Az Apple eltávolította a VLC Media Player-t az App Store-ból

Címkék

Októberben a VLC egyik core fejlesztője, Rémi Denis-Courmont levelet írt az Apple-nek, amelyben hivatalosan figyelmeztette a vállalatot arra, hogy az App Store megsérti a VLC licencét. A VLC egy nyílt forrású szoftver, amelyet kizárólag a GNU General Public License (GPL) feltételei mellett terjesztenek. A GNU GPL feltételei ellentétben állnak az Apple App Store azon termékfelhasználási feltételeivel, amelyek alatt az Apple a felhasználókhoz eljuttatja az alkalmazásokat.

Ahhoz, hogy az App Store-ban GPL-es szoftverek is helyet kaphassanak, az Apple-nek módosítania kellene az App Store Általános Szerződési Feltételek dokumentumán úgy, hogy az kompatibilis legyen a GPL-lel.

Az Apple ezt már korábban sem tette meg a GNU Go kapcsán, így várható volt, hogy az APPLIDIUM által készített VLC portot is el fogja a vállalat távolítani az App Store-ból.

Tegnap Rémi Denis-Courmont jelezte, hogy az Apple eltávolította a VLC-t az App Store-ból.

Hozzászólások

Jol besult a mutatvany. Biztos jobb lesz igy a buzgomocsingnak, mert akkor most GPL kompatibilisen nincs olyan platformra VLC, ami az egyik legnagyobb novekedest produkalta az elmult idoszakban. Mondjuk szerintem kevesen fognak utana sirni, nem egy tul jo minosegu szoftver (se iOS-en, sem mashol).

Ezt én értem. Tudom, hogy parancssorból a szartól a repülőig mindent lelehet játszatni az mplayerrrel, linuxon használtam is de az osx kényelmessé tett. Vlc-re keresek alternatívát, olyat ami drag and drop módszerrel mindent lejátszik, az ISO filet is és a VIDEO_TS foldert is.

Szerintem tiszta logikus, hogy a VIDEO_TS könyvtárt tartalmazó mappát kell átnevezni .dvdmedia-nak, lévén, hogy a DVD-n is így vannak a dolgok, persze ettől még lehet próbálkozni szembe hugyozni a széllel...

Ha D&D-zel, nem mindegy már, hogy a VIDEO_TS-t vagy az azt tartalmazó mappát ráncigálod, meghagyva az eredeti DVD szerkezetet?

----------------
Lvl86 Troll

Es nem is lesz. Koszond meg szepen Jobs bacsinak, hogy megved teged, mint iPhone / iPad felhasznalot a csunya, rosszindulatu GPL licenszu alkalmazasoktol. Es vegyel penzes videolejatszot, mert azok biztos jok, es megbizhatok, Steve Jobs maga ellenorizte oket.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Nem az ingyenes alkalmazásokat távolította el, hanem a GPL licencelésű tartalmakat. Módosítsd a licenc feltételeket és már mehet is az ingyenes alkalmazásod a store-ba. Ha nem módosítod nem mehet. Ugyanez igaz az Apple-re is. Ha kell neki a sok GPL-es cucc, akkor modosítson a policy-n. Ha nem, akkor nem lesz egy darab sem. Hagyjuk már ezt a gyerekes Apple/Google/Microsoft gyűlölő beszólásokat! A kutya nem kíváncsi már rájuk, annyit hallottuk!

Tehát te rossz dolognak tartod amit az Apple csinált:

A tények: az App Store-ban, ahol csak DRM-mel jelenhetnek meg alkalmazások, kiadásra került egy szintén DRM-mel ellátott GPL-es alkalmazás. A jogtulajdonos felhívta az Apple figyelmét, hogy licenc sértés történt és távolítsa el a DRM-et az alkalmazás kódjából, mert az sérti a GPL-t. Erre az Apple nem volt hajlandó, mert akkor az App Store alapszabályait rúgná fel. Helyette eltávolította az alkalmazást.

Mégis mit kellett volna csinálnia? A VLC miatt alapjaiban szétcsapni az egész App Store-t?! Ugyan már!

[IRÓNIA]
Na, szép! A "GPL-huszárok" pörögnek itt a VLC témán és sok nem is tudja, hogy miről van pontosan szó?! :D
[IRÓNIA]

http://www.wired.co.uk/news/archive/2010-11/01/vlc-could-be-pulled

Az igazi oka az volt az eltávolításnak, hogy nem telepítheted tetszőleges számú készülékre az alkalmazást, ha letöltötted a DRM miatt.

Szerintem ket egymas melletti malomban orolunk. Ez nem az elso GPL program volt, ami eltavolitasra kerult az Apple GPL-inkompatibilis DRM mechanizmusa miatt. Fel kellene ismerni az Apple-nak is, hogy igenis igeny van a GPL licenszu programokra, es eltavolitas helyett olyan megoldast keresni, ami mindket fel szamara elonyos es megnyugtato. Ehelyett rovid uton lerendezte a dolgokat, es tartok tole, hogy a kovetkezo esetnel egyszeruen kijelentheti, hogy akkor mostantol GPL licenszu programok nem kerulhetnek az App Store-ba, es punktum.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Igazad van, de ne felejtsuk el, hogy a problema ketkomponensu. Nem biztos, hogy egy projektnek megeri licenszt valtani, vagy adott esetben megteheti. Az Apple-nak egyebkent pont ugyanannyi ToC-t modositani, mint egy projektnek lecserelni a LICENSE.txt-t.

Mondjuk en ezert valasztottam a projektjeimhez a CreativeCommons licenszeit. Egyszerubbek, kevesebb veluk a gond, es nincsenek CC huszarok, akik jol meg akarjak vedeni az erdekeimet, akkor is, ha az nekem nem jo.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Mindekinek ebben a szálban akivel fentebb diskuráltam, a write-only módok kapcsoljátok ki.

Ez volt az első kérdés ebben a szálban, én is erre kerestem a választ OSX alatt, amit többször le is írtam:
"Akkor légyszi mondj egy másikat, amelyikre drag & drop módszerrel rá tudsz húzni bármilyen média file-t és lejátsza!"

- a fájlokat nem lehet átnevezni
- tudni kell a VIDEO_TS mappát és az ISO filet(ami DVD-ről készült)
- drag and drop legyen
- egy szem program kell a vlc leváltására

Nem a vlc akarom védeni, azért mert ezeket tudja, hanem alternatívát keresek.

Nekem eddig ez volt az egyetlen lejátszó, ami minden platformon mindent vitt...
Anno Mac OSX alatt is inkább ezt használtam, mint az Mplayer/Quicktime kombót.
A sógorom Win7 gépén is jobb és gyorsabb is mint a Win Mediaplayer
(ráadásul annak a felülete számomra érthetetlen, és nem elég felhasználóbarát, mert elég furcsán vannak eldugva a felületen bizonyos funkciók).
A Crunchbang-emen meg alap hogy csak Vlc van filmnézésre...
Az apple meg mostanában talán túlzottan ráment a "mindent csak tőlünk vehetsz/érhetsz el" politikára.
Inkább foglalkoznának a hardverrel, mert az már elég jól elavult.(a régi PowerPC időkben még szinte nimbusza volt az Apple hardvereknek, most meg mindig le vannak maradva legalább fél évvel, a minőség meg.... na hagyjuk.. meg a notikon a portok típusát meg számát is...)

http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773 || Dell Studio 1537 #! Statler Alpha2

Nekem, mint abszolút hozzá nem értőnek elmondhatnátok, miért annyira gáz. A legnagyobb gondom vele eddig ubuntun az volt, hogy nem tudta kilőni a képernyővédőt, így nekem kellett mindig kikapcsolni, win alatt pedig semmi rosszat nem tapasztaltam.
Mi miatt "foshalom" a kódja?

Nekik nem hiszem, hogy érdekük, hogy egy 3rd party (APPLIDIUM) fogja a kódjukat, portolja (belenyúl esetleg?) és betolja úgy az App Store-ba, hogy az sérti azt a licencet, amelyet ők a programjuknak - bizonyosan okkal - választottak.

Közben készül az Android port. Ami az egyike azoknak a mobil OS-eknek, ami a "legnagyobb novekedest produkalta az elmult idoszakban".

--
trey @ gépház

Évek óta ezzel játszok le mindent; filmet, zenét, hálózati műsort. Sosem volt rá panasz, kivéve, amikor egyszer a Debian multimédia repóból figyelmetlenül nem csak 1-2 csomagot frissítettem, hanem a teljes rendszert és az hazavágta a videólejátszást. Visszacsináltam. Egyébként konvertálgatni is szoktam vele. Az alap skin gagyi, de lecserélhető.

Nálam a kinézet huszadrangú a funkciógazdagság és stabilitás mellett. Sőt, most hogy belegondolok lehet az se tűnne fel, ha tradicionális kínai nyelven szólna hozzám a VLC, annyira nem nézem a felületét.
----------------------------------------------
Ubuntu 10.10 - Acer AS3100 | http://eszes.info

Jol besult a mutatvany. Biztos jobb lesz igy a buzgomocsing Apple-buzinak, mert akkor most legalább nincs GPL lejátszó a mobiljára, ami az egyik legnagyépszerűbb media lejátszó egyébként, és épp most vette át a koronát a hup szavazáson az mplayertől. Mondjuk szerintem egyre kevesebbeket érint, ahogyan egyre meredekebben elhúz az Android az iphone mellett hatalmas Android eladásokkal. Pár hónap és már táblákon is másodhegedűs lesz az iOS az Android mögött.

Na, már kicsit prog.hu-s címek kezdenek itt is röpködni. Persze, csinált az Apple az App Store-ban nem egy huncutságot, de azért ne állítsuk már be úgy, mintha gonoszságból vették volna le. Kaptak egy levelet, hogy sérti a szoftverhez csatolt copyrightot. Van elég perük így is, hát levették. Amúgy meg nem is a videolanosok készítették az iphone-os VLC-t.

"Na, már kicsit prog.hu-s címek kezdenek itt is röpködni."
"ne állítsuk már be úgy, mintha gonoszságból vették volna le"

A cím: "Az Apple eltávolította a VLC Media Player-t az App Store-ból"

Hol látsz itt gonoszságot? Eltávolította? Igen. A VLC-t? Igen. Az App Store-ból? Igen. Az Apple? Igen, másnak nincs is lehetősége hozzá, a VLC-sek eltávolíttatták, az Apple eltávolította.

"Eltávolította? Igen. A VLC-t? Igen. Az App Store-ból? Igen. Az Apple? Igen, másnak nincs is lehetősége hozzá, a VLC-sek eltávolíttatták, az Apple eltávolította."

Még csak nem is ez a helyzet. A VLC-sek nem követelték, hogy az Apple távolítsa el az alkalmazást. Arra figyelmeztették hivatalosan a céget, hogy jelenleg GPL sértést követ el. Az _Apple döntött úgy_, hogy _eltávolítja_ az alkalmazást és így rendezi a helyzetet. Dönthetett volna úgy is, hogy marad az alkalmazás és módosítja a szerződési feltételeket. De nem így döntött.

--
trey @ gépház

Volt az Apple-nek más választása? Volt. Így döntött. Eltávolította. Nem más távolíttatta el.

Ha nem távolította el, mehetett volna a bíróságra és veszített volna. Nem kötelező GPL-es szoftvert terjesztenie senkinek. Aki terjeszti, az viszont tartsa be a licencből fakadó kötelezettségeit.

--
trey @ gépház

Ez meg mindig nem akadalyozza, hogy esetlegesen birosagra vigyek a dolgot. Ha en lewarezolom az osszes letezo Apple software-t, terjeszteni kezdem, aztan lebuktatnak, akkor feltehetoen ok sem elegednenek meg azzal, ha nagy kegyesen abbahagyom a warezt. A korabbi licencsertes attol meg all (mas kerdes, hogy most en sem latom realisnak, hogy barki perre vigye).

--
I never let my children watch big band performances on TV. Too much sax and violins. - sickipedia

Nem azon kellene szerintem rugózni, hogy milyen választási lehetőségei voltak az apple-nek.
A valódi kérdés szerintem az, hogy:
- az a jobb a közösségnek, ha minimális gpl sértés mellett egy ilyen jól prosperáló platformra felkerül egy cucc, ami meghozhatja az átlag user kedvét a szabad szoftverek iránt, kvázi hivatkozási alapot teremt
- az a jobb, hogy pattognak, mint a nikkelbolha, hogy márpedig gpl és verik az asztalt.

Most a nagy mogul megmutatta, hogy kinek hol a helye és ez volt a rosszabb megoldás. Szokás szerint semmi stratégiai érzék nem volt a gplnácikban...

Azért nem kellene egy szót sem mondani arról, amit az apple tett, mert mindenki, akiben volt egy csepp realitásérzék, előre tudta, hogy ezt fogja tenni. Ha seggberúgod az oroszlánt, reális azt feltételezni, hogy letépi a fejed.

Ez az Apple részéről sem biztos, hogy teljesen átgondolt. Android-ra lesz VLC. Szerintem ezzel az Apple megint azt érte el, hogy lökött egy adag embert az Android felé. Innen is lehet ezt nézni.

A fejlesztő egyébként semmit nem csinált, csak felhívta az Apple figyelmét arra, hogy licencsértést követ el. Azt hiszem, hogy az Apple megköszönheti neki, hogy szólt és nem másoktól jött az idézés a bíróságra.

--
trey @ gépház

A fejlesztők fejlesztenek? Igen. A szolgáltató szolgáltat? Nem, mert a fejlesztők licenc szerződése miatt nem tud. :)
Ugye nem gondolod, hogy amiatt a pár GPL program miatt, amit portolnak iOS-re, majd az Apple felborítja az AppStore teljes működési elvét? Ne legyünk már gyerekesek! :)

> hogy amiatt a pár GPL program miatt,

Voltam ABC-ben, és feltűnt, hogy "amiatt a pár" romlandó termék miatt képesek voltak hűtőgépeket becipelni az eladási térbe.* Ezek a kereskedők példát vehetnének a szoftveresekről, és simán visszautasíthatnák a hűtést igénylő áruk forgalmazását. :-)))

* Nyilván az AppStore-on már nem lehet fejleszteni, az úgy tökéletes ahogy van. GPL-es kódot inkább nem terjesztenek, minthogy fejlesszenek a rendszerükön.

"Voltam ABC-ben, és feltűnt, hogy "amiatt a pár" romlandó termék miatt..."

Valóban logikus, hogy a tejtermelők arra kérik a forgalmazót, hogy az iskolatej miatt, amit szeretnének ingyen adni a boltban az iskolásoknak, hagyjanak már fel az LCD tévék és más nagy profitot termelő áruk forgalmazásával, vagy adják azokat is ingyen (értsd DRM mentesen), mert akkor ők is leszállítják a tejet rendben minden reggel. :)

"Nyilván az AppStore-on már nem lehet fejleszteni..."

Az AppStore-on is van bőven még mit fejleszteni (bár fejlesztőként az a véleményem, hogy sokkal égetőbb lenne az Android Marketet rendbe szedni végre).

"GPL-es kódot inkább nem terjesztenek, minthogy fejlesszenek a rendszerükön."

Már egyszer felhívtam a figyelmed és azt hittem érthető, hogy a VLC-t amiatt kellett eltávolítani, mert DRM-et tartalmaz. Az AppStore-ban fizetős alkalmazások vannak, amiket így védenek az illegális másolás ellen. Tessék már akkor VÉGRE leírni, hogy hogyan is kellene "fejlesztenie" az Apple-nek az AppStore-t?
El kellene távolítania a 300 000 alkalmazásból a DRM-et 4-5 GPL-es stuff miatt?! Ha nem, akkor...?!

Most tényleg játsszuk el itt a hülye gyereket? :)
Wrapperekről hallottál már? Ne csinálj már úgy, mintha nem értenéd!

De nem válaszoltál a kérdésemre. Ha az Apple nem akarja az App Store tartalmakat DRM nélkül terjeszteni, hogy csak onnan lehessen azokat telepíteni, akkor mit is tudna a store-on fejleszteni, hogy a GPL-nek ne legyen azzal problémája?

> Most tényleg játsszuk el itt a hülye gyereket? :)

Már eljátszottad, nem kérek ráadást. :-)

> Ne csinálj már úgy, mintha nem értenéd!

Nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem azt írod le amire gondolsz, akkor így jársz.

> Ha az Apple nem akarja az App Store tartalmakat DRM nélkül terjeszteni,

Helyesebben: ha akarná sem tudná. Merthogy a App Store nem úgy lett kifejlesztve.

"Nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem azt írod le amire gondolsz, akkor így jársz."

Most vagy arról van szó, hogy hülyíteni próbálsz, vagy arról, hogy nem is érted az egész szituációt amiről vitatkozni próbálsz. Mivel a másodikat úgysem fogod beismerni/belátni, így maradjunk az első felállásnál. :)

"Helyesebben: ha akarná sem tudná. Merthogy a App Store nem úgy lett kifejlesztve."

Óh valóban? Akkor egy idézet pár sorral feljebbről, tőled:

"Nyilván az AppStore-on már nem lehet fejleszteni, az úgy tökéletes ahogy van. GPL-es kódot inkább nem terjesztenek, minthogy fejlesszenek a rendszerükön"

Eldönthetnéd már, hogy melyik álláspontot képviseled, mert így elég nevetséges ez az egész. :)

> Most vagy arról van szó, hogy hülyíteni próbálsz,

Megy az neked segítség nélkül is.

> Eldönthetnéd már, hogy melyik álláspontot képviseled,

Egyszerű: a VLC fejlesztőit kár hibáztatni, semmi közük ehhez a szomorú ügyhöz. Az Apple döntött úgy, hogy inkább hatóságot játszik, és leveszi a kínálatból.

"Megy az neked segítség nélkül is."

Tehát akkor a második eset áll fent. Igazából fogalmad nem volt az egészről és mégis vitatkoztál, a HUP fennállásának történetében már nem először. :)

"Egyszerű"

Ha ilyen egyszerű, akkor miért van az, hogy egyszer ezt, egyszer pedig azt állítod? LOL! Be kellene fejezni, mert nevetséges az amit csinálsz! :)

Annyibol nincs igazad, hogy a VLC fejlesztoi szemet hunyhattak volna a dolog felett, mint ahogy a tejtermelok sem agalnak, ha egy tejboltban veletlenul uditot is arulnak. Licensz kompatibilitas ide vagy oda, ez a problema megint a GPL huszarok keretlen hepciaskodasa. Pont. Ezen nincs mit ragozni tovabb.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

> a VLC fejlesztoi szemet hunyhattak volna a dolog felett

Látom megzavart, hogy pont 1 VLC fejlesztő értesítette az Apple-t a jogosulatlan licenc korlátozás fennállásáról, nem pedig a szomszédjózsi, aki persze ugyanúgy megtehette volna.

> Licensz kompatibilitas ide vagy oda, ez a problema megint a GPL huszarok keretlen hepciaskodasa.

Helyesebben az App Store bénasága.

Úgy érzed, tömegek fogják a folyóba dobni az iphone-jukat meg az ipadjukat, mert mostantól nincs rajta vlc? Szerintem nem életszerű feltételezés, a tömegek nagy részének nem karcolta meg az ingerküszöbét a vlc kidobása. Nyilván küldött egy adag embert az android felé, szerintem mind a négy ismerhette már máshonnan a vlc-t...

Mintha többen is említették volna, hogy a VLC képes volt konvertálás nélkül lejátszani a tartalmakat. De ha csak 4 embert érdekelt komolyan a kidobása, akkor végképp nem értem a sírás-rívás okát illetve nem értem mi itt a nagy elvesztett piac, amit siratni kéne.

--
trey @ gépház

Engem érdekelne egy felmérés GPL-es fejlesztők körében arról, hogy licencsértés árán érdekelné-e őket a szoftverük új piacon való bemutatkozása. "opensource"-ozni felesleges. Itt kizárólag a GPL-es cuccokról van szó. Az "opensource" kissé nagyobb kategória, vagyis vastagabban fogott a "tollad" a hatás kedvéért.

--
trey @ gépház

Nem kellene ezen a diszkrimináció szón lovagolni.
Előállt egy új helyzet, amire sem a gpl készítői, sem az apple nem gondolt. A gpl-esek főleg azért nem gondoltak rá, mert mikor elkészült a gpl, még nemigen volt apple store.

Van az úgy, hogy az élet olyan irányba változik, amire nem számítottak. Csak én azt vártam volna, hogy leül a két fél és kitalálnak valamit, ami előbbre viszi a világot. Ehelyett az egyik beszólt, a másik kivágta a rákba a vlc-t és frankón kiástak egy vizesárkot, szögesdróttal mindkét oldalon, és se előre-se hátra. Demózták, hogy kommunikációképtelenek mind a ketten. Na erre nincs szükség szerintem.

Úgy vélem az App Store egy lehetőség a programod terjesztésére, melyet ráadásul az Apple végez helyetted. Ennek természetesen vannak feltételei, amelyek a szolgáltatás tulajdonosa diktál. Ha ez megfelel, elfogadod, ha nem, keresel más csatornát.
A GPL-es programok ingyen állnak a rendelkezésedre, de cserébe el kell fogadnod a feltételeit.
Végeredményben van két dolog (egy szolgáltatás és egy licenc), mely diktálni akarja a feltételeket. Értelemszerűen az fog a kettő közül engedni, amelyiknek nagyobb szüksége van a másikra. Ha egyik sem enged, akkor nem fognak együttműködni. Én ez utóbbi lehetőségben sem látok olyan nagy problémát. Nem kell túldramatizálni, nincs itt háború, front meg szögesdrót.
A két egyenes sem haragszik a egymásra, melyek párhuzamosan futnak míg világ a világ. Csak nem találkoznak sose.

Ave, Saabi.

Miért lenne jobb. A GPL programoknak is megvan a maga helye, meg a zárt, Apple alkalmazásoknak is.
Meg egyébként is psc-vel értek egyet: vihar a biliben. Egy újabb jó ok, amiért a két tábornak lehet egymásra mutogatni és fikázni. Aki meg tovább lát az orránál, az jót röhög mindkét bagázson. :)

"Hozzáteszem én se értettem mi baj van azzal h leszedték..."

Így van. Az Apple megnyugtatóan rendezett egy GPL sértési szituációt. Ugyan jobb lett volna, ha lehetővé tette volna inkább a GPL-es programok terjesztését is, de az még mindig a jobbik esett, hogy eltávolította, mintha szemet hunyt volna a GPL sértés felett.

--
trey @ gépház

Megjött a következó nyommeg, aki azt hiszi, attól lesz érett és kiforrott gondolkodású, hogy másokat lenéz, holott fingja nincs róla, miről beszélnek. Aztán hozzáteszi, hogy "Ásít!", mert az vagány. Próbálkozz még, nagyon jó helyek vannak az interneteken ahol ezt tanulni lehet.
----
Hülye pelikán

en sem orulnek, ha valaki portolna az mplayert ios-re es penzert arulna...

Valóság:GPLbuzik 1:0

Reméljük több szoftver nem esik áldozatul az elvakultságnak...

Nem.

- "Nagycég, én vagyok a kicsi, nem profitot termelő program fejlesztője, AZONNAL változtasd meg a szerződési feltételeidet, vagy irgumburgum"
- "Szólj be az öreganyád térde kalácsának... *vlc töröl*"

Nem tudom, hogy gondolhatta, hogy a valóságban bármilyen más kimenetele lehet ennek a levélnek...

Valószínűleg nem, mert egy rakás más GPL-es library van a VLC-ben. Szóval előbb azokat is duplán kellene licencelni.

Azért ez vitatott (*). A fő ok inkább az, hogy az összes jogtulajdonost (akinek a kódja az alkalmazásban van) meg kellene győzni.

(*) Lásd pl. LessTif/Motif. Az egyik alá fordított program binárisan kompatibilis a másikkal. Akkor egy olyan bináris, amely dinamikusan linkeli a kettő közül bármelyiket, melyiknek a származtatott műve? Ugyanis másféle követelmények erednek az egyikből és a másikból. Van olyan vélemény tehát, hogy amíg valaki a shared lib-et nem módosítja, nem terjeszti, addig az azzal való dinamikus linkelés egyrészt fair use (arra való), másrészt a döntést (mivel kombinálja a felhasználó egybe a binárist) az alkalmazás terjesztője meg sem hozza, tehát nem származik belőle kötelezettsége. Linkelje össze a felhasználó azzal, amivel tudja. Mondom: létezik ilyen vélemény is.

Persze ha nevezett lib-eket szintén az AppStore akarná terjeszteni (a konkrét implementációkat, mintegy kerek egészként az alkalmazással), akkor igazad van.

Persze ha nevezett lib-eket szintén az AppStore akarná terjeszteni (a konkrét implementációkat, mintegy kerek egészként az alkalmazással), akkor igazad van.

Naná. Pont arról van szó, hogy az adott eszközökre (jailbreak nélkül) csak az App Store-ból lehet szoftvert installálni. Pl. az FFMPEG is (L)GPL, anélkül ér valamit a VLC? (Nem kötekedni akarok, kérdezem.)

Kicsit félreérted. A helyzet itt az volt, hogy: "Nagycég! Sérted a licencünk. Oldd meg. Jól tudjuk, hogy két lehetőséged is van."
"igazatok van, valóban sértem, nekem ez a megoldás a megfelelőbb."

Nem hinném, hogy más megoldást várt volna.

Nem GPL huszárokról van szó, de ha én használok egy licencet, azt azért teszem, mert a feltételeit jónak tartom. Ha nekik így nem kell, akkor nem kell. Van elég nagy felhasználói bázisuk így is.

GPLBuzik :D MegaLOL.
Én azért remélem, hogy sok - sok GPL buzi lesz még aki előre viszi azokat a dolgokat amiket ingyé használunk :) Szerintem megérdemelnek egy kis respektet... :)

Véleményem:
Az esetbe semmi "xarakodást" nem látok a GPL oldalról, csak szóltak, hogy nem tiszta a helyzet jogilag, az Apple visszakérdezhetett volna, hogy akkor hogy legyen srácok, akármi... szerintem a GPLBuzik korrekten jártak el. Szóltak, erre a "nagycég" törölt... ennyi. A nagycég fizetős júzerei isszák meg a levét de nem a GPLBuzik miatt... (tudom a sw. ingyé volt, de az almás hardware az pénzbe volt, sok pénzbe.) Én személy szerint csóringer vagyok almás kütyüket venni, de van helyette kínai tablet Androiddal... nekem jó, de szerintem nem xar az alma, meg semmi ilyen nincs bennem... egyetlen dolog van, amit viszont nem igazán értek meg... Miért ilyen baaazzzzii drága minden amin alma van ? Na az (almás árak) van messze a valóságtól :)

a galaxy tab listaára a t csoport pontjaiban 139 ezer forint. Ismétlem, listaár, ennyiért úgy kapod meg, hogy nem kell hűséget fogadni meg díjcsomagot bevállalni.
http://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/ProductDisplay?catalogId=2…

bocsánat, hazudtam. most néztem meg a linket és nem 139k hanem 135940 forint.

nade a VLC attól még letölthető a hivatalos honlapjáról nem?!

Én nemrég cseréltem Media Player Classic-ra a VLC-t... Annyi, hogy egy gyengébb laptopomon a fullhd filmeket a vlc akadozva játsza, MPC meg gond nélkül... Ráadásul VLC forumon olvastam, hogy fullhd mkv-hez MPC-t ajánlják, mert VLC olyan lassú :/ Bár nemtudom, hogy apple laptopokon is volt-e ilyen gond, de ha igen, akkor sokat nem vesztettek...

Akinek a jövőben szüksége lesz a programra az elballag a fejlesztők honlapjára és letölti. Millió másik program sincs az App store-ban, mégsem dől össze a világ. Más csatornákon kell beszerezni és kész. Mellesleg az App store előtt is be tudta mindenki szerezni akinek szüksége volt rá, és ezután is megteheti ugyanezt.

Miért nem mindegy? A jogtulajdonosoknak láthatóan nem az a fontos, hogy minél többen használják, ismerjék a programjukat. (Ez utóbbit ugye inkább a BSD licensz alkalmazóiról szokták állítani, és az azalatti programok bőven el is férnek az AppStore-ban, csak binárisban, ha jól sejtem.)

Az egész opensource, de kifejezetten a gpl arról szól, hogy megoszthasd a haveroddal, ha van egy jó programod.

Így van. A terjesztőnek garantálnia kell, hogy akihez a GPL-es programot eljuttatja, az továbbra is rendelkezik ezekkel a szép jogokkal (használat, vizsgálat, módosítás, terjesztés (akár módosítva is)). Az Apple a programot eljuttatja ugyan egy széles közönséghez, de nem ezekkel a feltételekkel. A GPL azt mondja, hogy ezek nélkül a feltételek nélkül nem is terjesztheted.

A GPL itt nem arra a törekszik, hogy az AppStore szimplán minél több felhasználóhoz juttassa el a programot, hanem arra, hogy akik az AppStore-ból szerzik meg a cuccot, azok is belenézhessenek, módosíthassák, terjeszthessék. Ha a jó programod történetesen az AppStore-ból van meg, akkor ugyan nem tudod megosztani a haverjaiddal, főleg nem megpeccselve; vagyis a fenti dőltbetűs célkitűzés nem teljesül.

Gondolom, hogy fintorogni fogsz erre a linkre, de azért ideteszem: http://www.gnu.org/philosophy/open-source-misses-the-point.html

A GPL tehát (az én értelmezésemben) valóban azt mondja, "ha így nem, akkor sehogy sem". És ezáltal nagyon sok felhasználó (akit nem érdekel a négy jogból három, vagyis csak futtatni akarja a programot) valóban soha nem is fog tudomást szerezni a programról, hiszen a programjai túlnyomó részét az AppStore-ból szerzi be, máshol nem keresgél. A GPL alatt kiadó fejlesztők számára azonban fontosabbnak tűnik, hogy "akihez eljut, és amilyen módosításokkal, ahhoz és úgy teljes jogkörrel", mint az, hogy "jusson el hozzá". A BSDL-t választó fejlesztők ezt fordítva rangsorolják.

A gpl jó volt (jó lehetett) azokban az időkben, amikor volt (szándékos túlzás) 100 számítógép Magyarországon és mindenki hekkelt mindent. De ma úgy alakul a helyzet, hogy van (ismét szándékos túlzás) 5000 hekker az országban, akinek fontos, hogy buherálja a kódot, meg van 3 millió szoftverfogyasztó, aki csak használni akarja a cuccot. Ennek a 3 millió fogyasztónak ugyan teljesen mindegy, hogy van-e forrás vagy nincs, belenyúlhat-e vagy sem, nem akar belenyúlni, klikkelni akar egyet a telepítéshez, egyet a használathoz és semmi több.

Másrészt meg attól, hogy az appstorból nem kapod meg a forrást, az fsf-es tükörszerverek még nem dobták fel a pacskert, tehát az az elv, hogy megkaphasd a forrást, nem sérül.

De ez az egész mindegy is, én nem akarom a mondanivalómat a vlc-re kihegyezni, ér arra akartam kihegyezni, hogy kommunikációképtelen volt mindkét csapat. És ez baj. A kecske is éhendöglött, de a káposzta is eltűnt kézenközön... Szét kellene választani azt, hogy a gpl zászlaja alatt harcolsz az apple meg az appstore ellen VAGY inkább az a fontos, hogy a felhasználók mit kapnak.

Ennek a 3 millió fogyasztónak ugyan teljesen mindegy, hogy van-e forrás vagy nincs, belenyúlhat-e vagy sem, nem akar belenyúlni, klikkelni akar egyet a telepítéshez, egyet a használathoz és semmi több.

Teljesen egyetértek. A GPL-t választó fejlesztők azonban nem őket akarják kiszolgálni. Ők abban hisznek, hogy amit ők csinálnak, annak a hosszútávú társadalmi hasznossága nagyobb. Pusztán azért, mert nem a tömeget szolgálják ki, még nem biztos, hogy tévednek.

Másrészt meg attól, hogy az appstorból nem kapod meg a forrást, az fsf-es tükörszerverek még nem dobták fel a pacskert, tehát az az elv, hogy megkaphasd a forrást, nem sérül.

De, sérül, minimum két okból. Egyrészt azért, mert a forrás terjesztését nem háríthatod át egy független szervezetre. Másrészt azért, mert pontosan azt a (potenciálisan megpeccselt) forrást kell átadnod, amelyből a bináris fordult. Ha jól sejtem, a GPLv3 még azt is megköveteli, hogy a felhasználó a saját, módosított változatát futtatni is tudja ugyanazon az eszközön: http://en.wikipedia.org/wiki/Tivoization#GPLv3

Szét kellene választani azt, hogy a gpl zászlaja alatt harcolsz [...] VAGY inkább az a fontos, hogy a felhasználók mit kapnak.

Így van, és szét is van választva: lásd pl. GPL vs. BSDL.

Még egy:

Amelyik "fejlesztő" nem akarja, hogy a programját sokan használják

Itt a "nem akarja" kifejezés problémás. Nem arról van szó: "azt akarja, ne használják", hanem arról: "hiányzik belőle a mindenáron való akarat, hogy használják". Nem ugyanaz. Nem megtiltani akarja ő a terjesztést / használatot. Mindössze nem törődik vele, ha valaki nem tudja használni / terjeszteni, mert nem teljesíti a feltételeket.

Ami fontos számukra, az a használat / terjesztés mikéntje, ha már egyszer eljutott valakihez a program. Nem a nulladik jogot akarják minél szélesebb körben nyújtani (futtatás), hanem a négy jogot akarják megbonthatatlanul csomagolni. Akkor is, ha emiatt a nulladik jogról történetesen kevesebben szereznek tudomást (bizonyos független terjesztési csatornák kiesése miatt).

Nem fog ráinstallálódni a DRM -es app, ha nincs a mobileinstalation hack telepítve, ami jb -t igényel.
Ha jb előtt installáltad, aztán undo -oltad a jailbreaket, akkor rajtamarad a készüléken, csak szimplán nem fog elindulni.

szerk: Ja értem, hogy szándékosan nem DRM-es appra gondolsz. Hát az tudtommal nem lehetséges. Arra van lehetőség, hogy bizonyos deviceokat (korlátozott számban) kijelöljön a fejlesztő tesztcélokra.

ipadre lehet csak úgy letöltögetni és installálgatni?

Az ember igyekezzen tájékozódni vásárlás előtt. Ha nem lehet telepíteni rá, akkor vagy ne vegye meg, vagy aztán ne akarjon turkálni a motorháztető alatt. Pontosabban: ne várja el, hogy a gyártó segítse ebben. (Az interop célú rev.eng. tudtommal a legtöbb helyen jogilag védett tevékenység, de a gyártó technikailag bármit megtehet a megakadályozására.)