A támadás

- Ez kemény volt. - Szusszantotta Tibi.

- A fattyak! - Felelte rá Géza. - De kinek dolgoznak? A cuccaik zsír újak voltak, van mögöttük pénz.

- Ötletem sincs. Az egész EMEA régióban évek óta nem történt ekkora támadás. Itt Pesten meg csak az utcai bandák keménykednek, de azok nem mennek neki semmilyen céges létesítménynek.

- Hát azt nem is csodálom... - röhögött Géza és élvezettel simogatta meg MI-213 fél-intelligens karabélyát.

- Tetszik, mi? Becsüld meg, nem mindenki kap két hét után ilyet! Jól nyomhattad a felvételi tesztet...

- Nem ma kezdtem, Tibi! Öt évet húztam le a Tesconál, az ivóvíz szállítmányokat kísértük. De elég volt, ide azért jöttem, hogy legyen egy kis nyugalmam. Úgy tudtam, hogy az ilyen cégek között a nézeteltéréseket elsősorban a bittúrók intézik.

- Jól tudtad. Eddig itt tényleg nyugi volt, legalábbis az elmúlt két évben. Amióta megkötöttük a kölcsönös megnemtámadási szerződést az IBM-mel, még a kinti csehókban sem verjük be egymás fejét a kék fiúkkal. Persze, hogy ki fogja előbb felrúgni a szerződést, a fene sem tudja.

Mindkettejük fülében felciripelt a kommunikátor:

- A teljes szolgálatos állomány azonnal az eligazítóba!

Morogva fejükbe nyomták sisakjaikat, karabélyaikat a vállukra vették és elrobogtak a földszinti eligazítóba. Az utolsók közt értek oda. Már hatos oszlopba rendeződve állt a szolgálatban lévők többsége, kivéve akik a speciális pontok őrzését nem hagyhatták ott. Tibi és Géza is elfoglalta helyét az alakzatban. Mintegy végszóra, a másik ajtón belépett Majláth kapitány.

- Pihenj! - Dörögte. - Jók voltak fiúk! A HP Security EMEA büszke lehet magukra. Az egyelőre ismeretlen támadók megfutamodtak, nem jutottak érzékeny területre, embert nem vesztettünk és nem vittek el semmit. Épp ezért visszajöhetnek. A készültség kettes fokozatú marad. Senki sem megy sehova, kommunikátorok bekapcsolva maradnak, fegyvereik IQ modulja is aktív legyen. Oszolj!

A HP EMEA magyarországi székházának negyvennegyedik emeletén Gerard Gibbs, a nagy GG irodájában, pontosabban lakosztályának irodaként használt részében összeült a vezérkar. Mára teljesen elterjedté vált a szokás, hogy a főhadiszállások igazgatói nem csak dolgoztak, de ott is laktak a fennhatóságuk alá tartozó épületben.

Mr. Gibbs huszonhárom éve irányította ezt a HP-pontot. Nála igazán bejött az egykor még Napóleon által felvázolt közkatona és marsallbot dolog. Huszonkét évesen került a cég hannoveri pontjához, mint bittúró. Elsődleges feladata az akkor még épp csak megszületendőben lévő romboló algoritmusok tesztelése, vagyis át kellett jutnia az újfajta tűzfalakon és biztonsági szoftvereken. Hamarosan csoport-, majd osztályvezető lett, negyvenhat éves korára megkapta a budapesti HP-pontot. Így közel hetven évesen rengeteg szakmai és vezetői tapasztalattal a háta mögött az emberei néha szó szerint a tűzbe mentek érte, míg a konkurens cégek tisztelettel vegyes félelemmel beszéltek róla. A HP az utóbbi évtizedben a kényes ügyek elintézését szinte mindig Gibbsre, vagyis a magyar pontra bízta. A válogatott zsoldosok mindent vissza- és megszereztek, amit csak kellett. Bittúrói a legjobbak közül kerültek ki. Ezt nem egyszer tapasztalták meg a Fujitsunál is, amikor szabadalmi vitába kerültek a HP-vel, míg a Dell rendszereit egyszer olyan szinten bedöntötték, hogy azóta gyakorlatilag eltűntek a felső kategóriás cégek palettájáról. A cégbirodalmaknak ez a kezdeti képlékeny időszaka azonban már lezárult. A cégháborúk megritkultak, mint ahogy a szereplők is. Kialakulóban volt egyfajta status quo, az ipar minden területén. A megmaradtak kényesen ügyeltek az egyensúlyra, hiszen így nem kellett a profit jó részét folyamatos fegyverkezésre fordítani. A felszín alatt persze továbbra is ment a szurkálódás. Az információ hatalom, így bittúrók ezrei próbálkoztak bejutni mások rendszereibe, miközben ugyanennyien, egy sereg programozóval és matematikussal megtámogatva dolgoztak ennek megakadályozásán. Az emberek mindegyikének döntenie kellett valamelyik cég mellett. Vagy kellő szaktudással céges alkalmazott lett, vagy izmai révén zsoldos. Aki nem állt be a sorba, hamarosan elveszíthette állampolgári besorolását és a klímaváltozás miatt eltűnt falvak híján a külvárosok a lepusztult negyedeiben folytathatott élet-halál harcot sorstársaival a túlélésért. Az élelmesebbek bandákat alapítottak és időről időre betörtek a belvárosba élelmiszert, ruhát, gyógyszert, mindenféle hasznos holmit szerezni. A besorolás nélküliek világában virágzott a feketepiac. A biztonsági vállalatok örültek a helyzetnek, nem kevésbé az egészségügyi cégek. Mindannyiuknak sok munkát és még több anyagi hasznot jelentettek ezek a bandák.

Mr. Gibbs végignézett az igazgatókon, főosztályvezetőkön, végül savószínű szeme megállapodott Majláth kapitányon. A kapitány nem jött zavarba, régóta dolgozott együtt Gibbs-szel.

- Gratulálok kapitány! Példásan vizsgázott a biztonsági szolgálat. Legalábbis az izomagyú emberei. Azonban a bittúrói leszerepeltek.

- Hogyan, uram? Folyamatos információs támogatást adtak az akció során. Nekik köszönhetjük, hogy zsoldosaink sehol sem ugrottak a golyók elé. Figyelték az egész épületet.

- Igen? Akkor bizonyára azt is meg tudják magyarázni, miként juthatott egy ekkora létszámú fegyveres csapat észrevétlenül a kapukon belülre?

- Uram, egy MediServ kopterrel érkeztek. A biztonsági kódot kétszer visszaigazoltattuk a MediServ diszpécserrel, aki szerint egy ötös szintű ügyfél hívta ki őket 99-es esemény miatt.

- És ki volt az illető?

Lajtai aligazgató, a semmitmondó nevű ám annál jelentősebb hálózati operációk osztályának vezetője, vagyis a bittúrók főnöke válaszolt.

- Egy hat éve elhunyt alkalmazottunk. A rekordját reaktiválták, státusza és így a riasztás is teljesen hitelesnek tűnt. A MediServ is alászaladt, náluk is él a rekordja.

- Ez hogy lehetséges? - Húzta össze szemöldökét Gibbs. - A világ egyik legjobb biztonsági rendszere a miénk. A belső adatainkat speciális romboló algoritmusok őrzik. Hogy juthatott át rajtuk bárki is?

- Uram - sápadt el Lajtai -, azt kell mondanom, belső segítséggel.

Gibbs csak felvonta a szemöldökét, Lajtai folytatta.

- Úgy tűnik, az egyik látogatói információs termináltól a legbelsőbb adatokig kiépített valaki egy fizikai csatornát, amely kényelmesen áthalad szinte minden védelmi megoldáson. Ez valami teljesen új. Csak észleljük a tényt, de nem találjuk a drótozást. Mintha megpatkolták volna a rendszert, mint valamikor a biztosítékokat szokták.

Izgatott moraj támadt a teremben. "Lehetetlen", "ilyen nincs" és ehhez hasonló kifejezések úsztak elő a zajból.

- Értem. - Bólintott Gibbs. - Átmenetileg felfüggesztem a felelősség megállapítását. Mindenkire szükségünk lesz. Igyekezzenek mielőbb megtalálni az alkalmazott technológiát. És a forrását is. Természetesen súlyos következményei lesznek arra a cégre nézve, aki előállította és forgalmazza. Mint ahogy tudják, a '38-as szerződés értelmében a HP, IBM, a Google-Canonical és a Red Hat-Novell vállalatok felügyeleti engedélyével lehet csak új netfúró technológiákat piacra dobni. A szerződés érvényben van és érvényt is fogunk szerezni neki. Azt is tudni akarom ki áll a háttérben és mit akar megszerezni tőlünk.

Gibbs halkan beszélt, egy percre sem emelte fel a hangját. Mégis tudta minden jelenlévő, hogy az a cég, amelyiktől ez a dolog érkezett, a legjobb esetben is felszámolásra kerül, a vezetői-tulajdonosi köre pedig örülhet, ha élve megússza a dolgot. Végül berekesztette az értekezletet:

- Munkára uraim! Nem szeretnék napokat várni az eredményre. - Mindenki tudta, hogy ez maximum negyvennyolc órát jelent. Vért fognak izzadni a bittúrók és a nyomozók, de meg kell oldaniuk a rejtélyt.

Egész éjjel és másnap délelőtt hangyabolyként hemzsegett a központ. Pincétől a padlásig, mindenhol detektoros, műszeres embereket lehetett látni, látszólag szervezetlen szaladgálással töltve az időt. Óráról órára, egyre inkább kezdett szabályos mintát ölteni ez a szaladgálás, míg végül a technikusok élőlánca alakult ki az előcsarnokban található látogatói termináltól, egészen a nyolc emelet mélységben található adatközpontig.

Délután kettőkor Lajtai aligazgató elgyötört, ám diadalittas arccal jelent meg Mr. Gibbs irodájában. A központ első embere, miután magukban voltak, megengedte magának, hogy kevésbé szigorú arcát öltse fel évtizedes munkatársával szemben.

- Ülj le Alexander! Mit hoztál nekem?

- Megtaláltuk, Gerard. De elhinni is alig merem. Valaki nagyon beelőzött a világnak. - Azzal átnyújtott egy kis adatkockát.

A kocka eltűnt egy leolvasóban. A két férfi közötti térben hologram nyílt az épület áttetsző vázrajzával. Benne vörös vonal jelölte a betörés adatútvonalát.

- Itt láthatod a bedrótozás nyomvonalát. Már önmagában ez is szép munka lenne, bár kábelekkel lehetetlen lenne kivitelezni, hiszen szem előtt lett volna az építőbrigád. És ezen a képen - legyintett egyet a hologram belsejében, mire váltott a kép - látható a titok nyitja, négyszázszoros nagyításban.

- Ez meg a mi a franc? - Nézte gyanakvó tekintettel Gibbs a vírusra, vagy régi tengeri aknákra emlékeztető képződményt.

- Nanorobot. Szubatomikus energiaforrással, navigációs és mikrohullámú kommunikációs egységgel. Több ezer darab lehet mindenfelé az épületben. Rátapadnak az adatátviteli kábelekre és megcsapolják azokat. Egymással egyeztetve, a régi mobilhálózatok celluláris megoldásához igen hasonló módszerrel csevegnek egymással. Így simán kikerülik, illetve áthidalják a tűzfalakat és bármilyen logikai, vagy fizikai akadályt. Korlátozott logikai képességeik vannak ugyan, de nagy tömegben ez összeadódik és ha nem is egy szuperszámítógép, de egy célberendezés értelmi szintjét elérhetik, ha összedolgoznak. Márpedig összedolgoznak. De az embereim megoldották a detektálást, többé nem lehet nálunk ilyesmit észrevétlenül telepíteni.

- Szép munka Alexander. És tudjuk már ki a gyártó?

- Igen! Egyszerűbb volt kideríteni, mint felfedezni ezeket.

Ismét egy gesztust tett a hologramban, váltott a kép.

- Ez ezerhatszázszoros nagyítás, a nanorobot felső antennájának környéke. Ott a gyártási száma: HT-1080Z-ZX80-, satöbbi, még negyvenkét karakter. A sorszámozási mintát összevetettük az informatikai, kibernetikai és robottechnikai cégek számozási függvényeivel. Szerencsére teljesen egyedi algoritmust alkalmaznak, a termékeik igen nagy sorozatai miatt. Egy viszonylag kis japán cégről van szó. Hakodate Ltd. Eddig csak automata méheiről volt ismert, mint a hidropónikus gazdaságok beporzó robotjainak egyik fontos szállítója.

- Itt a vége a kis méhecskéknek... - Jegyezte meg Gibbs gyilkosan hideg hangon. - És ki a megrendelő?

- A bittúrók már nyomon vannak, a Hakodate biztonsági rendszerei szinte nevetségesek. Ám még egy kis türelmedet kell kérnem, mert meglepően nagy adatbázist kell átnéznünk.

- Értem. - Mondta Gibbs. Majd felemelte a hangját. - Utasítás! Értekezlet, kettes típus, 10 perc múlva.

Személyi számítógépe azonnal reagált és máris csipogni kezdtek az érintett vezetők kommunikátorai. Mindenki pontos volt...

Géza és Tibi az északi mélygarázsba voltak épp beosztva. Unatkozva sétálgattak és már sokadszor járták körbe az ezerkétszáz négyzetméteres termet. Már a legújabb, kerék nélküli Audi-Volkswagenek és BMW-Krupp modellek sem tudták felkelteni az érdeklődésüket, annyira fáradtak voltak a folyamatos készültségi állapottól. A szolgálati helyiséghez érve Géza leült, megpihentetni elgyötört lábait. Tibi bement a kis irodába, majd egy fél perc múlva füstölgő cigarettával a szájában lépett elő.

- Kérsz te is? - Kérdezte Gézát. - Bocsi, szerintem a tiédből vettem, kint volt az asztalon. De milyen cigi ez, valami japán kacat? Csak a feliratból gondolom... Hééé, mi a franc bajod van? Megbuggyantál? - Megdöbbenve nézett Gézára, aki kimeredő szemekkel, fújtatva és szitkozódva felugrott, kiütötte Tibi kezéből a cigarettát és mint egy eszelős, elkezdte taposni az épphogy elkezdett szálat.

- Állj már le, te barom! - Kiáltott rá Tibi, de a folytatást elvágta a felvisító riadószignál. A kommunikátorokban parancsok szóltak, liftek, ajtók, kapuk, biztonsági rácsok záródtak le. Tibi a karabély IQ modulját állította magasabb fokozatra, amikor Géza rávetette magát és a torkát kezdte hátulról szorongatni. Tibi a kezében tartott fegyver válltámaszával a bal hóna alatt hátracsapott, egyenesen Géza bordái közé. Ettől engedett a torkán a szorítás. Villámgyorsan jobb sarokkal hátrataposott, oda, ahol Géza térdét sejtette. Elhibázta, vagy a másik volt túl gyors. Ismét érezte nyaka körül Géza karjának szorítását. Nem tudta mire vélni az egész helyzetet, pont ezért eddig nem akart igazán harcolni, de kezdte érezni, hogy ez nem sima katonabunyó egy szál cigi miatt. Az övén függő tokból előhúzta tőrét. Mivel még mindig járőrtársának tekintette Gézát, az ultrahangot nem kapcsolta be rajta, csak a puszta acéllal szúrt hátra a másik bal combja irányába. Géza a fülébe üvöltött, elengedte a nyakát. A kés valószínűleg átvághatott egy inat, vagy ideget, mert Géza lába rongyként csuklott össze alatta. A földön fekve szorította sebét, amiből egyre nagyobb vérfolt virágzott ki a nadrágján. Tibi eközben megpördült és társára szegezte a karabélyt.

- Mi a picsa bajod van? Mi ütött beléd? - Üvöltött hisztérikusan Gézára.

- Dögölj meg te rohadék! - Felelte a fájdalomtól eltorzult hangon a másik. Ezt még megismételte párszor, de egyéb értékelhető hozzászólást nem produkált.

Egy perc telhetett el, mióta Géza a földre került, mikor bakancsos lábak dübögése hallatszott. Tizenketten ugráltak be a mélygarázs különböző kapuin és villámgyorsan körbevették két társukat. Tibi letette fegyverét, majd megadólag felemelte kezét.

- Ő támadott meg, fiúk! Csak egy cigit vettem tőle, ezért nem kell ekkora felhajtást csinálni.

- Kuss! - Mondta nemes egyszerűséggel a szakasz vezetője, egy törzsőrmester, majd a kommunikátor mikrofonjába beszélt. - Jelentem, a helyszín biztosítva. Két fő a mieink közül egymásra támadt, külső erőnek nincs jele.

A válasz a közös csatornán érkezett, mindenki hallotta:

- Hozzák be őket!

Ezután csak intett Tibinek, ketten pedig felnyalábolták Gézát. Mivel mindannyian ismerték saját módszereiket, a szakasz tagjai már előre sajnálták kollégáikat, de tudták, hogy az igazság nagyon hamar ki fog derülni.

Este tízre ismét értekezletet hívtak össze Gibbsnél. Lajtai kezdte a beszámolót.

- Remekül vizsgázott a nanodetektor. Amint megjelentek az új egyedek, amelyek az adatáramok után kutattak, szinte azonnal bejelzett a rendszer. A térképen lehetett követni, hogy a mélygarázs beléptető termináljától kiindulva, lassan, de biztosan épül egy új "nanokábel" az adatközpontunk irányába. Amint a biztonságiak elvitték azt a két bajkeverőt, az embereim ultrahang seprűkkel letakarították a már megtapadt példányokat, az egyelőre céltalanul lebegőket pedig mikrohullámmal kisütöttük a levegőből. Némi keresgélés után megtaláltuk ezt. - Ezzel egy felbontott csomag japán cigarettát mutatott fel. - Nagyon szellemes megoldás. A nanorobotok kis szénalapú kapszulákban vannak, amik a parázs hatására széndioxiddá válnak és szabadon engedik őket. Az előállítással és a felprogramozással kapcsolatos dokumentumokat már megszereztük a Hakodatétól, tudomásunk szerint a technológiát még nem adták el másnak, csak a készterméket.

- Sajnos... - itt tényleg igyekezett sajnálkozó arcot ölteni Lajtai -, a megrendelő kiléte nem volt a Hakodate adatbázisaiban, csupán John Doe-ként szerepelt. de mivel előre és aranykártyával fizetett, nem is nagyon kérdezősködtek. Az aranykártya szolgáltatója egy orosz bank. Sajnos a bank biztonsági rendszereit nem mi szállítottuk, így a szokásos kiskapuk nincsenek meg benne. De a szentpétervári HP pont biztonsági főnökének régi adósa a bank bittúró osztályvezetője, így kaptunk némi belső támogatást. Egy nevet sikerült szereznünk: Benedict Gates. Innentől átadtuk az ügyet Majláth kapitánynak.

- Nos igen. - Emelkedett szólásra Majláth, miközben Lajtai Gibbs elégedett pillantásától kísérve helyet foglalt.

- Benedict Gates nevű egyént százkilencet találtunk. Ebből kilencvenhat azonnal kizárható volt a polgári besorolásának alacsony fokozata miatt. További nyolc a kora miatt esett ki, a maradék ötöt kellett csak alaposan megvizsgálnunk. Ez a Gates kimondottan titkolózó család, de a MediServnél és az Ambulancernél is vannak olyan munkatársak, akik ilyen-olyan módon lekötelezetteink. Az egyik Benedict Gates csak alap egészségügyi biztosítással rendelkezik, a másik pedig extra mentésre is biztosítva van. Nem kétséges, melyik lesz a mi emberünk.

- És tovább? Egy arany bankkártyás polgárt nem nagyon illik csak úgy levadászni... - Vetette fel a személyzeti aligazgató. Majláth nem jött zavarba.

- Mindent sorban, aligazgató úr. Egy kicsit kezelésbe vettük a cigarettát behozó katona hátterét is. Jó referenciákkal jelentkezett hozzánk, de mint kiderült azokat úgy varázsolták neki a megfelelő adatbázisokba. Szabadúszó zsoldosnak állították be, aki eddig inkább kisebb cégeknek dolgozott. Persze egy nagyvállalatnál általában évtizedes a hűségszerződés, azt meg nem mindenki kedveli, így nem is volt gyanús. És ezzel csak a személyzeti osztályunkat kívánom felmenteni, aligazgató úr. Tehát, javaslom a jövőben ne nekem adjon tanácsokat! - Fordult közbeszólóhoz Majláth kapitány. Az aligazgató igyekezett nanorobot méretűre összehúzni magát.

- Szóval, megtaláltuk az emberünket. Ő pedig nem más mint a MicroSoft jelenlegi tulajdonosa.

Gibbs elgondolkodva nézett maga elé. Majd lassan, mintegy magának, megjegyezte:

- Hát nem volt nekik elég? Afrika és Európa után Észak-Amerika nagy részét is teljesen elveszítették. Már szinte csak Japánban vannak érdekeltségeik...

- Igaza van uram, - Majláth szólt ismét - a Red Hat ellen indított PenguinEgg fedőnevű akciójuk, ami teljes kudarccal végződött, megpecsételte a sorsukat.

- Nem teljesen, kapitány - felelte Gibbs -, az igazi vég most következett el számukra. Legalább tudják már, hogy mire fájt a foguk?

- Igen, Mr. Gibbs. A letartóztatott katona, miután szembesítettük vele, hogy megbízóját ismerjük, mesélni kezdett. Okos fiú, tudja, hogy így legalább értékelve a közreműködését, átadjuk majd egy polgári bíróságnak. Szóval, egységének a feladata az IBM által a számunkra kísérlethez átadott neuronprocesszorok megszerzése volt. De azt nem értem miért innen próbálták meg elvinni. Hiszen ez a HP egység pontosan a biztonságáról híres. Lehet, hogy csak nehéz pályán akarták a nanorobotokat kipróbálni?

- Akkor viszont egy nagyobb akcióra készülnek valaki ellen! - Adott hangot következtetésének Lajtai aligazgató.

- Csak tudnám, minek kellettek volna nekik azok a processzorok. - Tűnődött Gibbs. - Talán csak nem operációs rendszert akarnak írni hozzá? - Nézett körül, korához képest csibészes vigyorral az arcán. Szavait általános derültség fogadta...

**** A novella egy elképzelt jövőt ábrázol, csupán a gondolatok játéka. Nem tükrözi a szerző jelenleg létező cégekről alkotott magánvéleményét.