonheto koltozest. En maradtam naluk mert eddig is korrektek voltak es ezt a szennyes helyzetet is igyekeztek jol kezelni. Mikor megalltak a gepek rakerdeztem a penzugyunkon, hogy van -e tartozas es mivel volt azonnal elutaltattam. 2 nappal kesobb hivott Miki, hogy ha akarom elvihetem a gepet - nem akartam, maradtam csak koltozott fizikalisan es ipcimileg is. A t-* meg beveheti a vegit.
En nem vagyok ugyfeluk, nem kovettem teljes reszleteiben a dolgot. Mi volt az original problema? A HO nem fizetett a T-nek?
10x
tompos
Ahogy Miklós most elmondta, nem ennyire fekete-fehér a helyzet.
Hanem?
Itt szerepel a hozzaszolasok kozott? Itt nem talalok semmi ilyet.
10x
tompos
Ezt pontosan csak a Hostofffice és a Té tudja. Nem áll szándékomban igazságot osztani, de ahogy hallottam a Té ötletszerűen cselekedett, nem épp a szerződés szerint, mondhatni indulatból, és nem a szerződésben foglalt menetrend szerint jártak el akkor, amikor se szó se beszéd lekapcsolták a gépeket a netről.
A Té nyomott egy nyilatkozatot ide: http://hup.hu/node/114048#comment-1452494
Amit viszont én hallottam, az az, hogy a Té részéről a válasz (pénteken?) annyi volt, hogy majd szerdán folytatjuk, és letették a telefont.
A helyzetet jellemzi még hogy a HO a hupról tudta meg, hogy visszakapcsolták a netet a hálózatukra, ami legalábbis megkérdőjelezi a Té kommunikációs készségét az ügyben. Állítólag a Té megégette magát egy másik céggel, aki ügyesen átverte őket, és ezért némiképp zaklatottak voltak. Eddig azok, amiket hallottam; az, hogy ebből mi igaz nem tudom, de amúgy nem kételkedem pl. a Miklós szavaiban.
Illetve mindenki számára nyilvánvaló, hogy ha a Té csak figyelmeztetni akart volna, akkor számtalan más módszert választhattak volna, nem biztos, hogy az egyetlen lehetséges megoldásuk csak az volt, hogy a négynapos hétvége előtti péntek délután nyakon vágják a teljes HO hostingot, majd közöljék a HO ügyfelekkel - akik nagy része tökéletesen vétlen az ügyben -, hogy baszódjanak meg. És akkor még finoman fogalmaztam.
Ahha, igy mar tisztul a kep.
a HO-t nem ismertem sosem, de ezek alapjan nyakig szarosakk az ugyben, a T-t meg csak szimplan nem sajnalnam, ha lemenne a terkeprol.
t
Honnan tudod, hogy volt-e vagy sem (és ha igen, akkor milyen) előzetes figyelmeztetés/jelzés a hostoffice felé?
Az, hogy a hostoffice innen informálódott, az mutatja azt, hogy mennyire kommunikáltak a szolgáltatójukkal (dpx).
Az látszik, hogy Miklós szavait egyetlen és megingathatatlan igazságként könyveled el, de mi van akkor, ha tévedsz, vagy csak néhány apróságról nem tudsz, ami esetleg totálisan más megvilágításba helyezi az egész ügyet?
koltozes kovetkezteben tegnap reggel ota nem megy a gep, ugy tunik host offfecenal normalissa valt a havi 28ora alllas, mikozben megint nem lehet elerni. Ebben hol a korekt intezes?
Nos, itt van a szerverem az előszobában. Soha többé matáv közelébe :(
MATÁV már jó régen nincs. Csak szólok, hogy orrdít a topicból is, hogy a hostoffice, mint "szolgáltató" (lol) volt a f...z ebben a körben - de nagyon. SEM a DP-vel, sem a saját ügyfeleivel nem kommunikált, elérhetetlen volt mindkét oldalról - lapított, mint ama általában büdös matéria a fűben.
Úgy látom te többet tudsz mint én :)