Egy kis játékfejlesztő cégem van. Ott programozóként és cégvezetőként dolgozom. De nekem is volt egy - hála az égnek - nagyon-nagyon rövid időszakom, amikor egy csákánnyal a kezemben ástam hivatásszerűen az árkot, így meg tudom becsülni a szellemi munkát annak minden előnyével és hátrányával együtt. A t_köm tele van az olyan emberekkel, akik csak rinyálni, meg sírni tudnak, hogy milyen szar a munkájukban ez, milyen vacak az. Közben ezer olyan más meló van, ami ezerszer szarabb és nagy az esélye, hogy tíz év alatt belerokkansz, vagy mondjuk tűdőrákban elpatkolsz. A kis kirohanásaim, nem a tanári pálya, vagy a pedagógusok ellen szóltak (pont ezért tettem a "tisztességes" szót feljebb idézőjelbe), hanem konkrétan azok ellen a "pedagógusok" ellen, akik ma a szakma nagy részét adják és legszívesebben a kutyámat nem bíznám rájuk, nemhogy a gyerekeimet. Őket hívom én kényszertanaraknak. De igaz ez bármely szakmára, foglalkozásra, vagy az élet bármely területére. Volt egy nagyon kedves idős ismerősöm, aki mindig azt mondta nekem: "nem jó így neked, az anyád úristenit?! Változtass rajta, mert én nem fogok tudni helyetted!" :) Igaza volt. Ha valami nem jó, akkor ne rinyálni tessék már, mint valami fürdős..., hanem változtatni. Új állást keresni, belevágni valami másba. Aztán majd lehet, hogy kiderül, mégsem olyan rossz az a dolgozat javítás délutánonként, amikor más még éppen, hogy csak elkezdi a munkaidejének a második felét és aztán a túlórát.
Persze ez csak az én saját véleményem és mint olyan, nagyon szubjektív. Én nem akarom senkinek megváltoztatni a véleményét vagy ráeröltetni a sajátomat.
Elnézést a hosszú offtopic hozzászólás miatt és még annyit, hogy az előző hozzászólásomban az "akkor" természetesen kettő darab "k". :)