Szovjet Rambó filmek

Fórumok

ez most, egy kivétellel nem "keresek egy filmet" forum, mert ismerem a címeket. a 80as évek szovjet filmiparának akciófilmjeiről van szó. bizony voltak ilyenek is:)
Vészjelzés a tenger alól
ez egy tengeralattjárós film. bár nem egy Vadászat a Vörös Októberre, de azért egészen tűrhető.

Veszélyes örjárat
a motiváció nem éppen egy tündérsztori, 1983ban a szovjet légvédelemnek sikerült tévesen kémrepülőnek azonosítania a Koreai Légitársaság 707es járatát és lelőtték, 269 áldozat. Dél-Koreában és a szocialista tábort leszámítva minden civilizált országban óriási volt a felháborodás. a szovjet propaganda reménytelenül próbálta védeni a kémrepülős mesét. ennek részeként készült ez az akciófilm, ami egyébként egészen jó technikai színvonalat üt meg.

a harmadik filmnek nem tudom a címét, és az más kategória. az is valamikor a 80as években készülhetett. ifjúsági film gyerekszereplőkkel. kipécéznek egy lányt, folyton cikizik és szivatják. végül a kopaszra nyírják a hosszú copfos haját. pontosan sajnos nem emlékszek a történetére, a végén vagy meghal a lány vagy végleg elutazik, és az iskolatársak megbánva bűneiket maguk is kopaszra vágják a hajukat.
tudja valaki ennek a címét?

illetve honnan lehet beszerezni ezeket a filmeket? sajnos még a legnagyobb torrentportálokon sem lelhetőek fel. érdekes lenne most 2011ben megnézni ezeket a filmeket.

Hozzászólások

kösz! közben sikerült nekem is találnom egy online nézhető változatot.
érdekes elem, hogy ebben a filmben az amerikaiak angolul beszélnek, és hangalámondással fordítják oroszra.
ezzel is Rambosabb a feelingje, mert akkoriban a vhs Rambók szintén hangalámondással mentek, ahogy a többi amcsi videofilm is.
a floridai jeleneteket szerintem Kubában vették fel.

Rossz a meglátás. :-) Az oroszoknál a mai napig nincs szinkron, csak hangalámondás. Mostanában a külföldi szuperprodukcókat már leszikronizálják, de úgy általában még a hangalamondás a bevett szokás. Feliratozni sem szoktak moziba, csak DVD-re.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Szerintem a korszak legjobb filmje Bunyejev- Az emberevő medve c. klasszikusa volt.
Nem tudom, most milyen hatással lenne rám, de ~10 éves kölökként bekaki, bepisi volt... :)

> BERUS
Motor: CrunchBang Linux 10 R20111125

Valszeg most is összecsinálnád magad... a röhögéstől :P
Szomorú, de vannak dolgok, amik csak gyerekkorunkban voltak ütősek. Ilyen pl. az Elveszett világok rajzfilm is, kiskoromban megőrültem érte, most 5 percet se tudok belőle végignézni, annyira gagyi :( Ezek azok a filmek, amiket nem szabad újra megnézni, mert csalódás lesz.
Bezzeg a Tom & Jerry! Azon még most is szénné röhögöm magam :D

----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org

Általánosságban igazad van, de nagyon sokat adnék érte, ha újra nézhetném.
Amúgy az IMDB-n 7.1 az értékelése, szal lehet, hogy most is megállja a helyét. Ami biztos, szombat délelőtti matinén vetítették, mi pedig osztály szinten csináltuk össze magunkat tőle... :)

> BERUS
Motor: CrunchBang Linux 10 R20111125

Én is mostanában néztem újra, semmi baj sincs vele. Annyit azért érdemes tudni, hogy anno a tévében össze-vissza kutyulták az epizódokat, és ezért volt itt-ott érthetetlen az egész, ráadásul egy komplett szériát kihagytak belőle, a kiegészítő epizódokat meg meg sem vásárolták. Amúgy az ilyen stílusban készített sci-fi rajzfilmeknek nagy keletje volt a nyolcvanas években, több tucat zseniális mozi film készült ezzel az anime alapokon nyugvó, de európai grafika és szürreális elemeket felvonultató filmekben. Egyik csúcspontja a magyar-francia koprodukcióban készült Az idő urai című volt.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

A négy páncélos és a kutya (1966)
(igaz nem orosz, hanem lengyel)

A fekete macska bandája. De jó filmsorozat volt :)

--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!

Ezt a sorozatot olyan három hete néztem újra. Teljesen rendben van, nagyon izgalmas kis krimisorozat. Vlagyimir Viszockij miatt meg eleve "kötelező" megnézni, a szovjet rendszer nem sok filmes lehetőséget biztosított neki.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

A XX. század kalózai

Összefoglaló itt
nem kerestem rá jobban. A vége tipikus Rambo sztori, egy manus puszta kézzel visszafoglalja a hajót, aminek annyira megörül a motorcsónak, hogy magától megjavul :) - ha jól emlékszem. (Nagyon régen láttam)

Ne kattints ide!

Nem rambó, inkább Die Hard. A kalózok ugye elfoglalnak egy kereskedelmi hajót, csak azzal nem számolnak, hogy az egyik faszi valamikor egy orosz különleges alakulatban szolgált.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Fjodor Bondarcsuk minden filmje remek. Méltó utódja az apukának. A 9 rota pedig egy igen sokkoló háborús dráma az afganisztáni harcokról.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Ha érdekel nagyon jó orosz háborús film, érdemes megnézni a 2010-es Brest Forestet, a 2005-ös Svolochi - Szemetek és a 2002-es Zvezda című filmeket. A Brest Forest abszolút kedvencem ebben a műfajban, igen jól ötvözi a klasszikus szovjet háborús filmek hangulatát a modern, már-már hollywodi látványvilággal.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Lehet, ugy jarsz vele, mint en, mikor ujraneztem a Convoy-t... Anno gyerekfejjel erosen jo film volt, mostani szemmel nezve kicsit tre :)
---
Hey! Where'd my terminal go?
DropBox tárhely itt!

Nekem a Konvoj a mai napig tetszik. Igaz, Sam Peckinpah nem tudott túllépni magán, és tulajdon képen egy modern westernt forgatott, de ettől függetlenül jó kis film ez.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Kandahár. Mondjuk ez nem szovjet, hanem orosz (2010)
A másik kedvencem a "Zsara", de az egész más kategória.

A "hajlevágós" film az nem szerb véletlenül?
(vagy bosnyák vagy macedón)
Rémlik mintha egy város neve lenne a film címe...

az biztosan szovjet film, amolyan Gobacsovos modern filmnek számíthatott akkoriban, sokezer második világháborús film után a szovjet "új hullámot" képviselte. a végén talán mégsem hal meg a lány, hanem mintha hajóval utazna el a nagyapjával. és még arra emlékszem belőle, hogy a suliban a gyerekek mindig bojkottot hirdettek valaki ellen. előbb a lány ellen, utána az osztályvezért főkolompos Szodov ellen ment a bojkott.

Én most elindultam itt egy-két youtube linken és ezt a filmet találtam (War Fighter):

http://www.youtube.com/watch?v=TiCAdRjxGTU&feature=related

Háááát, nem semmik ezek az oroszok. Ez sokkal valósághűbben ábrázol egy modern csatát, mint bármelyik amerikai "mesefilm". Nagyon sajnálom, hogy nem angol, hanem német a szinkron. De még így is döbbenetes az egész, még bele-bele pörgetve is. A vége pedig ... .

A témához: ez a film valahol elérhető?
Annak idején, tán jó 10 éve láttam, de megnézném újra.