A Google-társalapító Sergey Brin és felesége 500 ezer dollárral támogatta meg a Wikipedia működését

A Wikipedia működtetését végző non-profit Wikimedia alapítvány november 16-án indította el 8. éves adománygyűjtését. Jimmy Wales - a Wikipedia egyik alapítója - ez alkalomból közzétett levelében megemlítette a Google-t is:

"A Google-nek a millióhoz közeli számú szervere lehet. A Yahoo-nak körülbelül 13 000-es stábja van. Nekünk 400 szerverünk és 95 fős stábunk van."

Annak ellenére, hogy a Wikipedia az említett két vállalat erőforrásainak töredékével rendelkezik csak, az ötödik a legnépszerűbb oldalak sorában. Több mint 477 millió egyedi látogatót szolgál ki havonta.

A Wikimedia a napokban bejelentette, hogy a Brin Wojcicki Foundation 500 ezer amerikai dollárral támogatta meg az alapítványt. A Brin Wojcicki Foundation-t a Google társalapítója, Sergey Brin és felesége, Anne Wojcicki indítottak útnak.

A bejelentés itt olvasható.

Hozzászólások

Azt a gyereket egyik nap megeteti a segélyező szervezet, de ettől még másnap ugyanúgy éhesen fekszik le. Egész Afrika összes gyerekét egyetlen alapítvány sem tudja etetni az év 365 napján. A Wikipédia ellenben egész Afrika számára elérhető. Ott ahol tankönyvek is alig vannak, nyomtatott lexikonból talán csak egy van a főváros elnöki könyvtárában, ott igen sokat jelent a szabadon elérhető és terjeszthető Wikipedia. Esélyt ad egy generációnak arra, hogy felnőve képes legyen önerőből előteremteni a szükséges élelmet magának és a gyerekeinek.
Bill és Melinda alapítvány mellesleg inkább védőoltásokat támogat afrikai programjaival. Ez természetesen szép dolog. Azért kell támogatásból megoldani afrikai gyerekek oltását mert annyira képzetlenek a szüleik, hogy még akkor sem tudnának saját gyógyszergyárakat működtetni, ha azt megépítenék nekik. Ezen segíthetnek olyan szabadon terjeszthető és ingyenesen elérhető értékes web-ismeretterjesztő központok, mint a Wikipedia.

Szia,

fenn írod: "Bill és Melinda alapítvány mellesleg inkább védőoltásokat támogat afrikai programjaival"
Példa:

Purpose: to support a country-wide program to install computers and the Internet in Botswana public libraries for free public use 
and to take steps to ensure the computers are useful and used to enhance people’s lives 
Amount: $4,750,000 
Term: 4 years and 1 month 
Topic: Libraries

http://www.gatesfoundation.org/Grants-2009/Pages/African-Comprehensive-…

Sok más mellett így kerülnek oda azok a számítógépek, amikről sok mindent el lehet érni...

Üdv,
Marci

Na ez derék tett! Hol az a +1?

--
GPLv3-as hozzászólás.

Én ennek pont százezred részét adományoztam. :)