Az olasz Corriere della Sera által ismertetett tanulmányból kiderül, hogy az elektromos autók töltésével is növelnék az államok a bevételeiket. Jövőre jövedéki adó jön Texasban és több európai országban is.
Ha a teljes autóparkot lecserélnék, akkor az államnak több milliárd forintnyi bevétele válna köddé, amit az üzemanyagok értékesítési után zsebelt be. A téma egyre aktuálisabbá válik, mivel Norvégia, Svájc, Hollandia és Anglia után Texas is az elektromos autók megadóztatásán gondolkodik, hogy kompenzálja a belső égésű autók kivezetésével várható adóbevételek csökkenését. Texas most azt fontolgatja, hogy új adót vezet be az akkumulátoros autók tulajdonosai számára, amelynek célja, hogy kompenzálja az autópályák karbantartására szánt, az üzemanyag-vásárlás után fizetendő literenkénti 5 centes hozzájárulás elmaradását. A törvényjavaslat évi 200 dollárig terjedő adót irányoz elő, és már csak a texasi kormányzó végső jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy hatályba léphessen.
Norvégiában – ahol már igazi reneszánszát élik az elektromos autók – hamarosan újra bevezetik az elektromos járművek vásárlására kivetett 25%-os áfát, amely eddig nulla volt, hogy kiegyenlítsék a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkenése miatt keletkezett mintegy 2 milliárd eurós lyukat. Sőt, a skandináv ország nem csak ezt, hanem a gépjárműadó újbóli kivetését is tervezi, amelynek alapja az elektromos autók nagyobb súlya a hagyományos autóékhoz képest.
[...]
Link: https://www.bitcoinbazis.hu/oriasi-pofon-jovedeki-adot-vetnenek-ki-az-e…
- 3319 megtekintés
Hozzászólások
Semmifele rohoges nem ment. Ha eleri a fajdalomkuszobot a kieso bevetel, bevezetik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmifele rohoges nem ment.
Érdekes a kollektív emlékezet egyik napról a másikra.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert irtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Melyik musort nezed?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Veled kapcsolatban a szánalmas erőlködésedet velem szemben, ami rendkívül szórakoztató. :)
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs ingyen ebéd. Kíváncsi leszek a nap adót mikor vetik ki a napelemre és napkollektorra. Ja meg a napozásra, hisz ingyen jutok D-vitaminhoz :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van ilyen nagyon régóta, csak 0Ft az összege. Mivel a törvény már él, csak összeget kell benne változtatni, ezért gyakorlatilag akármikor lehet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudtommal 5 kW felettire csak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eszerint: https://www.eon.hu/hu/blog/napenergia/napelemado.html
4kw-nál kisebbre, és 2017 előtt létesültre nem vonatkozik. Gondolom ezt se lehet bonyolultabb átírni mint a 0Ft-ot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Emlékeztem, hogy van alsó korlát. A mértékére rosszul. De bonyolultabb, mert a 0 Ft-ot csak egy helyen kell átírni, a 4kW-ot és az adót meg két helyen. Szóval lehet, hogy 23:58-kor kell elkezdeni :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mondjuk annak aki ilyen adókat vezet be annak az egész családját kiírtanám, hogy ne maradjon semmi ebből :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig lehetne más út is. Mondjuk nem kell a pincsi nevére ladiko(ka)t venni, vagy túlárazott anyagokból túlárazott projekteket lefolytatni.
Esetleg racionalizálni az államigazgatási folyamatokat és hozzá HATÉKONY megoldásokat bevezetni. És nem túlárazottan, persze.
Egyébként hogyan fogják ellenőrizni? Megfestik az elektronokat, mint a HTO esetén tették az olajjal?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne olvass ilyen szennylapot. :) Ez a cím is hazug. A cikk azt írja Svájc 2030-ra tervezi az adót. Addigra mások biztosan már bevezetnek valamit.
Itthon is tervezhetnék amúgy, csak itthon nem szokás ennyire előre tervezni... (Itt előbb megvárjuk míg problémát okoz a kieső jövedéki adó bevétel)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megint sikerült a kérdésre
Egyébként hogyan fogják ellenőrizni?
egy valaki mondott valamit, hogy mit gondolnak a problémáról idézetet bedobni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk nem kell a pincsi nevére ladiko(ka)t venni, vagy túlárazott anyagokból túlárazott projekteket lefolytatni.
Talán nem kellett volna terelned, amikor a nyitó TEXASRÓL, NORVÉGIÁRÓL stb. szól. Terelésre visszakérdezést kaptál? Skandallum! :D
Én erre a gagyi terelésre reagáltam. 🤷♂️ Sajnos, amikor ilyeneket olvasok, ott nálam befejeződik az olvasás.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amiket idéztél, mind ötletelések és tervek.
Amit én írtam az konkrétum. Ha másra nem, a pedagógushelyzet (akikre szerinted nincs is szükség), vagy az EÜ rendbetételére felhasználható forrás.
No! Ki az aki terel?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nyugat-európai üzemanyagba épített magas jövedéki adózás az 1970-es évek elejének hagyatéka. Az akkor hatalmasat emelkedő olajárak miatt így korlátozták a fogyasztást és a tőkekiáramlást. Mai történészek összekötik a Bretton Woods rendszer bukásával. Aranyfedezet nélkül maradt nagy mennyiségű dollár a nyugat-európai országokban. Henry Kissinger maga javasolta a szaúdi uralkodónak a petrodollárok ötletét, azaz csak dollárt fogadjanak el az olajukért és nyugodtan emeljék többszörösére az áraikat. Az akkor már évtizede létező OPEC miatt nem tudták kijátszani egymás ellen az arab olajkirályságokat a nyugat-európaiak.
Saját termelésből olajszükségleteit kielégíteni képtelen nyugat-európa így a kereslet szabályozásának eszközéhez nyúlt. A kutaknál az árak így még magasabbak lettek, de visszafogták a fogyasztást, illetve az autóipar is reagált az alacsonyfogyasztású modellek bevezetésével. De a jövedéki adó célja sohasem volt az, hogy autózástól távoleső, gyakran értelmetlen projektekre szórják el az autósok jövedéki adójából érkező pénzt. Sajnos a gyakorlatban a legtöbb országban ez lett belőle. De erre van egy remek megoldás: kevesebbet kell költenie az államnak!
Az útdíj egy másik tétel az üzemanyagadók között. Mértéke kisebb a jövedéki adóénál. Ezt idővel nyilván meg kell fizetnie az elektromos autósoknak. Figyelembe véve a tényt, hogy az elektromos autók nehezebbek, tehát jobban igénybe veszik az utakat, ugyanakkor az útdíj jelentős részét a teherfuvarozóknak kell megfizetniük, mert a teherautók arányaiban legnagyobb mértékben amortizálják az utakat.
A rendszerváltás utáni magyar kormányok sorban egymás után a kilométer alapú teherforgalmi útdíj bevezetéséig Európa legnagyobb balfaszai voltak. Itt ment át szinte a teljes balkáni és török teherforgalom, miközben egy teherautós autópálya napijeggyel letudták az úthasználatot a tranzitosok. Még csak nem is tankoltak, simán áthajtottak egy tank gázolajjal az országon. Így az üzemanyagba épített útadót sem fizették meg. Az utak gyorsan amortizálódtak, a költséget meg ráhárították a magyar személyautósokra, akik arányosan jóval kevésbé feleltek az utak állapotának romlásáért.
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyire hiteles információforrás elektromos autózással kapcsolatban egy "bitcoinbazis.hu" nevű oldal?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, kezdődik a forrás támadása. Érdemes lenne felvenni ide:
Illetve:
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lítium aksi ujrahasznosítás már megvan? vagy azt is a föld alá ássák?
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A napokban dobta a tube: https://www.youtube.com/watch?v=s2xrarUWVRQ
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kulcsszavak: Redwood Materials, Hydrovolt. Aki ellássa az értékes teljes mértékben újrahasznosítható fémeket az akár aranyat is eláshatna. De miért tenné?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazi reneszánszát élik az elektromos autók
Nem akarok offolni, de azért felmerült bennem : Az kedves újságíró tudja mit jelent a reneszánsz?
Maximum az áfa élheti reneszánszát az elektromos autókon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A benzines autok totális térnyerése előtt volt egy nagyobb elterjedtsége az elektromos autoknak (meg a gőznek), lehet arra gondol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A benzines autók térnyerése előtt a gőzmozdonynak meg a lovas hintóknak, bricskáknak, konflisoknak volt nagyobb elterjedtsége. A villanyautónak még annyi se, mint a párbeszéd nevű politikai formációnak most. DDD
Csak hogy mindenhová bevigyük a politikát. Legyen min sírni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A géperejű közúti járművek közül a 19 század végére, 20. század legelejére még nem dőlt el, hogy az Ottó motoros lesz a nyerő. Ez kb. a 10-es évekre dőlt el, addig úgymond az útkeresés ment.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem amibol 1909-ben 15k darab volt NYC-ben, annak lehet reneszansza.
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Kérdés: Mennyi volt a nem elektromos?
2. A mondat úgy kezdődött: Norvégiában......
Ahhoz hogy reneszánszról beszéljünk, ahhoz nem létezni, hanem uralkodó irányzatnak kellett volna lennie. Az eredeti fogalomnál ez az Ókori kultúra volt.
szerk.
Egy dolgot nem értek, miért nem lehet elfogadni, hogy kedves újságíró szeretett volna nagyot, szépet írni, csak túllőtt a célon a reneszánsz kifejezéssel. Mint ahogy már ezt sokszor tapasztaltuk. Ilyen a popszakma. Miért kell mentegetni.
Na mindegy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem. Honnan tudják majd, hogy valaki az elfogyasztott árammal elektromos autót töltött és nem elektromos biciklit vagy valami más aksis megoldást, vagy nem hősugárzót, UV lámpákat, stb. járatott?
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont onnan, ahonnan azt, hogy a lacikonyhad hasznalt sutoolajat nem a zoldseges mercidbe toltod, hanem leadod veszelyes hulladekkent.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nem értem. Honnan tudják majd, hogy valaki az elfogyasztott árammal elektromos autót töltött és nem elektromos biciklit vagy valami más aksis megoldást, vagy nem hősugárzót, UV lámpákat, stb. járatott?"
pl.:
kilóméteróra eltérés x átlagfogyasztás => adóalap
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kilométerállás átállítása nem nagy varázslat. Így percek alatt kijátszható a rendszer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csak azert, mert nem koppintottak a gyartok fejere miatta. ha adot kell szamolni ez alapjan, hirtelen buncselekmeny lesz belole, bortonbuntetessel, es minden hivatalos ugynel be kell jelenteni majd a km-ora allast; ha gyanus, szuroprobaszeruen ellenoriz a NAV, aztan borton.
Meg lehet ezt csinalni, csak amig a kadereket nem erintette, csak a csoro, hasznaltautot vasarlo aljanepet, letojtak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg a gáz-/villanyóra visszatekerés se. Alja nép csinál ilyet.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csókolom, ezek többet telefonálnak haza, mint E.T., azt hogy tekered vissza ami más szerverén van?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, már csak azért megérné beletenni az adóalapba, rögtön kiderülne, hogy csak azért játszható ez ki percek alatt, mert eddig csak a következő tulajnak fájt, ha állam bácsinak is fájna, mindjárt nem lenne ez :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt óraállítás. Másrészt azt mondja az illető, hogy x ezer km-t külföldön tett meg, random EU országban, ahol megfizette a töltési áramra az összes adót. Azzal mit csinálnak? Nem gondolták ezt át, csak becsörgött az eurójel mindkét szemük előtt.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
PHEV-ekkel mi lesz? Mennyi lesz nekik az jövedékiadó?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az auto gyártóknak be kell építeni hiteles órát, eszközrt akármit amin keresztül megy az elszámolás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jo de ez meg mindig hogy kulonbozteti meg az otthon toltott es igy adokoteles toltest, a lidl/tesla/akarmi toltestol? utobbinal egyszer fizet a szolgaltato es te is fizetsz a km allas alapjan?
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az adó alanya az autó tulajdonosa lesz minden esetben aztán a töltőnek nem kell ezzel foglalkozni? vagy valami protokollt bevezetnek erre? Esetleg otthon is csak speciális órán át töltheted majd, ami számolja az adót, és az autó meg nem tölt sima konnektorból. Mivel ez eu, sőt eu/usa és többi roszág érdek, könnyedén megeggyeznek valamiben amit letolnak az autogyartok torkán, hogy így lesz és kész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elmúlt 10 évben kb minden autó lejelenti a gyártó felé a km állást.
Km adó lesz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg az se kell hozza, JSZP-ben ott van igy is az osszes km allas a muszakikrol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért messze nem eszik ilyen forrón a kását. Itthon jelenleg adómentes az elektromos autó forgalomba helyezése (regisztrációs adó), és nincs rá gépjárműadó sem. Gondolom az első ez lesz, amit majd visszavezetnek (nincs szükség a zöldítés támogatására, illetve erősen luxuskategóriába esik néhány árazása), illetve növelik majd meg úgy, hogy valami jövedéki kiesést pótoljon. A másik pedig a villanyautó töltőkön lesz egyszerűen beszedni mondjuk kWh-ként N forintot, mert az egy (jogszabállyal) jól szabályozható történet, és az adóalany szintén egyértelmű lesz, úgyanúgy ahogy a benzinkútnál.
Megint nem arról van szó, hogy holnaptól majd pufffff 500ft lesz egy kWh, hanem arról, hogy azért ezen gondolkodnak, és olyan helyeken, ahol a hazainál jóval több villanyverda kering arányaiban. Ráadásul a svájci és norvég kutakon most sem az a kimondott filléres történet a tankolás.
Egyelőre arról kéne topik, hogy vajon jövőre eléri-e majd a 750-800Ft-ot az üzemanyagár, hiszen 30Ft+áfa -t dobnak rá január 1-től az eddigi jövedéki adóra. (Nem brüsszel, mert ott egy EUR 1-es elvárás van, közben 430Ft-os árfolyammal sikerült számolni, és ilyen valahogy elmaradt a szabadságharcos kedv, nagy szelektív ez a dolog.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az auto gyártóknak be kell építeni hiteles órát, eszközrt akármit amin keresztül megy az elszámolás.
És ha majd olyan helyen/országban töltök, ahol nincs ilyen sarc, akkor majd itthon még jól le is adózom? Briliáns ötlet!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemtom, levonhatod majd az adóbevallásodból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért nem súly alapján adóztatnak? Minél nehezebb egy járgány, annál több energia kell megmozdítani, annál jobban koptatja az utat. Legalább megszűnne az idióta több tonnás SUV láz. Ezen felül teljesítmény alapján? Akárcsak az ICE-okat.
Az előnyök kivezetésével egyet tudok érteni, sőt, eddig is hülyeségnek tartottam őket, de megértem hogy kellett a behúzáshoz.
Ha szigetüzemről töltöm mire vetik ki az adót?
Plugin hibridek hogy adóznak innentől? Is-is?
A kórházakban a légúti megbetegedésekre fordított kevesebb pénz amit az ICE-ok kivezetése hoz hova kerül?
Így elsőre ezek a kérdések ugranak be. De ismerve a törvényalkotást kb annyi lesz hogy:
- Józsi, fogy a zsé
- Dobjunk rá adót!
- De mire?
- Nemtom, legyen mondjuk 200 dodó
- De mire?
- Nemtom, de kb így jók leszünk költségvetés szempontjából
- De racionális érvek vagy valami?
- Kiesett bevétel józsikám, BEVÉTEL!!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A saját magad megtermelt repcéből készült olajat se tankolhatod az autóba, gondolom ugyanaz lesz a saját magad megtermelt árammal is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem. pont a v2x kapcsan ugye az auto akkut hasznalod hazi akkukent.
km-ora szerinti elszamolas lehetseges.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
most lehet igen, de semmibe nem tellik megtiltani a jövőben, hogy ilyen legyen, mint ahogy most sem lehet saját magad termelte biodízelt tankolni, mert az jövedéki adó csalás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régi sztori: https://24.hu/szorakozas/2012/07/19/kigyulladt-egy-hazilag-barkacsolt-o…
A saját traktorjaiba gondolta (józan paraszti ésszel) az alföldi bácsika olyan módon megoldani a gázolajat, hogy az autószervizektől összegyűjtött fáradt olajat párolja le. Valami 100 rendőr és NAV-os rohanta le a bácsikát. Ilyen országban élünk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen országban élünk.
Ahol a törvényeket betartatják...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
visszamenoleges inkabb
de legalabb az nem megy otezerrel a mediaban, hogy az osszes fovarosi nagy infra fejlesztest lelottek
Vasut, M1-M7 utkorszerusites Centrum korhaz, Galvani hid. Mondjuk legalabb a haveri reszre a mindenfele tervek meg elokeszitesek elkeszultek es ki lett fizetve.
Kivancsian varom, hogyan lesz ez is Mr. Christmass hibaja.
Lorinc meg bejelentkezett egy nagyobb yachtert.
Ez van.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy mi?
Írjá' má' érthetően!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En ertem amit ir. Igyal egy kavet, es olvasd lassan, meg fogod erteni. Ha megsem, akkor kicsit gyurj meg a szovegertesre, esetleg tisztitsd ki a tokomtudja milyen csakradat hogy bemehessenek a fejedbe a megfelelo asszociaciok, es maris ossze fog allni a kep. Bizok benned, ne add fel! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen országban élünk.
Ahol a törvényeket betartatják...?
Mesélj!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahol a törvényeket betartatják..?
Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot.
https://demokrata.hu/magyarorszag/az-olaf-167-milliardos-karokozast-tar…
Erre jól megbüntették a Demsz..yéket! Vagy várjál csak!
4-es metró: bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást
https://index.hu/belfold/2019/05/02/4-es_metro_buncselekmeny_hianyaban_…
Hogy is van ez a törvény? Ha pár 100 liter, amúgy nem lopásból származó sütőolajat töltesz a traktorba, akkor bűnöző vagy, de ha 167 Milliárdot lopsz ki egy beruházásból, akkor ártatlan?
Jól elszámoltattátok a "dollárbaloldalt".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olj meg egy embert. Bunozo leszel.
Olj meg ezreket. Hos.
disz iz lajf.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg a csótányt is jól elszámoltatták. Ja nem, használják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aztán amikor megmondtad, meg megy a postás lelövése, hogy rossz hírt hozott. 😭
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetne úgyis mérsékelni az adót, hogy kevesebbet lopnak a politikusok és a slepp, vagy akár kevesebb értelmetlen beruházásokra költik el a beszedett adóforintokat. Ettől függetlenül a gépjármű, legyen elektromos vagy ICE vagy bármilyen üzemű, szennyezi a környezetet és nem környezetbarát dolog. Vagy lehetne exponenciálisan adóztatni a teljesítmény/súly vagyis a környezetterhelés fényében. Ha a gépjárműveket a környezetterhelésük alapján adóztatnák, úgy vélem élhetőbb lenne a világ a mostaninál és az igazán ösztönözne mindenkit hogy még jobban óvja a környezetét. Mondjuk ehhez egy érettebb társadalom lenne az első lépés ahol nem adnak és fogadnak el milliós támogatást több tízmilliós V8-as "zöld rendszámos" családi autó vásárlására, nem mennek 200 méterre autóval, és még sorolhatnám. A magyar társadalom ettől még jó messze van.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetne úgyis mérsékelni az adót, hogy kevesebbet lopnak a politikusok és a slepp, vagy akár kevesebb értelmetlen beruházásokra költik el a beszedett adóforintokat.
Nem akarom elvenni a szokásos népszáj-kedved, de a cikk Texas-ról, nyugat-európai országokról szól, így a szokásos paraszt triggerelő formulák itt nem igazán jól elhelyezettek.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudja megtagadni a természetét, süt belőle a magyargyűlölet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos Facebook-huszár. Ott sokan rábondingolnak az ilyen vibe-ra.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trey, hogy állíthatsz valamit amiről nincs információd? Te aki minden állítás mögé tényeket, statisztikákat kérsz? De ha ez megnyugtat téged, gondold hogy Facebook-huszár vagyok. És mi van ha tévedsz? Mi van ha töröltem a Facebook accountomat mert így jobban érzem magam? Akkor az van hogy tévedtél. De nem számít. Ami számít az a személyeskedés.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahol nem adnak és fogadnak el milliós támogatást több tízmilliós V8-as "zöld rendszámos" családi autó vásárlására
Szerinted az Eu-ban vagy az USÁban ez a kijelentés hány országra(államra) nem igaz?
Szóval nem csak a magyar társadalom van ettől messze.
Szerk:
Tessék baszogatni a többit is, vagy belenyúlni a bilibe és felébredni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy csak magyarkodás gyűLölő :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látszik hogy külföldi vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
😂😂😂😂😂
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D Lol. Ez jó volt.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hevi, kérlek cáfold meg az állításomat személyeskedés helyett. Köszönöm.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell semmit cáfolni, ismerjük már a véleményeteket...
https://mandiner.hu/belfold/2023/09/genetikusan-alattvalo-foga-keves-it…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiknek a véleményét ismered? Én csak a saját nevemben beszélek nem tartozok semmilyen politikai közösséghez, csoporthoz ahogy azt tévesen feltételezed. Te azonban a kérésem ellenére tovább személyeskedsz. Én a környezetvédelemről és az emberek hozzáállásáról beszéltem erre te próbálsz úgy feltüntetni mintha valamilyen politikai csoporthoz tartoznék. Mivel érdemi választ nem kaptam tőled ugye megbocsátod ha több időt nem pazarlok rád? Hiszen több kommenten keresztül egyetlen kérdés feltevése nélkül csak személyeskedsz. Úgy látom te viselkedsz úgy mint amit rám szeretnél húzni. Én nem személyeskedek veled mert nem szeretnélek megbántani.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jajaja, persze, persze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi lenne ha nem külföldről osztanád az észt, hogy milyennek kell lennie egy magyarnak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi lenne, ha nem ugatnál bele a felnőttek dolgába?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hevivel nem érdemes ezen vitázni. Nála mindenki magyargyűlölő, aki nem úgy gondolkodik, nem azt beszél, nem azt ír, mint amit ő gondol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te se vagy túl intelligens, ha nem érted, hogy mit miért mondok...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnálom, hogy csalódást okoztam számodra. De nem baj, mert ez engem nem hat meg. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolod, hogy bárkit is érdekel a véleményed?
De édes vagy :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ki mondta, hogy érdekel? Te azt gondolod, hogy engem érdekel, hogy mást mi érdekel vagy mi nem? Egyáltalán nem foglalkozok vele. Nem szólok bele mások életébe úgy, mint a "magyarkodók".
Savanyú kérem, savanyú. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor mit pofázol bele, ha nem érdekel? :D
Surmó barom vagy, azok ugatnak bele kéretlenül mások dolgába.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No, most már surmó barom vagyok. Valami érdemit is tudsz mondani a személyeskedésen kívül? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látod?
Én "személyeskedek". A "személyedet" támadom.
Nem úgy mint ti, kibaszott nácik, akik elhordjátok mindennek a magyarokat, a románokat, a zsidókat, a cigányokat. Bármilyen népet, amit éppen genetikusan alattvalónak minősítetek.
Gyávák vagytok a személyes konfrontációhoz, ezért fasiszta módon egész embercsoportokat bélyegeztek meg.
Hánynom kell tőletek, te fasz.
Mentek a picsába a fasiszta ideológiátokkal egyetemben!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Neked mindenki náci, bolsi, fasiszta, kommunista, meg még mit tudom én, hogy milyen -ista. Mondjál, amit akarsz. Majd berekedsz. :D
Tudod, én nem mondtam, sőt, nem is gondoltam, arra, amit te írsz. Olyan tulajdonságokat vetítesz ki a másikra, ami ott sincs.
Szerintem kezeltesd magad pszichiátrián. Komolyan. A benned dúló feszültség, tévképzetek nem tesznek jót se önmagadnak, se a környezetednek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, mostmár kifarolnál a dologból mi? :D
Növesszél már egy kis gerincet, és valld be, hogy legbelül fasiszta vagy, aki népeket gyűlöl, csak a származásuk miatt.
Vagy ha nem, akkor nem értem, hogy miért szóltál hozzá a szálhoz egyáltalán...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[Offtopic]
Farolni? Még biciklivel se farolgattam, nem az én világom. :)
Pont te gyűlölsz népeket. Talán önmagad gyűlölöd a legjobban. Ezért írtam, hogy menj pszichiáterhez. Mielőtt még a dühöddel kárt okozol akár magadnak, akár a környezetednek.
...miért szóltál hozzá a szálhoz egyáltalán...?
Na, végre egy jó kérdés. Válaszaim: 1. Mert megtehetem. 2. Mert elérted a napi butaságszámlálót az oldalon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem úgy mint ti, kibaszott nácik, akik elhordjátok mindennek a magyarokat, a románokat, a zsidókat, a cigányokat.
A kezdeti poszt arról szólt, hogy itan szerint az adóforintokat jobban is el lehetne költeni. Ezek után álltál neki magyargyűlölőzni úgy, hogy külföldön keresed a pénzt, külföldön adózol. De ide jöttél fröcsögni, és mivel nincsenek értelmes érveid, már a cigányozást, a zsidózást is belelátsz az eredeti posztba.
Hánynom kell tőletek, te fasz.
A múltkor még itt sírtál a hupon, amikor egy baráti társaságban finoman felhívták a figyelmedet, hogy akár kussolhatnál is :)
Mindenestre tudatában vagyok annak, hogy sok embernek nem fekszik ez a stílus, és mivel (ugyan, ez a HUP-on nem feltétlenül látszik, de) viszonylag empatikus vagyok, ezért próbálom kicsit visszafogni magam ebből a szempontból (is).
Akkor ez most az empatikus Hevi?
Idióta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyot akartál mondani, de csak a hülyeség jött ki belőled megint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne legyen igazam, de szerintem nálunk sem lesz másképp, csak idő kérdése.
Az meg hogy a politikusok lopnak/csalnak/hazudnak sajnos alap dolog oldaltól függetlenül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem veszed el a kedvemet mert nem akarok én senkit megtéríteni. A saját véleményemet írtam le. Ha a paraszt pedig erre triggerelődik akkor az az ő baja. Ha inkább homokba dugná a fejét, akkor hajrá. Szerintem a cikk értelmezhető helyileg is, ha még éppen nem is aktuális, te is utaltál rá és ebben egyetértek veled hogy rövidesen itt is ez lesz.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Töröltem mert kétszer ment be.
Semmi egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem akarom elvenni a szokásos népszáj-kedved, de a cikk Texas-ról, nyugat-európai országokról szól, így a szokásos paraszt triggerelő formulák itt nem igazán jól elhelyezettek.
És megint igazad van! Ott nem lopnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, ott egy felső 5-10% uralkodik, ami már mindent ellopott a csóróktól. :D Aprópénzért nem hajolgatnak le.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt te csak hiszed! Ezek szerint nem láttál fillérbeszó hollandot vagy németet. Vagy svájcit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A legjobban adóztatott társadalmi csoport az autósok. Pedig az is marhára szennyező, ha fél évente cseréled, cseréltetik a telefonokat.
Melyik cikkben volt hogy a régi szifonokat ledarálják, pedig oda is adhatnák rászorultabbaknak ingyen vagy olcsóért?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, de biztos nem az összeset. A refurbed.at -n elég jó áron lehet használt, de felújított iphoneokat kapni 12 hónap garival
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
5 cent mar nem is egy fiddy ? Azert tetszenek erezni, hogy itt meg csak a jovedeki resz 130 kornyeken kapalozik. most. jovore ez meg nagyjabol +40 lesz. Na az mar kozel egy fiddy. Magyar birja. Csoro Texanok meg mar otthon ulnek.
Ez elore lathato volt. Magyar koltsegvetes, nagyjabol erre a bevetelre epul, ahogy egesz europaban jelentos tetel, nem fogja egyik tolvaj banda sem hagyni kiesni, megfejik mashol.
Tiszta sor volt eddig is.
Azon a kijelentesemen kacagtak, hogy az elektromos auto kedvezmenyek igazabol a gazdagoknak ajandekpenz. Kuszobot atlepjuk akkor minden kedvezmeny megszunik szepen es jon ra ado, mert adot azt a szegenyek fizetnek, gazdagok csak tessek lassek vagy meg azt sem. Ezert gazdagok.
Ertelmezes segitesekent. Gazdag = Ok nem fogjak itt ezt olvasni, es barmennyire gondolod, hogy te gazdag vagy. nem nem vagy az. Vagyonod esetleg van, de gazdag sosem leszel. Az az a klub ahova se te se tobbiek itt se en sosem fogunk tartozni. :D
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rakjunk az autókra online fogyasztásmérőt, ami azonnal küldi az adatokat a NAV-nak…
valamint
Az adófizetési morál növelése érdekében, a fizukat a kincstárnak utalja a munkaadó…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
így ... így, sőt a töltőre, aminek a végén a saját napelemed csücsül ...
és, ha lebindzsiszkeded róla a ketyerét, jön a navgestapó, lesittel 5 évre, amit 1 seggbeQρ-s börtönben kell letöltened, mert loptad a Nap-ot :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az egész egy műfelháborodás. Akinek van egy kis esze, az tudja, hogy a XX., XXI. századi modern állam működtetése drága. Nagyon drága. A korrupció, a rengeteg élősködő, léhűtő, az intézményesített lopás csak még tovább drágítja.
Ezt a drága államot pedig finanszírozni kell. Bármi áron. Már ha fenn akarjuk tartani a "modern államot". Ha nem finanszírozzák, akkor szokott jönni a "változás".
Trey csak heccel itt mindenkit, hogy "ő megmondta".
Tehénből is azt fejik, amelyiknek van teje. Amelyiknek nincs, azt más célra használják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akinek van egy kis esze, az tudja, hogy a XX., XXI. századi modern állam működtetése drága. Nagyon drága.
Baszod! Azt hiszed, hogy ez a XX. században indult...?
Ahogy nézem, igazam volt :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kis történelmet kellett volna tanulnod. Elsősorban gazdaságtörténetet. De sose késő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aha :D
Faszságokat beszélsz, aztán rám kened a baromságaidat?
Menjél már a picsába :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Házi feladat: Nézz már utána, hogy mikortól beszélhetünk modern jóléti államról. Mit jelent a modern jóléti állam? Mennyibe kerül ennek működtetése?
Segítek picit:
- Közigazgatási szakvizsgához is tudni kell.
- Otto von Bismarck, 1880-s évek
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy mégse?
A jobbágyságról a legtöbb mai embernek a látástól vakulásig tartó földműves munka jut eszébe, valójában azonban a középkor parasztjai összesítésben kevesebbet dolgoztak, mint egy átlagos, heti 40 órát a munkahelyén töltő, évi ~25 szabadnappal - plusz az ünnepek - rendelkező modern munkavállaló. A földművelés ugyanis idénymunkának számított, a téli hónapokban a jobbágyok egyáltalán nem dolgoztak, (szerk: azért állatokat etetni, mosni, főzni akkor is kellett) vagyis évente minimum 90 nap szabadsággal rendelkeztek. Ehhez jött hozzá a vasárnapi munka tilalma (amit az egyház rendkívül szigorúan vett), a különböző egyházi ünnepek (akkoriban ez nem csak a karácsonyt, a húsvétot és a pünkösdöt jelentette, országtól és egyházmegyétől függően akár évi 30–40 plusz szabadnapjuk is lehetett a parasztoknak) és a különböző családi események melyek idejére a földesúr egy hét szabadságot engedélyezett jobbágyainak. A középkori Európában élő jobbágyok tehát összességében csupán évi kb. 150 napot töltöttek munkával.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Félig off, de ez sajnos pontatlan:
https://telex.hu/eszkombajn/2023/07/22/kozepkor-jobbagy-foldmuveles-munka-szabadsag
"Néha-néha felbukkan a neten az elmélet, miszerint a középkori európai jobbágy mindössze 150 napot dolgozott évente. Ez azonban túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nah újra előjön ez a hülyeség. Kb 100szor írtam le, hogy jövedéki adót nem tudnak kivetni az EV töltőáramra. A cikkben sem ír ilyet. Így kb hazugság a címe. Ha igazat írna azt írná, hogy adókat vetnek ki az EVkre, hogy pótolják az üzemanyagok kieső jövedéki adóját. Ez meg kb természetes azt mutatja, hogy elérte az EVk száma azt a szintet, hogy ezzel foglalkozni kelljen állami szinten is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nah újra előjön ez a hülyeség. Kb 100szor írtam le, hogy jövedéki adót nem tudnak kivetni az EV töltőáramra."
Ahogy az EU csatlakozással szerencsére eltűnt a VÁM az autók árából. Igaz, lett helyette regisztrációs adó. Adó lesz, attól függetlenül, hogy jövedéki vagy más néven fog futni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell direkt az áramra, elég a km-re és az átlafogyasztásból kiszámolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van, csak az nem jövedéki adó hanem mondjuk útadó vagy útdíj(km), Súlyadó(kg) stb... De ez is csak akkor, ha arányosítani szeretnék az úthasználattal. (Ami egy értelmes megközelítés) Kezdetben vissza lehet vágni a támogatásokat - lásd Norvégia vagy simán leosztani a kieső adóbevételt az EVk számával: lásd Texas $200/EV/év.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van. Pont erről beszélek. Svájciak megszüntetik az adókedvezményt az EV importra, vagyis ez nem EV specifikus adó csak a kedvezmény visszavétele 2024től.
2030tól meg meglesz a rendszer az akkorra prognosztizált magas EV arány miatti szükségessé váló adóztatásra is aminek a számítási módját és a törvényi hátterét jó előre elkészítik. ...és szerintem még meg is szavaztatják a néppel :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat ha olyan hatekonyan csinaljak ahogy szoktak. es amilyen kivaloan (pl cookie basz, stb) akkor ebbol nemlesz koszonet... :/
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amúgy mióta támogatja az olajlobbi a HUP-ot? Vagy trey ingyen tolod a propagandát?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a legegyszerűbb a töltőhelyeket megadóztatni. Ha otthon tudod tölteni, örülj.
Ha most otthon beletöltöd a páleszt a gépbe akkor mivan? Legálisan lehet főzni. Mondjuk az 50 liter/év nem sok, de ha jó erős... Azt értem, hogy a Zétolaj nem jó :D Mert az a fránya részecskeszűrő.
- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a gond jelenleg a villanyautósok nagyrésze otthon vagy munkahelyen tölti be legtöbb energiát. Ezzel hosszú utakat megtevőket büntetnéd a bejáró autósok helyett. Nem túl igazságos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Mondjuk az 50 liter/év nem sok"
Ez nem úgy van, hogy 50 liter/év/ember ?
Mert akkor működik a kifogás, hogy az első 200 litert a mocskos kis unokák főzték stikában, a többi miatt meg mi évente tartunk egy (cefre) érettségi találkozót a pinyóban... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt értem, hogy a Zétolaj nem jó :D Mert az a fránya részecskeszűrő.
Tényleg, mit csinál ilyen helyzetben egy cég, mint pl. a McDonald's, aminek a teherautói oldalán ott a felirat, hogy az elhasznált olajukból (bio?)dízel lesz, és a teherautóik azzal mennek. Összegyűjtik az olajat, elviszik valami céghez, ahol megszűrik*, kifizetik a szűrés* díját, befizetik a jövedéki adót és utána lehet a teherautóba tölteni?
* meg nem tudom még mi egyebet csinálnak
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Betartható lesz ez? Mindegy. 2008-10 környékéről tudok olyan embert aki soha egy deci gázolajat nem öntött az autójába (kis költői túlzással), és soha nem bukott le csak vette a számlákat pár forintért hogy külföldi üzemanyag. Egyébként ha az adó jó célra menne nem lenne ellenvetésem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hogy nem bukott le soha? ha a negyede étolaj, akkor már sülkrumpli szag van a kocsi után, szóval könnyedén kiszúrható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert nem számít ha lebukik. Külföldön tankolt üzemanyag összetételével nem vagy köteles elszámolni, nem számít hogy sültkumpli szagú. Külföldi biodiesel és kész. Egyébként nem csak étoajat öntöt bele hanem pl régi használt motorolajat is.... Egy öreg "zöldséges diesel" merci.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy szóval sem mondtam hogy remek ember. Csak nem lehet vele mit kezdeni, mert a törvény betarttathatalan. Egyébként pedig csak inkább csóró.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt égetsz el a kazánodban, autódban, stb. amit akarsz. A lényeg, hogy a jövedéki adót (jövedéki termék esetén) fizesd meg.
Tisztelt XY (Vár)megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal XY Vámigazgatóság Jövedéki Ügyosztálya!
Szeretnék üzemanyagként elégeti az xy rendszámú xy jogcímen használt z típusú gépjárművemben 50 liter jövedéki terméknek minősülő fűtőanyagot.
Kérem, a jövedéki adó kirovásáról gondoskodni szíveskedjenek!
Üdvözlettel:
Visszaküldik a csekket, befizetés után az igazolást és már pöfögheted is a hekkes olajat.
Lehet, hogy KN kódot is kell írni, hogy az adó mértékét tudják, de kb. ennyi.
A villamos energia is jövedéki termék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze ez rendben van, de magyarországon ~40% az adótartalom. Triviálisan ezt akarják megúszni sokan. Részben meg is értem, mint mondtam, én örömmel befizetném ezen adókat ha látnám hogy jól használják fel és nem ilyen tolvajok mint Tiborcz és fiúcsapata lopja el. Vagy hogy ne lehessen jobb meg bal oldal hülyeséggel jönni, Lackner szívja el kokó formájában. Így megértem hogy a nép ügyeskedik, hisz a vezetők is egy kalap.....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez tényleg így van? A környezetvédelem meg smafu? A Strilingmotoros autómban égethetek háztartási szemetet is? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kb szerintem szarkazmus, de egyszer hasonlónak utána jártam. Én vízbefecskendezéses autót szerettem volna készíteni, amit ha "feketén" csinálsz senki nem veszi észre és még jót is teszel a környezetednek, de olyan módosításnak minősül amire nem kapsz forgalmi engedélyt mert meg kell felelned valamelyik forgalomba bocsáthatósági szabványnak és abban nincs lehetőség vízbefecskendezésre. Szóval ha van olyan szabvány ami stirlinget enged akkor meg tudod oldani...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem szarkazmus. A BRENT hordónkénti világpiaci árától függ az adó mértéke: Jöt. 110. §. (1) a)-c) . Egy volt kollégám így járt évekig (10+ éve) lacipecsenyés olajjal. A 120 Ft / liter mégsem 650 Ft.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Napraforgo olaj utan be lehet vallani es megfizetnu a jovedeki adot es akkor legalis, hogy az van a gepbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel a jelek szerint Trey alszik, vagy épp egyéb flame-elni valója van, erről lemaradt, pedig milyen jó gumicsont-frissítésnek :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezer éves terv.
És nagyon helyesen.
Ahogy mondtam, csak a hülyék hiszik azt, hogy a kedvezmények örökké maradnak. A beetetés után jön kijózanodás.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a hülyék hiszik azt, hogy ha a kis gömböc éhen marad, akkor nem adóztat mindent, ami eszébe jut.
(A hazai kis gömböcön kívül szinte minden országban van ilyen, de az fájjon azoknak.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a hülyék hiszik azt, hogy egy 1000 kilométeres hatótávból elektromosan 40-et tudó autó EV.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a hülyék ismételgetik az 1000km-es mantrát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a hülyék nem értik, hogy az nem azt jelenti, hogy "1000 km egy seggel".
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak egy hülye terel EV-vel, amikor PHEV-ről volt szó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a hülye hiszi, hogy a PHEV egy igazi EV, ergo zöld rendszámot ér.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a cikket elolvasod, látni fogod, hogy máshol is veszik vissza, a PHEV-t greenwashingnak tartják sok helyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni