Fórumok
Magyarországnak azért kellett meghoznia ezt a döntést az embercsempészekkel kapcsolatban (szerk.: szélnek eresztik őket), mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-vel.
Hozzászólások
Úgy látszik már a bűnözök ellátására sincs pénzük, inkább elengedjük őket.
Én a kerítést is megnyitnám Orbán helyében, hogy érezzék. Ha már fizetni basznak érte. Végre kezdik érteni Orbánék is, hogy hogyan kell ezt csinálni. Azt nem értem, hogy miért vártak eddig ...
trey @ gépház
Gyurcsany kottajabol jatszol? Ejnye!
Ebből is láthatnád, hogy nekem Orbán nem elég radikális. Lám, még egy dolog, amiben nem értettem egyet velük.
Nem Gy. P.-s Ferenc kottájából, mert az a balfasz a kerítés lebontásáról beszélt, én pedig ilyet nem mondtam. Azt mondtam, hogy addig kellene megnyitni és ellenőrzött folyosót biztosítani az osztrák határig, amíg el nem kezdik finanszírozni az üzemeltetését.
Évekkel ezelőtt leírtam már itt ezeket a gondolatokat.
trey @ gépház
Huha.
Asszem' lenne huha az EU-ban :D És még a lepcses pofájukat sem jártathatnák.
trey @ gépház
Nem baj, majd Petiminiszter kitombolja magat, es helyre teszi ezeket a hanyatlo nyugatos gaz libsiket.
Hát, nem Petiminiszter kezdett el raplizni, hanem az osztrákminiszter, mondjuk, nem tudom mire fel, hiszen senki sem mondta a
szabadon engedettkiutasított embercsempészeknek (for the record: akik a baloldal szerint nem is léteznek, hiszen ide csak jóravaló menekültek érkeznek, akiket meg nem kell csempészni ...), hogy osztrákia felé hagyják el az országot 🤷♂️trey @ gépház
>> nem tudom mire fel
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Tényleg, mire fel?
btw, az osztrákok kezdik megkedveltetni magukat, ha jól emlékszem, flame-be kerültek a románokkal is ....
trey @ gépház
Innen: https://rtl.hu/hirado/2023/05/18/szabadon-engedett-embercsempeszek-szom…
Ismerem a sztorit, láttam az RTL-en. Mi az osztrák rapli lényege? Valaki adott nekik egy térképet, hogy "arra van az osztrák határ"?
Ahogy Gyuri bácsi csicskásai szokták? Minek menne egy embercsempész az osztrákokhoz?!
😂
trey @ gépház
/popcorn
A társaik után, akik onnan és oda szervezik a business-t?
Azt hittem hogy legalább a határon átbasszák őket, de még erre is képtelenek.
Az embercsempész a déli határra megy emberért. Magyarországon fog tevékenykedni. Ha megint elkapják, leültetik. Hogyan kerül az embercsempész az osztrákokhoz? Jaa, hogy oda nem megy, max. migránst vinne!
Akkor tessenek az osztrákok is jól védeni a határaikat. 🤷♂️
trey @ gépház
Onnan jöttek?
Vagy csak kiraknanak schengenből, mert nem teljesítjük a követelményeket, az osztrák határt meg lezárnák és nézhetnénk a beengedett migránsok ezreit az országban. De jó lenne. Mondjuk ilyen felelőtlen, inkompetens kormánytól nem lepődnék meg hasonló döntéstől... A jelenlegi sincs messze ettől. Simán kiengedni bűnözőket, hogy majd 3 nap alatt hagyd már el az országot oké-zsoké? Kitoloncolás az mi? Ha már nem akarjuk tartani őket... Balfaszok.
Ja, hogy ez így működik? Hogy ahelyett, hogy a jogos költségeket megosztanánk, kiraknak minket? Azt hittem, hogy a nyugat a jog és igazságosság fellegvára ... :D Bízom benne, hogy azért ilyenkor van jogorvoslati lehetőség, illetve, hogy az eljáró bíróság mérlegeli, hogy ki mit nem teljesített a kötelezettségeiből.
trey @ gépház
Ha hajlandó lennél az egysoros bulváron kívül mást is olvasni, meglepődnél.
Lepj meg!
trey @ gépház
Ne marháskodj, görögök, spanyolok, (nem olyan sokkal korábban még olaszok) nem teljesítik az előírásokat(külső határ védelem&ellenőrzés). Senkit se érdekel a bürokraták közül. A görögök még a sérelmezett visszatoloncolást is gyakorolják: ez volt a legnagyobb fájdalmuk a frontex-esekkel szemben.
Az a kérdés, hogy hova :)
Úgy gondolod, hogy a jogerősen elítélt külföldi állampolgároknak nem tudja az állam az állampolgárságát, útvonalat ahol bejöttek? Vagy szerinted hova szoktak kitoloncolni, Atlantiszra, Valhallába?
Csak, hogy értsd miről szól a mostani gyakorlat: a leamortizált rendőrség erőn felül ellenőrzi, hajtja az embecsempészeket, meglepődnél mennyi energia befektetéssel. Ezek közben menekülnek, balesetet okoznak, több esetben halálosat, rendőrre lőnek. Akik megvannak, azokat őrizetbe veszik, eljárás, bíróság, jogerős ítélet. Majd tadaam, kiengedik a börtönből őket (rendeleti kormányzás...), hogy majd légyszike 3 napon belül hagyd már el az országot okéka? Úgy hogy ha korrektül akarja csinálni, akkor ki is toloncolhatja őket, ezek jellemzően 3. országbeli bűnözők, és akkor Schengen-en kellene újra bejönniük, ha a célországban nem basszák börtönbe a férget. De nem, Schengenen belül engedi el őket... partner ország hatóságaival való együttműködés nélkül, csak úgy a szabadba. Ekkora balfaszokat. Saját rendőrségét, igazságszolgáltatását is leköpi közben persze, mert ki a faszt érdekelnek, ha oda szarhatunk az asztalra Brüsszelben? Cigányok.
Angolokat, németeket elnézve egyáltalán nem triviális, hogy hova. Meg kell nézni, hogy származását tekintve az anyaországa biztonságos-e. Ahonnan jött biztonságos-e. Milyen a magyar állam viszonya ezen országokkal stbstbstb.
Ráadásul az EU bürokraták rendszeresen sírnak-rínak az ilyesmi miatt.
Németeknél, angoloknál több 1000 végrehajtásra váró kitoloncolás van függőben: németeknél a sötétzöld külügyminiszter önhatalmúlag blokkolja/akadályozza a folyamatot (ezzel egyidejűleg nem engedi az alapos ellenőrzéseket a konzulátusoknak a beutazást megelőzően: utasítja őket, hogy puszira adják ki a vízumot minden jött-mentnek.)
Vannak rendőr ill. katona ismerősök :), nem lepődtem meg: nem épp szívderítő se nem könnyű feladat..
Az osztrák határon már lassan 5 éve megy ez ellenőrzés, amit elvileg 6 hónapra lehet kérni, persze ez nem triggerelt kötelezettségszegési eljárást.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Melyik határátkelőn?
Nem ismerem mindegyiket, ahol én járok rendszeresen - nagyok közül füzes, bucsu, meg a kishatárátkelőknél - ott strázsálnak. De mindegy, mert ha nem strázsálnának, akkor is kérték a labancok ezt:
Szlovén határon is ugyanez megy.
És bocs, 2015 óta van ez, tehát 8 éve. Persze ilyenkor nincs kötelezettségszegési eljárás meg a többi no...
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Mármint ott állnak, de nem ellenőriznek, ugye?
Csak azért, mert napi szinten ingázók.
változó, van amikor csak integetnek vagy elfordulnak, hogy nehogy munka legyen vele, van amikor benéznek, és ha csak fehér ember van a kocsiba, akkor mehetsz, de füzesen többször volt, hogy megnézte/ránézett a személyire. inkább embertől függ, hogy ki van ott.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ezzel foglalkozna inkább az osztrák miniszter úr:
https://infostart.hu/belfold/2023/03/30/sulyos-konfliktus-a-magyar-oszt…
https://index.hu/kulfold/2023/01/22/agfalva-somfalva-ausztria-hataratke…
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2022/08/korlatoznak-az-atkelest-…
trey @ gépház
Mi történhetett? Nem készítettek hatástanulmányt? Rettenetes lenne, ha a nyugatiak nem készítettek volna! Vagy készítettek hatástanulmányt, de a felkért független szagértők hozzá sem tudtak szagolni a témához? Biztos kelet-európaiak voltak! Vagy ellopták a hatástanulmányra szánt összeget? Lehetetlen! Ott sosem lopnak, legfeljebb nehéz kompromisszumokat hoznak.
:)
Olcsobb lenne, "atmeneti szallasnak" megvenni egy panel tombot valahol bekason, es minden negyzetmeteren elferne valaki. Nem borton, 7/24 fegyveres biztonsagiak altal orzott atmeneti szallas. Nem vonatkozik ra a kvota. Kajat sem kell biztositani. Hozhatjak a ngok, ha akarnak.
Csak mondom.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
Így jobb a műsor 🍿 A Fidesz megint ráérzett, hogy mutasson lófaszt legalább két irányba :D
trey @ gépház
Melyik az a két irány? Mert az elmúlt évek kormányzati kommunikációja alapján a Fidesz szavazó azt gondolná hogy az illegális migráció rossz.
Egyrészt az EU felé, másrészt meg a zsúfolt börtönökön nyerészkedő börtönbizniszes "NGO-k" és ügyvédkeselyűk felé.
A Fidesz szavazók szerint a Magyarországra irányuló illegális migráció rossz (nem akarnak müezzin kurjongatásra kelni), az EU felé mehetnek, csak minket hagyjanak békén.
Szerinted mennyire érdekelt egy Fidesz szavazót, hogy mit kezdenek nyugaton a migránsokkal?
trey @ gépház
> az illegális migráció rossz.
A MI-CSO-DAA???
sztem kapni fogunk EU-s pénzt börtön építésre :-)
csak kell egy kis zsarolás..
Komolyan kérdezem: olyan szarul áll az ország hogy el kell engedni a bűnözőket?
Nem, ez arról szól, hogy be kéne fejezni, hogy palimadárnak néznek bennünket.
trey @ gépház
Kik néznek palimadárnak?
Azok, akik elvárnák, hogy ne legyen kerítés, de ne is menjenek nyugatra migránsok, az embercsempészeket ne bántsuk, mert
De egyben zárjuk is őket börtönbe.
Mindezt természetesen ingyen, hogy a nyugatiak védve legyenek ....
trey @ gépház
Ha leszarjuk, akkor minek a kerítés? Minek a veszélyeztet 5+ éve? Ha nem szarjuk le, akkor ezt most hogy?
https://naszta.hu
Szóval az Unió követeli tőlünk, hogy kontrolláljuk ki léphet be a schengei határokon, nekünk ehhez nem füződik érdekünk.
Akkor miért bóhockodunk kerítésekkel és miért plakátoljuk telibe az országot hogy a migránsok nem vehetik el a magyar kultúráját és munkáját?
Jaj, ne tedd már, mintha nem értenéd ... Magyarország ellátta az EU határának védelmét. Kötelességéből fakadóan. Eddig grátisz. Ez a grátisz szűnt meg mostantól, mert közös terherviselés (ahogy az elvárható lett volna) az nem volt, de cinikusság, baszogatás annál több.
Hát, így tetszettek az EU-ban járni! Tessenek finanszírozni a rájuk eső részt ... 🤷♂️
trey @ gépház
https://hvg.hu/gazdasag/20191017_bevandorlas_hatarvedelem_Europai_Unio
https://hungary.representation.ec.europa.eu/lassuk-tenyeket-mennyivel-t…
https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20211112/bejelentettek-sok-penz…
Nézd meg az össz -többlet- költséget, majd nevess egy jót. Kb annyit ér mint a bizonyos országok országok gazdáinak nyújtott 'kompenzáció' az ukrán dömpinggel szemben.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem csak a *magyar* határvédelemre nem költenek érdemben, de a frontex költségvetése sem kerekedik sehova. Sőt ami pénz allokálva van konkrétan erre a célra azt is rendre másra költik.
Ok, írd a számokat.
https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/11/kozelitik-a-650…
Köszönöm a cikket, az látszik belőle, hogy Rétvári hazudik. Ha a két számot összevetjük, akkor Rétvári szerint a kiadás 650 milliárd Ft (a 'megközelíti' kitételt tekintsük úgy, hogy elérte), az EU 45 milliárdot adott 2020-ig, Rétvári szerint pedig ez kevesebb, mint két százalék. Pedig nyilván jött 2020 után is. Igen, egyetérthetünk abban, hogy több kéne. Természetesen a korábbi állítás (nem a tied), hogy eddig grátisz látta el Magyarország az EU védelmét, szintén nem igaz.
Vállalt eladata, tehát nem grátisz finanszírozás nélkül sem. A vita arról szólt, hogy ami normális menetrend szerint (a 2015ös migráns válság előtt), nem került olyan drasztikus különösebb többlet költségbe az most komoly terhet jelent (maga a feladat).
Az elvi kérdés, hogy a közös feladatokért a közös büdzsé részarányos finanszírozást biztosítson. Annak amit Rétvári emleget annyi alapja van, hogy pl konkrétan a technikai zár felépítésére és karbantartására (és egyebekre) az EU nem hajlandó pénzt biztosítani, csak nagyon limitált x-y jogcímekre (mert ugye a kerítés mint olyan optikailag/egyesek ideolgóiai meggyőződése miatt rossz, de amúgy meg szükséges..), holott az egy igen jelentős összeget tesz ki: és ez egy folyamatos vita tárgya az óta is: milyen számlákat hajlandóak befogadni.
Ez más területeken is állandó vita tárgya amúgy a tagállamok és az EU között. Ott van a helyreállítási alap: folyamatos probléma, hogy a tagállamoknak kell ötleteket és projekteket vinnie, hogy oké erre gondoltak: az EU-s bürokrata meg azt mondja, hogy nem tetszik neki: és ott áll a pénz, nem tudnak amúgy szükséges projekteket megvalósítani. Ezen a téren is a túlhízott szervezet látszik, aminek feladata az adminisztráció és a szinkronizálás kellene legyen, nem pedig önállósítva önmagát akadályoznia a konkrét tagok működését. Félreértések elkerülése végett, konkrét spanyol és olasz projektekről van szó, nem magyar nézetről beszélek.
Ok, ezt a grátiszt játszd le Trey-jel. Az arányokat meg Rétvárival.
akinek meg nincs Schengeni határa, az meg vakarja a tökeit, ugye? Németek, dánok, benelux, portugálok, csehek, ugye?
Nekik lenne egyéb dolguk, pl a kikötőik rendben tartása, a beáramló drogok megfékezése. Ezen a téren a hollandok, belgák, spanyolok, portugálok mind elhanyagolják a rájuk szabott kötelességet. A probléma szintje más és más; hollandia gyakorlatilag narkó álllam mostanra.
Ne már, és nincs kötelezettségszegési eljárás ellenük. Valamit még is jól csináltak.
A kötelezettségszegési eljárás pont azért van folyamatban, mert betartod a kötelezettségedet :D. Ha nem tartod be akkor nem megszeged, hanem leszarod. Szocialista logika&etika mindig is csodákra volt képes. #Politikai_korrektség + #mások_kirablása_az_igazsagossag_jegyben
--
“The problem with socialism is that you eventually run out of other people's money.”
― Margaret Thatcher
Majd gondolom az EU vitatja és tényekkel alátámasztja, hogy ez több mint az 1%. Én kivárom a válaszokat.
trey @ gépház
A büszke, szuverén állam, amelyik az EU nélkül nem képes fenntartani az oktatást, a határvédelmet (úgy, a csatlakozás óta rövidebb határt ellenőriz) és a büntetés-végrehajtást! Ez maga a siker!
https://naszta.hu
Nem tudja <> nem akarja
Én sem szeretnék helyetted fizetni semmit sem, noha valószínűleg tudnám.
trey @ gépház
Ebből melyik az, amit az EU helyett fizetnénk?
https://naszta.hu
"Komolyan kérdezem: olyan szarul áll az ország hogy el kell engedni a bűnözőket?"
Épp a napokban volt sajtóhír, hogy a britek még fizetnek is a büntetésük elengedése mellett, csak ne menjenek vissza hozzájuk.
Ott is rájöttek, hogy a migráns csak nyűg. A willkommenskultur nekik se jött be. De, ahogy nézem a banánnal várás már a múlté az osztrákoknál és németeknél is.
trey @ gépház
Banannal ? Us ben, ha egy feketet banannal kinalsz az mar "hate crime".
Pampogott a sok sjw, hogy migransok igy ugy csak dolgozni akarnak etc... ott is, aztan Texas es a tobbiek azt mondtak, hogy ok es szepen felbuszoztak PAR SZAZAT NY sanctuary city fellegvarba. (milliok vannak szerteszet es sok ezren jonnek naponta.
Tessek talalgatni mi tortent hirtelen ?
Polgi olyan tantrumot dobott a kezelhetetlen migrans valsagrol, hogy a sajat nepei cancelloltak es azota az ellenoldali media van teli vele. lol ?
Amugy pont leszarjak, mert pont az a cel, hogy destabilizalt remenyvesztett nepek, konyorogjenek megtobb kormanyert es onkent adjak oda a szabadsagfaktorukat.
Millio eves trukk, es ezt jatsza mindenki, a dagadt vezer is. Csak irom.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
Banánnal:
https://youtu.be/OM_6XK_sfDQ?t=25
Csak, azóta már megkopott a sógorok lelkesedése. Menj ki mostanában a bécsi Hauptbahnhofra és nézz körül :D :D :D
trey @ gépház
Te mit szoktál látni ott?
:)
->Tassadar
életedben pokereztél már ?
tudod mi az a:
blöff
wow, Magyarország azzal zsarolja az EU-t, hogy a területén szabadon engedi a külföldi bűnözőket.
Mindig azt gondolom hogy nem lehet szürreálisabb ez az ország, tévesen.
Akkor miért borultak ki ezen rögtön az osztrákok? nagykövetbekéretés meg minden volt.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Mert nem kérnek illegális bevándorlókat, Ausztria pedig ennek az egyik célpontja. Bécs ugyan állítólag elveszett, de érdekes módon hozzánk még ők sem akarnak letelepedni.
tehát, akkor mégiscsak lehet ezzel zsarolni?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Szerintem nemzetközi szerződések szabályozzák hogy Magyarországnak milyen kötelezettségei vannak a határok ellenőrzésére, tehát nem tartom valószínűnek.
Mindenesetre az látszik hogy a szövetségeseink zsarolása vált az elsődleges tárgyalási stratégiánká.
igen, egyáltalán nem jó gyakorlat, hogy szabadon engedik őket. De az sem jó, hogy sokkal több erőforrást kötnek le mint a többi elitélt. Talán valami offshore börtön kéne, Törökországba vagy nem tudom, ahol értelemszerűen nem az EU szabályok lennének érvényben, és olcsobban meg lehetne oldani az egészet.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Szibéria. A "haladó" politikusokat el lehetne küldeni velük, szigorúan csak azért, hogy folyamatosan monitorozzák az elítéltek fogvatartási körülményeit.
:)
Nyugaton melyik orszag all jobban? Melyik teheti meg, hogy valakinek letoltendot oszt pl. egy iPhone ellopasaert?
De megvalaszolom a kerdesed is: igen, ilyen szarul all. De ugy nez ki, hogy az EU tagallamok tobbsege ebben szinten szarul all.
A hibas gyakorlat az, hogy az EU buntet a tulzsufolt bortonokert. Ezt az egesz EU kozbiztonsaga kezdi banni.
Ebbol a magyar peldabol lathatod, hogy hogyan.
Szeretnel azert tobb szazalek adot fizetni, hogy a bunozok nagyobb szazalekat tarthassak bortonben ugy, hogy kozben az az EU-nak is megfeleljen? Vagy jobb lenne inkabb az EU-nak ezt a szabalyat megvaltoztatni?
A nyitó elég kurtára sikeredett, nézzük bővebben:
Link: https://index.hu/belfold/2023/05/23/retvari-bence-bortonok-tulzsufoltsa…
trey @ gépház
A büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak (előzetesen letartóztatottak, elítéltek, kényszergyógykezeltek, elzárásra beutaltak, őrizetesek) száma:
18263
1.000 < 2.000 < 18.263
Mi a lényeg?
trey @ gépház
Az hogy 18 ezer elítélt mellett nem a további 1000 fogja megtölteni a börtönöket, vagy ha mégis, akkor nincs kapacitás a rendszerben. Ami nem az EU, hanem az állam hibája.
Lényegtelen. Én egy külföldi embercsempészt sem akarok etetni.
trey @ gépház
A többi külföldi bűnelkövetővel mi a helyzet?Miért pont embercsempészeket nem akarsz etetni?
Zsebtolvaj még rohadjon börtönben, de az embercsempész aki közreműködik abban hogy elveszik a kultúránkat és munkánkat, azt már inkább engedjük el a főtéren?
Mert a zsebtolvajjal ellentétben az embercsempész/migráns kérdéskör összeurópai érdek, s mint ilyet, közösen kellene finanszírozni. Valószínűleg lényegesen kevesebb külföldi zsebtolvaj van a magyar börtönökben mint illegális migráns / embercsempész. Nem értem az értetlenkedésed.
Buta módon egyszerűsítesz. Elengedik azzal, hogy
Ezek után csak a legostobább marad itt.
trey @ gépház
Nekem 30 éves elgondolásom a Duna - Tisza csatorna.
Kb. 100km - 4db 2000 fős börtönt építenék és a rabok 2 műszakban szépen kiásnák, kb. 10 év alatt meglenne.
Te se legyél vízügyes!
ha csak etetni kéne, de kell melléjük tolmács, speciális étkezés, stb. aztán a nyelvi gondok miatt dolgozni sem igen tudnak. többe kerülnek mint egy normál rab.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
adsz a kezépe egy lapátot és beállíottod a gödörbe - de jobbat tudok:
- reggel tartasz nekik egy meetinget. Projektor és ott egy animáción+tolmács elmagyarázod nekik, hogy ha nem lapátolnak eléggé akkor meg lesznek korbácsolva.
Minden reggel levetíted nekik - hidd el, érteni fogják.
- speciális: étkezés kapnak kenyeret meg vizet, tudom, disznót nem eszik - ott voltam láttam személyesen a (LAN-t mi építettük a kontérekbe) - rohan a hülye arab kezében egy marha májkrém konzervvel, hogy ő disznót nem eszik.
Láttál már rendőrt a homokba disznót és tehenet rajzolni ??? :-D
Az első élőpróbán fogják tudni, hogy mi a dörgés, még akkor is, ha nem érti a nyelvet.
Szóval a kormány támogatja az embercsempészetet, illegális bevándorlást. Ennyi.
1bit?
Lám, hogy jutottatok el néhány év alatt a "szegény menekültek"-től az illegális bevándorlás/embercsempészek kérdéskörig. Már csak az RTL Híradó az utolsó bástyája a "menekülteknek", de már ott is kezd repedezni az álláspont :D :D :D
trey @ gépház
Ne terelj, most arról van szó a kormány mit csinál. Ti hogy jutottatok el néhány év alatt a "jaj jönnek a migránsok"-tól az embercsempészek elengedéséig?
Az elengedésük baj lenne, de nem ez történik. Ami történik, az a kiutasításuk az országból.
trey @ gépház
Szerinted ez mennyire hat meg egy elitélt bűnözőt? Még ha kitiltás lenne, vagy mondjuk átadnák az állampolgársága szerinti illetékes hatóságnak, hogy ott üljön, ok. De kiutasítás? Ne vicceljünk már.
lehet azoknak sem kell?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
https://hup.hu/comment/2922312#comment-2922312
trey @ gépház
De még csak ez sem történik. Szombathely belvárosában engedik szélnek őket.
Lehet, hogy ott van a vasútállomás?
:)
Tévedtem! Tegnap többször is kimondták!!!! az RTL-en a "migráns" szót :D Rájöhettek, hogy ezt a sztorit nem lehet eladni a "menekültek" szóval :D
trey @ gépház
A migráns szó nem is létezik csak a gyíknyelvben.
Innen: https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa/posts/pfbid02giHcRxR6mVj2KWjEvYfh…
baj van nem kicsi...
tl;dr
Valaki összefoglalná 140 char-ban miről szól?
trey @ gépház
#gonoszbrusszel
"Valaki összefoglalná 140 char-ban miről szól?"
Csak a magyar kormány nem tudja kezelni a megállíthatatlan migrációt. Aki most még nem az majd fogja. Az EU-nak kellenének a dolgozó
(migránsok.) ez már nem fért bele.
:)
Tehát, valakit szótagszámra fizetnek, hogy fossa a hülyeséget?
trey @ gépház
Teged pl?
Akkor sokat nem keresnék, mert én rövideket írok. De, velőset!
trey @ gépház
Nacsa Oliver szintu magassagokat mar elerted, hat kell ennel tobb?
Ó, te - értelmiségi / értelmiségi leszármazott / elnyomott tanár fia, férje - nem olvasnád amit írok, ha ... Azért olvasod, mert mert pontosan tudod, igazságokat írok. Azt megértem, hogy nehezen adod meg. Ezen a megküzdési nehézségeden dolgozz még.
trey @ gépház
Ezen dolgozz meg egy kicsit.
Eszetlen EU, erkölcstelen fidesz.
Ritkan ertunk egyet. De tenyleg ez a lenyeg.
Annyit emelnek ki, hogy mas orszagok is szenvednek a jo bortonkorulmenyek betartatasaval.
"Az tehát illúzió, hogy a “migrációt meg lehet állítani”. Nem lehet megállítani, de még csökkenteni vagy lassítani se."
Már hogyne lehetne, El kell kérni Bahmutból a már nem használt golyós (sörétes, kinek hogy teszik) gépkarabélyokat. Nyugodj meg azzal meg lehet. Csak akarni kell.
ha már weimari unió topic, hamarosan új kritériuma lesz Az Európai Értelemben Vett Jogállamiságnak:
Helyes.
Link: https://24.hu/belfold/2023/05/25/embercsempeszek-szabadon-bocsatasa-aus…
🙄
trey @ gépház
Át kéne írni a topik címet így:
trey @ gépház
Most, hogy beégtek az osztrákok, milyen csönd lett a topikban 🤔
trey @ gépház
Hiába, kapós dolog a whataboutism. Főleg annál, aki máskor pont azt hozza fel.
Segítek: nem attól lesz valami helyes, hogy más csinálja e. Helyes volt elengedni ezeket az elítélt bűnözőket vagy nem? Ha igen, akkor minek van veszélyhelyzet 8 éve. Ha nem, akkor attól nem válik helyessé, hogy Ausztria ugyanezt teszi.
https://naszta.hu
Segítek: hiteltelen gecik az osztrákok (mindig is azok voltak), amikor olyasmiért verik a palávert, amit ők csinálnak titokban.
Helyes-e amit mi csinálunk? Mi nem csináltuk titokban, egészen addig, amíg azt hittük, a kéréssel el lehet valamit érni. Évek teltek el úgy, hogy a magyar kormány KÉRTE, hogy vállaljanak részt a tagországok a migránsok távoltartásában. Basztak rá. Teljes mértékben HELYES amit csinálunk. Főleg az után, hogy a börtönbizniszes Gyuribácsi csicskásai baszogatnak minket, hogy miért nincs nyugati kényelem a börtönökben.
trey @ gépház
Az meg ki?
Ezek szerint helyes: akkor mire fel építettünk kerítést? Miért van veszélyhelyzet lassan 8 éve? Már nem kell a magyar embereket megvédeni a bűnözőktől? Akkor minek bohóckodunk a többi köztörvényessel? Félünk a migránsoktól, akik közül 100-ból 1 bűnöző, de simán elengedünk 2000 igazolt bűnözőt az országhatáron belül? Szerintem a király meztelen…
Ráadásul egy elszámolási vita miatt ráengedtünk Magyarországra 2000 bűnözőt, miközben - ha kilépnének az EU-ból, ahogy itt többen szeretnétek - 60%-kal több határt kéne őrizni úgy, hogy nyilván az EU annyival sem szállna be, mint most. Szuverén büszke ország. Persze.
Az osztrákokat meg lesz@rom, oldják meg a saját bajukat. Nekünk is megvan a sajátunk, ha ebben a lábon kihordott csődben is Sorost látod 13 év 2/3-ad után…
https://naszta.hu
Fogalmatlanul beszélsz:
Kérlek ne kelts hangulatot úgy, hogy fogalmad sincs a dolgokról.
Ha pedig a nyugat szerint a kerítés nem működik, Magyarország úgysem tud elfogni senkit (kicsit ellent mond ezeknek a mantráitoknak az, hogy most meg azért sírtok, hogy elengedjük az el sem fogott és nem is létező embercsempészeket?!), akkor Orbán helyében megnyitnám egy időre a nyugat által finanszírozni nem kívánt, "hasztalan" kerítést.
Szerintem nem telne bele 2 óra, hogy jönne a kötelességszegési eljárással fenyegetés.
Na látod. Ezért geci képmutató a nyugat:
Van sapkája, nincs sapkája. Ezek a haverjaitok.
trey @ gépház
Egy bevándorlás ellenes, rendpárti hatalom külföldi embercsempészeket engedett szabadon, országhatáron belül, mert random bullshit. A többi mese habbal…
https://naszta.hu
Kényelmetlen, hogy lyukra futottál, mi? :D
Amit itt látsz, az a politika része. Úgy hívják, politikai nyomásgyakorlás. Tudom, fura látni, amikor a politikai nyomásgyakorlás éppen nem az EU irányából, hanem EU irányába történik :D
Egyébként miért hisztizel? Sok már felétek a migráns? Nem kellene több? Ahogy hallottam, a UK-ben is tele a fasza mindenkinek velük 🤷♂️
Mondjuk, azt megértem, amikor a külföldön élő magyar migráns kardoskodik a többi migráns beengedése ellen, hiszen azzal a saját pozícióját is gyengíti ...
trey @ gépház
Igazából ahogy nézem te bármivel egyet értesz, amit kormányunk tesz, még akkor is, ha az ellenkezőjét teszik annak, amit közel 10 éve papolnak. Vagy tudsz mondani egyetlen ellenpéldát?
Egyébként ilyen nyomásgyakorlásból nem pénz lesz, hanem határellenőrzés. Ahogy nézem az EU elkezdett beleállni az ügyekbe, pénzmegvonással (ugye ezt pont te hiányoltad évekig).
Engem sose zavartak a bevándorlók. Igen, át kell őket világítani, de jöjjenek. Európa öregszik és én szeretem az egzotikus kaját.
https://naszta.hu
Igtazából, ez csak azt mutatja, hogy mennyire nem figyelsz. Évekkel ezelőtt, amikor a Gyurcsány (meg a "ez nem kerítés, hanem ajtó szárnyakkal balfasz osztrákok, ugye?) azt szajkózta, hogy le kell bontani a kerítést (most már tagadja persze), akkor is azt mondtam, hogy nem értem Orbánt, hogy akkor miért nem húzza meg azt a kártyát, hogy "jó, nem kell a kerítés? akkor megnyitom nektek".
Gyakorlatilag most pont az történik, amit akkor szerettem volna. Nyomásgyakorlás a nyugatra. 🍿
Ó, jaj! Legyen ez a problémája az ingázóknak.
Jól ki is basztak a ... tanárokkal? Ügyes! :D Hallod, tőlem milyen pénzt vettek el szerinted? :D
trey @ gépház
Légyszí forrást! Én csak arra emlékszem, hogy meg sem kell építeni, mert van technikailag korszerűbb megoldás is, és a kerítés nem véd meg az illegállis határátlépéstől. Nekem ez az egész kerítésépítés úgy tűnik, hogy nem a problémát oldotta meg, ez egy belpolitikai kampány volt.
Ó, nem kell erre forrás: a guruló dollárokból finanszírozott helyi helytartói szájából dőlt ki ez a faszság. A többivel együtt.
A nyugati haverjaidtól annyi telt, hogy összeurópai megoldás kell erre. Azóta is várják az EU polgárai, hogy kiderüljön, ez a Leyen-i lózung mit jelent. Maga az EU is beismerte: a migránspolitikája egy csőd.
trey @ gépház
Egyébként a menekültek nagy tömegét az EU állítja és állította meg nem a kerítés: egy raklap pénzzel a törököknek. Szóval lett EU-s megoldás és bőven nem a kerítés az.
https://naszta.hu
Ühüm, úgy megállították, hogy folyamat lehet hallani már a sírá-rívásukat, hogy mit csináljanak a
menekültekkelgazdasági migránsokkal.trey @ gépház
Dehogynem: egyértelműsíti a tényállást: aki nem a kijelölt határátkelőn érkezik az egyértelműen célzottan&szándékosan illegálisan akar bejutni az ország területére. A zöld határon "véletlenül" áttévedők hantázhatnának róla, hogy csak elnézték a bokrot ahol jobbra akartak fordulni.
--
Természetesen a marketingesek is használták, mert jól hivatkozható látványossá tehető elem pro és kontra: a védőfal és a szögesdrót képe is.
Mert a kerítésen nem lehet átmászni? Cserébe a vadállományt biztosan elvágják egymástól!
A kerítést őrizni kell infrakamerákkal, radarokkal, élőerővel. Akkor miért áll a kerítés? Elég lenne a technika, és a drótháló teljesen felesleges.
600 méterenként elég lett volna egy torony remote vezérelhető géppuskával éjjéllátóval és garbage collection mobile team reggel összeszedné.
Amikor építettük 2015-ben én mondtam, csak hát nem vették meg az ötletemet..
Természetesen lehet. Ki állította, hogy nem lehet? Sőt alagutat is lehet ásni alatta! Fölötte meg helikopterrel, repülővel is át lehet jutni. Vállalkozó kedvűbbek ágyúból kilőve is átrepülhetnek felette, vagy katapulttal is át lehet lőni az embereket, csak fájdalamas lehet a földet érés.
Mi a célja jelenleg Magyarországnak szerinted? Hova tart ez a folyamat? Mit szeretnének elérni?
10+ éve azt hallgatom, hogy szuverenitás, de: nem bírjuk a saját határvédelmünket és közoktatásunkat finanszírozni? Nem óriási ellentmondás ez? Vagy csak a trollkodás a cél? 8+ éve egy sz@ros YouTube videót nem lehet megnézni migránsozás nélkül, de 2000 külföldi embercsempész szélnek eresztünk belföldön? Tényleg nem érted milyen szinten köpnek szembe téged is?
https://naszta.hu
Nem, én azt látom, hogy te nem érted az EU-t. Az EU gazdaági oldalt nézve egy gazdasági érdekszövetség. Amit te itt egyoldalúan beállítasz EU segélynek, az valójában nem segély, nem adomány. Hiszen az érdekszövetségben benne van, hogy nem jótéteményként vagyunk az EU-ban, hanem kölcsönös érdekből. Ezt a balos dumát, hogy nélkülük stb. hagyd meg inkább az arra fogékonyaknak.
A másik az, hogy tőled, EU-n kívüli lakostól meg aztán pont hiteltelen az EU ajnározása.
A cél pedig az, hogy az EU-ban olyan vezetés legyen, ami számunkra is megfelelő. Lásd még: gazdasági érdekszövetség
trey @ gépház
Gazdasági szövettség a jogszabályi harmonizáció és jogegység nélkül halott dolog.
Lehet verni a palávert, hogy ami jár az jár, de ha egy fél azt mondja hogy szembemegyünk a 490 millók érdekeivel, akkor felrúgja a megállapodást, és nem fizet aztán ki lehet lépni a megállapodásból.
Esetleg a kérdések közül egyre is válaszolsz? Nem az EU-hoz való viszony volt a kérdés.
10+ éve azt hallgatom, hogy szuverenitás, de: nem bírjuk a saját határvédelmünket és közoktatásunkat finanszírozni? Nem óriási ellentmondás ez? Vagy csak a trollkodás a cél? 8+ éve egy sz@ros YouTube videót nem lehet megnézni migránsozás nélkül, de 2000 külföldi embercsempész szélnek eresztünk belföldön? Tényleg nem érted milyen szinten köpnek szembe téged is?
https://naszta.hu
Válaszoltam a kérdésedre. Csak nem akarod érteni. Az EU nem segélyt ad. Nem a magyarok határvédelmét kellene finanszírozniuk, hanem az EU közös határa magyarországi szakaszának védelmét _IS_. Kötelessége, hiszen elvárja a közös határ védelmét. A közoktatásunkat nem kell finanszíroznia, hanem szeretné. Azt ugatja, hogy több jár a tanároknak. Akkor fizesse őket. Hajrá. A 2000-es számodat már rég megbeszéltük, az nem 2000, hanem 700 és ott is súlyos tévedéseid vannak.
trey @ gépház
Szóval nem érted. Nem baj. Így is lehet.
https://naszta.hu
Esetleg kipróbálhatnád azt a potenciális megoldást, hogy nem kérdezel hülyeségeket.
:)
Te a csóró migránsokkal szeretnéd megtölteni az országot, míg a fidesz szeret fizetni az adófizetők pénzéből a migránsoknak. Link
Nagy fenét barátom, a politikai nyomásgyakorlást kicsit elegánsabban csinálják. Ez zsarolás vagy ha úgy vesszük konkrétan terrorizmus.
ROTFL
Amikor visszanyal a fagyi ... Amennyiben ez zsarolás, vagy terrorizmus, akkor majd biztos jön érte a büntetés. Alig várom megint a kettős mércét, hogy olyasmiért büntessenek minket, amit az osztrákok stikában csinálnak :D :D :D
trey @ gépház
Kb. ovis korban szokták megtanulni az emberek, hogy attól még mert más is csinálja (ha igaz), és te ujjal mutogatsz, az még nem ment fel téged.
AHAHAHAH
És arra milyen jelzőt tudnál mondani, hogy valaki csinál valamit stikában, majd a nemzetközi porondon játssza a picsáját és egy olyanra mutogat, amelyik nyíltan felvállalva teszi ugyanazt? :D
trey @ gépház
Lefordítom azoknak, akik nem értik ezt az újbeszélt: a nem térdelés egyenlő a zsarolással, sőt terrorizmussal.
:)
A deportálásnak vannak szabályai, és az nem az, hogy mehettek bármerre 72 órán belül, pl. a vágyott irányba Ausztria irányába ellenőrizetlenül... Egy szerb vagy román embercsempészt saját anyaországának határátkelőjénél kéne szabadon engedni, nem pedig az osztrák határ közelében.
És a magyar állampolgárt?
Még egy ember, aki keveri a migráns és az embercsempész fogalmakat 🤦♂️
Halló, az embercsempész nem megy Ausztriába :D Az embercsempész az EU és nem EU határán működik, a nem EU-ból csempész embereket az EU-ba :D Minek menne az osztrákokhoz? Megittad az osztrákok bullshit-jét?
trey @ gépház
Mondottam, a migráns nem létező szó.
:D :D :D
Most mondod, amikor az RTL klub is megtalálta végre a szótárban? Szellő István nem győzött már kényelmetlenül fészkelődni a székében, amikor a migrénsokra rendre a menekült szót kellett - gondolom felsőbb nyomásra - használnia :D :D :D
trey @ gépház
Nehéz dolog megkülönböztetni nekik a bevándorlót a menekülttől, pedig van rá egyértelmű kifejezés magyarul: gondolom pont azért mert össze akarják mosni a kettőt. Pedig jogilag is teljesen más kategória.
Természetesen csak az a valóság létezik, amit a fajtád engedélyez...
:)
Egy éve volt szavazás. Ott kellett volna felöltözött királyt koronázni.
:)
>> nem attól lesz valami helyes, hogy más csinálja e
de ez így most már Közös Európai Érték, hahó!
Gondolom érzed hogy egy politikai pojáca, populista szófordulatait fenntartással kéne kezelni. De mivel illeszkedik a narratívádba ez a politikai megfolgalmazás, ezért megdönthetetlen igazságnak kiáltod ki.
Kivancsian varom mikor inditjak a kotelezettsegszegesi, jogallamisagi stb eljarasokat… persze nem az osztrakoknak, hanem nekunk.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Biztos lehetsz benne. Aki tényleg nem látja, hogy mi folyik itt, az vak, vagy elfogult.
trey @ gépház
Akkor ők nem hazudnak, csak mást csinálnak, mint kommunikálnak, és ez csak egy retorikai fogás.