Vége

Bár nem biztos, hogy ez bárkit is érdekel, csak közlöm, hogy betöltöttem a 0x41 évemet, és ezzel >47 év után befejeztem aktív pályafutásomat. Úgy is mondhatnám (ha az aktuális kedvenc topictémákra reflektálnék), hogy a home-office-t home-ra cseréltem :)

Hozzászólások

Boldog és hosszú nyugdíjas éveket kívánok!

Egyelőre jól. Június második hetében fejeztem be ténylegesen a munkát, onnantól szabadság, felmondási idő (felmentéssel), én kvázi-nyugdíjnak neveztem, így visszagondolva 50 év után az első szabad nyaram volt. Mivel nem kellett már a szabadságnapokat számolni, az általam nyárra tervezett összes program belefért, aztán ha majd nem lesz ez a kánikula, nekiállok a kertben tervezett dolgoknak is. Egyáltalán nem hiányzik a cégnél végzett munka, pedig nem voltam elégedetlen velük.

Egyáltalán nincs. Ez persze nem zárja ki, hogy később sem lesz, de remélem, így marad. Egy stresszfaktor (ami így visszagondolva elég jelentős volt) kiesett, én elég sokat szoktam agyalni a cégen belüli (főként technikai) problémákon és azok megoldásán, ezek már nem az én problémáim.

Félig off:

ha majd nem lesz ez a kánikula, nekiállok a kertben tervezett dolgoknak is

ilyen nyár után marad a kertben bármi is életben a nyár végére? Már a 10+ éves (nagy) fák is dúrván kókadoznak ha nem locsolom őket. A frissen (tavasszal) ültetetteket nem győzzük locsolni. Ha meg elmegyünk 3-4 napra valahova, mire hazajöttünk kb. kidöglés határán vannak stb. A gyep kb. kaputt lett ebben a szezonban végleg.

Esténként van némi locsolás, de itt nem feltétlenül erre gondoltam. Szeretnék lugast csinálni, illetve van egy kútnak látszó tárgy (nem kút, csak pl. abban van egy vízóra, kívülről kútnak néz ki), amelyet fel kell újítani, valamint szeretnék csepegtető öntözést csinálni (első körben kísérletezés, de ez pont olyan holmi, ami hagy helyet az elrontásnak és korrigálásnak), és biztos lesz még néhány hasonló. Gyep pedig nincs, csak nagyon kevés helyen, az is inkább gyommal kevert fű, és amennyire lehet, hagyjuk nőni.

Déli oldal, árnyék nincs, öntözve sincs (csak az eső által): https://www.icloud.com/photos/#0fao2REHfvR1poVYG4JmO4Hyg

Nem angolgyepet kell rakni olyan klimatikus viszonyokra, ahova az nem való.

Csalóka a kép, mert ha a déli nap úgy sütött, tavaly (idén ez már nem igaz) tudtam volna olyan képet csinálni amin szép zöldnek néz ki (a gyom, ami takarja az alatta kiszáradó füvet). Most (júli utolsó 2 hete) már a gyom se nő, kb. betonkeményre kiszáradt a föld.

Köszi! Sajnos volt közte parlagfű. Némi földmunka után ez bújik ki először. A nagy része rendes réti gizgaz.

Nem tudom, hogy hosszú távon mit fogok csinálni vele, mert viszonylag nagy és ha a szomszéd piszkálgat, nem akarok rosszban lenni vele. De remélem, hogy a parlagfű el fog tűnni magától ha nem lesz bolygatva a föld.

Semmit. Erre mondják talán, hogy ősgyep, ez ami a földmunkák után magától kinőtt és kész. Rendszeres vágás miatt a gaz nagyjából nem marad meg benne, bár pl. tele van pittypanggal, ami nagyon szép tavasszal (elvileg az is gyom, legalábbis a rendes gyepből kiszedik), meg egyébb vadvirágokkal. Meg persze nincs tökig levágva.

Gratulálok, jó (aktív) pihenést!

Jó pihit! :)

Nekem még rohadt messze van, jelenleg 14 év munkaviszonynál vagyok de szerencsére még élvezem csinálni, inkább jól fizető hobbi mint meló. Remélem hogy ez még sokáig így marad :)

Arra lennék kiváncsi, hogy ennyi év után vajon van-e még kedved és lelkesedésed side projektekhez IT vonalon? Mert gondolom most lenne rá idő. Vagy bármit csinálnál, csak ne kelljen képernyő hozzá?

Szerintem bennem 40 év alatt (kb. akkor láttam először számítógépet) elég komoly képernyőfüggőség alakult ki, szóval nem idegenkedem a képernyőtől, viszont egyelőre nem hiszem, hogy bármilyen fizetős munkát bevállalnék. Ha kitalálok magamnak hobbiprojekteket, az más kérdés. Az itthoni hálózatomon is van pár eszköz, azokat - illetve a hálózatot - is kell néha kezelni, de az nem túl sok.

Ez a "vége" egy marhaság. Semminek sincs vége, legalábbis a visszavonulás miatt nincs. Más elfoglaltság jön, javaslom pl. Jókai összest.

Grat! Jó pihenést!

(Több idő lesz flame-re!)

trey @ gépház

Gratulálok! Bódogságos pihenést!

Boldog és hosszú nyugdíjas éveket kívánok!

Kellemes és boldog nyugdíjas éveket kívánok!

Azert milyen durva, hogy en akkor szulettem, amikor Te ket eve mar meloztal...es en sem vagyok mar kisgyerek :)
Hosszu, elmenyekkel teli nyugdijas eveket! Az unokakrol (rolunk :P) azert ne feledkezz majd meg!

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerkesztve: 2024. 08. 12., h – 15:31

Gratulálok! Ez az a mérföldkő, amit vélhetően én soha nem fogok elérni.

Nice, jo pihit :)

Neveloapam is nyugdijba vonult par honapja, mar nagyon varta. Kivancsi leszek hogy ezutan is olyan lesz-e mint volt, hogy nem bir nyugton maradni a seggen es mindig butykol valamit :D

Egészségedre! Nehéz elképzelnem, hogy egyszer nyugdíjba menjek én is. Egy ideig álmodoztam korai nyugdíjról, de a gyerekeknek akarok rendes örökséget hagyni, úgyhogy egy ideig nem leszek még nyugdíjas az tuti.

Szerkesztve: 2024. 08. 13., k – 07:49

Vigyázz az egészségedre, ezen túl sok boldogságot! Innentől én csak a nekem tetsző produktív cuccokkal foglalkoznék.

Ui nyuggerként én gyerekeket fogok oktatni tradicionális harcászatra, annyi már majdnem biztos. Köztük valamelyik unokámat. Ha csak egy valaki révbe ér, már megérte!

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Ajánlom ne nézz tévét. Szüleim mentalitása 180 fokot változott miután kijöttek nyugdíjba és egész nap a tévét bámulják. Nyáron még elmegy mert ott a kert meg egyéb meló. Nincs annyi idejük, de ahogy a hidegebb időszak beáll csak a bullshitet nézik naphosszat.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Reklám sajnos mindenhol van, politikai reklám kevésbé. Elindult a női Tour de France, jövő héten meg a Vuelta, azokba bele szoktam nézni, elsősorban a tájak miatt, de azért az is érdekel, hogy ki mit csinál (most épp Vas Kata Blanka indult a Touron, és érdekel, mit ér el). De ez nem jelenti, hogy állandóan tv előtt ülnék.

Gratulálok! Jó és aktív pihenést!

Nem vege, hanem most kezdodik csak igazan!

Aztán Orbán milyen nyugdíjat ad? Mire számíthat egy informatikus ma, ha nyugdíjba vonul? 

Kérdezhetném úgy is, hogy milyen nyugdíjat fizetünk neked? :D

trey @ gépház

Meg fogok tudni belőle élni :) A nyugdíj kiszámítása degresszív, egy határ felett már nem a fizetés, hanem annak 90, egy másik korlátnál a többlet 80 százaléka lesz nyugdíjalap, így hiába volt 47 ledolgozott évem, ami alapján a nyugdíj a nyugdíjalap 94%-a, a tényleges nyugdíj ehhez képest kevesebb lett. Természetesen 1988-tól minden fizetés számít, ezeket valorizálják (az átlagbéremelkedés mértékével megszorozzák) és így jön ki az alap (volt egy időszak, amikor maximálva volt a TB-járulék, ilyenkor ha többet kerestem, akkor 'csak' a maximumot kellett fizetni, de persze csak az számít bele a nyugdíjalapba is - korrekt).

Összességében úgy jön ki, hogy a nettó fizetésem kb. 85%-a lesz a nyugdíj.

nem. ez azt jelenti hogy mindent lehet. akar 5-os lottot nyerni, vagy magyarorszagon _rendesen_ megellni nyugdijbol. nehanyaknak.

a nagy tobbseg meg se nem nyer lottot, se nem tud _rendesen_ megellni nyugdijbol.

ha mindenki megfelelo nyugdijat kapna, amivel oregkoraban nem lesznek gondjai. na az lenne a csoda! :D

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Szakmától és sok egyébtől is függ. Gyanítom, hogy kissé (?) magasabb a megállapított nyugdíjam a mostanában megállapított nyugdíjak nagy részénél (az átlaghoz képest is, nemhogy a mediánhoz), általánosításra semmiképpen nem alkalmas. És hasznos volt az is, hogy a 47 ledolgozott évem végig teljeskörűen be volt jelentve (ahogy az is, hogy a kezdő éveim jövedelme még nem számított bele az összjövedelembe).

Hogy némi konkrétum is legyen a dologban:

https://bankmonitor.hu/mediatar/cikk/megszolalt-a-ksh-ennyi-penzbol-eln…

Ez alapján a 600eFt/hónál magasabb nyugdíjban részesülők száma Magyarországon 24000, ha összevonjuk az 500eFt-os kategóriával, akkor is összesen 60ezer. Mindez 2 millió nyugdíjasból.