Szombaton, egy privát klub törökfürdőjében holtan találták Homonnay Gergely írót
[...]
A cikk szerint Homonnay halálát szívleállás okozta. A rendőrség nyomoz az ügyben, ugyanis a holttest környezetében kábítószergyanús anyagok is voltak. Holttestét egy kórházba szállították, hogy halálának körülményeit vizsgálják.
[...]
Az irodalomból átevezett a közélet háborgó tengerére, ahol a Demokratikus Koalíció aktivistájaként lett ismert. Miután Novák Katalinra becsületsértő kijelentést tett („aljas, náci féregnek” nevezte a családokért felelős tárca nélküli minisztert), 2021-ben jogerősen elítélték, a perköltségek megfizetésére kötelezték, illetve egy év próbaidőre bocsátották.
Link: https://index.hu/kulfold/2022/01/02/homonnay-gergely-halalhir-olaszorsz…
- 454 megtekintés
Hozzászólások
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sorra emlékeznek meg az ellenzéki vezetők Homonnay Gergelyről
Tippeljük meg, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy "kiderüljön" a baloldalon, hogy a Orbán lepegazusozta, majd embereivel elraboltatta, erőszakkal levitette egy római buziklubba, ott vélhetően kokaint és GHB-t tartalmazó tasakokat és fiolákat tetetett mellé?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sztem semennyinek. Egy sima buzi volt. Szajer is igy bulizott. Szal gondolom akkor a buzernyakok igy toljak fuggetlenul attol, hogy egy partban komolyabb szerepet toltenek be vagy csak aktivistak.
Inkabb legalizalni kellene drogokat, hogy a hasznalo minosegellenorzott termeket kapjon es ne tudja tultolni veletlenul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy sima buzi volt.
Várjuk meg a vizsgálatok eredményét, hátha kiderül, hogy nem sima, hanem egy drogos buzi volt.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne általánosíts. Nekem több meleg ismerősöm is van akik jóval példamutatóbb életet élnek mint az átlag. Mindegyik jó munkaerő, valamelyik rendszeresen adakozik, valamelyik jár el segíteni időseknek/gyerekeknek ingyen és bérmentve. És nem, a gyerekeknek nem meleg propagandát tol, aki nem ismeri őket és nincs olyan szinten bizalmi kapcsolatban vele meg se mondja róla hogy meleg, nem is hangoztatja egyik sem.
Idióta drogos/alkoholista/feltűnési viszketegségben szenvedő meg van mindenből vallástól/szexuális orientáltságtól/politikai beállítottságtól függetlenül. Két teljesen külön dolog, akármennyire is divat mostanában ezt összemosni.
A második gondolatodat adom. Legalize everything and let Darwin do the rest. Lenne egy húzós időszak de utána megoldódna a túlnépesedés kérdése.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerinted az Olaszországi drog legalizálásba mennyi beleszólásunk van ??
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az olasz rendőrséget eléggé érdekli az ügy, úgyhogy lehet nem soknak. De biztos csak unatkoznak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A telex már pedzegeti:
Szerettük volna megtudni, hogy mikorra várható az orvosszakértői vizsgálat eredménye, felmerült-e idegenkezűség gyanúja
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
felmerült-e idegenkezűség gyanúja
Mivel buziparty volt, igy egyertelmuen felmerul, hogy egy idegen kez kiveri neki vagy megoklozi. Szerintem itt erre gondolt az ujsagiro.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát ez alapján még a Moszat is lehetett:
Homonnay karácsony előtt gúnyt űzött a holokauszt áldozataiból
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Moszat
Dehogy! Alga! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elképzelhető, hogy valakinek érdekében állt, hogy Homonnay elhallgasson. De erről majd később.
Így legyen ötösöm a lottón 😂😂😂
Ez a célozgatós, sejtetős, tényeket mellőző firkászás, amit a Telex művel, az újságírás legalja.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ellenzékre veszélyes ez a gondolat. Ugyan kiről tudhatott kényes infókat ez a Homonnay? Nyilván a sajátjairól. A Fidesznek csak szavazatokat hozott minden megnyilvánulásával annyira visszataszító jelenség volt. Miből élt Rómában? Járt jogra de befejeznie nem sikerült. Láthatóan semmihez nem ért. Valamiből fizetni kellett a számlákat. Ha pedig a kitartója is szabadulni akart inkább tőle és megvonta az apanázst könnyen elfajul a beszélgetés ilyen "ha én egyszer kinyitom a számat" - már nem abban az értelemben hanem a másikban, és akkor az őt korábban kitartó ellenzéki milliárdosnak könnyen az áll érdekében, hogy elhallgasson Homonnay.
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyan kiről tudhatott kényes infókat ez a Homonnay? Nyilván a sajátjairól.
Egyrészt igen, de én nem gondolnám ezt a Homonnay-t nagy playernek. Buzi, drogos és buzi/drogos körökben is gyakori az erőszak. Lehet, hogy előbb ezt a kört kellene kizárni. De az sem lehetetlen, hogy túltolta a kábszit, a szíve meg nem bírta a török fürdőben.
Persze, most megy a fekete szív emoji meg a faszom tudja mi. Választások előtt lehet belőle hőst csinálni stb.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom ki volt ő, csak könyvesboltban láttam annó az egyik könyvét, a hírből csak az volt ismerős a taggal kapcsolatban.
Ettől függetlenül itt kb az összes hozzászólás szerintem kegyeletsértő.
Javaslom ide felvenni a kegyeletsértést is:
- a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő cikkeket, blogbejegyzéseket, hozzászólásokat, fórumtopikokat,
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt kapja mindenki, amit érdelem. Ez az illető pl. 1 év felfüggesztett börtönt kapott, mert egy nőt aljas, náci féregnek nevezett.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt kapja mindenki, amit érdelem.
Egy ideális világban talán, de abban, amiben élünk, ez nem állja meg a helyét.
Novák Katalin sokszor mondott már olyant, amivel nem tudok azonosulni, de ettől még ő nem aljas, náci féreg. Ez utóbbi kijelentés minden valószínűség szerint olyan volt, amit erős felindulás vezérelt, de ez sem menti, sőt az sem, hogy a FIDESZ 5. sz. párttagkönyvének birtokosa ennél durvább dolgokat szokott mondani és írni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Örülök, hogy egyetértesz azzal, amit írtam. Apró öröm is öröm.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, olvastam a cikket amit linkeltél, én ott próbaidőt láttam, nem felfüggesztett börtönbüntetést.
Szerintem ez nem jelenti azt, hogy nektek is le kell menni az ő szintjére és pláne nem jogosít fel kegyeletsértésre csak azért mert a közéleti tevékenysége vagy a magánélete téged (és engem is) megbotránkoztat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felnőttek vagyunk, el tudjuk dönteni, hogy ki mit érdelem. Az, hogy valaki leadta a szerelést, nem menti fel a tettei alól.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Btk szerint ez is becsületsértés amit te csinálsz, csak a hozzátartozók a sértettek. Én nem látok különbséget, a jog sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olyan nem létezik és már nem is lesz, mert beszántották az OKJ képzést :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
............................................________
....................................,.-'"...................``~.,
.............................,.-"..................................."-.,
.........................,/...............................................":,
.....................,?......................................................,
.................../...........................................................,}
................./......................................................,:`^`..}
.............../...................................................,:"........./
..............?.....__.........................................:`.........../
............./__.(....."~-,_..............................,:`........../
.........../(_...."~,_........"~,_....................,:`........_/
..........{.._$;_......"=,_......."-,_.......,.-~-,},.~";/....}
...........((.....*~_......."=-._......";,,./`..../"............../
...,,,___.`~,......"~.,....................`.....}............../
............(....`=-,,.......`........................(......;_,,-"
............/.`~,......`-...................................../
.............`~.*-,.....................................|,./.....,__
,,_..........}.>-._...................................|..............`=~-,
.....`=~-,__......`,.................................
...................`=~-,,.,...............................
................................`:,,...........................`..............__
.....................................`=-,...................,%`>--==``
........................................_..........._,-%.......`
.....................................................................
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan mivel merítettem ki szerinted a tényállást?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Btk szerint ez is becsületsértés amit te csinálsz
Elnézést, itt pontatlanul fogalmaztam, te valóban nem merítetted ki szerintem max buziztál egy erőteljeset, de ki nem szokott?
A többi komment között biztosan találsz te is segítség nélkül olyat.
De a lényeget pont megfogtad, azal kezdtem a hozzászólásomat, hogy szeinrtem kegyeltsértő. Legközelebb kiemelem, aláhúzom, beszínezem stb, hogy szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ungár pl. simán buzinak hívja magát. Ha valaki buzi, arra azt mondani, hogy buzi, az ténymegállapítás.
Ha plusz drogos is, akkor a drogos buzi szintén.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Menthetetlenül maradi hozzáállás. A drogos az szerhasználó, esetleg tudatmódosult, bármilyen szó lehet, ami kifejezi, hogy nem az ő hibája, hogy anyagozik, hanem a körülmények szerencsétlen áldozata és/vagy az önkifejezés anonim hőse.
A buzi pedig meleg, bár mostanában már az is kezd negatív konnotációkba burkolózni, így lehetne mondjuk csillámpóni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Menthetetlenül maradi hozzáállás.
Pedig Ungár szerintem nem maradi. Szerintem liberális.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ungár Péter, az egyetlen coming out-oló magyar politikus tudtommal, aki rendszeresen hivatkozik magára buziként (nyilván szarkasztikusan). Ungár LMP-s, ami egy liberális párt.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- aki rendszeresen hivatkozik magára buziként (nyilván szarkasztikusan)
A buzi, meleg, homo, gay, fag, queer, etc használatával már nem lehet megsérteni valakit, vissza lettek foglalva. Már nincs negatív konnotációjuk. (Amennyire tudom, már nincs is olyan szó, aminek lenne.)
Azt nem értem, hogy a négerek is miért nem csinálják ugyanezt, szó szerint mindenki jobban járna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Schiffer András: Azt hiszem, át kell gondolnom a racionalitás fogalmát
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amugy ha jol tudom Orban fia ennek a faszat szopta, de hogy ezert miert kellene megoletni? Foleg ha mindkettonek jo :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vigyázz! A végén még feljelentenek becsületsértésért.
“Az ellenség keze betette a lábát”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni