Tegnap egy tanulságos történetnek lettem szereplője.
Aki nem szeret olvasni, annak a számára leírom röviden: érdemes jól odafigyelni a bevásárlókosár tartalmára, míg eljutunk a pénztártól a járműnkig.
Hosszabban: Miután a bevásárlástól kicsit elpilledve támolyogtunk párommal a mosonmagyaróvári Tesco pénztárától a biciklikig, láttunk néhány fiatalt szemben közeledni. Egyikük, egy lány, már elment mellettünk, és úgy kérdezte meg, hogy helybeliek vagyunk-e, és hogy tudjuk-e, honnan indul a Teszkós busz. Bár nemleges válaszaink kb. 3 másodpercig tartottak, ez is elegendő volt arra, hogy (mint otthon kiderült) a csapat többi tagja a hátrafordulásunk alatt kiemelje a kosarunkból a kézreálló kolbászt.
Óriási pszichológiai érzékről tanúskodik mindez. Nyilván otthon veszi csak észre az ember, hogy hiányzik valami, és még ott is felmerül, hogy "én hülye, biztos a pulton hagytam..." (ez azonban esetünkben ki volt zárva, mert megnéztük a számlát). Esetleg a "bevásárlókosárban felejtettem" is felmerül, de ketten nem hagytuk ott, ez biztos. Az is a jó szimatról tanúskodik, hogy két embert állítanak meg: a felelősséget egyikük sem érzi teljesnek, hogy felügyeljen a bevásárlókocsira. Amúgy is egy átmeneti állapot az, amíg kitoljuk az árut... És a rendőrségi bejelentés is nyilván elmarad, mert hiszen egy kolbászért csak nem hisztizek.
Szóval, legyetek résen.
- 6773 megtekintés
Hozzászólások
Milyen kalap volt rajtuk? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
--
This is madness! Madness...? This is Sambaaaa!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rossza cím, inkább: nem figyelésnek kolbász a vége"
-------------------------
127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egy ilyen ugyes lany igazan megerdemel egy kolbaszt
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy mik nincsennek, holnap meg már a tojás is kell nekik...
Szerk: Na meg a natúrjoghúrt is veszélyes lehet...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kolbász, tojás, krumpli, tejföl. Lehet, hogy rakott krumplira gyúrnak? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...aztán rájöttem, hogy ez kispálya volt. Állítólag a szemfülesebbek kifigyelik a pénztárnál, hogy ki hagyja ott a blokkot; elveszik, aztán a blokkot lobogtatva mennek utánad, hogy elloptad, amit vásároltak, és hogy rögtön hívják is a rendőröket. Mivel a blokk náluk van, tudják, hogy mi van a bevásárlókocsiban.
Vagy: Akár az egész kocsit kikapják a kezedből, s utána bizonygatják, hogy az övék. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Véletlenül az pénztárak nincsenek bekamerázva?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem ez hülyeség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos akad ilyen. A helyi SPAR-ban a blokkját elhagyó hölgyre a pénztáros már nem emlékezett, pedig nem volt 10 perce hogy távozott a pénztártól. A hölgy azért tudta igazolni a rendőrnek, hogy az övé a kosár tartalma mert kártyával fizetett. Az eseten a rendőr is annyira meglepődött, hogy a szélhámos simán lelépett...
--
Légy derűs, tégy mindent örömmel!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
>Vagy: Akár az egész kocsit kikapják a kezedből, s utána bizonygatják, hogy az övék.
Az már rablás lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aki eddig szegény szerencsétlen turistának maszkírozva magát, újságot bökve az orrod alá lopta kia zebedből a pénzt, annak valószínűleg nem esik le a gyűrű az ujjáról (max. lelopja egy kollégája), ha ezzel kell élnie, még ha rablásba hajlik is.
A lényeg, hogy az akció közben se biztonsági őrnek, se a többi vásárlónak nem tűnik annak - amikor már annak tűnne, addig/akkor olaj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze, elkövet egy rablást, aztán magára hívja a rendőröket! Gondold át...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogy hívja... Póker, blöff kulcsszavak megvannak?
Mondom, ha oszlik a társaságban a köd, olajra lép.
Az összes ilyen beugratásos lenyúlásnak (mint a már említett újságos turista, vagy a szemed láttára aranygyűrűt találó, azt olcsón megvételre felajánló járókelő) az a helyzeti előny az alapja, hogy az első 1-2 percben csak ő tudja, hogy mi a szitu, senki más.
Hogy aztán szélhámosság, lopás v. rablás miatt kell-e eltűnni 2 perc után, az nekik már mindegy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Dehogy hívja... Póker, blöff kulcsszavak megvannak?
Hagyd abba, légyszíves. Baromság az egész, aki nem követett el bűncselekményt, miért félne a rendőröktől? Nem köteles megvárni a rendőröket és nem is tarthatják a helyszínen.
Az egész blokkmegszerzős dajkamese csak kitaláció, hiszen a blokk nem bizonyít semmit(lehet, hogy új dolgot közlök, a kenyérnek nincs gyári száma és nem is egy darab van a világon).
>Hogy aztán szélhámosság, lopás v. rablás miatt kell-e eltűnni 2 perc után, az nekik már mindegy
Persze, ha már rablást követnek el, nyilván sokkal egyszerűbb bevásárló kocsit rabolni(ami tök nagy és nehéz vele eltűnni, meg nehéz pénzzé tenni), mint pénzt, ha ugyanazt a büntetést kaphatják érte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kartácsam, személyesen engem próbáltak már az újságos trükkel kizsebelni. Azért TAK, mert a hátam mögött biztosított az egyik, felkészülve arra, hogy légyként leüt, ha kiszúrom (ahogy megtörtént), és "túlreagálom" a dolgot.
Hogy egy gazember mit mikor és mennyiért csinál vagy nem csinál meg, azt ne próbáld magadból kiindulva kitotózni, mert csak veszíthetsz rajta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Kartácsam, személyesen engem próbáltak már az újságos trükkel kizsebelni
Cicavirág, a szálban arról volt szó, hogy odajönnek a megszerzett blokkal és kihívják a rendőrséget, újságos lopást csak te kezdted hozzá hasonlítgatni, én még most se látok párhuzamot.
>Azért TAK, mert a hátam mögött biztosított az egyik, felkészülve arra, hogy légyként leüt, ha kiszúrom (ahogy megtörtént), és "túlreagálom" a dolgot.
Te valami látnok lehetsz(nem léptél fel esetleg Uri Geller műsorában?), hogy valaki áll a hátad mögött és azt is tudod, hogy mit akar csinálni(csak annyit kell mondanod:1,2,3, múkodj!!).
>Hogy egy gazember mit mikor és mennyiért csinál vagy nem csinál meg, azt ne próbáld magadból kiindulva kitotózni, mert csak veszíthetsz rajta.
Ezek után ha zsömlét veszek, mindig fel fogom írni a gyári számát, biztos, ami biztos...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Különösebb látnoki képesség nem kell ahhoz, hogy az ember sejtse, mi vár rá, ha Fiumei út első méterein zsebest találna a kezei között, és el se akarná engedni.
Mindazonáltal ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. Azt is hiheted, hogy a "dolgok" csak mással történnek, de inkább mással se, az csak buta pletyka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Különösebb látnoki képesség nem kell ahhoz, hogy az ember sejtse, mi vár rá, ha Fiumei út első méterein zsebest találna a kezei között, és el se akarná engedni.
Most tényleg számonkéred tőlem, hogy sejtésedet(ami mellesleg engem igazolna, mert elmondásod szerint tőled pénzt akartak _volna_ kvázi rabolni, nem kiflit.) miért nem fogadom el tényeken alapuló statisztikának?
>Mindazonáltal ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. Azt is hiheted, hogy a "dolgok" csak mással történnek, de inkább mással se, az csak buta pletyka.
Figyu, én az ilyen, és hasonló kitalált történetekről beszéltem. Mert ebben annyi minden több, mint furcsa, hogy tuti nem igaz:
- Ha annyira figyelnek valakit, hogy látják, hogy a blokkot otthagyja, hogy nem látják, hogy kártyával fizet?(főleg, hogy a blokkra rá is van írva!)
- Ha rendőrt hívnak, minimum ketten jönnek
- A rendőrök érkezéskor mindenkit igazoltatnak, ha odament a pénztárhoz, ott veszi a kamera, a rendőrségre beérkező hívásokat egytől-egyig rögzítik, a hívó számát azonosítják(tehát nem lehet csak úgy felszívódni)
-A hatóság félrevezetése hivatalból üldözendő
- A rendőr nem bíró, ha bűncselekmény gyanúja merül fel, nem fog ott igazságot osztani hanem lefoglalja a bizonyítékokat(többek között a kosár tartalmát!) és felveszi a vallomásokat
-Élelmiszernél a blokk nem lehet bizonyíték(veszek 500 kiló kenyeret, majd feljelentek egy pékséget, hogy megloptak) és ezt a rendőrök is tudják.
-Mivel bizonyította a hölgy, hogy az adott vásárlást kártyával fizette? Nehogy azt mondja valaki, hogy sms-el!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- Ha rendőrt hívnak, minimum ketten jönnek
nem feltetlen: en mar lattam (hasonlo helyen) egyetlen rendort (aki intezkedett)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha éppen ott van, persze, intézkedhet, de ha _kihívják_ , nem egyedül érkezik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azert azt ismerjuk mar fel, hogy ennek a trukknek nem az lenne a lenyege, hogy kijojjon a rendor, hanem egyreszt a kozvelemenyt ellened hangolja a cirkusszal a tamado, masreszt hogy a kulturrsokk miatt elengedd a kocsit, es amig probalod feldolgozni, hogy most valaki tenyleg idejott, es ilyen pofatlanul belehazudott a kepembe, vagy eppen eg a fejed a kinus szitu miatt, addig veszni hagyod a 2 zsomlet meg a liter tejet.
amugy szerintem is van egyszerubb es konyebben penzre valthato modja ennek a szisztemanak, mint a fent vazolt tortenet.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a sztori terjed neten, urban legendnek is minositettek, bar iden tavasszal (kb nyar elejen) Szegeden megtortent...
Valaki hasznositotta az otletet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"délmagyaron volt egy cikk arról, hogy megtörtént" != "megtörtént" hazudnak állandóan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
közepesen közeli (unokabáty vagy valami ilyesmi, nem vagyok tisztában a nevezéktannal) rokonommal történt meg, nem a szegedi hírcsárdában olvastam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És a nyuszikkal talán meg is csinálják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, nálam próbálkozhatna, úgy rúgnám valagba, hogy lesülne a haja. Ha meg ragaszkodna a rendőrséghez, a kiérkezésük után visszakerestetném az adott blokhoz tartozó tranzakciót, mivel mindig kártyával fizetek, és röhögve tenném meg én a feljelentést a helyszínen.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akár az egész kocsit kikapják a kezedből
Nem kapják ki. Csak értésedre adják, hogy az az övék.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
aztán a blokkot lobogtatva mennek utánad, hogy elloptad, amit vásároltak [...] Vagy: Akár az egész kocsit kikapják a kezedből,
LOL :-) ha szekeret veszunk, akkor abban a gyerek is benne szokott lenni. Megneznem, melyik cicafiu kezdene el rangatni, hogy ez az o bevasarlasa. Nem a rendorsegre lenne neki szuksege, hanem papra...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
++
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam meg pont pár másodpercre jött meg a netbank-os értesítő sms fillérre arról az összegről....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, sajnos ismert módszer. A blokkot kell mindig eltenni, otthon ki lehet dobni.
>>: sys-admin.hu :<<
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég városi leganda szagú, nem hiszem, hogy ezt meg lehet csinálni. Ott a biztonsági kamera, még akkor is ha nem kártyával fizettél, a végén mindenképpen ők húzzák a rövidebbet. Persze téged jól megszívat, ha megvárod a rendőröket, de ő mindenképpen csak az idejét vesztegeti. Hacsak nem egy csapat C tipusú állampolgárt tartóztat fel, értelmes ember meg sem áll egyszerűen csak otthagyja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát azért egyáltalán nem ritka manapság, hogy:
- A biztonsági kamera éppen nem működött
- Működött, de nem rögzít és senki sem nézi a képet/aki nézi az már elfelejtette
- Működött és rögzít, de csak epszilon ideig tartják meg a felvételt
- Egyéb nem részletezett módon "elveszett" a felvétel
- A feljelentés után, a sértett explicit kérésére sem kéri ki a rendőrség a felvételt
---
Internet Memetikai Tanszék
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mondjuk nem nagyon értek a joghoz, de nem úgy van, hogy azt kell bizonyítani, hogy elloptam?
Nem nekem kell bizonyítani, hogy én nem loptam el...
____
Semmi sem biztos. Még az sem biztos, hogy semmi sem biztos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért kell nekik a blokk - azt igazolja, hogy vásárlás történt, de mivel nincs rajta, ki fizetett, bizonyítékként lehet használni. Legfeljebb majd a kamera/pénztáros mást mond.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Legfeljebb majd a kamera/pénztáros mást mond."
És van egy olyan is, hogy hamis vád:
234.§. Aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
235.§. Aki
a) mást nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy szabálysértési hatóság előtt szabálysértés, illetőleg nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója előtt fegyelmi vétség elkövetésével hamisan vádol
b) más ellen szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz az a) pontban megjelölt hatóság tudomására, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azaz kap egy év közérdekű munkát, amit ki tudja mikor és hol tud elvégezni, viszont sok áldozat ijedtében köpni-nyelni nem tud, úgyhogy egy gyenge büntetési tétel mellett egy esetleges nagy hasznú tett áll. Mellette fontos a szuggesztivitás - meggyőzni az áldozatot, hogy esetleg tényleg rossz kocsit vitt el. Ha jól csinálja, akkor legfeljebb az őrökig jutnak el.
Ráadás - Ha sikeres, akkor ugyan rablás, de mivel tanúk nem igazán lesznek, úgyhogy gyakorlatilag nem bizonyítható. Ha sikertelen, akkor legfeljebb a hamis vád áll fenn.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne tanuskodj hamisan, a hamis vad is buntetendo...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mondod!
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mondjuk nem nagyon értek a joghoz
Ezt látszik is a hozzászólásodról. Más dolog az elmélet (úgyis mint "ártatlanság vélelme") és más a gyakorlat. Manapság egyre többször találja az ember magát olyan helyzetben, hogy valami hatóság _megállapít_ valami tényállást különösebb bizonyítási kötelezettség nélkül, aztán ha neked nem tetszik _megtámadhatod_ bíróságon. Megtámadhatod == nálad van a bizonyítási kötelezettség.
---
Internet Memetikai Tanszék
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért remélem, te sem jogászként keresed a kenyeredet ;)
____
Semmi sem biztos. Még az sem biztos, hogy semmi sem biztos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig ez a valóság, amit ír, nincs jogállam régóta... Ne kerülj vitás helyzetbe, engem már ítéletek el kétszer szabálysértésért (politikai ügyben) úgy, hogy az ártatlanságomat kellett bizonyítani, de erre több videófelvétel, 9 szemtanú, és az, hogy az egyetlen bizonyíték (a rendőr tanú) már megdőlt egy velem együtt bevitt embernél (őt felmentették, mert a rendőr jelentése életszerűtlen volt). Erről a bírósági tárgyalásról videó felvételem is van, persze fellebbeztem, de hiába. A meg nem hallgatott tanúk miatt felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be, amit elutasítottak azzal az indoklással, hogy nem merült fel új bizonyíték. (jah, nem új, de olyan igen, amit nem vettem figyelembe), szóval sajnos elég tragikus a helyzet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
errol lehetne valami bovebbet tudni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos nem az. Édesanyám közvetlen tanúja volt ilyennek. Srác tolta a kocsit, mögötte a másik kevés áruval. Utóbbi utána ment a blokkot lobogtatva, hogy elvitte az ő kocsiját. Bankkártyás fizetés volt a szerencséje.
De még az is vicces, hogy az autóba bepakolás közben elvittek egy másik kocsit. Az mindenestül el is tűnt...
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem olyan bénák, mint Bakács Settenkedő!
:-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mekiben: http://www.youtube.com/watch?v=27NX_MMIkLY&hd=1
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
piti tolvaj (pedig nem ugy tunik, mint aki ra van szorulva). Mondjuk hatha ezt egyszer meglatja egy mekdonacos is, es finomodik annyit a policy, hogy elkeri a blokkot...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ugy tunik nem ismered remit :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, de egy sima lopast meg felismerek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megnyugtató, hogy nem csak informatikai témában kommentelgetsz fogalom nélkül :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazad van, előtte megtévesztettet a kiszolgálót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ááá, egy jelenség a srác, mindenféle humoros dolgot produkál, szerintem utána visszament, és rendezte a számlát. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ja, hogy ez humor lett volna. A videon csak a lopas latszik, de a jovatetel nem. Btw. lehet, hogy azert nem, mert amikor a mogotte jovonek elmagyaraztak, hogy mi tortent, es az utolerte, akkor egy kicsit leapolta az arcat. Csak ugy viccbol...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne legyel szomoru :( :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hm.
nem vasarolunk egy multibevasarlokozpontban, igy nem veszik ki kolbaszt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem vezetunk autot, igy nem lesz autobalesetunk, ergo orokke fogunk elni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni