Raimund Genes, a cég vezető technikai szakembere elmondta, hogy a nyílt forrású szoftverek esetén több ember gyakorolja az ellenőrzést a kódbázis felett, a fejlesztők azonnal tudnak reagálni az esetleges hibákra. A nyílt forrású fejlesztők "nyíltan" beszélnek a biztonságról, ezért ahogy valami történik, azonnal érkeznek a patchek, míg a kereskedelmi szoftvergyártók, akik zárt forrással dolgoznak függnek az erőforrásaiktól a patchek elkészítése, kiadása során.
Ennek ellenére Genes megjegyezte, hogy a Linux szervereket "meg kell erősíteni", hogy azok valóban biztonságosak legyenek, és hogy azok nem használhatók biztonságosan anélkül, hogy az alapértelmezett konfigurációjukat meg ne változtatnánk.
Mark Cox, a Red Hat biztonságáért felelős csapat vezetője egyetértett a Trend Micro emberével abban, hogy a Linux közösség megosztja a biztonsággal kapcsolatos tudását, de azzal nem, hogy a Linux disztrók nem biztonságosak "out-of-the-box". Mint mondta, a Red Hat alapértelmezetten SELinux-szal, bekapcsolt tűzfallal, azaz "bekapcsolt" biztonsággal érkezik, de persze ezen is lehet tovább "erősíteni".
A C|Net cikke itt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2472 megtekintés
Hozzászólások
Ez hogy lehet?! Valaki nem fikázza a Linuxot, holott nem érdekelt a terjedésében.
Döbbenet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze mert vannak emberek, akik elmondják a valódi véleményüket és/vagy tapasztalataikat. :) Gondolom abból is elege lehetett hogy nyóccázhúszezer olvasta a linuxfikázó írásokat, ami teljesen érthető.
Erre a különböző disztró dologra jó példa, hogy általában debian a célja a közkézen forgó exploitoknak vagy mindenféle robotoknak. A szomorú az, hogy valaki csak telepít egy debian-t örül, aztán beteszi hostingba, majd csodálkozik, hogy mijaza ircd a gépén. Közben az történt, hogy valamelyik crack-robot csak megtalálta az IP-jét és az adott rést és hello. Az előző héten történt sok deface is valami okból lehetett. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"általában debian a célja a közkézen forgó exploitoknak vagy mindenféle robotoknak."
A debian mennyire elterjedt ebben a szferaban?
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán a legelterjedtebb Linux-disztró. Nem csoda, hogy azt hákolja mindenki.
--
sha
loser.
user.
computer abuser.
http://digitaldynamite.demoscene.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennél sokkal prózaibb a válasz szerintem. A winfos magára haragította a vírusírtó programok gyártóit. Most visszavágnak. Eddig mindenki fikázta a linux-ot, mert nem tudott rá terméket eladni. Most majd a winfosra sem fog tudni, ezért fogják magukat és azt fikázzák. És mivel nemsokára a linux-nak is nagyon szüksége lesz vírusírtó szoftverekre, ezért elkezdték dícsérni, persze megemlítve azt, hogy azért szükség van védelemre. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ennél sokkal prózaibb a válasz szerintem."
Nem ennél prózaibb, hanem emellett van egy másik válasz (az általad leírt) is. Mert az amit a fazon elmondott, az igaz.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"nemsokára a linux-nak is nagyon szüksége lesz vírusírtó szoftverekre"
Ezt hogy érted? Dolgozol a projekten? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd wladek. Lehet, hogy Te magadnak és én magamnak be tudjuk úgy állítani a saját dsiztrónkat, hogy nem megy rajta keresztül vírus. De abban a pillanatban, hogy a linux elterjedt desktop OS lesz, ontani fogják magukból a kedves emberek a worm-öket rá. Azért ne legyünk már olyan elvakultak, hogy ezt tagadjuk. Persze az is lehet, hogy olyan jól lesznek beállítva a korményzatban a disztrók, hogy csak a saját home-jában fog garázdálkodni a felhasználónak a kártevő. De ugye ez éppen olyan rossz dolog, hiszen neki ott vannak a fontos állományai.
Szóval nema szerverOS linuxról beszéltem, hanem a DesktpOS linuxról.
De úgy is veheted, hogy egy szép jövőt vizionáltam, ahol a vállalatok linux-ot használnak. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben maximálisan igazad van...
Ez az idő viszont még sokára fog eljönni...mert a júzerek inkább használnak 2001-es kiadású OS-t, mint olyant, amit két órája adtak ki...
De ez nem baj, az idő majd minket igazol (remélem).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, hogy az oktatas is csak amilyon "betanitott munkas" szintjen kovetel meg a mezei userektol. Az elkepeszto, hogy az oktatok tulnyomo resze is szakkepzetlen. A masik dobbenet meg, hogy a user fizikai fajdalomkent eli meg a tanulast. (Hiaba, a tarsadalom is arra nevel minket, hogy mindent a sajat kenyelmunkben tegyunk meg, azert meg ugye barmire kepesek is vagyunk).
Es az egeszben a legszebb, hogy erre okos emberek kitalaltak egy csodalatos workaroundot (virusirto, antispyware, stb), ami megprobal inteligensen gondolkodni. Dehat erre a masik oldal is fel kell, hogy keszuljon, igy a kovetkezo celpont mar maga a vedelem lesz. Na innettol kezd a dolog komikussa valni, mert a mi kis kenyelmes userunk gepe egy kiba. harcterre valik, de az egeszben a legviccesebb az, hogy a 90%-uknak meg csak halvany lila goze sincs rola.
Nuke-war az egyforintos alatt. :-)
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Az a baj, hogy az oktatas is csak amilyon "betanitott munkas" szintjen kovetel meg a mezei userektol.
teljesen így van. a középiskolai oktatáson, az ECDL vizsgán stb stb ez nagyon érződik, meg a drága kedvenc m$ünk befolyása is.
vessünk egy pillantást az ECDL modulokra:
- IT alapismeretek (ok, ez még _talán_ vmennyire nem m$ orientált, de azért itt is érezni)
- operáiós rendszerek (magyarul windozer kezelése, floppy formázás és egyéb advanced cuccok)
- szövegszerkesztés (magyarul m$ word)
- táblázatkezelés (magyarul m$ excel)
- adatbázis-kezelés (magyarul m$ access)
- prezentáció (magyarul m$ powerpoint)
- információ és kommunikáció (magyarul ie és outlook haladó szintű kezelése mint pl. titkos címzett hozzáadása a levélhez stb)
a _középszintű_ közismereti infó érettségi is nagyon érdekes, ott tulajdonképpen ugyanez a helyzet, csak ki lehet belőle venni az első 2 és utsó modult, meg tegyünk hozzá egy kis frontpage-et.
a kedvenceim az m$ xy termék használata profi módon kategóriás könyvek, élvezet olvasni őket:
"...vigyük az egeret ide, kattintsunk oda, aztán a megjelenő panelon kattintsunk a 2-ra, ott 3-at vigyük le, húzzuk 2-t jobbra..."
stb. m$ foreva.
-------------------------------------------
Make your choice...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az érettségin szerencsére már megkerülhető az M$, pl asszem Bp belvárosi körzetében asszem csak nálunk lehet Linuxon érettségizni:) De sajnos ez egyenlőre még elég parás, már 2 felsőbb évfolyamba járótól hallottam, h fellebezni kellett, mert nem értettek hozzá h pl hogy kell kijavítani és elszúrták.
Majd fog ez menni, csak MINDEN iskolának linux rendszer kéne, hogy amikor vki érettségi után körbenéz, akkor ne lepődjön meg h nem csak Win létezik. Sajnos már találkoztam hasonlóval.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen gondoltam erre is, láttam űrlapot is az emelt szinten érettségizőknek, lehet választani openoffice-t meg linuxot is.
de ez csak az _ilyen_is_van_ kategória, nem mondhatnám, h elterjedt. pont az ilyen szívózások miatt is, papíron vannak alternatívák, de a gyakorlatban mindenki azt várja el, h a jól bevált módszert kövesd.
-------------------------------------------
Make your choice...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A barátnőm 12 éves kisöccse (jó... kezdő geek) a windows (azon tanulgatja a Flash-t) mellett ubuntu-t használ nagyon lelkesen. Ő az új generáció. A bátyja csak netezik meg chatel, de marad a windows-nál. Igaz, azt hetente újratelepíti. Jön egy új generáció - és rajtunk is múlik, mit ismernek meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, de amikor ilyeneket hallok, h megveszi a csákó a gépet sulinetben, hozzá kap süsü linuxot, aztán az az első, h kipróbálják, h válik be frizbiként, aztán 1ből mehet rá a másolt zikszpé, akkor elég nehéz elhinni, h a linux túl sokakat meghatna.
a kisebbek többségét az érdekli h az íé gémsz ándörgránd 62 ánlísd ödvenszd rilódid menjen rajta, aztán feltesz rá ikszpét, aztán hadd örüljön, el van a gyerek, ha játszik.
-------------------------------------------
Make your choice...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy mondjuk a sokunk által hallott válasz:
"Azé', me' a Linux $zar, me' dos!!!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
különben is mi az, vmi európai holt nyelvet beszélő terroristák fejlesztik, jó biztos nem lehet... és ie sincs rajta, meg windoz média pléjer se pfff :-)
-------------------------------------------
Make your choice...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg hunaCémeghajtó...
Meg hunaZónalarm...
Meg hunaemesenMesszedzser...
Meg micsinájjakASokWindózDrájverCédémmel...
Meg $zaréskész!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
=)))
-------------------------------------------
Make your choice...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát igen. Lehet, hogy itt inkább az számít, hogy a gyerek egy kezdő geek... Mi mit is csináltunk 12 évesen?
Nekem volt egy 386DX/40-em (2Mbyte RAM, 256K VGA videókártya, 80Mbyte-os vinyó, akkoriban "papírfehérnek" nevezett fekete-fehér VGA monitor) és nem sokkal ezután (13-14 évesen) untam meg a programozást - azóta nem is foglalkoztam vele...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de jó neked :-)
én 12 évesen bicajoztam, 14 évesen láttam először C64-et, azt is iskolai fakultáción, 15 évesen kaptam egy C64-est, és kb 23 évesen vettem meg az első használt PI/133 MHz-es gépemet :-(
--
by Mikul@s
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a kisebbek többségét az érdekli h az íé gémsz ándörgránd 62 ánlísd ödvenszd rilódid menjen rajta, aztán feltesz rá ikszpét, aztán hadd örüljön, el van a gyerek, ha játszik.
Viszont nemrég átvittem egy barátomhoz a Sulix Linux CD-met és megmutattam nekik, mert éppen egy XP reinstall előtt állt a családi PC.
Meg kell mondjam, hogy a 3 gyermek összeveszett majdnem, hogy melyik játszon a Sulix Linux CD-n lévő játékokkal.
Persze a szülők megmardtak az XP mellett, holott a reinstall után hang nem volt.... meg egyebek.
Na, persze! Mert "Ezt legalább ismerjük" Nem mintha a KDE-es GUI-t oly nehéz lenne kiismerni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jóh szal a gyerekeknek tetszett, de a lényegen nem változtatott, ahogy elnézem. úgyh csöbörből vödörbe... :-)
viccet félretéve, tény, h vannak kivételek, de szvsz nem sok. de hát ki tudja, lehet csak jól álcázzák magukat :-)
-------------------------------------------
Make your choice...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en ocsikem (12eves) is kapja a geek kikepzest :)
most uhulinuxot hasznal, de szerencsere nincs is windows a gepen :P
amugy kicsik konnyen meggyozhetok, valami csilivili dolgot mutatni nekik, es hagyni oket szenvedni, ha feladjak segiteni picit, hagy szenvedjen tovabb...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szerző: toros új
Dátum: cs, 2006-06-15 10:39
... A bátyja csak netezik meg chatel, de marad a windows-nál. Igaz, azt hetente újratelepíti. Jön egy új generáció - és rajtunk is múlik, mit ismernek meg. "
Vagány srác lehet :-)
Már csak azért is, mert pl. a kollégák egy WinXP újratelepítéssel (az összes javítás felrakásával) 2-3 délutánt is eltöltenek.
Szerintem amíg van Windows, addíg ez a fiú nem marad munka nélkül, csak jelentkezzen windows telepítőnek egy boltba vagy PC szervízbe, ha már ennyire szeret telepíteni:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért kell slipstreamelni. Nekem egy WinXP reinstall reconfiggal 2 órát tartott, és Firefox bookmarkok, Syslpheed levelei, etc. megmaradtak. Ésszel kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hello!
Mondanál pár trükköt, amit te használsz, hogy ne menjen vírus átal a gépeden? Én inkább "desktoos", de jövőbeli terveimben szerepel a "serveros". :D köszi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a Trend Micro eddig is tudott eladni linuxra szoftvert, pl. az InterScan VirusWall-t, amit sajnos már nem fejleszt (csak a vírusmintákat frissítik). Ennek a proginak voltak olyan jellemzői, amit tudtommal azóta sem kerültek bele más, hasonló termékekbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> A változatosságból adódóan az a kártékony program, amely működik az egyik disztrón, az nem biztos, hogy "megél" a másikon is.
Ez az igazi szekuriti! Ez az opensource nagy elonye! :)
Persze a viruskereso ugyanugy nem fog futni a valtozatos disztrok mindegyiken -> SECURITY. LOL.
Kivancsian varom mikor nyitja meg a Trend Micro a forraskodjait, hiszen attol lesz biztonsagos a viruskeresoje. :>>>
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes, hogy egyetlen elfogulatlan oldal (indeksz, esgé, pícífórum) sem tette ezt (ill. ezen alapuló) cikket. Komolyan nem értem, miért.
Pl. Sting barátunk írhatott volna valami szépet a picifórumon...
Ps.: Mióta olvastam pár írását, nem hallgatok Police -t... ;-P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szerző: wladek1
Dátum: cs, 2006-06-15 14:39
Érdekes, hogy egyetlen elfogulatlan oldal (indeksz, esgé, pícífórum) sem tette ezt (ill. ezen alapuló) cikket. Komolyan nem értem, miért.
Pl. Sting barátunk írhatott volna valami szépet a picifórumon...
Ps.: Mióta olvastam pár írását, nem hallgatok Police -t... ;-P "
Ami késik nem múlik! Ne ébreszd fel az "alvó oroszlánt"!
Lehet, hogy "Sting ""barátunk""" éppen most ír egy 30 oldalas cáfoló cikket, tanulmány amelyben összegyűjti az összes vélt, de főképp az olyan érveit amit a tudatlanokkal meg tud elsőre (és végleg) etetni és amit utánna a pcforumon szajkóznak vele egyetemben...
Egyébiránt ha én lennék az igazi Sting, akkor névbitorlásért és hitelrontásért beperelném a picifórumos "sting"-et.
Lévén, hogy sokaknak a Sting név az egy "Tarde Mark".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Egyébiránt ha én lennék az igazi Sting, akkor névbitorlásért és hitelrontásért beperelném a picifórumos "sting"-et."
Nincs azzal a nevvel semmi baj. Ha egy hatalmas "fullank"-ra gondolok, mindig o jut az eszembe.
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A biztonsaggal foglalkozo cegeknek nem erdekuk, hogy a vilag biztonsagosabb legyen. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni