Szakdolgozat I.

2010 január 17-én írtam:

Kiderült, hogy a tervezettnél (idén december) korábban is (idén május )le lehetne adni a szakdolgozatot, ha elkészül, és lehetne előbb államvizsgázni.

na de ahhoz meg is kéne írni addigra :S

Kellemetlen. De nincs kedvem újra belerázódni a suliba, olyan kellemes volt a tudat, hogy még van 10 hónapom, hogy elkészítsem.

Persze valszeg valamikor novemberben álltam volna neki, stílusosan, és utolsó nap reggel nyomtattam volna ki az egészet, mivel aznap éjjel még dolgoztam rajt.

Tessék, november van, és most állok neki a dolgoknak.

A téma projektmenedzsment. Csak a dolgok változtak. Projektmenedzserként dolgozok egy hitelkártya cégnél, és a feladatom üzleti intelligencia rendszer bevezetésének a koordinálása.

A szakdolgozatnak most fogok nekiállni, és elvileg van rá 6 hetem. A téma a hivatalos proj.men. módszertanok összehasonlítása az általam alkalmazottal, és előnyök , hátrányok keresése, tanulságok levonása, javasolt módosítások összeírása.

A kérdés, hogy sikerül -e mindezt 6 hét alatt megvalósítani. Erről fognak szólni a következő blogbejegyzések. Drukkoljatok!!!

UI: bambano a dolgok újragondolására kéztetett a téma kiválasztását illetően. Majd még leírom, mire jutottam.

Hozzászólások

ha egy hétnél több időt kell a szakdolgozatra szánni, rossz témát választottál.

Az idő fogalma relatív. Jelen esetünkben az egy hét fogalma szintén relatív, mert mást jelent neked, és mást nekem. Ha otthon vagy, nem dolgozol, és van egy heted, akkor tényleg elég bármilyen téma, ami nem kötődik szorosan valami dolgozatírásom kívüli tevékenység elvégzéséhez, pl mint a programozás. Ha napi 1-2 éjjeli órád van, akkor nem hiszem, hogy az egy hét egy normális téma becsületes feldolgozásához elég.

Ezzel viszont nagyrészt egyetértek, talán azzal a részével nem, hogy "annyit nem ér az egész".

Ez háromváltozós egyenlet. Ember képessége, Téma komplexitása (kidolgozására fordítandó idő függvényében), dolgozatra fordítható Idő.

Jelen esetben az I = 6 hét.

Az E az korlátozott :D

Tehát olyan téma kell, ami teljesíthető 6 hét alatt. Lehet találni olyat, ami 1 hét alatt is teljesíthető, + 1 nap kötés, de nem érdemes. Ha 6 hét van rá, akkor érdemes belőle kihozni a maximumot.

UI: Azért a dolgok újragondolására késztettél az utolsó mondatoddal.

szerintem olyan témát érdemes választani, amiben profi vagy, mert akkor a dolgozat megírásához már nem kell kutatni. Gondolom a fizikus barátaid nem másfél évig írták a dolgozatot, hanem 16 hónapig fizikai kutatást végeztek, 2 hónap alatt meg összefoglalták a kutatási eredményt.

Én dolgoztam egyetem helyett, elég keményen, több olyan munkát is csináltam, ami messze meghaladta az egyetemi elvárásokat. Most minek is kezdtem volna egy n+1. munkába/kutatásba a szakdolgozat kedvéért, mikor egyszerűbb volt kiválasztani egy, egyéb okokból elvégzett munkát és azt leírni.

Ha a fizikus barátaidnak nem volt ilyen témája, akkor ők választottak egyet az egy lehetséges témából és elvégezték a hozzá szükséges plusz melót. Aki egyéb célokból elvégezte ezt a melót, az választhatott több, időnként egyszerűbb lehetőségből is.

-1
Illetve a szűk keresztmetszettől függ ez is. Hogy férsz hozzá műszerekhez, laborhoz, hogy tudod elérni azokat, akikkel konzultálnod|együttműködnöd kell, bent van-e a könyvtárban az a könyv, ami neked kell, stb.
Persze ha csak a begépelésre gondoltál, akkor mondjuk legyen.

--
Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.uni.cc

Készíts egy projektet a szakdolgozat elkészítésére! :)

A legjobbkor jött ez a bejegyzés én is hasonló cipőben járok. Lehet én is elkezdek blogolni hátha az serkentőleg hat, hogy jobban haladjak.