- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
"...a produktivitás kérdése viszont örök vita marad"
De miért? Ahol egy munka végezhető home office-ban, ott az a munka mérhető is. Ha valaki nem tudja visszamérni a munkavállalók produktivitását, annak nincs minőségbiztosítási rendszere, nincs dokumentálva, hogy kinek mi a feladata, stb. Jó esetben talán tudja, hogy egyáltalán mivel foglalkozik a részlege, amit irányít. De ha nem, akkor elkezdi mérni a benn töltött munkaidőt, a reggeli késéseket, akár még a billentyűzet leütésszámát is :-(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
örök középvezetői félelem, hogy a beoszottak kevesebb idő alatt is meg tudnák csinálni a feladataik, de kitöltik a rendelkezésre álló időt. Vagy ha nem is ez a helyzet, akkor meg magukra húznak mindent és belegebednek, mert nem tudnak/akarnak/mernek priorizálni ebből adódó konfliktusokat felvállalni és okosan kompromisszumot keresni stb (nyilván, ez nem is az ő dolguk). Ezek a dilemmák egy jelenléti rendszerben egyszerűbben feloldhatók, kezelhetők, főleg nagyobb cégeknél ahol nem egy pár fős munkacsoporotot kell menedzselni, hanem sok csoporot, állandót és adhocot is, és akár több tíz ember munkáját több projekten, heterogén technológiai stacken. Én mindig így állok hozzá, nem "hatalmi kérdésként" meg ellenségesen, hanem normálisan megbeszélve meglepően rugalmas tud lenni az elsőre fafej menedzser is. Persze lehet államigazgatás, nagy bank stb nincs ilyen mozgástér. Jó hír, hogy a hibrid munkavégzés elég elterjedt, sok helyen ajánlják, oda kell menni. Legalábbis senioroknál egy pár hónap után simán megy akár két nap iroda három nap ho rendszer is (ha meg nem úgy teljesít hogy mehetne, akkor úgyis kiteszik... egy senior sokban van ahhoz, hogy nagy dumás idős medior legyen csak valójában). Az viszont tény, hogy aki ezt az utat járja, ne akarjon szervezeti karriert, ez ne legyen sérelem részéről. Na hosszúra nyúlt a hozzászólás, a lényeg hogy nem ellenség az a kolléga (felettes) sem aki nem a szakmai hanem a szervezeti szempontokat képviseli, érteni kell hogy működik az a munkahely ahol az ember dolgozik, és akkor lesz mozgástér is ha van rá lehetőség (van ahol nincs!) - de előbb nyilván le kell tenni vmit az asztalra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahogy valszeg az is a félelmek közé tartozik, hogy bizony a management egy jó részére semmi szükség nincs...
It is our choices that define us.
Thinkpad X1 Carbon | Arch linux
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ami nem is alaptalan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem ilyen egyszerű. Elég régen távüzemeltettem hálózatokat, és egyszer megtörént rémálom, úgy cseréltek rútert a helyszínen, hogy a régit nem kapcsolták le, így minden default gw kétszer volt jelen, egy működő, és egy nem működő WAN vonallal a háta mögött. Elsőre spanning tree loopnak tűnt a Spekctrumból nézve, meg a hol megy/hol nem megy miatt, de aztán látszott, hogy nem. Az első ilyennél 3 és fél órán át tartott, mire rájöttem, mi a baj, és meg is oldotta, míg a második ilyennél 20 percig.
Mikor voltam produktívabb?
Melyik esetben nézett ki a munkaidőelszámolásom dolgosabb napnak?
Mit gondolhatott rólam egy menedzser, ami csak a ticket számokat és a rájuk könyvelt időt kapta meg Excelben?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Az első ilyennél 3 és fél órán át tartott
az igen. mondjuk ennyi ido alatt oda is lehetett volna menni / odakuldeni valakit nezze mar meg wtf...
> és a rájuk könyvelt időt
hat en tobbek kozt ezert nem dolgozom oraberben, csak atalanydijban uzemeltetek. legyen az en gondom mit mennyi ido alatt oldok meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Személyesen kimenni a tőlem 1500 km-re fekvő telephelyre? Egy multi raktárába, ahová mindenféle speckó papírok kellenek, hogy te oda technikusként bemehess, mindez szombat délután? A DAX36 cégek nem így működnek.
Egyébként volt kint ügyfél local techje, ő dugta be a másik rútert úgy, hogy a másikról csak a WAN vonalat húzta le, és messze nem ez volt az egyetlen hülyeség, amit csinált.
#fejlettnyugat
De most nézzük meg ezt a menedzsment oldaláról, nem az tűnik produktívabbnak, aki tapasztalatlan, ezért tovább dolgozik ugyanazon a feladaton, ha az időráfordítást vizsgálom?
Viszont ha azt mérem, ki tudja gyorsabban megoldani az inicidenst, rögtön más a leányzó fekvése.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De miért? Ahol egy munka végezhető home office-ban, ott az a munka mérhető is.
Nincs is felelmetesebb a buta de szorgalmas embernel....
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>mérhető
Baromira nem. A kedvencem a hibakeresés. Egy komplex szoftverhibát mennyi idő megtalálni? Hogyan dokumentálod a keresést?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így igaz, többnyire csak a megoldás van valamilyen szinten dokumentálva az RCA-ban, illetve a hiba jelentkezésének ideje, valamint néhány fontosabb lépés, ez is csak akkor, ha viszonylag nagy hatású hibáról van szó.
Viszont ez tök független attól, hogy az adott hibaelhárítás home-office-ban vagy on-prem történik, esetleg vegyesen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Nagy multi. Soknode-os cluster, sokösszetevős forráskód (külsős, belsős). KPI a lezárt hibajegyek száma. Kolléga 1-2 nap alatt kijavított egyet (2 országgal arrébb), lényegében egy gyógyifet tolt bele. Egy tisztességesebb teszt napokig fut, ezért ő csak az egyszerűbbeket futtatta, majd push, kalap, kabát. A másik csoportnak (nekünk) 2 hétig tartott rájönni, hogy melyik commit rontotta felére a teljesítményt.
Bár akkor még irodába bejárós divat volt, ez a probléma mindenhogy működik. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
KPI a lezárt hibajegyek száma.
Ez a legegyszerűbben mérhető, viszont a legnagyobb butaság. De ha ez kell a főnököknek, akkor én szétbontom azt az 1 hibajegyet 10-re is. 😁
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aljadék helyen majd nem fogják hagyni v. nem lesz jogod ticketet sokszorozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Sajna” pontosan ez volt a helyzet, nem mintha persze az ellenkezője megmentette volna a projektet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mar epp hianyoltam a heti HO-fujjolo hippHUPp-cikket
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bár lehet, hogy Trey postolta ezt a HO thread-et is, de ez most itt a hup-on kivételesen nem fújjogó/trollkodó beszélgetés a HO-ról. :)
A két srác többi beszélgetését is érdemes meghallgatni, jó meglátásaik vannak szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs báttya, de ez egy 100% HWSW kontent, ide promótálva (nem opcionális). 🤷♂️
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szólj nekik, hogy hibás a cím. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi a véleményed a videóban elhangzottakról?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Home office, amiről elég régóta van határozott véleményed, így elég fura, hogy meg sem nézted.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az kiderült belőle, hogy a Home Office-ról vagy a távmunkáról van benne szó? Ugye ott kezdődik a probléma, hogy a kettő közti rendkívül lényeges különbséget sem értik általában az emberek, így eleve téves alapon érvelnek pro és kontra. Ha valóban a Home Office-ról van benne szó, akkor az érdekelhet (sajnos nincs mindenre időm, ami érdekel), de ha a távmunkáról, akkor az érdekelni sem érdekel.
A HO és a távmunka közti különbségekről itt egy szál. Már, ha téged egyáltalán érdekel.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elsősorban HO-ról van benne szó, aktuális körkép és szabályozás, trendek. Zeronak azért elég nagy merítésből van infoja, hitelesnek érzem.
Belenéztem, kösz, ne vedd magadra, de jaku-trey csörte az élből autoskip.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem veszem magamra, nem kell semmilyen csörtébe belenézned, elég, ha láttál már bérszámfejtő programot, vagy beszéltél életedben már legalább egy bérszámfejtővel, aki elmagyarázza neked mi a lényeges különbség a kettő közt. Ha már felkérdeztél, leírom akkor neked is, hogy mi a távmunka és a home office közti lényeges különbség:
A home office, vagyis az otthoni munkavégzés nem egyenlő a távmunkavégzéssel. Valójában a home office nincs külön nevesítve a Munka Törvénykönyvében.
[...]
A home office eseti jelleggel fordul elő, amit vagy a munkáltató rendel el, vagy maga a munkavállaló kérésére, a munkáltató engedélyével történik.
[...]
Az esetileg elrendelt otthoni munkavégzés során nem érvényesül a távmunkánál meglévő fő szabály, hogy a munkaidőt magának osztja be a dolgozó.
A fentieket pedig úgy lehet levezényelni, dokumentálni és szakszerűen számfejteni, ha azt mondjuk egy arra megfelelő megoldással teszed. Erre is írtam példát:
https://ber.kulcs-soft.hu/support/solutions/articles/80001050103-home-o…
Pl. a fenti program tudja a HO kérelmek bejegyzését feltételesen, elküldését engedélyezésre, az engedélyeztetési folyamatot, majd a dolgozók HO-ban töltött napjait szépen feladja a bérszámfejtő modulba.
Így szakszerű. Tehát, visszatérve a felkérdezésedre: miről volt szó a beszélgetésben? Távmunkáról általában, vagy egy speciális válfajáról, a Home Office-ról?
(Disclaimer: napi szinten bírálok el HO kérelmeket a fenti program segítségével, tehát, nem csak a netről guberáltam össze infókat)
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem nem kell meggyőznöd, feleségem munkajogász (nem recruiter, nagy különbség), pontosan tudom mi a különbség.
Azonban van olyan, hogy a köznyelv máshogy használ (helytelenül) kifejezéseket, ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Ez olyan, mint a "de viszont", mindenki tudja, hogy helytelen, akkor is használják.
Így szakszerű. Tehát, visszatérve a felkérdezésedre: miről volt szó a beszélgetésben? Távmunkáról általában, vagy egy speciális válfajáról, a Home Office-ról?
is-is
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem nem kell meggyőznöd, feleségem munkajogász (nem recruiter, nagy különbség), pontosan tudom mi a különbség.
Cool. Én meg egy HR/bérszámfejtővel élek együtt. Nem, nem autodidakta. Papírja van róla.
Azonban van olyan, hogy a köznyelv máshogy használ (helytelenül) kifejezéseket, ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni.
De, tudunk. Fel tudjuk világosítani, hogy amit ő home office-nak nevez, az nem az, így az összes érve arra, amit ő home office-nak hív, az hibás.
is-is
Pontosan mi? Ez viszont érdekelne.
PS: ha viszont te tudod, hogy mi a különbség a HO meg a távmunka közt, akkor azt is látnod kell, hogy a HUP-on HO témában mennyi baromságot hordanak össze, mennyi, eleve félreértésből, tudáshiányból fakadó baromságot képesek leírni.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Irígylem a kitartásod, én nem szoktam belemenni parttalan vitákba, ha a másik fél nem hajlandó beletenni az időt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű információt gyüjtsön. Pont nem érdekel, hogy a saját igazsságát valóságnak hiszi.
Pontosan mi? Ez viszont érdekelne.
Hint: van ám fent egy play gomb, úgy a legkönnyebb kideríteni ;)
PS: ha viszont te tudod, hogy mi a különbség a HO meg a távmunka közt, akkor azt is látnod kell, hogy a HUP-on HO témában mennyi baromságot hordanak össze, mennyi, eleve félreértésből, tudáshiányból fakadó baromságot képesek leírni.
Lásd fent, nem izgat. Vegye elő a munkaszerződését, abban nagy valószínűséggel jól van megfogalmazva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A cégek is tudják, hogy versenyhátrányba kerülnek a munkaerő piacon, ha kevesebb benefitet adnak a munkavállalónak: ezért is írják bele az állásajánlatokba, hogy csodaszép modern irodai környezet, ingyen kávé és fiatal dinamikus csapat, ahelyett hogy azzal jönnének, hogy egy lepusztult hangárban fogsz ülni az ordító telemarketingesek mellett, és hozz magadnak kávét ha akarsz.
A HO pont ilyen benefit. Ha egy cégnek/vezetőnek nem fáj hogy nem helyben nyomogatja a gombokat az embere, akkor okosabb embert vehet ugyanabból a pénzből. Ha hallani akarja a billentyűcsapkodást, akkor vagy többet fizet, vagy szerényebb képességű embert kap, lévén az okos ember maximalizálja a benefitjeit, - egy másik cégnél.
Én nem látok ebben problémát, elvégre a szerényebb képességűeknek is kell állás, és a hülyébb cégeknek/vezetőknek is kell ember, úgyhogy minden rendben van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem fontos tényező az is, hogy sok cég és évek alatt bejáratva (aka. Covid óta, azaz 4 év) épített arra, hogy vidéki kollégákat tud Bp-en alkalmazni. Ezáltal vidékre is jutott ebből a pénzből. Országunk kicsi, de ahhoz elég nagy hogy minden nap vagy heti 3x bejárjon az ember. Gyakorlatilag ezzel is veszít kollégákat, sokat.
Mennyire mennek fel az albérlet árak emiatt?
ps: azt még ne is nézzök, hogy valaki pont amiatt költözött vidékre, mert mosttantól életem végéig így fogok dolgozni. És ment is évekig. Már 3-4 éves az a gyerek, aki vidéken fogant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Senki ne hozzon az életére hosszú távon (mondjuk 10-15 év+) ható döntéseket az éppen jelenlegi munkahelye alapján. Főleg akkor ne, ha ő személyszerint semmilyen módon nincs ráhatással a munkahelyének operatív működésére (magyarul nem ő fújja a passzátszelet a cég tulajdonosként).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kivetel, ha abban bizik, hogy amennyiben a munkahelye szamara hatranyosan akarja modositani a szerzodeset akkor kepes atmenni egy masik ceghez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Senki ne hozzon az életére hosszú távon (mondjuk 10-15 év+) ható döntéseket az éppen jelenlegi munkahelye alapján.
Számomra ebből az következik, hogy a munkáltató-munkavállalói viszonyban az egymás iránti lojalitás mint olyan halott.
Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen. Teljesen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a ceg nem lojalis, a munkavallalo miert legyen? Marpedig a ceg nem lojalis, minel nagyobb, annal inkabb nem az. (A kollegaiddal persze mas a helyzet, veluk lehetsz az.)
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én ezt nem értem: "Az irodai visszatérés folyamata immár mindenki számára érzékelhető az IT-ban". Ha valahol akár csak egy részlegnek, vissza kell menni x napra, akkor az úgy jön le, hogy ez a trend és ebbe az irányba menyünk. Mivel van ez alátámasztva azon túl, hogy clickbait?
Mert ehhez képest, HUP szavazás. Szóval a többséget nem érinti...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni