A tavaly már csak 0,1 százalékos piaci részesedéssel bíró mobilos platformon belül a Windows Phone 7.5 és 8.0 verziójú készülékek most már
- nem kapnak több értesítést,
- nem frissülnek rajtuk az élő csempék,
- kikapcsol rajtuk a telefon megkeresése funkció.
Ezzel gyakorlatilag használhatatlanná válnak ezek a készülékek, mint okostelefonok, bár nyilvánvalóan tárcsázni, telefonálni és sms-t küldeni ezután is lehet. A régebbi verziók közül a 8.1-es még kap egy kis haladékot, és a Windows 10 Mobile továbbra is élvezi a Microsoft támogatását.
Részletek itt.
- 5378 megtekintés
Hozzászólások
"Még Joe Belfiore, a mobilos Windows-bejelentések egykori állandó szereplője, a Windowsért felelős alelnök is elismerte, hogy Androidot használ."
:D
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
WhyAmINotSurprised
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem nagy meglepetés. Microsoft Mobile már nem létezik. 2017-ben már egyetlen Lumia sem jelent meg. A többi gyártó már régen dobta a Windowst.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"nem kapnak több értesítést"
Ez mi a túrót jelent? Van egy Lumia550-em, netrádiózni útközben. Se SMS-re se telefonálásra nem használom, max kis facebook, böngészés.
A 2016-os black Friday-en vettem 20k-ért, annyiért nem kaptam volna másik értelmes 4G-s telefont droidosban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom push notification nem fog menni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Windows Phone 7.5 és 8.0 verziójú készülékek"
a lumia 550 windows 10-es.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát van egy 5 colos tableted 20.000-ért...szuper
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Netrádiózásra és málenkij fészbúkra minek kell neked 4G?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lásd az utolsó hszt, jobb vidéki lefedettség a Tnél, amit ingyen kapok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én jelenleg is ugyanúgy használom, mint az elmúlt három évben bármikor. "Here" offline navi, ha kell megy, fotó állandóan, (minden csip-csup ügyben, pl. bármilyen emlékeztetőként, adott esetben szemüveg helyett megy, fotóalbumként tárolok-visszanézhetek rajta húsz gigányi családi fotót, video felvétel lehetősége ritkábban kell, de megfelelő minőségben adott, telefon T-On/Voda napi használatban (DualSIM-en) megy. Kiváló stopper-ébresztő. Internet, ha kell, - rövid időre szoktam, az AP-k ellenőrzésére, - akkor bekapcsolom a Wi-Fi-t és az is megy.
A hír meg, hogy nincs több értesítés, kifejezett öröm számomra. (Ja, eddig sem volt soha..., desktop-on is írtom az "útját" mindenütt, ahol érem!) - Lehet, hogy e telefon ma létező technológiákkal összehasonlítva nem elég "okos", de nekem ennyi pont elég belőle, azaz jelentősen könnyít az életemen, nap mint nap.
Ha egyszer "kihal" majd biztosra veszem, ilyen problémamentesen használható telefonom soha többet nem lesz. Ez csak egyszerűen működik..., tölteni most is kb. másfél-2 naponta szoktam, mint újkorában. (Azért vannak időnként, akár többórás beszélgetéseim is - mivel a flottatagokkal ingyenes, hát használom is.)
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Burnt down platform. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Számomra a megbízható funkcionalitás a lényeg mindenek felett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ebben a Windows Mobile Windows Phone Windows Mobile Windows Phone egyedülálló.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit én várok ettől a készüléktől, - és tényleg nem csúsztatok, - azt megvétele óta pontosan kapom. (És nem voltam túl jó hozzá, repült időnként métereket, sokszor 3 darabban szedtem össze. Összeraktam és működik tovább..)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel egyetértek. 5+ éve használok egy Lumiát Kodi távirányítónak és még soha nem hagyott cserben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha még a telefonommal is annyit kéne b*sz*kodni mint mostanában a W10-es hálózattal, már régen a Duna fenekén feküdne, két kövi süllő társaságában, és nem lenne használatban az biztos. (A hálónak-gépeknek lassan szerencséje, hogy a nagy folyóvíztől a cégünk némileg távolabb van.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
éééés újabb hardver válik effektíve szemétté pusztán azért mert a gyártó leállt a szoftveres támogatással, normális új OS-t meg kb lehetetlen ráhúzni. remek.
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Több helyen írtam már, de itt is tüntetőleg. Egy tök alap Androidot kiadhatnának a Lumiákhoz, vagy odaadhatnák az infókat a LineageOS-es fiúknak egy maréknyi kőpeták kíséretében, hogy hegeszenek már a Lumiákra is rendszert.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezzel maximálisan egyetértek. reálisan szerintem nincs erre esély, ismerve a ms korábbi húzásait...
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én se remélem, de hátha Satnya pályázna az év jófeje címre :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos a korábbi hardveres megoldások egy pillanat alatt múlttá teszik biztonsági szempontból a használatuk lehetőségét, értelmét. (Most pl. a Meltdown/Spectre) - Nem lenne értelme a "régmúltra" fejleszteni. - A következő pár évben az IT világában minden kidobásra kerül és cserére, amiben processzor volt-van. (Majd a vírusírók gondoskodnak róla.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én ezzel nem értek egyet. úgy gondolom hogy amíg egy hardver energiahatékonyság szempontjából nem válik egyértelműen pazarlóvá addig érdemes rá fejleszteni, legfeljebb egy repurposing-ra van szükség.
ha az összes felhasználási területen ragaszkodunk a bleeding edge hardverhez, azzal tényleg csak a szeméthegyet növeljük. nem mondom, van helyzet ahol ez kritikus, de a legtöbb otthoni/offline felhasználásra ez egyszerűen nem szempont.
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Á. Megnyugtatlak, az emberek 99,99%-át ez semmiben nem fogja befolyásolni. Nem lesz itt semmiféle cserebere, pláne ilyen árak mellett. Max a legnagyobb cégeknél, kissebbeknél még ez sem.
De most komolyan, még engem sem érdekel annyira sem, h feltegyem ezeket a csoda javító frissítéseket az otthoni gépemre. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A RAM kevés lenne Android-hoz, szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mert miért is? komolyan kérdezem. fél giga ram csak van bennük...
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lumia 520-ban csak annyi. 525-ben már 1gb és ez utóbbi is már 4 éves telefon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahhoz, hogy fürge legyen, kevés, egyébként meg el bírna indulni. Bár nem tudom, hogy pl az Orejó menyi RAM-mal indul még el. Marshmallow még el-el döcögött 1GB-vel, mikor utoljára volt droidom. Csak sajna ahhoz a telefonhoz még nem volt félkatonai tokom üvegfóliával :( .
A Lumiám meg, ha néhanapján kicsomagolom/átfóliázom, mintha új lenne, de ezt is ejtettem már le jópárszor.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Orejónak biztosan kevés. Többek között ezért választott le a Google egy gyengébb mobilokra alkalmas lightosított droidot, Android Go néven.
Szerintem Lumia 520-as és hasonlóan régi, maguk idejében is belépő szintű Lumiákra inkább KaiOS való. Ez Android linux kernelt használó FirefoxOS fork. Az Nokia 8110 4G okosított butamobilon is rendesen működik. És azzal legalább van friss böngésző, térkép, html5 appok sőt még assistant is.
Lumia 525-ön már legalább 1gb ram van, elmegy az Android is. De arra is jobb lenne egy Android Go.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahhoz nem. :)
A w10-nek sem volt kevés a Lumia 735 1GB memóriája. Rajta az alkalmazásoknak volt kevés :D
Az FB és viber nagyjából 3 percenként lépett ki spontán állandóan, egy képet nem tudtam posztolni, mert ahogy megnyitotta a képtárat és egyet scrolloztam rajta FB kilépett rögtön.
Messenger úgy szaggatott, hogy teljesen használhatatlan volt. Viber kicsörgött és összeomlott azonnal.
Az, hogy az OS elindul rajta és megy, attól még az egész kóceráj lehet teljesen használhatatlan.
-42-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar a gyartas pillanataban szemet volt, nem a support hianyatol valt azza.
Aki megvette, annak biztos tudataban tette (mar ha tajekozodott elotte), hogy csak a szemetdombot gyarapitja.
--
Any A.I. smart enough to pass a Turing test is smart enough to know to fail it. -Ian McDonald
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a termék volt az. - A marketing és a platform, az MS-"ökoszisztéma" elképzelése, - vagy át nem gondolása, - okozta ezt a katasztrófát. (Ami sajnos desktop téren a W10-el tovább folytatódik...)
Az erősen limitált hardver pedig az árazás ismert maximalizálásában alakult ki.
Alapgondolkodásnak kéne lennie, hogy nem egy elméleti maximalizált árazásból kell megtervezni a termék (és benne a cég,) jövőjét, hanem a vevőt maximálisan kiszolgáló, megbízható eszköz (hardver-szoftver) megteremtésének árából. - Ha így tettek volna, még ma is élne a platform. (És a többi termék minőségének ismeretében le is nyomta volna azokat.) - Többek között Steve Jobs is innen indult el, az általa elképzelt platform virul is. Bármennyire üzleti modell egy termék hype-olása, a vevőt párszor be lehet csapni, de nem végtelen számban. (Bármekkora sznob v. csak egyszerűen hozzánemértő legyen is valaki, legalább titkon mindenki vágyik a jó, megbízható termékre.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az utolsó 3 mondat nehezen fér meg egyazon kommenten belül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szövegből csak az nem lehet egyértelmű, hogy az Apple termékeit és a cég (részvényesek!) céljait, - (ami Jobs alatt nem "terhelte" annyira a gyártásminőséget) - teoretikusan, "with Jobs" és "without Jobs" korszakra osztottam, - Így már ok?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az okfejtést értem, de szerintem a windowst mint platform már csak egyetlenegy dolog tartja nyeregben és az pedig az annak idején többnyire érdemtelenül szerzett iparági dominancia. a ms jókor volt jó helyen és némi ügyeskedéssel meglehetősen stabilan bebetonozta magát a különféle célszoftvergyártókkal kötött paktumokkal. innentől kezdve öngerjesztő lett a dolog, és tulajdonképpen függetlenné vált a tényleges praktikussági szempontoktól.
ez viszont nem volt megismételhető a mobilpiacon ami egy új kezdés volt. egyébként meg az is beszédes hogy a beágyazott rendszerek piacáról a *NIX alapú rendszerek milyen látványosan kiszorították a DOS alapúakat. legalábbis szerintem.
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En nem sok DOS alapuval talalkoztam. Talan egy HP volt, ami konkretan DOS-t hasznalt, meg az elso Communicatorra emlekszem, amiben x86 volt es lehetett rajta DOS-t inditani.
---
Apple iMac 27"
áéíóöőúüű
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fejtsd ki, kérlek, hogy miért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert egy olyan droidos teló amire már a gyártás megkezdése előtt nincs support, az jobb? A Lumiára legalább még csordogált most is pár frissítés.
Tudom, jobb, sajnos, mert legalább ott a Play áruház és egyre több komponens tud onnan is frissülni, még ha az alaprendszer marad is, na de akkor is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem tud, mert a telefonnal eladott belsö 4/8gigás tár rögtön megtelik és a nem informatikus felhasználó meg nem érti, a frissen vett telefonja hogy a p*csában rinyál azonnal a tárhely miatt. na EZ AZ átverés. lásd az összes közép kategóriás Android, mint pl. Sony-k. Bövebb családban többször megtörtént.
Ja, és nem vagyok se apple fanboy, se MS függö. Viszont van mind a három plattformról elég tapasztalatom - lehet, csinálok egy összehasonlítást blogon.. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, asszony is rinyált, hogy a 15.000 Ft-os porszívó nem tud robotüzemmódot és neki kell tologálni... én több, mint két éve vettem akkor 65 rugóért egy p8lite-ot. Közép kategóriás, de.. elég a tárhely ma is, van hozzá nem hivatalos 7-es (én ugyan nem használom), de a 6-os droiddal vígan elmegy, security update még 2 hónapja is volt (lehet lesz is még) ehhez képest
2015-ös telefon.
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát a putrisoron lehet, hogy ez középkategóriának számít, de a normális világban ez mélyen alsó-kategória. Különösen a 4gb. De még az ilyen mobilokban is van sd kártyahely ahova lehet telepíteni és áthelyezni az appokat ha kevés az gyári tárhely. Lumiakban sd kártyahely sem volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amikor valakit bekóstolsz, de f*szságot írsz. priceless.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom találva érzed magad! Részvétem.
Itt bizony nekem van igazam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miért is? azzal kezdted, hogy leputriztál aztán meg beírsz valótlan dolgokat...
csak a tények kedvéért:
- sok lumia bövithetö microSD-vel pl. 735
- ha nem csak találomra beirogatnál, tudnád, hogy a legtöbb alkalmazást rootolás nélkül a microSD-re át lehet tolni
- ez anno nem volt lehetséges a stock Andorid 4.1 verzióknál (egyébként egy Sony C1905-röl beszélünk)
szóval hol az igazad?
és biztos vagány leszólni azt, aki nem valami flagship telefonnal járkál, viszont van olyan önkormányzatnál dolgozó ember is, aki ha akarna se tudna annyit költeni egy telefonra.
szerk: lumia 750 javítva 735-re. nincs 750-es
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"szóval hol az igazad?"
2018. február 25-öt írunk. A 8gb és 4gb flashes mobilok pedig már alsókategóriából is kiesőben vannak. Utóbbi tavaly talán már nem is volt kapható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hagyd, ez kb, amikor azt mondják "juj de sz@r a droid", és egy 300.000 HUF-os iphone-hoz hasonlít egy kb. 50.000 HUF-os telefont.
Az iOS nem egy nagy kunszt, a hw alatta viszont jó. Ráadásul a kettő jól össze is van csiszolva. Ennek ellenére a droid sokkal inkább használhatóbb (dedikált hw-n pláne), csak kell alá normális hw. A windows-os teló már akkor bukta volt, amikor kijött. Se app nem volt mögötte, sem eget rengető innováció, csak azt hitték, hogy win logó elég lesz...hát nem lett.
4Gb-os háttér...basszus...
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"300.000 HUF-os iphone-hoz hasonlít egy kb. 50.000 HUF-os telefont."
De még az 50 ezresből is egy 6 éves típust. Az ilyenek ára az ebay-en ma már felfele megy mint régiségé. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jól terelsz.. ;)
ebben igazat adok, a C1905 2014-ben lett megvásárolva és akkor sem számított csúcsmodellnek. viszont most épp ugyanez a probléma állt elö az önkormányzatos Samsung J3 2016-al (az se csúcs modell, de adott a helyzet...). Természetesen amit lehetett, már rég átrakott a microSD-re, de hiába, tele a tárhely a core cuccokkal. Ilyenkor mit lehet tenni....?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2014-ben sőt utána következő évben is volt ha nem is 4gb de 8gb-os iPhone, amivel szintén elég nagy szopások voltak. Ismerősnek volt ilyen. Notebook usb kapcsolat nélkül iOS frissítésbe jobb ha bele sem kezdett az alma user. Pedig azoknak az iPhoneokat nem ajándék áron adták, hanem igencsak megkérték az árát még a 8gb-os iPhoneoknak is.
"Ilyenkor mit lehet tenni....?"
Személyes tapasztalatokkal nem tudok szolgálni, ötletem van.
LineageOS
Azon szinte minden appot át lehet tenni sd-re. Elvben arra is van lehetőség, hogy sd kártyára legyen telepítve a LineageOS csak akkor nem lehet kivenni a mobilból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt már néztem köszi, de ez a samsung nem támogatott... :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://forum.xda-developers.com/galaxy-j3-2016/development/rom-lineage…
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
afranc...én itt néztem, itt nem volt a listán
kösz!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen mert ez még béta, de általában jobban jársz azzal is.
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jelentem, tavaly novemberben vettem egy Alcatel Pixi 4 típusú telefont. 15 fontba került. 4G memóriája van, amiből elméletileg 2G használható. Factory reset után panaszkodik, hogy kevés a hely (kb. 700M), töröljek appokat (fel is kínálja a facebookot és a facebook messengert). Cserébe ha hagyom, hogy megformázza az sd kártyát, akkor arra telepít mindent, így összesen 34G (32.7 üres) van.
Középkategóriásnak persze nem mondanám, még az alsót is csak alulról súrolja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
melyik android verzió van rajta?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
6.0, 2017 februári biztonsági peccsekkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legalább kártyafüggetlenül volt 15 font?
Az lett volna a csúcs pofátlanság, ha "4G mobilként" árusítják. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Független, igen.
Tud 4G-vel kommunikálni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha azt nézed, hogy a Nokia 3310 retro butamobilja 50 font függetlenül ennyiért nem rossz vétel. Csak nem kell okostelefonként tekinteni rá. Ha sd kártyával egy Opera mini elmegy rajta, akkor van egy böngészős mobilod nagyobb és érintő-képernyővel 3310-es árának 30%-áért. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem igazából a telefonálás mellett a google maps kellett főképp + email, hangouts és calendar.
Ezek mentek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez máris három plusz funkció amit nem tud a 3310 :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a két app, amúgy is csontozná ezt a telefont (aksi, teljesítmény), hagyd törölni :)
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar a gyartas pillanataban szemet volt, nem a support hianyatol valt azza.
Az összes okosteló ilyen, az 1-2 éves életciklusukkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jobb lenne valami olyan cucc, ami hardveresen már kész van és már csak a szoftveres fejlesztések vannak rá, nagy verzióváltásokra elő lehetne fizetni, magát a vasat meg nem kellene cserélni. A gazdaság is pöröghetne a szoftverfejlesztés által, miközben nem is szemetelnénk annyit. Persze ehhez fejlettebb akksik meg jobb, nagyrészt FPGA alapú SOC-ok kellenének, valamint a külsőt valami e-papír technika adhatná, és szoftveresen szkinezhető lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Őszintén szólva nem vagyok egy okostelefon szakértő, azt se tudom, mik ezek a csoda újdonságok, ami miatt évente újat kell venni, de elképzelni se tudom, hogy egy 4-6 collos kijelző meghajtására milyen új hardverek kellenek évről-évre. Amikor a PC-k fejlődtek, legalább egyre nőtt a felbontás, nőttek a kijelzők (nem 4-ről 6 collra), jobb lett a hang, stb. De ezt már hova lehet tovább fejleszteni egy telefonon? Ráadásul ergonómiailag egy szar, gépelni rajta halál, folyton tölteni kell, olvasni egy ilyen kis kijelzőt gyötrelem egy normális monitorhoz képest, aztán mégis ezt nyomkodják az emberek ha kell, ha nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nő az (akár háttérben is futó) alkalmazások száma, nő a felbontás,egyre több és pontosabb szenzor, új hálózati/rádiós protokolok. Ugyanakkor szép lassan el lehetne jutni oda, hogy a hardverhez már ne kelljen nyúlni, mindent szoftveresen vagy FPGA áthuzalozásával lehessen frissíteni, legalább is egy 5-10 éves időszakra. Most néztem, hogy pl az Nvidianak van szoftveres LTE rádiós cucca, az FPGA-k is egyre jobban fejlődnek, a felbontást (és a dinamikatartományt) se érdemes/lehet a csillagos égig nyomni. Valami előfizetéses FW/OS rendszer kellene, hogy a biztonsági frissítések mindenképp jöjjenek a régebbi rendszerre is, de az új, akár "hardveres" képességek meg pénzért legyenek kaphatók.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ismétlem, a hardver "tervezési hibái" miatt (nem véletlen a zárójel, mert tervezés alatt-idején rendelkezésre álló ismereteink miatt ez a "hiba/featura" probléma kikerülhetetlen,) a gyártóknak olcsóbb kinyírni a régit és újabb hardvert eladni. Megjegyzem legtöbb gyártással foglalkozó cég ebben látja a jövőbeni létezésének, azaz a jövedelemszerzésének alapját is. (Kisebb szoftveres "kényszerítésekkel", - gyakorlatilag a vevők zsarolásával, - keresi meg évről évre a pénzét.)
Csak kevés olyan cég létezik, aki, (pl. SpaceX,) aki tudatosan nem a "mégújabb" legyártott termék eladásában látja a jövőjét, hanem a már legyártott hardverek által biztosított szolgáltatásból és logikusan költségcsökkentésekkel a hardver egyre magasabb fokú újrahasznosításával akarja a pénzét megkeresni.
Ez a model lehetővé teszi a Föld nevű bolygó esetleges megmentését. (Mellesleg az Emberiségét is.) Kellene, hogy átmenjen a többi gyártó gazdálkodás-szemléletébe, gyakorlatába is. Lehetőleg inkább gyorsabban mint lassabban. - Mondjuk a tervező mérnökök előtt álló feladatnak a maihoz képest homlokegyenest ellenkezővé kell válnia.
(Ugye a cél az lenne, hogy a hardver, - mondjuk, - 30 év múlva is működjön...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az is jó lenne, ha 10-ig garantáltan menne és ez nem űrtechnika kérdése. Értem, hogy el kell tartani a gyártókat, de lehetne már úgy hardvert szerkeszteni, hogy a hibajavítás és az új tulajdonságok is szoftveresek lennének és a frissítésekért kellene fizetni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bolygókutató szondáink élettartama mutatja, hogy nem lehetetlen küldetés a 30 év sem. (De nem kell messzire menni, itt a magyar Energomat mosógép példája is.) :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ok, de az egyiknél nagymértékű redundancia és rugalmasság kellett, menet közben többször újraprogramozták, a másiknál meg faéknél csak egy fokkal nagyobb bonyolultság, meg nem spórolás az anyagokkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én arról beszélek, hogy egyáltalán szükség van erre? 10 éve még azt se tudta senki, hogy mi az, hogy okostelefon, most meg már az emberiség nagy része pánikba esik, ha nincs nála. Itt is ezektől a milyen telefont vegyek topikoktól fogom a fejem, hogy bármit gyártanak, igazából semmi sem jó. Meg amikor egy appot úgy fejlesztenek, hogy minél több időt eltölts vele, és nem az a cél, hogy minél hatékonyabban elvégezd azt, amit szeretnél, akkor feltenném a kérdést, hogy a technológia van az emberért, vagy fordítva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Veszíteni tudni kell.
Persze könnyebb úgy, ha van miből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vannak pár hiba, amiket már a Win10-es Lumia 930 is produkál pár hete
-Időjárás app csak akkor irja ki az infót ha rányomok (korábban a csempén irta, most csak egy "Időjárás" felirat van rajta)
-A galéria csempe fixen beállitott képet nem jelenit meg a csempén, pedig be van állitva rendesen
-pár 3rd aprty app megdöglött (pl 9gag app nem tölt be semmit, FB app nem mindig kezeli az értesitéseket, Index app nem indul el csak sokadig próbálkozásra ...etc)
Kapják be.
-------------------------
Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @ présház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezt tényleg ne vedd személyes támadásnak, de ez pontosan előre látható volt amikor a ms megpróbált betörni egy piacra ahol nem volt semmilyen helyzeti előnye amivel kompenzálhatta volna a termékek alkalmatlanságából eredő hátrányt.
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem volt helyzeti előnye a többiekéhez képest, hiszen volt félmilliárdnál is több Windows felhasználója. Jó esetben, jó, a vevő igényeit kiszolgáló megoldással, kiterjeszthette volna a mobil felhasználók felé az "ökoszisztémáját". Csak a "csempés-sztorival" (azaz egy "jó ötlettel!!!") ezt alapból nyerhetetlenné tette...! Akinek először eszébe jutott a WP szoftvermegoldása, na az a hunyó a bukást illetően, (A marketingesek már csak a hullámokon, - farvizeken, - evezhettek tovább.)
Tovább mélyíti a mai napig a problémát a Win "ingyenes" terjesztési modellje. (az, hogy ezt kikerülhetetlennek tartották, tarják mind a mai napig. Pedig nem "pénzbe kerüléssel" van baja a felhasználóknak elsősorban, hanem mindig a mértékkel. (Az elmúlt húsz évben nagyon sok pénzt kidobtak az "ablakokon".)
Emlékezzünk, az OSX minden következő verzióját nem igyen adták a felhasználóiknak, hanem elfogadható összegért. (Csak ugye nagyképűség: "kis pénz nincs foci" elve kiütötte a racionalitást...)
És megszületett valamikor az a "csempés" kifejezés, ami mai napig rajta is ragadt a modern Windows-on, - megkockáztatom, ezzel is dollár milliárdokat vettek ki az MS zsebéből. - Ha egy szó ölni tud.... akkor ez tudott nagyon.
Amit én gondolok és dobott volna nagyot a terjedésen, a mobil első megjelenésével, azonnal meg kellett volna csinálniuk a dokkolós, autó-konnekt szoftvert a desktop win-hez, és a kötetlen file-másolhatóságot a mobil és desktop között. Na ez már "fegyver" lett volna a többiek ilyenirányú lehetőségeit tekintve.
Gondoljunk csak pl. a profi fényképezőgép-gyártókra, kidobatták a 30 évvel ezelőtt legyártott és eladott objektívjeiket a vevőikkel? Nem, a profi gépek, ha korlátokkal is, de a mai napig tudják azokat használni. (És ez jó érzés egy vevőnek. Meg is veszi márkahűen az újabbakat mert tapasztalta, hogy nem kidobott pénz.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha eleve x86 kompatibilis lett volna az összes telefonjuk, akkor kb letarolták volna a piacot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 - Ezt még korlátokkal is, de meg kellett volna lépniük. - A Windows mai helyzetére is stabilizáló hatással lett volna. (A fejlesztéseket illetően csak rendszerben érdemes gondolkodni, és abba illeszteni a következő megoldást. Mert aki rendszert használ az már nem egy könnyen fog váltani. Az felhasználó marad örökre.)
És a "zseniális újdonságokat" a szoftverfejlesztés világában (is!) mindig a helyén kellene kezelni. (Mert a felhasználó nem szereti a szívatást, de a gyökeresen eltérő megoldásra is csak akkor hajlandó, ha nincsen más lehetősége. (Modjuk Windows mobillal lőték ki a Marsra. - Mást vennie ott nehéz lesz.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az x86 szerintem nem mobileszközökbe való. bár a microsoft vergődése az ARM platformmal elég röhejes.
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a fényképezőgépes hasonlat tetszik, de az hardverről szól. bár én ugyanezt hiányolom a szoftverekkel is, legacy hardverre alig van modern rendszer, ami van az is jellemzően sufni (ami nem baj, csak úgy gondolom hogy a gyártó feladata lenne)
"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
expectations versus reality
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"gyártó feladata lenne"
- Mert majd meg "pusztulnak", úgy szeretnének folyamatosan pénzt látni a vevőiktől, de nem látják, hogy ennek egyedüli lehetséges és tartósan működő módja a rendszerben gondolkodás és az azon való folyamatos, precíz munkavégzés, azaz a rendszer stabilizálása az újabb, jelentkező kihívásokra és a rendszerbe beilleszthető újabb, készen lévő, stabilan működő, hasznos eszköz-funkciók... Maximálisan figyelve a felhasználók igényeire. (Alappriorítás: gyorsítani lehet egy rendszert, lassítani nem!)
(Nem a "gondoltam egy újat, a jövő héten tegyük be" "funkcióra" gondoltam, - Legyen az hardver vagy szoftver. - De ma már leginkább együtt mindkettő.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fényképezőgép:
Ez igaz, de azért azt ne felejtsük el, hogy az adott szabvány szerinti objektívek több százezer, vagy milliós nagyságrendű kiadást is jelenthetnek a profi objektívek esetén. Az már csak „mellékes” hogy az ugyanolyan szabványú olcsóbb objektívek is használhatók maradnak a drágábbak miatt.
Viszont ezek a gépek tartalmazzák az egyes objektívekhez a különböző torzítások korrekciójához szükséges adatokat is. Ha egy új objektív kijön, akkor a fényképező firmware-jének frissítésével lehetne frissíteni ezeket az adatokat. Lehetne, de ritkán szoktak ilyet tenni. Tehát ezeknek a gyártóknak is van némi saruk. Ráadásul, ha az objektív torzítási adatait már megmérték, akkor egy ilyen frissítés csak az adatbázis frissítését igényli. Azaz nem lenne túl nagy munka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilván egy szenzorhoz kiszámolt objektív jobb képet készít, mint a harminc évvel ezelőtti filmre tervezett. De a lehetőség a használatára adott esetben a felhasználó számára nagy előny. (És ami fontos, ez a használhatóság a márkahűséget erősíti, önkéntes belátással. Nem kényszerűség.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem 30 évről, hanem néhány évről beszélek. Vettem kb. 3 éve egy 2013-as fejlesztésű vázat. Azóta már kijött néhány, a váz szabványának megfelelő objektív. A géphez nem érkezett egyetlen firmware frissítés sem. A lensfun projektnek köszönhetően azért kezelhető a helyzet. Azonban ehhez semmi köze a gyártónak, tehát nem az ő érdemük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van ennek évtizedeken átívelő "cégmegtartó" képessége, a Nikon v. a Canon jó példa erre. - Mondjuk az egyenletes termékminőség is sokat számít. - (Más gyártók akik nem rendszerben gondolkodtak, bajonet-váltást esetleg többször is meglépték, már régen eltüntek a sülyesztőben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"különböző torzítások korrekciójához szükséges adatokat"
Ezt utólag, a RAW feldolgozással jól meg lehet oldani, vannak erre már több generáció, verzió óta fejlesztett kiváló szoftverek. (pl. DxO)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sok mobilra meg lehet rakni alternatív ROM-ot. Mégis furcsán adná ki magát, ha az X gyártót azért magasztalnám az égbe, mert van a készülékére LineageOS.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért, ez jelent valamilyen gyártásban-felhasználásban fontos szabványhoz való ragaszkodást. A szabványok tisztelete szintén generál márkahűséget és ezúton cégjövőt is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor fussunk neki újra. Te azt írtad, hogy egyes fényképezőgép gyártók a régi objektíveket is támogatják, azaz nem várják el, hogy mindenből újat vegyél. Ezt én el is ismertem. Viszont azt is állítom, hogy van még hova fejlődniük. Például ha az 5 éves* vázra kiadnának egy firmware frissítést (ami valójában csak a korrekciós adatbázis frissítése lenne), akkor az újabb objektíveket is teljesen körűen támogathatná. Tehát bőven van még fejlődési lehetősége a gyártóknak.
*: Nem volt 2 éves konstrukció volt a váz, amikor megvettem. Azóta firmware frissítések száma = 0.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazából én a harminc éve gyártot F-jelű gépekre, az Ai, Ais jelű "dolgokra" utaltam, ott a használatuknál a firmware még nem is játszik. De páréves relációban már valóban igazad van. Szoftvert nem javítanak (csak kiugró hiba esetén,) a nagyok sem. :( Az újabb eladások gátját vélik benne felfedezni. - De tévednek. Az emberek értelmes javításokra még fizetnének is. (Nem tudom honnan ez a meggyőződés, hogy szoftvert csak ingyenesen lehet. - Persze akkor, ha nincs aki értékelné a következő verziót, - mert nem is lehet, - akkor biztosan így van.)
Értelmetlen erőforráspocsékolás folyik a gyártósorok szintjén is. - Pénzt más modellben kéne megkeresniük. Nem lenne lehetetlen a valós igényekből kiindulni és úgy eljutni a működő gazdasági modellekig. - Nem vagyok közgazdász, de sztem. még nagy bukták lesznek emiatt.
Nem kellene kihasználni az átlagfogyasztó tudatlanságát, - mert az a sokasodó tapasztalatok fügvényében folyamatosan okosodik, a gyártók vezetőivel ellentétben. - Ebben az Internet is nagy segítségére van mindenkinek.
De a gyártók ott is tovább tolják az idióta modell szerint eladandó "újabb csodákat", amelyek lassan csak szoftverből tudnak "többet", olyan tudással felvértezve, amire valójában senkinek semmi szüksége nincsen, vagy v. csak keveseknek. A hardver meg egyre gyengébb, megbízhatatlanabb az élettartam szempontjából. (Az embereknek egyszer tele lesz a t*kük és egyszerűen nem fognak semmi ilyet megvenni. Átcsapnak az ellenkező, mindent tagadó állapotra.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a ms megpróbált betörni egy piacra ahol nem volt semmilyen helyzeti előnye amivel kompenzálhatta volna a termékek alkalmatlanságából eredő hátrányt
Csak mondom: a ceg, ahol most dolgozom, meg tavaly is Windows alapu telefonokat vett minden alkalmazottnak (40 ezer korul vannak), mert hogy az jol illeszkedik a ceges ms rendszerekhez.
Nem tudom, tenyleg volt-e elonye vagy csak kepzelt elony volt, de akar igazi, akar kepzelt, ez hozzasegitette az ms-t 40 ezer keszulek eladasahoz.
Aztan ezeket most mindet lecserelik iphone SE-re.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem is.., a hiba oka, az ezerszer át nem gondolt, rendszerben nem gondolkodó fejlesztés, a vevővel csak azért nem törődnek, mert a rövidtávú, "sokpénzkeresést" preferálják az erős pozicióban lévő "okosok". A fejlesztőknek meg diktátum az újabb "okos" ötletek kidolgozására ahelyett, hogy csiszolgathatnák a bevált, felhasználóknak is kellő dolgaikat.
Jól megszívják majd, ha csak a felhőjük marad, és nem lesz hozzá oprendszerük. Linux-okkal, MacOS-, IOS-, Anddroid-ok nem biztos, hogy nem találnak maguknak jobb felhőajánlatot a saját márkájuk köreiben.
(Elég lesz évente néhányszor pár órára kiesni a felhőszolgáltatásnak, annyi most is megesik. A Windows-ról indulva a régi felhasználóknak fel sem tűnik, de az Apple, Google platformjáról igénybe venni mindezt, ez ott igencsak tényező lesz.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazán átnevezhetnék már a frontendjüket is Noniversal Windows Platformra:
"run an application equivalent with the capabilities of a web browser on our platform, 0% compatible with anything else on the market today except for Windows 10 Desktop"
én csak remélem hogy nem sokan ugrottak bele, vagy akik igen, azok baromi gyorsan lecserélték a frontendet valami webes frameworkre inkább.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most tényleg.., el tudom képzelni, annak a fejlesztőnek a "kiugró" ösztönzöttségi szintjét a váltásra, aki már tizenpár éve csiszolgatja hónapró-hónapra a W32-es v. natív amd64-es rendszerre már fordított-írt szoftverét. - Hát mit is vártak? Ő egy szabványra dolgozott...
Az oprendszerfejlesztők feladata a szabványok tiszteletbentartása, v. esetleg az emuláció korrekt megoldása. - Jobban tisztelték volna a fejlesztői munkát, akkor a Windows sem lenne megrendült állapotban, - mert abban van.., lehet még nem tudnak, vagy nem akarnak tudni róla.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell elkeseredni, a 10-est sem fogják örökké támogatni, elég záros időn belül ki lesz véreztetve az is.
„Pár marék nerd-et leszámítva kutyát se érdekel már 2016-ban a Linux. Persze, a Schönherz koliban biztos lehet villogni vele, de el kéne fogadni, ez már egy teljesen halott platform. Hagyjuk meg szervergépnek…” Aron1988@PH Fórum
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyelőre elvileg még kapható, vagy valami olyasmi. Most nem vagyok biztos abban, amit látok.
https://www.microsoft.com/en-us/store/d/microsoft-lumia-950-unlocked/93…
https://www.microsoft.com/en-us/store/d/microsoft-lumia-650-dual-sim-un…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dolgoznak rajta keményen :)
A skype verzióról verzióra szarabb
De mit is várunk egy olyan platformtól, ahol a "Youtube app" nem más mint egy bookmark, ami megnyitja a youtube.com-ot az Edge-ben....
-------------------------
Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @ présház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"De mit is várunk egy olyan platformtól, ahol a "Youtube app" nem más mint egy bookmark, ami megnyitja a youtube.com-ot az Edge-ben"
Ügyes hozzáállás az MS részéről. Ha nem tetszik a usernek, lehet a G-re mutogatni, hogy az ő cuccuk a sz*r. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ügyes hozzáállás az MS részéről. " Biztos?
Ahányszor eddig a Microsoft készített egy YouTube appot, a Google mindig talált rá okot, hogy letiltsa:
https://www.theguardian.com/technology/appsblog/2013/aug/15/google-disa…
Legutóbb azért, mert nem HTML5-ben készült az app. Ekkor sem az iPhone-os, sem az Androidos hivatalos app nem volt HTML5...
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mind a kettő, az androidos és az iphone app is a Google saját fejlesztése. A HTML5 kitétel a külsős fejlesztőkre vonatkozik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bár jóideje okkal rühellem a MSFT-ot -leginkább az "elmúlt8év" stikái miatt- itt most tényleg nem ők a hibásak, hanem a g. gugli.
Tisztán előttem van a 2013/2014-ben Windows phone-on végigkínlódott natív youtube app sztorija. Szopás, mikor egy amúgy a saját piacán monopol behemótot egy másik piacon szintén monopol behemót kénye-kedve szerint tud szopatni. Végülis ölhették volna egymást tovább, mit érdekel engem 2 ekkora gátlástalan multi harca. Csak sajnos ezt az egész háborúsdit a 2 megalomán egymással kijönni nem tudó örült között, végül megint mi, a civilek szopták meg.
Ld. még a Waze Windows mobilon, amint 2013 elején megvette a g. gugli, abban a pillanatban meg is állították WP-re a fejlesztést. Most az app store-ban egy 5 éves bughalom fos tölthető le, gondoló már az se sokáig amint a MSFT lelövi az utolsó store szervert is. Waze alternatíva meg nem nagyon van semmi más.
Facebook app kálvária dettó.
--
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nehogy már elkezdjünk itt "egykutyázni" A Google egymaga többet tett az opensurce sikeréért, mint az összes többi opensource cég együttvéve. A Microsoft pedig eddig többnyire csak ártani és rombolni próbált kedve a Halloween dokumentumoktól Ballmer ultimate szabadalmi trollhadjáratáig.
Szóval ha dafke szúrt volna ki a Google a Windows mobilokkal, ilyen előzmények után érthető lenne. Nem volt szép dolog Drezda földig bombázása, de félig szétbombázott Londonból nézve azt gondolom akkor mégiscsak érthető volt.
Csak egy megalomán őrült multi volt itt a Microsoft. A totál tehetségtelen, programozni nem tudó marketingpaca Ballmer bukásával azóta ott is vannak változások.
A Googlele teljesen más problémák vannak. Opensource számára a Google máig jócég. A legjobb. Európából viszont a Google továbbra is egy amerikai multi, amely szorosan együttműködik az NSA-val. Ahogy különben a Microsoft, Apple, Amazon meg minden amcsi multi vagy Lennart Poettering, hogy ne csak a multikat ekézzük. Európában mára nem maradt ezekkel egy kategóriában versenyző infó multi. De ez már egy másik problémakör.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem inkább az érdekelne, hogy a Windows 10-ből mikor dobják ki azt a pár millió kódsort, aminek csak mobileszközön volt értelme?
Amennyiben a mobilplatform megszűnik, úgy értelmét veszti egy csomó funkció, ami benne marad az oprendszerben.
--
robyboy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon furcsa lenne, ha a Microsoft letenne a mobil platformról.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hiszem hogy van bármilyen beleszólása ebbe még, nagyon nagy kérdés számomra, hol lesz a Microsoft 5 év múlva - lásd, IBM is van, de ebben évtizedben nem sokat hallottunk róla.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én úgy látom, hogy az irodai desktop/laptop kategóriában nem volt földindulás eddig: inkább csak olyan használati helyzetek kerültek ki belőle, amik eddig jobb híjján tartoztak csak oda. Pl. régen a konyhában kávéztam, újság mellett. Aztán a gépnél, neten újságot olvasva. Ma újra a konyhában kávézok, okostelefonon újságot olvasva.
Hasonló az eredmény, némileg más okok miatt az Office fronton. Csodálkoznék, ha 5 év alatt nagy földindulás lenne, miután az elmúlt évtizedekben nem volt.
És ott vannak a felhős üdvöskék: az Exchange Online ár-érték arányban messze a legjobb holmi, ami húzza az egész Office 365 vonalat. Azure fronton pedig funkcionalitásban vagy az AWS sarkában van, vagy sok területen többet nyújt, árban pedig jobb.
5 év hosszú idő, de nekem nem úgy tűnik, hogy nagyon aggódni kéne.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Éppen a Microsoft alapozta meg a földindulást Office fronton. Korábban Office mellé Windows kellett vagy esetleg Mac. Ma az Office 365 webes felülettel jól működik Linux alatt is. Illetve Androidra van natív Office, ami pedig működik Chromebookokon és Chromeboxokon.
"Exchange Online ár-érték arányban messze a legjobb holmi"
Microsoft alkalmazottként neked ezt kell írnod. De azzal remélem tisztában vagy, hogy Gmail-el labdába sem rúg. Az Office 365 értéke a régi jó Excel, Word, Powerpoint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagyok Microsoft alkalmazott.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez most új információ volt. Valóban nincs ott már az aláírásodban: "A Microsoftnál dolgozom."
A többi amit írtam ettől még áll.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kíváncsi vagyok, szerinted miért nem rúg labdába a Gmail-lel?
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hatékonyabb Gmail kereső, Google ebben nagyon jó. Egyszerű biztonságos Google 2-step verification login az elterjedt android eszközöknek köszönhetően. Korlátlan Gmail tárhely 5 userrel. Microsoftnál legalább egyszer már sikerült visszavonni a korlátlan tárhelyet, így a mostani ígéret nem túl hiteles.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A keresőben egyetértünk, főként komplex keresőkifejezések esetén.
2-step verification: nem látom az előnyt, van o365-höz is: https://support.office.com/hu-hu/article/t%C3%B6bbt%C3%A9nyez%C5%91s-hi…
Korlátlan tárhely: a korábbi konzumer szolgáltatás visszavonása nagy blama volt. Ezzel együtt is, üzletiben a 100GB mailbox, a korlátlan archív és 5 felhasználótól a korlátlan OneDrive for Business tárhely ugyanúgy megvan - ha hiszed, ha nem - lehet használni.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Üzleti vagy konzumer, angolszász cégeknél ennek (különben helyesen) nincs jelentősége. Magánszemélyként is előfizethetsz üzleti szolgáltatásra ha van elég pénzed rá, ahogy vehetsz üzleti szervergépet is. Itt még az ár is hasonló a korábbihoz. Természetesen elfogadom, hogy most ezt kínálja a Microsoft. De sajnos őszintén kétségeim vannak az ügyben, hogy ez 5 év múlva is így lesz még. Ha valaki sok adatot akar tárolni arra a korlátlan archív is elég. Nyilván a Googlenél is van ilyen, de az ő infrastruktúrájukba ez belefér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval a Google-nek ingyen van a diszk? :D
Mert a Microsoft is abba bukott bele, hogy egy életképtelen üzleti modellel kínált egy szolgáltatást.
"az ő infrastruktúrájukba ez belefér." - Google vs Microsoft
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy gondolod ha a kevesebb Microsoft szervert sok helyszínre szórja szét a Microsoft majd hatékonyabb felhője lesz? :-)
A Google olyan szolgáltatásokat működtet mint a Youtube naponta hízó videós tartalommal. 95%-a nem éri meg a helyet amit elfoglal, de a maradék 5% sőt inkább kevesebb, bőven nyereségessé teszi az egészet. A Google kereső is rengeteg adat tárolását teszi szükségessé. A 2,5 milliárd aktív Android user mobiljához kapcsolódó adatok fényképek videók tárolása is roppant tárhely igényű. De ez is egy nyereséget hozó üzlet. A többi Google szolgáltatást ezek mellett nem is említem. És ezek mind egy egységes nagy Google felhőben kapnak helyet. Ebbe pedig az a pár power user belefér.
A Microsoft baja a Googlelel versenybe állított szolgáltatásaival régóta az, hogy a költségei hasonlóak de már ezt sem hozzák vissza. Nem véletlen, hogy a Youtube ellen szánt Microsoft videómegosztó alig élt pár hónapot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A webes Office kliensek által okozott földindulást eddig nem látom, ugyanis nem találkoztam szervezettel, aki Office Online-ra cserélt volna tekintélyesebb arányban Office klienseket.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most akkor a Microsoftnál dolgozol vagy sem?
Eldönthetnéd végre. :)
Amelyik szervezetnél szeretik a vírusokat és szociális küldetésüknek tartják minél több rendszergazda, karbantartó alkalmazását ott tök felesleges az Office Online. Mindenhol máshol hasznos megoldás a fertőzések ellen. A natív Office máig az egyik fő támadási pont.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Múlt időben az ige mindig -t vagy -tt jelet kap, amely közvetlenül az igetőhöz járul."
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy szép csak te a hozzászólásod időspektrumát present perfect magyar nyelvbeli hiányában "eddig nem látom" szófordulattal mégis jelen időben zártad.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Munkaidőm jelentős részét manapság is Ügyfelekkel töltöm.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én úgy látom, hogy az ügyvitel mobilizálódik és webeződik, az adatbevitel pedig kezd elemelkedni a tisztán begépeléses megoldásoktól akár AI-alapú OCR, akár végig digitális (NFC-k, QR kódok, vagy csak simán API-k) irányába, a perifériák pedig kaptak kb pontannyi CPU-t hogy rámenjenek egy wifi routerre és központi szerverre tolják az adataikat.
Azaz a desktop windows hangsúlya a nagyvállalatban is elkezdett csökkenni, nem érdemes natív klienseket fejleszteni, hisz:
- ha berakom webböngészőbe, egy csomó problémát előre megspórolok magamnak és megy mobilon is, teljesítményvesztés nélkül mára
- ha elfut Androidon akkor van egy kellően intelligens platformom ami jó a rakodómunkásnak, a kamionsofőrnek, a menedzsernek, meg a készenlétit otthon töltő ügyeletesnek is, és nem feltétlenül kell a diszpécserközpont hozzá
- az adatbevitelre egyre kevésbé van igényem, mert nem kell a papírlapot felgépelnem, felismeri az AI, a nagyobb partnerek pedig digitálisan kommunikálnak eleve
- nem kell usb-n rálógatnom minden vackot, mert az IoT jelleggel csatlakozik a webes cuccaimhoz szépen netről
Innentől kezdve a desktop számítógépet kb tényleg írógépnek használom worddel, ami tartalmat automatikusan elő lehet állítani vagy csak pár bekezdésnyi szöveg tartozik hozzá, arra ott a mobil.
Lehetséges, hogy a Microsoft nemsokára az office-hoz kell hogy csomagolja a laptopot, amolyan Canon CAT stílusban...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért még eltelik nem kevés idő eddig az átalakulásig, főként a jelentős történelemmel rendelkező cégek/rendszerek esetében.
A kérdés az, hogy az új területeken a Microsoft létre tudja-e hozni a pillanatnyi monopóliumait: a válasz szerintem ma még nem becsülhető meg.
Mert ha jelentős részben Azure szolgáltatás adja az AI alapú OCR-t, a párbeszédes interface-t, az Andoidos eszközeid IoT hátterét vagy éppenséggel a központi szervereket, akkor korai még a MS vesztét várni.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha már megvan az a szolgáltatás és Azure alapú. Aadaam a jelen időben írta, hogy azt látja mobilizálódik az ügyvitel meg minden. Ha pedig ma döntenek egy ilyen fejlesztésről akkor OCR-ben, beszédfelismerésben is jobb a Google, ráadásul több nyelvet támogat. Messze nem tökéletes az ide kapcsolódó Google translate de így is már ma is sok reklámcég használja. Androidos eszközök IoT hátterét pedig kilóra megvehető de hanyatló európai gyártókon kívül más nem helyezi Microsoft alapokra.
IoT még kialakulatlan terület. Szerintem itt az Arduino és RPi lesz a standard, ahogyan a korábbi hobbi PC szerver lett a meghatározó szerver platform, mert az volt a legnyíltabb.
A Microsoft jövője szvsz az Office és a VS. Mindkettőnél erőteljes lépéseket tesz a Microsoft a többplatformúság felé. Ez helyes, talán Redmondban is hasonlóan látják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az IoT forradalmat - legalabbis hobbistak kozt mindenkepp - az Espressif hozta el. Nehany komolyabb gyarto is hasznalja az o eszkozeiket, szoval nem csak 10 darabos eszkozok kozt nepszeru.
A Sonoff ESP8266 alapu eszkozeihez meg alternativ firmware-t is talalsz.
Komolyabb eszkozokhoz meg el tudok kepzelni egy Android alapu IoT rendszert is, UI altalaban nem kell, fejleszteshez viszont rendelkezesre all minden.
--
Any A.I. smart enough to pass a Turing test is smart enough to know to fail it. -Ian McDonald
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem a plattform a lényeg, az MS kb mindent támogat az Azure SDK-val. Nekem ennek ellenére az IBM Cloud-on (régen Watson) könyebb volt elindulni. A vízválasztó úgy is pl a Machine Learning hatékonysága lesz, abban viszont az IBM is rohadt jó. Viszont az új Azure IoT Edge egy piszkos jó lépésnek tünik, épp most teszteljük ill. építjük az elsö on premise edge ML applikációt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ehh, dupla.. szolt, hogy formazasi hibat talalt, javitottam, nem baj, tovabb-ra nyomtam, visszakaptam a szoveget, es a bekuldesre nyomtam.. most mar tudom, hogy lehet duplazni :)
Drupal bug?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt lásd, hogy ezekben a microsoft egy kicserélhető libet tud adni.
Pont egy OCR-es appon dolgozunk, az egyik lehetséges jelölt az MS Office Lens-éből van, a másik a Google Translate-ban is jelenlévő jelölgetős, de van Amazon is.
Majd valamelyiket választjuk - ez az appban konkrétan két képernyőt fog befolyásolni, már a felismerés minőségén túl.
Párbeszédes interfésznél (na nem mintha nem tartanám ritkagyengének azt a bizonyos MS API-t erre, kb. mint egy 80-as évekbeli telefonközpont a legtöbb) a platform kifele a Messenger, meg amire épp ráaggatják, hogy mi van alatta, egy hét alatt kicserélhető.
Központi IoT-ra az Amazonnak van egy baromi jó megoldása, de ha nem tetszik, lecserélem oszt szevasz, az is egy modul a rendszerben.
Amit nem tudok a dologból lecserélni így, az az Android, nem tudom lecserélni a Messengert (azon vannak a userek, ill. annak a képességei határozzák meg a lehetséges beszélgetésformákat), ha fizikai delivery-t végzek, akkor az Amazont. Az MS hozzáadott értékét ebben, ha felemeli a licenszdíjat, akkor a köv. hónapban migrálon amazonra vagy google-re.
Nagyon más világ ez ahhoz képest hogy azért kellett IBM compatible PC hogy menjen rajt a DOS, mert azon az API-n fut a clipper/dBase, meg így az összes ügyviteli cucc.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
OCR-ben talán jobb a MS, de a hangfelismerőjük humoros perceket okozott, amikor a Microsoft hangfelismerő nem értette saját fejlesztőjének angol akcentusát miközben demózta a szoftverét:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyetértünk, pont erre írtam: A kérdés az, hogy az új területeken a Microsoft létre tudja-e hozni a pillanatnyi monopóliumait: a válasz szerintem ma még nem becsülhető meg.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben a formában a válasz egyértelmű nem.
A helyes kérdés: A konvertálni tudja-e a Microsoft desktop PC monopóliumát a jelen és jövő infó oligopóliumainak valamelyikébe, miközben ma már a PC egyre kevésbé tényező?
IT-ban a monopólium korszaka véget ért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek szerint te duckduckgo-t használsz, chatelni pedig füstjelekkel szoktál?:) a telefonodon gondolom csak xiaomi store van...
Viccet félretéve: az ipari IT-ban igazad lehet, egy csomó dolog standardizált lett, vagy nyílt szabványon kommunikál, de azért amikor olyan környezetre kell alkalmazást terveznem, ahol nincsenek google szolgáltatások, pl. térkép API-k (igaz, olyankor másé sincs), szívom a fogam rendesen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Chatelni: facebook messenger, signal, viber, telegram, hangouts. Itt bőven van választék.
Mobilon: Apple Store (iTunes) és ott nincs is más. Androidon Humble bundle, Amazon appstore, Samsung Galaxy Apps, Aptoide vagy ott vannak az orosz, kínai app boltok, amiknek saját régiójukban erős a jelenlétük. Itt is messze a monopólium.
Webkereső: természetesen Bing :-) Na jó viccet félretéve itt eléggé erős a Google. Különösen Európában. Az Egyesült Államokban (ki tudja miért:-) a Bing 20-30% között áll. Japánban erős az ott önállósodott Yahoo, Kínában Baidu vezető kereső és a régióban is terjeszkedik.
Ez már nem az egyetlen USA egyetlen szilícium völgyének játékterepe, az ott székelő multik bajnoksága. Nemzetközi szinten nagyhatalmi tényező az informatika. Ezért sem reális a jövőben IT monopólium kialakulása. Ha USA-n belül nem is de egy rivális hatalomnál biztosan meg fog jelenni egy kihívó.
Térkép api
Here maps api és sdk? Vagy már teljesen leépült? Kár, hogy nem a Facebook vette meg.
Yandex, Baidu is rendelkezik térképes szolgáltatással és apival hozzá. De megint csak oda jutunk, hogy nem azért Google mert nincs más hanem mert nincs jobb nála :-) Számunkra legalábbis. De a legjobb nem egyetlen, így nem monopólium.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A chat az fb monopóliuma (WhatsApp is FB)
Térkép API: a HERE fejlesztője és egyik concept designere voltam. Tudom hogy mennyire fos adatokból dolgozik, mégha a mi részlegünk (Map Design) próbálta is kihozni a maxot abból ami van, ez nem változtat azon hogy több nagyságrenddel gyengébb adatbázisra épül.
Tegyük hozzá, a Google ugye a saját, keresőből kialakult web DB-jét meg az AI rendszereit is rendesen bevetette, összepárosította streetview-val, és csodálkoznék, ha nem lenne vastagon teli Android telemetriával. Ez viszont olyan amik a HERE-nek nem lesznek meg soha, StreetView még csakcsak, a műhold szinte mindenkinél azonos, de annyit nem tudtak belőle sose kihozni, az adatgyűjtési és frissítési protokoll meg nagyvállalati borzalom volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a HERE-t nem a német autógyártók vették meg? szerintem abban az irányban még lehetnek piacvezetök akár Google-al szemben is, bár tény, a sok extra infó ott is hiányozhat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Chat szerintem nem fb monopólium. Azt látom, hogy több ember inkább Viber-en chatel mint fb messenger-en. Erős a messenger de a viber is ott van. A hozzáértők meg Signal-t használnak vagy Telegram-ot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eleinte én is furcsállottam, de már hozzászoktam. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Végülis tök jó rendszer, amit senki sem fog használni.
--
robyboy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arról van valami infód, hogy akkor miért baszta oda a supportot egyetlen németországi szervizes cégnek a Microsoft?
Ha egy szerencsétlen magyarországi lumiasnak baja van postázhat németbe.
Nem úgy tűnik, hogy bármit is tervezne a Microsoft mobilon. És különben is ki venné meg a következő MS mobil termékeket? Azok akiket korábban jól átbaszott a Microsoft?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert szigorúan magánvéleményem szerint ekkora marhaságot, hogy egy platformgyártó megveszi az egyik legnagyobb nevű eszközgyártót remélhetőleg többször nem terveznek elkövetni.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyi következménye viszont mindenképp marad a Nokiás kalandnak, hogy jó időre nem fog tudni visszatérni a mobil piacra a Microsoft. Túl sok felbosszantott és hoppon maradt user maradt hátra. Pont azok akik korábban pozitívan viszonyultak a mobilos Windowshoz.
Én hasonló marhaságnak tartom azt is amit a Microsoft a Skypeal csinált. Felvásárolta, 8,5 milliárd dollárért, drágábban mint a Nokia mobilt. Az a Skypeot amely korábban jól megszivatta az Ebayt azzal, hogy a Skype lényegét, a skype protokolljának a jogait nem adta el nekik csak a Skype önmagában értéktelen részét, hogy utána aprópénzért pár évvel később visszavásárolják. A Microsoft gondosan megvett minden jogot a skype protokollt is. Erre mit dob ki elsőnek a Microsoft a Skypeból? Pont a jó skype protokollt. Ez volt a Skype versenyelőnye. Ráadásul megtörte a kompatibilitást a Microsoft sok, évtizede működő skype céleszközzel, telefon-voip-dobozzal. Ma már a Skype nincs ott a top3 voip app között. De a top5-be is kérdéses, hogy belefér-e még.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kénytelenek voltak: rühelltem a Meego Harmattan-t amíg dolgoztam rajt, de akkor is és most is azt gondolom, hogy mérföldekkel jobb rendszer mint a Windows Phone.
De mivel Mr Trójai Faló bevette a rodhadt csalit a Nokia elindult a lejtmenetbe - előtte is azon volt, de azért a lejtésszög romlott. Miután azt a rendszert nyilván senki épeszű ember nem akarta supportálni, ezért dönteniük kellett, vagy megveszik a céget vagy eltűnik a piacról a platform.
Mondjuk innen nézve Satya-nak igaza volt: a legjobb az lett volna ha ez a platform meg se születik, minden más csak idő- és pénzkidobás volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én ezt nagyon máshogy látom. A Microsoft a mobilpiacon (amellett, hogy minden egyéb hibát is elkövetett) félrenézte az ellenfelet. Elfelejtette platformgyártó mivoltát és az USA-dominálta nézőpontból az Apple-t és a prémium kategóriát lőtte be.
Pedig a kis-közepes Lumiák jobbak voltak a hasonló kategóriájú Androidos készülékeknél és (ahhoz képest) vitték is, mint a cukrot.
De mivel
-a platformot zártan tartotta, amivel sem a közösség (mi is az az XDA?), sem a fejlesztők nem csatlakoztak
-ráadásul az XP biztonsági incidensei nyomán poszt-traumatikus túlbiztonságossági szindrómában szenvedett (aminek előnye nem igazolódott eddig vissza) és emiatt a funkcionalitást és a kiterjeszthetőséget is korlátozta
így aztán jött az Android és kacagva megcsinálta a platform-OS-t.
A Microsoft meg sose lett Apple-szerűen trendi és szexi a telefonon, hiába próbálta (azt is rosszul: látta már valaki egy 950-es hátlapját?).
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Microsoft prémium kategóriába sajnálatos módon hibás mobilokat gyártott. Nem kapnak frissítéseket a gyártóktól az Android mobilok?
Hát a Lumiák kaptak rendszeresen és lehetett imádkozni, hogy minden működjön a frissítés után is. Képes volt a Microsoft úgy használhatatlanná tenni Lumia kamerákat frissítéssel, hogy azokat csak hardveres cserével tudták helyrehozni a szervízben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem csak a kamerát, egy bug miatt a saját recovery tool-ja téglásította a flagship Lumiákat. Mivel szoftveresen nem tudták ezeket életre kelteni, az helyett, hogy a Nokia Care-eken keresztül új board-ot biztosítottak volna, inkább próbálták eltusolni.
Lényegében semmilyen kasztumizációt nem engedett a Microsoft, így a rendszer gyakorlatilag egyedül a Nokiára lett szabva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát amit én láttam:
- egy jobb weboldalnak több futtatási joga volt Androidon, mint Windows phone-on egy "natív" appnak
- maga a telefon olyan featureszegény volt, hogy nem tudtad eldönteni, ez simán rush-to-market, vagy a döntéshozóknak eddig csak vezetékes telefonja volt (mondom persze a sokezer apró trükköt tartalmazó nokiás világból)
- a design szerintem lelketlen volt, egyszer nagyon szívesen leülnék Jensen Harris-szel hogy ezt hogy és miért
- maga a design rendszer rendkívül szarul skálázódott, szinte sehogy
Az első miatt nem jöttek a developerek, a második miatt brutálisan nagy volt a bolti visszaviteli arány (ezt megírta azóta a verge is, de anno ettől volt hangos a folyosó), akik persze elmondták az ismerősöknek hogy neveragain WP, a harmadik meg - pionír volt az a dizájn de nem fogta meg a zeitgeistet, így nem kedvezett az eladásnak.
Mondjuk ma is azt gondolom, egy windows phone kirakva egy samsung android mellé alapbeállításokkal unalmas hatást kelt, túlegyszerűsített.
A negyedik kinyírta enterprise-ban, el sem tudom képzelni, hogy a vállalati appjaink hogy futnának benne, miközben csuklóból átviszek szinte bármilyen ügyviteli folyamatot material design-ra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt hosszan beszél róla: https://player.vimeo.com/video/52173464
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi ezt ismerem, a háttérsztori az, hogy már nem dolgozik az MS-nél, és megvan a magánemailcime.. :) csak egyszer el kéne jutni végre valami konfra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szépen fogalmaztad meg, de a lényeg az, amit fentebb is írtam, azt hitték a win logó elég lesz....
Emlékszem, amikor még Qtek 9000-m volt... anno az besz@rásvolt...de sajnos nem csak, hogy ott is maradtak 2006-ba, csak közben még bejött egy apple, meg egy google és eltelt 10 év (mára már 12)
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Microsoft fejlesztői write-only módban dolgoznak, szóval soha! :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
s/Microsoft/legtöbb cég/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az opensource patcheket nézve rendszeresen látok mínuszokat. Azok mögött is vannak cégek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hint: Ceruzaország, avagy Irónia :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, dupla, Lumiáról írok :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert jobb a lefedettsége, mint a 3G-nek, legalább is a flottás szolgáltatómnál. Pl Mátrában is csak a 2 meg a 4G müxik rendesen, de előbbin meg használhatatlan a net. Nézd meg a T lefedettségi térképét. De tapasztaltam is. Ja és még Hajdú biharban is több a fehér folt 3G-n, mint 4G-n.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lazán kapcsolódik: https://www.theverge.com/2018/2/26/17054324/microsoft-lumia-windows-pho…
--
https://naszta.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
The Walking Dead W10M
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni