Halottak napja

Ma kinn voltam faternál a temetőben. Lassan mennyi is? Talán 11 éve, hogy elment. Délután esett az eső (november elsején amióta az eszemet tudom mindig esett), szomorú idő volt, mintha az idő is tudná, hogy ez egy ilyen nap. Gyertyát gyújtottunk, emlékeztünk. A fiam pont egy évvel ezelőtt egy gesztenyét tett a sírra. Megtaláltuk. Tett mellé egy másik, hogy majd jövőre azt is megtaláljuk. A keresztet az idő kikezdte, lassan elmúlik az is. Mama sírját is kerestem, de nem találtam meg. :(

--

Mikor hazajöttünk, nekiálltam töklámpást faragni. Ilyenkor minden este égetünk gyertyát. Idén sem lesz
ez másként.

A tavalyi töklámpás után ez egy kicsit más lett:

Hozzászólások

Ehh....
Akartam nyomni vmi humorosat holmi megpusztult rendszerekkel kapcsolatban, de aztán letettem róla. B-(

Viszont a lámpa király.

Én azért gyűlölöm az egész temetősdit meg ilyeneket, mert úgy gondolja az emberek nagy része (akinek nem inge...), hogy ha kimegy a temetőbe, visz egy fél fóliasátornyi virágot, akkor azzal letudja azt, amit az életben elmulasztott. Én épp ezért járok ki ritkán, mert úgy érzem, hogy nekem ebből a szempontból tiszta a lelkiismeretem.
--
Gentoo motto: It's worth spending eight hours trying to make something load 20ns faster.

Jól néz ki a töklámpás amit készítettetek. :)

Egyetértek veled bástya elvtárs. Ezért én is úgy gondolom, hoy nekem van szórásos temetésem lesz vagy csak olyna nagyon pici táblát szeretnék ami le lesz a fűbe téve. Semmi extrát. Úgy gondolom, oghy én most legyek fontos annak az életébe aki azt szeretné hogy fontos legyek az életébe. Tehát ne később hozzon virágot. :)

Egy évben egyszer megyek ki a temetőbe, akkor is csak pár szál gyertyát viszek. Nem a lelkiismeretem miatt, hanem azért, mert ilyenkor emlékezek azokra, akik valamit jelentettek korábban, de már nincsenek. Továbbá megnézem ilyenkor, hogy van-e valami tennivaló a sírral. Eljön az idő, amikor az embernek ezzel is kell törödnie.

--
trey @ gépház

en sem jarom gyakran a temetot. evente parszor.
november 1. elott kicsit rendbekapni a sirokat (sajnos egyre tobb van:(),
meg nyilvan mindenszentek napjan, es azutan megtisztitani a gyertyaktol/mecsesektol.

---
"... nem zsaru vagyok, hanem a rendorfonok."

"Én azért gyűlölöm az egész temetősdit meg ilyeneket, mert úgy gondolja az emberek nagy része (akinek nem inge...), hogy ha kimegy a temetőbe, visz egy fél fóliasátornyi virágot, akkor azzal letudja azt, amit az életben elmulasztott. Én épp ezért járok ki ritkán, mert úgy érzem, hogy nekem ebből a szempontból tiszta a lelkiismeretem."

Mennyire igazad van:-)
Én úgyanezt vallom: az életemben szeressenek, ne a halálom után:-)
....akkor majd ráérnek emlékezni a kedves mosolyomra, az isteni kakaómra és az utánozhatatlanul finom lecsómra....:-)
én azt kértem a fiaimtól, hogy majd keressenek egy folyót,patakot és odszórjanak (I'm Aquarius, csak egy szál virág kíséretében...
ennyi pont elég:-)

Néha ki szoktam menni, pontosabban kerekezni, pontosabban ha arrafelé kerekezek, mindig bemegyek. Szeretem, amikor nincs tömeg, ha magam lehetek ott. Butaság pedig, hiszen ott csak porladó csontok vannak, apám nem ott van. Szívemben, emlékeimben.

Temetőbe szeretek járni. Különféle országok különféle városaiba ahol nincs lelki kötődésem. Építészetileg vonz a dolog. Érdekes ahogy a kultúrák eltérőségét lehet látni.
Érdekes pl, hogy Bernben a keresztény temetőben minden sír mérete adott. Mindenkinek egyformát szabad állítani. Évenként vannak a parcellák elkülönítve. Tehát ha a szülők eltérő időpontban hunynak el, akkor teljesen máshol vannak eltemetve. 20 évig lehetnek a Földben, utána haza kell vinni. /szigorúan/ Lehetőség van arra, hogy a csontok a földbe maradjanak, de a követ mindenki hazaviszi és a kertjébe állítja. Nekem ez pl. furcsa, de nekik ez normális. Gyerekeket máshova temetik és sokkal kisebb követ állíthatnak fel nekik. Ott azért össze szokott szorulni a gyomrom amikor az én gyerekeim születésének dátuma környékén vannak akik születtek és pár nap múlva meghaltak. ismeretlenül is rossz érzés.
A Halottak napja pedig úgy látom hogy lassan egy business day. Úgy mint a Valentin nap illetve a Karácsony. Hisz engem ne karácsonykor szeressenek és gondoljanak rám vagy kapjak valamit netán. Hanem ott van még 364 másik nap is. Én ehhez tartom magam. Akik tényleg kedvelnek azok tudomásul is veszik ezeket a nézeteimet :)

Igen, sajnos kufár-hajlamainkkal jól tönkretesszük a legszebb ünnepeket is. Mondjuk azért a karácsonyt még bírom szeretni :) De a Halloweent végképp nem értem, hogyan került az asztalra, kelták meg egyéb népek ide vagy oda, akárcsak a Valentine's Day (véletlenül sem bír Bálint-nap lenni...Be my Valentine - Legyél a Bálintom? jujj ;)))). És lesz majd Thanksgiving Day is, gesztenyés pulykával, vagy mivel? Meg Függetlenség Napja? Remélem, nem...

Ha már temetők: azt az egyet nem szeretem bennük, hogy licitálnak az emberek még holtukban is a síremlékekkel. Asszem, én is azt tartanám legjobbnak, ha szétszórnának majd, bár még nem rendelkeztem ez irányban :)