Dotzler: "Microsoft, stop being evil. Apple, stop being evil. Google, stop being evil."

 ( trey | 2010. november 30., kedd - 9:48 )

Asa Dotzler, a Mozilla Corp. közösségi fejlesztést igazgató munkatársa blogjában kikelt azon cégek ellen, akik titokban, beleegyezése nélkül plugineket telepítenek Mozilla böngészőjébe. Dotzler szerint ez így baromira nincs jól és felszólítja a cégeket - egyebek közt Microsoft, Google, Apple - hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal, ne legyenek a továbbiakban gonoszak.

Dotzler szerint nem jogosítja fel egyik céget sem plugin(ek) kérdés nélküli telepítésére az, hogy ő a gyártó egyik szoftverét telepíti a gépére. Ha letölt és feltelepít egy szoftvert, akkor attól azt várja, hogy az annak megfelelően működjön, ahogy az a szoftvertől elvárható. Dotzler szerint semmiképpen sem helyénvaló az, hogy megjelennek a gépén titokban olyan szoftverek is, amelyeket ő nem kért. A trójai programok működését hozta fel összehasonlításul.

Dotzler megemlíti, hogy a Firefox és más szoftverek tudnának tenni ez ellen a helytelen viselkedés ellen, de úgy gondolja, hogy mégsem kellene nekik így fellépni az olyan "megbízható" cégekkel szemben, mint a Google, a Microsoft vagy éppen az Apple. Szerinte az lenne a megfelelő viselkedés, ha ezek a cégek megkérdeznék arról, hogy kéri-e az általuk kínált plugint még a telepítés előtt.

A blogbejegyzés itt olvasható.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

A Virtus search opt-in kinek a műve?
Néha kéretlenül megjelenik, kivágom a francba majd egy idő utána újra jön.

(A hup mostanában milyen plugin-t akar feltelepíteni?)

A tied. Te raktad fel (hint: az egyik skinnel jön)

> Dotzler megemlíti, hogy a Firefox és más szoftverek tudnának tenni ez ellen a helytelen viselkedés ellen, de úgy gondolja, hogy mégsem kellene nekik így fellépni az olyan "megbízható" cégekkel szemben, mint a Google, a Microsoft vagy éppen az Apple. Szerinte az lenne a megfelelő viselkedés, ha ezek a cégek megkérdeznék arról, hogy kéri-e az általuk kínált plugint még a telepítés előtt.

Hát persze, az Internet is a bizalomra épül, látjuk is milyen jól működik. Ez elég buta hozzáállás.
----
Hülye pelikán

egy random spammert nem kéne egy kalap alá venni pl. a microsoft-tal.

Nem értem ennek a relevanciáját. De, ha kérdezés nélkül akar valamit módosítani a böngészőmben akkor egy kalap alá kell venni.
----
Hülye pelikán

"az Internet is a bizalomra épül, látjuk is milyen jól működik."

olyan jól működik, hogy pl. a levélforgalom 90%-a szemét, névtelen bűnszervezetek bothálózatainak köszönhetően.

azokkal sokmindent nem tudsz csinálni (érdemben), egy microsoft-tal viszont igen.

Komolyan mi olyan nehéz ezen megérteni?
Párhuzam: ha az Internet alapját normális, átgondolt, nem bizalmi alapú protokollok képeznék akkor nem lenne téma a spam sem.
Ugyanígy: ha a Mozilla eleve nem engedne semmiféle módosítást a felhasználó megkérdezése nélkül, akkor nem lenne téma, hogy "megbízható" (már megint az a fránya bizalom) cégek ejnyebejnye.
----
Hülye pelikán

"ha az Internet alapját normális [...] protokollok képeznék akkor nem lenne téma a spam sem."

Yet another "okosabb vagyok mint vint cerf és csőcseléke" hupper. Vagy másra gondoltál (alkalmazási réteg), csak akkor legyél pontosabb.

--
eladni a' eladhatót! http://napivatera.blog.hu/

Megint egy "angolul beszélek mert azt hiszem az menő és azt hiszem attól mert valaki okos még nem hibázhat és mindent lát előre" fanatikus.
----
Hülye pelikán

Tessék olvasnivaló: "The first important email standard was called SMTP, or simple message transfer protocol. SMTP was very simple and is still in use - however, as we will hear later in this series, SMTP was a fairly naďve protocol, and made no attempt to find out whether the person claiming to send a message was the person they purported to be. Forgery was (and still is) very easy in email addresses. These basic flaws in the protocol were later to be exploited by viruses and worms, and by security frauds and spammers forging identities. Some of these problems are still being addressed in 2004."

http://www.nethistory.info/History%20of%20the%20Internet/email.html

Az internetnek nem az SMTP az alapja, csak erre akarok kilyukadni. Csak azért segítek, hogy ne írd le harmadszor is ezt a csacskaságot.

--
eladni a' eladhatót! http://napivatera.blog.hu/

Egy szóval sem beszéltem az smtp-ről, honnan jött ez néked? :O
Én olyanokra gondolok, mint az ARP, vagy a giga-mega rúterek viselkedése, csak hogy a két szélsőségből (makró és mikro szint) kiemeljek valamit.
----
Hülye pelikán

igen, amikor az internet megszületett, még csak hozzáértő emberek használták az egyetemeken, a maffia nem. ezeket a protokollokat nem lehet csak úgy lecserélni, lásd ipv4.

és? ez hogy jön ahhoz, hogy ezeknek a multiknak nem kéne kéretlen vackokat feltelepítenie by default?

Ezt Gyuszkal beszéld meg, mármitn az első sorodat, ő nem ért ezzel egyet, szerinte az Internet alapjaival minden rendben és minden tökéletes.
A második sorod meg elkeserít. Egyrészt, tényleg nehéz felfogni az analógiát, másrészt szerintem te fordítva ülsz a lovon. Nem az a kérdés, hogy miért telepítenek fel: cégek, mindent azért csinálnak, hogy még több pénzük legyen. Az a kérdés, hogy a Mozilla miért feltételezi, hogy mások nem fognak felesleges hülyeségeket telepíteni, és miért engedi (lásd internet és nem maffia).
Ennél tovább nem tudom magyarázni :(
----
Hülye pelikán

azért, mert létezik olyan fogalom, hogy image. ha ezt képtelen vagy megérteni, nem az én problémám.

"szerinte az Internet alapjaival minden rendben és minden tökéletes."

"ha az Internet alapját normális, átgondolt, nem bizalmi alapú protokollok képeznék akkor nem lenne téma a spam sem."

Kevered az "internet alapjai" fogalmat azzal ami az email mögött van (SMTP). Ez Gyuszk minden problémája. A TCP/IP -nek semmi köze ahhoz hogy sok a spam még 2010-ben is.

http://us.profibus.com/images/blog/ISO_Model.jpg
Nézd meg ezt a modellt, remélem hallottál már róla. Az "internet alapjai" -nak nevezhető TCP/IP az alsóbb rétegekben van (hálózati és szállítási réteg), az email meg a spam meg a kutyafüle meg fent az alkalmazási rétegben.

Szóval könyörgök hagyjuk már békén Vint Cerf bácsit öreg napjaira, hadd sütkérezzen nyugton a kandalló mellett.

De még egyszer nem fogok erőlködni hogy fogalmi zavaraidat letisztázzam, ha nem érted, de akarod, kéredzkedj be valamelyik egyetem Számítógép-hálózatok kurzusára.

--
eladni a' eladhatót! http://napivatera.blog.hu/

A szűklátóköröd fáj. Valamiért az az ideálod, hogy a spam probléma KIZÁRÓLAGOSAN a SMTP hibája. Pedig ha rendesen követhető, biztonságos, AUTENTIKÁLT hálózatunk lenne, akkor a spam nem tudna terjedni, hiába szar smtp.
----
Hülye pelikán

leírom még egyszer: a kínai spammer bot fejére nem tudsz koppintani, a microsoft-éra igen. ennek első lépése a mostani hiszti.

Én nem látok különbséget. Mind a kettő ugyan abból él. A spammer talán még megjavulhat, de az M$ a végnapjaira meg fogja mutatni, mire képes...
---
Repeat after me: I Will Use Google Before Asking Stupid Questions...

"Mind a kettő ugyan abból él."

nem.

De :-) Felesleges dolgokat sóznak rá a szerencsétlen felhasználókra, amiket nem is kértek. Szerintem egy kaptafa.
(Engem legalábbis a "A windows ezt meg azt csinált, Igen/Nem/Reboot?" meg a "Úristen, nincs virusírtó, vegyél egyet!" jellegű ablakok felugrálása rettenetesen emlékeztet a kéretlen levelekre. És utálom kiírtani az FF pluginokat (dotnet meg hasonló szarságok))

Egyébként meg szerintem az igazság valahol a kettő között van:
1. a Mozillának nem kéne engednie a plugin telepítést user engedély nélkül (könyörgöm, máskor még a saját oldalán lévő pluginokra is rinyál...)
2. a három díszpintynek meg nem kéne sutyiba telepíteni.

akkor bele ne nézzél a /var/log könyvtárba.
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

1. a Mozillának nem kéne engednie a plugin telepítést user engedély nélkül (könyörgöm, máskor még a saját oldalán lévő pluginokra is rinyál...)

Ugye érzed a különbséget? Az egyik egy weboldalon keresztül - leginkább a böngésző kontrollja alatt - települő kiterjesztés, amely csupán szkriptelési lehetőségeket használhat ki, a másik pedig egy rendszergazdai jogkörrel futtatott installer által - akár a firefox kontrollja nélkül - telepítésre kerülő natívan futó bináris, amelynek mindenhez van joga (akár a firefox.exe lecserélésére is).

Meglepődnék, ha a jelenlegi felállásban ez ellen hatásos védelmet lehetne készíteni... Nyilván a Mozilla is tudja ezt, ezért választja a "kérlelés" és a "nyilvános megszégyenítést" közötti ingoványos terepet.

azt hittem, azért nem reagálsz, mert már csak legyintettél a postjára, ahogy én :)

rofl
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

Szvsz mindent meg kellene tennie a Mozillanak, hogy keretlen pluginek ne telepuljenek a felhasznalo tudta nelkul. Ha ezeknek a viszonylag "joszandeku" cegeknek sikerul, akkor mas kevesebbe joszandekunak is sikerulhet. Akiket meg szepen meg sem lehet kerni, hogy tartozkodjanak ilyenektol a jovoben.

Szép és jó dolog amit mondasz (meg is veszem, ha megjelenik CD-n és kazettán :), de ha végig gondolnád, akkor rájöhetnél, hogy nem lehet ellene sok mindent tenni...

Azért egészen biztosan lehetne valami módon detektálni, hogy a legutóbbi indítás óta milyen disznóságok történtek, és akkor már meg lehet kérdezni a felhasználót, hogy kéri-e. Akár digitális aláírásokat is bevezethetnének a pluginekre, és amit nem írt alá a mozilla, arra minden böngészőindításnál rákérdezhetne - bármennyire kényelmetlen, lenne benne ráció.
Vagy adhatna lehetőséget a böngésző, hogy az aktivált pluginek egyedi azonosítóit valami felhőben tárolja a paranoiás userek számára, és ha indításkor nem sikerül ugyanazt lehozni, mint ami lokálisan van, akkor még meg lehet kérdezni a felhasználót, hogy valóban szeretne-e bonzibuddy gyorskeresőt. (Nyilván próbálhatná a rosszindulatú program a távoli adatokat is manipulálni, de ha a protokoll megkövetelné minden jelentős változáskor pl. a jelszavas jóváhagyást, akkor azért nem lenne annyira egyszerű a dolog, hogy egy MS ilyen messzire menjen.)
Lényegében csak azt akartam mondani, hogy ha akarat lenne, meg lehetne ezt oldani egy megnyugtató szintig, csak egy kicsit elkalandoztam a részletekben.

valaki leírná aki win-t vagy osx-et használ ff-al, hogy pontosan miről van szó? ff telepítése után automatikusan települ ms vagy apple-től származó plugin?

Semmilyen Apple gyartmanyu plugin/addons nincs ff alatt osx alatt.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Nem. Arról van szó, hogy feltelepíted pl. a quicktime-ot, és automatikusan feldob egy browser plugint is, anélkül hogy megkérdezné hogy akarod-e a browser plug-int

--
Don't be an Ubuntard!

A browser plugin a Quicktime resze, a telepitoben ezt le is irja: a Quicktime reszei: Quicktime player, Quicktime browser plugin es egyeb Quicktime alapkomponensek. Ez A Quicktime.

ehh... a "része", mert annak hívják, ja. ettől még ugyanúgy más program működését módosítja, úgyhogy kicsikét se a saját területén belül mozog.

erről az jut eszembe, amikor valamelyik telepítőben ki lehet választani a telepítendő komponenseket, és az ikonok úgy szerepelnek a listában, hogy "start menu + desktop shortcuts". egynek tekintik, de attól még ez nincs így.

Félreértés ne essék, az hogy nem kérdez rá, még nem jelenti azt, hogy rossz a telepítő. Írja hogy fel fogja rakni, nincs ezzel semmi bajom.

--
Don't be an Ubuntard!

Van egy sanda gyanúm, hogy a telepítőben le van írva, hogy fog települni a szoftverrel egy browser plugin is, még ha a települését megakadályozni nem is lehet. Mindjárt meg is nézem a quicktime telepítőjét, gondolom itt ilyen szoftverekről van szó.

Egyébként meg lehetne oldani felhasználóbarátan is, valahogy így: települt a plugin, majd a browser következő indulásakor a browser kiírja, hogy új plugin települését észlelte, majd felajánlja, hogy a user válasszon hogy engedélyezi, tiltja, vagy eltávolítja a plugint.

--
Don't be an Ubuntard!

Így van. Kiegészítőkben eddig is le lehetett tiltani. Az pedig most is előugrik, ha frissítést talál valamelyik kiterjesztésből. Annyival kellene csak kiegészíteni, hogy új bővítmények érzékelésekor is megjelenjen felajánlva a letiltást.

"Annyival kellene csak kiegészíteni, hogy új bővítmények érzékelésekor is megjelenjen felajánlva a letiltást."

már most is így van.

Akkor nem értem mire ez a hiszti.

--
Don't be an Ubuntard!

valamit felraksz majd letiltasz != fel sem rakod

én konkrétan rühellem, ha egy telepítő vagy program olyan dolgot csinál, amire nem kért engedélyt.

Csak kiterjesztésekhez érkezett frissítéseknél van így. Új bővítményeknél nem. A kettő nem ugyanaz a Firefoxnál.

valóban. az kavart meg, hogy a java a plugin mellett egy kiegészítőt is felrak, amiatt szól. mondjuk az is érdekes, hogy a java deployment toolkit plugint nem törli le a jre törlésekor.

nem hülyeség az a csomagkezelés, na.

?

hint: azzal nem fogsz ilyennel szívni. amit az install felrakott, azt a remove le is szedi... (konfig fájlokat leszámítva természetesen, arra ott a purge)

hint: az installernek is ez a dolga. ilyen akkor történik, ha szarul van megírva. ami persze a csomagnál ugyanúgy (sőt, igazából még könnyebben) előfordulhat.

"ami persze a csomagnál ugyanúgy (sőt, igazából még könnyebben) előfordulhat."
made my day

felőlem dughatod a fejed a homokba, attól még van pl. olyan, hogy broken dependency. többek között ezért sokkal könnyebb egy csomagot elrontani - sokkal több a hibalehetőség. aki azt állítja, hogy a csomagkezelők és a csomagok hibátlanok, az ... inkább nem is mondok semmit rá. biztos ok nélkül vannak a csomagkezelőknek és a csomagoknak új verziói (azonos forráskódból). vicc, ami itt megy...

Broken dependency akkor létezik, ha valaki elront valamit. Azért csiszolnak össze egy disztrót normálisra, hogy ne fordulhasson elő. Mondom, hibák vannak, de őszintén szólva amikor én ilyennel találkoztam az akkor volt, amikor elkezdtem más verziójú ppa-kkal játszani, nem tárolóból telepítgetni csomagokat, stb.

Egyébként win alatt még jobban meg van oldva, ott a system32-ben a dll-ek felét felülírja minden komolyabb alkalmazás. Uninstallkor meg visszaállítja arra a verzióra amit ő egy évvel azelőtt biztonsági-mentett...

A csomagkezelők nem hibátalnok, sem a csomagok. De emberi hibából adódóan, vagy nem rendeltetésszerű használat miatt megy valami tönkre. A rendszer egyébként tudna működni. (szerintem)

"Egyébként win alatt még jobban meg van oldva, ott a system32-ben a dll-ek felét felülírja minden komolyabb alkalmazás. Uninstallkor meg visszaállítja arra a verzióra amit ő egy évvel azelőtt biztonsági-mentett... "

Az kimaradt, hogy felülírhatja, de van felügyelet: ha újabb verziót telepít, akkor nem szól, ha régebbit telepítene, már a win95 is megkérdezte, hogy "újabb verzió van fenn a DLL-ből, biztos lecseréled régebbire?"
Illetve az utolsó, adott DLL-t használó program eltávolításakor feljön a "nincs több program ami használja, törlöd?" üzenet is.

"Broken dependency akkor létezik, ha valaki elront valamit. ... A csomagkezelők nem hibátalnok, sem a csomagok. De emberi hibából adódóan, vagy nem rendeltetésszerű használat miatt megy valami tönkre. A rendszer egyébként tudna működni. (szerintem)"

igen, pontosan erről beszéltünk. a telepítő is akkor lesz borked, ha valaki elront valamit, ahogy a csomag is. az ellen nem véd. egyik sem (skynetpro állítása ellenére sem).

"Egyébként win alatt még jobban meg van oldva, ott a system32-ben a dll-ek felét felülírja minden komolyabb alkalmazás. Uninstallkor meg visszaállítja arra a verzióra amit ő egy évvel azelőtt biztonsági-mentett... "

ez nagyjából a '98 idejében volt igaz (jó reggelt).

hint: winsxs, wfp

Apple QuickTime pipa: mindjárt az elején írja, hogy fel fogja telepíteni a browser plugint is. Van lehetőség a telepítéstől való elállásra, azaz jogilag teljesen rendben van a dolog.

--
Don't be an Ubuntard!

Nekem a Firefox kérés nélkül telepítette a Mozilla Default Plug-in-t.

Mozilla, stop being evil.

;))

Komoly meggyőző ereje van ám a "naaaa léccilécci neeee"-nek. ROFL

Érik már a mozilla plugin firewall system nagyon.


suckIT szopás minden nap! A javaisten bármikor lealázza a C-s webszervered grizzlyvel, pl.

ne adj nekik ötleteket, még a végén az AV gyártók is kijönnek az AntiPlugin fejlesztéseikkel... :)

Te ez egy valóban remek ötlet! :-D

Ha eddig az volt a policy, hogy szabad ilyet csinalni, akkor ez nem evil, hagyjanak nekik idot, hogy betegyenek a telepitobe egy checkboxot, es ennyi. Esetleg szoljanak, hogy mostantol ez az "ajanlott".

Ha eddig is tilos volt, akkor meg vagjak ki oket a fenebe, szurjek/tiltsak/tegyek blacklistre (ugye van egy listajuk, ahol azok az oldalak vannak, amik engedely nelkul probalnak telepiteni/fertozottek, stb..).
Amikor a Google cloakingot lat (ami nyilvan tilos a policy szerint), kivagja gond nelkul a talalatok kozul. Akkor is, ha Pistike bt. csinalja, es akkor is, ha mondjuk az Audi. Volt mar ra pelda. Es ez igy is van rendjen.
Majd ha az apple.com/gugli/ms oldalat FF alol latogatva megjelenik a piros keretes "tamado webhely" felirat, majd bekerul a plusz "igen, akarom a plugint" checkbox is a telepitokbe. Rekordido alatt.

(Egyebkent az veletlen, hogy pont a 3 legnagyobb konkurens bongeszogyarto a gonosz?) :)

--
To celebrate the Beatles' arrival on iTunes in 2010, I'm listening to their MP3s I downloaded from Napster in 2001.

Tehát a Mozilla tökéletesen VÉLETLENÜL includol plugineket a C:\Windows\system32\Macromed\Flash könyvtárból, ugye?

Most már minden világos, köszönöm.

Miért? Ne includolja ha már egyszer feltelepítetted az Adobe Flash-t?

Evilplugin vagyok, és tudom, hogy az összes böngésző includolja ezt a könyvtárat. Hová telepítsem tehát magamat?

Mindent includeolnak az említett könyvtárból a böngészők?

Mert akkor az evilplugin jól járt, mert includeolni fogják és akkor evil tetteket hajthat végre, bár máskülönben is tehet úgy mintha flashplugin lenne.

208 /* nsPluginsDir implementation */
209
210 // The file name must be in the form "np*.dll"

Mintha barmit jelentene az eleresi utvonal...

----------------
Lvl86 Troll

Attól, hogy a bash neked azt mondja a "c:" parancsra, hogy

KOCSOG:~ troll$ c:
-bash: c:: command not found

még nincs megmentve a világ, s a Mozilla ugyanúgy sáros.

Cserébe (gondolom elavult) hupWIKI: http://wiki.hup.hu/index.php/Flash
De úgyis csak azt hallod, hogy "Áááá, valaki sértegeti a firekokszomat, az éjsötét fejlesztőit, és a linugzomat."
Tudod, legalább egy dologban egyetértünk: igazad van.

hú, ez jó anyag, kérek én is! :)

Neked már semmiből nem kéne többet szedned.

Ha egy ugyes haxxor lecserelne a flashplayeremet, meg az is elkepzelheto, hogy biztonsagosabba valna a gepem. Nincs olyan rootkit, ami veszelyesebb lenne, mint a flash player, ha a sulyos biztonsagi reseket nezed.

--
To celebrate the Beatles' arrival on iTunes in 2010, I'm listening to their MP3s I downloaded from Napster in 2001.

Épp ma telepítettem a pdfcreatort a fiam gépére.
Telepítés közben pipát kivettem yahoo plugin telepítéséről.
Firefox indít. Már ott is volt a yahoo plugin.
Szóval nem elég ha megkérdezi a telepítő.

Hm, régen raktam fel, de nem ez az a **** telepítő, ahol kétszer kell kiszedni a pipát? :) Valami rémlik, hogy először kiszeded, hogy nem akarod, de a következő oldalon is ott van, így mégegyszer le kell tiltani. Lehet, hogy rosszul emlékszem és nem a pdfcreator volt, de találkoztam ilyennel.

Én szombaton, vagy vasárnap tettem fel a virtuális gépembe a windowsra. Kivettem a pipát, és nincs yahoo plugin.

(komolytalanul) Szereteném feljelenteni gtk fejlesztőit is, mert belenyúltak a firefoxomba, és kde alatt is a csúnya gtk fájlkezelőjét látom, holott én kde-t használok

(komolyabban) Vajon a Canonical ellen miért nem szól senki hogy valami ubufox kiegészítővel shipelik a Firefoxot ubuntun?

Mert az átlagos olvasó nem értené mi baja van a Mozillának a Pápával, a Canonikus Egyház vezetőjével. :-D

Szóval nem az a kérdés, hogy ki nyúl bele a böngészőmbe úgy, hogy nem tudok róla, hanem az, hogy ki az akinek a nevével jó nagy hírverést lehet csinálni az ügyből. Értem :D

Ez egy percig sem kérdés az ügyben.
:-D

sudo apt-get purge xul-ext-ubufox

Nem akarom purge-olni, mert hasznos cuccokat pakol be (ha jól tudom az apt:// url-eket is (???)

Meg egyébként sem akarom purge-olni, mert nem is használok firefoxot.

Sőt, engem nem is zavar, hogy ott van, bár igaz ami igaz, ha más extension meg tudja csinálni, hogy egy plusz lafffület nyit telepítés után, amin bemutatkozik, akkor az ubufox plugin is tudna egyet nyomni. Persze szigorúan első indításkor (lapfület, háttérben!) Tolhatna mondjuk olyat, hogy én vagyok az ubufox, és ezért vagyok jó neked, de ki is kapcsolhatsz eképpen.

Egyébként egy terminál parancs mióta számít felhasználóbarátnak?

Úgy vettem észre, hogy csak a kezdőlapot alakítja át buntussá. Az meg pont nem kell nekem.

Az apt url-eket a software-center nyitja meg, de az se gond ha felrakod a gdebi-t.
sudo apt-get install gdebi

Az Ubuntu mióta számít felhasználóbarátnak az ordas hibáival, amin csak ppa-ból vagy forrásból telepítéssel tudsz felülkerekedni? :)

Nem beszélve a konfigurálhatatlan openvpn pluginról, vagy a fos vpnc-ről ami csak pislog ha win-1250 kódlapos ékezetes karakter van a jelszavadban...

A világ az ilyen megoldások irányába tart. Akár az Ubuntu szoftver-központ, akár az AppStore vagy Android Market, csak ott "ppa" sincs. Ha mégis belehack-elsz külső forrásokat, akkor magadra vess! :-D

"Az apt url-eket a software-center nyitja meg"

igen, és szerinted a firefox honnan tudja, hogy a software centert abajgassa az apt url-ekkel? Egyébként ez a leírása az ubufoxnak: "Az Ubuntu Firefox-specifikus beállításai és apt-támogatás "

Ráadásul egyáltalán nem haszontalan az ilyen fícsör:
http://www.getdeb.net/

Ez az a hely ahol akár 'rm -rf /*'-ot is tartalmazhat a post-install, mert semmi ellenőrzés nincs a feltöltött tartalomra?

De majd ha eltávolítod a csomagot, akkor visszaállít mindent a régire. Ezért jó a csomagkezelő! ;)

Akár az Android Market-en vagy a Windows Phone Marketplace-en is lehet hasonló alkalmazás.

Szerintem?
sudo apt-get install apturl

apturl is a simple graphical application that takes an URL (following the apt-protocol) as a command line option, parses it and carries out the operationsthat the URL describes (that is, it asks the user if he wants the indicated packages to be installed and if the answer is positive does so).

Szóval firefoxban rákatt egy apt: linkre. Az ubufox kiegészítő miatt nem küld el a fenébe érvénytelen protokoll miatt, hanem tudni fogja, hogy az apturl-lel kell lekezelnie a hivatkozást. Az apturl meg elindítja a csomagkezelőt, telepítőt, vagy akármit. Ezzel nem igazán mondtál ellent annak amit én mondtam. Azt azért hidd el, hogy ubufox nélkül nem mennek az apt linkek, és nem az apturl miatt mennek.

Egyrészt az ubufox már csak dummy package. Másrészt az xul-ext-ubufox is az apturl-ra dependel. Hidd el, elég az apturl.
Vagy ha nem hiszed:
http://img694.imageshack.us/img694/4725/kpernykp.jpg

Ezesetben elnézést, elavult információra támaszkodtam.

Lehet hogy az LTS-ben még másképp van. A lényeg, hogy nem kell ragaszkodni az ubufox által biztosított kezdőlaphoz.
Bocsáss meg ha túlléptem egy határt.

Nem ragaszkodom, nem is használok foxot, meg nem is érdekelt az ubufox amikor használtam, csupán azért hoztam fel, mert ugye ezt is szóvá lehetne tenni. Végülis a .netes akármit is le lehet tiltani, amit a microsoft telepít bele, szóval :)

Egyébként nem léptél túl semmit, én beszéltem hülyeségeket majdnem :D

:)

Talán mert előtte leültek egyeztetni a Mozillával?

De attol meg a felhasznalo tudta nelkul van ott. Ha jol ertem az eredeti problema nem az, hogy a Mozilla nem tud rola, hanem a felhasznalo.

Ez csak részben a felsorolt cégek hibája.

Sőt inkább a Mozilláé. Már rég benne kellene lenni egy védekező mechanizmusnak kéretlen pluginek ellen, ha ennyire nem teccik nekik.

Ezt a Dotzler gyereket beszavazom naivaként.

--
GPLv3-as hozzászólás.

Sőt inkább a Mozilláé. Már rég benne kellene lenni egy védekező mechanizmusnak kéretlen pluginek ellen, ha ennyire nem teccik nekik.

Jaj, ne kezd ezt a hülyeséget te is...

A profitorientált, identitásnélküli vadkapitalisták mindig is gonoszak lesznek, jobb lesz, ha ezt Asa Dotzler is tudomásul veszi és nem kéri számon a nagyvállalatokon azt, ami lehetővé tette, hogy kinőjjék magukat (a kapzsiságot, az elvetemültséget, a pénz mindenhatóságába vetett hitet és még sorolhatnám). A Mozilla munkatársai Asa-t is beleértve inkább azon foglalatoskodjanak, hogy a böngészőjük ne legyen csigalassú alacsony erőforrású gépeken, hiszen ugyanúgy akaratlanul is kidobatják szegény laikus felhasználókkal a gépüket a böngésző erőforráspocsékolásával. Ehhez nyilván olyasmi kéne, hogy végre natív kódú UI-t fejlesszenek hozzá, ami az interface LAG-okat és a panelkezeléskor fellépő 100% CPU-kat kiküszöböli. A Mozilla ennek az ellenkezőjét végzi, pl. egy alacsony erőforrású gépen (<= 1GHz) meg lehet nézni pl. a Thunderbird legfrissebb verzióját, amin nagyon kiakadtam, 10 másodpercig (!) tart, míg előhívja az Options Dialog-ot. Szégyen. Ja, és persze a hanyagul dolgozó fejlesztőgárda munkájának eredménye nem csak a böngésző sebességében, hanem biztonságában is meglátszik: rá lehet keresni a népszerű exploitos oldalakon, hány (a legújabb stabil verzión a mai napig működő) főleg DoS sebezhetőség van Firefox-ra, iszonyat pitiáner hibák.

Te ott valamit nagyon benéztél. Energiatakarékos módban 800Mhz a notebookom és ugyanúgy gyors marad rajta a Firefox.

s/gyors/lassú/

fixed :)

Nálad lehet, de nálam nem. :-)

Összehasonlítási alap nélkül könnyű ilyeneket állítani.
----
Hülye pelikán

Összehasonlítási alap az asztali Mac Safarival. Nincs lényeges különbség.