Kedvenc portálmotor
A kedvenc portálmotor kategória semmilyen meglepetést sem hozott. Az első helyre - mint ahogy 2005-től minden évben - a Drupal került. Második a Wordpress lett, a harmadik pedig a Joomla!. Itt mintha megállt volna az idő. Egyetlen meglepetés az újonnan belépő Liferay, amely mindjárt a negyedik helyet tudta megszerezni.
Kedvenc fájlrendszer
A kedvenc fájlrendszerek kategóriában toronymagasan nyert az Ext* fájlrendszercsalád. A második és a harmadik helyen helyet cserélt az XFS és a Reiser*. Erre a váltásra 6 évet kellett várni, hiszen az elmúlt hat évben mindig a Reiser volt a második, az XFS pedig a harmadik. A harmadik hely is szoros volt, mert a ZFS jön fel, mint a talajvíz.
Kedvenc programnyelv
A kedvenc programnyelv kategória semmilyen változást sem hozott. A PHP ötödik éve az első. Őt követi a Java, a sort pedig a C++ zárja, akárcsak tavaly.
Kedvenc Linux disztró
Az előző kategóriához hasonlóan a kedvenc Linux disztró szavazás sem hozott meglepetést. Első az Ubuntu, második a Debian, a harmadik pedig a Gentoo. Ez a sorrend 4. éve nem változott.
Kedvenc adatbázis-kezelő
Első helyen a MySQL végzett. Második a PostgreSQL. Harmadik az Oracle. Szintén nincs meglepetés. 6 éve nincs változás.
Kedvenc smartphone OS
Új belépő kategória volt tavaly a smartphone OS. Annak ellenére, hogy a statisztikák szerint az iPhone minden rekordot megdönt, vagy meg fog dönteni, nálunk nem nyert. De még csak második sem lett. Az első helyen az Android, a másodikon a Symbian végzett. Csak a harmadik helyet tudta megszerezni az iPhone operációs rendszere.
Kedvenc HTTP szerver
Szintén nem szerepelt tavalyelőtt. A mostani szavazás szerint a kategória vitathatatlan győztese az Apache. Messze lemaradva követi a lighttpd és a nginx.
Kedvenc digitális képnézegető
Szintén újonc kategória volt 2009-ben a digitális képnézegető. A szavazás szoros eredményt hozott. Az első helyen a gthumb végzett. Második helyen gqview, geeqie, míg a bronzérmet a gwenview kapta. Érdekes, hogy az első két helyre GNOME-os alkalmazás került. Vagy ez nem is annyira fura?
Kedvenc programfejlesztést segítő eszköz
A kategória győztese az Eclipse és társai lettek. Hatodik éve van ez így. A második helyen a Netbeans végzett. A harmadik helyre pedig a gedit, geany páros tartott igényt.
Kedvenc virtualizációs technológia
Itt sincs meglepetés. A Sun VirtualBox az első, a VMware termékek a második helyre kerültek, a dobogó legalsó fokára pedig a Xen került.
Kedvenc ingyenes játék
A kategória győztese az OpenTTD lett. Volt ő már többször is győztes a HOVD-on, így ez nem meglepő. A második helyre a Battle for Wesnoth névre hallgató, körökre osztott stratégiai játék, míg a harmadik helyre az örök nagy kedvenc Enemy Territory futott be.
Kedvenc verziókezelő rendszer
A kategória első helyére a Subversion került. A második helyen a git elverte az egykor sokkal jobb napokat is látott CVS-t, amelyiknek még sikerült megcsípnie a harmadik helyet, de ha nem erősít, akkor jövőre már nem lesz a dobogón, hiszen a nyomában ott van szorosan a Bazaar.
Kedvenc videólejátszó
A kategória egykori megkérdőjelezhetetlen királya, az MPlayer sem tündököl már úgy mint rég. A VLC szorosan a nyomában. Nem kizárt, hogy jövőre megtörténik a trónfosztás. A harmadik helyen a Totem végzett.
Kedvenc desktop környezet
A desktop környezet kategóriában is mintha megállt volna az idő. Szinte az előző szavazással azonos szavazatszámot kapott a GNOME és a KDE is. A GNOME lett az első, a KDE a második, az Xfce pedig a harmadik.
Kedvenc böngésző
A kategória első helye nem volt szerintem egy percig sem kétséges. A Firefox és származékai magasan nyertek. A meglepetés a második helyen van, ahol az újonc Google Chrome - ha csak egy hajszállal is, de - megelőzte az Opera-t.
Kedvenc e-mail kliens
Semmi sem változott. A Thunderbird, Icedove, Eudora csoport magasan az élen. Őket követi az Evolution jól leszakadva, majd a sort a Kmail, Kontact páros zárja.
Kedvenc szerver operációs rendszer
Itt - immár 7. éve - a Linux kernelre épülő operációs rendszerek nyertek óriási előnnyel. A második helyen - ahogy az lenni szokott - a FreeBSD végzett, míg a harmadik helyre az OpenSolaris/Solaris futott be.
Kedvenc BSD rendszer
Itt nem bírja megszorítani semmi a FreeBSD-t. A második hely is állandóan az OpenBSD-jé. A harmadik helyen szokott csak változás lenni. Idén a PC-BSD vs. NetBSD csatából az utóbbi jött ki jobban. Egy szavazattal többet kapott, így a harmadik helyre került.
Kedvenc audiólejátszó
Az első helyen az Amarok végzett. Meglepetésre az xmms, xmms2 nem került be az első háromba. A második helyen az Audacious, a harmadikon pedig Rhythmbox végzett.
Kedvenc kommunikációs program
Itt sincs változás. Pidgin, Skype, Kopete. Akárcsak tavaly, tavalyelőtt, azelőtt, azelőtt...
Íme a teljes táblázat:
kategória | győztesek | szavazatok száma | |||||
Kedvenc portál motor? | 1. drupal | 444 | |||||
2. wordpress | 114 | ||||||
3. joomla! | 83 | ||||||
Kedvenc fájlrendszer? | 1. ext2, ext3, ext4 | 685 | |||||
2. xfs | 82 | ||||||
3. reiserfs, reiser4 | 66 | ||||||
Kedvenc programnyelv? | 1. php | 190 | |||||
2. java | 163 | ||||||
3. c++ | 147 | ||||||
Kedvenc Linux disztró? | 1. *ubuntu | 496 | |||||
2. debian | 311 | ||||||
3. gentoo | 93 | ||||||
Kedvenc adatbázis kezelő? | 1. mysql | 520 | |||||
2. postgresql | 185 | ||||||
3. oracle | 83 | ||||||
Kedvenc smartphone OS? | 1. android | 260 | |||||
2. symbian | 130 | ||||||
3. iphone os | 89 | ||||||
Kedvenc http szerver? | 1. apache | 692 | |||||
2. lighttpd | 103 | ||||||
3. nginx | 43 | ||||||
Kedvenc digitális képnézegető? | 1. gthumb | 163 | |||||
2. gqview, geeqie | 147 | ||||||
3. gwenview | 128 | ||||||
Kedvenc program fejlesztést segítő eszköz? | 1. eclipse és ráépülő környezetek (aptana, zend) | 245 | |||||
2. netbeans | 149 | ||||||
3. gedit, geany | 147 | ||||||
Kedvenc virtualizációs technológia? | 1. virtualbox | 509 | |||||
2. vmware * | 213 | ||||||
3. xen | 84 | ||||||
Kedvenc ingyenes játék? | 1. openttd | 166 | |||||
2. battle for wesnoth | 112 | ||||||
3. enemy territory | 79 | ||||||
Kedvenc verziókezelő rendszer? | 1. subversion | 337 | |||||
2. git | 178 | ||||||
3. cvs | 59 | ||||||
Kedvenc videó lejátszó? | 1. mplayer + frontend-ek | 549 | |||||
2. vlc | 419 | ||||||
3. totem | 45 | ||||||
Kedvenc desktop környezet? | 1. gnome | 533 | |||||
2. kde | 318 | ||||||
3. xfce | 102 | ||||||
Kedvenc böngésző? | 1. firefox, flock, swiftfox, iceweasel | 806 | |||||
2. google chrome | 130 | ||||||
3. opera | 128 | ||||||
Kedvenc email kliens? | 1. thunderbird, icedove, eudora | 538 | |||||
2. evolution | 106 | ||||||
3. kmail, kontakt | 86 | ||||||
Kedvenc szerver operációs rendszer? | 1. gnu/linux | 689 | |||||
2. freebsd | 72 | ||||||
3. opensolaris, solaris | 42 | ||||||
Kedvenc BSD rendszer? | 1. freebsd | 278 | |||||
2. openbsd | 91 | ||||||
3. netbsd | 34 | ||||||
Kedvenc audiólejátszó? | 1. amarok | 257 | |||||
2. audacious | 160 | ||||||
3. rhythmbox | 127 | ||||||
Kedvenc kommunikációs program? | 1. pidgin | 376 | |||||
2. skype | 212 | ||||||
3. kopete | 112 | ||||||
Gratulálunk a győzteseknek!
A kategóriák első helyen végzettjei jogosultak használni a Hungarian Unix Portal Olvasók Választása Díj 2009 hivatalos emblémáját :-)
Jövőre új szavazás!
(A táblázatot többször is ellenőriztem, de ennek ellenére előfordulhat hiba az összesítésben. Ha valaki hibát lát benne, az kérem jelezze a trey () hup ! hu email címre. Köszönöm!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 14575 megtekintés
Hozzászólások
csak kar h eleg keves szavazat van (hany aktiv felhasznalo van? min heti latogatas)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem az a benyomásom, hogy ez a szavazás arról szól, hogy ki mit használ. Ez végül is majdnem ugyanaz, mint hogy mi a kedvenced, de nem teljesen. Jellemzően nagyon erősek azok, amiket az Ubuntu default tartalmaz vagy más okból egyébként is a legelterjedtebbek.
Szerintem ezért van a sok évek óta változatlan kategória, emiatt (bár alternatív javaslatom nincs) érdekes lenne kicsit újragondolni az egész szavazásosdit.
Talán bevezetném az év szoftveres/hardveres innovációját, stb...
-----------------------------
http://aftermodern.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>érdekes lenne kicsit újragondolni
+1
kell nyitni 1 topicot es otletelni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Idén legyen „Kedvenc” helyett „Legutálatosabb” szavazás. Aztán majd jól meglepődünk, ha az apache mindenhol első lesz. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem elvetendő ötlet, érdekes lehetne az eredmény.
________________________________________________
Attól, hogy más hülye, te még lehetnél normális.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Áprilisi tréfaként jó lenne egy ilyen szavazás is. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En ugy vagyok vele, hogy azokban a kategoriakban, amikben nem hasznaltam legalabb 4-5 valaszlehetoseget ugy, hogy kulonbseget is tudjak mondani, ott nem szavazok. Bizom benne, hogy azert sokan vannak ezzel igy, es nem erzi mindenki azt, hogy szavaznia kell a kedvenc portalmotor kategoriaban pl. Mindenesetre talan lehet nem artana minden kategorianal bejeloltetni azt is, hogy egyaltalan melyikeket hasznalta a szavazo 5 percnel tovabb, vagy valami ilyesmi. Csak akkor a pontozast lenyegesen nehezebb jol kiszamolni. Lehet pl grafot epiteni, aztan ott mondjuk page rank jelleggel kitalalni valamit, vagy nem tudom. Persze ez csak otlet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"En ugy vagyok vele, hogy azokban a kategoriakban, amikben nem hasznaltam legalabb 4-5 valaszlehetoseget ugy, hogy kulonbseget is tudjak mondani, ott nem szavazok"
Remélem azért van ilyen kevés szavazat, mert más is így gondolja. Ez esetben igenis mérvadó a szavazás eredménye, még akkor is ha unalmas az eredmény.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én is alig szavaztam párra
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szavazások mindegyike a kedvencről szól, nem a legjobbról vagy ilyesmiről. A kedvenc egy teljesen szubjektív vélemény. Én például még csak egyfajta autót vezettem pár óránál tovább, de teljesen meg vagyok vele elégedve, ergó az a kedvencem, és rá szavaznék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az még hagyján, én pl. kedvenc BSD-re úgy szavaztam, hogy még csak tervben van a kipróbálása a kedvenc PC-BSD-nek (várom a final 8.0-t) :) A kedvencbe ez is belefér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden evben lehet kategoriat es a kategorian belul jelolteket valasztani meg a szavazas elott, van arra ido, hogy megis akkor mirol szavazzunk, es jovore is lesz. Hajra ott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahaaaaaaaaaa
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Koszonjuk az eredmenyeket es az osszesitest! Azert talan en meg annyit kiemelnek, hogy a gedit/geany paroscsak 2 szavazattal csuszott le az ezustrol, ami szerintem kimagaslo eredmeny ahhozkepest, hogy mennyivel fapadosabb, mint az elotte levok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hűen tükrözi, hogy egy kategóriián belül mennyire különböző feladatok és igények vannak – komoly fejlesztésre nyilván hanyagolandó, de <500 soros projektekre kár mást használni.
—-—-—
int getRandomNumber() {
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kezd unalmassá válni ez a HOVD. Az eredmények is azt mutatják, hogy a szavazóbázis konzervatív, nem nagyon vált, akár évekig is marad a megszokott dolgoknál. Így szvsz nem sok értelme van a dolognak.
Lehet hogy elég lenne 2-3 évenként megrendezni? Vagy inkább új koncepció kéne? Esetleg a korábban nem szavazókat is bevonni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jellemzően a témák nagy részében a kínálat is lassan változik. Évente nem nagyon jelenik meg sok új használható webszerver, linux disztró, a meglevő dolgok tudása sem változik általában ugrásszerűen. Így az ezekre a témákra leadott szavazatok nem is nagyon fognak változni.
1-2 olyan témakör van, ahol az utóbbi évben jelentős változás volt és az meg is látszik. Pl Chrome megjelent, jó is, használják is. Git is az utóbbi időben kezd elterjedni, divatos is lett opensource projektekben, ez meglátszik az eredményekben is (CVS felfelé szerintem már sosem fog mászni, lassan kiszorul)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hupos önkéntesek nyomtathatnának szavazólapokat, és körbekérdezhetnék a saját városuk lakóit. Utcán csak úgy, spontán, vagy bekopogtatva öv. Kiss Józsefné nyugalmazott ENIAC asm kóderhez.
suckIT szopás minden nap! IMAP szerver benchmark
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Specializálódni kell!
Ha ennyire állandóak az elsők, akkor jövőre olyan szavazás kéne, hogy
* Kedvenc PHP parancsod
* Kedvenc Apache konfig sorod
* Kedvenc Ubuntu rendszerhangod
* Kedvenc Drupal modulod
...
stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Utobbi nem is hulyeseg. :)
-------------------------------
"A gorog katolikus noknek 8 dioptria alatt nem kotelezo a bajusz!" avagy "Nozni csak muholdal lehet..." | http://lazly.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jobb lenne, ha minden évben más eredmények lennének?
Persze a szavazás izgalmasabb lenne, de mi lenne a felhasználókkal, ha nem lenne egy megbízható környezet, ha ami tavaly jó volt most használhatatlan lenne ?
Attól hogy ugyanazok az eredmények még nem biztos, hogy nem érdemes szavazni.
pl: Attól, hogy évek óta az mplayer győz még érdemes volt megrendezni a szavazást mert tudom, hogy ha problémám lesz vele a vlc-t kell elővennem(bár nem értem hogy lehet a második, bízok a HUP szavazóbázisában).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van ertelme, mert noha a stabil felhasznaloi bazis nem valt, ugyanakkor van fluktuacio is az oldalon, es az uj felhasznalok mar esetleg adott esetben mast favorizalnak.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tavalyihoz hasonloan osszeirtam az iden is a kategoriankenti osszes zavazatok szamat:
1221 Kedvenc Linux disztró
1169 Kedvenc böngésző
1121 Kedvenc desktop környezet
1055 Kedvenc videolejátszó
1018 Kedvenc fájlrendszer
1016 Kedvenc programnyelv
969 Kedvenc kommunikációs program
967 Kedvenc e-mail kliens
938 Kedvenc virtualizációs technológia
915 Kedvenc audiolejátszó
887 Kedvenc szerver operációs rendszer
878 Kedvenc adatbázis-kezelő
871 Kedvenc HTTP szerver
776 Kedvenc programfejlesztést segítő eszköz
729 Kedvenc digitális képnézegető
713 Kedvenc portál motor
666 Kedvenc verziókezelő rendszer
644 Kedvenc smartphone OS
637 Kedvenc ingyenes játék
482 Kedvenc BSD rendszer
Amit akkor mondtam az ma is ervenyes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jelentősebbek közül csak a programnyelvnél és a virtualizációs technológiánál nőtt az érdeklődés (szavazatszám) - jelentéktelen mértékben. A többinél jelentősebb csökkenés látható. 10. alattiakat már nem is néztem...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remek eredmény-értékelő cikk! Tömör, mégis kellően részletes, ugyanakkor érdekfeszítő!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Köszönöm, hogy szavazhattam! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alakítsuk meg a "Checkbox-os HOVD Szavazást!" mozgalmat!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A checkboxos szavazas nem csak ott jonne jol, hanem sokszor maskor is, de nem lehet. Gondolom ez valami drupal gyengeseg...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszeruen az alaprendszerben levo szavazomodul nem tudja. Van meg 1000 masik.
-------------------------------
"A gorog katolikus noknek 8 dioptria alatt nem kotelezo a bajusz!" avagy "Nozni csak muholdal lehet..." | http://lazly.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Huhh... hat ez jol elment. Elfelejtettem szavazni. Most elmegyek a sarokba szegyenkezni.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne feledd a kukoricát se! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A ruby miattad majdnem utolsó lett ;-)
--
Nehéztüzérségi ionágyúval nem lövünk Csepel biciklire. - by Ewkins
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg, jövőre lehetne olyan kategória, hogy kedvenc webes keretrendszer, benne Zendtől, Ruby on Railsen keresztül, Djangoig minden.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hmm, szvsz 10 alatti azon hupperek szama, akik mindegyikben fejlesztettek mar commercial alkalmazast ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem meg kereken nulla lenne. :) De ha már valaki használt csak kettőt, akkor már az egyik lehet a kedvence. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt tetszik az ötlet, másrészt viszont ahogy pwm is mondta, elég kevesen használtak már ezek közül akár csak néhányban is. Tehát az eredmény valószínűleg az adott keretrendszer elterjedtségét mutatja csak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igaz többen az apró dolgokon való kukacoskodást tartják fontosnak kommentelni, ám szerintem érdekesek és mindenképp elgondolkoztatók az eredmények. Számomra újdonsággal is bír: ráleltem a gThumb programra:)
Köszönjük szépen az összeállítást!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni