Ahhoz, hogy az App Store-ban GPL-es szoftverek is helyet kaphassanak, az Apple-nek módosítania kellene az App Store Általános Szerződési Feltételek dokumentumán úgy, hogy az kompatibilis legyen a GPL-lel.
Az Apple ezt már korábban sem tette meg a GNU Go kapcsán, így várható volt, hogy az APPLIDIUM által készített VLC portot is el fogja a vállalat távolítani az App Store-ból.
Tegnap Rémi Denis-Courmont jelezte, hogy az Apple eltávolította a VLC-t az App Store-ból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 9384 megtekintés
Hozzászólások
mily' varatlan fordulat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jol besult a mutatvany. Biztos jobb lesz igy a buzgomocsingnak, mert akkor most GPL kompatibilisen nincs olyan platformra VLC, ami az egyik legnagyobb novekedest produkalta az elmult idoszakban. Mondjuk szerintem kevesen fognak utana sirni, nem egy tul jo minosegu szoftver (se iOS-en, sem mashol).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor légyszi mondj egy másikat, amelyikre drag & drop módszerrel rá tudsz húzni bármilyen média file-t és lejátsza! (konverzió nélkül.) Lehet, hogy lehetne rajta javítani, de elég hasznos ez így is!
*** Snowman ***
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
MPlayer (SMPlayer) :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor inkabb mplayer osx extended
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...ahol nem működik a drag'n'drop. Ha több file-t húzol rá, akkor: a) összekeveri a sorrendet, b) kihagy néhányat. Vicc.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Movist (OS X-en).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ISO-t és VIDEO_TS foldert is lejátszik? Nálam nem akar menni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom, hogy az mplayert (SMPlayer) működésre lehet-e bírni OSX alatt, de az visz mindent.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És szerintem ugyanúgy GPL az MPlayer is, szóval lassan le is vehetik...
szerk.:
Amúgy meg OSX alá ugyanúgy letölthető a honlapjáról: http://www.videolan.org/vlc/download-macosx.html
Nagy Péter
www.konquer.org
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi köze az OS X verziónak a topikban szereplő iPad verzióhoz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mplayer van OSX-re, de az sem viszi az ISO file-t és a VIDEO_TS foldert. Ebben úgy néz ki egyeduralkodó a vlc, pedig kiba..ott hasznos funkció.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszi.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Melyik verzió? Próbáltam párat, de ISO-t egyik sem tudott, VIDEO_TS foldert pedig csak menűből(de nagyon nyűgos a formátumra), ellenben a vlc tudja drag and drop módon is mindkettőt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mind, kb 10 eve. :) Hogy a mindenfele hozza gyartott ui mit kezd vele, az passz, azok sosem erdekeltek.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor valamit nagyon nem tudok, ISO-t hogyan nyit meg? Drag and drop megy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt én értem. Tudom, hogy parancssorból a szartól a repülőig mindent lelehet játszatni az mplayerrrel, linuxon használtam is de az osx kényelmessé tett. Vlc-re keresek alternatívát, olyat ami drag and drop módszerrel mindent lejátszik, az ISO filet is és a VIDEO_TS foldert is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
VIDEO_TS-t megbirja d&d-vel, iso-t nem. De a lenyeg az, h ot perc volt kiguglizni. :)
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minek arra ott a gyári DVD Player.app
-------
Publog
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, csak a drag and drop abból is ki van felejtve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
video_ts mappanak kell adni egy .dvdmedia kiterjesztest, es maris viszi a gyari dvd player.app.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem így nem működik, csak akkor ha VIDEO_TS foldert tartalmazó folder nevezem át *.dvdmedia-nak. Viszont ez is fapados megoldás. Mint fentebb írtam olyan player kellene ami drag and drop módszerrel játszik mindent, beleértve az ISO filet és a VIDEO_TS foldert is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem tiszta logikus, hogy a VIDEO_TS könyvtárt tartalmazó mappát kell átnevezni .dvdmedia-nak, lévén, hogy a DVD-n is így vannak a dolgok, persze ettől még lehet próbálkozni szembe hugyozni a széllel...
Ha D&D-zel, nem mindegy már, hogy a VIDEO_TS-t vagy az azt tartalmazó mappát ráncigálod, meghagyva az eredeti DVD szerkezetet?
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogos, először kipróbáltam a psc-től kapott infót, miután kiderült, hogy nem jó utána keztem el gondolkodni.
Nem mindegy, mert át kell nevezgetni jónéhény mappát.
Úgy néz ki maradnom kell a vlc-nél :( .
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mv? Ja bocs, az parancssoros... Most mondjam azt, hogy TotalCmd csoportos átnevezés? :)
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kell, van erre eszkoz az osx-ben, sokkal flexibilisebb. :)
(Automator)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, rosszul irtam.
Amugy automator -ral kb. 10 masodperc osszeklikkelgetni, hogy nevezze at a szukseges mappakat...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha DVD tartalom van abban az iso fájlban vagy a VIDEO_TS rendben van, akkor még a mezei Apple DVD Player is simán lejátssza.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-1
G4-es Mac Minin borzalom
@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem is rossz tapasztalataim voltak vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én VLC párti vagyok. A mac-es verzió még jobban tetszett.
Jó sz smplsyer is pl azzal szedem le a feliratot a filmekhez. Aztán meg kikapcsolom és megnézem VLC-n.
Fuj mit csinálsz?!.. Nem szabad, KAKI!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne Mac OS X-re, hanem iPad-re mondj jobbat! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
dehát a múltkor épp azt tárgyaltátok, hogy gyakorlatilag semmi különbség, csak a cocoa hiányzik...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi köze ennek ahhoz, hogy portolni könnyű a két platform között?!
Ez még a tényen nem változtat, hogy jelenleg az App Store-ban nincsenek ott az ismert GPL-es media playerek, mint amilyen a VLC is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es nem is lesz. Koszond meg szepen Jobs bacsinak, hogy megved teged, mint iPhone / iPad felhasznalot a csunya, rosszindulatu GPL licenszu alkalmazasoktol. Es vegyel penzes videolejatszot, mert azok biztos jok, es megbizhatok, Steve Jobs maga ellenorizte oket.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az ingyenes alkalmazásokat távolította el, hanem a GPL licencelésű tartalmakat. Módosítsd a licenc feltételeket és már mehet is az ingyenes alkalmazásod a store-ba. Ha nem módosítod nem mehet. Ugyanez igaz az Apple-re is. Ha kell neki a sok GPL-es cucc, akkor modosítson a policy-n. Ha nem, akkor nem lesz egy darab sem. Hagyjuk már ezt a gyerekes Apple/Google/Microsoft gyűlölő beszólásokat! A kutya nem kíváncsi már rájuk, annyit hallottuk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En nem gyulolom az Apple-t, egyszeruen rossz dolognak tartom azt, amit jelenleg csinal. Nagy kulonbseg.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát te rossz dolognak tartod amit az Apple csinált:
A tények: az App Store-ban, ahol csak DRM-mel jelenhetnek meg alkalmazások, kiadásra került egy szintén DRM-mel ellátott GPL-es alkalmazás. A jogtulajdonos felhívta az Apple figyelmét, hogy licenc sértés történt és távolítsa el a DRM-et az alkalmazás kódjából, mert az sérti a GPL-t. Erre az Apple nem volt hajlandó, mert akkor az App Store alapszabályait rúgná fel. Helyette eltávolította az alkalmazást.
Mégis mit kellett volna csinálnia? A VLC miatt alapjaiban szétcsapni az egész App Store-t?! Ugyan már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> és távolítsa el a DRM-et az alkalmazás kódjából, mert az sérti a GPL-t.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[IRÓNIA]
Na, szép! A "GPL-huszárok" pörögnek itt a VLC témán és sok nem is tudja, hogy miről van pontosan szó?! :D
[IRÓNIA]
http://www.wired.co.uk/news/archive/2010-11/01/vlc-could-be-pulled
Az igazi oka az volt az eltávolításnak, hogy nem telepítheted tetszőleges számú készülékre az alkalmazást, ha letöltötted a DRM miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szívesen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem az a megfogalmazás úgy tűnik, hogy a konkrét esetről már átment általánosságba, "amit csinál".
és ha igen, akkor +1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ket egymas melletti malomban orolunk. Ez nem az elso GPL program volt, ami eltavolitasra kerult az Apple GPL-inkompatibilis DRM mechanizmusa miatt. Fel kellene ismerni az Apple-nak is, hogy igenis igeny van a GPL licenszu programokra, es eltavolitas helyett olyan megoldast keresni, ami mindket fel szamara elonyos es megnyugtato. Ehelyett rovid uton lerendezte a dolgokat, es tartok tole, hogy a kovetkezo esetnel egyszeruen kijelentheti, hogy akkor mostantol GPL licenszu programok nem kerulhetnek az App Store-ba, es punktum.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor talán meg kellene próbálni GPL helyett MIT vagy LGPL licenccel kiadni bizonyos alkalmazásokat. Mindenre van megoldás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazad van, de ne felejtsuk el, hogy a problema ketkomponensu. Nem biztos, hogy egy projektnek megeri licenszt valtani, vagy adott esetben megteheti. Az Apple-nak egyebkent pont ugyanannyi ToC-t modositani, mint egy projektnek lecserelni a LICENSE.txt-t.
Mondjuk en ezert valasztottam a projektjeimhez a CreativeCommons licenszeit. Egyszerubbek, kevesebb veluk a gond, es nincsenek CC huszarok, akik jol meg akarjak vedeni az erdekeimet, akkor is, ha az nekem nem jo.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Mondjuk en ezert valasztottam a projektjeimhez a CreativeCommons licenszeit.
Nulláról megírt, egyemberes projektnél nem nehéz licencet választani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
oplayer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindekinek ebben a szálban akivel fentebb diskuráltam, a write-only módok kapcsoljátok ki.
Ez volt az első kérdés ebben a szálban, én is erre kerestem a választ OSX alatt, amit többször le is írtam:
"Akkor légyszi mondj egy másikat, amelyikre drag & drop módszerrel rá tudsz húzni bármilyen média file-t és lejátsza!"
- a fájlokat nem lehet átnevezni
- tudni kell a VIDEO_TS mappát és az ISO filet(ami DVD-ről készült)
- drag and drop legyen
- egy szem program kell a vlc leváltására
Nem a vlc akarom védeni, azért mert ezeket tudja, hanem alternatívát keresek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pusztán csak kíváncsiságból érdekelne -de tényleg, mert nem értem-, hogy miért kell drag&dropnak lenni, a katt-katt nem jó?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én azt nem értem, az iso mióta média fájl :D
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mióta az mplayer katt-katt-tal megnyitotta, azóta! :)
(gondolom, (dvd)média iso-ról van szó)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, gondolkodtam, visszavonom, ha valaki speciel drag&dropolni szeretne az elég érv, nekem is vannak heppjeim és nehezen veszem rá magam attól eltérő viselkedésre ha nekem az kényelmesebb.
Nem szó'tam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerk: iso-t nem viszi. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagyok képbe. Mi nem viszi az ISO-t?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Beírtam, hogy "Movist", de aztán kipróbáltam, és nem viszi az iso-t.
Ezért szerkesztettem át a hsz-t erre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, így már világos. Köszi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam évek óta hibátlanul megy linuxon, de a minőségén majd most elgondolkodom :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem eddig ez volt az egyetlen lejátszó, ami minden platformon mindent vitt...
Anno Mac OSX alatt is inkább ezt használtam, mint az Mplayer/Quicktime kombót.
A sógorom Win7 gépén is jobb és gyorsabb is mint a Win Mediaplayer
(ráadásul annak a felülete számomra érthetetlen, és nem elég felhasználóbarát, mert elég furcsán vannak eldugva a felületen bizonyos funkciók).
A Crunchbang-emen meg alap hogy csak Vlc van filmnézésre...
Az apple meg mostanában talán túlzottan ráment a "mindent csak tőlünk vehetsz/érhetsz el" politikára.
Inkább foglalkoznának a hardverrel, mert az már elég jól elavult.(a régi PowerPC időkben még szinte nimbusza volt az Apple hardvereknek, most meg mindig le vannak maradva legalább fél évvel, a minőség meg.... na hagyjuk.. meg a notikon a portok típusát meg számát is...)
http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773 || Dell Studio 1537 #! Statler Alpha2
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én sem értem, hogy mi vele a probléma. Ugyan marha ritkán nézek bármit számítógépen, de akkor VLC-vel. A gyerek viszont naponta használja évek óta Ubuntu-n és Windows 7-en probléma nélkül.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem meg az egyetlen lejatszo ami kepes volt OSX-et elcrashelni csupan hangero allitas miatt...
A'rpi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem win-en a seek-elesbe pusztult bele, az mpc vagy mplayer kevesebb problemat okozott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en streamelesre hasznalom; nemreg produkalt olyat, hogy ment kifele a stream, de sajat maga sem tudta lejatszani localhoston :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
eleg sok ideig maintaineltem pkgsrc-ben, nagyon gany az egesz es lassu!
--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1. Hivatalból kell figyelnem a médialejátszó szoffereket, a VLC népszerűségét soha nem sikerült megértenem. Bugos és nehézkes, egy Smplayer százszor jobb nála.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1. raadasul a kodja is egy foshalom. (patchelgettem egy ideig belso, ceges hasznalatra)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem, mint abszolút hozzá nem értőnek elmondhatnátok, miért annyira gáz. A legnagyobb gondom vele eddig ubuntun az volt, hogy nem tudta kilőni a képernyővédőt, így nekem kellett mindig kikapcsolni, win alatt pedig semmi rosszat nem tapasztaltam.
Mi miatt "foshalom" a kódja?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekik nem hiszem, hogy érdekük, hogy egy 3rd party (APPLIDIUM) fogja a kódjukat, portolja (belenyúl esetleg?) és betolja úgy az App Store-ba, hogy az sérti azt a licencet, amelyet ők a programjuknak - bizonyosan okkal - választottak.
Közben készül az Android port. Ami az egyike azoknak a mobil OS-eknek, ami a "legnagyobb novekedest produkalta az elmult idoszakban".
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Évek óta ezzel játszok le mindent; filmet, zenét, hálózati műsort. Sosem volt rá panasz, kivéve, amikor egyszer a Debian multimédia repóból figyelmetlenül nem csak 1-2 csomagot frissítettem, hanem a teljes rendszert és az hazavágta a videólejátszást. Visszacsináltam. Egyébként konvertálgatni is szoktam vele. Az alap skin gagyi, de lecserélhető.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az alap skin gagyi, de lecserélhető.
Ki az, aki videónézés közben a lejátszó program skinjében gyönyörködik? O.o
----------------------------------------------
Ubuntu 10.10 - Acer AS3100 | http://eszes.info
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hidd el, vannak ilyenek. Mondjuk ha nem is videonézés közben, de amíg kattintgatnak a GUI-n. Engem nem zavar, csak megjegyeztem, hogy aki esetleg elhányná magát, az még ne hozza a vödröt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
alap dolog, hogy jol nezzen ki. persze az uberkocka bubuntusnak ez nem kovetelmeny ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam a kinézet huszadrangú a funkciógazdagság és stabilitás mellett. Sőt, most hogy belegondolok lehet az se tűnne fel, ha tradicionális kínai nyelven szólna hozzám a VLC, annyira nem nézem a felületét.
----------------------------------------------
Ubuntu 10.10 - Acer AS3100 | http://eszes.info
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogos a két pont.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jol besult a mutatvany. Biztos jobb lesz igy a buzgomocsing Apple-buzinak, mert akkor most legalább nincs GPL lejátszó a mobiljára, ami az egyik legnagyépszerűbb media lejátszó egyébként, és épp most vette át a koronát a hup szavazáson az mplayertől. Mondjuk szerintem egyre kevesebbeket érint, ahogyan egyre meredekebben elhúz az Android az iphone mellett hatalmas Android eladásokkal. Pár hónap és már táblákon is másodhegedűs lesz az iOS az Android mögött.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
törölve, félre ment
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, már kicsit prog.hu-s címek kezdenek itt is röpködni. Persze, csinált az Apple az App Store-ban nem egy huncutságot, de azért ne állítsuk már be úgy, mintha gonoszságból vették volna le. Kaptak egy levelet, hogy sérti a szoftverhez csatolt copyrightot. Van elég perük így is, hát levették. Amúgy meg nem is a videolanosok készítették az iphone-os VLC-t.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Na, már kicsit prog.hu-s címek kezdenek itt is röpködni."
"ne állítsuk már be úgy, mintha gonoszságból vették volna le"
A cím: "Az Apple eltávolította a VLC Media Player-t az App Store-ból"
Hol látsz itt gonoszságot? Eltávolította? Igen. A VLC-t? Igen. Az App Store-ból? Igen. Az Apple? Igen, másnak nincs is lehetősége hozzá, a VLC-sek eltávolíttatták, az Apple eltávolította.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Eltávolította? Igen. A VLC-t? Igen. Az App Store-ból? Igen. Az Apple? Igen, másnak nincs is lehetősége hozzá, a VLC-sek eltávolíttatták, az Apple eltávolította."
Még csak nem is ez a helyzet. A VLC-sek nem követelték, hogy az Apple távolítsa el az alkalmazást. Arra figyelmeztették hivatalosan a céget, hogy jelenleg GPL sértést követ el. Az _Apple döntött úgy_, hogy _eltávolítja_ az alkalmazást és így rendezi a helyzetet. Dönthetett volna úgy is, hogy marad az alkalmazás és módosítja a szerződési feltételeket. De nem így döntött.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt bármi reális esély rá, hogy máshogy dönt?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt már arra példa, hogy felhívták egy cég figyelmét a GPL sértésre és az rendezte a helyzetet úgy, hogy GPL-megfelelő legyen? Volt. Nem is egy alkalommal.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt már arra alkalom hogy az Apple reagált ilyen kérésre? Volt.
Mi volt az eredménye? Licensz marad, app repül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt az Apple-nek más választása? Volt. Így döntött. Eltávolította. Nem más távolíttatta el.
Ha nem távolította el, mehetett volna a bíróságra és veszített volna. Nem kötelező GPL-es szoftvert terjesztenie senkinek. Aki terjeszti, az viszont tartsa be a licencből fakadó kötelezettségeit.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez meg mindig nem akadalyozza, hogy esetlegesen birosagra vigyek a dolgot. Ha en lewarezolom az osszes letezo Apple software-t, terjeszteni kezdem, aztan lebuktatnak, akkor feltehetoen ok sem elegednenek meg azzal, ha nagy kegyesen abbahagyom a warezt. A korabbi licencsertes attol meg all (mas kerdes, hogy most en sem latom realisnak, hogy barki perre vigye).
--
I never let my children watch big band performances on TV. Too much sax and violins. - sickipedia
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A GNU Go kapcsán az FSF elmondta, hogy nem céljuk a pereskedés:
"we want to resolve this situation as amicably as possible."
Így nem hiszem, hogy ezzel bíróságra mennének.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azon kellene szerintem rugózni, hogy milyen választási lehetőségei voltak az apple-nek.
A valódi kérdés szerintem az, hogy:
- az a jobb a közösségnek, ha minimális gpl sértés mellett egy ilyen jól prosperáló platformra felkerül egy cucc, ami meghozhatja az átlag user kedvét a szabad szoftverek iránt, kvázi hivatkozási alapot teremt
- az a jobb, hogy pattognak, mint a nikkelbolha, hogy márpedig gpl és verik az asztalt.
Most a nagy mogul megmutatta, hogy kinek hol a helye és ez volt a rosszabb megoldás. Szokás szerint semmi stratégiai érzék nem volt a gplnácikban...
Azért nem kellene egy szót sem mondani arról, amit az apple tett, mert mindenki, akiben volt egy csepp realitásérzék, előre tudta, hogy ezt fogja tenni. Ha seggberúgod az oroszlánt, reális azt feltételezni, hogy letépi a fejed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az Apple részéről sem biztos, hogy teljesen átgondolt. Android-ra lesz VLC. Szerintem ezzel az Apple megint azt érte el, hogy lökött egy adag embert az Android felé. Innen is lehet ezt nézni.
A fejlesztő egyébként semmit nem csinált, csak felhívta az Apple figyelmét arra, hogy licencsértést követ el. Azt hiszem, hogy az Apple megköszönheti neki, hogy szólt és nem másoktól jött az idézés a bíróságra.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyébként az appstore-ba kerülő alkalmazások átvizsgálást ez az eset megint minősíti...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudtommal az Apple nem vizsgálja a termék licencelését, csak a technológiai oldalt. A fejlesztőtől kér jogi nyilatkozatot, hogy a termék saját tulajdonát képezi és nem sért vele tulajdonjogot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy jó példa arra, amikor a betű szerinti jogkövetés nem ésszerű.
Miért nem álltak össze a vlc fejlesztők és találtak ki egy olyan licenszelési módszert, ami megfelel az apple-nek is? Azt hinni, hogy majd a farok jól megcsóválja a kutyát, nem praktikus.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Miért nem álltak össze a vlc fejlesztők és találtak ki egy olyan licenszelési módszert, ami megfelel az apple-nek is?"
Bocsánat, de miért tennék? Ők a szoftverüket nem küldték be az App Store-ba. Lehet, hogy nem is érdekli őket ez a "piac".
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valoban nem kuldtek, de ha mar ott volt, akkor akar szemet is hunyhattak volna a dolog felett. Meg volt ra a joguk? Meg. Ok a cucc fejlesztoi? Ok. Ujralicenszelhettek volna? Igen.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fejlesztők fejlesztenek? Igen. A szolgáltató szolgáltat? Nem. Akkor kinek kéne változtatni? Nyilván nekem. :-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor fejlesszen és ne a licencen ugráljon...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fejlesztők fejlesztenek? Igen. A szolgáltató szolgáltat? Nem, mert a fejlesztők licenc szerződése miatt nem tud. :)
Ugye nem gondolod, hogy amiatt a pár GPL program miatt, amit portolnak iOS-re, majd az Apple felborítja az AppStore teljes működési elvét? Ne legyünk már gyerekesek! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> hogy amiatt a pár GPL program miatt,
Voltam ABC-ben, és feltűnt, hogy "amiatt a pár" romlandó termék miatt képesek voltak hűtőgépeket becipelni az eladási térbe.* Ezek a kereskedők példát vehetnének a szoftveresekről, és simán visszautasíthatnák a hűtést igénylő áruk forgalmazását. :-)))
* Nyilván az AppStore-on már nem lehet fejleszteni, az úgy tökéletes ahogy van. GPL-es kódot inkább nem terjesztenek, minthogy fejlesszenek a rendszerükön.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Voltam ABC-ben, és feltűnt, hogy "amiatt a pár" romlandó termék miatt..."
Valóban logikus, hogy a tejtermelők arra kérik a forgalmazót, hogy az iskolatej miatt, amit szeretnének ingyen adni a boltban az iskolásoknak, hagyjanak már fel az LCD tévék és más nagy profitot termelő áruk forgalmazásával, vagy adják azokat is ingyen (értsd DRM mentesen), mert akkor ők is leszállítják a tejet rendben minden reggel. :)
"Nyilván az AppStore-on már nem lehet fejleszteni..."
Az AppStore-on is van bőven még mit fejleszteni (bár fejlesztőként az a véleményem, hogy sokkal égetőbb lenne az Android Marketet rendbe szedni végre).
"GPL-es kódot inkább nem terjesztenek, minthogy fejlesszenek a rendszerükön."
Már egyszer felhívtam a figyelmed és azt hittem érthető, hogy a VLC-t amiatt kellett eltávolítani, mert DRM-et tartalmaz. Az AppStore-ban fizetős alkalmazások vannak, amiket így védenek az illegális másolás ellen. Tessék már akkor VÉGRE leírni, hogy hogyan is kellene "fejlesztenie" az Apple-nek az AppStore-t?
El kellene távolítania a 300 000 alkalmazásból a DRM-et 4-5 GPL-es stuff miatt?! Ha nem, akkor...?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> és azt hittem érthető, hogy a VLC-t amiatt kellett eltávolítani, mert DRM-et tartalmaz.
Nem, nem érthető. A VLC kódjába szerintem nem írt bele semmit az Apple. Ezért nem tartalmazhat DRM-et, mint ahogy írtad.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most tényleg játsszuk el itt a hülye gyereket? :)
Wrapperekről hallottál már? Ne csinálj már úgy, mintha nem értenéd!
De nem válaszoltál a kérdésemre. Ha az Apple nem akarja az App Store tartalmakat DRM nélkül terjeszteni, hogy csak onnan lehessen azokat telepíteni, akkor mit is tudna a store-on fejleszteni, hogy a GPL-nek ne legyen azzal problémája?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Most tényleg játsszuk el itt a hülye gyereket? :)
Már eljátszottad, nem kérek ráadást. :-)
> Ne csinálj már úgy, mintha nem értenéd!
Nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem azt írod le amire gondolsz, akkor így jársz.
> Ha az Apple nem akarja az App Store tartalmakat DRM nélkül terjeszteni,
Helyesebben: ha akarná sem tudná. Merthogy a App Store nem úgy lett kifejlesztve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem azt írod le amire gondolsz, akkor így jársz."
Most vagy arról van szó, hogy hülyíteni próbálsz, vagy arról, hogy nem is érted az egész szituációt amiről vitatkozni próbálsz. Mivel a másodikat úgysem fogod beismerni/belátni, így maradjunk az első felállásnál. :)
"Helyesebben: ha akarná sem tudná. Merthogy a App Store nem úgy lett kifejlesztve."
Óh valóban? Akkor egy idézet pár sorral feljebbről, tőled:
"Nyilván az AppStore-on már nem lehet fejleszteni, az úgy tökéletes ahogy van. GPL-es kódot inkább nem terjesztenek, minthogy fejlesszenek a rendszerükön"
Eldönthetnéd már, hogy melyik álláspontot képviseled, mert így elég nevetséges ez az egész. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Most vagy arról van szó, hogy hülyíteni próbálsz,
Megy az neked segítség nélkül is.
> Eldönthetnéd már, hogy melyik álláspontot képviseled,
Egyszerű: a VLC fejlesztőit kár hibáztatni, semmi közük ehhez a szomorú ügyhöz. Az Apple döntött úgy, hogy inkább hatóságot játszik, és leveszi a kínálatból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Megy az neked segítség nélkül is."
Tehát akkor a második eset áll fent. Igazából fogalmad nem volt az egészről és mégis vitatkoztál, a HUP fennállásának történetében már nem először. :)
"Egyszerű"
Ha ilyen egyszerű, akkor miért van az, hogy egyszer ezt, egyszer pedig azt állítod? LOL! Be kellene fejezni, mert nevetséges az amit csinálsz! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyibol nincs igazad, hogy a VLC fejlesztoi szemet hunyhattak volna a dolog felett, mint ahogy a tejtermelok sem agalnak, ha egy tejboltban veletlenul uditot is arulnak. Licensz kompatibilitas ide vagy oda, ez a problema megint a GPL huszarok keretlen hepciaskodasa. Pont. Ezen nincs mit ragozni tovabb.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> a VLC fejlesztoi szemet hunyhattak volna a dolog felett
Látom megzavart, hogy pont 1 VLC fejlesztő értesítette az Apple-t a jogosulatlan licenc korlátozás fennállásáról, nem pedig a szomszédjózsi, aki persze ugyanúgy megtehette volna.
> Licensz kompatibilitas ide vagy oda, ez a problema megint a GPL huszarok keretlen hepciaskodasa.
Helyesebben az App Store bénasága.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy érzed, tömegek fogják a folyóba dobni az iphone-jukat meg az ipadjukat, mert mostantól nincs rajta vlc? Szerintem nem életszerű feltételezés, a tömegek nagy részének nem karcolta meg az ingerküszöbét a vlc kidobása. Nyilván küldött egy adag embert az android felé, szerintem mind a négy ismerhette már máshonnan a vlc-t...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mintha többen is említették volna, hogy a VLC képes volt konvertálás nélkül lejátszani a tartalmakat. De ha csak 4 embert érdekelt komolyan a kidobása, akkor végképp nem értem a sírás-rívás okát illetve nem értem mi itt a nagy elvesztett piac, amit siratni kéne.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az a baj, hogy a vlc elveszítette egy piacát, mert nem ez történt.
Az a baj, hogy a vlc és rajta keresztül kicsit a többi opensource cucc is, elveszített egy bejutási lehetőséget egy piacra, vagyis egy piacszerzési lehetőséget.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem érdekelne egy felmérés GPL-es fejlesztők körében arról, hogy licencsértés árán érdekelné-e őket a szoftverük új piacon való bemutatkozása. "opensource"-ozni felesleges. Itt kizárólag a GPL-es cuccokról van szó. Az "opensource" kissé nagyobb kategória, vagyis vastagabban fogott a "tollad" a hatás kedvéért.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://hup.hu/cikkek/20110109/apple_app_store_vlc_gnu_gpl_fsf_licencser…
úgy bíztam benned, hogy prezentálsz valami ilyesmit:)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem peldaul egy opensource, CreativeCommons alatt licenszelt termek bekerulhetne az AppStore-ba, es nem lenne vele gond, hacsak nem BY-NC-SA licenszu.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valakik megfogalmazták, hogy mit jelent nekik a szabadság, és ragaszkodnak hozzá. Mai kibaszott világunkban olykor nehezen értjük meg ezt. :)
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még pár hasonló eset és valaki majd jól bepereli az Apple-t licenc diszkrimináció miatt. :-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az Apple diszkriminálja a GPL-t, hanem fordítva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kellene ezen a diszkrimináció szón lovagolni.
Előállt egy új helyzet, amire sem a gpl készítői, sem az apple nem gondolt. A gpl-esek főleg azért nem gondoltak rá, mert mikor elkészült a gpl, még nemigen volt apple store.
Van az úgy, hogy az élet olyan irányba változik, amire nem számítottak. Csak én azt vártam volna, hogy leül a két fél és kitalálnak valamit, ami előbbre viszi a világot. Ehelyett az egyik beszólt, a másik kivágta a rákba a vlc-t és frankón kiástak egy vizesárkot, szögesdróttal mindkét oldalon, és se előre-se hátra. Demózták, hogy kommunikációképtelenek mind a ketten. Na erre nincs szükség szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jozan esz ezt szokta diktalni, de mar szamtalanszor bebizonyosodott, h az nem meno.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy vélem az App Store egy lehetőség a programod terjesztésére, melyet ráadásul az Apple végez helyetted. Ennek természetesen vannak feltételei, amelyek a szolgáltatás tulajdonosa diktál. Ha ez megfelel, elfogadod, ha nem, keresel más csatornát.
A GPL-es programok ingyen állnak a rendelkezésedre, de cserébe el kell fogadnod a feltételeit.
Végeredményben van két dolog (egy szolgáltatás és egy licenc), mely diktálni akarja a feltételeket. Értelemszerűen az fog a kettő közül engedni, amelyiknek nagyobb szüksége van a másikra. Ha egyik sem enged, akkor nem fognak együttműködni. Én ez utóbbi lehetőségben sem látok olyan nagy problémát. Nem kell túldramatizálni, nincs itt háború, front meg szögesdrót.
A két egyenes sem haragszik a egymásra, melyek párhuzamosan futnak míg világ a világ. Csak nem találkoznak sose.
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, amúgy is csak vihar a biliben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No igen, de szerintem ha esetleg megis megoldhato lenne, hogy talalkozzanak, akkor lehet, hogy jobb lenne egy picit a vilag.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért lenne jobb. A GPL programoknak is megvan a maga helye, meg a zárt, Apple alkalmazásoknak is.
Meg egyébként is psc-vel értek egyet: vihar a biliben. Egy újabb jó ok, amiért a két tábornak lehet egymásra mutogatni és fikázni. Aki meg tovább lát az orránál, az jót röhög mindkét bagázson. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De a legszebb, hogy sem az Apple, sem a VLC fejlesztők nem mutogatnak senkire, mégis helyettük harcolnak... nem értem én ezt a világot tibor.
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nem azért készült a cikk, mert trey-nek sértette a közérzetét ez az apple cselekedet. Csak egy hír, amire legtöbben apple ellenesen reagáltak. Hozzáteszem én se értettem mi baj van azzal h leszedték...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hozzáteszem én se értettem mi baj van azzal h leszedték..."
Így van. Az Apple megnyugtatóan rendezett egy GPL sértési szituációt. Ugyan jobb lett volna, ha lehetővé tette volna inkább a GPL-es programok terjesztését is, de az még mindig a jobbik esett, hogy eltávolította, mintha szemet hunyt volna a GPL sértés felett.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolj bele, ha nem távolították volna el, akkor mekkora mocsokszarszeméttahóstb banda lenne :) van rajta sapka, nincs rajta sapka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Apple egy mocsokszarszeméttahóstb banda, függetlenül ennek az ügynek a kezelésétől. Bizonyították ezt számtalanszor már :)
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megjött a következő óvódás, aki vallási alapokon jól megmondja az Apple-nek/Microsofnak/Google-nak, hogy egy "szarszemétcég". Ásít!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megjött a következó nyommeg, aki azt hiszi, attól lesz érett és kiforrott gondolkodású, hogy másokat lenéz, holott fingja nincs róla, miről beszélnek. Aztán hozzáteszi, hogy "Ásít!", mert az vagány. Próbálkozz még, nagyon jó helyek vannak az interneteken ahol ezt tanulni lehet.
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze, persze! Esetleg eszedbe ne jusson, hogy a hozzászólásod, amin kiakadtam, színvonala a béka fenekét nem közelítette meg és ezért írtam, amit írtam. De most legalább jól visszavágtál. Keresheted a következő szálat, ahol ismét érdemben fikázhatsz. Jó szórakozást!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en sem orulnek, ha valaki portolna az mplayert ios-re es penzert arulna...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mondjuk ingyenes volt.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gpl megengedi, amugy meg akit ilyesmi zavar, az ne fejlesszen nyilt forrasu szoftvert
--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóság:GPLbuzik 1:0
Reméljük több szoftver nem esik áldozatul az elvakultságnak...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért itt tisztázzuk, hogy itt az általad GPLbuziknak titulált szoftverfejlesztők GPL-es programjáról beszélsz...
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jó lenne információt kapni arról, hogy Rémi Denis-Courmont önállóan cselekedett (esetleg a vlc-ben szerzői jogokkal rendelkezők véleménye ellenére) vagy tekinthetjük a többség véleményét közvetítő szószólónak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lennék meglepve, ha egyszer csak újra bekerülne a VLC az App Store-ba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elvakultság? Mármint App Store = valóság?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem.
- "Nagycég, én vagyok a kicsi, nem profitot termelő program fejlesztője, AZONNAL változtasd meg a szerződési feltételeidet, vagy irgumburgum"
- "Szólj be az öreganyád térde kalácsának... *vlc töröl*"
Nem tudom, hogy gondolhatta, hogy a valóságban bármilyen más kimenetele lehet ennek a levélnek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tartozom az Apple-t imádók/gyűlölők közzé, de ez egy licenc sértés volt. Mivel nem volt megoldás erre problémára, ezért el kellett távolítani. Sajnálom, mert én is használom az iPademen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hány programot láttam már kettős licenszeléssel... nem lett volna megoldás?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg nem, mert egy rakás más GPL-es library van a VLC-ben. Szóval előbb azokat is duplán kellene licencelni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg nem, mert egy rakás más GPL-es library van a VLC-ben. Szóval előbb azokat is duplán kellene licencelni.
Azért ez vitatott (*). A fő ok inkább az, hogy az összes jogtulajdonost (akinek a kódja az alkalmazásban van) meg kellene győzni.
(*) Lásd pl. LessTif/Motif. Az egyik alá fordított program binárisan kompatibilis a másikkal. Akkor egy olyan bináris, amely dinamikusan linkeli a kettő közül bármelyiket, melyiknek a származtatott műve? Ugyanis másféle követelmények erednek az egyikből és a másikból. Van olyan vélemény tehát, hogy amíg valaki a shared lib-et nem módosítja, nem terjeszti, addig az azzal való dinamikus linkelés egyrészt fair use (arra való), másrészt a döntést (mivel kombinálja a felhasználó egybe a binárist) az alkalmazás terjesztője meg sem hozza, tehát nem származik belőle kötelezettsége. Linkelje össze a felhasználó azzal, amivel tudja. Mondom: létezik ilyen vélemény is.
Persze ha nevezett lib-eket szintén az AppStore akarná terjeszteni (a konkrét implementációkat, mintegy kerek egészként az alkalmazással), akkor igazad van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze ha nevezett lib-eket szintén az AppStore akarná terjeszteni (a konkrét implementációkat, mintegy kerek egészként az alkalmazással), akkor igazad van.
Naná. Pont arról van szó, hogy az adott eszközökre (jailbreak nélkül) csak az App Store-ból lehet szoftvert installálni. Pl. az FFMPEG is (L)GPL, anélkül ér valamit a VLC? (Nem kötekedni akarok, kérdezem.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pl. az FFMPEG is (L)GPL, anélkül ér valamit a VLC?
Valószínűleg nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Apple nehezen tudta volna megváltoztatni a VLC licecnét. Az egy más kérdés, hogy a fejlesztők miért nem tudták, akarták megváltoztatni azt. Az egyértelmű volt, hogy az Apple nem fog GPL licenc feltételeknek eleget tenni. Egy lehetősége volt: eltávolítani az appot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt értem, hogy az apple nem tudja megváltoztatni a gpl-t. De az apple meg tudja változtatni az apple appstore licenszeit... És a vlc-vel nem zárult le a probléma, a vlc gyakorlatilag csak egy hosszú távon élő problémát jelzett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
true
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De. Meg tudja, ha akarja. Mint ahogyan a fejlesztők is megtudnák, ha nagyon az App Store-ban szeretnék látni a VLC-t. De nem akarják. Az Apple sem akarja. Patt helyzet, így nem lesz VLC jailbreak nélküli iOS ketyeréken. Aki meg megtörte az majd használja a Cydiásat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Mint ahogyan a fejlesztők is megtudnák, ha nagyon az App Store-ban szeretnék látni a VLC-t.
Az Appladium akarta nagyon az App Store-ban látni a VLC-t.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt jön elő az, hogy a GPL sem mindig a szent-grál. Ennek ellenére szerintem helye van a GPL licencelésnek, csak nem az Apple App Store-ban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
így nem lesz VLC jailbreak nélküli iOS ketyeréken
Most őszintén, olyan nagy veszteség ez? Vagy csak vihar egy pohár vízben?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsit félreérted. A helyzet itt az volt, hogy: "Nagycég! Sérted a licencünk. Oldd meg. Jól tudjuk, hogy két lehetőséged is van."
"igazatok van, valóban sértem, nekem ez a megoldás a megfelelőbb."
Nem hinném, hogy más megoldást várt volna.
Nem GPL huszárokról van szó, de ha én használok egy licencet, azt azért teszem, mert a feltételeit jónak tartom. Ha nekik így nem kell, akkor nem kell. Van elég nagy felhasználói bázisuk így is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
valóság =+ RDF
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A GPL is csak egy licenc. Nem értem, miért kell ezen rugózni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elvakultsag <=> licenszfeltetelek
Az egyik megiteles kerdese, a masik meg teny. Nem ertem hogy kavarod ide...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha nem csak részeredményt írsz, hanem a jelenlegi forduló utáni állást, akkor 3:0 az az eredmény... gnu go, vlc, debian free iso...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóság:
- Öreg, nyitva van a slicced!
- Kösz, akkor kidobom ezt a gatyát.
:-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
GPLBuzik :D MegaLOL.
Én azért remélem, hogy sok - sok GPL buzi lesz még aki előre viszi azokat a dolgokat amiket ingyé használunk :) Szerintem megérdemelnek egy kis respektet... :)
Véleményem:
Az esetbe semmi "xarakodást" nem látok a GPL oldalról, csak szóltak, hogy nem tiszta a helyzet jogilag, az Apple visszakérdezhetett volna, hogy akkor hogy legyen srácok, akármi... szerintem a GPLBuzik korrekten jártak el. Szóltak, erre a "nagycég" törölt... ennyi. A nagycég fizetős júzerei isszák meg a levét de nem a GPLBuzik miatt... (tudom a sw. ingyé volt, de az almás hardware az pénzbe volt, sok pénzbe.) Én személy szerint csóringer vagyok almás kütyüket venni, de van helyette kínai tablet Androiddal... nekem jó, de szerintem nem xar az alma, meg semmi ilyen nincs bennem... egyetlen dolog van, amit viszont nem igazán értek meg... Miért ilyen baaazzzzii drága minden amin alma van ? Na az (almás árak) van messze a valóságtól :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te sok dolgot keversz itt és mosod őket egybe. A GPL nem egyenlő a szabad szoftverrel, ami meg nem egyenlő az ingyenes szoftverrel.
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Napokban keresgéltem Galaxy Tab-ot és iPad-et itthon. Túl nagy energiát nem öltem bele, csak az arukereso.hu-n néztem szét. Az iPad 139e Ft, a Tab 154e Ft. Nem mondom, hogy nem lehet olcsóbban hozzájuk jutni, de ez csak egy gyors körbenézés eredménye volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
~200 Euro. Szerintem minden benne van ami kell. Wifi, BT, aksija nagy, 700 Mhz, 512 Ram... kb. ennyi. De mást nem is várok egy ilyen tablet géptől...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a galaxy tabot megveheted 139 rugóért is. az a 154 elég soknak tűnik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Link?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a galaxy tab listaára a t csoport pontjaiban 139 ezer forint. Ismétlem, listaár, ennyiért úgy kapod meg, hogy nem kell hűséget fogadni meg díjcsomagot bevállalni.
http://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/ProductDisplay?catalogId=2…
bocsánat, hazudtam. most néztem meg a linket és nem 139k hanem 135940 forint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hűségpontokat beváltva (147E) 5E forintért hoztam egyet a héten ;) jó móka, de a bolti áron nem vettem volna meg, az biztos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az nagyon brutál:)
én vettem, nekem ennyit megér
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nade a VLC attól még letölthető a hivatalos honlapjáról nem?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van. Makkosra is, szifonra is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak ugye iPadra az App Store-on keresztül vezet az út.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nemrég cseréltem Media Player Classic-ra a VLC-t... Annyi, hogy egy gyengébb laptopomon a fullhd filmeket a vlc akadozva játsza, MPC meg gond nélkül... Ráadásul VLC forumon olvastam, hogy fullhd mkv-hez MPC-t ajánlják, mert VLC olyan lassú :/ Bár nemtudom, hogy apple laptopokon is volt-e ilyen gond, de ha igen, akkor sokat nem vesztettek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A téma, amiről szó van iPhone, iPad, iPod és az App Store. Apple laptopokról itt nincs szó.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:O
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:O
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igaz nem sokon mulik, mert par napja mar elerheto az app store mac gepeken is :)
A'rpi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak szerencsére ott nem az a kizárólagos software forrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akinek a jövőben szüksége lesz a programra az elballag a fejlesztők honlapjára és letölti. Millió másik program sincs az App store-ban, mégsem dől össze a világ. Más csatornákon kell beszerezni és kész. Mellesleg az App store előtt is be tudta mindenki szerezni akinek szüksége volt rá, és ezután is megteheti ugyanezt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahha. csak nem mindegy, hogy egy sok tíz-százmilliós ingyen hirdetési felületen megjelenhet a program (gondolom az apple-nél is van alkalmazás-ajánló) vagy kotorászni kell utána a neten.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért nem mindegy? A jogtulajdonosoknak láthatóan nem az a fontos, hogy minél többen használják, ismerjék a programjukat. (Ez utóbbit ugye inkább a BSD licensz alkalmazóiról szokták állítani, és az azalatti programok bőven el is férnek az AppStore-ban, csak binárisban, ha jól sejtem.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egész opensource, de kifejezetten a gpl arról szól, hogy megoszthasd a haveroddal, ha van egy jó programod. Amelyik "fejlesztő" nem akarja, hogy a programját sokan használják, az fejlesszen zárt kódot, mert ezzel a hozzáállással a gplt alapjaiban heréli ki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egész opensource, de kifejezetten a gpl arról szól, hogy megoszthasd a haveroddal, ha van egy jó programod.
Így van. A terjesztőnek garantálnia kell, hogy akihez a GPL-es programot eljuttatja, az továbbra is rendelkezik ezekkel a szép jogokkal (használat, vizsgálat, módosítás, terjesztés (akár módosítva is)). Az Apple a programot eljuttatja ugyan egy széles közönséghez, de nem ezekkel a feltételekkel. A GPL azt mondja, hogy ezek nélkül a feltételek nélkül nem is terjesztheted.
A GPL itt nem arra a törekszik, hogy az AppStore szimplán minél több felhasználóhoz juttassa el a programot, hanem arra, hogy akik az AppStore-ból szerzik meg a cuccot, azok is belenézhessenek, módosíthassák, terjeszthessék. Ha a jó programod történetesen az AppStore-ból van meg, akkor ugyan nem tudod megosztani a haverjaiddal, főleg nem megpeccselve; vagyis a fenti dőltbetűs célkitűzés nem teljesül.
Gondolom, hogy fintorogni fogsz erre a linkre, de azért ideteszem: http://www.gnu.org/philosophy/open-source-misses-the-point.html
A GPL tehát (az én értelmezésemben) valóban azt mondja, "ha így nem, akkor sehogy sem". És ezáltal nagyon sok felhasználó (akit nem érdekel a négy jogból három, vagyis csak futtatni akarja a programot) valóban soha nem is fog tudomást szerezni a programról, hiszen a programjai túlnyomó részét az AppStore-ból szerzi be, máshol nem keresgél. A GPL alatt kiadó fejlesztők számára azonban fontosabbnak tűnik, hogy "akihez eljut, és amilyen módosításokkal, ahhoz és úgy teljes jogkörrel", mint az, hogy "jusson el hozzá". A BSDL-t választó fejlesztők ezt fordítva rangsorolják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A gpl jó volt (jó lehetett) azokban az időkben, amikor volt (szándékos túlzás) 100 számítógép Magyarországon és mindenki hekkelt mindent. De ma úgy alakul a helyzet, hogy van (ismét szándékos túlzás) 5000 hekker az országban, akinek fontos, hogy buherálja a kódot, meg van 3 millió szoftverfogyasztó, aki csak használni akarja a cuccot. Ennek a 3 millió fogyasztónak ugyan teljesen mindegy, hogy van-e forrás vagy nincs, belenyúlhat-e vagy sem, nem akar belenyúlni, klikkelni akar egyet a telepítéshez, egyet a használathoz és semmi több.
Másrészt meg attól, hogy az appstorból nem kapod meg a forrást, az fsf-es tükörszerverek még nem dobták fel a pacskert, tehát az az elv, hogy megkaphasd a forrást, nem sérül.
De ez az egész mindegy is, én nem akarom a mondanivalómat a vlc-re kihegyezni, ér arra akartam kihegyezni, hogy kommunikációképtelen volt mindkét csapat. És ez baj. A kecske is éhendöglött, de a káposzta is eltűnt kézenközön... Szét kellene választani azt, hogy a gpl zászlaja alatt harcolsz az apple meg az appstore ellen VAGY inkább az a fontos, hogy a felhasználók mit kapnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy tűnik nem sokat értettél meg abból amire válaszoltál. Csak fújod ugyanazt sokadszorra :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vitatkozhatnánk arról, hogy ki mit nem értett meg... de nem sürgős.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek a 3 millió fogyasztónak ugyan teljesen mindegy, hogy van-e forrás vagy nincs, belenyúlhat-e vagy sem, nem akar belenyúlni, klikkelni akar egyet a telepítéshez, egyet a használathoz és semmi több.
Teljesen egyetértek. A GPL-t választó fejlesztők azonban nem őket akarják kiszolgálni. Ők abban hisznek, hogy amit ők csinálnak, annak a hosszútávú társadalmi hasznossága nagyobb. Pusztán azért, mert nem a tömeget szolgálják ki, még nem biztos, hogy tévednek.
Másrészt meg attól, hogy az appstorból nem kapod meg a forrást, az fsf-es tükörszerverek még nem dobták fel a pacskert, tehát az az elv, hogy megkaphasd a forrást, nem sérül.
De, sérül, minimum két okból. Egyrészt azért, mert a forrás terjesztését nem háríthatod át egy független szervezetre. Másrészt azért, mert pontosan azt a (potenciálisan megpeccselt) forrást kell átadnod, amelyből a bináris fordult. Ha jól sejtem, a GPLv3 még azt is megköveteli, hogy a felhasználó a saját, módosított változatát futtatni is tudja ugyanazon az eszközön: http://en.wikipedia.org/wiki/Tivoization#GPLv3
Szét kellene választani azt, hogy a gpl zászlaja alatt harcolsz [...] VAGY inkább az a fontos, hogy a felhasználók mit kapnak.
Így van, és szét is van választva: lásd pl. GPL vs. BSDL.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még egy:
Amelyik "fejlesztő" nem akarja, hogy a programját sokan használják
Itt a "nem akarja" kifejezés problémás. Nem arról van szó: "azt akarja, ne használják", hanem arról: "hiányzik belőle a mindenáron való akarat, hogy használják". Nem ugyanaz. Nem megtiltani akarja ő a terjesztést / használatot. Mindössze nem törődik vele, ha valaki nem tudja használni / terjeszteni, mert nem teljesíti a feltételeket.
Ami fontos számukra, az a használat / terjesztés mikéntje, ha már egyszer eljutott valakihez a program. Nem a nulladik jogot akarják minél szélesebb körben nyújtani (futtatás), hanem a négy jogot akarják megbonthatatlanul csomagolni. Akkor is, ha emiatt a nulladik jogról történetesen kevesebben szereznek tudomást (bizonyos független terjesztési csatornák kiesése miatt).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ipadre lehet csak úgy letöltögetni és installálgatni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jailbreak után gondolom
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát legálisan nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jailbreak-elés még az Apple országában is legális:
Nem illegális a jailbreakelés, hálózatfüggetlenítés mostantól az Egyesült Államokban
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ennek ellenére az újabb fw-k mind-mind új jb-t igényelnek, sőt a mostani az úgy szar, ahogy van. szóval az túlzás, hogy az apple segítené a jb lehetőségét.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért kéne segítenie, nem érdeke. Az egy dolog, h nem tiltott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Apple kifejezetten üldözi a jailbreak-et, nem hogy támogatja. Én nem is állítottam azt, hogy az Apple támogatja.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mea culpa maxima, félreértelmeztem :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kérdés az, hogy legális-e a jailbreak-et üldözni? :)
--
Don't be an Ubuntard!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
letoltott ipa file-on duplakatt es bennvan itunes-ben, lehet raszinkronizalni usb kabelen iphone-ra, jb-tol fuggetlenul. gondolom ipad-nal is hasonlo a helyzet nem?
A'rpi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fog ráinstallálódni a DRM -es app, ha nincs a mobileinstalation hack telepítve, ami jb -t igényel.
Ha jb előtt installáltad, aztán undo -oltad a jailbreaket, akkor rajtamarad a készüléken, csak szimplán nem fog elindulni.
szerk: Ja értem, hogy szándékosan nem DRM-es appra gondolsz. Hát az tudtommal nem lehetséges. Arra van lehetőség, hogy bizonyos deviceokat (korlátozott számban) kijelöljön a fejlesztő tesztcélokra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem amire gondol az kb symbian.Ott lehetett 2katt telepites.
Iphone Jb+mobileinstallation hack.Asszem.
Android .apk felmasol elindít Astro-val és megy.no unlock.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Symbian alatt sose volt két kattintás a telepítés, mindig baromi sokat kérdez, gépen még ehhez jön +3 kattintás is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valszeg nem ugyanazt a Symbian-t használjuk:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ipadre lehet csak úgy letöltögetni és installálgatni?
Az ember igyekezzen tájékozódni vásárlás előtt. Ha nem lehet telepíteni rá, akkor vagy ne vegye meg, vagy aztán ne akarjon turkálni a motorháztető alatt. Pontosabban: ne várja el, hogy a gyártó segítse ebben. (Az interop célú rev.eng. tudtommal a legtöbb helyen jogilag védett tevékenység, de a gyártó technikailag bármit megtehet a megakadályozására.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Cydia-ban megtalálható továbbra is, részletes info itt: http://www.redmondpie.com/vlc-for-iphone-ipad-pulled-from-the-app-store…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni